Neked se lesz nyugdíjad?

2009.12.10. 15:27 gorbacsov

Amilyen menő volt egy időben "adót optimalizálni", okoskodni, annyira lett mostanában mindenki büszke arra, mennyi adót fizet. Kedvelt érvelés a "meg lehet nézni a fizetési lapomat, nem ám minimálbér", "el kéne menni dolgozni oszt akkor lehet pofázni" vagy a "ne az én adómon élősködjenek".
Megváltozott a morál, szép dolog, de mire fel is a nagy melldöngetés? Az adózás? Hol kapunk belőle vissza?

A nyugdíj az állam szempontjából csak viszi a pénzt, jó lenne valamit kitalálni, egyelőre vannak a magánnyugdíjpénztárak, de azért még állami nyugdíj is. Én már pont azok közé tartozom, akik kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok. Így abból lenne nyugdíjam, amit az évek során befizetek, vígan élhetem az életem, nem kell törődnöm a jövővel, megkapom a nagy lóvét 65 éves koromban.

Na persze. Inkább jön a nyugdíjreform-tervezet, simán átcsúszik jövő héten hála a szociknak (már megint egy antiszociális, pro-tőke faszság, köszi) és máris a bank meg az állam járt jól.

"A kormány egy kalap alatt az egész magán-nyugdíjpénztári rendszert is átalakítaná, arra hivatkozva, hogy járadékot, azaz nyugdíjat csak biztosító fizethet. És ezzel az ürüggyel az önkormányzati elven működő és a tagok tulajdonában lévő magán-nyugdíjpénztárakat profitorientált biztosítókba olvasztaná. A tagok tulajdonosból egyszerű ügyfelekké válnának, és úgy veszítenék el tulajdonosi jogaikat, hogy azért egy fillér ellenszolgáltatást sem kapnának. Pedig semmi szükség nincs erre az átalakításra, hiszen nyugdíjba vonuláskor elég lenne a már létező biztosítóktól, vagy az állam által létrehozott szolgáltatótól megvásárolni a nyugdíjfizetést. Az átalakulás egyértelműen a bankok és biztosítók érdeke, valójában a magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott pénz vagyonkezelése a tét."

Kossuth Rádió

Eddig úgy nézett ki, az unokáid öröklik a maradékot, ha meghalsz, vagy akár egy összegben is megkaphatod a lóvédat. Ez megszűnik, kötelezően járadékszolgáltatást kapunk, azaz nyugdíjat állapítanak meg és fizetnek a társadalombiztosítási nyugdíj mellé. "Ha például valakinek hárommillió forint gyűlik össze a számláján, és ebből elkezdenek neki havi 14 ezer forint nyugdíjat fizetni, majd egy év után meghal, a maradék pénzét már nem kaphatják meg az örökösei. Hiába maradt még elvileg több mint 2 millió 800 ezer forintja, az a közös kalapba kerül."

Az igazán nagy lóvét szakító, ezért az átlagkereset négyszeresét nyugdíjként elkönyvelő volt felsővezetők egy összegben kapnák meg a pénzt, "mert ezt a nyugdíjfolyósító számára túl kockázatosnak tartja a pénzügyminisztérium." Kik járnak jól már megint? Nem, nem a zsidók, hanem a gazdagok.

A felmérések szerint a magyarok alig egyharmada gondoskodik előre az öregkoráról, pedig már a munkába lépés kezdetén elkezdhetne gyűjteni. Szükség is lenne rá, mert a harmincezres nyugdíj szarra se lesz elég, márpedig én nem akarok minden nap farhátat enni. Az egyre növekvő számú öregek, a mostanában "megpihenő" Ratkó-gyerekek minden felzabálnak előlünk, jó, ha nem omlik össze az állam 10 év múlva.
Már megint elhitted, amit mondtak? Balfasz vagy, barátom. Nem érted, hogy nem járhatsz jól? Tettél volna félre, amíg volt miből.

Akkor meg minek fizessek egyáltalán? Hát ez az. Ha van itten egy generáció, ami nem hisz abban, hogy valaha is lesz nyugdíja, ezért igyekszik valahogy gondoskodni magáról, de közben még elvonják tőle mások nyugdíját is, nem lesz itt előbb-utóbb egy forradalom?

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr301588155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@Kivlov:
- fűtéstámogatásodat elvenni
- kamattámogatáspdat megszüntetni
- adóhatósági vizsgálatot neked az elmúlt 15 évre
- stb

lenne itt lé :)
Magánnyugdíjpénztár a megoldás.

Ja: nem Magyarországon...
@Parajpuding:

Abszolút.
Tök mindegy, milyen jogcímen, mire fizeted be, minden úgyis eltűnik a semmiben, kurvára nincs értelme egy vasat sem bedobni egy lyukas zsákba.
Ne izguljon senki 4 évenként amikor éppen választások lesznek akkor majd minden nyugdíjas (én is) kapunk egy kiló rizst ingyen a kopogtatócéduláért, csak a köztes időket kell kihúzni valahogy.
@AntiChrist: Pontosan úgy van, ahogyan már a vastagbőrön leírták. A törvényjavaslat egyébként nyilvános, fent van a parlament honlapján. Jövő héten lesz a zárószavazás róla. A száma:11079 azt hiszem. Érdemes megnézni benne a 32. paragrafus 2. bekezdés (19. oldal),35. paragrafus 3. bekezdése (21. oldal), 42. paragrafus 10. bekezdés (25. oldal)

Nem kicsit pofátlan!
"annyira lett mostanában mindenki büszke arra, mennyi adót fizet"

Te még Magyarországon élsz?

"A minimálbérre bejelentett tagok nyomorgó nyuggerek lesznek, és nem kevesen vannak"

Nem baj, majd alapítanak érdekvédelmi szervezetet, hogy a karvalytőke általi kizsákmányolással szemben felléphessenek...

Egyébként pedig elképesztő, hogy mit összesír mindenki ezen a reformon. Szerintem eddig volt pocsék a rendszer. A nyugdíj jellegéből adódóan olyasmi, amire biztosítás jellegű ügyletet érdemes kötni. Ellenkező esetben akár tovább, akár rövidebb ideig élsz, mint ameddig a befizetett összeg kitart, mindenképpen buksz. Azt, hogy ha nyugdíjkorhatár előtt meghalsz, buksz egy csomót, ellensúlyozza az, hogy akármeddig élhetsz abban a nyugodt tudatban, hogy havonta biztosan kapod a pénzt.

Aki egy összegben akarja megkapni a pénzét, az meg tegye bankba, vagy fektesse be ahol akarja. A kockázatátvállalást nem tartalmazó pénzügyi hókuszpókuszokat meg ne hívják biztosításnak.
@Kivlov:
Gondolom, téged nem fenyeget az általad javasolt nyugdíjplafon elérésének veszélye, mi?
@szvsz:
fűtéstámogatásom nincs, kamat detto
apeh meg jöhet... minden ft hófehér.

ebből nekik nem lesz lé...
@gitáros:
járulék szintjén? közelít...
@istvanffy: "Ceterum censeo, az állam van a társadalomért és nem fordítva."

alapvető tévedés
Használd az www.eloszto.hu házipénztárát, aztán nem fogsz panaszkodni...
Na ehhez gratulálok a parlamentben gyülekező sötét gazembereknek, ezt is kiveszik a magyarok zsebéből, csak így tovább, bravó!

