Miért nem Sólyom László?

2010.05.03. 08:00 SeppiSchluiferer

Orbán Viktor április 25-én bejelentette, hogy vége az elmúlt húsz évnek. Lezárult a rendszerváltás rendszere. Kész, vége. Ezek után logikus lépés lenne, ha az új rendszer első államelnöke nem az az ember lenne, aki a most áprilisban megbukott rendszer megalapozója, megalkotója, védelmezője, alkotmányának fogalmazója volt.

Nem. Új rendszerre van szükség. Negyedik Köztársaságra. Sólyom László viszont a Harmadik Magyar Köztársaság utolsó védelmezője. Személyes és tudományos érdekei is azt kívánják, hogy a most megbukott rezsimet óvja. Ő fogalmazta ugyanis a jelenlegi alkotmány szövegét. Bármiféle új alkotmánymódosítás után Sólyom közjogi életműve átkerülne a jogtörténet poros polcaira.

Felettébb nevetséges, hogy az a Makovecz Imre is kiáll Sólyom mellett, aki a Heti Válaszban a választások előtt még kormányzói jogköröket adott volna Orbánnak.  Komolyan gondolja, hogy a liberális Sólyom László, az elmúlt, elkúrt húsz év atyja jóvá hagyná Orbán jogainak szélesítését? Építész úr! Ha már épületet nem tud tisztességeset tervezni, legalább a közjogi építményünk alkotásába ne szóljon bele!

Mert azt még értjük, hogy Lányi András, Zlinszky János vagy egyéb védegyletesek, akik anno jelölték, most is Sólyomot akarják.

De akinek elege van az elmúlt húsz évből, nemet kell, hogy mondjon Sólyom Lászlóra! Akinek elege van a Harmadik Magyar Köztársaságból, annak nemet kell mondania a Harmadik Magyar Köztársaság atyjára!

Rendszerváltásra van szükség. Ha megint azokat ültetjük pozícióba, akik húsz évvel ezelőtt is elkúrták, akik MSZMP-s famíliába házasodtak, akik a belpesti liberális elit emberei, akkor ne csodálkozzunk, ha nem jutunk előbbre. Sólyom mindenféle előrelépés, mindenféle rendszerváltás akadálya.

Sólyom László még 1992-ben azt nyilatkozta, hogy a magyar alkotmány nem leváltható. Hogy az alkotmánybíróság értelmezései sohasem felejthetők el. Idézzük is fel egy ilyen értelmezését! Azt, amelyikben Sólyom László elutasította annak lehetőségét, hogy a kommunizmus alatt elkövetett bűncselekményeket a szabad Magyarország igazságszolgáltatása felderítse s üldözze. Teremthető-e egy olyan emberrel igazságos rendszer, aki alkotmánybíróként expressis verbis elutasította az igazság létét? Szerinte az igazság mindig szubjektív és mindig relatív.

Hát ezért ne ő legyen. Sólyom Lászlóból se csináljunk abszolútumot. Új rendszer csak nélküle teremthető.

Nemrég külföldi újságírók jelentették ki, hogy nagyon bíznak „az Elnök Úrban”, mert ellensúlyt képezhet Orbánnal szemben. Nos, hát ezért ne legyen ő az elnök! Mert nincs szükség olyasvalakire, akit a külföldi sajtó, a külföldi tőke szívesen látna az ország élén.

Orbánnak nagyon nehéz feladata lesz: az IMF már most elvette pénzügyi szuverenitásunkat, a Jobbik pedig ugrásra készen áll, ha a Fidesz lefeküdne a Nyugatnak. Éppen ezért most egységre, s nem jogászkodásra van szükség. A külföldi tőkével, az IMF imperializmusával szembeni erős akaratra. Ha nem akarunk Görögország sorsára jutni, mihamarabb pénzügyi, gazdasági és politikai rendszerváltás kell. Mihamarabb, tehát most!

