4%-on az MSZP - tényleg vége lehet?

2010.03.05. 09:00 baum

Nem szabad elsikkadni a hír fölött: a Nézőpont Intézet felmérése szerint jelenleg a leginkább aktív népességből, tehát a 30 és 44 év közötti választópolgárok közül mindössze 4% adná a voksát az MSZP-re. Ez azért durvaság. Persze sejthető volt, hogy a végletekig hitelét vesztette a párt, de az arányok ilyetén eltolódása mégis megdöbbentő.

A kampánystáb érezte már az elején, hogy az előremenekülési lehetőségek erősen redukáltak. Kommunikációikban kizárólag az idős réteget próbálják megszólítani. A legszembetűnőbb példa erre mikor Mesterházy azt ígérte, hogy az állam állja majd a nyugdíjasok temetési költségeit. Ennyi, meg az évtizedes demagóg rutin, a szélsőségektől való riogatás, és a Fidesz-rugdosás. Ez a technika négy és nyolc évvel ezelőtt még működött, de most már nem. Az előző kampányokban azért még volt ereje, mikor L. Ildikó halovány arccal belerettegett a kamerába.

Most erőterek vannak, meg erős emberek; de csak párton belül azok. Groteszk, ahogy Szekeres, Kis Péter, L. Ildikó még ugyanazt a retorikát nyomják, mint mikor 40%-on voltak (a pártállam idején: 100%). Erősen kontraproduktívnak, és önlefejezőnek hat, amikor ugyanezt 4% aktív, és 20% nyugdíjas támogatásával teszik. A háttérben közben lobbik ügykezelnek, saját hadállásaikat építgetik a párton belül. Egy közös pont van, a szereplők egytől-egyig a nagy átmentések megélői. A zavar azért nem tükröződik a külvilág felé az arcokról, mert ha sikeresen végigcsináltak egy rendszerváltást úgy, hogy még a pártvagyon sem veszett el, úgy egy ilyen viszonylag kényelmetlen helyzet sem tűnhet olyan halálosnak.

És persze az egésznek a gócpontja, a táboron belül megkerülhetetlen tényező: Ferenc, a túlmozgásos hülyegyerek. Kilencven körül üstökösként robbant be a szoci köztudatba. Meggyőző, markáns, cippolai intellektus, és saját küldetéstudatában megingathatatlan személyiség. Mikor kiderült, hogy sok adottsággal rendelkezik, csak tartalommal, és potens államférfiúi készségekkel nem, akkor az megbénította a baloldalt.

Ráadásul most érezve pártjában az impotenciát, meg, hogy olyan semmilyen az MSZP, Ferencünk ismét erőre kapott: valami belül újfent bizsereg benne. Ismét meg van győződve, hogy ő lesz aki kirángatja a mocsárból a pártot. Azzal nem számol, hogy a 4%-os támogatás, ami egy óriási saller azoktól, akik gyakorlatilag a legnagyobb terheket viselik azt mutatja, hogy nincs visszaút a számára. Ha az ország jövőjét nézzük, kifejezetten jó lenne, ha Ferenc minél többet szerepelne a kampány hátralévő időszakában, ezzel is hiteltelenítve az utódszervezetet. Azt a 20-30% nyugdíjast így is, úgy is begerjesztik, jelen helyzetben nem releváns.

Ha viszont nem az ország, hanem az MSZP jövőjéről van szó, akkor nincs jó hírem. Kizárólag kiégett, leszerepelt politikusok a tarsolyban. A fiatalok? Mondjon nekem valaki legalább hármat, aki tökös, hiteles, és még nem volt tanú/vádlott valamelyik korrupciós botrányban. Talán csak az egy szem Szanyi Tibor (hehehe, wtf). Lesz még persze Mesterházyból hős, hogy milyen bátran beleállt, meg minden, de srácok ez ennyi volt, most már tényleg kezd lefőni a kávé. Éljen!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr251808889

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lendvai Ildikó irányt mutat a megtévedt országnak. Jó évünk lesz, rajta nem fog múlni. 2010.03.06. 22:17:52

 Mindnyájunk nagy kedvence, a Nap-kelte hajdan volt üdvöskéje 1974-től dolgozott a KISZ Központi Bizottsága kulturális osztályán, majd 1984-től 1989-ig az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályán előbb munkatársként, majd alosz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az én nagyszüleim átlagos falusi emberek. Még azt sem lehet mondani hogy rosszul éltek a cocializmus alatt, de már ők sem veszik be a süketelésüket hálistennek.
Remélem a többi nyögdíjasnak is van ennyi esze legalább :)
Mit csodálkoznak? Egy biztos NEM szavazót én is ismerek. Az ő kormányzásuk alatt vesztettem el a munkámat, 3 diplomával. Az Ő általuk vezetett hivatal szopat lassan fél éve, mert még azt a 27.000 Ft-os járadékot is sajnálják, ami egyébként törvény szerint megjárna. Csak tudnám mit jelent a nevükben a "Szocialista"...
És az a 4% mégis mit gondol???!!!

Vagy ez a 4% az az mszp slepp, akinek eddig csurrant-cseppent valami Zuschlagtól, Kellertől, Verestől és a többi hasonszőrűtől?
Én is örülök, hogy szívnak, ám örömömet némileg rontja, hogy helyükre a fidesz-jobbik (demagógok-nácik) tandem jön.

Hajrá LMP!!!
Gyerekek. Szép álom, de lássuk be, az MSZP eddig sem az aktív korúaknál volt bejövős párt.
Már '98 óta a nyugdíjasok és a szociálisan hátrányos helyzetűek seggét nyalja az aktívak rovására. Azok meg szépen elhiszik amit mondanak, mert Kádár népe még mindig hisz a csodákban.
Az, hogy az aktív népesség körében ilyen "népszerű" az MSZP, majd 20 év múlva lesz döntő, addig csak statisztika sajnos.
@jassz: Ugyanezt tudom mondani én is a saját-, illetve a barátnőm nyugdíjas szüleiről...

Én meg mint közalkalmazotti bérből élő...
Kevés réteget- tán réteget már nem is- tudnak megnyerni maguknak.

De azért a többi párt felhozatal is szomorú... 2010 Magyarország
Lesz itt még nagy visszatérés. Gyurcsány jövőre lesz ötven éves, fog még sok érdekes dolgot művelni nekünk.

Persze a legégetőbb probléma a szavazótábor, 10 év múlva a jelenlegi kizárólagos közönség nagy része ki fog halni.
Egy északi tudós mondta (talán Niels Bohr?), hogy az új tudományos elméletek nem csinálnak forradalmat, egyszerűen kihalnak az ellenzőik, azok, akik nem tudják felfogni az újat...

Valami ilyesmi zajlik most. 20 évnek kellett eltelnie, míg ennyit fogyatkozott a szavazótábor. A rendszerváltáskor születettek már 20 évesek. Szavazhatnak. Számukra a vörösök a történelemkönyvek ördögei, a jelenlegi vörösök nem sokat javítanak ezen... Aki fiatalon EBBEN az MSZP-ben politizál, az nagyobb gazemberségekre is képes később. Jó lesz figyelni rájuk.
"Mesterházy azt ígérte, hogy az állam állja majd a nyugdíjasok temetési költségeit."
Kb. fizetünk csak dögöljetek már meg. Mondjuk ha az üzenet leesik a cimzetteknek, megintcsak kontraproduktiv... :) gyász b+, de legalább oda kerülnek ahová valók, a szadesz után a süllyesztőbe. Csak vigyázni kell nehogy kicsirázzanak valahol, valami elmepé formában.
Az a 4% is sok nekik. Köztörvényesek. Ellopták a gyermekeink jövőjét is. Már akinek van gyermeke
@kertesz: Annyival kiegészítve, hogy az MSZP az inaktívak pártja. Az egyik tábor el fog tűnni, de a rengeteg segélyes még ott marad.
Vannak a környezetemben értelmes embereket, akikről tudom, hogy még mindig a möszöpö-re fognak szavazni. Régen még még vitába szálltam velük, de ma már nem érdekel. Egyszerűen felfoghatatlannak tartom, hogy még a mai napig is hisznek és bíznak bennük az emberek (szerencsére egyre kevesebben). Nem vagyok naiv, nem hiszem hogy sokkal jobb lesz és nem kapcsolom el a TV-t, ha kaja ibrahim-ról beszélnek, de a mai MSZP-nek morálisan nincs helye a magyar parlamentben.
Odáig olvastam a bejegyzést, hogy Nézőpont Intézet. Ennek a gittegyletnek semmi köze a pártatlan elemzésekhez. Ez kb. olyan, mintha Debreczeni József mondaná azt, hogy az MDF 20%-on áll.
HUrrrá!!! Úgy kell ennek a pártnak,remélem örökre eltünnek!
így is óriási teljesítmény hogy még 20 évig kihúzták, egy olyan jelentős időszakban amikor nemcsak a közpénz volt az asztalon, hanem a közvagyont is szét lehetett osztani.
@kertesz: Most nagy igazságot mondtál. Én sem értem azokat, akik az MSZP -ben nyomják huszonévesen. Mit remélnek? Mit gondolnak? Vagy anyuci és apuci benyomta őket, aztán itt jól el lehet lenni munka nélkül, és majd a húsosfazékból nekik is jut valamikor?
Tűnnének már el a süllyesztőben végre!
Csak az a baj, hogy a nyuggerek így is bejuttatják őket.
Ne feledkezzünk meg segílyesékről, a képességekben, kulturáltságban és intelligenciában abszolút egyenrangú honfitársainkról, akiknek csak egy kis anyagi természetű noszogatás kell a szavazáshoz. Talán nem véletlen, hogy a maszopszadesz a nyugdíjasok mellett az ő seggüket nyalja a legszorgalmasabban és díszfaszkodik a temetéseiken.
@Kenedy1: "HUrrrá!!! Úgy kell ennek a pártnak,remélem örökre eltünnek!"

én minden szociellenes ember örömét megértem, még azt is megértem, hogy a jégesőről is a komcsik tehetnek, csak azt nem értem, az emberek miért nem gondolkodnak egy lépéssel tovább: oké, ha eltűnik az MSZP, de akkor mi marad?

egypártrendszer, csesszétek meg, amit annyira utáltok, amiért a komcsikat annyira utáljátok. egypártrendszer a szeretett vezérrel, csak nem Kádárnak, hanem Orbánnak hívják.
egypártrendszer, mindenható pártfunkcikkal, pártsajtóval, központi véleménnyel.
egypártrendszer puha diktatúrával, gulyáskapitalizmussal.

a most húszonévesekre hivatkoztok, akiknek a vörösök vörös posztó, csakhogy ők már nem emlékeznek, milyen volt a szocializmusban élni!

tehát ugyanott fogunk tartani, mint 25 éve, és ti ennek örültök. lelketek rajta.
muterom vilag eleteben mszp szavazo volt. kerdeztem tole hogy most kire szavaz?
-Senkire?
-Miert?
-Mert nincs ertelme, mind ugyanolyan szar.

40 ev kellett neki, hogy rajojjon. :( es sajna a tobbieknek is.
@WagnerÚr: burkolt zsidózás rulez. igazi hungarofasiszta vagy. nade mit pofázol, most akkor minden zsidót lekísérsz a Duna-partra, vagy csak úgy cionistázol = zsidózol? tudod, pofázni bárki tud, de akkor mi van?

amúgymeg az mszp tényleg egy megélhetési utódpárt...stb.
Thumbs up... Nagyon találó cikk, szívemből szóltál.

Végre valaki kimondja, ami már több, mint tíz éve nyilvánvaló -- Orbán is cikkezett róla, némi elismeréssel adózva Horn Gyula bácsinak -- hogy az MSZP az inaktívakra építette a népszerűségét és kormányzati pozícióját. No meg, azt is kimondja, hogy ezt finoman szólva nem lehet büntetlenül csinálni.

Kezd lefőni a kávé... ennél pontosabban nem is lehetne megfogalmazni.
és mi va a 40% körüli bizonytalan, nem szavazó, rejtözkődő, értékesítésre váró honpolgárunkkal?
Itt az idő megreformáli a választási rendszert.

Hatalmas ötlet, amivel ki lehetne iktatni ezeket örökre: Mindenki lemondhat önként a szavazatáról 5000,- Ft ellenében. A módszer nem sérti az alkotmányt, ugyanis nem korlátoz semmilyen szabadságjogot, mindenki lelkiismereti szabadságára van bízva, hogy melyiket választja.
Tökmindegy mit csinál Gyurcsány, aki egyébként is csak addig nyomja az MSZP-ben amíg finanszírozni is tudja párthíveit. Mivel ezek látszatszervezetek nem túl okos emberekkel, Feri lényegében az ablakon önti ki a pénzét.

Szili szerintem legalább annyira béna mint Gyurcsány, legfeljebb kevésbé túlmozgásos, nyilván meg fog próbálni egy másik MSZP-t gründolni. Ehhez azonban az kell, hogy tisztázódjon, kiket nem fog finanszírozni áprilistól Gyurcsány, vagy a Gyurcsány által kézben tartott MSZP struktúra.

Hosszabbtávon ennek az MSZP-nek amúgy vége és ahogy mondjuk Horn vagy Magyar sem tudna egy sikeres új SZDSZ-t gründölni, vagy akár Torgyán sem egy új FKgP-t, vagy Csurka MIÉP-et, ugyanúgy Gyurcsány, vagy Szili sem új MSZP-t. A bizalom elveszett.
Érdemes megnézni bármelyik MSZP-s rendezvény látogatóinak átlag életkorát. Simán 60 körül van.

A régi rendszerben nevelkedettek egy része és persze az érdekeltek jelennek csak meg.

Igazság szerint én az MSZP eddigi ténykedését minden párttag örökös közügyektől való eltiltásával honorálnám.
@belevau:

ja,csak annak a statisztikanak es felmeresnek hiszel,amit magad hamisitasz,ugye???

mert a szonda ipsos az egyetlen oszinte dolog a vilagon...
ehhh...
@AlbaZen: csak a szavazat árát tornássza fel mesterségesen. ez nem jó a pártoknak :).
@belevau: Elnézve a hozzászólásokat, lehet, hogy tényleg téved a Nézőpont, nincs ez még négy százalék sem...
Minden 30 és 44 közötti ember beszéljen a szüleivel, nagyszüleivel!!!!!!!!!!!!! Vagy ne vigyék el őket szavazni, vagy mondják azt, 1 héttel később vannak a választások.
Erről az egypárt rendszerről mint MSZP-s érvről az a véleményem, hogy nagyon nem mindegy, hogy demokráciában van egypárt rendszer és 4 évente választások vannak, vagy diktatúrában és mögötte áll az idegen hadsereg.

Egyébként ha úgy vesszük, kb. egy éve jelenleg is egypárt rendszer van, a demokrácia ellenes atrocitásokat mégis akkor követte el a kormány, amikor hivatalosan az SZDSZ-el koalicióban voltak.

Szóval a diktatórikus elemek alkalmazása nem egypártrendszer, hanem intelligencia kérdése. Provokátorokat, az ellenzék szétverését, akadályozását koalicióban is "meg lehet" oldani, hiszen tök mindegy hány párt tagjai azok, akik mindenáron hatalomban akarnak maradni.
Azért azt a nem túl magas magyarországi átlag értelmi szinvoonallal is be lehet látni, hogy az MSZP jóléti kiadásainak (melyek romba döntötték gazdaságot), legfőbb haszonélvezői a nyugdíjasok voltak. Azok, akik a szocreálban 40 évig butultak, és most is a két forintos kenyeret sírják vissza a vadkapitalista utódpárttól.
A szocik mostani kampánya is a nyugdíjasoknak szól, nekik teszik a sokadik balfasz ígéretet. A munkavállalókra csak úgy tekintenek, mint balekokra, kiknek adójából, járulékaiból finanszírozhatják ezt.
Egyáltalán azt csodálom, hogy találnak még 4% idiótát az aktívak között, aki rájuk szavaz...
Gyurcsány tehetsége abban nyilvánul meg igazán, hogy táboron belül még mindig meg tudta őrzini a népszerűségét, pedig tiszta sor, hogy vele kezdődött a lejtmenet és sok funkcionárius szenvedett komoly anyagi és erkölcsi veszteséget miatta.

Ezt zseniálisan csinálja - persze az MSZP szempontjából ez a kő a párt nyakán ami a mélybe húzza őket.
A kérdés az, hogy kik jönnek útánuk, az mdf szdsz kiesett, üres az egész bal oldal, és nincs senki sem aki megtöltené.

A fidesz kormányzás önmagában megerősíti a mszp maradványát,és mivel senki sincs a bal oldalon szépn visszamásznak hozzájuk az alapvetően bal oldali szavazók.Érdekes, hogy poltikai hullaház(mdf szdsz)en kívül senki sem akarja elfolalni ezt a pozícót.
@juventus044: Szerintem az országban, de talán az életben sem...
sőt még a jövőt is hitelek formájában. ÜGYES!
@Bozdurgán: szerintem lesz másik. Ha nincs szerencséjük, akkor beszivárog közéjük néhány ma ismert arc -- "a" Feri, Kóka, Kuncze, "Magyar", vagy a többiek -- és ettől pillanatok alatt elhiteltelenednek, ha szerencséjük van, akkor a következő választásokig összehozhatnak egy olyat, mint pl. mostanra a Jobbik (csak balosban, más színekkel, a lényeg, hogy eddig ismeretlen arcokkal). Az MSZP szerintem nem fog soha "visszajönni", láthatóan lejtmenetben van, a szavazói megjósolhatóan fogynak, ebből nem valószínű, hogy lesz még énekes halott (vagy, hogy egyáltalán ép ésszel belevág, hogy legyen belőle, a körülmények ismeretében).
Xart sem ér a mostani politikai 'elit'. (incl. Jobbik)
@József István: ...mármint, "valaki", ép ésszel belevágna.
en csak azt nem ertem, hogy ennyi melymagyar egyutt nem kepes nehany magyarul leirt mondatot normalisan ertelmezni..:-))

ahogy elnezem, a nyugdijasok partja utan a bunko, hatalomehes hazmesterek partja jon:-DDD
@vagyok59: "nagyon nem mindegy, hogy demokráciában van egypárt rendszer és 4 évente választások vannak, vagy diktatúrában és mögötte áll az idegen hadsereg."

tkp. nagyon mindegy.
@Bozdurgán: Számomra is érthetetlen, miért nincs Magyarországon egy NORMÁLIS (tehát nem MSZP "menekülőpárt") szociáldemokrata párt??? Pedif igény lenne rá...
@vagyok59: "Provokátorokat, az ellenzék szétverését, akadályozását koalicióban is "meg lehet" oldani,"

igenigen..
anakidejen volt egy focikedvelo miniszterelnokunk, aki ki birta mondani 10 eve, hogy a parlament ellenzek nelkul is mukodik..;-)

es koalicioban tette, bizony, abban:-)

aztan jott a keteves atlathatatlan koltsegvetes, haromhetente parlamnent es a jegyzokonyv nelkuli kormanyulesek..

szigoruan a demokracia jegyeben. aki szovatette ugyanis, az nemzetellenes antidemokratanak belyegzodott:-)
@eszkep: már egy új, alternatív pártot is lekomcsiznak, lezsidóznak, hátmég ha egy szociáldemokrata párt alakulna?! Magyarországon a baloldal ellőtte az összes patronját 1949-1989 között, csak azt nem értem, hogy a szélsőjobboldal hogyhogy nem járatódott le az emberek szemében 1920-1945 között? vagy csak megint vért akarnak.
csak az a baj, hogy ez a 30-44-es korosztály jóval szűkebb, mint mondjuk a 60+
@kertesz: "A rendszerváltáskor születettek már 20 évesek. Szavazhatnak. Számukra a vörösök a történelemkönyvek ördögei, a jelenlegi vörösök nem sokat javítanak ezen... "

A történelemoktatás nagy tragédiája, ha a huszonévesek egyenlőségjelet húznak a régi rendszer és a mostani mszp közé. Nyilván segíti a szocikat az idősebbek nosztalgiája, de ha valaki azért nem szavaz rájuk, mert hogy Kádár meg komcsik meg fúj... na az magát minősíti és nem érdemli meg a választójogot. Pedig sajnos nagyon sok ilyen van, mint a fentebbi kommentek is mutatják.

Mondom ezt úgy, hogy nem fogok az mszp-re (se) szavazni.
A fletóról szóló bekezdés brilliáns. Lehet, hogy tovább él, mint "érinthetetlen", de a magyar történelem már a helyére tette. Bevonult a pokolba tartó vonat transzporthoz.
@idelle:

Mindegy lenne?
Sajnos nálunk úgy alakult, hogy 4 évente lényegében diktátort választunk magunknak. Ez van.
De legalább 4 évente megvan a választás esélye. 45 évig az sem volt meg.
Remélem másnak is föltünt, hogy a (Párt)nézőpont intézet az utóbbi időben hihetetlen mértékben aktivizálta magát, és most már eljutottunk oda - így, néhány héttel a választások előtt- hogy már szinte naponta jelentet meg ilyen-olyan felméréseket.

Az 5%-os Mszp népszerűség nonszensz, de ez csak egy kis mellékszál. Ez a cég a Fidesz szolgálatában áll, - adatainak hitele épp' ezért majd' a 0-val egyenlő. Arról nem is beszélve, hogy ha egy (párt)nézőpontos elemzőt hallok tv-ben - rádióban, mintha Szijjártót v Cser-Palkovicsot hallanám: szépen visszamondják a Fidesz szövegeit.
@idelle: mi a fene? Be lesznek tiltva a választások, nem az fog képviselni, akire a legtöbben szavaznak? Mesélj még erről, mert nyilván nem olvastam azt a brosúrát.

A baloldal meg egyedül magának köszönheti, ha eltűnik, teccettek volna nem kicsinalni a baloldali konkurrenciát (szocdemeket), és hatalmon kevesebbet lopni, jobban odafigyelni a választók akaratára. Ha már mindig a piaccal és a demokráciával érvelnek, akkor most jól figyeljenek oda, mert pont az történik velük.
Apám mondta: Ha itt Orbán Viktor nyer akkor Ő menedékjogot kér Slotától Szlovákjában!
@pierre bayle: A "náci" - mint talán tudod - a NEMZETIszocialista német nevéből rövidült. Én nem bánnám, ha a multik valagának "szocialista" nyalása helyett legalább NEMZETI KAPITALISTÁINK lennének... Azt a közmondást pedig nem a Jobbik találta ki, hogy "Aki nem dolgozik, ne is egyék (annyit...)!"
@Piréz Vitéz: hű, de gyűlnek a trollok a főoldalas blogra :)
Az a baj, hogy a jelenlegi mszp jogutódja az mszmp-nek, és a régi káderek átmentési is jelzi, hogy ez nemcsak jogi lépés volt, hanem a valóság.
A cikk jogos, de azért ne felejtsük el, ha a mára már többszörösen átalakult és ezért megszűnt egykori Fidesz, ma FMPSZ sem sokkal különb. Ha amikor hatalmon vannak nem éppen ugyan ezt csinálják, mint a szocik, akkor a mai napig ők vannak hatalmon.

Orbán Viktor és a volt kormánytagjai is komcsik voltak zömében és a szocializmus csöcsöt szopták ifjúkorukban.
kapcsolódó írásom:

Az Orbán kormány mennyire is volt komcsi?
Polgártársak ! Orbán: Kommunista Ifjúsági Szövetség,.......... Stumpf: MSZMP, Hazafias Népfront elnökség..... Boros: MSZMP titkár ..... Matolcsy: MSZMP..... Varga: Kommunista Ifjúsági Szövetség...... Pintér: MSZMP titkár ...... Martonyi: MSZMP ..... Mikola: MSZMP, Hazafias Népfront elnökség ...... Fónagy: MSZMP...... Vonza: MSZMP............. Polgártársak ! Éberség a komcsik/bolsik már a (spájzaink után) a kormányban is bent vannak ! kelt:2000

vilagnezet.blog.hu/2010/02/18/az_orban_kormany_mennyire_is_volt_komcsi
@pierre bayle: mert Te ezzel nem vagy demagog naci ugye? hulye flugos zold...

