Van itten egy káros, hamis és hazug alapmítosz, amit a rendszerváltáskor elültettek, és ami azóta is folyamatosan mérgezi a közbeszédet: az utoljérjük a Nyugatot és a provincializmus mítosza. 

Magyarország és a többi posztkommunista ország a rendszerváltás után az új függőségekbe betagozódva félperifériás helyzetbe került. A fejlődési modellünk az alacsonyan fizetett, de relatíve jól képzett munkaerő és a nyugat-európai piacok közelségét kihasználva a külföldi működő tőke bevonzására és a külföldieknek való privatizációra épült. Ez a modellt máig nem váltottuk le, noha a kifulladásáról és a váltás szükségességéről nem csak aggódó közgazdászok, de még maga Fletó is értekezett. 

Ez a modell rögzítette a félperifériás helyzetünket. Az utolérjük a Nyugatot mítosza a jelenlegi  helyzetet úgy próbálja letagadni, hogy konkrét gazdasági és hatalmi viszonyokat egy  időbeli vonallá hazudja át, amin mindenki egyenlő eséllyel halad a centrumpozíció felé. Igenigen, most még gáz van, meg Magyarország kétharmada valahogy szegény lett, de ha továbbra is betartjuk a szabályokat, továbbra is úgy játszunk, ahogy azt a Nyugat elvárja tőlünk, akkor egyszercsak utolérjük. Ezt a szöveget persze már hallottuk, csak akkor az volt a ritmusa, hogy igaz, hogy most sok minden nincs rendben, meg homályos okokból itt tartózkodik a baráti szovjet hadsereg, de ha a szabályokat betartva szépen építjük a szocializmust, akkor majd a jövőben megvalósul a kommunizmus. A gyerekeidnek jobb lesz.

"Ha nem tartanátok minket folyton vissza"

A rendszerváltás utáni kemény évek ígérete is ez volt. Bírd ezt most ki, a gyerekeidnek jobb lesz. 20 év elmúltával persze egyre egyértelműbb mindenki számára, hogy minden szopás engedelmes lenyelése ellenére sem akaródzik valahogy utolérni a Nyugatot. De még Ausztriát se. És akkor jön az öngyűlölet és a vádaskodás.

Hogy ez itten egy borzasztó provincia, „Kádár népe” alkalmatlan arra hogy besétáljon a Mennyország tágra nyitott kapuján, mi kérünk elnézést.

Hogy mi felvilágosult polgárok/liberálisok/neokonok (tetszés szerint) már rég ott lennénk, ha Ti nem lennétek. Ha nem tartanátok minket folyton vissza. Ha nem rántanátok le folyton Magyarországot a mocsárba.

És hogy a magyar modell minden őszinte válságtünete nem más, mint megvetendő provincializmus.

Akár ki is engedhetnénk a gőzt

Egy későbbi kor történészei döbbenten fogják majd összeszámolni, hogy a mai magyar sajtóban milyen sűrűn fordul elő a provinciázás, az öngyűlöletnek és a képzelt kívülállásnak ez a szánalmas megnyilvánulása.

Pedig akár ki is engedhetnénk a gőzt, mert soha nem fogjuk utolérni a Nyugatot.

És amíg nem számolunk le ezzel az illúzióval, addig nem fogunk tudni pozitív közösségként tekinteni önmagunkra, Magyarországra.

Folyt. köv.

A poszt tükrözi a szerkesztőség véleményét