Sólyom for President? Ugyan, kérem. Nyugdíjat Sólyomnak!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr111969556

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pártóvoda felnőtt nélkül 2010.05.04. 13:32:55

A kétpólusú pártpolitikai térben az utóbbi öt évben megjelent egy harmadik pólus: a köztársaság. Sólyom László ezt képviselte öt éven át. Ez nyilván kényelmetlen ügy: nem lehet kizárólag a barátok és...

Trackback: Sólyom for president! 2010.05.03. 09:32:24

Ennek a pártharcoktól hangos országnak nem egy jóságos nagypapára van szüksége, hanem egy olyan emberre, aki az ország hosszú távú érdekeiért bármilyen pártérdekkel szemben képes kiállni. (Fotó: Gilicze Bálint) Pokorni Zoltán tegnap azzal lepte meg a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ez így van de működő demokráciákban azért szükséges ellenpólusnak, hatalmi megosztásnak is léteznie . Már pedig a formálódó „4” köztársaságból ez erősen hiányzik . Ja és ne jöjjön azzal senki, de hogy több mint 2/3 a választók és „azemberek” akarata alapján stb. ez így normális
Vedd már le a szemellenzőt!
Új idők, új dalaival? Fényes szellők?
Orbánnal,Pintérrel,Martonyival,Navracsiccsal, Szarrágóval?
Nem szeretem Sóloyom Lászlót! Túl sok volt az önként magára aggatott hatalmi cimke, és túl sok volt a gyáva hallgatás, avagy qrvául jobbra lejtett a pálya.
De ha belegondolok, hogy a mindentől független meztelen csiga Schmitt Pál teljesítené be a nemzet egységét, sírva fakadok.
@Hutchinson: Azért beszólt ő rendesen a Fidesznek is, amikor hülyeségeket szajkóztak nagy elánnal.
"Éppen ezért most egységre, s nem jogászkodásra van szükség."

Nézd, én sem szeretném, hogy Sólyom elnök maradjon, se azt, hogy a köztársasági elnöki pozíció olyan súlytalan hülyeség legyen, mint most, de ilyen mondat (Magyarország megtámadását, egy pestisjárványt és egy atomreaktor-katasztrófát kivéve) nem megengedhető. Jogállami módon kell átalakulni az okosok által jónak tartott rendszerbe, ennek pedig egy útja van: a "jogászkodás". Nem, én sem fékeznék, ha egy jogász lépne elém az úton, de mégis, sajnos ez az ő területük.

Az új alkotmányt (szerintem) népszavazással kellene jóváhagyatni. Akkor nem lenne vita erről többé.
Engem jobban irritál egy másik dolog:
Többek között Sólyom László a Magyar Honvédség legfőbb főnöke torpedózta meg a Tubes radart...aki ebben a minőségben felelős az ország biztonságáért. Nem tudom, hogy 15 évvel ezelőtt amikor lehetett látni Pécsről a jugó oldalon indított rakétákat fontos lett-e volna ennyire a környezetvédelem...
mondjál jobbat.
de komolyan.
olyat, akit _EZ_ a parlament megválasztana.

fikázni könnyű, konstruktívnak lenni nehéz...
Nekem is vannak fenntartásaim Sólyommal kapcsolaban, de - úgy tűnik - most arról van szó, hogy a Fidesz egy gumibélyegzőt akar helyette...
20 éve Orbán is ott bábáskodott a rendszerváltásnál. Ilyen alapon ő is mehetne nyugdíjba.

(Amúgy még ha valóban Sólyom szellemi terméke lenne is a jelenlegi alkotmányjogi berendezkedés, egy normális ember fel tudja ismerni, ha egy ötlete nem vált be, illetve ha az akkori jó megoldások fölött elszállt az idő.)
Sólyom Lászlónak az Alkotmány textusához lényegesen kevesebb köze van (közelít a nullához), mint pl. Tölgyessynek. Az Alkotmány "élővé tételéhez" viszont van.

