Elhunyt a marxista szélsőbal

2010.03.23. 08:00 Fent és Lent

Lezárult a jelöltállítás, a szélsőbalon a Munkáspártnak 16 jelöltet és 4 területi listát, a Zöld Baloldalnak pedig mindössze két jelöltet sikerült állítania.

 

Munkáspárt: itt a vég

A Munkáspárt az utóbbi választásokon szép egyenletesen zuhant lefelé, egészen a 2006-os katasztrófájáig, amikor 1% alatt végzett, így az állami támogatástól is elesett. (1998: 3.95%, 2002: 2.16% , 2006: 0.41%)  Talán tényleg igaz lehet a populáris vélekedés, miszerint a Munkáspárt-szavazók egy zárt korosztályi csoport, ami az idő múltával egész egyszerűen kihal. (Ez a jelenlegi számok alapján talán az MSZP jövője is.)

A Munkáspárt számára a 2006-os ciklus tétje az volt, hogy ki tud-e mászni a gödörből, és vissza tud-e kapaszkodni politikai tényezőnek. Egy rendszerkritikus párt számára a körülmények különösen kedvezőek voltak. Előbb kezdetét vette a permanens belpolitikai válság, majd beütött minden radikális baloldali párt álma, a gazdasági válság. Sőt nem is akármilyen gazdasági válság, hanem igazi nagy világválság, amilyet 1929 óta nem látott az emberiség.

Nos, eljött a számadás ideje: a Munkáspárt létrejötte óta először nem tudott országos listát állítani. Kiderült, hogy a Munkáspárt egy olyan antikapitalista párt, ami a kapitalizmus 80 év óta legnagyobb válságából semmit sem tudott profitálni. Nem sikerült felépülniük a 2006-os kudarcból, sőt még mélyebbre jutottak.

A további halódás persze még hosszú-hosszú évekig eltartat (elvégre még a MIÉP is létezik), de azt nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy ez itt a vég, a Munkáspártnak mint politikai szereplőnek vége van.

 

Zöld Baloldal: a kísérlet nem sikerült 

A szélbalon még egy formáció van a pályán, a három egymástól idegen elemből összekotyvasztott Zöld Baloldal.

Az egyik alkotóelem a Munkáspártból 2006-ban kivált csoport, ami a lehető legalkalmatlanabb néven, Munkáspárt 2006-ként alapított pártot. Ezek a szakadárok egyrészt kőkemény sztálinisták, akik az 56-ban elhullott ávósok sírjait koszorúzgatják, másrészt viszont magasról tesznek a szocialista puritánságra, és vidáman tolják a proletár homoerotikát.

Ebben a formációban található Droppa György időnként megváltozó nevű zöld pártja, amit a hazai zöldmozgalomban gyanús kamuszervezetként tartanak számon, és ami teljesen kimaradt az utóbbi évtized pezsgő magyar zöld szcénájából.

A harmadik elem pedig egyszemélyes csapásmérő egységként Tamás Gáspár Miklós. Az ő szerepe ugyanaz lett volna, mint Bokrosnak az MDF-ben: celebként elvinnie a vállán a düledező szervezetet.

Egy ilyen szürreális politikai holding egyetlen éltetője, természetes összetartó erő hiányában csak a siker lehet. Miután a Zöld Baloldal mindössze két jelöltet tudott állítani, meglepő lenne, ha a továbbiakban is hallanánk még valamit erről a szervezetről.

Még három hét van a választásig, de az már most eldőlt, hogy a marxista baloldal, mint politikai erő, hosszas szenvedés után 2010-ben elhunyt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr551858242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nem t'om, én már régóta úgy látom, hogy téged szinte csak TGM és a "marxisták" (mármint nem a tényleges marxisták, hanem valami ilyen kitekert fikció) elleni gyűlöleted motivál és majd minden posztod erről szól, de az azért már mégiscsak képtelenség, hogy a Thürmer-féle Munkáspártot, ezt a nacionalista-sztálinista skanzent "marxistának" nevezed. ez most vicces, vagy mi?
Marxista baloldal 1989 óta egyáltalán soha nem volt Mo-on, és ezt te is jól tudod. Talán majd lesz. A (Thürmer)Munkáspárt eltűnése amúgy nyilván kellett ehhez (hogy legyen egyszer).
Elnézést kérek, hogy a Magyar Kommunista Munkáspártot marxistának nevezem :DDD
Régóta nem igazodok el a maroknyi magyar kommunista "ki az igazibb marxista" nevű játszmájában.
ok, akkor játsszad a hülyét, szerintem a te bajod.
Kommunista, marxista, sztálinista, nem mindegy? Ahogy Eric Cartman mondaná; delfin vagy eszkimó nem mindegy? Hal, hal. :)
ja, hát igen, Thürmer pártja, amelyik több mint tíz éve kizárólag nacionalista dumákat nyomat, nyilas honlapokról vesz át cikkeket és a "magyar vállalkozók" támogatása a legfőbb vágya...ez a párt "marxista"...aha.

hagyjuk inkább.
Ideje volt.

Ki a francnak kell Marx?
@miertnememlekszem:

Jaj, leszólták a marxizmusod! :'(
Szegény gyerek...
TGM-nek a III/III-as múltjával kellene elszámolnia...
úgy látszik, a CEU-s professzorok:
Bokros TGM összetartanak:)
Őszintén szólva, mint vicces tényező nekem hiányozni fog Thürmer Pártja......