@Kivlov: Inkább a bankokat és a multikat megadóztatni, átalakítani az államszervezetet, közmunka progit a munkanélkülieknek, az elmúlt 20 év összes gyanús, korrupciós ügyét felülvizsgálni, a bűnösök teljes vagyonát elkobozni, cégeiket államosítani és a lopott pénzt mindenáron visszaszerezni. Egyéb államosítások is szükségesek lesznek majd, főleg... Lenne itt lé, ezek kellenek és nem a minimálbéreseket kell szivatni vagy privatizálni még több céget, az eddig privatizáltakat is államosítani kéne, ugyanis egy kórházat vagy egy vízművet ne valami küldföldi vásárolgassa fel...
@Piréz Vitéz: Az ebben a végletekig történő pofátlankodás, az, hogy mindezt ukk-mukk egy tollvonással veszik el. Így élni fog két "társadalom" egymás mellett, egy kádárbohóc nyugger réteg, akik üveghangon ordítva tudatták, hogy nekik jár az ingyen utazgatás, a közgyógy, istenfasza, miközben a Kádár alatt befizetett néhány tíz, száz forint befizetett járulék semmit nem ér és a ma befizető aktív réteg adóját osztogatják. Emellett élni fog egy aktív, dolgozói réteg, aki azzal szembesül, hogy hiába fizeti a nyugdíjjárulékot, hiába keresi a legjobb MNYP-t, mindegyik csak szétteszi majd a kezét, amikor 65-70-75 évre emelik a nyugdíjkorhatárt, az átlag életkor meg 68 év.
Ha ez egy normális ország lenne, ebből óriási botránynak kellene kirobbannia.

Ajánlom mindenkinek a figyelmébe a Figyelő 47. számát.
Idézet a lapból:
Az intézményi forma megváltoztatása és a tőkekövetelmények növelése miatt valószínűleg eltűnnek a kis pénztárak, pedig eddig alacsony működési költségeik jóvoltából kiemelkedően vezettek a hozamversenyben.

legjobb és legrosszabb növekedési hozam az elmúlt 10 évben:

Növekedési portfolió Életút: 7,40% OTP: 4,32%
Forrás: PSZÁF

Az új szabályoknak köszönhetően az Életút fog megszűnni.
Istenem, de sok buta ember él ebben a szegény országban.

Miért sírjátok vissza a kommunizmust? Aki nem akar gondoskodni magáról az menjen É. Korába vagy Kubába. Ott nem kell gondolkodni és gondoskodni magatokról. Ott mindent megold állam bácsi.
Mityunak: én éppen itt Ausztriában olvasom, hogy "Osztrákéknál" nincs kötelezô nyugdijbiztosítás, ha valaki akar, akkor köt valami hasonlót, ha meg nem, akkor egyszerüen félreteszi a rávalót. Debizony van, pontosan olyan kirovó-kiosztó szisztéma, mint Magyarországon és a rendszer toldása-foldása (itt is reformnak hívják) bizony "Oszrákoknál" sem mentes a feszültségektôl. (Hozzászólását felovastam a feleségemnek is - ô fizet az alkalmazottjai után is - csak annyit mondott: Blödsinn!)
@Karakán: Szerintem senki sem sírja vissza a kommunizmust, de ez a vadkapitalista liberális demokrácia ugyanolyan rossz, mint elődje. 89-ben gengszterváltás volt, meg módszerváltás...
@Piréz Vitéz: "Aki egy összegben akarja megkapni a pénzét, az meg tegye bankba, vagy fektesse be ahol akarja."
Oké, holnaptól akkor nem fizetek nyugdíjjárulékot, hanem bankba teszem, mert úgy akarom. Rád fogok hivatkozni. Vállalod helyettem a felelősséget, bírságot, mindent, ha NETÁN mégsem tehetem oda a pénzem, ahova akarom?
@FaTraktor: Bocs de nagyon butának tartalak. Már a logód is mindent elárul. Hamis tudás, hamis illúziókkal.
a rabszolgatartáson lapuló társadalmi rendszer szükségszerűen összeomlik

egy megoldás van:
el kell törölni a pénzt
"jó, ha nem omlik össze az állam 10 év múlva."

4 éven belül pontosabban
@Karakán: én sokkal jobb helyeket is tudok, pl.: Banglades vagy Csád. Különben a társadalombiztosítás nem egy kommunista találmány, hanem 19. századi német.
De !
Lesz !
Inkább előbb, mint utóbb ! :)
wmiki ugye csak ironzálsz?

Nem kell visszasírni a kommunizmust,pont az a gond, hogy az állam a magánnyugdíjpénztárak esetén feleslegesen fogja korlátozni a versenyt, ami nem jobb hozamokat fog redményezni, sőt.

Lehet, hogy a mostani nyugdíjrendszer nem jó, de a mostani törvénytervezet nem jobban működő magánpénztárrendszert fog eredményezni.
Ez van. Én is most 1,5 évig fizettem mindent. A következő munkahelyemen viszont remélhetőleg a minimálbér + zsebbe megoldás lesz. Fizet a faszom! Én már nem fogom megérni az akkori nyugdíjkorhatárt (100-120 év), mellesleg ha úgy maradna mint most, akkor is jobban járok, ha kézhez kapok 50%-al többet, azt félreteszem, mint hogy 75%-ot az államnak fizetek, és jóval kevesebbet kapok vissza...

Na meg a többi adót sem érdemes fizetnem, hiszen úgyis ellopják az eltársak, fejlődés nem lesz, na meg sajnálom a lopkodó rááászistázó gyilkoló soha nem dolgozó, kötekedő etnikumtól is a pénzt, de legfőképp a rohadt nagyarcú audis bunkóktól akik egész nap meresztik a seggüket, és lopnak (poltikus).
"az elmúlt 20 év összes gyanús, korrupciós ügyét felülvizsgálni, a bűnösök teljes vagyonát elkobozni, cégeiket államosítani és a lopott pénzt mindenáron visszaszerezni."
Ezzel az a baj,hogy sose érnénk a végére,és az ország lakosságának jelentős részét le lehetne csukni.
szerintem inkább:
1-külföldi cégek adókedvezményét elvenni.
2-korengedményes nyugdíjat megszüntetni.
3-az összes politikust elzavarni,kivétel nélkül.
4-az országba belépő összes kamiont keményen
megvámoltatni.
5-ügynöklistát nyilvánosságra hozni.
Elveszik az emberektől a tulajdonosi jogot a magánnyugdíjpénztárak esetén, bármiféle kompenzáció nélkül. Persze az emberek nem is tudják, hogy tulajdonosok. A fejünk felett döntenek és mi hagyjuk.

A válságból pedig nem úgy fogunk kikecmeregni, hogy korlátozzuk a versenyt. Az OTP az OTP vagyonkezelőre bízza a pénz forgatását, hiszen ez az érdeke. A kis, független pénztárak versenyeztetik a vagyonkezelőket, és a legjobbra bízzák a pénzt.
kezdjük az elején.

"Ha például valakinek hárommillió forint gyűlik össze a számláján, és ebből elkezdenek neki havi 14 ezer forint nyugdíjat fizetni, majd egy év után meghal, a maradék pénzét már nem kaphatják meg az örökösei. Hiába maradt még elvileg több mint 2 millió 800 ezer forintja, az a közös kalapba kerül."

3 milló általános iskolai számítás szerint 18 évre elég, ha valaki havi 14 ezresével veszi ki. Ergo aki megéri a 83 éves kort az többet nem kap nyugdíjat?

Na erre találták ki az un. biztosítás ezt bizony csak biztosítók művelhetik. Ez ugye azt csinálja, hogy a halottak pénzéből fizeti ki a szerencsés túlélőket.

Viszont nem 3 millára nem 14 ezret fizetnek, hanem többet...
@fififáné: hihi
hány független nypt van?
hányszor gyakoroltad a tulajdonosi jogod az elmúlt 10 évben?
Hány ember tudja, hogy egyáltalán hogyan kéne ezt gyakorlni?
@Karakán: Köszönöm ezt az érvekben gazdag komoly választ, ha ennyire híve vagy ennek a "csodás" rendszenrek akkor védd meg, és ne hülyézz :)

@stars7726: Nem olyan rossz azért a helyzet, pár ezer embert valóban le lehetne csukni, de a kishalak kevesebb büntetést kapnának az értékes információkért, vallomásokért, azaz vádalkut lehetne kötni velük. Így már azért jobb a helyzet :) Egyébként jók a te pontjaid is, minddel egyetértek, a 2-es ponttal nem teljesen, én csak emelném ennek a határát. De ez legyen a legnagyobb gondunk... :)
@stars7726:
hmmm.. király vagy!!!

csinálunk egy pártot??? a szadesz szintjét tuti elérnénk, az meg már állami támogatást ér :)))
@FaTraktor: Erős sarkítás, hogy ugyanolyan rossz ez a rendszer, mint az ezt megelőző, ilyet nem mondanék, mert tényleg butaságnak tartom. Viszont az megint tökéletesen jellemző a mai magyar közállapotokra, hogy valaki rögtön elítél téged a képed miatt, és rögtön hozzá is társít valamit, amit csak ő gondol. Az avatarod egyébként szerintem meg jó.
@stars7726: Ne haragudj, de nálad az idealizmus túl sokat találkozik a képtelenséggel.
@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Köszi, a tied is jó, bár nem merném biztosan megtippelni, hogy kit ábrázol :)

Egyébként talán tényleg túlzás egyenlőségjelet tenni a mostani és az előző rendszer közé, de ez a mostani sem sokkal jobb.
@Kavics: Tulajdonosi jogot akkor gyakorolják amikor MNYP-t váltanak vagy portfóliót választanak (amelyiknél lehet).
Én úgy látom, hogy ezt a "törvényt" az emberek bosszantására gyorsan összedobták, sztem az Alkotmánybíróság simán el tudná kaszálni.
@Piréz Vitéz: "Aki egy összegben akarja megkapni a pénzét, az meg tegye bankba, vagy fektesse be ahol akarja."
Csak az okoz némi nehézséget, hogy azt a pénzt én meg sem kapom, hanem levonják. Ha már biztosítás, akkor számoljanak el velem, adják vissza a pénzemet, majd én kötök egy olyan egymásra épülő biztosítási konstrukciót, amiből nyugdíjam is lesz, egyösszegű bevételem is lesz, egy idő után már eltartja magát a rendszerem és még a kölykeimnek is marad.
Te épp azt nem látod, hogy a törvényjavaslat lényege szerint állami kényszerrel sikkasztják el az eddigi befizetéseimet, egyoldalúan módosítva a feltételeket..
Rendőröknél például az asztal mögött ülőknek miért jár a korkedvezmény?
Jelenleg az ország lakosságának nagyjából a 40-50%-a egy olyan határ mentén egyensúlyoz, aminek az egyik oldalán az "éppen csak hogy nem hal éhen a család", a másikon pedig az "ennyi, nincs tovább, utcára kerülünk" című oldal van.
Jövőre ha ezek az emberek átesnek az "ennyi, nincs tovább, utcára kerülünk" című oldalra, akkor nagy valószínűség szerint pár napon belül összeomlik a teljes magyar piac, a teljes magyar gazdaság, és bekövetkezik az államcsőd.
Szerinted?
Nem is értem miért akartok majd nyugdíjasok lenni. Én azt találtam ki magamnak, ha majd egyszer eljutok oda, meg fogok állapítani magamnak egy határidőt, mire elb.om az addit összerakott vagyonom, az utolsó 10-esből, 20-asból meg veszek egy üveg vodkát, megiszom, oszt egyszerűen felakasztom magam.
en nem fizetek nyugdijat, nem is fizettem sose, nem is fogok
ha lesz penzem oreg koromban majd eltapsolom, ha nem lesz ehendoglok
nem fogok 50 evre elore sporolni egy olyan rendszerben ami mukodeskeptelen
én csak annyit mondok, hogy nagyon keményen a körmére kéne nézni az összes piaci biztosítónak, valamint az egész állami nyugdíjrendszernek abból a szempontból, hogy konkrétan milyen költségeket is vonnak le a megtakarításainkból, és milyen címeken.

mindenki a hitelek miatt van kiakadva, pedig az igazi lehúzás a megtakarítások piacán van..
egyébként ez az összes államban így van, ezért is omlik össze a világgazdaság hamarosan
és amíg van pénz, ez mindig így is lesz
szükségszerű...
@quality control: Így igaz. Ráadásul okos ember nem adósodott el (nem akarom magam fényezni, de nekem nincs hiteltartozásom, sőt, még egy kis megtakarításom is van, pedig csóró vagyok).
Csóróságom ellenére is keményen megvágnak az ilyen állami kényszerrel kikényszerített eü/tb levonásokkal. Ha nálam hagynák a pénzt, sokkal okosabb biztosítási konstrukciókkal tudnék operálni és nem hagynám, hogy kisemmizzenek. Polgári jogi jogviszonyban egyenrangú félként fingathatnám meg a biztosítót, ha eltapsolja a pénzemet.
Úgy látom,még senki nem citálta azt a 97-ben hozott törvényt,miszerint 2013 után nyugdíjba menőknek maximalizálva lesz az állami nyugdíja,valami 80e/hó rémlik...mindenesetre takarékoskodjunk,ahogy tudunk.Egy lehetőség erre:
www.arteus-capital.com/hu/goldlife.php
Ami a nyugdíjba menne, abból támogasd Kínát. Meg fogják hálálni 30 éven belül.
De a lxuscikkek sem egy hülye gondolat. A lényeg, hogy ne ülj rajta (ha van min). Ha nincs, akkor csináld úgy, hogy legyen, különben bizony farhát lesz.
Az egész nyugdíjrendszer össze fog dőlni. Ez tuti. 15 év és annyi. Gyűjtsetek annyi zsetont amennyit tudtok mert azt fogjátok felélni vagy annak a kamatait.
@istvanffy: Öreg! ne legyél már olyan nagy közgazdász egy olyan társadalomban ahol a lopás, sikkasztás elfogadott az "állam"ban dolgozók részéről. 1,5 millió ember tartja el az adóprés haszonélvezőit. Én 2007-ben 13 milliót fizettem be adóban, tb-ben stb. 2008-ban elvesztettem az állásomat, most már nincs tartalékom. De majd fizetek vagyonadót Még-még komcsik!! Dögölnétek meg a 20-évemért!
hi!