Amugy ezt a 4%-ot szeretnem latni aprilis 11-en este 11-12 ora magassagaban is az m1-en a szegfu mellett... :)
Cipolla. Coppolára gondolhatott a posztíró.
@Plumper:

Ha nem lennének hiányosak a történelmi ismereteid nem kérdeznél ilyet.
A Horthy korszak alatt szélsőjobbos párt csak 1944 okt. 16 után volt ténylegesen hatalmon. A szocdemek viszont kétszer kerültek hatalomra Magyarországon és mind a kétszer egyesültek a kommunistákkal, először 19-ben, aztán 48-ban. Ez van.
Én is várom, hogy megszülessen egy tisztességes szociáldemokrata párt Magyarországon.
Eddig hiába.
Csodálkozik valaki?
"elmaradt a bocsánatkérés európai hírű íróink – Konrád, Esterházy, Nádas és mások – részéről is, amiért kiálltak Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde, illetve a miniszterelnök személye mellett. Nem kértek bocsánatot azok a publicisták sem, akik évtizedek óta ostorozzák a politikai ellenfelet és táborát olyan bűnök miatt, amiket azok el sem követtek."
www.nagyitas.hu/common/main.php?pgid=cikk&cikk_id=739&tema_id=40
@idelle: Sztereotípia

1. A szocilaista rendszer egy diktatúra volt, amit a szovjetek katonai megszállással és ezerféle titkos hálózattal tartottak fent, aki megszólalt azt kivégezték. Ezzel szemben ha a fidesz megszerez egy nagyobb arányt a parlamentben, azt a választók akaratából teszi. Ráadásul 1998-2002-ig ők kormányozták az országot, tehát aki rájuk szavaz, nem alaptalanul teszi.

2. Az alkotmány annak idején nem készült el és egyéb gondok is vannak vele. (l. a sok ombudsmani, adatvédelmi biztosi aggály, amiért állandóan elküldi őket mindenki a halál faszára)
2/3 kell ahhoz, hogy rendbetegyék, amiből szinte mindenki csak profitálhat, mert jelentősen csökkenhet a bürokrácia és a visszaélések lehetősége.

3. Rettegsz a fidesztől, mert fogalmad sincs, hogy mit csináltak a 4 évük alatt, milyen helyzetben volt az államháztartás, mekkora volt a bűnözés, stb.
@cirkof: Bp, Stefania ut - ott a nagykovetseguk...
@Karvaly: ahogy a kaderek masikfele a fideszbe mentodott at...

ugyanaz a aszar, csak a szine mas:-)

tudod a szocikban a fidesszel szemben mi az egyetlen becsulendo dolog?

az, hogy ott ha hulye volt a vezer, akkro megbuktattak. a fideszben viszont olyan durva a szemelyi kultusz, hogy orban bar az elmult 20 evben egyetlen parlamenti valasztasi gyozelmet nem tudott magaenak mondani - viszont biztosrol csunya buktat tobbet is - , megis o iranyitja a partot.

na ez az, ami miatt en nem fogok a fideszre szavazni, amig orban ott van. a szocikra sem. de egyszeruen nagyobb a bizalmam egy olyan politikai parttal szemben, aki hajlando vezeraldozatokra es tudja, hogy a vezer sem szarik ibolyaillatut, pontosan ugyanugy elhajthato a verbe, mint a takaritono.
Tudatosan tönkretenni egy országot, az hazaárulás - erre nincs semmilyen enyhítő körülmény.Cinkosok mindazon frakciótagok akik kussoltak és azok az újságírók és egyéb értelmiségek is akik ezt a kurzust nevükkel, tehetségükkel támogatták.Júdás mai utódai akiknek a saját nemzetük sorsánál minden fontosabb volt.Megvetnivaló, szar emberek sokasága.Mindannyian megérdemlik az MSZP sorsát.
@BISMARCK: a nyilasokat a Horthy-rendszer nevelte ki, hiába küldték őket börtönbe. az emberek fejét a 20-as évek vége óta tömték a szélsőjobbos propagandával és zsidógyűlölettel (a 30-as évek végétől), így már készbe csöppentek a nyilasok, és jó eredményeket értek el a választásokon, a puccs előtt. pont mint manapság a "Jobbik".
@IGe: Drága ige, ellernőrizted te ezt a névsort? Vagy csak úgy durr, bele a lecsóba?
Tévednek a közvélemény kutatások, téved aki azt gondolja, hogy a maszopnak vége. Harminc százalékot minimum el fognak érni, mert igen, sajnos még mindig sokan beszopják a hülyeségeiket. Többen vannak, mint gondolnánk. Nem az EP választásokból kell kiindulni...
Hát igen! Egyszer végül minden a helyére kerül. Még a sz@r is!
@idelle: Nem vagyok szociellenes, magyarbarát vagyok. Ha a Maszop eltűnik, akkor először valszeg Fityesz-többségű Falrament lesz, a második ciklusra többeknek leesik majd, hogy a Fityesz UGYANOLYAN kartellpárt, mint a Maszop volt, a Jobbikos Szabadság egy kis rendet szül nekünk (remélem, jó szóval oktat, és közben még játszani is enged...). Aztán egy jó idő múlva az embereknek elegük lesz a nemzetiszínű kettőskereszt-állítgatásokból, és felépítenek végre egy igazi baloldali (MUNKÁS)pártot... 20, 100, esetleg 120 év múlva... :)
@Piréz Vitéz: A legnagyobb gáz (és égés ennek az országnak), hogy ez a párt meg sem próbált (igazán) másnak látszani, mint ami.
@Gábor mester: úgy nevezték magukat, de nemzetiként és szocialistaként cselekedtek, amikor emberek százezreit küldték gázkamrába vagy tízezerével végezték ki őket? az elnevezés egy dolog, másik az, mit tesznek. hoppá, a Fidesz még FIATAL demokraták szövetsége?:-)
@dübörgő gazdagság: en viszont mar boven eltem es dolgoztam a fidesz-rendszer alatt is.
es tudomn, hogy a bunozes a belugyminiszter kezeben volt es az allamhaztartas erosen kozmetikazva volt.

pl. mind a mai napig a sok birka azt hiszi, hogy csokkent az allamadossag a fidesz alatt. az allamadossag nott. csak eppen a gdp lett a belso fogyasztasaval ugy megporgetve, hogy a gdp-hez _kepest_ az allamadossag szintje alacsonyabb volt. dde effektive az allamadossag es a hiany bizony a fidesz alatt is nott:-)

ok inditottak el azt a folyamatot 2000ben, amit a ven hulye faszari megyo es a szocik folytattak.
@Idet: TUTI:-) Orbán Viktor ráadásul nem csak KISZ-es volt, hanem Ifjú Gárda parancsnok is, ami én is voltam. A főiskolán a KISZ titkárságot én visszautasítottam, pedig lehet, hogy nem kellett volna.
@idelle: Hát nagyon nem mindegy! Hány éves lehetsz, már bocsáss meg? 25-30? Nem éltél a létező szocializmusban, így erről nem lehet reális képed. Utána kellene olvasni, és megkérdezni a még élő tanúkat a családodban például. Egy kis oral history nem árthat!
@GGerg: "A legnagyobb gáz (és égés ennek az országnak), hogy ez a párt meg sem próbált (igazán) másnak látszani, mint ami."

ezt hivjak becsuletnek es gerincessegnek.

tudtad?:-)
Még mindig 4%-kon állnak? Ez nagyon sok.
Torgyán anno 0,9%-ra vitte le a pártját. Hajrá Feri, hátha über-olod Józsi bácsit!
@az igazi Sipi: nominalisan a kamatok miatt nott, de realerteken ahhoz viszonyitva hogy mennyit termel az orszag, %-osan viszont csokkent! Ez a lenyeg, nem a nominalis mutato! Persze ha az 0 lenne az lenne a legjobb.
@Idet: persze, hogy ellenorizte.

sot mi tobb, csak hogy tudd, az sem veletlen, hogy stumpf felugyelte a biboban a fidesz fejlodeset.

stumpf ugyanis annak a horvath nevu belugyminiszternek a veje, aki a lanchidi csataban, 1986ban megverette majd osszefogdostatta az embereket.
@ladislaus: csak eppen kamutermeles volt..

mint amikor fekpadra allsz az autoval es taposod es nezed a kilometerorat, hoggy huuuuubazzeeee... 220!!!! 240!!!

de kozben a muhelybol sem jutottal ki es csak a benzin fogyott feleslegesen:-)
@Plumper: Egy kicsit tágítani kellene a tört. ismereteidet, finomítani.
A szélsőjobb tendencia igen hamar visszaszorult a Horthy éra elején (Prónayék), és az utána következőket, mert a szocialista realisták azt tanították, Szálasiékig nemigen lehet szélsőjobbnak nevezni.
@az igazi Sipi: nem, mivel az allami megrendelesek felporgettek a gazdasagot. Ezt Te nevezheted kamutermelesnek, de ha az nincs akkor nem no a GDP...
De ez 98-02 kozott volt... Nah, most nem azt ertekeljuk ugye? :)
@az igazi Sipi: Először nem vettem észre a mosolyt, de másodszorra igen.

:)
@az igazi Sipi: Na, ez gyönyörű egy összeesküvés-elmélet! A baj az, hogy még igaz is lehet...
Nem minden politikai okból elkövetett merénylet rossz..Persze ez nézőpont kérdése..ki honnan nézi.. De. Van amikor egyszerűen mar nincs más eszköz, ahogy néha a fejlett demokráciák is használjak a módszert a nemkívánatos személyek eltávolítására. Véleményem szerint Gy. F nem az a politikus akinek sok keresnivalója van a mai Magyar közéletben..a parlamentben meg pláne.. Nem a cigányságot kell puskavégre kapni amint menekülnek a lángokban álló hazaikból..Nem ok tehetnek arról ami van.. Néhány ember nem a megfelelő helyen lőtt..Nem őket kell legyilkolni.. Na kit? Na? Frei Tamás miért nem kérdezgeti hogy mennyiért vállalná egy bérgyilok a feladatot? Valószínűleg azért mert fizetség nélkül is lenne néhány ember kis hazánkban aki elvégzi amit 1989 környéken elfelejtettek megtenni a rendszerváltást vezénylők. Amíg büntetlenül meg lehet úszni barmit addig gyurcsanyok mindig lesznek.. Csak az erőszakból értenek..csak ugy mint az oroszok / szovjetek..vagy inkább mondjuk ki a kommunisták. Erőszak nélkül nem értik es nem is akarjak megérteni hogy vége van..nincs többé. Nos..bármennyire is furcsán hangzik..az erőszak mentes rendszerváltás a legnagyobb probléma. Azért tudnak a gyurcsanyfelek itt lebegni mert senki nem rántott hurkot egy két felelős nyakába..ha úgy lett volna ma szépen csöndben ellenének az ex kommunista politikusok akik elárulták a hazájukat és a népet is..Csöndben szépen békében..de nem..Nem kell mindet elítélni..nem erről van szó..Meg azok sem kaptak intőt akik a határainkon tüzet vezényeltek a szokni próbálókra..márpedig ok a politikusoktól kaptak a parancsokat..Felelős emberek akik az MSZMP jogutódjának / annak kell lennie ha a vagyont is megtarthattak / az MSZP-nek a vezetői.. Talán nem ártana kizárni néhányukat a közéletből és eltiltani őket a közügyektől..Demokrácia addig van ameddig a nép engedi vagy turi..
@Plumper: Talán nem kéne egy izraeli hazafinak kijelentenie (viccből sem!), hogy mely országokat is vásárolhatják föl ŐK, A TEHETSÉGESEK; aztán nem kéne Libajnainak elvállalni egy "törvénytelen fölvásárlás" kormánybiztosi funkcióját... A Jobbikra éppen nem a világháborús korosztály szavaz; egyébként meg honnan veszed, hogy vért akarnának (ontani)? Melyik gárdista v. jobbikos ontotta BIZONYÍTOTTAN eddig bárkinek a vérét is, akár többedmagával, akár egyénileg?
(Egyébként BELÜLRŐL ismerem az MSZP-t és az SZDSZ-t is, és voltam olyan barom, hogy Gyurmányra szavaztam, ha még egyszer erre készülnék, hát lőjetek agyon!)
Leszögezve, pro és kontra, itt az ellenérvek ütköztetésekor sok mindenkinek igaza van, hát ezért kicsi a választókedv. Elkeserítő...
@ladislaus: a "nemszoci" igazi sipító troll minden posztnál megjelenik, ahol a szocionistákat kell mosdatni, illetve relativizálni egy kis fideszezéssel.
"Talán csak az egy szem Szanyi Tibor (hehehe, wtf)."

vádlott nem volt még de azért a balatonring körül ott sertepertélt.

index.hu/gazdasag/magyar/2010/02/25/jogszerutlen_a_balatonring_allami_tamogatasa/
"4%-on az MSZP"

Sok.
@IGe: Na látod? Mire bizonyíték az, hogy ki mi volt? Önmagában semmire! Kérdés az, hogy képes-e megváltozni valaki, vagy sem? És ha belátta a tévedését, hogyan cselekszik?

Ha ezt a lehetőséget nem engedjük meg az embereknek, az evolúciót tagadjuk, és nem mellesleg a bűnbánat lehetőségét.

Nem azokat védem, akikről mindnyájan tudjuk, amit tudni kell, hogy mit vétettek/vétenek ma is.
@az igazi Sipi:
"es tudomn, hogy a bunozes a belugyminiszter kezeben volt es az allamhaztartas erosen kozmetikazva volt."
Fogalmad sincs, miről beszélsz. 2002ben a szocik külön miniszterséget hoztak létre azért, hogy felderítsék az Orbán kormány bűneit. Mit találtak? semmit. Ezzel szemben a vörösök saját ciklusuk allatt kerülnek begyűjtésre.

Másik államadósság:

98:61,1%
2001: 53,2%
2002: 57,2% (ez év 2/3a már ugye Medgyesi kormány)

De szólj, ha tudsz valamit!

Ha tudod, akkor írd le, hány forint volt 98ban és mennyi 2002-ben.
@cirkof: Apád valamit félreérthetett. Ezt Gyurcsány nem Orbán Viktor visszatérésének esetére mondta, hogy "el lehet menni Szlováliába".

Ha eddig nem ment el, akkor most már nem érdemes.

Ha apádnak Slota szimpatikus akkor biztosan talál hozzá mérhetőt a jelenlegi magyar politikai palettáról is.
@AlbaZen:
"Hatalmas ötlet, amivel ki lehetne iktatni ezeket örökre: Mindenki lemondhat önként a szavazatáról 5000,- Ft ellenében."

Annak a 25 milliárdnak a fedezete pedig az adócsökkentés lehetne, ugye?
Mit kell ennyire csudálkozni.
Az emlegetett korosztálynak mindösszesen kicsit több mint 10%-a „mérsékelt piacpárti" egy tavalyi kutatás szerint.
A többségük "gondoskodó, erős, nagy állam eszményét támogatja, amely igazságot és rendet tesz, irányítja és felügyeli a piacot, gondoskodik arról, hogy egyesek ne gazdagodjanak meg túlságosan, mások pedig ne szakadjanak le végérvényesen."
"Többségük alapvető elégedetlenséggel tekint mindarra, amit a köznyelv a rendszerváltás fogalma alatt ért. Irracionális várakozások, feltartóztathatatlan po­pu­liz­mus, piac- és magántulajdon-ellenesség, bosszúvágy, ezek a legfontosabb és legáltalánosabb jellemzők a rendszerváltással kapcsolatos vélekedésekben."

Nem véletlen a végletekig populista és ostoba jobbikos kommunikáció sikere a fiatalabb korosztálynál.
GGerg ·

Örülök hogy hasonlóan latod..meg ha nem is fejtettem ki részletesen hogy mire gondolok.
@eszkep:
Szerintem egy bal oldali pártot felépíteni jelenleg nagyon nehéz.

Egyrészt a BAL oldalra mint politikai oldalra a munkáspárt és az mszp ráégette a nyugger matricát.
Jelenleg bal oldalinak(szociáldemokratának) lenni nem Trendi, és a bal oldali életérzés a naftalinszagú nyagymával egynlő aki fletónak csápol a vidéki kultúrházban.

Mi pénz, és mi energia lenne ezen változtatni, főleg úgy hogy a klasszikus bal oldali értékek jelszavait már régen a fidesz birtokolja.

Ennek az országnak csak 1 olyan rétege van aki képes (lenne) fiananszíroni egy új párt megjelenését, de ők megkapják amit akarnak mindkét oldal hatalma idején, ugyhogy mindek fektetnének pénzt egy ilyen vállalkozásba.

A másik lehetőség egy karizmatiksu fiatal vezető aki elég terendi tudna lenni, hogy alulról elkapja a neten elérhető szavazókat minimális pénz befektetéssel.De szerintem a bal oldal rossz hagyományai miatt nem várható egy ilyan fickó feltűnése mint mondjuk Franciaországban:
index.hu/kulfold/2009/03/04/radikalis_postas_az_uj_politikai_sztar/

Szerintem ezért nem tolonganak a bal oldalon:)
Saját felmérésem szerint a 33 és 33,1 évesek között az MSZP 0%-on áll! Vége!!
@Plumper: Másutt leírtam már: bárhol, bármikor akár egyetlen embert megölni pusztán származása v. hite, meggyőződése miatt - megbocsáthatatlan aljasság. Übermenschék bizonyos származású/vallású embereket öldöstek, miközben "a német" gazdaságot évi 10 %-kal hozták föl. (Kevéssé ismert az agyament piktorsegéd népautó(pálya) stb. programja...)
Tény, hogy El-Vóna Gáborék sem szeretnek bizonyos "vallású" embereket a pénzük(=befolyásuk), bizonyos származású embereket meg a bűnözésük miatt. DE! Nézzük már meg a statisztikákat, hogy kik is diszponálnak ma a pénz felett, valamint kik közül kerülnek ki a legelvetemültebb gonosztevők!? Amíg ez így lesz, addig bármelyik ütődött "joggal" tud zsidózni meg cigányozni, ahétszetségit!!!
Árpád Fejedelemig kell visszamenni, az az igazi. Vallásban is, meg alkotmányban is.

Hiszen ameddig a hazánkban a kereszténység meghatározó vallás/világnézet addig ne is lesz soha béke magyar és magyar közt.

TURÁNI JÖVENDÖLÉS

Ezért nem fog békét és felemelkedést hozni a NemBal és az FMPSZ sem.
@Plumper:

Mint mondtad, puccs volt. Német megszállás alatt!
Ez a lényeg.

@mikka:

A csehek megoldották, 2x5év, lusztrációs törvény 1991-től.
Meg lehet nézni, hogy ők hol tartanak.
"most már tényleg kezd lefőni a kávé"

ez a kávé már 2006-ban lefőtt...
most 4%
majd jon a Zorban es felszokik 24% -ra
viszont az a +20 ami atall az annyira agyatlan mint a nyuggerek
"Hányszor mondjam el, hogy mindenki megértse: nem lesz gázár emelés!"

Lendvai Ildikó

"Szavazzon az adócsökkentés kormányára. Szavazzon az MSZP-re!"

MSZP kampány szlogen
@IGe:

már régen nem a kereszténység a meghatározó, sokkal inkáb annak a pre verziója:)
Hogy hogy, csak az a sok hülye vén nyugdíjas miatt van még mindig esélye az MSZP-nek bejutni a parlamentbe. Hogy lehetnek az emberek ennyire csőlátásúak?
hát az a helyzet fiúk, hogy ez pont olyan, mint a népszavazásnál. akkor is odaszartatok a küszöbötökre a szomszéddal való kicseszés címén, most is ezt csinálod. egyértelmű, hogy jól megszívattak a népszavazással, ha pár IQ pontot összeszedsz, ez jól érthető lenne. bátran lehülyegyerekezed Gyurcsányt, mert mi az, belerúgni bárkibe, névtelenül, arctalanul, "számos sikerrel" a hátad mögött.

hát örüljél bazmeg. pár év múlva meg olvasgasd, hogy minek örültél. már nézheted vissza, hogy két éve miket írtál a népszavazásról, aztán gondolkodhatsz azon is.
@BISMARCK: "A csehek megoldották, 2x5év, lusztrációs törvény 1991-től.
Meg lehet nézni, hogy ők hol tartanak. "

nagy csapás lenne egy ilyen a most kormányzásra készülő pártnál.
Fletót én 2005 óta hasonlítom Cipollához. Sokan már akkor se hitték egy szavát se, de feszülten várták, hogy vagy radikálisan jobbra vagy ugyanilyen markánsan rosszra fordítja majd az ország sorsát. Szinte megdelejezte az országot a kíváncsiság, az emberek nem hittek neki, de féltek, hogy tévednek, sosem tudhatják meg, hogy mi lehetett volna belőle, pont, mint Cipolla fellépésén.
@is:

Még egy tudatlan.
Ez a törvény a megválasztott képviselőkre, szenátorokra nem vonatkozott. Miért nem olvastok ill. néztek utána mielőtt írtok?
A másik.
Nézzük már meg a fidesz-kdnp jelölteket, a döntő többségük már a koránál fogva sem tölthetett be semmilyen szerepet a kásád korszakban.
Martonyira meg Járaira veritek magatokat?
@Bozdurgán: Ja aztán majd valamelyik későbbi párt szépen leleplezi az FMPSZ és a NemBal jelenlegi BKV-hoz hasonló PénzPárt mutyiját és akkor talán ennek is annyi.

"klerikális mutyi és politikai nyomulásai legalább olyan, ha nem nagyobb pénzszippantó és újra elosztó, mint amit a BKV.-nál már tapasztalhatunk. Sőt még "jobb" is, mert nehezebben nyomon követhető a közpénzek elszivárgása, mert az egyházaknak szabad belső önkormányzatuk lehet ,és az ügyészség sem nagyon nyomozhat a befolyt pénz elköltése ügyében. Nos nézzük csak a múltat:

Míg I. Viktor 4 év alatt "csak" 2.75 -szeresére emelte az egyházak közpénzből történő állami támogatását, 2002-ben a Medgyessy kormány költségvetési tv.javaslata szerint egy év alatt több mint a további duplájára emelkedett 33.23 milliárdról 67,7455 milliárdra! (Tehát ez egy hír 2002, 2003-ből)

"Az SZDSZ kimutatása szerint az egyházak 2004-ben mintegy 36,5 milliárd forint költségvetési támogatásban részesültek. A mi kimutatásunk szerint, – ami nem teljes –, ez az összeg 92,2528 milliárd forint volt" forrás az MSZP honlapjáról (ez meg 2005-ből eredő hír)

Mekkora korrupció és káosz lehet ott, ahol 3 szoros az eltérés a két kormánypárt kimutatásában? Mára ez már átlépte és meghaladta a az évi több száz milliárdos szintet... Nos ebből már van mit visszaosztani különféle trükkökkel a pártoknak és hát nem is véletlen, hogy a legtöbb párt látensen, vagy nyíltan dörgölőzik a nagy hazai egyházakhoz. Nos ha itt is kiborulna végre a bili, akkor nem lenne olyan kelendő a kenetteljes kamuzás."

vilagnezet.blog.hu/2010/02/20/tota_w_bkv_es_az_egyhazi_mutyi
@is: A cseheknél azt is megoldották, hogy a rendszerváltáskor kisöpörték a népet a parlamentből. Itt meg mi van? Ugyanazok ülnek ott más színekben, lófaszt volt nálunk rendszerváltás. Ez a nép olyan birka, hogy bármit megtehetnek. Nézzük csak meg a görögöket, a nagy lusta nép, bezzeg ők összefognak és tiltakoznak, és biztos vagyok benne, hogy el is érik a céljukat.
most akkor játszunk el a gondolattal, hogy mi lenne, ha nem lett volna a szocik 8 éve?

