Kontraszt I.

2010.03.20. 07:00 baum

 

Kontraszt

 

 

 

Csurka István, Magyar Fórum, 2010 Március
„A liberál-bolsi vezetőknek (…) tiszta választás esetén esélye sincs a nemzeti-polgári oldal, a Fidesz és – becsületes szándékunk szerint – a MIÉP kétharmados győzelmét megakadályozni.”

Valasztas.hu, 2010 március 18.



 

 

 

 

 

 

_________________________________________________________________________

Mszp.hu, 2010 március 14.
2010. március 15-én 12 óra 30 perckor a Magyar Szocialista Párt a Pilvax közbe várja a demokratikus oldal valamennyi szimpatizánsát, akik egy békés, erőszakmentes országban szeretnének élni.


Index.hu, 2010 március 15.
Az MSZP a kis Kammermayer Károly térre szervezte ünnepségét, ahol a megjelent több száz ember már tömegnek tűnt. A rendezvényre busszal is érkeztek szervezett érdeklődők.

_________________________________________________________________________

Jobbik.hu, Király András önéletrajzából
"Az esti közös imádságok, Biblia-olvasások, a közös szentmisék, családi programok, közös élmények, a családon belüli szeretet, összefogás, ragaszkodás ébresztettek rá: életem legmeghatározóbb dolga a családom"

Youtube, Király András görög élményei

 

_________________________________________________________________________

Stop.hu, Gréczy Zsolt blogjában a miniszterelnöki vitákról, 2010 március 18.
"A helyszínen (...) kapható lesz egy CD a Gyurcsány-Orbán-vitával és az őszödi beszéddel.(...) Az ok egyértelmű és világos. Baloldali és liberális embereknek az a tévévita örök pozitív emlék és kapaszkodó. És Orbán Viktor politikai pályafutásának talán a legnagyobb pofonja. Nem árt, ha nem felejti el, mi történt négy éve és kár azt hinnie, hogy ha nyer három hét múlva, az örökre szól."

Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök vita, 2006 április 5.
"Elnök Úr, kérnék Öntől valami szívességet most itt. Ezt a nagyon buta és igaztalan kampányt, hogy itt valaki gyógyszerfelírási díjat akar bevezetni, legyen olyan kedves, vonja vissza. Ön úriember. Ilyet senki nem mondott. No de most kampányt építenek. Nem akarhat igaztalan módon nyerni. Nem igaz vádakkal választást nyerni az nem igaz országhoz vezet."

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr311850383

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nehéz lehet ilyenkor jobbikosnak lenni 2010.03.20. 13:31:47

A nemzettudat hanyatlóban van. Egyre kevésbé fontosak a hagyományok, a történelem, a nemzeti szimbólumok. Ezek nem csak a hétköznapokból, hanem az oktatásból, médiából, közéletből is kikopófélben vannak. Ha nem akarjuk, hogy a hazafiasság végleg eltűn...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása