Miért Sólyom?

2010.05.04. 09:00 dugovics titusz

Az új kormány felállása, valamint az egyedüli és kétharmados kormánypárt prominenseinek nyilatkozatai miatt Sólyom László személye, és úgy egyáltalán, a köztársasági elnök intézménye körül kialakulóban lévő vita örömére tegnap megírtuk, miért ne, ma pedig megírjuk, hogy miért Sólyom László legyen a következő elnökünk.

Egyvalamiben talán sokan egyetértünk: a Harmadik Köztársaság eddigi „legjobb” köztársasági elnöke Sólyom. Ez a „legjobb” persze nem jelent mást azon túl, hogy neki sikerült a leginkább értelmeznie a pozícióból eredő feladatokat és a vele járó felelősséget.  Nyilván ez minimum követelmény volt az Alkotmánybíróság első elnökével szemben. Lehet persze mondani, hogy legyen inkább egy föstő az elnökünk, úgyse csinál az semmit egész nap, csak bazsarózsázik, meg fényezi magát, csak ez nem igaz.

„A köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.” Ennek az Alkotmányban található mondatnak nagy súlya van, nem lenne szabad félvállról vennünk.  Ahhoz, hogy valaki ezt a mondatot megtöltse tartalommal,az kell hogy a közjogi folyamatokat átlássa, valamint tisztában kell lennie a hatályos joggal és a jogfilozófiai irányzatokkal. Sólyom erre kiválóan alkalmas, és a jelenlegi közjogi berendezkedésünkben nagyon nem tenne jót egy kevésbé autonóm, kevésbé felkészült személy.

Arról nem tehet, hogy egy elkúrt országban a legfőbb közjogi méltóság sem tudja betölteni a neki szánt szerepet maradéktalanul.  Sólyom László a köztársasági elnökök Puhl Sándora, kiválóan fúj a sok durvulni akaró játékosnak, akik rugdossák egymást (meg a szurkolókat), ráadásul néha kézzel ütnek gólt és utána még be is ismerik, mielőtt átvennék a kupát. Arról nem a bíró tehet, hogy ez nem a Bajnokok Ligája, hanem a "megye három", ahol nem igazán számít, mit fúj a bíró, mert nem tud megverni úgyse’. Erről leginkább a Nagy Elkúró, a haverjai és az ezek seggét a végső kiszáradással fenyegető hasmenés közben is rendületlenül nyaló, valamilyen rejtélyes és feledésbe merült okból "balliberális értelmiségnek" elnevezett banda tehet. Így persze odáig jutottunk, hogy megkérdőjelezzük az egész rendszert. Azt gondoljuk: szarok a szabályok.

Az Alkotmány és benne az elnöknek szánt szerep alapvetően jó, a társadalom nem tudott élni a lehetőséggel, hogy úgy működtesse az országot, ahogyan azt kitalálták nekünk ’89 körül. Ez viszont azt jelenti, hogy mégsem teljesen jó az Alkotmány, mert egy törvény (főleg egy alaptörvény) nem lehet önkényesen egy rendszer megalapítója. Nem mi vagyunk az Alkotmányért, hanem az van értünk.  A jog nem egy statikus valami, hanem ideális esetben úgy reagál a társadalomban végbemenő folyamatokra, hogy közben azokat egy bizonyos közmegegyezéses irányba tereli. Mivel a közmegegyezés nagyjából megvan, meg kell vizsgálni, hol nem tudta betölteni a funkcióját, és szépen átalakítgatni. Ez a társadalmi mérnökösködés, amire persze elkúrás meg szakértés közben nincsen sem idő, sem akarat, sem ötlet.

Sólyom szinte minden lépése kiállta az alkotmányosság, a pártatlanság, a demokrácia feletti őrködés  és a nemzeti egység kifejezésének próbáját, ráadásul ahogy azt ígérte ő lett az eddigi legaktívabb, legcselekvőbb elnökünk. Jelenlegi berendezkedésünk szerint tehát jó elnöknek mondhatjuk Sólyom Lászlót. Persze ez a berendezkedés sincs kőbe vésve. Át lehet alakítani, meg lehet változtatni, akár teljesen új alapokra is lehet helyezni. Lehet alkotmányozni, lehet prezidenciális rendszert, három és feledik, meg negyedik köztársaságot csinálni, amit csak akarunk. Amit mi akarunk.