Nem lenne völgyhíd meg annyi autópálya, de például már euróval fizethetnének az emberek és nem lenne ennyire eladósodva az ország sem

ez egy nagyon jó téma lenne egy blogolónak, lehetne ezen filozofálni
Egypártrendszer? Ettől féltek?
Ilyen biztos nem lesz.
Hogy pontosan mi lesz, azt nemtom, de 49% fidesszel, 40% jobbikkal és 11% futottakméggel ki tudnék békülni.
Szvsz. az a 4% bizos, hogy nagyon kevés. Sok a rejtőzködő maszop szavazó, ráadásul sokan dafke Jobbikosnak vallják magukat a közvéleménykutatók előtt, de attól még a maszopra fognak X-elni a "fülke magányában"...
Volt egy cikk pár éve - talán az indexen - hogy más országokban mi történt a diktatúra után az akkori vezető politikusokkal. Legtöbb helyen - nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban - eltiltották őket örökre a közügyektől, a román példát pedig nem nagyon kell ecsetelni. Itt viszont ugyanazok az emberek viszik az (ál)demokrácia zászlaját 20 éve, akik az előző rendszerben a vörös zászlóval rohangáltak az élen. Normális alkotmányunk meg nem hiába nincs azóta sem.

Az meg hihetetlen, hogy Horthy-ról mekkora tévképzetek alakultak ki. Aki utánna nézett rendesen, az tudja, hogy Horthy nem is egyszer jól megrugdosta a nyilasok popsiját a 2. világháború előtt és alatt (!), és amíg Horthy kezében volt igazán a hatalom, addig egy zsidó nem lett deportálva az országból. Szomorú, hogy az elmúlt 60 év baloldali történelemírása (fröcsögése)maradt meg sokaknál...

mszp, fidesz (direkt kisbetűvel). Ideje lenne elfelejteni ezeket a kádergyűjtő pártokat, és esélyt adni az újaknak (Jobbik, LMP). Aki pedig azt szajkózza, hogy nem megyek el szavazni, mert minek, annak ne sírjon a pici szája, mert meg van a lehetősége változtatni, csak nem él vele, magára vessen.

Egyébként meg ha 18 év alatt nem lehet szavazni, akkor nyugdíjas kor után sem kéne. Ha az aktív emberek alakíthatnák a dolgokat ténylegesen, más lenne itt a világ.
@Bozdurgán: "Szerintem egy bal oldali pártot felépíteni jelenleg nagyon nehéz."

Nem lenne az olyan nehéz - de áldozatokat kíván az biztos, de nem az adófizetőktől, hanem a pártvezetőktől és ezért nincs rá esély.

Az MSZP-nek mindössze annyit kellene tennie, hogy Moldova György mögé felsorakozni és pontosan végrahajtani amit mond.
Persze az nem lenne olyan kifizetődő mint a privatizálás és baráti tanácsokat rendelni közpénzen úgyhogy marad a 4%...
@Tibike15:
Mitől vagy ebben olyan biztos?
:))
Érthető. Évek óta azokat sarcolják, akik amúgy is eltartják az országot. Pl.: a vizitdíjat is kvázi csak ők fizették (volna).
A nyuggereknek meg a naplopó cigóknak meg osztogatnak. Ki akarja ezt szponzorálni???

A fityesz sem volt sokkal különb. De hát az elmúlt 20 évből 12-t mégis ezek a kommer férgek „irányítottak.”

Szebb jövőt!
@Kóser Malac: Te vagy mesterházy attila? :)
@Flaggx:

Nem hogy nem lett deportálva de
1. ide menekültek mindenhonnan,
2. az angliai zsidó újságíróknak az volt a véleményük, hogy egy túl korai kiugrás katasztrófa lenne, mert az maga után vonná a német megszállást és az itteni zsidóság megsemmisülésével járna.
@Idet: "Hány éves lehetsz, már bocsáss meg? 25-30?"

37.

"Nem éltél a létező szocializmusban, így erről nem lehet reális képed. Utána kellene olvasni, és megkérdezni a még élő tanúkat a családodban például. Egy kis oral history nem árthat!"

nem, tényleg nem, csak 18 évet. egyik nagyapám kulák volt, a másikat a kommerek eltávolították lelkész-tanítói állásából, szüleimet többször vegzálták vallásosságuk miatt, de nem folytatom, mert nem ez a lényeg.

veled ellentétben viszont ismerem a politika működését, így inkább többé, mint kevésbé tudom, mi lesz ebben az országban a fidesz uralom alatt.
egy demokráciában ugyanúgy lehet korlátozni más politikai erőket a megerősödésben, mint ahogy a szocializmus vége felé - nem véletlenül írtam 25 évet, csak nem olvasol - lehetett lazítani a rendszeren.
a parlamenti bejutási küszöb emelésével, a médiauralommal,a választási rendszer testreszabásával elég jól be lehet betonozni a hatalmat.
az állások elvhűség alapján történő osztogatásával, az államigazgatás megszállásával szépen lehet kellemetlenkedni a nemtetszésüket hangoztatóknak.
ez a demokrácia törékeny, és a majdan az akkori rendszer ellen hangoskodókat ugyanúgy el fogják hallgattatni, mint az elmúlt években a hős városszétverő huligánokat.

összefoglalva: a nagy tévedésed ott van, hogy azt hiszed, a politikai orientációd megvéd majd a demokratikus egypártrendszer káros hatásaitól, pedig nem.
@BISMARCK: "De legalább 4 évente megvan a választás esélye. 45 évig az sem volt meg."

most 20-30 évig megint nem lesz.
Nem tudok állni, ha léphetek is érted, tudom hova megyek és veled oda érek ó igen, igen, igen. Hajrá MSZP, Hajrá baloldal, Hajrá Gyurcsány Ferenc Magyarország legkiválóbb miniszterelnöke. IGEN-IGEN-IGEN-IGEN. (csak nem gondoljátok, hogy ti nekem megmondhatjátok, hogy én kire szavazzak, nem . Orbánra a gyáva kaméleonra nem-) IGEN-IGEN
@BISMARCK: "4 évente lényegében diktátort választunk magunknak."

ó, szegényem, nagyon szenvedhetsz egyébként a diktatúrától.
@Karvaly: "Be lesznek tiltva a választások, nem az fog képviselni, akire a legtöbben szavaznak?"

az fog képviselni, akit Orbán Viktor akar majd, hogy a képviselő legyen nálatok.
Ti tenyleg elhiszitek, hogy az MSZP volt annyira hulye, hogy tonkretegye sajat magat?
@dübörgő gazdagság: "Ráadásul 1998-2002-ig ők kormányozták az országot, tehát aki rájuk szavaz, nem alaptalanul teszi."

HAHA!

"2/3 kell ahhoz, hogy rendbetegyék, amiből szinte mindenki csak profitálhat, mert jelentősen csökkenhet a bürokrácia és a visszaélések lehetősége."

HAHAHA!

"fogalmad sincs, hogy mit csináltak a 4 évük alatt, milyen helyzetben volt az államháztartás, mekkora volt a bűnözés, stb."

HAHAHAHA!

simán Fidesz-aktivista vagy, vagy már megvan az állásod májustól??? :-DDDD
@idelle: "a parlamenti bejutási küszöb emelésével, a médiauralommal,a választási rendszer testreszabásával elég jól be lehet betonozni a hatalmat."

Ahogy azt az mszp - szdsz tette a '94-es választások után ,ugye?
@BISMARCK: "kásád korszak"? Jó kis freudi lapsus linguae!
@BISMARCK: Én tudom, mert utánna olvastam. De sajnos, nagyon sok az olyan magyar ember, aki erre nem képes, és elhiszi azt a sok undorító hazugságot, amit a földi adókban szajkóznak.
@Yasashi Tanuki: "Ahogy azt az mszp - szdsz tette a '94-es választások után ,ugye?"

jaja, csak még úgyabbul: 10-15%-ban határozva meg a küszöböt, pl.
Baum:

Sose értettem, hogy egyesek szemében, mint pölö a tiedben, miért olyan űberfasza dolog a demokratikus kontrollok nélküli államhatalom, meg a politikai egyensúlytalanság, és az ideológiai hegemónia az élet minden területén.
A demokráci arról szól, hogy erőszak nélkül el lehet küldeni a hatalmon lévőket. Most ez következik! Éljen a demorácia!
@idelle: Nem akarok licitálni, de nálunk kulákok mellett SZU-ba való kényszermunkára hurcolás is volt...

Nem tudom, miért haragszol ennyire a Fideszre, de ez a te politikai éleslátásodnak nem tesz jót.

Semmiféle védelemben nem hiszek, engem még sohasem védett meg senki, önellátó vagyok, vagy pofára esem.

Ne tulajdoníts nekem olyasmit, amit nem mondtam.
Én 56, egyébként. Éves, mert valaki a múltkor félreértette.
@idelle: Arra Fidesz is ráfaraghat. Ne felejtsd el, hogy a következő 4 év nem lesz fáklyásmenet. Újabb millenium nincs kilátásban, hardcore válságkezelés jön.

Talán az euró bevezetés az egyetlen pozitív történés ami kilátásban van, de nem biztos, hogy a többség jól jár vele.
Hú de jó fidesz-promóciót gányoltál össze, tannenbaum. Biztos virul a szád, tudatlan naivitással várva az újabb egypártrendszert. Biztos áhítozol megannyi támogatásra, adócsökkentésre, stadionépítésre, a magyar foci felemelkedésére. Viktor király reád kacsint, jó szolga vagy baum-blogger.
@szergej-szergejevics: Hát, egyetlenem, a nickneved mindent elárul, amit a kommented nem...
Arra azért felhívnám a figyelmet, hogy a politikusok kevesek ide. Mi termeljük ki őket, magunkban is rendet kellene tenni.

Itt egy link egy számról, szöveggel:

gergoblogja.blog.hu/2010/02/12/sub_bass_monster_mazli_2008

Van ennek egy alternatív MSZP-s verziója is amúgy:

gergoblogja.blog.hu/2010/02/12/sub_bass_monster_mazli_alternativ_klip
@idelle: Ezzel a röhögéssel most mondani is akartál valamit vagy az értelmi szinted ennyit enged?
A fideszhez csak annyi közöm van, hogy rájuk fogok szavazni.
@Yasashi Tanuki:

Hát nem tudom, Moldovát mint az egyetlen elvhű embert tistelem az elvűségért, és amiatt , hogy nem köpi le azt a rendszert amiben ő kiemelten sikeres lehetett, de ő egy régi arc,vele nem hiszem, hogy újra rendi lenne a baloldaliság:)

A probléma, hogy olyan helyzetre kellene bal oldali választ adni ami még sosem történt meg a törtéelemben, hogy szabadnak látszunk, de valójában gyarmat vagyunk, egy olyan országban ahol a szakszerveetek vagy a kormény irányítása alatt vannak, vagy csak az állami szektorban létezhetnek, és valami pártállami maradványként tartják őket számon.

Arról meg nem is beszélve, hogy ameddig az EUbó csak a regisztrációs adó és a porba hulló cukorgyári kémény látszik , és az hogy megszűnik az önálóságunk az EU új alkotmánya értelmében addig a szélsőjobbnak van létjogosultsága, a radikalizmussal addig a bal oldal eszméi eltűnek a nagy európai masszában.
@Yasashi Tanuki: Rá is fog faragni, de meg is érdemli.

Kicsit kevésbé köllött volna szembemenni pár reformkezdeményezéssel, és profitálhatott volna belőle 2010 után.
Mostan meg őket fogják megutálni, mert pénzt azért a fidesz se tud szarni.
Szerintem azért korai az öröm. Hogy most nem népszerűek, ez kétségtelen. De hogy egy vagy két év múlva se lesznek azok, abba azért lesz beleszólása Orbánéknak is. Mert a magyar protest nép. Orbánt is temmették már sokan a jobboldalon is a 2006-os fiaskó után, és csak Gyurcsánynak köszönheti, hogy most ott tart, ahol.
@BandW: Milyen reformkezdeményezés az, amit támogatni kellett volna szerinted?
@idelle: "
"nagyon nem mindegy, hogy demokráciában van egypárt rendszer és 4 évente választások vannak, vagy diktatúrában és mögötte áll az idegen hadsereg."

tkp. nagyon mindegy. "

Köszönjük. Az intelligencia tesztjének eredménye: negatív
@parttalan: 5%? - 4%!
Az után amit ez a szoclib bűnözőbanda művelt még ez ii nagyon sok - ennyi hülye él "anyósországban"? Ennyi!
@eszkep: Volt szocdem párt. Nem is egy. És jól szétverték egymást. Valószínűleg valamely politikai erőnek ez volt az érdeke.
Szerintem annak, amelyik most kezdett el kihalni (remélhetőleg).
Szerintem meg az van, hogy egyik pártnak sincs helye a parlamentben, ugyanis mindegyik lopott/lop/lopni fog. Lmp, jobbik, úgyszintén lopni fognak, csak idő kérdése. A politika sosem arról szólt, hogy neked vagy nekem jó legyen.
@idelle:

Ez hülyeség. Választás lesz, max. csekély alternatívával.
Halkan megkérdezném, az ha most a mszp-szdsz öngyilkosság után, 8-12 év fidesz következik - mondom HA! - az menyiben a fidesz vétke?
Azért ugye nem Orbánnak kell szégyellnie magát, hogy a politikai ellenfelei balfékek?
Ti sem vagytok különbek a pártoknál, különben tudnátok, oly tök mindegy, mi a neve a kutyának. Harapni fog így is úgy is, csak másként ugat mellé.
Ezek - fidesz maszop - mind egykutya, rólatok, rólunk ugyanúgy húzzák majd a bőrt, ugyanúgy hazudnak röhögve a szemedbe, ugyanúgy szarnak az országra - csak máshogy, más stílusban. Az egyik nyiltan hazudik, a másik arrogáns és kioktató - de mind csak kihasznál, saját magára és hatalmára dolgozik, nem a ti érdeketekben.
Birkanépnek ez kell, a vetésforgó üzemel, csak nincs mit betakarítani lassan.
@Fedor: Igen, Orbán csak is Gyurcsánynak köszönheti a sikereit. Csak egy hajszálon múlott, hogy ma a szavazók 60% őt válassza.
Te is sokat tudsz erről a világról barátom.
Valaki említette Szanyit meg a balatonringet.
Szanyi nem érdekel, de a balatonringet építő Grupo Milton a Videoton focicsapatának az egyik főtámogatója. Fidesz közeli cég, na ezért nem csapott le erre az ügyre a Fidesz.
Igazán jót tenni a politikának (nem csak az "elitnek", a napi politizálásnak az emberek között) ha eltűnne az MSZP. Kurvára unom már a kommunistázást. Ha valaki egy pénzéhes megalomániás kapitalista akkor nem kommunista csak mert KISz tag volt 20 éve... Faszkivanmá hogy mindig mindenki keveri a szezont a faszommal.
@idelle:

Szenved a nyavalya.
Nem mondom, hogy egy majális volt, de - remélem - túl leszünk rajta. Aki törvénytelenséget követett el az a helyére kerül. Aki meg nem az él mint hal a vízben.
De komolyan.
Én nem bánom, hogy ilyen a rendszer. Ferenc testvér is csinálhatta vna jól is, de nem tette. Hogy miért? Az legyen az ő gondja meg a pártjáé.
Most Viktor jön.
Annak a pártnak amelynek az élin Kun Béláné született ( volna máshol) Lendvai Ildikó gázóra leolvasó áll és Gyurcsány minden idők leghülyébb politikusa és utóda a hülyegyerek Attila temetési segélyt osztana a nyugdíjasoknak azok menjenek a picsába!
Kovács József nyugdíjas
Nagyon tartok attól, hogy megmenti őket a 3 mill. nyugdíjas.
Valahogy az elmúlt 60 év annyira beleette magát abba a kororsztályba, hogy kitörölhetetlen nyomot hagyott.
Még mindíg imádják és dicsőitik az MSzMP-t. Nem tévedtem, így akartam írni.
@dübörgő gazdagság:

monduk azért ha visszaemlékszünk legalább 3 olyan alkalmat fel tudnánk sorolni amikor egy normális világban simán le kellett volna mondani, és eltűnni:)

Mindenki eldöntheti, hogy az, hogy most megint jelölt őt jó döntését igazolja e, vagy az emberek balfaszsáát e:)

Szerintem Magyarország hagyományaihoz sokkal jobban aló lenne egy orosz ukrán, vagy a francia tipusú államhatalmi rendszer.
Kiváncsi leszek Orbánban lesz e annyi spiritusz, hogy meg meri e lépni ezt a lépést.
A viszgált korosztályba esem én is.
A havonta nekem utalt fizetésem minden egyes 100 forintja után 140-et utal a munkáltató az államnak.
Ezért a horribilis adó/járulék/akármiért cserébe kapom azokat a közszolgáltatásokat, amikért még plusszban fizetnem kell: bkv, hálapénz, stb. (Ja és a kedvencem, muszáj ideírnom: a helyi fidesz által szedett ingatlanadó). És 70akárhány évesen kaphatok nyugdíjat. Ha megérem. Ha nem tűnik el a befizetés, úgy mint tavaly és tavalyelött.

Asszem kezdem érteni, hogy annak idején a fasisztákat miért támogatták a munkások és középosztály. Rohadjon meg az egész rendszer, velem már úgysem tudnak jobban kibaszni.
A 4% is sok. A fidesznek is sok lenne ennyi. Az egész rendszernek is.
@Idet: "Nem tudom, miért haragszol ennyire a Fideszre,"

mert ők lehettek volna azok, akik bebizonyítják, hogy lehet normálisan politizálni.
erre három dolog történt:
- beálltak az államipénzlenyúlásba;
- őOrbánsága kitalálta, hogy két ország van, és ezt az egyik ország be is szopta - részletesebben itt: magyaridiot.blog.hu/2010/02/26/az_onmerseklet_szuksegessege#more1786757
- olyan alpári, otromba és elmehibbant stílust honosítottak meg, amire nincsenek szavak.
@kzoltana: Istenem, istenem, nem tudom, ki vagy, de azért ne vedd könnyen a szádra ezeknek az íróknak a nevét, mert amit ők már letettek, az a minőségi magyar irodalom része, akikre akkor is emlékezni fognak, amikor se mszp, se fidesz, se jobbik nem lesz.
És próbáld meg elképzelni, egy szabad gondolkodású embernek még mindig jobb baloldali és liberális kormányzás alatt élnie, mint a klerikalizmustól és nacionalizmustól átfűtött pártok alatt. Gyurcsányról el lehetett gondolni azt, hogy megújulást hoz lendületében és stílusában, kár, hogy csak szájembernek bizonyult.
@dübörgő gazdagság: "Ezzel a röhögéssel most mondani is akartál valamit vagy az értelmi szinted ennyit enged?"

ennyit enged. lefele menni a szellemi létrán, feléd.

"A fideszhez csak annyi közöm van, hogy rájuk fogok szavazni."

pedig a leadott propagandadumáddal még sokra vihetnéd náluk.
@georg 48: Ne általánosíts, csak a szűkebb ismeretségi körről elmondván: Mind a barátnőm, mind pedig az én nyudíjas szüleim más pártra fognak szavazni. Más kérdés, hogy többségi bázis a nyugdíjas korosztály.
@georg 48:
A legtöbben nem azért szavaznak az mszp-re mert elégedettek vele, hanem a fidesz ellen szavaznak!
Legalábbis remélem.

A legtöbb embernek nem alternatíva a jobbik, más meg nincs.
@Piszkos Freud: "Az intelligencia tesztjének eredménye: negatív"

mivel ebben az országban legalább 10millió hiperintelligens ember van, egy-kettőnknek muszáj alacsony intelligenciával rendelkezni, egyedül így tudunk kilógni a szürke tömegből.
2010. április 11. a judeo-bolsevik szemkilővető rezsim bukása.
felesleges ezekkel foglalkozni, épeszű ember nem szavaz rájuk, leszámítva a kitartottakat, az udvartartást meg a rokonokat. Szóval nekik over. Jelen helyzetben is tartom magam a korábbiakhoz:
egyéni : fidesz (irányítás)
listán: jobbik (kontroll)

abból főzünk, amink van.

Ja, az mszpére felesleges szavazni, úgyis be lesz tiltva, elvesztegetett szavazat
@BISMARCK: "Azért ugye nem Orbánnak kell szégyellnie magát, hogy a politikai ellenfelei balfékek?"

nem, azért nem. nem is szabad ezzel foglalkoznia, mivel már most napi 24 órában szégyellhetné magát, és még nincs is hatalmon.
@dübörgő gazdagság: Az eü-t mindenképpen, mert ott nem volt nagy eltérés az elképzelésekben kormányzati szerepben, valamint a közigazgatásit, mert ott is közeliek voltak az álláspontok.
@BISMARCK:
"Ferenc testvér is csinálhatta vna jól is, de nem tette. Hogy miért? Az legyen az ő gondja meg a pártjáé."

Naívság azt hinni, hogy így lesz.
Majdnem ott tartunk, hogy az adóbevétel kb annyira elég, hogy kifizessük a vörösök által 150 %-kal növelt államadósság kamatait, adósságcsapdában vagyunk.

Ezt nem ők fogják visszafizetni.
@dübörgő gazdagság:

...2002 után a szocik nem találtak semmit...."

Ezt a hülye mantrát sokan írják, csak azt felejtik el hozzátenni, hogy 2000-ben Orbán Vektor, hű emberét tette az ügyészség élére, Polt Péter személyében, aki minden nyomozást, és vizsgálatot csírájában ellehetetlenített.
Ahhoz képest, hogy a klerikalizmustól rettegsz, elég jót isteneztél. Persze, hogy ki mit ért kleriakalizmuson, meg nacionalizmuson, az ízlés kérdése. Te gondolom azt, hogy még mindig állnak a templomok, és időnként magyarul beszélünk. Mert ennek más jele nincs...
@BISMARCK: "Aki törvénytelenséget követett el az a helyére kerül. Aki meg nem az él mint hal a vízben. "

helyesen: a szoclib azon emberei, akik törvénytelenséget követtek el, azok a helyükre kerülnek. a fideszes gazemberek meg élnek, mint hal a vízben.
@idelle:

- beálltak az államipénzlenyúlásba;
Van erre konkrét bizonyíték? Mintha erre - rosszemlékű Keller László vezetésével - államtitkárságot is felállítottak volna? Mi is lett ott a végeredmény?

- olyan alpári, otromba és elmehibbant stílust honosítottak meg, amire nincsenek szavak.
Nem tudom mire gondolsz. Én pl. Török Zsoltot vagy Szabó G. Zoltánt tartom alpárinak.