Tubest nem Sólyom fúrta meg, ő a Zengőre ment fel.
Adjunk neki még egy esélyt, a második ciklusában már talán át mer menni a komáromi hídon! :)
Ez inkább arról szól, hogy valóban független köztársasági elnök lesz, aki rá mer csapni a sárgák kezére, vagy a Fidesz beültet valami bábot a pozícióra, aki úgy táncol ahogy fütyülnek.
Ekkora összemosást!

Tisztelt blogíró!
Az alkotmánnyal semmi különösebb probléma nincs, ellenben az elkúrással annál inkább. Az elkúrások nem az alkotmányból eredeztethetőek, hanem tisztelt pártunk és kormányunk gazdaságpolitikájából, társadalompolitikájából, moráljából stb. Legkevésbé sem Sólyom tehet erről, s jó nagy csúsztatás összemosni a '89-es alkotmányozást az azóta regnáló politikusok szerencsétlenkedésével.

"Személyes és tudományos érdekei is azt kívánják, hogy a most megbukott rezsimet óvja."
Mit gondolsz megbukott rezsimnek? A Gyurcsány-kormányt? Sólyom nem Gyurcsánynak vagy az MSZP-nek írt alkotmányt, hanem a köztársaságnak, de szerintem valóban nem ő írta, csak AB elnökként átültette azt a gyakorlatba is, és bizony egyáltalán nem csinálta rosszul.

Szintén csúsztatás az is, hogy ha módosítják az alkotmányt, akkor ő lehúzhatja azt, amit csinált. Nem! Egyrészt valóban változnak az idők, másrészt azért mert módosítanak pár passzust, a lényege nem változik, de továbbmegyek, még akkor sem, ha prezidenciális rendszert alakítanak ki, ettől még az emberi jogok (sajtó, vélemény, a gyülekezés szabadsága, a többpártrendszer mind megmaradhat és ezek a leglényegesebb dolgok, nem pedig az, hogy miként választunk elnököt és annak milyenek a jogaik. Ez az alkotmány ebben különbözik leginkább attól, mint amilyen pl. '87-ben volt.
A lényeg az, hogy az alkotmány a demokratikus normáknak megfelelő legyen, s meggyőződésem, hogy Sólyom ehhez ragaszkodik, nem pedig a konkrét hatalomtechnikai megoldásokhoz, mégha valamelyik szimpatikusabb is neki mint a másik.
Ettől még nem lesz Negyedik Köztársaság, mondhatnak a fideszesek is bármit.

Ja, és Makovecz Imrével sok mindenben lehet vitázni, de hogy épületet ne tudna tervezni?
Ej, ej, ezt azért nem kellett volna, mert ezen vitázni nem is érdemes.
@Hutchinson: És Orbán köztársasági elnök. "HURRÁ"
Mert azt még értjük, hogy Lányi András, Zlinszky János vagy egyéb védegyletesek, akik anno jelölték, most is Sólyomot akarják.

Aha. Meg többek közt valami Fidesz nevű szervezet is jelölte, ha jól emlékszem...
@Hutchinson: "Túl sok volt a gyáva hallgatás"
???????

Melyik köztársasági elnököt tudnád említeni, aki jobban szembement az aktuális kormánypárttal, vagy a nagyméltóságú ellenzékkel?

Gönz bácsi aranyos ember volt, de semmilyen ügyben nem állt ki, talán csak akkor, amikor kirúgtak néhány rádióst, elvolt. Így könnyű népszerűnek lenni.
Mádl szintén nem sokat mutatott, cserébe nem is szerették, mert nem tudta a nagyapó szerepet jól előadni.
Sólyomra emlékezni fognak, mert sok ügyben kiállt, tett, végezte a dolgát. Beszólt jobbra is balra is, hogy balra többször? Hát igen, ők voltak hatalmon, s a választási eredmények alapján úgy tűnik, talán volt miért beszólnia, de a Fidesznek se tetszett a kritika. Az elvszerűség lehet a veszte, persze nyilván követ el ő is hibákat, kommunikációs képességei nem a legjobbak, nem olyan aranyos. De leginkább a pártok bábot akarnak, s erre ő valóban nem alkalmas, ezért támadják a pártkatonák is.
Az utolsó bekezdés a nap vice, mégpedig fetrengve röhögö kategóriában. Nullánál több iq-val belátható miért.
A problémák Sólyommal:

1. hazudik a féregje
2. gyáva is a féregje
3. zsidóbérenc a kommunista féregje
4. Kun Béla unokája a féregje
5. hogy néz ki
Az érvek hamisak. Orbánynak a kétharmad birtokában kevés az, amit solymos nyujtani tud. Hiába kapott meg minden támogatást, sokszor elvtelenül is, ma orbánynak engedelmesebb és simulékonyabb elnök kell, különben sokat rohangálhat az alkotmánybiróságra.
Elmúlt húsz év a rendszerváltás óta, mai szemmel nézve valamikori bűnösök, valamikori szemmel nézve mai bünösök egybeolvadnak, elég volt ezzel foglalkozni, nem ez a ma problémája.
Jó lenne, ha köztársasági elnöknek nem "nagyapót" választanának, hanem egy olyan embert, akire azt lehet mondani, hogy az ország feje és igen is kiáll a Magyar Köztársaságért. Nem az orra alatt motyogó könnyedén lelapozható emberre volna szükség... Sejtéseim szerint, itt is a hatalmi érdekek fognak győzedelmeskedni, így egy politikai "bábut" fognak kinevezni.
Gönz beceneve Takony volt, ami mindent elmond róla.
"Mert nincs szükség olyasvalakire, akit a külföldi sajtó, a külföldi tőke szívesen látna az ország élén."

Ez az a hangnem, amit régóta hiányolok a nemjobbikos médiából.
Ennél azért összetettebb a kérdés. A FIDESz a 2/3 birtokában azt csinál amit akar...majdnem. Az Alkotmány Bíróság megvétózhat dolgokat és sok borsot törhet a fidesz nózija alá. Na, de ha Sólyom az AB elnöke?..., hát ne legyen igazam
A jelenlegi ideiglenes Alkotmányt zömében Sólyom rakta össze.
"Mielőtt bemutatnám azokat az urakat, akiket a kormányzati munka előkészítésére felkértem, tisztáznám, hogy mi is az, amit a választópolgárok elvárnak. A választópolgárok a kétharmados többséggel megdöntöttek egy rendszert és megalakítottak egy új, nem csak politikai, hanem gazdasági rendszert is" - jelentette ki Orbán Viktor. "Olyan kormánytagokra van szüksége az országnak, akik meg tudnak felelni egy új politikai és gazdasági rendszer megalapítása igényeinek" - mondta. (Index) Igen, és éppen ezért van szükség más köztársasági elnökre is...
@SeppiSchluiferer:
"Olyan kormánytagokra van szüksége az országnak, akik meg tudnak felelni egy új politikai és gazdasági rendszer megalapítása igényeinek" Pintér , Semjén, Hende , ??? jua persze se gerincuk se agyuk O.V utasításainak megkérdőjelezéséhez .
Jogászként nagyon örültem Sólyom megválasztásának, azt reméltem, végre nem egy szobatudós, hanem egy hozzáértő ember kerül ebbe a székbe. Aztán nagyot csalódtam benne. Sokáig azt hittem, nála lejjebb már nincs, alkalmatlan és méltatlan ember, de azokat a neveket hallva kiket mostanában dobnak be mint lehetséges utódot, még Sólyom is jó megoldásnak tűnik.
Egyébként nem értem mi baja a Fidesznek Sólyommal. Ők jelölték, ők szavazták meg, most meg le akarják váltani? Ezzel csak azt ismerik be, hogy egy politikai komisszárt akarnak a helyére ültetni.
@Obszerváló: Politikai komisszár kell. De ez csak magánvélemény, nem F&L álláspont...
nem hiszem, hogy egyet kell értenünk Orbánnal.

az új rendszer megdöntése még az ancienne régime játékszabáylai szerint történt (2/3)

amibe politikai retorikával persze bármilyen választói akarat beleérthető arról, hogy mire is mondtak nemet a v.pógárok. (8 évre vagy 20-ra)

A rendszerváltás rendszere valóban megbukóban, de annak tényleges végigvitelét az új felhatalmazású kormány teljesítené be.