álljatok meg egy percre, lépjetek hátra és úgy gondoljátok végig a dolgokat

1. normális rendszerben a felhalmozott tőke (itt a lényeg: tőke) kamatozik
2. amig dolgozol, a pénzed is dolgozik: kamatos kamat, 40-48 éven át szép pénzt hoz(na): nem számolom itt végig a sort: a mai béred 8% évvégén összesítve, onnantól kamatozna, majd egy év mulva nő az újabb adaggal, stb (egyszerubben: 150e Ft-os Brutto fiz. mellett 12e ft havonta, 144e Ft évente kerül be, ha 45 évig dolgozol:
1. 144e Ft * (1 + kamat)^44. hatványon
2. 144e Ft * (1+ kamat) ^43. hatványon, stb
45: 144e Ft (ekkor már nem kamatozik)

ez kihoz egy összeget, ami továbbra is tőkeként alapot ad neked: év kamat leosztva 12-vel, és megvan a havi járadékod: az alap nem változik, a tőke érintetlen, neked meg van pénzed

(1%os reálkamat mellett, évi 144e Ft-os befizetéssel a tőkéd majd 8 millió ft, 5%nál 22 millió Ft: ez egy élet munkája, ha havi 14eFt-ot félreteszel!!!!)

ötlet: mivel az EU-ban a tőke szabadon áramlik, aki tud, meneküljön és vigye a pénzét a művelt ny-i bankokba, nem itthon, hanem bécsbe, olaszba, stb (ugyanis itthon ugyanolyan rablok), és nézzetek utána: a pénznek ott is örülnek, Csányi itthon már nem, de kit érdekel? az én pénzem, dolgozhat nekem külföldön is, Brüsszel engedi: tessék élni a lehetősséggel: ott vendég vagy, itthon azért is fizetsz, ha köszönsz...
Itt már napokkal elöbb megírták ezt az állami lopást. szopatnak.blog.hu/

A felháborító az, hogy egyszerüen ellopják a gyerekemtől azt amit örökölne utánam. Ha azt hiszitek hogy ha bankba teszitek a pénzetek akkor ott jó helyen van, akkor nagyon tévedtek. Majd ha az emberek nagyrészének már egyszer lesz nagyobb megtakarítása akkor azt fogják lenyúlni egy új törvénnyel a rohadt szemét tolvaj politikusok. Annakidején amikor én a magánnyugdíj pénztárba beléptem akkor én egy szerződést kötöttem a pénztárral, most az állam belenyúl a mi szerződésünkbe és semmisé teszi. az a tetves alkotmánybíróság meg jogszerűnek fogja az egészet nyílvánítani, és lenyomják a torkunkon. Az alkotmánybírák sem különbek, ők is ugyanúgy benne vannak a törvények létrehozásába mint a többi szemét jogi végzettségű tolvaj, akik megfoglmazzák az érthetettlen jogszabályokat (meghagyva maguknak a kiskapukat). Kötélre mindet, had fülyüljön a talpuk alatt a szél. Persze a politikusokkal együtt kell felkötni őket is.
@csömör dezső:
Namost egyrészt igazad van a 1,5 millió "eltartóval". Igazad van az állami tisztségviselők hozzáállásával, a lopással, a sikkasztással. Ezeken nincs értelme vitázni, amíg lesz olyan elmebeteg, aki az elmúlt 20 év bármelyik valaha hatalmon volt politikai pártjára szavaz, az megérdemli.
De az azért nem fér a fejembe, hogy ha 70%-os adóprést feltételezünk (ami azért durva túlzás), akkor is havi nettó 450 ezer forint feletti jövedelmednek kellett lennie, márpedig ezt csak markáns túlfogyasztással lehet felélni, ami ugye csupán egyetlen ember döntésén múlik: a sajátodon, épp ezért a felelősség sem vitatható.
@jozicsenko: Hogy a büdös francba vigyem ki külföldi bankba, nyugíjbiztosítóba az évi 400.000-es cafetéria összegemet. Erre lennék kiváncsi. Ja és hogy lehet kimenekíteni a mostanra öszekuporgatott pénzem a nyugdíjpénztárba van?
Kedves "Megélhetési rasszista"
Valahogy el akarsz feledkezni róla, hogy a kádár rendszerben pl. a hatvanas években az apád-anyád kb. 1000-1200 Ft-ot keresett, annak fizette a néhány százalékos járulékát, ami összehasonlításban kb egyenlő a mai átlag százezer forintos jövedelem /bocs, ha több az átlag! / járulékával.
Akkor abból kellett megélni:(
És a párttitkár - akire most is szavazol - azt mondta, hogy szép nyugdíjas öregkor és ingyenes orvosi ellátás vár ránk öregkorunkra, cserébe a kevés fizetésért...
És abból kellett nekik eltartani, felnevelni, iskoláztatni téged, és te - mint mai kereső - sajnálod tőlük azt a kemény negyvenezer hatszázhatvan forintot, amit negyven év után pl én is kapok.
Szerinted hová utazzak, mire/miből vegyem igénybe a kedvezményes MÁV utazást?
Apád igénybe veszi?
Nem vagy egyedi eset, az én gyerekeim is hozzád hasonlóan gondolkodnak, és szégyellem magam miattuk!!!
Az a baj, hogy az eltékozolt pénzek felelőseit nem meritek ti fiatalok felelősségravonni, inkább szüleiteket mocskoljátok!!!
És a komenistákra adjátok most is a szavazataitokat, nem a nemzeti oldalra, megérdemlitek, elviszik hálából minden pénzeteket!!!
És persze a nyugdíjatokat is!!!
Megdöbbentő az a sok ökörség, ami a törvényjavaslatról itt elhangzik. Jól mutatja az országban kibontakozó idiotizmust.
A tények senkit sem érdekelnek például az, hogy az öröklés ugyanúgy megmarad, mint ahogy most van. Ez az ember
www.portfolio.hu/cikkek.tdp?hn=1&k=5&i=125588
például elég jól ismeri a dolgokat, és itt is leírja miről van szó. Hameg valaki nemcsak böfögni akar, hogy "balfasz vagy barátom, meg hasonló magas színvonalú beszólás, akkor itt
www.parlament.hu/irom38/11079/11079.pdf
elolvashatja a törvényjavaslatot, az indoklásból elég sok minden kiderül, az is, hogy senki nem akarja ellopni a befizetett pénzt, éppenhogy tiszta viszonyokat akarnak teremteni. Ennek megértéséhez persze nem elég káromkodni, gondolkodni is kéne, de az már ugye nehezebb ügy.
@Professzore: "70%-os adóprés... azért durva túlzás"

Nem az. Bruttód fele elszáll, plusz még a munkáltatód fizet ugyanannyit. harmincegynéhány százalékát kapom meg annak, amibe a cégnek kerülök.