A Munkáspárt halott......:(:(:(:(

anotherlife2time.qwqw.hu
sexhell.hu
ugyanmár, ott az lmp, reális eséllyel bejuthat az ogy-be, simán kommer bagázs, igazi '68-as antikapitalista hevülettel. utópisták mindig is voltak, mindig is lesznek
Úgy vélem, a politikai palettára továbbra is kellene egy IGAZI baloldali párt, mert az MSZP már nem az! A demokrácia abból áll, hogy szines a politikai paletta, s a sokszínűségből választanak képviselőket a polgárok. Ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit, s az érdekek és nézetek ötvözéséből alakítanák ki a konszenzust.
Nincs egyetlen út! "One best way". Szerintem a Thürmer párta és magára Thürmerre is a jövőben is szükség lenne! Legalább parlamenti "kiscsoport" szintjén.
Állami támogatás nélkül pedig, perifériára sodortan igen nehéz! Legalább 176 milliót kellett volna nekik is adni, s akkor vélhetően bejutottak volna!Vagy nem adni senkinek sem!
Istvánffy: ne haragudj, de ilyen gáz posztot irni. Ez demokrácia: a démosz szavaz.

Mit gondolsz, hogy a fidesz és a jobbik nem őket fogja erősíteni a következő négy évben? Meg nyilván mást is.

lvtjn: haggyad már, milyen lmp? az a védegylet sólyom lacival, vagy nem tudod ki schiffer andrás?
Már maga az a szó, hogy munkás!Ilyen nincs.Kihalt!Mindenféle hangzatos nevet kitalálnak mint:termelést elősegitő asszisztens=szalagmelós.Nagyon ritka az ha megkérdezel valakit azt fogja mondani:Munkás vagyok egy gyárban.Az emberekkel elhitették hogy ez ciki.Olyan hiány van szakmunkásból, mint még soha.Normális baloldali pártból is.Jobban hangzik:Én egy polgári pártra szavazok.Nincs min csodálkozni.
nem hunyt el a marxizmus, csak a magyarországi képviselete.
Thürmer a virtigli nackóbolsi, eszelősen vérfagyasztó mosolya még mindig képes alkalmi hideglelést kiváltani. Brrrr.
A marxizmushoz, persze nem sok köze volt.
Béke politikai poraira!
@földön járó: Dehogy nincs igazi baloldali párt Magyarországon, csak naracssárgába vannak öltözve, és jobboldalinak nevezik magukat. Több szocialista elem van a nem létező programjukban, mint a Thürmerékében meg az MSZP-ében együtt.
Méghogy kimúlt a marxista baloldal???
Nézzétek meg a Jobbik programját!
Ennél marxistább és kommunistább programot 30 éve nem látott Európa! Ugyan a szövegnek van szélsőjobbos beütése, de a lényegét tekintve (90%-ban) egyezik a Jobbik és a Munkáspárt programja.

Kádár népe él -> Jobbik bekerül a parlamentbe!
No surprise.
Jó kis írás, újságba való :)

@Szevasztok: Ne beszélj hülyeségeket...
@Szevasztok: Annyiban igazad lehet, hogy a Jobbik jelenség mozgatója szerintem is az elmaradt rendszerváltás, de AZ az elmaradt rendszerváltás, aminek 89ben kellett volna lennie. Akkor a jólétet kapcsolták a nyugati demokráciával, most a "magyar" "nemzeti" köntösben lezajló jóléti rendszerváltásban bíznak. Föld és vízkészletünk van, bammeg. Ezt a gondolatot a fankadeli marhaságai közül ollóztam ki, noha nyilván másnak is eszébe jutott: (egy index cikkre válaszol a blogjában, de hosszú úgyhogy az idézett részt bemásolom:

INDEX: "Sokan egy szentimentális majomnak néznek" - mondja, majd arról beszél, fő szívfájdalma, hogy a nemzeti érzelmű embereket általában nem a magyarság szellemi gyökereinek vagy történelmének ismerete, hanem a közös zsidózás és cigányozás köti össze."

FANKADELI FERENC: Nem mondtam ilyet, hogy szentimentális majomnak néznek, hanem azt mondtam, hogy tartanak és ezt többször is, de hát na. Ez apróság a többi dologhoz képest. Talán nem is meglepő, hogy a fő szívfájdalmamnak végképp nem adtam hangot, és amit a cikk írója annak titulál az sem ilyen formában hangzott el. LÉNYEG_ Azt mondtam, hogy egy "átlagos" Jobbik szavazó számára a magyarság manapság a jólét szinonimája akar lenni. A jólétre akar szavazni, több fizetésre kevesebb sikkasztásra. Ha megkérdezzük tőle, hogy mi az, hogy "magyar", sok esetben hosszú csend válaszol helyette. Szellemi síkról beszéltem, nem gyökerekről és nem történelemismeretről. A közös zsidózást és cigányozást még csak nem is említettem, nemhogy olyan aspektusban tálaltam volna, hogy ez bárkit bárkivel összeköt....
@Szevasztok: A tisztán látás végett: a Jobbik programja nemzeti, és részben szocialista, azaz nemzeti szocialista, amelytől a mai politika elit, bárholy a fejlett európában retteg, miért is? Tanulj és megérted majd!
süti beállítások módosítása