A kérdés, hogyan? Mert nem világos, hogy ez az új rendszer valóban csupán egy a kérlelhetetlen, zárt és társadalmi problémákra érzéketlen alkotmányt és alkotmányértelmezést is padlóra küldene, vagy csak újrakontextualizálja a kormányzás stílusával.

Mégvalami:

Sólyom olyan hangsúlyosan össznemzeti retorikával nyomult mint egyetlen államfő sem eddig. Ez érdemeként is felfogható. (Persze lesz aki szerint csak szlovák-magyar vízháborút akart kirobbantani, hogy UN békefenntartók szálljanak meg minket, meg a lápi pócokat)
@napon tamás:

1. És sem hiszem, de Sólyommal szemben én vele értenék egyet.

2. És? 2006-ban nem sikerült az utcán...

3. És?

4. Sólyom utolsó percig védeni fogja a jelenlegi alkotmány minden vesszejét és pontosvesszejét. Hova lenne az ő nagy életműve, ha hoznának itt egy új alkotmányt?

5. De egy 1989-ellenes kurzussal szemben ő 1989 "értékeit" védené. (Amint az LMP és Schifferék ígérték - ennyit a másságukról.)
És akkor nem is szóltam arról, hogy olyan elnök kéne, aki nem kappanhangon védi a bazsarózsákat, hanem valami hasznosabb elfoglaltságot is talál magának.
@seppi
1.2.3.

Nem tudjuk mi bukott meg és a megbuktatás nyelve is az előző rendszere szótárából írodott

Most komolyan, forradalom és rendszerváltás hagyományos államjogi, v. szociológiai értelemben nem zajlott le. ez brutál nagy csúsztatás.

Jó volna, ha így lett volna, de nem.

az LMP-pedig '89 "helyes" értelméért szállt síkra (megengedem lehet h, azzal sem értünk egyet) nem pedig a realizálódott '89-es forgatókönyvért.
hirtelen Sólyom liberális lett. FIDESZ-amnézia 49. rész. és amikor 2005-ben megválasztotta a FIDESZ, akkor is liberális volt?

meg véded az országot a külföldi újságíróktól, és az IMF-rabszolgaságtól, ami Vona dumája. rád gondolt, amikor azt mondta, hogy mindenki Jobbikos, csak nem tudja.

Makovecz is jó volt még pár hete, amikor a Heti Válaszon feszített, hogy nem Jobbikos, mi? most már lehet belerúgni, ugye?

na, gratulálunk, jól bemutattad, hogy kell hetente szöges ellentétét mondani a múlt hetinek, igaz, gerinctelen FIDESZesként.
1. A Sólyom nem a Fidesz jelöltje volt, hanem a Védegyleté. Egy sanyarú helyzet volt, ahol vele szemben a még rosszabb Szili indult. A Fidesz két rossz közül a kisebbiket választotta.

2. Ja, ha te kedveled az IMF-rabszolgaságot, az más. A Síp utcában van egy kávézó, ott péntekenként el is fenekeltetheted magad bőrnacis nénikkel.

3. Nekem a Makovecz sohasem volt jó.

4. A Fidesz ma az egyetlen párt, amelynek esélye van leváltani az 1989-es kiegyezést. Sólyom ebben nem segítője, hanem akadályozója. Ezért mondok rá nemet. Én egyébként egy erős elnöki rendszer híve lennék, Orbánnal mint államfővel. (Magánügy.)
@napon tamás: Van a helytelennek helyes értelme? Az LMP 1989 átmentéséért küzd. Valahogy nem hiszem, hogy Bozókaival jön el a nemzeti forradalom.
Marhaság.

