Magyarország szégyene

2009.11.13. 10:00 Demo

Hiába állnak a börtönök, nem sokat számít, hogy melyikünk van a cellában! - így szólt az a graffiti, ami mellett nap mint nap elmentem. Most, hogy hivatalosan pont került az olaszliszkai lincselés végére, csak ez jut eszembe.

Kétségünk ne legyen, az elítéltek közül valószínűleg páran, sokan? megérdemlik a börtönt. Az arányt nem tudjuk, mint ahogy azt sem, hogy hányan maradtak ki a bírói szórásból, hány rúgás marad megtorlatlanul. Szokták mondani, hogy kádár alatt jobb volt a közbiztonság, mert akkor a felderítés másodlagos volt az eredménnyel szemben: ha volt bűntény, találtak hozzá tettest. Ebben az ügyben, a falu szélén halálra vert tanár esetében, a keresztbehazudozások tengerében sem lehet igazságot tenni, maximum egy olyan embertelen világban, ahol a járdán rosszkor átkelésért is lábon lövés jár, vagy az utolsó polgár seggében is kamera tátong.

A probléma nem ez.

Az érzelmi válasz

Az embert az evolúció aránylag jól kigyúrta - ha nem tetszik valami, odalépek, erőből. Közben kialakult a társadalom, meg az állam, ami elvileg monopóliumot élvez az erőszak felett, hogy ne a nagyobb ember dugjon többet és harácsolja az összes pénzt, hanem a hasznosabb érték, a tudás diadalmaskodjon. Ez a fejlett nyugati világ glóriája, eredménye, mutogatott szent grálja, ami alá be lehet baszni a szabadság hangzatos szavát, de ez az, ami rútul kudarcot vall azon a ponton, amit sem Budáról, sem könyvek mögül ember nem érthet meg.

Mert a szocializáció bizony kemény dolog, s tán fontosabb is, mint bemagolni a mohácsi csatát meg a másodfokú egyenlet megoldóképletét.

Akinél ez kimarad, az nem fogja megérteni tetteinek következményét. Nem tetszik, odabaszok, ha sokan vagyok, le is vágom, mert többen vagyok, mert ez az én valóságom, s nem vagyok rossz ember, akkor, ott, nekem van igazam, s nekem van erőm, hogy érvényesítsem az igazamat. Öljétek meg a magyart. Ez az az érzelmi reszponsz-sor, ami Olaszliszkán két kislányt hagyott árván, ez az az érzelmi reszponsz, ami a focihuligánban uralkodik. Az őserő, a tágabb rend semmibe vétele vagy el nem ismerése. Lényegtelen. A végeredmény úgyis vér.

Magyarország szégyene vagyunk

Adott itthon egy egyre szélesebb, nincstelen réteg, ami végérvényesen leszakadt. Ha nem jársz óvodába, iskolába (elsődleges szocializáció), csak a saját elszakadt 'fajtáddal', ha nem dolgozol (másodlagos szocializáció), akkor marad az érzelmi reflex, mint egyetlen ismert megoldás. Az okok különbözőek, s a listában lejáratták már a diszkrimináció és rasszizmus szavait, noha mára már nyilvánvaló, hogy a titok nyitja alighanem a rosszul elköltött milliárdok, a hozzá nem értő svindlerek kezére átjátszott sorsokban rejlik. A felzárkóztatási programok, a segélyezési rendszer az esetek elenyésző százalékában járt eddig sikerrel, a roma vezetők pedig mennek a börtönbe.

Aztán erre jön az érzelmi reszponsz. Hogy ők a hibásak, nem mi, akik kisajátítottuk a döntést, s sorra hoztuk a rosszakat, mert addig raktuk a szőnyeg alá a problémát, amíg el nem kezdtük félteni a saját meg vidéki nagyanyáink életét. Hogy tegyenek ők is valamit, ha már az amerikai feketék is meg tudták valamennyire oldani. Hogy más volt a kontextus, hogy ott nem rossz döntések, hanem akaratlagos elnyomás volt, KKK-s eskütételes elnökkel? Az más. Oldják meg, húzzák ki magukat a gödörből a cipőfűzőjüknél fogva. Mi már odabasztunk több tonna pénzt, miért nem osztják be, hisz nekünk is olyan kurva jól megy.