Persze ez az adócsaló minimálbéresekre nem vonatkozik.

Az pedig, hogy ki mire mennyi pénzt költ, az a magánügye.
@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
Elnézést,nem voltam elég pontos:összegszerűen nem határoztak meg semmit,csak százalékok és számítási módok vannak.
Nekem lesz nyugdíjam, de nem itt. Szerencsére külföldi állampolgárként, bár köteles vagyok minden járulékot megfizetni az államnak munkavállaló révén, de abban a pillanatban amikor kijelentem, hogy szándékomban áll véglegesen elhagyni az országot kifizetik nekem az összes eddig befizetett pénzt. Az én esetemben egy magánnyugdíjpénztár fizet nekem. Borzalmas milyen adó és járulék költség van ebben az országban az életszinvonalhoz képest.
A nagy lóvét aggályos ha nem fizetik ki egybe, de az öröklés megtiltása bezzeg nem az? Érdekes húzás.

Megjegyzem, szerintem senkinek nem lenne szabad egybe odaadni a pénzt. Buta nép a magyar, nem tudja, hogy hogy kell beosztani a pénzt.
@csiribi:
az én szüleimnek 4 gyermeke van (pedig nem vagyunk C kategóriásak) valahogy nem rinyálnak a nyögdíj miatt...

az én apám 46 évesen tüdőrákos lett, 7 évvel utána + magas vérnyomással, visszérrel, cukorbetegséggel rokkantnyugdíjas

normális munkahelyen dolgozott = a nettója nem volt több mint a bruttója, magyarul nem volt szánalmas szar adócsaló sem ő, sem a munkáltatója

102 000 Ft a nyugdíja

mert normális, korrekt szakmunkás volt (CNC marós) nem faszvakargatós herevere kisegítő pöcs...

nem sajnálom a "kisnyögdíjasokat" mert sajnálatos módon mindig kibukik a lóláb:
-minimális szolgálati idő
-tökvakarós szánalmas munkakör
-fenti kettő kombinációja

A derekam és a térdem miatt fizioterápiára járok, reggel 8-ra MUNKA előtt.
A várakozók 98%-a nyögdíjas, mert fontosch elfoglaltságaik vannak délelőtt.
Különben meg a járulékfizető és (nem táppénzen heverő) dolgozók oldják meg, mert nekik NEM JÁR.
A fontosch elfoglaltsággal rendelkező nyögdíjasok miatt az átlag várakozási idő 1,5 óra.
Nem, ők nem érnek rá máskor jönni.
Nem sajnálom őket, pedig sokat hallok panaszkodni...
Megérdemlik...
@csodalámpa:
Egy normális országban az idősebbeknek tisztele jár, már csak a koruk miatt is.
Ezt érdekes módon mindig midenki elfelejti, hogy a második VH. után ők voltak azok, legalábbis a legnagyobb részük, akik kivakarták a szarból ezt az országot.
Egy normális országban...
@Bergeroth
ezzel teljesen egyet ertek

mindazonaltal: sracok, mirefol ez a nagy huho? most hoztak egy torvenyt, amit egy even belul megvaltoztatnak, ennyi.

+
rengeteg modja van, hogy a folos penzed kezeld. miert hasznalnal olyan format, amit az allam garantal? nem arrol szol sok szaz ev tapasztalata K-Europaban, hogy az allamban NE bizz?
forradalom....
hagyjuk már, a háboruk meg a forradalom na az a kettő mindig segitett megoldani a dolgokat.talán ha ugy mennének a dolgok mint a skandináv országokban, vagy az első kemény korrupcios ugynél kiment volna 150.000 ember szépen csendben nem hőbörögve a parlament elé, az érne valamit.

forradalom, micsoda hülyeség.
@mensevik:

ebben az országban nem divik most a gondolkodás.
mostan az üvöltésnek van ideje ész nélkül...
@Bergeroth: Nehéz kérdés. A tisztelet nem minden esetben jár alapjogon. Az, hogy Magyarországon most ez a helyzet, magyarázható a diktatúra évtizedeivel és annak minden káros hatásával. Nehéz tisztelni azokat az időseket, akik látszólag megzuhanva, méltóságukat vesztve harcolnak a Metropolért az aluljáróban. És az is igaz, hogy ez rendkívül módon összefügg az anyagi helyzetükkel. Nem is lehet kárhoztatni őket, így alakult, nehéz éveket éltek meg.

Eközben a fiatalok azt érzékelik, hogy örökségként kaptak egy identitás és tartás nélküli országot, nem könnyű elvárni, hogy tiszteletet tanúsítsanak azok iránt, akik ezt az egészet rájuk hagyományozták, a mindenkori kiskapuk földjét. Nem akarok általánosítani, de sajnos nagyon kevés a huncutszemű bácsika, és a egyenes háttal járó nénike.
@csiribi: Egyszer sem szavaztam az MSZP-re. És mindössze egy nyugdíjas rokonom él már csak. A többit elvitte a kaszás még aktív korában. Ő él havi kb 48 ezer forintból. Kapcsolatunk nem túl jó, úgyis mondhatnám, szórványos. De tisztelem benne, hogy nem sír. Nem ül végig fél napokat az orvosnál, mert nincs kivel beszélgetnie. Biciklit tart! és azzal jár, mert hogy ő nem szorul rá a tömegközlekedésre. Nem sír a szája, hogy milyen rohadt kevés a nyugdíj, helyette kiskertet tart, ahol kapál és megtermeli a zöldséet, gyümölcsöt, csirkét.