Sólyom az első normális köztársasági elnök, aki nem nagyapó akart lenni. Konkrét dolgokért is síkra szállt, és nem pártpreferenciák alapján.

A Fidesz meg magát alázza, hogy az általa sem kritizálható (legalábbis eddig egyátalán nem kritizált) elnöki tevékenysége ellenére, olyan érvek alapján dönt ellene, ami már a 2005-ös megválasztásakor is tudott volt.

Nehogymár egy pojáca legyen az elnök! Az utóbbi 20 évben minden "demokratikus" dolog elvesztette a tekintélyét, a köztársasági elnöki intézmény az egyetlen, ami ezt valamelyest őrzi. Most ezt is le akarják rombolni.

BTW van néhány politikus, aki tudna 4. köztársaságot csinálni. Orbán Viktor speciel pont nem, hiszen ő az egyik apja a harmadiknak. Sokkal inkább, mint Sólyom, aki csak értelmezgette az alkotmányt.

Nem állítom, hogy az alkotmányon nem lehetne jelentősen változtatni, de ez önmagában nem alkalmas új rendszer teremtésére. És nem is akadályozza ezt.
@SeppiSchluiferer:"Építész úr! Ha már épületet nem tud tisztességeset tervezni, legalább a közjogi építményünk alkotásába ne szóljon bele!"
Szeretnél Te úgy Írni, ahogy Makovecz Úr tervez.
"Sólyom László elutasította annak lehetőségét, hogy a kommunizmus alatt elkövetett bűncselekményeket a szabad Magyarország igazságszolgáltatása felderítse s üldözze"

Mivel a törvényjavaslat több ponton alkotmányellenes volt. Az alkotmánybíróság nem úgy működik, hogy szeretem az ötletet vagy nem szeretem...

Sajnos az ideiglene alkotmányunk nem ideális, hanem egy alku eredménye a rendszerváltás előtti komcsi vezetéssel - ők értelemszerűen beleépítették a lehetőséget az elszámoltatás korlátozására és a hatalom átmentésére.

De most már semmi akadálya annak, hogy a Fidesz 2/3-dal úgy módosítsa az Alkotmányt, hogy az ilyeneket meg lehessen lépni.

És valóban nem ártana népszavazással is megerősíteni...
Hát én fiatal vagyok, max felvételeket láthattam, de mintha Orbán is ott figyelt volna mindenféle tárgyalásokon 89-ben. Meg 98-02 közt is valójában szocik diktáltak, mi? Elképesztő az a magabiztosság, amivel a fidesznyikek megkülönböztetik a csúnya bácsikat a jó bácsiktól. Adózni meg jegyet venni kéne már ilyen biztosan, mindenkinek
Ennyi hülyét. Sólyom is mehet a levesbe.
Sólyom teljesen alkalmatlan, döntéseinek egy része aktívan hozzájárult a morál további mélyrepüléséhez, pedig jelen pozíciójában pont ilyen jelképesnek számító feladatai lennének.
Pl. a korrupt orvosok kegyelme (ha orvos korrupt az mennyivel jobb, mintha politikus tenné?), vagy a gyerekeiket iskolába nem járató szülők felmentése (a büdös életben nem kényszeríti öket senki iskolába ezek után).

