"A hivatalból haza kerülve oly kimerült vagyok, hogy ebéd után mindig lepihenek"

2010.02.08. 08:08 istvanffy

A pincéből előkerült dédapám levele, édesapjának írta. 26 éves volt ekkor, friss házas. A Monarchia utolsó telén, a Világháború negyedik évében járunk.

Budapest, 1918. febr. 25.

 

Szeretett jó Szüleink!

 

Nagyon bánt, hogy két hét alatt egy sor írást nem tudtam részetekre megírni, de legyetek róla meggyőződve, hogy erre képtelen voltam a folytonos elfoglaltságunk miatt. A hivatalban egyáltalán nem értem rá s onnan haza kerülve oly kimerült vagyok, hogy ebéd után mindig lepihenek, estig pedig a háztartásunk ellátása képezi gondunkat s alig várjuk, hogy álomra hajtsuk fejünket. A napokban még a lakáskeresés is elvette időnket, természetesen eredménytelenül kerestünk, - azonban lehet, hogy a szomszédságunkban lakó Loysehékat Ruttkára fogják áthelyezni s így a véletlen kezünkbe hozna egy jó kétszobás lakást. -

 

Múlt vasárnap pedig Erdőkürtön voltunk, t.i. Manci meglátogatott és rögtön megígértette velünk, hogy eljövünk; -

 

Sándor bácsi súlyos beteg volt, kevés híján tüdőgyulladásba esett, de most már egészséges. -

 

Manci sem ért rá, hogy írhatott volna, nagyon sok a tenni valója a háztartásban. A mult héten Nagykátán is voltunk Disznótoron 3 napon keresztül s akkor reggel jöttem be a hivatalba, délután pedig visszautaztam. -

 

A hét végén vagy a jövő hét elején haza küldjük a fehérneműt, csak arra kérjük édes Mamát, hogy a mosónét jóbban megexecirozza, mert a mostani mosásnál sok piszok maradt a fehérneműben, különösen az ingem hátán s az alsónadrágjaim alsó felén. –

 

Kékítő van-e már? – Mert ha kell itt vehetnénk. –

 

Remélem a fácánt megkaptátok s mivel szép fiatal volt, bizonyos vagyok benne, hogy ízlett is? –

 

Édes Mama hogy van?, volt-e orvosnál?!

 

Kezeiteket csókoljuk hálás szeretettel

 

Manci és Karcsi

Mintha manapság egyre kevesebben értenék, miért tört ki a proletárforradalom. Ezért.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr651734463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ugye régen mennyi baj volt a világgal?

még szerencse, hogy manapság ezt a szent tudomány, és a civilizáció megszüntette
Basszus, a címről még azt hittem, mostani levél. Ugyanis nem olyan sokat változott azóta a világ...
próbálnál csak meg a sok hajtás végén te ebéd után lefeküdni a hivatal után otthon...
süti beállítások módosítása