Így is lehet élni. Azon pedig elgondolkodhatnál, hogy ha a saját gyerekeid is így gondolkodnak, ahol nem biztos, hogy a "mai fiatalokban" van a hiba.
@Bergeroth: A kor nem érdem, hanem állapot. Amúgy meg az ő szüleik, azaz a te dédszüleid meg hittek egy bajszos bácsinak meg Gömbösnek, és belevitték a háborúba ezt az országot.
@Bergeroth: Normalis orszagban sem a koruk miatt jar, hanem mert megerdemlik. Ez a baj, hogy az idosek tenyleg azt hiszik, hogy _minden_ alapbol jar nekik. El kene mar felejteni.
@csodalámpa: Ezzel kapcsolatosan egy IRL történet jut eszembe. Szomszéd bácsinak meghalt az élettársa, menni akart özvegyi nyugdíjat kérni. Ahol kiszámolták, hogy összesen 1,5 év!! szolgálati ideje van, kb. 1960 körül. Volt nagy röhögés a NYUFIGnál, mert hogy a kommunizmusban ne lett volna munkahelye?! Aztán persze kiderült, hogy az asszonyka is szart nagy ívben a dolgokba. Eljárt, dolgozgatott megkapta a pénzt és ennyi. A TSZ persze cseszte lejelenteni, így jött ki ez a kemény 1,5 év, amíg takarítónő volt egy cégnél.
A nyugdíjas koromat miért csak úgy lehet elképzelni, hogy egyedül élek és minden forintom a rezsire, ételére, gyógyszerre megy el, sírok és fortyogok keserű levemben?
Miért ne lehetnék úgy nyugdíjas, mint a nagymamám, aki velünk lakott, segített az anyámnak a háztartásban, gyereknevelésben, lényegében nekünk adta a nyugdíját, mindig vidám volt és sokat mesélt, aztán nagyon beteg lett, négy hónapig ápoltuk és ott halt meg a családja körében.
Ilyen élethez nem kell sok nyugdíj.
@Bona Fides: Mert ma mindenki kurva önálló akar lenni. Húsz évesen saját ház kell, mert az a menő, pedig akkor kellene megalapozni a későbbi anyagi biztonságot és nem olyan dolgokat venni, ami viszi a pénzt. Így aztán összejön vagy 50 m2, és abba már nem fér bele nagymama.
Tetszetek volna forradalmat csinálni, legalább 2006ban... :)
Nem nagyon akarok itt nagy okosságokat szólni, de régebben, mikor alapból kitalálták a nyugdíjrendszert, nem volt alacsonyabb az átlagéletkor? Mondjuk kb. max. 60-65 év, vagy nem? Most mennyi? 70-80 között? Lehet el kéne rajta gondolkodni...
@moncayo:

Full igazad van-mintha csak magam mondtam volna...:))))
Kavics:
"3 milló általános iskolai számítás szerint 18 évre elég, ha valaki havi 14 ezresével veszi ki. Ergo aki megéri a 83 éves kort az többet nem kap nyugdíjat?"
Ha már hivatkoztál az általános iskolai tanulmányokra, akkor lépjél tovább egy kicsit: a kamatos kamatig. Tehát a 3 millió nem tűnik el 18 év alatt.
****************
Ezt a szart pedig köszönjük azoknak, akik kitartóan szavaznak a kommunistákra. Ne sírjatok, bakker, örüljetek, mert ez a kommunista kánaán. Ezek megvalósították.
@endike:

Ez így van. :(((

Csak ő majd azt is ki fogja nyilatkoztatni hogy aki nem rá szavazott és nem mosolyog amikor OVI lopja a lakosság pénzét az miért hazaáruló...
Felhívnám a figyelmet arra, hogy nem most köpnek először az arcunkba. A magán nyugdíjpénztári rendszer felállításakor az volt törvénybe foglalva, hogy a magánpénztárba fizetendő járulékrész évről évre növekszik 1-1 százalékkal, majd valahol a 10-12 % körül áll meg 2009 körül. Nem emlékszem pontosan, de érdemes lenne megnézni. Ehhez képest Viktorék 4 évig 6%-on tartották a mértékét, majd Medgyessy korrigálta 8%-ra 2002-ben, és azóta itt ott áll. Ezzel több százezerrel kevesebb van a számlámon, ami 25-30 éves távlatban milliós kár.
azt még megértem, hogy az állam ellopja és eltékozolja a befizetett adót és egyéb járulékokat

de miért hagyják ebben a kuplerájban, hogy a magánnyugdíj pénztárak is ellopják, eltüntessék a pénzemet

ez megint egy szemétség, rájöttek, hogy az nem jó, ha ki lehet venni egy összegben, mert majd mindenki ezt teszi és az sem jó, ha örökölhető, sokkal jobb, ha kis részletekben csepegtetik vissza a pénzt az ügyfélnek.

amikor indult a kötelező mnyp akkor még volt rá adókedvezmény és a levonás olyan 1,7 millió éves bruttóig volt csak

azért érdemes megfigyelni a lépések, ahogy kitalálták, hogyan fogják elszedni az emberek pénzét és átjátszani olyan pénztárakhoz, akik a válságban simán 30-40%-ot elbuktak, ahelyett, hogy jó szakértő módjára kimentették volna a pénzt részvényekből még időben
volt olyan időszak, hogy párnába zárva is többet ért volna, mint amennyi a nyugdíj számlámon maradt, mert hát válság van, ezért pénzt veszít a paraszt ügyfél, de a pénztár természetesen leveszi a kezelési jutalékját azért, hogy elvesztett egy csomó pénzt

imádkozzon mindenki, hogy ne éppen egy válság közepén legyen nyugdíjas

szóval az apró szemét lépések:
- felemelik a munkavállaló által fizetett %-ot
- megszüntetik az adókedvezményt
- felemelik valami állat módom azt a plafont, ami után a pénztárba fizetni kell: 2002 ben talán 1,7 millió volt idén meg20400x365 azaz 7,5 millió forint, azaz már szinte nincs olyan munkavállaló, aki nem fizet a teljes fizetése után
- most, hogy már kellőképpen felduzzasztották a pénztárak felé áramló pénzeket, megszüntetik az egyösszegú kifizetés és az örökölhetőséget
- a pénztártag elvesztette a pénzét, az már másé, majd berakják egy kockázatközösségbe és kap valami jelképes havi pénzt, jó nagy kezelési és egyéb jutalékok mellett

gondolom nagyjából ez volt a terv a pénztárak indulásakor, csalogatni az embereket (adókedvezmény és ígéretek az egyösszegú kivétre és örökölhetőségre), felpumpálni a befizetett összegeket (% emelés és plafon emelés) majd közben és utána ellopni ezt a pénzt (kezelési költségek és most az új dolgok, nincs öröklés és egyösszegű kivét) és egy minimális havi appanázst visszacsöpögtetni, hogy befogják a pofáját a pénztártagnak

ilyen módon, szépen elloptak tőlünk minden nyugdíjpénztári befizetést

ezek után gondolkodjon el mindenki, amikor önkéntes pénztárba megy a pénze és ezekre bízza a pénzét
én nem teszem, 2 év múlva lesz 10 éves az önkéntes mnyp-m és én azonnal kiveszek mindent és mexüntetem, nem érdekel, hogy mennyit kell fizetnem az államnak, még mindig jobban járok a végén