De lehet folytatni: a ktüntetések esetében a kézfogás kikerülése; nem kellett volna aláírni azt a kitüntetést, ha nem tetszik (egyébként tényleg nem kellett volna kitüntetni azokat az embereket), vagy politikusként (végülis az lenne) elintézni, hogy ne javasolják őket.
Vagy a komáromi megfutamodása, ami egyszerűen közröhej volt. Nem volt annyi vér benne, hogy a szlovákok törvénytelen tiltása ellenére át akarjon menni a hídon, szánalmas majommá tette, ráadásul ártott az országnak is vele. Be kellett volna mennie, aztán ha véletlenül kap egy két sallert, abból nemzetközi botrány lett volna, így csak nevetséges torzsalkodás.
Ki jelölte államfőnek? Melyik párt támogatásával került oda? Most ki lesz a miniszterelnök? Melyik párt nyerte a választásokat? Jaaa, hogy ugyanarról az emberről és a pártról beszélünk? Ez a párt és ez az ember változtathatja a véleményét és az álláspontját? Más aki ugyanezt teszi az köpönyegforgató.
"De akinek elege van az elmúlt húsz évből, nemet kell, hogy mondjon Sólyom Lászlóra!"

én nem kedvelem sólyom lászlót, de itt és most álljon meg a menet.

igen elegem van az elmúlt 20 évből és úgy gondolom, annak az elmúlt 20 évnek szerves része volt az a garnitúra is, amelyik most hihetetlenül nagy támogatást kapott a választópolgároktól. gondolom a posztíró még nem töltötte be a 35-öt ezért nincsenek egzakt emlékei az 1998-2002-es kormányzati ciklusról. hát, most meg fogja kapni.
ha azt gondolta gyurcsány egy beképzelt pojáca volt, akkor jól figyeljen mi jön most.
@Obszerváló: Bocsi, de nem a Fidesz jelölte, hanem civilek.
btw ennél zavarosabb, inkoherensebb katyvaszt, mint ez a poszt nagyon régen olvastam már. és valóban, az utolsó bekezdés megkoronázása a megkoronázhatatlannak. félelmetes...
Horthy "kormányzó" volt, Sólyom "elnök". Orbán feltehetően "kormányzó-elnök" lesz, mint Kossuth Lajos volt a függetlenségi nyilatkozat után.
egyébként tragikus, de valójában teljes szívemből kívánom, hogy ez a "neofényesszelek nemzedék" pofára essen, de hatalamasat.
Bravo! Nagyon jó írás, minden szavával egyetértek. Én még megemlítettem volna egyes kegyelmi ügyeit is, de ez is pont elé.
@joc24: én a helyedben ennek utánanéznék, hogy ki és hogyan jelölhet köztársasági elnököt.
@Bartoki: Az a jog, amit a bíró kimond. A cseh alkotmánybíróság miért találta akkor alkotmányosnak a kb. ugyanolyan törvényt, mint a mi Zétényi-Takácsunk? Hmm?

@vakcsibe: Nem szeretnék úgy írni, ahogy ő tervez.

@Karón Varjú: Egy szuverén kell. Orbán vagy Sólyom? Én az előbbit választom. Szíved joga másképp cselekedni, csak egyet jelzek: Sólyom mögött nincs akkora demokratikus felhatalmazás, mint Orbán mögött.

Egyelőre azonban azt látjuk, hogy különböző hangos érdekcsoportok olyasmit kérnek számon a Fideszen, amire semmi joguk nincsen sem morálisan, sem politikailag, sem jogilag. Szép példája ennek Boda Zsolt írása, amelyben egyenesen demokráciavizsgának nevezi, hogy újraválasztja-e Sólyom Lászlót az elnöki székbe a Fidesz.

"Nem kell túl sok gógyi annak belátásához, hogy Boda képtelenségeket beszél. A hideg kiráz tőle, hogy a képernyőn joviális, ámde különböző kétes alakokkal gond nélkül együtt olimpiázó Schmitt Pál, vagy az MTA elkúrtságán semmit nem segítő (bár az MTA rendszerváltás óta legjobb kezdeményezését, a Mindentudás Egyetemét elindító) Vizi Elek Szilveszter legyen a magyar köztársaság elnöke, de akár tetszik akár nem, a Fidesz erre is megkapta a felhatalmazást. A Védegyletnek meg egyetlen képviselője sincsen az Országgyűlésben. A Fidesznek ezzel szemben alkotmányos felhatalmazása van arra, hogy kisebb jogszabálymódosítások után akár egy aranyhörcsögöt is megválasszon köztársasági elnöknek. Tetszettek volna választást nyerni!" (Konzervatórium) Erről van szó.
@SeppiSchluiferer:

Ez a kérdés akkor értelmezhető, ha tényleg lesz jelölt. Addig kvázi Sólyom vagy a nagy semmi van; semmi másra nem jó a sok poszt, csak arra, hogy Sólyom urat ekézze a posztíró.

