Még egyszer a kortárs művészetről

2010.05.08. 11:00 nurker

Bizonyára a kedves olvasó is érezte már úgy egy-egy magas színvonalú, kísérleti kortárs művészeti eseményen, hogy a bullshitelés elképesztő szintjét csak az azt övező pénz és fontoskodás múlja felül. Arról az agyfelbaszásról lesz szó, amit ilyenkor a nem ebből élő látogató érez.

Első körben a tisztesség kedvéért szálljunk le az idealizmus magas lováról, és lássuk be, hogy a tartalomtermelés sose csak úgy a köz érdekében, egyenesen a népnek történik, hanem vannak neki intézményei, azoknak pedig egy saját logikája. Amin belül egyrészt képes kitenyészni olyan flóra és fauna, amit a nyílt prérin más keményebb megnyilatkozások rögtön legyaknának. Ez elvileg nem is baj, hiszen nagy alkotások csak úgy születhetnek, ha fenn van tartva egy olyan környezet, ahol el lehet velük szöszmötölni.

A másik elismerendő dolog viszont, a kevésbé píszí: hogy a művészeti intézményrendszer se a semmiben lebeg, hanem csak addig van és ott, ahol és ameddig egyéb viszonyokban is hasznot hoz. Amíg „kultúrát” termelve olyan nyelvet, állításokat és pénzért továbbadható javakat termel, amelyeket valahol valakik a saját hasznukra tudnak forgatni.

Itt jutunk vissza az egyszeri látogató felháborodásához. Hogy mi az égre jó amit ezek itt csinálnak? Azon túl, hogy van valami koncepció szerint agyonértelmezett szar, amit aztán körbefényképeznek, ledokumentálnak, újra kiállítanak, hivatkoznak és oda-vissza reflektálnak majd egymás közt? Mert hát így kívülről, tényleg elnézést, a kortárs művészeknek azt az egy konkrét tevékenysége látható szabad szemmel (a dizájnerekkel közös, ezért nem elég megkülönböztető ’japán műanyagbaba’ megjelenés gondos kidolgozásán túl), hogy iszonyú energiát fektetnek a „művészvilág” fenntartásába. Ki, mikor, kivel, ugye xy is ott volt, hivatkozott a z-re, jaja, neki meg holnap nyílik, azt láttad? Senkitől nem irigyelném ezt a verejtékes melót, de hát vajon miért kell nekik ezt egyáltalán csinálni? Ahelyett, hogy végre leülnének és kitalálnának valami ütőset, ami mást is érdekel rajtuk kívül?

 

Privatizálták a felelősséget

Volt pedig olyan, nem is olyan rég, hogy a művész-identitás  gondozása nem kizárólag a művészek és művészmenedzserek vállára nehezedett. Ezek voltak a posztmodern által annyira kárhoztatott idők, amikor a világ értelmezésével foglalkozó emberekkel szemben magától értetődő elvárás volt, hogy hasznos munkát végezzenek. Hogy a világlátás megújítását a közösség számára érthetően, a közösség nagyobb ívű projektjével (pl. modernizáció, nemzetépítés, polgárosodás) összhangban végezzék. Mindezt nyilván elsősorban nem ők személyesen, s nem is az egyszerű népi közönség találta ki, hanem azok a közösségi projektumban gondolkodó modern rendszerek, amelyek a művészeket (is) alkalmazták. S amelyeknek azóta természetesen már tisztában vagyunk egy-két hátulütőjével.

Csakhogy aztán, hogy 90 óta állítólag vége lett a történelemnek (illetve hogy az azóta történtekről csak nagyon-nagyon eufemisztikusan illik beszélni), a többi barbár és retrográd közösségi igénnyel együtt a művészet felelőssége is privatizálva lett, és földkörüli szatellit-pályára állt.

Két dolog van. 1: támogatás, pénz. Hát, ez nem a neoliberalizálódó államtól fog jönni. Forrásokért forduljunk a tőkéhez, legitimációért kapaszkodjunk a saját fenntartásában érdekelt nemzetközi művészeti intézményrendszerbe. 2: kontextus, közönség. A kontextust a nemzetközi együttműködés (és azt erőltető pályáztatási rendszer) adja. A közönséget meg… hát az annyira nincs. Talán eljönnek az xy-ék, meg nyáron lesz egy projekt az ukrán meg szlovák ugyanazokkal, mint itt mi. Talán ki is adunk majd egy régiós művészeti katalógust, az ugyanolyan a fejekkel meg hófehér kis művészterekkel a három fővárosban.

 

Ma avantgárdkodni a legsötétebb reakció

A legsiralmasabb talán azt nézni, ahogy ez a saját irrelevanciáját felismerő közeg őszinte erőfeszítéssel megpróbál ismét a ’társadalom’ felé fordulni. Mint TGM nem győzi hangsúlyozni, a nyugati művészértelmiség ma baloldali. Elképesztő tárházával rendelkezik a tőke és a fogyasztói társadalom elméleti kritikájának. Gyakorlatilag akkora tárházával, hogy az már a művészhierarchia legfőbb szűrőjeként tud működni. Szuper. Amit mi kapunk ebből, az az elsősorban a többi konkurens művész fele forduló, kifele nagyjából érthetetlen kioktatás erről-arról. Pl. a Jobbik megjelenésének mélyebb okairól, egy a témát feltehetőleg angol nyelvű cikkekből ismerő dán művésznőtől.

