Verók István harca a szólásszabadság ellen

2010.05.11. 08:00 istvanffy

Terézváros híres-hírhedt polgármestere, aki gyanúsítottként szerepel az Andrássy úti paloták áron aluli értékesítése ügyében, aki csendrendelettel borzolta Budapest aranyifjúságának idegeit, aki tüntetések folyamatos helyszínévé változtatta a Nagymező utcát, miután évek óta törekszik a platánsor kivágásra, és akinek erzsébetvárosi kollegája már a rácsok mögött van, most egy érdekes kísérlettel próbálja meg elhallgattatni a kritikus hangokat.

Történt ugyanis, hogy tavaly nyáron egy demonstráción Papp Réka elénekelt néhány dalt, amik ugyan nem tartalmazták a szocialista polgármester nevét, de úgy tűnik magára ismert ezekben a sorokban:

De lassacskán mindent eladott
S hogy ennyi pénzt hová rakott?
Mélygarázst venne vagyonán:
Ez minálunk már-már hagyomány.

Millió, millió, millió zsebbe száll,
A bontás az halad, az újítás álldigáll,

Mit lépett erre Verók? Rágalmazásért beperelte az aktivistát.

Nagy cégeknél vagy egyes állami szerveknél szokás, hogy stratégiai perekkel próbálják elhallgattatni a kritikusaikat: nem baj, ha nem nyerik meg a pert, de a hosszan elhúzódó eljárás sokkal jobban kimeríti és leamortizálja a civileket, mint az erősebb szervezetet.

Valami ilyesmi járhatott Verók István fejében is. Persze működésbe léptek a pártállami reflexek is: nem csak a civil aktivistát, hanem a demonstrációról tudósítani merő Magyar Nemzetes újságírót is beperelte rágalmazásért. (Pedig a Hírszerző is ott volt, őket meg mégsem. Lehet, hogy az online média még nem éri el az ingerküszöbét…)

A 4K! és a Védegylet szolidaritási akciót szervez a bepereltek mellett: pénteken este hatkor a Nagymező utcában a Konzervatórium előtt az egybegyűltek eléneklik ezeket a bizonyos tiltott dalokat. Ha Verók István komolyan gondolja, hogy magánjogi perekkel kicselezheti a szólásszabadságot, akkor pereljen be minden egyes résztvevőt.

A Facebookon itt gyülekezik a Verók István makulátlan jóhírnevét fenyegető csőcselék.

Kíváncsian várjuk a demonstráció eredményét.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr51990930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Jo dutyiba be, nacikat le, Verókot ki, VI. kerbe be..."
Verocchio mikor megy Hunvald mellé seggrepacsisat játszani?
nem is véletlenül régi nagy kedvencünk nekünk a bülbülszavú Verók István.
Ez az alak az önkormányzatiság igazi, szocialista karikatúrája, szétlopta, lopatta egész Terézvárost, amihez egyébként semmi köze nincs, mert valahol vidéken lakik, és 8 év alatt egyetlen említésre méltó létesítményt, felújítást nem adott át. Illetve, dehogynem, a Király utcát, amin ha akár egy gyalogos, akár egy autós végigmegy rögtön emlegetik - Verók elvtárs anyukáját...
Megszavaztátok gyerekek. Ezek szerint 2szer is.
Rosszul tudjátok. Verók ezt a kínai énekesnőt (Kétcsöcsekintcsüng Csakodatekintsünk) közszeméremsértésért perelte be.
És mindeközben a Fialánál kaserolja magát percenként ötzerért!Persze nem a saját pénzéből.
bikicsunáj és sunáznám
Úgy tünik Vertán felgyorsította a polgármesteri kampányát, már nem elég a heti két-három feljelentés, fokozni kell az iramot.

Lesz ez még cifrább is.
Szerintem megyek. Szólásszabadság, Verók ellen tenni, meg 4K! és Védegylet az csak érdekes lehet.
Verőknak kellene bizonyítani, hogy az állításoknak semmi valóságtartama, feltéve abban az esetben ha az említett dal egyértelműen beazonosíthatóan róla szólna

De mivel nincs így, tényleg csak taktikai húzásnak tűnik: olyan mint a fociban az ellentámadásnál, amikor egy labda közelében sem levőt a védekezők szándékosan felrúgnak
süti beállítások módosítása