Azt nem tudom, hogy milyen ancienne régime-ről, meg rendszerváltásról hadoválnak ebben az országban az emberek; vagyis nagyjából sejtem, ez a szokásos elborult, gőzös jobboldali álmok álmodói - világraszóló magyarok típusú hülyeség; amiből már hallottunk 4 évet. Tudom, hogy most ez jön, csak ne tessék elfeledni, hogy 2002-ben a változás mögött pl. ez is állt.

Csak sejtem, nem tudom pontosan, mit vártok, főleg OV-tól és csapatától, pl. Köztársasági Elnök, Alkotmánybíróság, Alkotmány kérdésében; de ez, főleg az utolsó tétel még annyira sem egyszerű és gyors dolog, mint egy új adórendszer kialakítása.

Egyébként, a jelenlegi Alkotmány megalkotásánál ott volt az akkori kormánypárt, az akkori ellenzék (tessék megnézni a mostani Fidesz táborból hányan voltak benne a rendszerváltók csapatában: soroljam a neveket?) és az ún. harmadik oldal számos képviselője is.

Szóval, amikor ekézed a jelenlegi Alkotmányt és Sólyom Lászlót (mint alapítót, védelmezőt), nyugodtan ekézd Viktorékat is.
Olvass utána, EKA, NEKA; ellenzéki oldalról mely személyek vettek részt benne. Ha nem találod meg Orbán Viktor (és Kövér László) nevét, akkor nem tudsz olvasni.

Álmodozzatok CSAK mások által elhibázott 20 évről.

L Ó L Á B
mennyi a közt elnök nyugdíja? egymillió?
Pfff...
Ennyi marhaságot kihozni ilyen kevés karakterből...
Hogy itt most nem jogászkodás kell, hanem OV minden posztra? Még szerencse, hogy Alvar Aalto reinkarnációja, a nagyszerű és elismert építész posztíró megmondja a tutit, mert ő mindenhez ért.
(mellékesen megjegyezném,h az ancien régime, de anszien rezsimként is helyes)
Eléggé demagóg szär ez az írás sajna, valami jobbat csinálj legközelebb kedves posztoló.
differenciálatlan marhaság. alapvetése alig jobb a 20 évet a 20 évért meg a politikusbűnözés remek jelszavaknál.

a Fidesz által Sólyom helyett megválasztásra kerülő elnök a "negyedik köztársaságot" képviseli majd? Sch. Pali jobb lenne, mint Sólyom?

gratula Seppinek!
@Zuzu Petals: Nem kívánom védeni a posztolót, és a helytelen írásmódot; valószínűleg az a zavaró, hogy a régime hímnemű, nem nőnemű. Így tényleg az ancien régime a helyes. (Így nem gondoltam, hogy az ancienne regime kifejezés helytelen.) :)
@daito: De lehet a magyarban jól megnyomjuk az ancien szó végén az "n"-t, így az valóban olyan érzést kelt, mintha nőnemű lenne. (Én is megnéztem a biztonság kedvéért :))
röptessül el sólymot, nem kell ide olyan bohóc, akit egy szlovák közrendőr -jogellenesen- el tud zavarni...

aki mgé a saját jogaiért sem tud kiállni, azt elnöknek? faszt.

ráadásul irritáló egy köcsög is ez a majom. sztem mindennap azzal ébred, hogy beáll a tükör elé meztelenül, álló farokkal, hogy drágám bazmeg, elnök vagyok...
süti beállítások módosítása