- őOrbánsága kitalálta, hogy két ország van, és ezt az egyik ország be is szopta
Ez egy kicsit pontosabb kifejtésre szorulna.
végül is csak egy egész országot tettek tönkre és züllesztettek szarba.

fetrengenek még egy kicsit a korrupció sarában, aztán elkotródnak a szajréval. csak az a baj, hogy ezeknek a gazembereknek soha semmi nem elég.
4%-nyi hülye akar Botox Ildikóra szavazni??
RENDKIVÜL FÁJ NEKEM AZ, HOGY A BALOLDALT ENNYIRE NYÜGNEK ÉS VESZEDELMESNEK TARTJÁK EGYESEK. JELENTEM, HOGY NEKEM AZ ELMÚLT ÉRÁBAN NEM VOLT EZZEL A TÁRSADALMI RENDSZERREL, AZ UGYNEVEZETT SZOCIALIZMUSSAL SEMMI, DE SEMMI BAJOM. A JELENLEGI BALOLDAL TUDNÁ LEGALÁBB FELÉT, VAGY NEGYEDÉT BIZTOSITANI AZ EMBEREKNEK, AKKOR A FIDESZ HITGYÜLEKEZET, AZ ÉLÉN ORÁBBÁN FŐPAPPAL MA ITT MAGYARORSZÁGON LABDÁBA SEM TUDNA RÚGNI. DE A BALOLDALBAN MÉG MOST IS MEG VAN AZ AKARAT, HOGY IGEN IS SEGITSE A LESZAKADTAKAT, A SZEGÉNYEKET, DE A FIDESZ HITGYÜLEKEZETBEN MÉG A JELE SINCS. MOST IGÉR FÜT-FÁT, DE JÖN MAJD A NAGY POFÁRA ESÉS. KÉRDEM ÉN AKKOR AZOK, AKIK ITT A KOMMENTBEN ISTENITIK EZT AZ EMBERT, MIT FOGNAK MONDANI. AKKOR FENE NAGY MEGÉRTÉSSEL LESZNEK IRÁNTA. MEG FOGJÁK ÉRTENI, HA A VIZITDIJ 1000 FT-T LESZ. ELFOGADAK MAJD MINDEN REFORMOT (VOLÁN,MÁV,EGÉSZSÉGÜGY, ÖNKORMÁNYZATOK STB.)AKKOR NEM FOGTOK KIMENNI TÜNTENTI??????? BIZTOSAN NEM, DE MI BALOLDALIAK IGEN. ORBÁN ÉS A HITGYÜLEKEZETE A JÉGHIDEG LEHELETÜNKET ÁLLANDÓAN OTT FOGJA ÉREZNI A NYAKÁBAN. - IDÉZET ORBÁNTÓL -. NÉPSZAVAZÁST FOGUNK KEZDEMÉNYEZNI A BEVEZETÉSRE KEÜLŐ VIZITDIJ ELLEN, A VASUTAK BEZÁRÁSA ELLEN, AZ ÖNKORMÁNYZATOK ÖSSZEVONÁSA ELLEN STB.
Pedig az MSZP-nek befellegzett, 15% alatt lesznek, Ferenc az államférfi sokat tett érte hogy így legyen. Ő rakta a hurkot a párt nyakába és ő is fogja krúgni a sámlit az álandó ficánkolásával.
Előre mondom nem vagyok Fideszes valóban nem, ide és oda is szavaztam, az elmúlt 4 választási időszakban. De aki most a 8 év után is a Fideszre mutogat egészen egyszerűen demagóg tahó. Elnézést nem személyeskedés, de ez adja vissza leginkább a véleményemet.
Miért? Az MSZP egy botránypárt lett, Ferenc az államférfi "vezetése" alatt. Már nincs olyan nap, hogy valamelyik szegfűst előzetesbe ne raknák. Pedig még ők vannak a hatalmon, mi lesz akkor ha jön a váltás??!!
@szergej-szergejevics: mit üvöltözöl te paraszt? ráadásul ökörségeket, már bocs.
@szergej-szergejevics: A szocializmus és a kommunizmus a létező világok legjobbika - de egy milliárdos fletó, libás bajnai, botoxos lendvai ennek a közelében sincsenek!!!
KÉrem! Aki csak azért szavaz az MSZP-re hogy ne a Fideszre az maradjon már inkább otthon.
@szergej-szergejevics:
Törödj bele,most ti fogtok szívni,úgyhogy kvittek vagyunk.
@szergej-szergejevics: ezzel a népszavazással KISSÉ MEGKÉSTÉL szergejem... :DDD
@Kapitány_1: tudod te egy tipikus képviselője vagy egy bizonyos rétegnek - olvasd el még egyszer mit írtál - ugyanis csak a leghülyébbek mondják, hogy mindenki egyforma - ez a "mind egykutya" arról szól, hogy nem tudsz gondolkodni, vagy lusta vagy rá - Tolsztoj mondta: "semmi sem fáj úgy mint a gondolkodás".De hát a legegyszerűbb mindenkit "leegyformázni" - nem kell gondolkodni - vagyis nem fáj....
Fognak itt még sokan pofára esni..
4%? Nevetséges. A párt tagjai többen vannak.
@stratez: A klerikalizmus az, hogy az egyház - ahhoz képest, hogy a világi és egyházi hatalmat már jó régen szétválasztották - ott nyomul a jobboldali politika mellett, szerepet kér és kap. Ennek nincs köze a valláshoz, keresztényi hithez, vallásszabadsághoz. A vallás magánügy, nem emelhető az állami politika szintjére. A hazaszeretet sem egyenlő a nacionalizmussal, az utóbbi kirekesztő.
@Egi78:
"Előre mondom nem vagyok Fideszes valóban nem, ide és oda is szavaztam, az elmúlt 4 választási időszakban."

Még szerencse, hogy ilyen kiforrott elveid vannak és azokhoz mindig tartod magad.
@Egi78:
Nem lesz itt semmilyen elszámoltatás. A BKV botrányt sem a fidesz robbantotta ki. Annyi történt, hogy az európa parlamenti választás után az mszp ki akarta nyírni a meggyengült szdsz-t, ( ki akarta rakni a megszűnt párt kádereit)azok meg visszavágtak. Ennyi! A fidesznek nem volt érdeke, hogy a bevált pénznyúlási technikákra fény derüljön, mivelhogy most jó pár évig az övék lesz a BKV.
@Bukowszky: ÉN PARASZT!!!!!!!!! ÉN ÜVÖLTÖZÖK!!!!!!!!!! NEM, EZEK A JELZŐK NEM MINKET, NEM ENGEM ILLETNEK, HANEM PONT A MÁSIK OLDALT. PARASZTOK OTT VANNAK ÉS OTT ÜVÖLTÖZNEK, NEM IS AKÁRMIT. TUDOM SZAR A HARAG HATALOM NÉLKÜL. TUDOM UTÁLOD A BALOLDALT, PEDIG NINCS OKOD. CSAK AZÉRT UTÁLOD MERT SIKK MOST EZ. DE JÖN MÉG A CIGÁNYRA TÉL.
@BISMARCK: "Van erre konkrét bizonyíték?"

van, ezer. és tudod, mikor fog kiderülni egy-kettő ezek közül? amikor majd a fideszhóhérok túllőnek a célon, és a Puch-Simicska egyezségen túlmenve olyanokat is meg fognak kapargatni, akiknek védelmet ígértek.

"Mintha erre - rosszemlékű Keller László vezetésével - államtitkárságot is felállítottak volna? Mi is lett ott a végeredmény?"

a végeredmény előre borítékolható volt, mivel működött még az egyezség.
vagy szerinted éppen pont a Millenáris Parkban csak az aranyhal-etetés tűnt volna fel, az nem, hogy 6 milliárdra tervezték a költségevetését és 15 lett?

"Nem tudom mire gondolsz."

nem csodálom.

"Ez egy kicsit pontosabb kifejtésre szorulna."

linkeltem a posztot.
@nahátnahátnahát: NA ÉS MIÉRT?????? GONDOLOD A BALOLDAL NEM TUDJA MAJD UGYAN OLYAN MÉRTÉKBEN GÁTOLNI EZEKNEK A MUNKÁNAK LÁTSZÓ TETTEIT, MINT AHOGY EZT ŐK CSINÁLTÁK 8 ÉVIG.
TUDOM A NAGYBETÜIMRE MONDJÁTOK, HOGY KIABÁLOK. CSAK AZÉRT, HOGY FIGYELJETEK IDE. De most váltok.
Olvassatok Ludas Matyikat 1990-ből, hogy az első választások óta mi változott. Tanulságos, szinte az össze poén ül ma is. Én azt hiszem csak az idő telt el azóta. Egy 20 éves szavazó itt láthatja, hogy az apja hol tolta el a dolgot akkoriban :)

ludas-matyi.com/category/ludas-matyi/1990/
@idelle: Néztem, hogy mit írtál korábban. Most a személyeskedésedet elengedem a fülem mellett.

sok embernek az a baja, ami neked.
1. Nem szimpatikus az Orbán
2. Ők is nyúltak

A bankok, meg a mobiltársaságok sem szimpatikusak, és lehúznak kivétel nélkül, mégis a lakosság 90%a valamelyiket választja aszerint, hogy hol jár jobban.
Így vagy úgy mindenhol zsebre tesznek a politikusok, csak nem mindegy, hogy százmilliót v százmilliárdot.

tény: Medgyessy 2002ben kormányváltáskor mondta, hogy rendben van az államháztartás, nincs vele semmi gond.
Sztem ehhez fölösleges bármit is hozzáfűzni.
Minek ez a szánalmas erőlködés, kicsikéim? Az ultrasemleges Nézőpont Intézetre minek alapozni? :)
@szergej-szergejevics: látod-látod szergej, itt a baj. a bal oldalad mindig is megosztásra, feszültségre, elégedetlenségre, háborúságra, megfélemlítésre, riogatásra törekedett. s törekedik ma is. Pont azért nem szavazunk a "bal" oldalra, mert háborús zónává alakította hazánkat, mert nem akarunk rettegésben élni, kordonok mögött ünnepelni, mert elegünk van abból, hogy senki sem vállalja a felelősséget semmiért, elegünk van belőletek. Nem kicsit, nem közepesen.
@pierre bayle:

"pierre bayle 2010.03.05. 10:20:58
Én is örülök, hogy szívnak, ám örömömet némileg rontja, hogy helyükre a fidesz-jobbik (demagógok-nácik) tandem jön.

Hajrá LMP!!!"

Pont ezek azok a hozzászólások, amik egyre biztosabbá teszik azt a meggyőződésemet, hogy SOHA ne szavazzak az LMP-re.
@dübörgő gazdagság: "Így vagy úgy mindenhol zsebre tesznek a politikusok, csak nem mindegy, hogy százmilliót v százmilliárdot."

valóban nem mindegy. nálunk évente mindegyik kurzus százmilliárdokat tett zsebre.

"Medgyessy 2002ben kormányváltáskor mondta, hogy rendben van az államháztartás, nincs vele semmi gond."

aki Medgyessyre hivatkozik, komoly ember nem lehet! :-)
Egyébként pedig fel vagyok háborodva! Hogy merészelte az index, hogy a Gyula titkárnőjének könyvét nem negatív kontextusban mutatta be a nyájas olvasóknak! Ez már felháborító!
Követelem, hogy kövér őket is számoltassa el! Közvetlenül a rendőrség után és az MSZP-szavazók előtt!
@Nyers Fa:
Valamilyen mértékű elszámoltatásnak lenni kell, mert a Fidesz mögött nincs ott a Média és a Sajtó. Ha nem tesznek valamit, a csalódott meberek nagyon könnyen hátat fordítanak nekik.
@Egy fideszes a sz@rt is megeszi: ha Orbán tálalja!: Mert jól mutat a mindössze 4 %a címlapon. Fideszék rájöttek, hogy muszáj mind a két fronton küzdeni. Egyik nap a jobbik, másik nap az mszp ellen. Az a 4 % a 30-44 % közötti korosztály, a teljesben 15-20 % között van.
@Kenedy1: Szivni fogunk????? Majd meglátjuk.
@Egy fideszes a sz@rt is megeszi: ha Orbán tálalja!:

Egy ilyen névvel mit vársz? Szimpatikus lesz az Mszp vagy te ?
@szergej-szergejevics:
Szerinted ez az ország érdekeit szolgálná? Veszíteni tudni kell!
A baloldalnak most lesz ideje, hogy megújuljon, lecserélje az összes régi arcot és tartalommal töltse meg a baloldalt, hogy valós alternatívát tudjon kínálni 4 vagy 8 év múlva a fidesznek és vagy a jobbiknak. De ehhez minden régi arcot el kell távolítani a sleppel együtt, mert ezzel a sajátzsebtömögetős, korrupt, hiteltelen brigáddal képtelenség a megújulás.
@Egy fideszes a sz@rt is megeszi: ha Orbán tálalja!: aki erőlködik és csikorgatja fogát vadul az te vagy.
de nem baj, átlépünk rajtad mint kutyaszaron az utcán
@renegát:
Tudod a Pöcsfejke, a programokat néztem anno,nem pedig a párt színét. Átkúrtak nem kicsit, nagyon, ezt tudom.
Te meg ki a fasz vagy hogy megítélsz így látatlanba, írj, csak unod magad aztán be beszólsz arcoknak!!???
@Egy fideszes a sz@rt is megeszi: ha Orbán tálalja!: Ez a duma is a buta demagógia része... a "Fulladjon meg Orbán Viktor lehetőleg máma még.."mozgalom törzsdumája. A valóság ezzel szemben az, hogy a fidesz szavazói sokkal érzékenyebben reagálnak..ezért is az a kérdés, hogy elmennek-e a szavazni. A radikális jobboldal 8-12%-a szavazni fog mert azok radikálisak.. Az MSZP-törzs szavaz, mert megszokta.. a fidesz esetében azonban még folyik a Jobbikos-MSZP ügyeskedés.
@nahátnahátnahát: Te valamelyik másik országban élted át a történteket. A megosztás a Fidesz taktikája volt, elég a kokárdákra gondolni, ahol ez elkezdődött. A kordonok meg azért kellettek, hogy a Fidesz által feltüzelt népek azért ne gondolják, hogy mindent lehet. Akció-reakció.
@William w.: Azt várom, hogy az ilyen tucatblogokkal összeterelt jobber netkommandó hadd nyugtatgassa csak tovább egymást a hülyeségeikkel. :)
@Egi78: Minél nagyobb arányú lesz a fidesz győzelem, annál inkább lesz elszámoltatás. Az elszámoltatás mindig politikai legitimáció kérdése is.
@AnnaKarenina: Neked valami vörös homály borítja az elmédet. Nemzeti jelképet viselni, forradalmi jelképet magunkra venni nem megosztás. A kordonok meg azért kellettek, mert Gy. Ferenc nem volt hajlandó lemondani. Mennyibe is került ez azóta nekünk?
@Egy fideszes a sz@rt is megeszi: ha Orbán tálalja!:
Szerintem meg simán sértő. És eléggé ostoba hozzáállás részedről.
@Egy fideszes a sz@rt is megeszi: ha Orbán tálalja!: Nézze lehet, hogy magát a Maszopisták szopogatják.. de maguknak mára már csak a nyalóka nyele maradt.
@Egi78: ??? Saját Hír-TV-jük, Echo-TV-jük, lapjuk van.
De egyébként az újságírás szabad műfaj, nem nagyon szeretik, ha megmondják, mit írhatnak, mit kell írni, főleg manapság.
@idelle:
"valóban nem mindegy. nálunk évente mindegyik kurzus százmilliárdokat tett zsebre."

Ha így lenne, akkor nem itt tartanánk. Nem nézel híreket? Naponta derítenek fel több 10/100 milliós kamuszerződéseket kivétel nélkül a vörös oldalon.
A másik oldalon ennek a töredéke sem volt.
@nahátnahátnahát: De hisz ez nem igaz,hogy a baloldal megosztó. Ezt mindenki tudja, hogy a fidesz müve, és nemcsak itthon, hanem határon kivül is. Kolozsvári barátaim vannak és mondják, hogy nem olyan szép már Orbán kint mint régen. Már látják, hogy mire ment ki ez a nagy nemzeti duma. Nem adok Orbánnak még két évet sem és azt fogjuk hallani - ha mástól nem, akkor a Jobbiktól - Orbán takarodj, Orbán takarodj.
@Egi78:
A fidesznek van médiája, a jobbiknak nincs.
Az mszp-nek is alig.
Az emberek addig számítanak míg leadják a voksaikat, sajnos az, hogy utána csalódnak-e vagy sem, 4 évig senkit nem érdekel. Eddig is így volt, ezután is így lesz.
@idelle: Te is tévedhetsz.
Ráadásul kevesen értenek veled egyet.
@tölgyes: A mimózalelkű fideszesek. Mindjárt elsírom magam! :)
@Nyers Fa: az mszp-nek nincs médiája... te hol éltél eddig, kedves? :DDD
@nahátnahátnahát: Egyszerűen nem tudom, hova lesz az emberek emlékezete. A fideszesek március 15. után is viselték a kokárdát, ezzel megkülönböztetve magukat mindenki mástól. Így értettem. Ergo, kisajátították.
@William w.: Nem én vagyok az egyetlen, ebben megegyezhetünk. Persze, gondolom, csak mi, komenyisták vagyunk ilyen ördögien bunkók! Még szerencse, hogy a népnemzeti oldal annyira tiszta erkölcsű, mint a szűzhó! :)
nem hiszem azt a 4% ot
Nem egy ismerősöm (meg én is) Mszp- re nyomtuk a cetlit.
Ov -t fogják még szidni, de inkább Orbán V. mint a náci párt.
@tölgyes: Pech, de én vagyok a farok rosszabbik oldalán. Tényleg a fideszre kellene szavaznom!:)
@idelle: "most 20-30 évig megint nem lesz."
"jaja, csak még úgyabbul: 10-15%-ban határozva meg a küszöböt, pl."

Brühühü... Cry me a river...

Amúgy meg a lottószámokat is írd már meg légy szíves te VÁTESZ! Kösz!
@Egy fideszes a sz@rt is megeszi: ha Orbán tálalja!:
Egyéni felelősség. Ha tahón szeretsz viselkedni, az a te döntésed. Más nagyon nem tehet róla.
@robinzone:
Helyesbítek! Az mszp-nek 'már' nincs médiája!
@AnnaKarenina:
Népszabadság, megyei lapok, rtl, tv2, ATV, rádió stb stb. Azért megnézhetnéd, hogyan körítenek egy hírt az rtl-en egyáltalán mint mondanak be.
Az Echo Orbánt is fikázza már, az Jobbikos adó!!!!
Mesterházy-val pl. becsomagolták az egész országot, pedig már a suliban egy seggfej volt, fölöttem járt 1.-el a Hriszto Botev ált suliban, meg a Lovassy gimiben.
@robinzone: Végülis írhattam volna a fidesz vezérpublicistájának egy kedvelt jelzőjét is Csodatévő Szent Orbán elé: seggfej vagy, Viktor! :)
@dübörgő gazdagság: "kivétel nélkül a vörös oldalon."

kampány van.
@AnnaKarenina: hát tény, bénán csinálták, szalagot kellett volna használni. de egy nemzeti jelkép viselete soha sem megosztás. Az embereket 2002-ben az osztotta meg, hogy visszatértek a múlt árnyai a 4 év béke, nyugi, fejlődés, élvonal után - mára pedig már ott tartunk, hogy a komplett KISZ vezérkar irányítja az országot a pártállam hátterével...
@AnnaKarenina:
Aki velünk van viseli, így hangzott a felszólítás.
Ez a megosztás.
@William w.: Mennyiszer mondtam én is valami ilyesmit egy-két magáról megfeledkezett népnemzeti, habzószájú felebarátomnak, de nem érdekelte őket. Aztán gondoltam, nekik bizonyára erre van igényük. Ráadásul még egy közös ellenségképet is szolgáltatok számotokra, amely külön előny: ismét egységbe forrasztok! :)
@Piszkos Freud: "Te is tévedhetsz."

helyesen: én csakis tévedhetek. nem vagyunk sokan, de majd szép lassan eltűnünk, és Mao marad, ami volt. a tévedhetetlen zsenik országa.

"Ráadásul kevesen értenek veled egyet."

ezt pofázom. most csaknem mindenki egyetért mindenkivel, mert megvan életük megnyomorítója.
a döbbenet majd akkor éri őket, ha a megnyomorító eltűnik, csak a nyomor nem.
a 30 -44 éves korosztály fasiszta és kész! ezér van ez
@vastudo: "Amúgy meg a lottószámokat is írd már meg légy szíves te VÁTESZ! Kösz!"

14, 22, 63, 77, 78
@Egi78: Az Echo TV jobbikos adó? Mi ez, valami új avagy leendő intézkedés a fidesz részéről az államháztartás rendberántására?
Egyébként ha még egyszer ilyet írsz az Echóról, jelnetkezhetsz Széles "Ikatustönkretevő" Gábornál egy kiadós pofonra! :)
@Egy fideszes a sz@rt is megeszi: ha Orbán tálalja!:
Ez nem így működik. Pl. nekem ettől nem leszel az " ellenségem".

Viszont ettől még szánalmasnak találom az ilyen "üzengetést"...
@idelle: melyik héten érdemes megjátszani?
@Egi78: Hát én meg azt látom (írott sajtót már nem olvasok, arra itt a net) a TV-k hírműsoraiban, hogy tartják azt az egyensúlyt, ami elő van írva nekik. Ha megszólal az egyik, megszólal a másik is.
Az Echo-t nem szoktam nézni, de Sz.G. Orbán nagy barátja, csak csodálkozom, ha jobbikos a műsor.
Az MTV-ben pedig már elkezdődött a tisztogatás, már a korrekt műsorvezetők sem kellenek nekik, pl. Krizsó, akin én még nem vettem észre pártszimpátiát.
@nahátnahátnahát: ha jól értettem, a mostanit kérdezte. ;-)
@idelle: De ha a számaid esetleg nem jönnének be, akkor ugye te is belátod majd, hogy ezek is csak ugyanannyit értek, mint az összes eddigi mai hozzászólásod?
@AnnaKarenina: "pl. Krizsó, akin én még nem vettem észre pártszimpátiát."

há' épp ez a baj vele, vazze! :-)
@idelle: Ez azért nem mond ellent, mert kampány volt négy éve is és nyolc éve is. Akkor is ez volt?
@vastudo: "akkor ugye te is belátod majd, hogy ezek is csak ugyanannyit értek, mint az összes eddigi mai hozzászólásod?"

természetesen. ha visszaolvasol, láthatod, hogy tökéletesen tisztában vagyok hozzászólásaim értékével.
mivel megkérdőjelezik a közhangulat és a hivatalos álláspont jogosságát és létjogosultságát, valamint nem osztják a "végre megvan minden bajok okozója" közvélekedést, ezért csak a "pöce" szóval lehet illetni a véleményemet.
@William w.: Valóban, elkezdhetnénk felsorolni, hogy mi a aszánalmas, és mi nem, de akkor soha nem érnénk a végére. :)
@Deadasfak: nem jo erzes ha kiveri valaki? :D
Az Mszp-nek nincs médiája? Persze. ATV, TV2, RTL. MTV: Mészáros Tamás /ATV - Újságíróklub/ lánya az Estében pl, vagy Nika György. Ők jobbosok, ugye?
@dübörgő gazdagság: "Akkor is ez volt?"

korábban volt egy konszenzus a két nagy párt között, hogy felszíni látszatturkálásokat végeznek csak, leginkább azért, mert közös volt a legtöbb biznisz, még ha az osztozkodás aránya a szoclibnek kedvezett is.

csakhogy közben a szoclib még szemtelenebb lett, miközben meg is gyengültek, a fidesz meg érzi, hogy már nyeregben vannak, és elfoglalhatnak olyan állásokat, amilyenekről korábban nem is álmodhattak.