Magyarország szégyene a kisebbség (...remélhetőleg kisebbsége), akik ezt elkövették, s Magyarország szégyene a többség, aki annyira jobban tudta, hogy egy problémát több száz év alatt nem tudott megoldani, nem is akar róla beszélni, akik meg igen, azok meg a 'basszunk oda' szlogennel mennek jövőre a parlamentbe.

Magyarországnak nem az a szégyene, hogy ez megtörtént, s pár embert elítéltek - hanem hogy a bűnösök, az igaziak, nem csak a rugdosók, most még mindig szabadlábon vannak.

Csak némelyiknek munkája sincs, mások meg az Audiból szállnak be az úszómedencébe.

Magyarország, mi bajod van?

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr141521649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ahogy már oly sok helyen itt is csak azt tudom mondani: a reszocializációban nagyobb, szabadabb teret kellene engedni az egyházi szerveződéseknek. A katolikus, a metodista, a baptista romamisszió elég jól működik, de még mindig lenne hova erősödniük. Vagy említhetném a lassan már verbális zarándokhellyé minősülő Uszkát, ugye.
És ha már Amerika és a feketék. Nos, ott is egyházi személy állt az emberjogi mozgalom élén.
Nem "gyanús" ez egy kicsit?
@berciXcore: Az amerikai feketék fényévekkel jobbak és teljesen sajátos a helyzetük: polgárjogi mozgalmukkal pont ők harcoltak igen keményen a tanulásért és a munkalehetőségért, rádásul ők a behurcolt rabszolgák utódai. Ez nem mondható el a hazai cigányságról.

Mit kellene kezdeni a cigánykérdéssel?

-Segélyt csak közmunkáért! Persze valódi rendes pénzt fizetni, nem pedig kártyákra utalgatni.

-Aztán olyan dolgok, hogy a segély csak akkor megy, ha rendben tartják a házat, a családi pótlék csak akkor megy, ha a gyerek jár iskolába és 2 egész tanulmányi átlagot legalább produkáljon.

-Mellékesen keményen leszámolni az uzsorásokkal, (ez egyébként cigány-cigány konfliktus!) lecserélni a teljes OCÖ-t és szigorúan növelni a büntetési tételeket elrettentő céllal.

Eddig az országban kevés faluban tudták helyi szinten megoldani a problémát az egyik ilyen település Érpatak, ahol bizony Jobbikos polgármester van. Ő földeket osztott, a megtermelt terményt megvásárolták, ezzel segély helyett magasabb fizettséget kaptak, megerősítették a település védelmét (tökös körzeti megbízottal, polgárőrökkel és gárdistákkal) és a házukat valóban rendben kell tartani és be is tartják! Ez a jobbikos módszer, és ez a követendő. Megjegyzem nem minden cigánynak tetszett, de a többségnek igen.
@FaTraktor: egyetértek, bár én legalább 3.5-ös átlagot követelnék meg az senkit nem erőltet meg.Meg még megtoldanám azzal hogy függetlenül attól hogy hányas a gyerek a suliban, a háromnál több gyerek után egyáltalán ne járjon segély. (mármint már azelőtt megszülte h ezt esetleg kimondják oké felőlem kapjon...)

Erre a jobbikos "műveljen földet s cigány" megoldásra mondta egy szociológus ismerősöm hogy
ezzel csak azt bizonyították, hogy van egy réteg Magyarországon, amely XV. században ragadt és nem hajlandó tovább lépni.