amihez a politikusok hozzányúlnak arannyá változik, csak nem az emberek hanem az érintett cégek számára
@Tibike15:
Szerintem te kevered az önkéntes pénztárat a magán pénztárral...
Nem tudom gondolkodott-e valaki azon, hogy amióta bevezették a mnyp-akat valaki kapott-e onnan nyugdíjat. Mert nagyjából senki. A kezdéskor úgy állapították meg a belépési korhatárt, hogy kb. 25 évig senki hozzá sem fog nyúlni. Közben múlik az idő, a mnyp tulajdonosok a magas költségekből kényelmesen szivaroztak a tengerparton és az első kis gondnál (válság) széttárják a karjukat és közlik, hogy a hozam az "ablakban". Az emberek pedig csak néznek és szidják az éppen aktuális kormányt. A normál nyugdíjjárulékből közben fízetik a jelenlegi nyugdíjasokat. Sajnos az ott lévő pénz egyre fogy, mert a befizetések a mnyp-be mennek. Igy az állam kénytelen a jelenlegi nyugdíjakat máshonnan pótolni. Csak azoknak akik nagy szájjal "nyuggereznek": az Ő szüleik is ebből kapnak, meg az én befízetésemből. Csak ennyi.
@feledékeny: én már nem keverem, 2 év múlva kiszállok az önkéntesből, azonnal, ahogy lehet, mert letelik a 10évem, kif kell fizetem az államot, adó és tb formájában, de legalább, ami marad azt már nem szedhetik el tőlem valami hasonló okossággal majd, mint amit most a kötelező mnyp-nél teszik. Meddig tart ott is kiokoskodni, hogy sokkal jobb a pénztárnak, ha nem egyösszegben adja ki, hanem majd havonta csöpögtet valamennyit, én nem várom meg, amig az önkéntesnél is bevezetik ezt

a kötelező nyugdíjpénztárba befizetett pénzemet meg megsiratom, ha ezeket az új szabályokat behozzák és tudomásul veszem, hogy nagy részét soha nem látom majd viszont, mi mást tehetek ?
Vaslamit elfelejtettem: a normál nyugdíjjárulék soha az életben nem volt örökölhető. És szerintem vannak jó páran akik azt fízetik mind a mai napig. Nem értem miért van jobban felháborodva az aki mnyp-be fízet?
@neon62: azért bmeg neon mert ezt igértek, amikor indult a pénztár, sok kollégámat csakis az örökölhetőséggel lehetett meggyőzni, mert ők nagyon bölcsen már akkor megmondták, hogy ennek lenyúlás lesz a vége, meg is történik

nem kell magánnyugdíipénztár, de ha belegondolsz, lassan már nem lesz különbség az állami és a mnyp módszerek között, csak annyi, hogy ki nyúlja le a pénzt kezelési költég címén

illetve még egy különbség lesz, jöhet megint egy politikus, aki 13. 14. havi nyugdíjat osztogat, azaz még nettó rosszul is járnak a pénztári befizetők

kicsit ez olyan érzés, mintha dedós ovodások lennének a járulékfizetők, akikre nem lehet pénzt bízni, érdekes külföldön miért lehet?
és mivel ilyen dedós szinten kezelik az embereket, rábízzák őket a szakértőkre :)) muhahaha, azokra a szakértőkre, akik sokkal többet elvesztenek egy válság során, mint egy átlagember, nagyszerü
@Tibike15: Az örökölhetőség, abban lehet valami. De ha már szakértőket emlitesz: tudok olyan holland biztósítót aki már a középiskolai diákokat keresi meg és a tanárok beleeggyezésével lépteti be őket. Zsebbe + osztálypénzbe adnak filléreket, a "szakértők" pedig veszik fel az akciós sikerdíjakat. És ebből még versenyt is hírdetnek házon belűl. A gusztustalanság eme formája már túl megy ,mindenen. Hát ennyit a szakértőről és gazdáikról, a mnyp. tulajokról
@Tibike15:
"kicsit ez olyan érzés, mintha dedós ovodások lennének a járulékfizetők, akikre nem lehet pénzt bízni" - tegyük hozzá, hogy tényleg nem lehet. Majd húsz év múlva megkérdezem, hogy mennyid maradt az önkéntes pénztárból kivett pénzedből!
"Nem, nem a zsidók, hanem a gazdagok"
Nna, az egyik a széljobb szerint ellenség, a másik meg a komcsik szerint. Gratula, éljen az Auróra ágyúja.
@tom sailor: Sajnos igazad van.Én eddig is
úgy voltam vele hogy semmi esélyem nincs a mocskos kapitalista (kizsákmányoló, kizsigerelő) rendszer melett nyugdíjra.Csak az öröklés melett voltam.De ha megnézed a válság is erről szól .
Az adófizető csóró állanpolgrok fizetik a csúcsbankárok bónuszait is.Hidd el a felső 10000 nagyon jól fog élni.
Teljesen egyetértek az íróval, nekem is ez volt a véleményem, amikor hallottam a dologról. Leginkább az zavar - nagyon - hogy nem lesz sem egyösszegű kivételi lehetőség, sem öröklés. Rohadt sok megy most is magánnyugdíjpénztárba, és szinte bizotsan nem fogok - egyikünk sem - annyi ideig élni nyugdíjasként, hogy megérje. Ráádásul idiótán fektetik be a pénzünket, hosszó távon még a sima bankszámlán gyűjytögetés is hasznosabb lenne.

Rohadt idióta egy bagázs ez, ami akkor nem zavar, ha maguk dolgaival játszadoznak, de ha az én pénzemmel b*szakodnak, akkor igenis rohadjanak meg.
Feledékeny:
"Ehhez képest Viktorék 4 évig 6%-on tartották a mértékét, majd Medgyessy korrigálta 8%-ra 2002-ben, és azóta itt ott áll. Ezzel több százezerrel kevesebb van a számlámon, ami 25-30 éves távlatban milliós kár."

Milyen kárról beszélsz? Az egy virtuális pénz, olyan amit soha nem fogsz látni, csak kapsz egy papírt hogy ennyi vagy annyi van a számládon. Hazugság az egész, mert nem létező összegről beszélsz, olyanról ami nincs. A manyu-pénzeket odaadják külföldi bankok kezébe, az állami nyugdíjkassza befizetései meg a költségvetési hiányon keresztül, adósság formájában távozik az országból. De ehhez a pénzhez neked semmi közöd nincs már, csak befizetési kötelezettségeid vannak.
Csak azoknak éri meg 1Ft járulékot is fizetni, akik belátható időn, 3-5 éven belül mehetnek nyugdíjba. A többinek inkább zsebbe, és tőkeépítés ezerrel, de azt sem itthon.
Az alapvető probléma ott van, hogy meg se mérjük a nyugdíjat. Mégis fizetünk.
Amennyiben meg érjük akkor sincs semmi garancia arra, hogy lesz nyugdíjunk. Egyik ma elérhető rendszer sem garancia erre.
Egy kis számtan:

200 ezres átlagbérrel számolva, 40 éves jogviszonyt feltételezve a járulékok saját jogon 19.000, munkáltató részéről 48.000 havonta, akkor az annyi mint 32.160.000,-

A ma várható élettartam 67 ffi, 72 női, átlagot számolva 69 év, ami a mai nyugdíjbavonulási szabályok szerint 5 éves nyugdíjra elegendő.

Ha ezt leosztjuk, akkor a kamatokkal nem számolva csak a tőkerész havi 536.000 járadékfizetési kötelezettségnek felelne meg.