Orbán Viktor úgy mondta, most megdöntöttünk egy rendszert. Hogy az oligarchákét vagy az egész rendszerváltással kialakuló alkotmányos rendszert döntöttük-e meg, azt sajnos még nem lehet tudni, pedig megmondhatná.

Ha Viktorék azt szeretnék, hogy a Parlament feladata újra a társadalmi mérnökösödés legyen, akkor ehhez a dicséretes célhoz ők sem találhatnak jobb elnököt. Sólyom, aki jó kapcsolatokat ápol a Fidesszel, nem lenne ennek akadálya, de kellő kontroll lehet egy nagy ambíciókkal érkező kétharmados pártnak.

Ha viszont az alkotmányos rendet döntöttük meg és új alapokat, mondjuk prezidenciális rendszert szeretnének, ahhoz nyilván új madám kell. Ezzel viszont az a fő probléma, hogy ilyen felhatalmazást nem kapott a Fidesz.

Több okból sem: egyrészt erre –  ahogy sok minden másra sem – nem tértek ki sem a kampányban, sem azt megelőzően, tehát amikor az ikszet valaki odahúzta, ezeket mérlegelni sem tudta. Másrészt szám szerint nem szavazott annyi választópolgár a Fideszre, hogy elég erősnek ítéljük meg egy ilyen horderejű átalakítás társadalmi tömegbázisát. Az a minimum, hogy erről népszavazást kell tartani, és előtte egy kicsit konzultálni róla.

Egyelőre tehát úgy látszik, hogy pillanatnyilag azok a változások, amelyek előttünk állnak, és az a parlamenti struktúra, ami kialakult, egy erős köztársasági elnököt kíván. Olyat, aki végigvezetheti az országot egy esetleges átalakulás kezdeti lépésein, úgy hogy ne sérüljön az alkotmányos rend vagy annak közmegegyezéses alapjai. A Köztársasági Elnök csinál dolgokat. Pozíciója nem reprezentatív Magyarországon.

Sólyom for president!

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr261972648

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pártóvoda felnőtt nélkül 2010.05.04. 13:32:55

A kétpólusú pártpolitikai térben az utóbbi öt évben megjelent egy harmadik pólus: a köztársaság. Sólyom László ezt képviselte öt éven át. Ez nyilván kényelmetlen ügy: nem lehet kizárólag a barátok és...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az a véleményem erről a kérdésről, hogy egy országot tökéletesen bemutat, hogy milyen a vezetője, köztársasági elnöke. Egy országot képvisel, ezért olyannak kellene lennie, aki erős, önbizalmat és tettrekészséget sugároz. Na a mieink nem ilyenek voltak, hanem mindegyik egy öreg nyomorék. Göncz Árpád még hagyján, de Mádl Ferenc és Sólyom László egy beszélni nem tudó, gyengeséget és "nyomiságot" sugárzó ember. Az országot reprezentálva. Sajnos.
szálljon csak tovább, elég volt belőle ennyi.
De legalább képvisel valami értéket, nem egy börtöntöltelék, nem képmutató, nem felvágós, nem csaló, nem veszik meg pénzért, csinál is valamit, felvállalja azt, amit tesz és kész. Mutass még egy ilyet!
Inkább ő képviselje az országot, mint azok, akik eddig tették. Nekem még érték az, amit Sólyom László képvisel. Lehet, hogy a mai világban csak a jó szónokok és a sármos köztársasági elnökök számítanak jónak, de mit ér az egész, ha belül rohadnak? Nem a borítójáról kell megítélni egy könyvet.
Nincs Sólyommal semmi baj (kivéve a holokauszt törvény) nekem inkább az a lényeg hogy mit mond, nem azt hogy milyen hangon (és itt most a szó szerint értem)
süti beállítások módosítása