a botrányhírek egy gazdasági és politikai harcot jeleznek (és takarnak el részben), persze a köznépnek elég annyit érteni belőle, hogy a "komcsik loptak". ez is a dolog célja többek között.
@idelle: oké oké én is így értettem ;)
Emberek! A baloldali kommunista maffia annyi lóvét nyúlt már le tőlünk, hogy nagyon nehéz lesz a gazdaságot egyenesbe tenni, mert a kezükben levő százmilliárdok mozgatásával meg tudják torpedózni a jóirányba tett gazdasági lépéseket, melyeket egy normális kormány tenne! Ezt csak úgy lehet elérni, ha módosítják az alkotmányt és visszamenőleg is számonkérik a gazdasági bűnözőket! Elkurt Feri is azért úszta meg anno, mert "elévült" a gazdasági bűncselekménye! Ja, és nem csak az elkövetőket büntetném, hanem azok haszonélvezőit is! Ezeknek a nevén egy ceruza sincs, viszont a fattyaikén és más falkatagjaikén annál több! Ha a hozzátartozó is bűnhődne a dolgokért, meggondolnák, hogy érdemes e bűnözni!
ATV jó része HitGyülié; TV2/RTL külföldi maszek, azt adja, amiért fizetsz; MTV-t most nyúlták - újra - le a Fideszesek, s mint '98-ban, kifizetőhelynek odaadják a szélsőjobbnak.
Sokkal több MSZP szavazó lehet, környékem alapján 40 % is, csak vagy passzívak, vagy azt mondják, ha már majdnem fix a Fidesz, inkább odaszavaznak, mint az arabok-pénzelte rasszistákra (gyk: Jobbik).
@idelle: A véleményformálással nincs semmi baj, a csirkebélből való jóslással annál több. Nálad a kettő határa enyhén szólva elmosódott.
@nahátnahátnahát: Nem gondolod, hogy az emberek akkor kipróbálták a Fideszt, aztán az lett a véleményük ami, vagyis nem választották újra. Horn-Bokros után rendben ment át az ország hozzájuk, gazdaságilag is, a balosok nem tüntettek Orbánék ellen, normális élet volt.
De az azt követő 8 év valóban kaotikus, kezdve onnan, hogy a Fidesz egy törvényes választás után megkérdőjelezte a kormány legitimitását, elkezdődtek az utcai demonstrációk, rengeteg energiát elvéve a kormányzástól. Őszöd után a Fidesz kivonulgatott, ez is a demokrácia intézményét erodálta. A folytonos lemondás követelése lehet, hogy pont az ellenkező reakciót váltotta ki a kormányoldalon. És ezek között a nem normális viszonyok között aztán beindult a nagyüzemi lopás. Azt elfogadom, hogy kötelessége lett volna a vezetőknek sokkal jobban az ellenőrzésük alatt tartani azokat az állami szervezeteket, ahonnan a pénzt ki lehetett síbolni.
@idelle: :) Hát igen, lehetséges.
@tolsztoj: Igazad van, az elmúlt 20 év alátámasztja érvelésed okostojás.
Te nem tudsz olvasni vagy szavakat értelmezni amúgy, nem minősítelek, magadat nevetteted ki.
Azt írtam, az ugatás más lesz, a lényeg ugyanaz marad.
És ezt pillanatnyilag nem tudod meghazudtolni.
Álmodj királylány.
@vastudo: "a csirkebélből való jóslással annál több."

a legtöbb baj viszont a népmesei szemlélettel, a tények tudomásul nem vételével, és cca. ötezer évnyi emberi történelem tapasztalatainak ignorálásával és hittel, reménykedéssel történő helyettesítésével van.
@szergej-szergejevics
A HIT-gyülekezet az SZDSZ érdekeltség, ők pedig, ha jól tudom 7 évig a hatalomban voltak a szocik mellett!
Egyszerűen hihetetlen, hogy felnőtt ember ennyire szemellenzős, elfogult legyen. A szocik legnagyobb sikere, hogy elültették az Orbán fóbiát sok primitív ember fejébe.
Többeknek mondom: Nem kell olyan nagyon tartani a nyugdíjas szavazóktól, ők csak nyugdíjasok, nem hülyék! Hiába a riogatás, ők inkább azt hiszik el, amit a bőrükön éreznek: a nyúzást! És ezt nem bocsájtják meg a szociknak!
csúsztatsz... helyes tisztességes demokrata viselkedés: Gy. Ferenc lemond, köztielnök úőj választást kiír, nép szava szent. De nem. Mert vaj van a fejeteken. Hát majd lesz olvasztás, napsütés, sunshine, reggae, holdfény a börtön ablakában
@AnnaKarenina: Demokráciáról beszélsz, meg megkérdőjelezett legitimitásról! Eltitkolták az ország gazdasági helyzetét! Ezzel nyertek! Ha ez neked legitim, akkor bajok vannak!
Kb. 8 évvel ezelőtt egy fórumon kifejtettem, hogy teljesen mindegy ki nyer, a lényeg, hogy 2 ciklust kitöltsön, mert annyi kell ahhoz, hogy az eredmények érezhetőek legyenek. Ha az eredmény éppenséggel negatív, akkor legalább eltűnik az adott párt a süllyesztőben - most ennek vagyunk szemtanúi.

Amit én nagyobb problémának látok az az, hogy a fidesz nem a fantasztikusan jó gazdasági programjával fogja szarrá verni az mszp-t, hanem csak azzal, hogy kipusztul mellőle az ellenfél.

Ennek egyenes következménye lesz a gátlástalan mohóság; amint hatalomra kerülnek, kezdik megtömni a 8 év alatt kiürült zsebeket, nagy ívben szarva az ország érdekeire.

Aminek szintén egyenes következménye, hogy a bödüs életben nem lesz nálunk euro, ill. az, hogy vagy az mszp jön vissza a hatalomba 4-8 év múlva, vagy a jobbik kerül hatalomra.

Na, akkor fogom elhagyni az országot.
"A Jobbik előretörése egyértelműen az MSzP és a FIDESZ hibája! Kenhetik a sarat egymásra, attól még tény marad, hogy 16 év alatt szét szakították a országot. Családok és barátságok mentek tönkre a mesterségesen szított jobb és bal szemben állás kapcsán. A választástól választásig tartó folyamatos kampányolás tönkre tette az ország politikai kultúráját. Ebbe a szakadásba nyomakszik be a Jobbik. A taktika egészen egyszerű. Az emberek nagy részében megszületett a nemzeti egység iránti vágy és Vona Gáborék pont ezt kínálják, a nemzet újra egyesítésének lehetőségét. Erre a másik két párt a saját maguk által évek alatt kiásott lövészárkok miatt már képtelen!

A rendszerváltás óta gyakorlatilag semmi nem történt a cigányság társadalmi integrációja érdekében. Mindenki csak tömte a segélyeket a roma szavazatok érdekében és megpróbálta a problémát sötétben tartani. Az átlagember viszont az utcán nap, mint nap szembe találkozik vele. Ez hívta életre a Magyar Gárdát és ez tartja életben mindenféle bírósági betiltás ellenére! Az erősödő rasszizmus nem más, mint a társadalom válasza a politikusok tehetetlenségére. Tökéletes táptalaj a szélsőséges politikai nézetek kifejlődésére és előre törésére.

A gazdasági válság kapcsán pedig erősödik az antiszemitizmus. Ez sem véletlen! A nagy bankok környékén hagyományosan sok a zsidó. Ez történelmileg így alakult mivel a középkorban a keresztények számára sok a mai bankokkal kapcsolatos dolog, vallási okokból tilos volt. Tehát a zsidók csinálták, mert keresztény ember számára tisztátalan és tilos. Most viszont egyértelmű, hogy válság nagyrészt a bankoknak köszönhető, akiket megpróbálnak az adófizetők (kisemberek) pénzéből megmenteni. Családok, emberek egzisztenciája került veszélybe a nagy bankok felelőtlensége miatt és azt látni senkit sem vonnak felelősségre. Nincs igazi védelem a bankokkal szemben, holott nyilvánvalóan sok esetben becsapták és megtévesztették az ügyfeleket.

Ebben a gazdasági és politikai környezetben nem kell csodálkozni a szélsőségesek megerősödésén. Az állítólag demokratikus pártok nem rendelkeznek a társadalom számára megnyugtató válaszokkal, csak sarat dobálnak egymásra és kiabálnak egyik gödörből a másikba. A Jobbik viszont válaszokat ad és megmutatja az állítólagos „bűnösöket”. A rasszizmust és antiszemitizmust eszközként használja politikai térnyerés érdekében. Értelem szerűen a legfiatalabb és legbefolyásolhatóbb korosztályt megcélozva, mert ők képesek biztosítani a párt hosszú távú szavazó bázisát! "

forrás:

www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/komment/20100304-valasztas-2010-valtozas-a-fidesz-es-a-jobbik-viszonyaban.html#kommenter
@törppapa: "A szocik legnagyobb sikere, hogy elültették az Orbán fóbiát sok primitív ember fejébe."

Orbán legnagyobb sikere pedig, hogy az ezeregyszáz éven keresztül mindig egy Vezér alatt sínylődő magyar nép egy részének újra egy Vezér kell.

még akkor is, ha Csaba királyfi reinkarnációja. vagy István király éppen Alcsút határában ajánlotta MAo-t Szűz Mária kegyelmébe. vagy hogy egymaga egy Hősök téri beszéddel rettentette el a nagy szovjet hadsereget. vagy hogy Antall a halálos ágyán őrá bízta a országot.

figyelem, ez nem kamu, ez pár év múlva tananyag lesz!
@AnnaKarenina: Demokráciáról beszélsz, meg megkérdőjelezett legitimitásról? Eltitkolták az ország gazdasági helyzetét! Hazudtak a honfitársaiknak és a külföldnek is! Ezzel nyertek választást! Ez neked legitim???
@pistii:
Mtv? már minden balost kirúgtak(Gyárfás, Juszt)
TV2, RTLk. szerintem nem igazán politizálnak, ha igen akkor megpróbálnak sehova vagy mindenhova? nyalni.
Atv, Klubr. Népszab, Népszava OK, balosok.
Mtv, Duna tv, Hírtv, Echo, Lánchídr, Magyar N. Magyar H. Fideszesek, azért nem írok jobbost, mert a fidesznél ez nem egyértelmű.
(bár a balos sem az mszp-nél)
@Egy fideszes a sz@rt is megeszi: ha Orbán tálalja!: te vagy a megbízhatóság példaképe: a fejedre sz@rhatnak,lepisilhatnak, leköphetnek, meglophatnak, seggberúghatnak - mindegy, te kitartasz az egyetlen helyes (ahogy írod "komenyista")párt mellett
Vagyis két lehetőség van:
1."aktív" agyhalott vagy, (a különbség: a valódi agyhalott már nem tehet semmit, legfeljebb szervei felhasználhatók egy ember megmentésére - az "aktív" agyhalott sokkal veszélyesebb, mert amíg él meg rengeteg kárt okozhat más embertársainak).
2."igazi "komenyista" vagy, vagyis azért szavazol rájuk, mert hasznot húzol a dologból (a butábbaknak kis pénz, kis hatalom is elég) ha az "okosabb" milliárdosok közé tartoznál közé tartoznál, lehet hogy úgy hívnának: Gyurcsány, Bajnai, Lendvai,Mesterházy, Draskovics,Veres - te tudod hová tartozol....
@AnnaKarenina: "A hazaszeretet sem egyenlő a nacionalizmussal, az utóbbi kirekesztő." Bocs, de nincs igazad. A nacionalizmus a nemzetben való gondolkozás vallási és vagyoni korlátok nélkül. Amire te gondolsz az a sovinizmus, bár gyakran problémás meghúzni a határt a nacionalizmus és sovinizmus között.
@Deadasfak: Ha én, aki magyarnak tartja magát, és elvárja, hogy a kormány a magyar érdekeket és a magyar embereket támogassa, fasiszta vagyok, akkor Őket nyugodtan lehet kommunistának nevezni. Persze egyik sem igaz, de ez kit érdekel?
@idelle: Ezt a teóriát a média nyomatja, ti meg elhiszitek. Alapja meg semmi.
Ez egy jó kis bejegyzés. Kár, hogy a gyakorlati jelentősége igen csekély. Egy olyan helyen, ahol 8 millió választópolgárból 3 nyugdíjas, addig sajnos van létjogosultsága egy "többen vagyunk, mint gondolná" feliratú jelvénynek. Ez persze a valóságban kb. annyit jelent, hogy ismét többet tudunk átkúrni, mint mi magunk is gondolnánk... Szerintem sokan rábuknak erre az új ember, új minden porhintésre. Különösen azok, akik az öszödi beszédrpl is elhiszik, hogy az a 20 év legnagyobb igazságbeszéde volt - bár Ferenc testvér most a haknikon éppen árulózza azt a párttársát, aki közkinccsé tette, de ez ne zavarjon senkit...
De az én személyes kedvenceim a kommentek közt a demokráciaféltők szövegei. Nem kell beszarni! Csak olyan pártot kell gründolni, amire van igény. Az MSzP 8 év alatt elérte, hogy az igény rájuk kisebb legyen. Ennyi történt, nem a demokrácia reccsent meg, csak a Maszopisták...
Gratula a blogírónak, sok kommentelőt összerántott
Egy a lényeg: sokan kell elmenni, hogy a hitgyülis meg szientolodzsis egyenemberek utasításra leadott szavazatai ne tudják érdemben manipulálni a választás eredményét. Mindenkinek el kell menni! Aztán az önkormányzatiig gondolkodunk...
@dübörgő gazdagság: "Igen, Orbán csak is Gyurcsánynak köszönheti a sikereit. Csak egy hajszálon múlott, hogy ma a szavazók 60% őt válassza.
Te is sokat tudsz erről a világról barátom."

Miért, szerinted mit tett az elmúlt négy évben (a szocik szapulásán kívül), amiért megérdemelné ezt a sikert? Milyen érdemi alternatívát mutatott fel? Szerinted ha Gyurcsány nem ekkora barom, és nem kúrja el ennyire, akkor is itt tartana a saját erejéből?
@moophlander: Ezt csak úgy lehet elérni, ha módosítják az alkotmányt és visszamenőleg is számonkérik a gazdasági bűnözőket!

Ilyen nincs. Bár akkor a nyugdíjasokkal is vissza kellene fizettetni a 13. havi nyugdíjat. Gondolom erre is gondoltál! Az bűncselekményből származó jövedelem lenne.
Ezek nem gazdasági bűnözők, hanem POLITIKUSOK!
Más: Nekem nagyon nem esett jól tegnap este hallani, ahogy OV beszélt Magyarországról Barrosoéknál. Megértem, hogy a pártjának és a híveinek hazafelé is beszél, de ezt az országunkról mondta. Hát ez az, amiért pl. nem kedvelem, hogy a saját érdekei mindig előbbre valóak, mint az ország érdeke.
Nem vettek részt a min.elnök azon javasolt találkozóján, ahol beszámolt volna az ország gazdasági helyzetéről.
Örülnék, ha lenne valami olyasmi intézményes megoldás, mint a bolti kasszák átadásakor, egy rovancs, amit egy független szakértő szervezet + Stat. Hivatal + egyéb szükséges intézmények végeznének, hogy valóban egy-egy ciklus végén objektív kép legyen arról, hogy állunk. OV most ígéri, de mi a garancia arra, hogy ne a valóságosnál rosszabbat állítson, hiszen az volna az érdeke.
@idelle: "a tények tudomásul nem vételével"

Tények egyelőre nincsenek, tudtommal még az MSZP kormányoz, vagy lemaradtam volna valamiről? Vagy az a 4 év determinálná a jövőt? Mert akkor ez alapján, ha jól gondolom, ez után a 8 év után a szocikra többet soha, ugye?

"cca. ötezer évnyi emberi történelem tapasztalatainak ignorálásával és hittel, reménykedéssel történő helyettesítésével van."

Még szerencse, hogy itt vagy te, aki képviseled mindeme hatalmas tapasztalatot a sötétség eme feneketlen bugyrában, lángoló pallosként mutatva nekünk az utat... írj egy könyvet a magas lovakról :)

"figyelem, ez nem kamu, ez pár év múlva tananyag lesz!"

Hát ez meg... még ha irónia is volt... (vagy nem?)

Na, de mindegy is, engem vár a nemzetgazdaság, nincs időm, se kedvem rettegésből táplálkozó, mítikus alapú feltételezéseken vitatkozni.

Kellemes további szájtépést! :)
@nahátnahátnahát: dehogyis
annak koszonheto, hogy kadar nepe meg nem halt ki teljesen es minden faszsagot elhisznek, ha azt az altaluk istenitett onjelolt messias mondja..

es mindenki azt hisiz, hogy az allam dolga munkat, kenyeret adni a nepnek, az isten b@szta nepnek:-)

hat nem...

az allamnak nincs penze. valamelyik nagytudasu agyoniskolazott zseni fent azt mondta, hogy az allami mefgrendelesek felduzzasztasaval porgetett gazdasag teljesen rendben van.

hat nincs rendben. az allamnak ugyanis nincs penze. az adofizetoknek van penze, ami felett az allam rendelkezik egy ideig. tehat az allami megrendelesek tulduzzasztasa nem mas, mint parasztvakitas. kozpenzbol. es mivel kozpenzbol tortenik, igy emeli az allamadossagot. de addig, mig a porges lendulete ki nem fogy - azaz finanszirozhatatlanna nem valik a tulduzzasztas - latvanyos eredmenyeket produkal a gdp novekedeseben. az mas kerdes, hogy aztan kamatos kamattal kell visszafizetni a latszatnovekedes arat:-)
@Fedor:

Gondolom, ha kétnaponta komplett kormányprogramokat írnak a 8 év alatt, akkor magad döntötted volna meg a kormányt...
lol
A baloldal megtagadta saját népét, mikor leszavazta a kettős állampolgárságot a határon túl élők számára! Képes volt mind ezt azért, nehogy szavazati joguk legyen, mert akkor tuti lett volna a bukás! Beszari mivoltukban elfelejtették, hogy a szavazáshoz magyarországi állandó bejelentett lakcím is kell! Ha ez nem hazaárulás, akkor mi? Lehet itt szépíteni, meg okoskodni a munkahelyek elvesztéséről, de mindenki tudja, hogy nem ez az ok!
Érdekesek ezek a viták. Hívők csapnak össze nem hívőkkel.

Teljesen értelmetlen az egész. Egy hívőt nem lehet meggyőzni arról, hogy a hite butaság!
@moophlander: ne is legyen szavazati joguk.,
ott legyen szavazati joguk, ahol elnek, adot fizetnek, ahol megszulettek. ott lehet szavazgatni.,

ha itt akar szavazgatni, akkor pontosan ugyanazok a szabalyok vonatkoznak ra, mint barmelyik kulfoldi allampolgarra.

az allampolgarsag ugyanis nem erzelmi, hanem jogi kategoria.
@Walter Melone:

Hát igen. Azt a maroknyi barmot, aki kitart a szocik mellett felesleges győzködni! :)
A hit tisztelendő dolog, de ha rányomja bélyegét a józan észre és csírájában akarja elpusztítani, előjönnek az életösztönök és és letarolják a hazugságokat! Ha növekszik a gaz a kertemben, nem a tetejét vagdosgatom, hanem kib..om gyökerestől!
@sorokinV: nem sokat latok, aki kitart a szocik mellett...

olyanokat latok foleg, akik nem ertik, hogy mitol lenne a fidesz egy hangyafasznyit is jobb:-)
@az igazi Sipi: Erről vakerok! Nem szavazhattak volna különben sem, csak beszartak az egymás elvtársai!
@moophlander: Olvasd el, légy szíves a két őszödi beszédet.
@az igazi Sipi: A határon túli magyarokról van szó, így helye van az érzelmeknek is. Támogatom a kettős állampolgárságot, legyen szavazati joguk, de akkor adózzanak is egy kicsit, szerintem így korrekt.
@Fedor:
A többi pártnak is lett volna rá esélye. De valahogy ez nem jött össze nekik.

Miért nem ?
@AnnaKarenina: Ha most azzal akarsz jönni, hogy az egy általános politikára vonatkozó beszéd, akkor vak vagy és ostoba! Remélem nem így van!
@moophlander:
Népszavazás = Népakarat kinyilvánítása.
Ugyanúgy ahogy a vizitdíjnál. Ugyanaz a nép szavazott mind a kettőnél.

A határon túl élő magyaroknak a határon innen élő magyarok nem adtak állampolgárságot! Ezt ne feledd!
A magyar soha nem összefog, hanem széthúz! Néhány pozitív példától eltekintve erről szól a történelmünk.
Sajnos!
Az állam az állampolgárok közös nagy vállalkozása arra, hogy a közösen megtermelt javakból (illetve az egyéni és magán keresetekből adó formájában) a közigazgatást az oktatást, az egészségügyet a közvilágítást a védelmet a munkahelyeket stb. létrehozza, fenntartsa, fejlessze - mindezt a legmagasabb színvonalon - mindenkinek egyformán. Igenis az állam dolga a sikeres vállalkozás, a minél több munkahely, az állami szektor a legnagyobb okosság és ez pofonegyszerű (lásd. az átkosban), mert természetesen az állam a legjobb gazda.
@az igazi Sipi:

Szia! Te is előkerültél?!! Kiderült már, hogy a lakásoknak nincsenek személyiségi jogai? ;)
Amúgy a szociknál egy félbevágott malac is jobban kormányozna, innentől meg teljesen mindegy, hogy ki kivel szimpatizál.
@moophlander: Mondod ezt, amikor a határon túl élő magyarok többsége az Európai Unióban él. A svábok meg járjanak haza Németországba is szavazni, stb. Teljesen nyilvánvaló volt a szándék, OV így akarta bebetonozni magát.
Idelle es hasonloan gondolkodok..

Mar korabban leirtam a "szerintem lenyeget" de ugy latszik kell meg azert az "eszt" osztani..

Nem Orban ugyvedje vagyok. Pont. Magyar ember vagyok,itt szulettem ez a hazam.

Orban Viktor kimondta azt amit senki nem mert nyilvanosan meg 1989 ben se nagyon. Nem egyszemelyben gyozte le a szovjet hadsereget.. / senki soha nem allitott ilyesmit csak Te :) de hogy miert azt nem tudom. ? miert is? /
Kimondta hogy nem tartozunk koszonettel,alazattal es tisztelettel senkinek, csak azert mert a sajat hazankban az lesz amit mi akarunk es nem az amit a szovjetek. A kommunista rendszert fenntarto magyarok pedig igen is elarultak a hazajukat es a nepet..es sajat part es elvtarsaikat is. Pont. Ennyit Orban szereperol.

Valaki emlitette hogy a mostani szocialista partban talalhato emberek nem kommunistak.. Nos egy reszuk nem az,a fiatalabb generacio nem az, max KISZ tagok de csak eppenhogy..de ha mar itt tartunk Gy.F eppen KISZ vezetokent es az MSZMP tagjakent irogatott jelenteseket masokrol / ie: Orban / akiket szerinte meg kell figyelni es rovid porazon tartani.. Lendvai Ildiko sem kommunista? Az aki cenzora volt az orszagnak? Gondolom nem kenyszeritette ra senki hogy azt tegye amit tett.. Igen is vannak a parlamentben olyanok akiknek semmi keresnivalojuk nincs ott. Miert? Mert artottak a sajat hazajuknak evtizedeken keresztul vagy csak azert mert hazug tolvajok. Ha nem igy latod akkor rosszul latod.Mert ezt maskepp nem lehet latni , mar elnezest. Addig nem lesz nyugalom ebben az orszagban amig az erintettek a kozeletben szerepet vallalnak. Barmilyen szerepet. Es aki nem mer a kommunizmus es a fasizmus koze egyenloseg jelet tenni az ostoba.. Vegul is a kommunista rendszer nem igenyelt csak ugy 50-60 millio aldozatot.. Nehany tortenesz szerint van az 100 is de ne nagyzoljunk most.. Tudomasul kell venni hogy vannak dolgok amiket nem lehet megbocsajtani, es nem is szabad. El kell rendezni..meg kell beszelni..de nem azon az alapon hogy "azert a kommunizmusban nem volt minden rossz.." Hm..akkor a fasizmusban sem dragaim.. Tetszik? Ugye hogy nem..
@AnnaKarenina:

OV 2005-ben így akarta bebetonozni magát? Akkor nem véletlen az elmebeteg kacarászott és pörgött a miniszterelnöki dolgozdában?
@Nyers Fa: Persze, mert hazugságokkal besz..atták a jónépet, hogy mi lesz akkor! Törököt, Tatárt átvészeltünk, a kommunistákba beletört a fogunk! És még csak most jön az igazi veszedelem! A "közel-kelet-i" gazdasági megszállás, ami már régóta folyik, de most fog kihatalmasodni! Majd amikor az unokáink kötelezően héberül érettségiznek......na az lesz a tuti!
@moophlander: Csak olvasd el, sok minden van benne, legfőképpen az, hogy a lehetőségei felett élt az ország, ő meg reformokat akar, amelyek megszorításokkal járnak.
@FaTraktor: Egyik kedvenc hozzászólásom innen, bárcsak hosszabban is kifejtetted volna. Mindegy, én biztos nem fogom kifejteni, mert sok erre az alapvető szövegértelmezésre képtelen ember és nem szállok harcba velük..
@AnnaKarenina: Nem jelent semmit, melyik unióban élnek. Továbbra sincs autonómia, van helyette nyelvtörvény meg lenézés. OV-t tényleg a hatalma megtartása vezette, Vonát az érzelmek és a racionalitás. A szavazati jog mellet az adózás, jól jönnének nekünk, elvégre ki kell állnunk egymásért a határon túliakkal.
Jó lenne biztosra tudni, hogy az msz(m)p széthullása visszafordíthatatlan és gyors folyamat. Az igazi rendszerváltás sajnos elmaradt, pedig ezt (ebben) anno hogy hittem... Marad egyenlőre a velünk élő múlt. Felfordul a gyomrom amikor látom a tv-ben az demokratázik, akit előtte elvtársnak(nőnek) KELLETT szólítani.
@sorokinV: Természetesen az elkövetkezendő választásokra vonatkozik.
@GGerg: Köszi, bár szerintem ennél bővebben nem szükséges kifejteni. Egy egyszerű, emelt töris meghatározás, amit érettségin elvárnak. :)
@mikka:

OV is kisz-titkár volt. Akkor most ő is kommunista?
@AnnaKarenina:

És azt tudod, hogy a Fidesznek semmi köze nem volt a kezdeményezéshez, valamint kifejezetten szerencsétlennek tartották az ötletet és kényszeredetten álltak mellé? És azt, hogy az állampolgárság és a szavazati jog két különböző dolog?
@moophlander:
Majd amikor az unokáink kötelezően héberül érettségiznek......na az lesz a tuti!