Na ezért nem szabad fizetni egy vasat sem.
szerecsnére orbánék nem nagyon kedvelik a magánpénztáraka, ezért van esély, hogy jövőre, ad1 csökkenti a jelenlegi 8%-ot ami azért jó, mert egy olyan effektív járulékcsökkentés, ami nem kerül sok pénzébe az államnak, hiszen csak annyi történik, hogy a karvaly pénztárak kevesebb bevételhez jutnak, de több pénz maradna az emberek zsebében, amiből takarékoskodhatnak, ha akarnak

kettő, hogy visszacsökkentik a most 7,5milliós plafont, azaz egy átlagembernek is lesz majd lehetősége, hogy év végén egy kicsit több pénze maradjon meg, amikor amúgy is nagyon szükséges

annyira pofon egyszerű módja ez a terhek csökkentésének, hogy nem is értem miért nem lépik meg a szocik.

illetve értem, de ezt most hagyjuk.

a költségvetést alig terhelné ez a csökkentés és mégis jelentős összeget hagyna az emberek zsebében

arról meg jobb, ha nem is beszélünk, hogy ki a jobb gazdája az én pénzemnek, saját magam vagy olyan szakértők, akik kezelik a pénztárak vagyonát és sikerült sokszor a felét elveszteniük. Közröhej, lehet, hogy megvan kötve a szekétők keze az előírások miatt, de akkor még egy okkal több, hogy miért ne bízzunk rájuk több és több pénzt.

nagyon bízom abban, hogy a fidesz nem csak pofázik, hanem keményen odalép és lecsökkenti a kötelezp pénztárakba áramló pénzmennyiséget, ahogyan tették 2002 előtt, most is harcolnak majd ellenük, nagyon helyesen

maradjon csak az a pénz énnálam és majd én takarékoskodok belőle
@Tibike15: csak egyetérteni lehet a hozzászólásoddal. Egy idegen sosem fog úgy "küzdeni" az én pénzem értékének a növekedéséért, mint én magam, még ha ez a munkája, akkor sem. Én már előre aggódom, hogy majd diploma után melyik rablóbandát válasszam, akit eltartok a járulékomból nulla ellenszolgáltatásért cserébe...

A fideszben meg, hát reménykedni még lehet, hogy a pártkassza feltöltése közben az emberek bajaira is próbálnak majd megoldásokat találni.

A címben pedig nyugodtan lehetne felkiáltójel is:(
@neon62: "a mnyp tulajdonosok a magas költségekből kényelmesen szivaroztak a tengerparton"

Te vagy a tulajdonos. Csak úgy mondom.
@Levéltetű: bocsánat, igazad van. helyesen: a"tulajdonos"-okat képviselő cégek vezetői és tulajdonosi köre.
Hát basszus én kevéssé kedvelem a politikusokat.
Bevallom az Orbán csapatot kevésbé mint a pirosakat.
De ez a lépés azért minden határon túl ment nálam is.
Az utolsó néhány hónapban kiszervezik a százmilliárdokat és a jövőt a haveroknak?
Erre már én is azt mondom bűncselekmény.
Jogbiztonság mint olyan ma nem létezik, előre kalkulálni még hónapokkal sem lehet nem hogy tíz évekkel. Én megértem aki szarik a rendszerre...
Vagy elmegy egy olyan helyre ahol a mocskos 'kapitalisták' kevésbé húzzák le róla a bőrt.
Megtettem egy pár éve, jól tettem ahogy látom.

A másik kérdés persze az, hogy amit befizetsz mint nyugdíj alapot az mi?
Az nem nyugdíj, hanem egy adó. Befizeted és egy részét, vélhetőleg nagyon alacsony részét, kamatok és egyéb kiegészítések nélkül, valamilyen formában visszakapod.
Mennyit? Talán a tizedét.
Ha ez nem adó akkor semmi.
Ez megint egy kicsit osszevissza lett. A bankarozas meg az antiszocialisozas nekem nem fer ossze azzal, ha valaki amiatt rinyal (teszem hozza szerintem is jogosan!), hogy masok nyugdijat fizetve a sajatjara nem tud sporolni. Meg elni.

A jelenlegi rendszerrel pontosan az a baj, hogy nem kapitalista: nem dolgoztal, vagy minimalbereztel? Nem baj, kapod az allami nyugdijat, es valasztasok kornyeken meg egy kis emelest is, es kulonben is az egesz kampanyban errol fogunk dumalni (_mindket_ oldal!). Mi meg szepen fizetegtunk ide, meg oda, illetve a nagy tobbseg ezt felismerve minimalberezik. (Bar a linkelt cikk alapjan lehet, hogy nem ezt ismeri fel, csak feleli a jovojet.) Emiatt meg aztan az adofizeto kis - es innentol kezdve ostoba, vesztes - tabor iszonyat magas terheket fizet, total versenykeptelen lesz kulfold fele. Es ez nem duma, en kulfoldi megbizoknak dolgozom es latom, hogy ez van. Olcsobbnak kene lennunk, de alig vagyunk a nyugati ar alatt. Ha nem lenne kinalat hiany a piacon, biztosan eselytelenek lennenk.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az altalad idezett valtoztatas korrekt lenne, csak azt, hogy nem az a baj, hogy nem eleg szocialis az allam, hanem az, hogy tulzottan is az. Neked is az a bajod valojaban.

Az is nagy baj am, hogy a 2/3 leszarja a nyugdijat es az allamra var, mert az osztrak es svajci minta itt sosem fog menni. Tehat hogy ha hulye voltal 40 even keresztul es nem jutott eszedbe elotakarekoskodni, akkor megdolglesz (vagy eltartanak a saja gyerekeid - az is opcio). Ha meg is probalnak, akkor nyomorba dolne az orszag pont az altalad idezett szamok miatt, akkor viszont dolne az egesz gazdasag, ami egyben azt is jelentene, hogy a nyugdijad is automatikusan elertektelenedik (bar az EUR bevezetes ezen valtoztathat). De mindegy, ez nem lesz. Lesz a szokasos magyar nem valtoztatunk semmin, mert abbol nem lehet hirtelen nagy baj (csak lassan, az meg kit erdekel). Ebbol viszont kb. ugyanaz kovetkezik... lesz egy csomo eltartando, akiket nem fog tudni eltartani az allam, aki adozik rendesen annak alig lesz magannyugdija/onkentes nyugdija (mert odaadja a jelenlegi rendszer fentartasara).
Ötvenen innen és túl.

Mi az előnye, ha elmúltál 50 éves?

fabos-net.blog.hu/
"A felmérések szerint a magyarok alig egyharmada gondoskodik előre az öregkoráról,"
a munkával rendelkező emberek fele 70-80 e-ből tengődik. zömmel ez az a réteg aki minimállal van bejelentve és még kb 10ezret kap feketén, de a gondoskodó állam ezt a kis pluszt is elszedné teljesen vagy leredukálná pár forintra. ráadásul ennyiből önálló életet elindítani, majd utánna megélni is művészet, nemhogy öregkorra spórolni. persze lehet azzal jönni, h tanulni kell, egyetemet, főiskolát végezni, csak arról szoktak megfeledkezni sokan, h egy társadalom nem csak doktorokból és mérnökökből áll. tudom, el lehet innen menni, vagy éppen dögöljünk meg, kinek mi tetszik.
süti beállítások módosítása