Amúgy meg nem hiszem hogy lehet szocializálni egy olyan réteget, aki ezt nem akarja. Az a helyzet hogy túl jól megélnek a segélyekből. Egy csomó kisebbségi van, aki már gyerekkorában megházasodik (szülői beleegyezéssel) hogy felnőtté nyilvánítsák és ne keljen iskolába járnia. Ezért én mondjuk beszüntetném ezt a 18-év alatti házasodás lehetőségét, vagy ha még is akkor nem menteném fel őket az iskolába járás alól, hanem kötelezném őket hogy iskola mellet dolgozzanak is. Ha már felnőttek. Ha meg nem tetszik várják meg míg betöltik a 18-at.

(elnézést hogy összeszedetlen voltam kezdek már nagyon szétesni)
@desipramine: Jól mondod, erre is van egy jó Jobbikos megoldás: a 3. gyerek után adó vagy járulékkedvezmény járna, és ez ugye csak a dolgozó embereknek járna :)

Mellesleg azért meg kell próbálni, nem lehet az összeset szocializálni és (Érptakon sem sikerült mindet) tőlük el kell köszönni, venni nekik egy repülőjegyet, aztán mehetnek. :)
Nekem (is) úgy tűnik, hogy a jelenlegi helyzet már nem sokáig fokozható tovább... mert ha tovább fokozódna még, akkor az kétségtelenül katasztrófához vezetne.
Egy szocializálódni "nem akaró" réteggel csak egyet lehet tenni. Közölni velük, hogy ez nem kívánságműsor. Olyan törvények érvényesítésére lenne szükség, amelyek "kötelezővé" teszik a szocializálódást.
Egyre hajlamosabb vagyok abban hinni, hogy egy "makacs" kissebbség addig próbálkozik, addig megy el, ameddig/amennyit a többség megenged neki. Az embert ilyen fából faragták. Hajlamos visszaélni, és kísérletezni a lehetőségeivel... akár a rakoncátlan gyerek, aki fél szemével arra figyel, hogy meddig nem szólal meg a mellette álló szülő, meddig folytathatja csínytevéseit. A gyerek is elmegy a végsőkig, ha nem intik meg, ha nem fegyelmezik. Természetesen gyerekenként eltérő a fegyelmezés eszköze. Így bizonyára a segélyeken élni hajlamos embereknél is eltérő eszközök lennének hatásosak, de eszközökre van szükség, ameddig még nem késő.

Egyébként nagyon kényes kérdés ez annak, aki nem radikálisan, egy tollvonással akar embertelen eszközökhöz nyúlni, hanem a lehető legemberségesebben.

A tegnap mutattak egy vidéki benzinkutast a TV-ben, aki kiírta, hogy a sok-sok lopás, és fizetés nélküli távozás elkerüléséért nem szolgál ki romákat a kútjánál, mivel a kamerák felvételeiből kiderül, hogy kivétel nélkül romák azok, akik megkárosítják.
E hír láttán csak annyit mondtam, hogy: -elkezdődött...
Mi lesz a folytatás? A boltos is kiírja majd a bejáratánál, meg az iskola is kiírja a beiratkozást bonyolító irodájának ajtajára, stb.
És ezen jogosan fel is lehet háborodni. Az ilyen megkülönböztetés felháborító és megszüntetendő. Mint ahogyan FELHÁBORÍTÓ és MEGSZÜNTETENDŐ az is, hogy túlnyomó többségükben a romák fizetés nélkül távozzanak egy benzinkúttól, vagy lopjanak a sarki ABC-ből, vagy tanárokat verjenek, ha a gyerekeiket fegyelmezni próbálják, vagy embereket támadjanak meg csoportosan stb.stb.stb.
Nem értek veled egyet. Ne kend már a többségi társadalom nyakába a dolgot. Persze vannak olyanok, akik zsigerből utálnak minden romát, de azért a többség tud különbséget tenni.