Te sem gondolod komolyan!?

Nem tanultuk meg az oroszt amikor kötelező volt
Nem tanultuk meg az angolt amikor létkérdés volt (és ma is az)
Nyilván nem fogjuk megtanulni a hébert sem.
@Walter Melone:

Nem vall pallérozott elmére egybevágónak tartani a kisdobos rajparancsnokságot a KB tagsággal!
A fidesz tud lyan hülyén viselkedni a választások előtt két héttel, hogy még akármni is lehet.
bár most nagyon ügyelnek arra, hogy szép csenben elteljen ez a kis idő. Tompikát lehet elküldték csajozni kubába, mert semmit nenm tudni.
@mikka: Gorbacsov 1985 óta nyomatta a peresztrojkát, később a glásznosztyot. Mondjuk azért ez egy jó hátszél volt (1989 januárjában kivonultak Afganisztánból, novemberben ledőlt a berlini fal), de azzal együtt OV akkor valóban olyat mondott ki, amit más nem mondott volna ki. De azért arra is emlékezzünk, hogy azért az egy másik Fidesz volt még.:)
@Fedor: Nagyon sok törvényjavaslatot nyújtottak be, amit vagy napirendre sem vettek vagy leszavazták.
A baloldalnak az egyetlen tömeg elé kitehető embere volt a Gyurcsány, szerették is sokan. Ha ő nincs, az mszp nem húzta volna eddig.
Másrészt a Medgyessy kezdte el a nagy osztogatást, amit a pártból akkor is és utána is mindenki támogatott.
@AnnaKarenina: Ha veled szemben állva arról dumálok neked, hogy szeresd az almát, az alma jó, az alma egészséges, a hátamra meg az van írva, hogy kivágni az összes almafát és mind ez kiderül, akkor te még mindig a dumának hiszel ugye? Nem az ország élt lehetőségei felett, hanem az a jópár gazember, aki 40 évig asszisztált az ország kirablásában! Ne szépítsd kérlek!
@FaTraktor: Még az MSZP is kiállt a szlovák nyelvtörvény ellen.
@Nyers Fa: Ki fog ellene szavazni? Akinek az az anyanyelve? :)
Itt csak egyik meg másik rablóbandából lehet választani, tehát mi mindig közreműködünk, még 40 évig tuti.
@sorokinV:
Akkor Kövér, Pozsgay, Szűrös kommunisták csak?
Hazafias népfront számít, mert akkor Mikola is megy a lecsóba?
Walter Melone

ez igy nem fair..de nem baj. Te is nagyon jol tudod hogy Orban nem csak itthon de kulfoldon is kiallt a szolas szabadsagaert es mas dolgokert. A jovojet nem az MSZMP fotitkarakent kepzelte el ahogy mondjuk GYF. De az ilyen hozza allas miatt van szetszakadva az orszag Melone. Szerintem erzed hogy mire gondolok. Ja es meg valami.. Lehet mondani hogy Orban is a kommunistak altal fenntartott egyetemen tanult.. :) Miert volt mas is? A Soros alapitvany altal tamogatott diak nem kifejezetten kommunista ideologiaval atitatva erkezett Oxford-ba.. De nem vagyok biztos abban hogy erzed a kulombseget.
@sorokinV: Nem, nem tudok róla. A Wikipédián találtam: A kezdeményezés a Magyarok Világszövetségétől indult. Idézem: "A kettős állampolgárság ötletét támogató szervezetek közül vitathatatlanul a Fidesz képviselte a legnagyobb súlyt. Orbán Viktor már 2004. szeptember 12-én Szabadkán, a helyi magyarokkal tartott találkozón támogatásáról biztosította a kettős állampolgárság megadásának ügyét, majd a Fidesz sajtóközleményben is üdvözölte a népszavazás kiírását."
"A Magyar Szocialista Párt a 2002-es kormányváltást követően konfliktuskerülő magatartást igyekezett követni a kettős állampolgárság ügyében. A baloldali párt hangsúlyozta elvi egyetértését, ugyanakkor hozzátette, a szomszédos államok EU-tagsága megoldást jelent majd a külhoni magyarok többsége számára is, míg egy egyoldalú lépés a csak rontaná a viszonyt Magyarország és szomszédai között."
@AnnaKarenina: Kiállt, de ezen kívül semmit sem csinált, pedig az EU-ban a szoci frakcióban lobbizhatott volna, hogy legyenek olyan kedvesek és ne vegyék vissza Ficoékat. A külügyminszter pedig lehetett volna tökösebb is, nem pedig sajnálkozni, hogy szlovákiát kistestvérnek nevezte. (Mert ugye már ez is sértette a szlovák érzékenységet...) Különös nézni, amikor az EU szembeköpi a saját elveit.
@Walter Melone:

Kövér megint nem nyert, ő társadalomkutatott, nem csapatépített a kommereknél.
Pozsgay és Szűrös szocdem és volt kommer párttagok. Speciel ők vállalják a múltjukat. Ja, és ők a Fidesz képviselői, tisztségviselői? Hmm...? Akkor meg?

Amúgy felesleges belekezdeni, hogy melyik politikai pártnak hány tagja vitt fontos szerepet a kommenizmusban. Nálatok speciel mindenki!
Kedves
AnnaKarenina!

Mielott felreertened.. Olvass vissza..ugy 12 korul irtam az elso nehany sort.. Nem a FIDESZ erdekeben vagy elleneben irok. szeretnem ha egy kicsit tisztan latnank.. Gyurcsany Ferenc es co. nem megfelelo szemelyek a parlamentben. a multjuk miatt. Most ne terjunk ki az elmult evekre.. Arrol beszelek hogy nem lehetne alapbol a parlamentben. Erkolcsi alapja nincs ra..de nem csak neki..azoknak sem akik a mult rendszert belulrol es felulrol szolgaltak. Erts jol Anna.
@sorokinV: kuldtem neked uzenetet..
abban van a level, amit az adatvedelmi biztos valaszolt, amikor befogadta a beadvanyomat es vizsgalni kezdte:-)
@mikka:
A rendszer ellenségei nem mehettek akkoriban egyetemre.
Ellenben a helyi pártalapszervezet vezetőinek a fiai igen.
Ezen kellene kicsit elgondolkodni.

Az, hogy időben fordított a köpenyén nem erény, csak szerencse.
Ha megnézed, mindig oda fordul most is, ahonnan a legnagyobb hasznot reméli a céljaihoz.

Nekem ez nem jön be.
Sztem jogom van hozzá.
@sorokinV:

Nálunk biztos nem.

Az MSZP-ben sem. Sok már a fiatal.
mielott valaki lecsap erre a resre..
Barki, barmelyik oldalon erintett a regi rendszer fenntartasaban.. Kozugyekkel ne foglalkozzon.
Ez igy elfogadhato mindenkinek es akkor senki nem fog akasztassal fenyegetozni.. Van epp eleg ertelmes , tanult,muvelt ember az orszagban akik szives oromest dolgoznanak az orszagert..
dübörgő gazdaság: Hogy néhány ember miért fél a Fidesztől? Engem 2001-ben azért rúgtak ki a munkahelyemről, mert nem voltam hajlandó belépni a Fideszbe.
@sorokinV: "Kövér megint nem nyert, ő társadalomkutatott, nem csapatépített a kommereknél."

bizony.
es mit kutatott?
a szocializmus jovojet. olyan sikeresen, hogy az elso lakasat az mszmptol kapta szolgalatikent:-)
@moophlander: 40 éves kirablás? Egyrészt a szocialista elit sokkal szűkebb volt, mint a jelenlegi politikai elit.
Hozzátenném, hogy ez volt az egyetlen fejlődési lehetősége a térségnek a jaltai konferenciát követően, a szovjet hatalmi érdekszférában. De lett az országnak ipara, mezőgazdasága. A munka pedig jog és kötelesség volt.
A szocializmussal kapcsolatban nem a kirablást szokták emlegetni, hanem a szabadságjogok korlátozását.
@AnnaKarenina: Ismét az almás példára hívnám fel a figyelmed! Jó feleség lennél........bármit elhinnél, még akkor is, ha férjed éppen valaki mást töcsköl! Simán bevennéd, hogy a látszat csal! :)
@AnnaKarenina:

No, ezért érdemes fenntartással kezelni az összes közösségi szerkesztésű oldalt (vö: imdb)
Megnyitottam a két linket az ominózus mondathoz és tök mást találtam, mint ahogy értelmezte éppen a wikis feltötikéző! Főleg az "üdvözlés" volt a vicces!
@sorokinV: orban 10 evvel idosebb nalam.

es nalunk meg boven agitaltak a kiszbe kozepiskolaban..

szoval orban bizony kisztitkar volt, nem kiszdobosz;-)
@mikka: Gyurcsany Ferenc es co. nem megfelelo szemelyek a parlamentben. a multjuk miatt.

Szerintem a jelenük miatt, a múlton nem lehet változtatni.
@sorokinV: "No, ezért érdemes fenntartással kezelni az összes közösségi szerkesztésű oldalt "...
ha az nem tukrozi teljes mertekben a fideszegyhaz allaspontjat.

tudjuk:-)
@mikka: Megpróbálom. Szerintem sem helyes GYF-et a 4. helyen betolni a parlamentbe, sőt hiba. De nekem ebbe nincs beleszólásom.
De azért azt jó lenne tisztázni, mit értesz elmúlt rendszeren?
@AnnaKarenina: Mennyi uránt, bauxitot stb.vittek ki az országból ellenszolgáltatás nélkül? Mikor változtatni akart az ország, behívták az oroszokat! Ha egy bankrablásnál csak sofőr vagy, nem jelenti azt, hogy nem vettél részt benne!
A maszopot,szdsz-t mindenképp el kell takarítani,különben nem lehet egy erős és jól működő országot felépíteni.De sajnos igaz,hogy olyan sok pénzt loptak,amivel igencsak kersztbe tehetnek a gazdasági változásoknak.A fidesznek alaposan meg kell tisztulni,mert ő is korrumpálódott,tudott mindenről,de nem lépett fel kellően,eltűrte,mert neki is jutott.Orbánnak és sleppjének szintén mennie kell a közéletből.Szerintem ez a minimum,ami ahhoz kell,hogy egy jól működő országot kialakítsunk,ha ezek nem történnek meg,akkor tovább megyünk a rossz úton.Na és akkor kik legyenek helyettük?Kézenfekvő a Jobbik,jelenleg nincs más.A jelenlegi helyzet annyira elkeserítő és mocskos,hogy a radikális változtatás elkerülhetetlen,nem lehet másképpen tisztába tenni az országot,akkora a szarhegy,amit 20 év alatt összehordtak közösen.Ki kell alakítani egy olyan alkotmányos rendet,ami megakadályozza ezen és hasonló helyzet kialakulását a közéletben.Ezekhez
a dolgokhoz elhatározás,erő és kitartás kell.Le kell ráznunk azokat a modernkori rabláncokat,amkiet ránk raktak a nyugati világ gazdagjai.Hogy képesek leszünk-e rá,nem tudom,de legalább meg kell próbálnunk,ha már itt élünk,legyen valami jó értelme is küzdésünknek,valamiért áldoznunk kell úgyis tehetségünket,erőnket.Akkor miért ne lehetne egy hazafias cél,egy jobbító szándék.Lehet,egyesek ezt naívnak gondolják,de én nem látok más érdemleges lehetőséget.Ezért a Jobbikra fogok szavazni,remélve a legjobbat,és majd az idő eldönti,jól választottam-e.
@moophlander: Tényeket a tények ellen. Én nem hiszek, hanem átéltem már sok mindent.
@moophlander: Nincs itt hely annyi idegennek!
A magyar röghöz kötött, minket innen nem lehet kitúrni.
@Nyers Fa: Remélem is, hogy sokan gondolják így mint Te! Egy oldalon állunk úgy nézem, de vakok se lehetünk!
@az igazi Sipi:

Nem menjél le megint trollba!
Olvasd el az ominózus mondatot a wikin, majd nyisd meg a hozzá tartozó linkeket és láthatod, hogy kamuzott a feltöltő!
És sajna minden hasonló oldalon ez megy. Az imdb-n is rengetegszer direkt fals infokat töltenek fel egyesek, a wiki ráadásul át van politizálva. Vannak olyan szócikkek, melyeket hetente szerkesztenek oda-vissza.
@AnnaKarenina: Igen, ezek voltak a rendszer pozitív dolgai. (A kádáré, a rosenfeld alatt semmi jó nem volt) De megannyi negatív is volt, gondolok itt a hitelek felvételére, a nemzeti identitás rombolására illetve a sokszor számunkra káros kereskedelemre, amin a szovjetek nyertek. Ja és a szabadságjogok korlátozása meg ilyenek.
@moophlander: Erre írtam, hogy a térség a szovjet hatalmi érdekszférában volt. Számomra sem idegen a gondolat, hogy a nagy testvér nem teljesen ellentételezte a dolgokat. De azért onnan jött a kőolaj, földgáz, ami az 1973-as első olajár-robanásig még kedvező volt nekünk. Ebben a helyzetben voltunk, és a kutyát sem érdekelte Magyarország. De ha megnézed, mára már a bauxitunk se kell.
@ridegfarkas: Nem lehet kijelenteni, hogy a jobbik a megoldás, amíg egy percet sem töltött el a parlamentben honnan tudod, hogy mit csinálnának?
Sötét ló.
Ráadásul úgy kezdeni, hogy egy nemzetközi szerződést semmibe veszünk (IMF), nem túl jó ajánlólevél, már ami a megbízhatóságot és a tisztességet jelenti. Bár vannak akiknek ezek a szavak semmit nem jelentenek. Nem rád gondoltam, ne értsd félre.
@FaTraktor: Erről nagyjából írtam is korábban. @AnnaKarenina: robbanás
@AnnaKarenina: Na az hogy kedvező lett volna, kissé elhamarkodott kijelentés! Függőségi viszonyt alakítottak ki vele! Láss!
@az igazi Sipi:

Még egyszer neked is:
Középiskolai alapszervezeti KISZ-titkár nem ugyanaz, mint az országos KISZ-titkár!
Főleg, ha ismered az adott időszakot, akkor tisztában kellene lenned vele, hogy egy jó képességű, rendszer-kompatibilis (munkás-paraszt) származású egyén automatice került alapszervezeti KISZ-be. 14-18 évesen bohóckodni a KISZ-ben nem ugyanaz, mint 18-tól a rendszerváltozásig vezetni az egészet!
@sorokinV: te lehet, hogy mar nem emlekszel a 2004es evre, de en igen..:-)

semmi gond nincs azzal, amit a wikipedian irnak.
pontosan igy tortent. az mszp "jobb hijan" a nemre buzditott. mivel olyan anyagi vonzatai vannak a nyaklo nelkul osztogatott allampolgarsagnak, ami egyszeruen nem engedheto meg.

ha a szabad hataratlepest pedig a schengeni egyezmeny szavatolta az uniobe belepesekor romanianak es az ott elo magyar nemzetisegu roman allampolgaroknak is.
@Nyers Fa: Elfelejtettem hozzátenni, erre a jobbik kérdésre szerintem négy év múlva lenne értelme visszatérni, akkor már talán tisztábban látunk, józanabbul ítélünk, meglátjuk kik is ők.
@sorokinV: en 91ben vegeztem a kozepiskolat.

akkor orban 81ben

a kisz 1989ben v. 1990ben oszlott fel. tehat orban kb. 10 evet szolgalt a kiszben. az o ambicioival:-)
még fél év s be se jutnának.. :-)))))))))))

Én csak idézném Karsai szocialista politikust, aki azt mondta az őszödi beszéd után, hogy igenis legyenek választások, mert semmi biztosíték arra, hogy a maszop 2010-re egyáltalán megáll-e a lejtőn.. hogy lehurrogta "el ildikó", s no lám, neki lett igaza. nyilván ő jól ismerte az elv-társainak viselt dolgait...

kedves magukat szocinak tartó emberek!
kár idegenkedni és hőzöngeni, széllel szemben okos ember nem pisál - ez bukás lesz!de hatalmas!!kétharmados...
a fiatal 4%-nak tanácsom annyi, hogy szemeket-füleket kimosni, demagógiából kigyógyulni.
rohadt sok munka vár ránk, velük!
(a nyugdíjas 20%-nak szerintem már reménytelen..elnosztalgiáznak még ami hátra van..)
más részt, aki a balodalisághoz ragaszkodik, észre kellene venni hogy a leginkább szociális kormányzat a Fidesz kormányzat volt, főképp 2000-2002 között!a leginkább nem pedig a bokros és bajnai...

végül is kár minden szóért.. a szoci-libi az egy kihaló félben lévő zsákutca, drága tévedés..
(persze annak a 4%-nak tényleg gáz, aki fiatal létére még mindig ezt a "vérciki" bandát élteti..tudom, tudom, otthonról hozza..de fel kéne már nőni!!!)

igazából ennek a 2 szélsőségnek (libi és szoci) a náci eszmékkel együtt kellett volna eltűnnie... de rég!
sajnos tombolhattak még vagy 50-60 évet...az csak a kis magyar abszurditás, hogy egy vad kapitalista libipárt és egy (ál) szocialista párt kéz a kézben "kormányoztak" 8 éven át!

A 8 év lenyúlós-lélekrombolós ámokfutásában lehet azt sajnálni, hogy Mo. a régió "bezzeg" országából balkán lett, ha nem csinálnak semmit is előrébb vagyunk, és már rég euróban, de gyakorlatilag az impotenciájukat sajnos még tudatos értékrombolással is megspékelték..és hát ugye a kapzsiságuk...

persze ez egy intés a Fidesznek is,
ha nem rendrakással kezdik és valós kormányzással, ők is menni fognak!!!

Na,de mindezek ellenére!!
ha ennek a 8 évnek ez lesz a hozadéka, hogy egyszer és mindenkorra eltűnik a mindennapokból, a közéletből, a tudatból ez a réteg..a libi-szoci-ibolyapárt , akkor azt mondom, minden méreg, kicsalt forint, szégyen és könny megérte!!!!!!!!!

szóval lassan vége, a tekintet újra felemelhető, a tavasszal ébredhet valami más is! minden esetre a jó borok már a hűtőben várják a választást és az ünneplést!

magyarok, csak van eszünk!!! :-)))))))
@moophlander: Annyira kedvező volt, hogy ugyan az olajárak 1973-ban megemelkedtek, de az csak időben késleltetve jelentkezett nálunk, mert így volt szabályozva. A függőség a mai napig fennáll, mert, hogy nekünk nincs.
@idelle:

"Puch-Simicska egyezségen"
Ennek kb. annyi a valóságapalja, mint a rózsadombi paktumnak.

Van vmi. konkrétabb is?
@moophlander: Meg fogsz lepődni, baloldali vagyok erős, józan nemzeti érzelemmel. Éppen ezért úgy látom nincs olyan párt aki engem képviselni tudna. Ezért az általam vélt legkisebb rosszra fogok szavazni, mert nem szeretnék lemondani a demokratikus jogomról.
Ettől függetlenül egy oldalon állunk, még akkor is, ha nem ugyanarra pártra szavazunk.
@az igazi Sipi:

1, Az MSZP nem jobb híján folytatott xenofób kampányt a külországi magyarok ellen, hanem Ferenc identitásképző kampányának részeként
2, A farhátféltő propaganda hamis állításairól számtalan helyen megemlékeztek már
3, Ha már előkerült a kérdés, akkor a kisebbik rossz az igen, mert azután is lehet tükörbe nézni
4, A schengeni egyezmény nyilván roppantul megkönnyíti a Vajdaságban, illetve Kárpátalján élő tömbmagyarság anyaországi kapcsolattartását!
5, A schengeni egyezmény rengeteget javított a szlovákiai magyarság komfortérzetén és az érdekükben folytatott érdekérvényesítő képességünkön

De hagyjuk is, mert számtalanszor leboxoltuk már ezt!
@Nyers Fa: Nem semmibe veszi, hanem szeretné átütemezni vagy az adósság egy részének elengedését szeretnék elérni.
@az igazi Sipi:

Na, előbb elvitte a blogmotor a válaszomat - azt már hagyom is!
A másik kommentedre:
OV középiskolában volt KISZ alapszervezeti titkár. Nem 10 évet, mert az ő KISZ tagságát nem befolyásolta, hogy te mikor végeztél!
Ennek a ténynek bárhol utánanézhetsz, akár a wikin is :)
Szal'ne erőltesd!
@sorokinV: akkor ezek szerint csakis a partitkar papanak es az o erdemeinek koszonheti, hogy kaddarek kikuldtek a soros-alapitvannyal oxfordba tanulni?:-)
@Nyers Fa: Tudod, ez a "baloldal" amit képviselsz! Ilyen viszont nincs M.o.-on! Vannak a baloldalnak is értékei, de nem annak, amit ezek a gazemberek képviselnek! Történelmileg máshogy alakult a mi baloldalunk! Egy egészséges jobb is tartalmazza azokat a dolgokat, amit sokan balosként titulálnak!
AnnaKarenina

Termeszetesen az otvenes evek kozepetol 1990 ig tarto rendszerrol.
Keress meg,szivesen beszelgetnek veled alkalomadtan. kzy@canada.com persze csak ha van kedved
@chezcecherserge: Ha valaki szocilista vagy liberális, az nem azt jelenti, hogy mszp-s vagy szdsz-es. A konzervatív sem azt jelenti, hogy fideszes. Ezek értékek, a szocialista érzelmű valószínűleg akkor is az marad, ha az mszp eltűnik a süllyesztőben, attól nem lesz konzervatív. Nézd meg a legtöbb balos most jobbra szavaz, de ettől még balos marad. Kár összemosni egy értékrendszert egy párttal, aki ráadásul nem is igazán balos, az osztogatás és tutyimutyizás ugyanis nem tartoznak a baloldali értékrendhez.
@dübörgő gazdagság:
Még hogy nem volt visszaélés!!!!!!!! A baj csak a memóriáddal van. Nem akarsz emlékezni. Estig sorolhatnám az sok korrupciót amit a négy év alatt elkövettek. El tudom képzelni, hogy ha Ők is 8 évig kormányoztak volna, már a fél ország a fidesz haverok tulajdonában lenne. pl. mi lett a 12 állami gazdasággal.
Biztosan mindjárt meg tudod magyarázni, ahhoz igen értetek. Az eddig kideritett korrupt ügyek tizetéd sem teszi ki. Na hova lett, kinek tulajdonában. 30 milliárd (orsós) pardon, orbán úr népszerüsitésére.
@sorokinV: Te így látod, de történelmi rátekintés nélkül azt nem, hogy azok az országok, ahova az elcsatolt területek kerültek, sose kedvelték a magyarokat, mert hosszú ideig uralkodtak rajtuk és ugyanúgy másodrendűnek számítottak a saját szülőföldjükön, mint most a határon túli magyarok. És sokszor pont a jobboldali nyomulás árt az ottani magyaroknak, mert az anyaországaik a belügyeikbe való beavatkozásnak tekintik.
Úgy emlékszem, hogy Kárpátalján újra visszaállt a kishatármenti átlépés lehetősége. Szerbia és az Európai Unió között vízummentessé vált a beutazás és a 90 napos tartózkodás.
Mindenesetre ez egy érzékeny terület ma is
@az igazi Sipi:

