A baloldal elvileg egy populáris (népi, populista, értsd ahogy akarod), a széles tömegekkel szót értő, társadalmi igazságosságra törekvő mozgalom.

Ez most nem jelent semmit Magyarországon.

A hazai kommunisták 89 előtt a szovjet imperializmust szolgálták ki, a rendszerváltás után pedig a neoliberális világrendbe való minél gyorsabb és kritikátlanabb betagozódás ügynökeivé és haszonélvezőivé váltak. Politikai projektjeiknek már nagyon rég nincs semmi köze Magyarországhoz, mint közösséghez.

Azok, akik manapság baloldali értelmiséginek nevezik magukat Magyarországon, szinte kivétel nélkül a politikai liberalizmustól és szabadpiactól várják, hogy Magyarország automatikusan nyugati országgá váljon. És amikor ez nem működik, és egyre több anomália látszik, azzal paráztatnak, hogy az ország, mint közösség érdekével foglalkozni náci gondolat.

A közösség baloldali értelme ma Magyarországon nem létezik. Ezt még meg kell csinálni.

Magyarország, mint közösség ugyanis nem fog tudni talpra állni sem a közösséget megtagadó liberalizmus, sem az ennek hatásai elől menekülő, romanticizált nemzeteszme alapján. Ehhez éppen arra a baloldali gondolatra van szükség, hogy a politikai jogokat a gazdasági erőviszonyokról leválasztó liberális gondolat hazugság, s az egyéni jólét elválaszthatatlan a közösség jólététől.

Egy populáris baloldal, vagyis egy jó kis balpop letagadás helyett elfogadná azt a helyzetet, hogy a rendszerváltással Magyarország szovjet gyarmatból a globális neoliberális kapitalizmus félperifériás szereplőjévé vált, és nem egy képzeletbeli egyenes vonalon halad a centrum-országok jóléte felé. A balpop a Nyugat utolérésének ábrándja helyett az ország valós helyzetéhez mérné magát, és az ország létező erőforrásainak a közjó érdekében való, ellenőrzött felhasználását tűzné ki célul.

Egy ilyen baloldalnak nem lehet köze az önmagát átmentő kommunista pártelithez, ami a piaci fundamentalizmus, a gátlástalan korrupció, és a klientúrának való osztogatás szürreális egyvelegét tette kormányzási alapelvé. A balpop amúgy sem felejti el nekik az 56-os forradalom leverését.

Egy ilyen baloldalnak nem lehet köze ahhoz a liberális-européer értelmiségi baloldalisághoz sem, ami a Nyugathoz való felemelkedést úgy képzeli el, hogy sürgősen elfelejtjük a helyi, közös magyar történetünket. A magyar balliberálisok a jelenlegi világrendbe való betagozódást a liberalizmus elvi értékeihez való felemelkedésként élik meg, a betagozódásból fakadó összes problémától pedig mint szégyenletes provincializmustól fordulnak el.

A balpopnak nem lehet köze a liberális-européer baloldaliság kisöccséhez, a 68-as radikális baloldalhoz sem, amely egy internacionális (értsd nyugati) tudatosság nevében határolódik el megvetően attól a rétegtől, amely az egyetlen bázisa lehetne, a magyar középosztálytól. Ők az ország valós helyzete helyett kizárólag az ország provincializmusának ostorozásával képesek foglalkozni. Ha nem tartaná fenn őket a nyugati baloldali infrastruktúra és a magyar ballib klientúra orrbefogva elfogadott támogatása, ez az irányzat Magyarországon már rég kipusztult volna.

És végül a balpop nem azonos a globalizációkritikus mozgalommal sem, ami a neoliberális globalizációval egy nemzetközi mozgalmi hálózat létrehozásával próbált szembeszegülni, ami aztán belebukott a hatalommentesség alapelvébe. A balpop tudomásul veszi, hogy ha az erőviszonyok megváltoztatására törekszik, akkor bizony hozzá kell nyúlnia a hatalom mocskos témájához. S mivel mi itt élünk, a vonatkoztatási pont Magyarország a világrend kontextusában, és nem fordítva. Bár külső szövetségekre ehhez szükség van, a balpop nem egy nemzetközi underground mozgalmi hálózatot akar, hanem valódi átalakulást Magyarországon.