Az, hogy több száz éve nem megoldott a cigánykérdés Magyarországon, az nem a többségi társdalom hibája. A cigányok egyszerűen NEM akarnak beilleszkedni. Iskolára is szarnak, ha elmennek, akkor csak balhéznak, és a többi gyerek oktatáshoz való jogát is tönkre vágják (lásd tesóm példája...)A társadalomba való beilleszkedést akarni is kell. Ha nem akarják, márpedig a cigányok többsége nem akarja, akkor miről is beszélünk?
Aki be akar illeszkedni, az betud. Számtalan pozitív példát is tudnék mondani, például a szomszédainkat. Csak ebben meg az a lényeges, hogy azok a romák, akik képesek emberi módon viselkedni, azok egyrészről ki vannak közösítve a romatársadalomból, mert hogy nem viselkednek cigányosan (értsd normálisan élnek, mint a többi normális ember), és emellett jobban utálják a bűnöző cigányokat, mint mi magyarok. Mert ők tudják igazán, hogy ha valaki ki akar törni, és be akar illeszkedni, akkor az képes rá.

A másik ez a cigányság=szegénység kérdése... Hát nem tudom mennyi cigányt láttál te már testközelből, de felénk elég sok van belőlük. Csak addig szegények, amíg nem tudnak lopni. Utána egyszerű zsebtolvajlástól kezdődően rablás, testisértés, majd a bandázáson keresztül a "szervezett bűnözés" lesz az út. Mercedessel mennek segélyért, aranylánccal a nyakukban verik a nyálukat már a 13-14 éves cigánykölykök is. Lehet hogy az anyja közben éhen hal otthon, de neki meg van a mobil, a pénz bulizni, a fuksz, a "raj" ruha stb... Elvétve találsz olyan 14 évesnél idősebb cigányt, akire nem ez lenne a jellemző...Szóval nem kell sajnálni.
A szemétdombbal körülvett putriban is ott figyel a hifi torony, meg a plazmaTV. Takarítani nem tudnak, a élvezeti cikkekre van pénz.

Ezért idegesítő a segély is. A másik ember adóját ne játékgépezze meg igya már el. Azt a pénzt, amit ő keres, arra költi, amire akarja, de a másik pénzét, amiért azaz illető megdolgozott és leadózott, ne szórja már el!

Cigánykérdésben az szólaljon meg, aki közöttük él...

+ nem sajnálom egyik lincselőt sem. Az a szöveg, amit mondott az egyikük csak álduma volt, nem gondolta komolyan. Biztos az ügyvéd adta a szájába. Ha ugyanis komolyan gondolta volna, már réges-régen bocsánatot kérhetett volna...

Az meg külön érdekes, hogy rendőri felsővezetői utasításra nem lehet bevinni a cigányokat csak súlyosabb ügyek esetén...Mi lenne ha minden ügyben el lehetne őket kapni, akkor még szebb lenne a cigánybűnözői arány.

Egyébként meg ne takarózzunk már azzal, hogy mert a többségi társadalom bla-bla...Nekünk kellene hozzájuk igazodni? A többség igazodjona kisebbséghez? Miért van az, hogy él magyarországon több és más kisebbség, még sincs egyikkel se baj, csak a cigányokkal, akik, ahogy te is írtad, ÉVSZÁZADOK óta képtelenek beilleszkedni...

Ez a téma kiakaszt. Meg az is, amikor ilyen okos gondolatokat olvasok. Nekem ne magyarázza meg senki ilyen olyan kultúrális meg szociológiai izékkel, hogy valakit a nagy semmiért csoportosan agyon kell verni. És ez a hordában támadás mindennapos tőlük, maximum nem nem hal meg az illető, csak simén nyolc napon túl gyógyuló sérülése lesz. Ezt a szöveget, amit te leírtál, csak azoknak tudod eladni, akik nem cigányok közelében élnek. Akik ismerik, hogy milyenek, azoknak nem...
süti beállítások módosítása