1989-90-ben kapott ösztöndíjat. Az már a rendszerváltozás időszaka volt, ugyanúgy nem kellett KB engedély hozzá, mint a Gorenje vásárláshoz Ausztriában!
Ráadásul a Soros-féle ösztöndíjhoz különösen nem!
Legalább minimális szinten hagyd magad befolyásolni a tények által! Fröcsögj amiatt, amiben legalább minimális a valóságtartalom.
@Nyers Fa: Azért az osztogatás balos dolog, csak "szociális juttatás" a neve! Ezzel sem lenne gond, ha a megfelelő mértékü lenne! Szavazatokért adakoznak túlzottan az arra érdemteleneknek is, az én adómból!
@FaTraktor: Ezt nem így hallottam, de ha így van az pozitív. Az elengedéssel nem értek egyet, könyöradomány nem kell, nem vagyunk rászorulva becsületes nép megfizeti az adósságát.
Saját, nem reprezentatív felmérésem szerint (t.i. söröztünk a haveri kompániával), a balos érzelműek nagy hányada nem fog az MSzP-re szavazni. De a Fideszre sem.
Az egésszel az a baj, hogy az Orbánisták így számolnak: 100% (választásra jogosultak) - 4% (MSzP támogatottság)= 96%

Ebből lesz aztán áprilisban nagy pofára esés Orbán "Nem mondom el a programom, abból nincs baj" Viktornak.
@chezcecherserge: Abban egyet értek veled mint baloldali, hogy igen 2006-ban új választásokra lett volna szükség. Az MSZP ha valami orbitális hülyeséget csinált, akkor az az volt, hogy nem mondott le azonnal, és nem írtak kin új választást.
@moophlander: Munkanélküliség lett, van munkanélküli segély, mivel elég rövid ideig tart, ha valaki nem tud munkát szerezni, akkor marad a szociális segély. De ezek csak minimális összegek. A nyugdíj nem szociális juttatás, hanem a befizetett járadékok utáni jogosultság. Mire gondolsz? Kik az érdemtelenek?
@sorokinV: de mind1 is..
egyszeruen azt fogd fel, hogy nem fogadom el ervkent az mszp-sekkel szemben, hogy amutl orokosei.
azert, mert a fidesz pontosan ugyanugy a mult orokose. egy kadergyerekekbol osszevalogatott elitklub az elit altal kijelolt stumpf felugyeletere bizva.

ezen kivul en voltam fideszes. amikor meg liberalisnak neveztek magukat. aztan csak kiderult, hogy ez csak egy teleshopos suketduma, ahogy a kesobbi polgari liberalis, a kereszteny konzervativ, majd a mostani nepparti lozungok.

egyszeruen nem tudok hinni annak a partnak a demokraciajaban, akinek a vezetojet annak kultusza es nem az eredmenyei tartjak ott. mert az ilyen ember olyan rendszert fog csinalni - szerencsere mivel unios tagallam vagyunk jogallami eszkozokkel ezert pofanbaszarinthato lesz - aholis a tekintely fog uralkodni a valodi eredmenyek es a tehetseg helyett.

nem turom a kaderpoplitikat. a fidesztol sem, az mszptol sem. senkitol sem.

a prularizmusba vetett hitem es az, hogy nem akarok fidesz 2/3-ot es eros jobbikot az egyetlen, ami szavazno hajt most. de az mszpre sem fogok szavazni. marad az lmp, vagy az mdf.

de orban bazzeg tobbet ult egy part elen, mint brezsnyev. es ez engem bizony undorit:-)
@Nyers Fa: Miért nem az fizeti meg aki felvette és rosszul gazdálkodott vele, vagy szétosztogatta a káderok között! OK tudom, mi választottuk( pontosabban én nem)! De felelősségre lehessen már vonni, aki felvette és elb...ta!
@Nyers Fa: Én nem hiszek a jó adósban, de valamit kell tenni az adóssággal, átütemezni, részelenegedés vagy valami, mert így tovább nem mehet. Sajnos semmibe venni nem lehet, de egy új megállapodást kell kötni, kényszeríteni kell őket, elvégre nekik sem érdekük, hogy összeomoljon Magyarország. Bogár Lászlót gondolatait idéztem :)
@sorokinV: az osztondijat elobb kapta, csak a 89-90es tanevre ment ki...

vagy ez ugy megy, hogy viktor bazzeg! tavirat jott, menned kell holnap oxfo'dba'!?:-D
@AnnaKarenina:

Nézd, bogaram!
A történelmi rátekintést szerintem neked illetlenség bárkitől is számon kérni. Stílus és a tartalom a 60'-as években kiadott alsó tagozatos törikönyvek színvonalát sem igen érik el!
Persze lehet beszélni a Monarchia kisebbségpolitikájáról, csak nem veled...
A jobboldali nyomuláson meg jajjonghatsz napestig, de a baloldalnak még egyszer nem jött be a teljes önfeladás!
@chezcecherserge: en azt a verciki bandat eltetem es nem kell kimosnom a fulem meg szemem
egyszeruen nincsen jobb :(((

persze hulye jobbergyerek ha meg leidiotanaciznak akkor meg kapdosol a szivgyogyszeredhez, hogy hat milyen jogon idiotanaciznak le mi?
de neked mindent szabad ugye?

"(persze annak a 4%-nak tényleg gáz, aki fiatal létére még mindig ezt a "vérciki" bandát élteti..tudom, tudom, otthonról hozza..de fel kéne már nőni!!!)"
mi a facomat tudod hogy otthonrol mit hozom te kis pocs? a farkadhoz nojel fel es a kocsmaban a sajat jellegu okoskaknak tegyel ilyen jellegu kijelenteseket
de elobb apucinal erdeklodd meg hogy mit tolt a segge ala meg a anno a rettegett kommcsi rendszer es utana riposztozzal

es elo a magyarmercevel hulegyerek elvegre en nem vagyok magyar mert a ccocikra szavaztam
hajra NACI
@BISMARCK: "Ennek kb. annyi a valóságapalja, mint a rózsadombi paktumnak.

Van vmi. konkrétabb is?"

van. például a kőröshegyi völgyhidat övező hatalmas jobboldali média-össztűz és felháborodás.
"4%-on az MSZP - tényleg vége lehet?"

Ámen!
@az igazi Sipi:

Bemész a levéltárba és megkeresed a 89-es Soros ösztöndíj kiírását! Ennyi! Utána szkenneled és bizonyítod az állításodat! Bár állításod nem volt sok - valljuk be - inkább sunyin célozgatsz, gyalázol, fröcsögsz.
@AnnaKarenina: Kinek a rossz gazdálkodása okozta a sok munkanélkülit? Kik adták át üresen (érted? ÜRESEN)a nyugdíjkasszát '90-ben? Ha jól megy a gazdaság, nem gond kifizetni a nyugdíjakat! Ok-okozat nem felcserélendő!
@AnnaKarenina: Érdekes, pedig a terület visszafoglalásoknál nem esett semmi bántódása sem a románoknak, sem a szlovákoknak, sem az ukránoknak. Sőt, a ruszinok még autonómiát is kapnak, amit a kedves ukránok ma nem nagyon akarnak adni. Egyébként pont lesz*rom az érzékenységüket, ne ők legyenek felháborodva, ha a tőlünk rabolt területen merészelnek a magyarok autonómiát követelni.
KÉTHARMADOT A FIDESZNEK!!
ÉJJEN VIKTOR, ÉJJENAPÁRT!!
tessék tassolni!!

a sok komcsizós tényleg ennyire tudathasadásos lenne?! :D
@szergej-szergejevics: "12 állami gazdaság"

És az előtte levő kb. 100 db feletti állami gazdasággal mi lett? :)
Fogalmad sincs... Na de szőlőbányázz kicsit....
Érdemteleneken pedig azokat értem, akik tudnának, de nem akarnak dolgozni, illetve azokat a régi MSzMP nyugdíjasokat, akik csak a párttagságuk miatt kapnak máig kiemelt nyugdíjat! Miért is?
@sorokinV: ezzel szemben te az en szemelyemet tamadod..
ennyire nem lehet neked fontos viktorka es az o kiralysaga..

vagy megis?:-DDDD
@moophlander: A meggondolatlan, fedezet nélküli osztogatásra gondoltam. A munka becsülete viszont balos érték. A tőke becsülete pedig jobbos. Az alap felállás szerint. Nálunk ezek a dolgok összemosódtak. Viszont a baloldali értékek az egészséges nemzet számára ugyanolyan fontosak mint a jobboldaliak.
Nagyon jó lenne, ha valóban csak 4% lenne. Kicsit félek tőle, hogy jobban fog nekik sikerülni a választás mint az várható.
Remélem csak paranoia.
@az igazi Sipi: Hú de vicces fideszes beszólás, az a tény ne zavarjon, hogy a Jobbikra volt fideszesek is szavaznak, illetve olyanok is akik nem szavaztak az előző választásokon. Nem érdekelte őket a politika vagy fiatalok.
@az igazi Sipi:

Nézd, ha valaki meggyőződéssel állítja, hogy a Suzukit Orosházán gyártják és fakereke van, akkor azzal is vitázom. Nem azért, mert annyira fontos nekem a Suzuki általános közmegítélése, hanem mert kevéssé szívlelem az idiotizmust!
Kápis?
@sorokinV: Próbáltam magam visszatartani a választól, de mégsem tudom, mert nem tartom rendes dolognak, hogy így válaszolsz valamire, amiben csak az volt benne, hogy egy soktényezős, történelmileg elég zűrös kérdésben felmerülhetnek egyéb szempontok is.
Fogalmad sincs ki vagyok, de leírod, aztán ha véletlenül összefutunk pl. a levéltárban, mint két ismeretlen, még barátságosan is köszönhetünk egymásnak. Egyébként ezekben a kommentekben senki sem a nagydoktoriját szokta benyújtani.
Látom toppon van a társaság a régi ismerősök változatlan erővel igyekeznek egymást meggyőzni! És még mindig ugyan arról.Mégpedig "ki a jobb magyarok" című stadion slágerrel.Egyet azért figyelembe kellene venni hogy nálunk igazán egyik oldal sem bizonyította be jogosultságát az ország megfelelő vezetésére. A baloldal elérte a mélypontot,de igazából soha nem jeleskedett nemzeti elkötelezettségből. És ha tetszik ha nem egy társadalomegészséges működéséhez több dolog is elengedhetetlen.Úgy mint:a magántulajdon tisztelete, morális és erkölcsi tisztaság, és az ország iránt érzett felelősség.És akkor ezeket a kérdéseket boncolgatva fel kell ezeket a témákat kérdésként tenni magunknak , mennyiben feleltünk meg ezeknek a fontosságoknak. Rögtön a baloldalnak, ugye ők internacionalisták.Tehát egy fontos lényeg már is hibádzik. A jobb túlzott nemzeti érzelme(?) is zavaró.Leszögezhetjük,/bár lehetne nagyon súlyos hibákat felróni minden oldalnak/ rajtunk is sok múlik kiket bízunk meg ügyeink rendezésére.Tanulni kell minden esetből és ha valamelyik párt nem jól vezetett bennünket azt meneszteni kell. Mivel mi még csak most kezdtük el a tanulást, bizony még jó pár év lemegy mire lassan rájönnek az emberek hogyan is működik a demokrácia.
Egyenlőre tehát azt javasolnám minden párthoz kötődő embernek hogy mielőtt kijelentenék mindenhatóságukat alapos önvizsgálatra van szükség.Minden elfogultság nélkül. Hogy ez nehéz? Igen! De másképp nem megy!!Ez a szerény véleményem.És még egyszer leírom tessék a fiataloknak felébredni mert róluk szól a játék! Nem ilyen öreg nyugdíjasokról mint én. A nyugdíjasoknak meg üzenném a világ változik és hatalmak tűnnek el a süllyesztőbe .Tessék ezt tudomásul venni!
@moophlander: Áprilisban ez fog történni, választás. A politikusokat így lehet felelősségre vonni. Ha jogilag is lehetne, akkor elég kevés politikusunk lenne, és azok sem mernének csinálni semmit. Ilyen törvényt soha nem fognak hozni, lásd a költségtérítés esetét. Ez sajnos az ország adóssága, pártok jönnek-mennek az ország marad. Én sem adnék kölcsön egy pártnak.
@az igazi Sipi: Hát jobbik szavazónak sok balos szavazó ment át, DE nem ők! Azok mentek át jobbikba, akik rájöttek, hogy ku..ára becsapta őket a maszop! Most csak azok szavaznak az MSzp-re, akiknek komoly érdeke fűződik hozzá, lekötelezettek, vagy ostobák!
@FaTraktor:

Nos ez az állításod egyszerűen nem igaz!
1, Minden kutatás, ami a Jobbik szavazóinak az összetételét boncolgatja az ún. "szivárványtábor" kifejezést tartják helyénvalónak mert mindenhonnan jöttek
2, Jobbik azon a területeken erős (horizontálisan), ahol korábban az MSZP vitt mindent, illetve most erősen meggyengült. Következtetés?
3, A Fidesz táborát összeadjuk a Jobbik táborával, akkor számszerűen a háromszorosa jön ki a 4 évvel ezelőtti Fidesznek. Honnan vannak? Következtetés?
4, A Fidesz társadalmi támogatottságán minden látszik, csak az nem, hogy jelentős mértékben szavazatokat szipkázott volna el tőle a Jobbik. Következtetés?
De szép lenne az a 4%... kár hogy nem igaz, talán mikor kihalnak a fő szavazóik 20-30 év alatt.

De addig is az mszp és szdsz-es párttagoknak kívánok rákban, pénzügyi sikertelenségben, érzelmi(már akinek van ilyen, hiszen mint tudjuk a pszichopatáknak nemnagyon van, és a szocik között sok ilyen van) traumákban gazdag jövőt!
@moophlander: A kapitalizmus okozza a munkanélküliséget.
A 90-es nyugdíjkasszáról nem tudok semmit, de az állami nyugdíjrendszer akkoriban biztosan úgy működött, hogy az aktívok befizetései fedezték a nyugdíjakat. A gondok mostanában és később fognak jelentkezni, mivel sem az állami részbe, sem a magán-nyugdíjpénztárakba nem kerül annyi, ami majd rendes fedezetet nyújtana. A tavalyi évben pl. az általam ismert magán-nyugdíjpénztár majdnem 25 %-ot vesztett a bent lévő összegre, amit egy év alatt visszapótolt ugyan, de hát 1 év mintha kiesett volna.
Azért még az is megérne egy misét, hogy ez a négy százalék is kikből tevődik össze, a teljesen retardáltakból, vagy ennyi kedvezményezettje van a 8 évig tartó lopásnak, szabadrablásnak...
@sorokinV: Húúúúú de szar (már elnézést) eszmefuttatás! Már írtam az elöbb, hogy azok a balos szavazók mentek át jobbikba, akik rájöttek, hogy átb..ta őket a maszop! Felelősségrevonást akarnak és ezt a jobbik tette zászlaja tetejére! Ennyi! Nem kell fals duma erről!
AKI AZT ÍRJA hogy az MSZP 4%on van AZ HAZUDIK!!!! AZ VAN AGYILAG 4%on!!!!

Szeretnétek Mi?... marha Fidesz banda és Orsós Orbán! Április 11 én nagyon elcsodálkozik az örökös vesztes gonosz törpe!!!
@FaTraktor: Miért kell kényszeríteni? Meg is lehet őket kérni, nem? Miért kell keménykedni, akkor is ha nem muszáj, ráadásul azzal aki kisegített bennünket. Keménykedni Slotával kell, meg a SUV-os adóelkerülő romával, nem az IMF-fel. Nem marhatunk el magunk mellől mindenkit, ellenkezőleg, inkább magunk mellé kell állítanunk akit csak tudunk. Ellenségünk van bőven, minek több, ha nem muszáj?
@moophlander:

Akkor ugorj neki még egyszer az olvasásnak, mert elsőre nem sikerült felfognod, az amúgy nem túl bonyolult, szösszenetem értelmét!
@nestrot10:

Na, újabb funkcionális analfabéta!
30-44 korosztályban 4%.
@nestrot10:
vagy te fogsz sírni, édesapa, mikor a 20%-ért kapaszkodnak majd a vörös férgek...
@nestrot10: Te most magadat szivatod? Vagy mi ?:D
@nestrot10: itt az index komcsija! :) de régen láttalak
@nestrot10: te provokátor vagy, vagy csak szimplán agyhalott?
@Nyers Fa: Nem hiszem, hogy egy szép kéréstől meghatódik az IMF, de mivel nem érdekük, hogy összeomoljon Magyarország, így belemennének az alkuba.

@sorokinV: Miért van az, hogy a Jobbikban csupán 9 olyan tag van, aki az mszp tagja volt, és miért több mint 500 aki a fideszben volt? Nem lehet leegyszerűsíteni, hogy fú az a volt mszp-sek pártja csak, sokan szavaztak át a fidesztől, és sok az új, életében először szavazó is.
sorokinV! Nem kell mérgelődni. sok van sajnos ilyenből.De most döfök egyet én is. Van egy cimborám, szintén nyugdíjas,/a felesége ültetett szegfűt a kertbe/,többek között/ és volt benne vörös is.Na az én barátom kirugdalta mondva az asszonynak hogy ilyet még egyszer nem szeretne meglátni! Mi még dolgozgatunk mert a nyugdíj az nem elég, de mindig valahogy tudomására hozzuk a kuncsaftnak hogy balra nem dolgozunk.Inkább horgászunk. Ja és nekünk pedig jó hírünk van a környéken.Hát ez van!
@FaTraktor:

Ehhez csapnám hozzá:

Leginkább egykori bizonytalanok alkotják a Jobbik tábort

2010 februárjában a Forsense egy olyan kutatást végzett, amelyben egy évvel korábban már megkeresett személyeket kérdezett meg újra. A vizsgálatból kiderül, hogy a Jobbik mai szavazóinak fele 2009 elején még bizonytalannak mondta magát, vagy nem árulta el preferenciáját, támogatóinak 24 százaléka a Fidesztől érkezett, 12 százaléka az MSZP-től, és 6 százaléka a MIÉP szavazója volt korábban. Ez az eredmény is alátámasztja, hogy a Jobbik nem csak jobboldali radikális gondolkodású szavazókat állított maga mögé, hanem meglehetősen széles bázisból merítve tudta növelni támogatottságát, és választási eredménye meghaladhatja a hagyományos preferencia mérések alkalmával kimutatott 8 százalékos, mintegy 640 000 választópolgár szavazatát jelentő szintet.

Forsense kutatás
Ámen, úgy legyen, ahogy mondod, posztoló!
Ez a cikk egy lári-fári böszmeség! Aki nem az MSZP-re szavaz, az náci! CSAK 1 MARADHAT ÉS AZ ÉN VAGYOK! ELŐRE!
@torró: Ez lenne a demokrácia? Ilyen lenne az a bölcsesség amit idős korunkra elérünk?

Sajnos túl sok a régi rendszerben nevelkedett úgy mint balon és jobbon.De lassan vége ennek, közeleg a vég.
Úgy legyen!
@az igazi Sipi:
Orbánt '88 márc. 15-én verték a rendőrök (TGM írja: hallottam, ahogy csattog OV kopasz fején a gumibot). Rá két hétre megalapították a fideszt (kockáztatva a börtönbe kerülést).
Amikor 1989-ben kimondta, amire sok millió magyar gondolni mert csak (hogy menjenek haza az oroszok), azzal nagy bátorságról tett tanúbizonyságot.

TE mit tudsz felmutatni exfideszesént?
Mivel járultál hozzá a diktatúra lebontásához?
Mert a szád az nagyon nagy.
Nyers Fa! Kivel hogy bánt az elmúlt korszak.Mi éltünk már a Rákosi korszakban is .Mi nagyon sok mindent láttunk és tapasztaltunk amiről a fiataloknak fogalmuk sincs,ami nem baj,de ezt történelem könyvek nem is írják.Így aztán nekünk ne fényezze itt magát senki!Mi így törlesztünk!A vissza lévő pár évet legalább élvezem egy kicsit.Másra úgy sincs lehetőségem!Bocs.
@cellimega: ilyen ez az allampolgari jog, kispajtas..

akkora a pofam, amekkora nekem tetszik es ugy fikazom orbant, ahogy nekem tetszik, mivel adofizeto allampolgarkent en vagyok a kenyerado kisgazdaja:-)
Lendvai "Botox" ildikó és "Libás" gordon ismeretében csodálom, hogy a 4% összejött...
@sorokinV: jahogy nalad a vita resze a vitapartner tamadasa, erveinek figyelmen kivul hagyasa es a szemelyeskedes?:-)
@cellimega: "A diktatúra lebontása" és orbánc? Ne röhögtess! A diktatúrát Gorbacsov bontotta le - ha ő 90-ben azt mondja a tankjainak, hogy "igyítye" akkor még ma is elvtársnak hívnák a mai urakat...
Az SZDSZ szétesése és az MSZP gyengülése az internet elterjedésének a következménye.
Egészen mostanáig a baloldali média hozta nekik a szavazókat.
A fórumokon már az ezredfordulón is alázták a balos kommentelőket, de akkor még kevesen neteztek. Most ez tömegessé vált.

Hasonló érzés ezt átélni, mint 20 éve a mocsodék diktatúra bukását. Mintha friss levegő áramlana Mo-ra. Nyugat felől.

Az elkötelezett balosoknak nem lehet vmi jó érzés ez (a plurálisabb sajtó). Szembesülnek azzal, hogy ez a Mo egészen más, mint amilyennek ők (félre)ismerték.
cellimega!

Nagyon jol megfogalmazott velemeny. Orulok hogy megirtad. Az en gondolataimat is tolmacsolod. Koszonom.
Örülök, hogy ennyien örülnek neki, hogy 20 éve nem Moszkvában, hanem Tel-Avivben mondják meg, mit kell csinálnunk....
@cellimega: "Az SZDSZ szétesése és az MSZP gyengülése az internet elterjedésének a következménye."

kar, hogy az internet elterjedese 10 evvel ezelott tortent..:-)))))))

az szdsz es mszp a sajat balfaszsaganak koszonheti a szeteseset, semmi masnak.
@Kerámia_53:
Gorbacsov kommunista, tehát nem ő bontotta le a diktatúrát. Ő csak hagyta, hogy lebontsák először a lengyelek, aztán a magyarok, aztán később a többiek.
Ha nincsenek bátor magyarok 1988-1989-ben, a (poszt)kommerek simán nyerték volna az 1990-es választásokat (mint Romániában, Bulgáriában, Ukrajnában, Szerbiában, Moldáviában).

Hogy Gorbacsov miért hagyta? Nyilván voltak paktumok az amikkal. Majd megtudjuk 35-40 év múlva (vagy megtudják fiaink), amikor megnyitják az am. levéltárakat (a ruszkikat úgysem fogják).

Akár tetszik, akár nem Orbánnak óriási szerepe volt a mo-i rendszerváltásban. Csakúgy, mint Tőkésnek a romániai sztálinizmus bukásában. Az, hogy a mo-i baloldal erről nem vesz tudomást, nem változat a tények erején.