Persze, volt már olyan, hogy kifele teljesen érthetetlen eszközökkel kezdtek művészek nagyon hangosan, és szerintük társadalmi elkötelezettséggel hadoválni. Ez volt az avantgárd. Akkor az első hullámot a bolsevik propaganda szívta fel magába, a másodikat a kapitalizmus 68 utáni „felszabadulás”-fordulata (enjoy, be you, just do it). Most épp itt tartunk.

Aki ma azzal legitimálja a kortárs művészet érthetetlen és irreleváns voltát, hogy kérem itt avantgárdról van szó, az vagy el van tévedve, vagy direkt ködösít. Ma avantgárdkodni a legsötétebb reakciós hozzáállás. Attól se lesz faszább, ha a közösségi jelentések szétesése miatt visszafele menekülő nacionalizmusokat kritizálja. Vegyük már észre, a világrend ma az individualista csiripelést támogatja. Közösségi jelentést szétbaszni, az nem teljesítmény. Építeni, az az lenne.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr211982276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Így igaz. Azonban még reakciósnak sem nevezném őket. Ráadásul e szemléletmód - azaz, hogy a múltban kijegecesedett, haladó ötletekkel járjon körbe-körbe, mindaddig, míg mindenki el nem szédül - nem csak a kultúrára, de a társadalom más alrendszereire is igaz. A baloldal pedig ennek megfelelően kérdéses, hogy mit jelent. A mainstream baloldal ugyanis körbe-körbe jár. A radikális baloldal nem kínál kiutat. A jobboldal mondjuk soha - legalábbis a 2. vh. óta - nem is igen akart bármi kulturálisat produkálni. Mondjuk tán provokálni kell a mai kulturális életet. Konservative Subversive Aktion - egy német anarchokonzervatív kör, amely néha szétkúr egy-egy agyondotált előadást, kiállítást, stb.
Nekem a csonti csajok csak szopjanak.
Hát pajtás... sok-sok keresztrejtvény... hétvégenként Wass Albert és Szabó Dezső... a kortárs művészetről pedig inkább hallgass...
@FLUX: te pedig Tom Wolfe The Painted Word-jét
segítené az érvelést, ha a szerző egy-két tök-értelmetlen kortárs művészeti kiállítás honlapját belinkelné. mer' amúgy igaza van, de így le lehet azzal hurrogni, hogy "csak a levegőbe beszél".
Három mondatban össze lehet foglalni ezt a posztot: Nem tetszik. Nem értem. És mindezt a mi pénzünkből!
"Képtelen vagyok az expresszionizmus, a futurizmus, a kubizmus és a többi izmus műveit az alkotó géniusz legmagasabb rendű megnyilvánulásainak tartani. Nem értem ezeket. Semmiféle örömöt nem érzek a láttukra."
V.I. Lenin

Modernizmus.Kossuth Könyvkiadó. 1975. 6. p.
@FLUX:

Hitler pedig alkalmanként szart egy kiadósat. Ez önmagában nem minősítheti a tettet, vagy épp az ízlést. Pláne ha az avantgardról van szó, ami tényleg okádék, az európai kultúra megcsúfolása...
ezt nem érthessük...emmá művészet.
szokta mondani egy jókomám..
Nekem is valami hasonló jutott róla az eszembe, miszerint:

,,Attól, hogy nem értenek meg, még nem vagy művész!"
Aki volt már megnyitón az nagyon is érti miről szól ez a cikk. Belterjes izé, még a jócsajok is eltűntek...
Szerencsére azért művek még vannak jók. Csak a hypeot nem értem.
Valóban egyet tudok érteni a szerzővel, és mint "belülről beszélő" ennek nem kevés hangot adtam is már. A kollégák ezért rettentőmód szeretnek. Leginkább a kiállításként létrehozott kiállításparódiáért, az MKKP kezdeményezésére:
mkkp.hu/naezaz/
ez a "semmit aztán nagyon megmagyarázzuk" elven működő vállalkozás volt, kritikaként azt lehet fölhozni ellene, hogy valójában ez is csak befelé beszélt.
Emellett ajánlom inkább az egyes tárlatokat elemző írásaimat, ebben pl. a belterjességről elég komoly szó van, és irtó nagy sértődi lett belőle:
www.fotopost.hu/kritika/magyarorszag-legtamogatandobbikai
vagy ezt is nagyon szerettem:
artportal.hu/aktualis/hirek/paksi_endre_lehel_ugye_szeretnel_te_is_kukucskalni_az_fkse_uj_tagjainak_bemutatkozo_k
az a röhej benne, hogy ezek a cikkek lejöhettek, mert a művészeti médiumok finoman szólva érdekeltek a belterjesség fönntartásában.
Erre mondtam Sugár Jánosnak, hogy "ha lenne székem, én is félteném."
igen emlékszem az MKKP-s paródiára. pontosan ezt lehetett belőle levenni. csak az egyszerűség kedvéért nem hivatkoztam, bocs.
süti beállítások módosítása