Hiába állnak a börtönök, nem sokat számít, hogy melyikünk van a cellában! - így szólt az a graffiti, ami mellett nap mint nap elmentem. Most, hogy hivatalosan pont került az olaszliszkai lincselés végére, csak ez jut eszembe.

Kétségünk ne legyen, az elítéltek közül valószínűleg páran, sokan? megérdemlik a börtönt. Az arányt nem tudjuk, mint ahogy azt sem, hogy hányan maradtak ki a bírói szórásból, hány rúgás marad megtorlatlanul. Szokták mondani, hogy kádár alatt jobb volt a közbiztonság, mert akkor a felderítés másodlagos volt az eredménnyel szemben: ha volt bűntény, találtak hozzá tettest. Ebben az ügyben, a falu szélén halálra vert tanár esetében, a keresztbehazudozások tengerében sem lehet igazságot tenni, maximum egy olyan embertelen világban, ahol a járdán rosszkor átkelésért is lábon lövés jár, vagy az utolsó polgár seggében is kamera tátong.

A probléma nem ez.

Az érzelmi válasz

Az embert az evolúció aránylag jól kigyúrta - ha nem tetszik valami, odalépek, erőből. Közben kialakult a társadalom, meg az állam, ami elvileg monopóliumot élvez az erőszak felett, hogy ne a nagyobb ember dugjon többet és harácsolja az összes pénzt, hanem a hasznosabb érték, a tudás diadalmaskodjon. Ez a fejlett nyugati világ glóriája, eredménye, mutogatott szent grálja, ami alá be lehet baszni a szabadság hangzatos szavát, de ez az, ami rútul kudarcot vall azon a ponton, amit sem Budáról, sem könyvek mögül ember nem érthet meg.

Mert a szocializáció bizony kemény dolog, s tán fontosabb is, mint bemagolni a mohácsi csatát meg a másodfokú egyenlet megoldóképletét.

Akinél ez kimarad, az nem fogja megérteni tetteinek következményét. Nem tetszik, odabaszok, ha sokan vagyok, le is vágom, mert többen vagyok, mert ez az én valóságom, s nem vagyok rossz ember, akkor, ott, nekem van igazam, s nekem van erőm, hogy érvényesítsem az igazamat. Öljétek meg a magyart. Ez az az érzelmi reszponsz-sor, ami Olaszliszkán két kislányt hagyott árván, ez az az érzelmi reszponsz, ami a focihuligánban uralkodik. Az őserő, a tágabb rend semmibe vétele vagy el nem ismerése. Lényegtelen. A végeredmény úgyis vér.

Magyarország szégyene vagyunk

Adott itthon egy egyre szélesebb, nincstelen réteg, ami végérvényesen leszakadt. Ha nem jársz óvodába, iskolába (elsődleges szocializáció), csak a saját elszakadt 'fajtáddal', ha nem dolgozol (másodlagos szocializáció), akkor marad az érzelmi reflex, mint egyetlen ismert megoldás. Az okok különbözőek, s a listában lejáratták már a diszkrimináció és rasszizmus szavait, noha mára már nyilvánvaló, hogy a titok nyitja alighanem a rosszul elköltött milliárdok, a hozzá nem értő svindlerek kezére átjátszott sorsokban rejlik. A felzárkóztatási programok, a segélyezési rendszer az esetek elenyésző százalékában járt eddig sikerrel, a roma vezetők pedig mennek a börtönbe.

Aztán erre jön az érzelmi reszponsz. Hogy ők a hibásak, nem mi, akik kisajátítottuk a döntést, s sorra hoztuk a rosszakat, mert addig raktuk a szőnyeg alá a problémát, amíg el nem kezdtük félteni a saját meg vidéki nagyanyáink életét. Hogy tegyenek ők is valamit, ha már az amerikai feketék is meg tudták valamennyire oldani. Hogy más volt a kontextus, hogy ott nem rossz döntések, hanem akaratlagos elnyomás volt, KKK-s eskütételes elnökkel? Az más. Oldják meg, húzzák ki magukat a gödörből a cipőfűzőjüknél fogva. Mi már odabasztunk több tonna pénzt, miért nem osztják be, hisz nekünk is olyan kurva jól megy.

Magyarország szégyene a kisebbség (...remélhetőleg kisebbsége), akik ezt elkövették, s Magyarország szégyene a többség, aki annyira jobban tudta, hogy egy problémát több száz év alatt nem tudott megoldani, nem is akar róla beszélni, akik meg igen, azok meg a 'basszunk oda' szlogennel mennek jövőre a parlamentbe.

Magyarországnak nem az a szégyene, hogy ez megtörtént, s pár embert elítéltek - hanem hogy a bűnösök, az igaziak, nem csak a rugdosók, most még mindig szabadlábon vannak.

Csak némelyiknek munkája sincs, mások meg az Audiból szállnak be az úszómedencébe.

Magyarország, mi bajod van?