Nagy különbség a bal- és jobboldal között, hogy míg a jobboldaliak elismerik az igazán kiemelkedő baloldaliak hazafias teljesítményét (pl. Bibóét), a baloldal gyűlöl mindent, ami jobboldali.
Államadósság:

1990: 1 386,1 milliárt forint
2009: 20.447,4 milliárd forint

Kérdés?
@az igazi Sipi: Hogyne lennének! Tesco, Raiffeisen, stb...
@cellimega: orbáncnak kb. akkora szerepe volt benne, mint a kakas kukorékolásának a napfelkeltében. Gorbacsov és Bush kiosztotta a kártyákat, orbáné lett a Tök Filkó.
@az igazi Sipi:
ebben igazad van. De az, hogy mennyire bénák, nem derült ki a széles tömegek számára a balos média tevékenységének köszönhetően.

Az internet 10 éve Bp-en és a középosztály körében volt elterjedt. A széles vidéki (falu, kisváros) tömegek néhány éve használják.
Sipi.Úgy félig meddig.Egyébként nálam tényleg mindenféle szimpatizáns megjelenik, mondhatnám százával ismerek embereket az ország minden részéből. És nyugodtan lehetne közvélemény kutatást tartani nem találnál velem szemben. ellenségeskedőt.Dolgoztam már mindenféle beosztású embernek.Rengeteg külföldi kuncsaftom is van. Tehát azért ezt bunkó módra nem lehet csinálni.persze van viccelődés is finoman.Én mindenkivel tudok kommunikálni, még a romák is szívesen jönnek be hozzám.Azt hiszem ennyi elég nem?
@pakesz:

"mi a facomat tudod hogy otthonrol mit hozom te kis pocs? a farkadhoz nojel fel es a kocsmaban a sajat jellegu okoskaknak tegyel ilyen jellegu kijelenteseket
de elobb apucinal erdeklodd meg hogy mit tolt a segge ala meg a anno a rettegett kommcsi rendszer es utana riposztozzal"

Szal ezt hoztad otthonról.
@cellimega: en ugy latom, hogy egyszeruen megyo elkurta
nem kicsit, nagyon.
jott a fleto, gondolta, majd o rendberakja. tele volt ambicioval, tennniakarassal. de a karsai es szili fele oskommunista abortuszmaradvanyok egyszeruen korbefontak es megfojtottak, mert fleto is elkurta, nem kicsit, nagyon, amikor fuggove valt az mszptol es hagyta magat befolyasolni az oskaderek altal.

az szdsz szeteseset meg egyszeruen a fideszbol kirugott fodorgabi tevekenysegenek lehet koszonni elsosorban. az o hatalomvagya volt az, ami szetzialalta a partot.

persze en nem ugy gondolkodom, hogy "ha szoci vagy szadeszes csakis rossz lehet", hanem siman analizalom a torteneseket erzelmek nelkul es levonom a magam kis kovetkezteteseit:-)
@Kerámia_53:
A keleti társadalmak történetét le lehet írni fejesek egyezkedéseivel.
A demokrácia alulról szerveződik.

Ha nem szerveződik, nincs. Pl. Belarusz.
@Kerámia_53: kotelezo tescoba menni es hitelt felvenni..?;-)))

ideje lenne mar megtanulni, hogy mindenki a maga ura.
a szabadsag a tetteinkert vallalt felelosseget is magaban foglalja.

szerinted nekem miert nincs hitelem, se gyors, se lassu, se rovid-, se hosszutavu?

mert gondolkodom. es mivel tul magasnak talalom a kamatot, ezert inkabb mas megoldasokat keresek, amihez nem szukseges eladositani magam evekre, evtizedekre. neha igenybeveszek egy-egy 6 honapos lejaratu aruhitelt. legutobgb 1 eve vettem igy egy 22-es monitort. de akkor is csak azert, mert utanaszomoltam es ugy dontottem, jobban megeri fel ev alatt kifizetni 44.000et, mint egyben 39et.

de egyetlen percig sem ereztem magam kenyszeritve barmire is. ezzel szemben amikor moszkvabol mondtak meg mi a tuti, az bizony gepkarabelyokkal es lovegekkel megtamogatott utasitas volt.

hjakerem, a szabadsaggal tudni kell okosan elni...
@cellimega: Igen. De relatíve is meglátszik, hogy loptak ezek mindent:

1990: A GDP 66,3%-a az államadósság
2009 első negyedév: A GDP 82,7%-a az államadósság

és ez még a libás gordon lopási sorozata előtt volt!!!
@az igazi Sipi: tescoba menni és hitelt felvenni nem kötelező... De kötelező azt a hitelt visszafizetni, amit ezek a szemét mocskok felnyaltak és zsebrevágtak! Kötelező a kriminálisan magas közterheket és adókat kifizetni, stb...
@az igazi Sipi: Gondolom mivel azt, hogy a céged minden zsebedbe kerülő 100 forint után ~80 -at fizet ki ilyen olyan címen a politikusok zsebébe, magasnak találod, így adót sem fizetsz... Vagy igen?
@az igazi Sipi: Hitelt (3.000 forintot) amúgy személyesen én is 1982-ben vettem fel - de azóta a nevemben már több ezer milliárdot felvettek az "elvtársak" - vissza pedig nem ők, hanem én fizetem.
@cellimega: Na ezért nem demokrácia az, ami nálunk van...:-)
@Kerámia_53: azt a hitelt az itt elo 10 millio siserehada elte fel elsosorban...

ugymint bkv, mav, gazartamogatas, joleti rendszervaltas, lakastamogatas, agrartamogatas, nyugdijemeles, egeszsegugy, onkormanyzatok, kozalkalmazottak stb. masik oldalrol a svarcmunka, a penztargep hasznalatanak kerulese, a "szamlanelkul mennyi lesz, mester?" az allam lepten-nyomon meglopasa milliok altal.

ugyanis az allamadossag a koltsegvetes hianyanak potlasara alkalmazzak. a koltsegvetes hianya pedig abbol adodik, hogy keves folyik be es sokat oszt vissza az allam.
@dübörgő gazdagság: "Ezt a teóriát a média nyomatja, ti meg elhiszitek. Alapja meg semmi."

hogy ki mit szop be, az persze nézőpont kérdése.

én pl. úgy látom - ahogy már hivatkoztam is rá - , hogy rengetegen beszopták a Fidesz - jó, szoclib - rossz teóriát.
aztán ennek megfelelően, ha valaki a jobboldalra mond valami negatívat, akkor jön az "Ezt a teóriát a média nyomatja, ti meg elhiszitek. Alapja meg semmi." duma.
@az igazi Sipi: Gondolom ezt Te sem gondolod komolyan? Azt aláírom, hogy pl. a "segílyek" osztogatása súlyos milliárdokat vont el a költségvetésből - de elég csak megnézni a jéghegy csúcsát (BKV korrupciós tízmilliárdok), hogy tudjuk: a politikusok, jogászok ezer milliárdokat vágnak évente zsebbe (Hol fityeszes, hol maszopos lobogó alatt - a szart akár fekáliának, akár análterméknek nevezzük: bűzlik!!) Annak az államnak pedig, akinek képviselői munka nélkül jutnak milliárdos jövedelemhez, nincs erkölcsi alapja számonkérni, hogy a cipész bácsi miért nem ad a 100 forintos talpalásról számlát!!!
@az igazi Sipi: Kb. itt állok én is - és ezért is fáj a szívem, mikor látom, hogy ez mire folyik el....
@mikka: "Igen is vannak a parlamentben olyanok akiknek semmi keresnivalojuk nincs ott. Miert? Mert artottak a sajat hazajuknak evtizedeken keresztul vagy csak azert mert hazug tolvajok. Ha nem igy latod akkor rosszul latod."

így látom, sőt: jelenleg éppen 386 alkalmatlan ember ül a Parlamentben.
@az igazi Sipi: Kb. ezen a szinten vagyok én is - éppen ezért tölt el dühvel, hogy látom: mikre is folyik el ez a pénz...!
@Kerámia_53: veresen komolyan gondolom.

megpedig annyira, hogy az elso part, amelyik komolyan azt mondja, hogy a 100 forintot lenyelo cipeszbacsit megbunteti 100.000re minimum, felkelti az erdeklodesemet. aki kirugja a 40%at a kozalkalmazottaknak, azok jo esellyel palyaznak a szavazatomra. es aki megerositi a maganszferat ezek emelett, az meg is kapja.

en ugyanis jobboldali, liberalis es kapitalista vagyok.

igen, azt az 1000 korrupt disznot el kell kapni.
a 10 milliot meg raszoritani a fizetesre. kemenyen. vagyonosodasi vizsgalatokkal, kemeny buntetesekkel, vagyonelkobzasokkal.
@torró: Kinek törlesztesz? A 30-40 éves baloldalinak? Mi rosszat tett ő neked. Talán az a baj, hogy másként gondolkodik mint te? Jó lenne, ha mindenki ugyanazt gondolná?
Biztos egyszerűbb lenne az élet!
Mindenesetre szerencséd van, hogy a nyugdíj mellett is annyi munkád van, hogy párthovatartozás alapján válogathatsz. Mi nyáron újítottuk fel a lakást, egyik szaki sem kérdezte a politikai hovatartozásomat. Pont olyan világot szeretnél, amiért most vissza akarsz vágni.
4%? Sok is. De úgyis beszavazza őket a sok nyugdíjas, volt párttag, volt munkásőr és így tovább. Biztos szavazóbázisuk van a látszat ellenére. Majd beígérnek megint valamit azt jól van.
@cellimega: "Amikor 1989-ben kimondta, amire sok millió magyar gondolni mert csak (hogy menjenek haza az oroszok), azzal nagy bátorságról tett tanúbizonyságot."

bizonyos értelemben. realistán gondolkozva pedig, már akkor is felrúgott egy erre vonatkozó egyezséget.

hála istennek azonban volt pár hónap, amikor az ávéhás rendőrség nem verhette szarrá, mert Soros pénzén kint tanult Oxfordban, MINT BÁRKI MÁS EMBERFIA akkortájt.
@az igazi Sipi: igen, az elterjedése 10 évvel ezelőtt megtörtént? Hogy van az akkor hogy az ismerősök körében 10-ből 1-nek volt netje, az is modemes, és ma már 10-ből 10 szélessávon tolja?
Nézzél már meg valami statisztikát. Jó esetben is csak 2004 környékén indulhatott meg a tömeges terjedés.
@Nyers Fa: "Pont olyan világot szeretnél, amiért most vissza akarsz vágni."

ez annyira tökéletes mondat, hogy mostantól kezdve én mondtam. ;-)
@az igazi Sipi: Az én érdeklődésem pedig az a (sajnos nem létező) párt keltené fel, amelyik arányosan büntet! A Te tételeidnél maradva:

100 forint lenyúlása: 100.000 ft bünti
1 millió feletti lenyúlás: Nyilvános akasztás!

Sajnos(?) ez azzal járna, hogy az összes politikus, jogász megdöglene!!!
@Kerámia_53: a halalbuntetest az allam nem mindenhato es tevedhetetlen mivolta miatt nem tamogatom.

mert ha valalkit lesittelsz eletfogytigra es kiderul, hogy megsem o volt, akkor ott lehet valamit csinalni. ha felakasztod, akkor az siman gyilkossag.
@az igazi Sipi: OK, akkor kenyéren és vizen tartani élete végéig, 16 óra kőtörés, 8 óra döglés - no TV, no nő, no bagó! (Ez demokratikus, elvégre a Nagy Testvérnél is vannak ilyenek!)
@sanyix: igen, az internet elterjesdese 10 evvel ezelott megtortent.

a szelessav az internet egy valtozata. a modemes internet is internet. es a modemes idoszak 1994ben kezdodott Magyarorszagon. nekem 1998ban volt az elso otthoni internetkapcsolatom, 2000tol dolgozom informatikuskent, 2000-2006ig konkretan az internetszolgaltatasban meloztam.

az elterjedeset valaminek nem a szuk ismerettsegi korod jelenti.
@Kerámia_53: ez nem demokracia, hanem emberi jog kerdese....

(hogy van az, hogy 20 kibaszott ev utan az emberek meg mindig keverik a demokracia es jogallamisag fogalmat..?:-))
@az igazi Sipi: Vannak esetek, mikor "jogfosztottá" tenném az elkövetőt! Miért? Hát azért mert ő is semmibe vette más emberi jogait!
@az igazi Sipi: Talán mert sokan azt hitték (köztük én is) hogy a demokráciával együtt jár a jogállamiság is... Ehhez képest megkaptuk az éhenhaláshoz való jogot, a seggnyalás jogát, ha kell az állás, a buzik és egyéb retardált egyedek elfogadásának a jogát (és kötelességét), stb...
Tiborc panasza soha nem volt időszerűbb, mint ma...
Idelle

En partreferenciak nelkul irtam amit irtam. egyik oldalon sem doftem le a zaszlomat. Amit en akarok.
Tiszta,ex KGB vagy kommunista III/II)/II/I-es ugynokok nelkuli kozeletet. Az ugynok listat teljes terjedelmeben. Ertelem szeruen a parlament nagyreszet erinti a dolog ezert nem nyilvanos meg. A kommunista diktatura potetantjai nelkuli parlamentet. Lendvai is idetartozik barhogy is nevezik most a poziciojat es meg sokan masok termeszetesen.
Magyar ember vagyok,ez a hazam. Az MSZP jelenlegi es multbeli vezetese nem melto arra hogy a parlamentben uljon. Pont. Nem azt mondom hogy a baloldali politikai partok nem szuksegesek. azt mondom hogy ami most van az nem elfogadhato semmi szin alatt. Lehet az zavar teged hogy ezek a dolgok amirol beszelek epp egybeesnek a jobboldali kovetelesekkel a rendszervaltas ota. Ettol azert meg nem vagyok jobboldali. Amirol beszelek az minden magyar embernek erdekeben kell hogy alljon. Ebbol nem szabad engedni. a problema az hogy a jelenlegi "bal" mindent megtesz azert hogy ezeket a teljesen egyszeru koveteleseket elmossa vagy a szonyeg ala soporje. Elfogadhatatlan. Es ha jobban belegondolsz tudod te is hogy igy van. Vagy a tiszta normalis kozeletnek orokre bucsut inthetsz
@Kerámia_53: mivel a szabadsag masoknak is jar, nem csak neked..
igen, a buziknak es retardaltaknak is. a munkaadonak is es a vallalkozonak is.

ha csak a te gondolatvilagodat es vilagnezetedet keviselok "szabadok", az megint csak diktatura. csak eppen a te szad izenek megfelelo diktatura.

a kommunistak tokeletesen szabadnak ereztek magukat a kommunizmusban.

az pedig, hogy ehenhalsz, vagy nem, rajtad mulik. a te dolgod magaddal torodni.
@moophlander: Így igaz! Az olaszliszkai gyilkosok, vagy Pénzes Henriettát megerőszakoló, felgyújtó cigányállat NEM tekinthető embernek, így jogai sincsenek!!! (Aki nem ért egyet ezzel, annak kívánom, ő vagy közeli családtagjai éljék át mindazt a borzalmat, amit a tanár lányai, vagy Henrietta!!)
@mikka: "Lehet az zavar teged hogy ezek a dolgok amirol beszelek epp egybeesnek a jobboldali kovetelesekkel a rendszervaltas ota."

engem az zavar, hogy a jobboldali pártok is csak pofáznak róla.

"Vagy a tiszta normalis kozeletnek orokre bucsut inthetsz"

Magyarországon sohasem volt tiszta, normális közélet. azzal, hogy a rendszerváltás után a demokratikus pártok beálltak a sorba, ami a jogsértéseket, az állami vagyon lenyúlását illeti, ez az esély örökre elszállt.

sokan azt is elfelejtik, hogy azzal, ha a összes kommert fel is akasztanánk, a kizsákmányoló kapitalista rend semmit sem változna. minden, a demokratikus jogokkal való hitegetés csak szépségtapasz.
jobbágyok voltunk és azok is maradunk.
@az igazi Sipi: Csak egy példa volt az én ismerettségi köröm. Valószínűleg más körökben még ma is rosszabb az arány. a 2000-res évek feléig rohadtul nem volt elterjedt, nem csak az én ismerettségi körömben (főleg mert az még jobbat is jelent mint az átlag, mert sok köztük a kocka).
Idelle ez a te problemad.
Nekem semmi bajom a kapitalizmussal.
Lehet tiszta kozeletet teremteni,persze nem vagyok idealista. A rossz emberek mindenhol megtalalhatok...es ha lebuknak akkor megkapjak melto buntetesuket is. Ha csak a penzugyekre gondolsz nezd a Madoff ugyet az USA-ban..Hogy is volt ez Prinz Gaborral itthon? Szamtalan mas pelda van persze. Hiszek abban hogy lehet tiszta kozeletet teremteni.Hiszek aban hogy lehet ugy ujsagot irni hogy az kepes legyen kontrollalni bizonyos ugyeket.. / Savoly? 35 milliard? / A Magyar sajto a fule botjat nem mozditja ebben az ugyben..abban sem hogy a kisvallalkozok rendszeresen nincsennek kifizetve a nagy "allami" beruhazasok utan. Ez emberseg kerdese..Erkolcs kerdese.
Ha nem tudsz letezni ebben a vilagban akkor sajnalom..alapits partot es probald meg jobba tenni. En szeretek szabad lenni,nem szeretem ha valaki megmondja mit mondhatok vagy gondolhatok..hogy van e Isten vagy nincs. A kommunizmus ilyen volt.Aki mast mond az nem mond igazat. Nem gyomorpolitizalni kene ahogy itt tortenik. Gondolkodni, tervezni es vegrehajtani. Ha rendszervaltast akkor azt. De akkor rendesen..mert az ami 20 eve tortent meg nincs befejezve.
Romák tömegével folyamodnak menekültstátuszért Kanadába! Na ezeket azonnal megfosztanám minden nemü magyar jogtól! Aztán ha nem jön ott össze nekik, vissza nem engedném őket! Menjenek ahova akarnak!
Sőt! még az itthonmaradt családtagjaitól is megvinnék minden fajta szociális juttatást! Olyan szar itt nekik....akkor legyen tényleg az!
@moophlander: Persze hogy nem jön össze nekik! Kanada nem annyira hülye, mint mi, hogy milliárdokat tömünk az analfabéta, erőszakos cigánybűnözők zsebébe, mesterségesen szaporítva az ellésüket!!!
Mindenki tudja, hogy a roma integráció lehetetlen! Nem miattunk, hanem miattuk! Nincs munka, nem kapnak munkát, mert romák, mondják ők! A szocializmusban mindenkinek dolgozni kellett! Akkor ők voltak a munkakerülők! Ha több száz év nem volt nekik elég, hogy integrálódjanak, akkor mi a f@szt akarnak itt ezzel a dumával! Aki akar, az közülük is ki tud emelkedni, de náluk a család visszahúzó ereje hatalmas! Ismerek egy roma srácot, aki sírkőfaragó lett! Megszakított minden kapcsolatot a volt családjával és teljesen normális, sőt példamutató életet él! Ő is elmondta, ha a volt családjával marad, akkor most az összes rokon hetente menne hozzá tarhálni!
@moophlander: akkor te bizony náczyrászistá vagy :)
@nemsiker_s: lattad volna az eredeti hozzaszolast, amire en valaszoltam
"A fiatalok? Mondjon nekem valaki legalább hármat, aki tökös, hiteles, és még nem volt tanú/vádlott valamelyik korrupciós botrányban."

hajjjaj hat ugy laccik a poszt iro az kemeny jobber gyerek!!!
ugyanis ez a kijelentes nagyon vastagon all a fityeSS -re is!!!
hiaba csak a Jobbik van jelenleg is a gaton, ok az igazi JOVO
igaz hogy segghülyék es semmihez nem ertenek de legalabb tisztak, majd mint Che Guevea szepen rendbeteszik az orszagot, remelem a pezugyminiszterit ok kapjak meg!!!
@Nyers Fa: értem én, pont ezért is írtam hogy milyen zavar van a fejekben Mo.on.. mi a bal, mi a jobb... csak hát a köz és a média így azonosít!
pld. Édesapám a "legszocialistább" ember a világon, mindemellett nemzeti érzelmű, és pont ezért sosem szavazna a maszopra, egy libi-szoci kormány meg neki egyenesen az abszurditás teteje...és egyet is értek ezzel!
(ha az ideológiát néznénk csak, papíron!)
egyébként sem lehet egységes elveket ma már magunkra húzni, jómagam is vallok "liberális" (nyitottságot, de nem szabadosságot!!) konzervatív, baloldali és jobboldali nézeteket is - munkában, életben, véleményben, dolgoktól függően.és nem azért fogok a fideszre szavazni, mert viktor!viktor! hanem azért, mert a mostani országvezetés minden téren ellentétes az én elveimmel!!ott rombol ahol én építenék, ott korlátoz ahol én nyitott lennék,ott szabados ahol én "konzervatív" vagyok s ott uszít, ahol pont békülni kellene... s mellé még hozza azokat a "legalja" emberi attitűdöket, mint lopás, hazugság, mutyi, nagyképűség, árulás, uszítás, lélekrombolás... és ha a fidesz nem tanul ebből ,ő is menni fog, ebben nem kételkedem!!

@szergej-szergejevics: nem csak az! (az mszp-vel igazából nincs mit tenni, annak az a legnagyobb baja, hogy '90-ben nem zavarták szét..hagyták továbbélni..A baloldal baklövéseivel már inkább van értelme foglalkozni: az ott kezdődött, hogy nem erősödött meg egy szociáldemokrata párt (mszp kinyírta,azt hiszem), egy "polgárosodottabb"/nemzeti/független(!) értelmiségi baloldali mozgalom, akár az mszp ellenében is..
nekem nagyon hiányzik.méltó ellenfele lehetne a fidesznek (vagy koalíciós társa?! hm..)

@pakeszka, ha-ha-ha...
2 sorodig jutottam..tök ügyesen gépelsz.
még jó hogy csak múló tévedés vagy! de hidd el,ez rengeteg embernek öröm,ezért ne szomorkodj!! :-)))))
szánalomka
@Nyers Fa: értem én, pont ezért is írtam hogy milyen zavar van a fejekben Mo.on.. mi a bal, mi a jobb... csak hát a köz és a média így azonosít!
pld. Édesapám a "legszocialistább" ember a világon, mindemellett nemzeti érzelmű, és pont ezért sosem szavazna a maszopra, egy libi-szoci kormány meg neki egyenesen az abszurditás teteje...és egyet is értek ezzel!
(ha az ideológiát néznénk csak, papíron!)
egyébként sem lehet egységes elveket ma már magunkra húzni, jómagam is vallok "liberális" (nyitottságot, de nem szabadosságot!!) konzervatív, baloldali és jobboldali nézeteket is - munkában, életben, véleményben, dolgoktól függően.és nem azért fogok a fideszre szavazni, mert viktor!viktor! hanem azért, mert a mostani országvezetés minden téren ellentétes az én elveimmel!!ott rombol ahol én építenék, ott korlátoz ahol én nyitott lennék,ott szabados ahol én "konzervatív" vagyok s ott uszít, ahol pont békülni kellene... s mellé még hozza azokat a "legalja" emberi attitűdöket, mint lopás, hazugság, mutyi, nagyképűség, árulás, uszítás, lélekrombolás... és ha a fidesz nem tanul ebből ,ő is menni fog, ebben nem kételkedem!!

@szergej-szergejevics: nem csak az! (az mszp-vel igazából nincs mit tenni, annak az a legnagyobb baja, hogy '90-ben nem zavarták szét..hagyták továbbélni..A baloldal baklövéseivel már inkább van értelme foglalkozni: az ott kezdődött, hogy nem erősödött meg egy szociáldemokrata párt (mszp kinyírta,azt hiszem), egy "polgárosodottabb"/nemzeti/független(!) értelmiségi baloldali mozgalom, akár az mszp ellenében is..
nekem nagyon hiányzik.méltó ellenfele lehetne a fidesznek (vagy koalíciós társa?! hm..)

@pakeszka, ha-ha-ha...
2 sorodig jutottam..tök ügyesen gépelsz.
még jó hogy csak múló tévedés vagy! de hidd el,ez rengeteg embernek öröm,ezért ne szomorkodj!! :-)))))
szánalomka
süti beállítások módosítása