Tegnap megalakult a harmadik köztársaság első olyan parlamentje, amelyben van olyan párt, amelyik azt tarja fontosnak, hogy ne legyünk palesztinok a saját hazánkban, közben a világot nem először félreértő Horváth Csaba úgy gondolta, a szélsőjobb elleni tiltakozás legjobb módja az, ha egy izraeli zászlóval a szíve fölött megy az alakuló ülésre. Mindez ráadásul egybeesik Izrael alapításának 62. évfordulójával. Mivel ez nyilvánvalóan újabb csapás a Zsidó Világösszeesküvés részéről, foglalkoznunk kéne ezzel a területileg kicsi, politikailag így, vagy úgy de jelentős állammal, és leginkább azzal amit csinál. Bár az egész nem menő, a téma látszólagos kimerültsége ellenére mégis megpróbálunk írni róla, annak több oka is van, és ha csalódást okoz, hogy ez nem az izraeli tőke magyarországi befolyását túlparázó szalon- illetve vulgárfasizmus, akkor még időben kattints máshova.

A kétségbevonhatatlan tényen túl, miszerint erről beszélni jófajta úri huncutság, a kérdést számunkra annak kell napirenden tartania, hogy a politikai cionizmus, ami Izrael államot létrehozta, és mai napig nagyban hozzájárul fenntartásához, az utolsó aktív – azaz államot működtető  – európai soviniszta ideológia.

Az utolsó európai, mert ugyanabban a társadalmi-gazdasági környezetben született, ugyanabban a történelmi pillanatban és ugyanott, mint az európai nacionalista és szélsőségesen nacionalista ideológiák. Akkoriban, a XIX-XX. század fordulójának Ottomán Birodalmában, a mai Izrael – a földrajzi értelemben vett Palesztina – területén nem volt ennek társadalmi alapja. Izrael, az európai soviniszta ideológiák által létrehozott államformákhoz képest kevésbé totalitárius jellemvonásai (például lehet pártokra szavazni)  ellenére is ebbe a körbe sorolható.     

Másrészt a „nyugati világhoz” nemcsak a hatvan éve egyre rohamosabban távolodó európaisága köti, hanem annak újabb hatalmi pólusához, az Egyesült Államokhoz való több szempontból is aggályos kapcsoalta, valamint az euroatlanti nagypolitika elvtelen kiállása Izrael bármely lépése mellett. Ráadásul, ha valaki nem tudná, politikailag kvázi nyugaton, területileg a fentiek ellenére a Közel-Keleten található, így ez az állam a szoros kötelékek miatt körülbelül egymilliárd ember nyugati világról alkotott képét befolyásolja közvetlenül. Nagyon negatív irányba. Ahogy a nagy vihart kavart Walt-Mearsheimer dolgozat is rámutat: ez nem feltétlenül esik egybe a „nyugati világ”, illetve az USA érdekeivel. Ne legyenek kétségeink, bár a nyugat nem tart minket nyugatnak, keletről nézve Theodor Herzl szülőhelye bizony a nyugat. Addig, amíg Közép-Európa nem definiálja magát másképp, ez így is marad.

Ezek pusztán geopolitikai szempontok, az olyan morális indokokat, mint a hosszú ideje állami elnyomás ellen küzdő palesztin nép mellett érzett szolidaritás – ami világszerte baloldali szimbólummá tette a keffiyeh-t – akár ki is hagyhatjuk az érvek közül.

Könnyű belátni, hogy a téma érint minket, és beszélni kell róla, annál is inkább mert ez segít nekünk lehámozni az Izrael bírálatára rárakódott valós és erőltetetten keresett antiszemitizmust. Sőt, ki kell ragadnunk a témát ebből a kontextusból, hogy ne előre betárazott véleménnyel áljunk be a barikádok mögé. Szintén igazán fontos lenne, ha a világ zsidóságának az a része – és én úgy gondolom, ez lehet a többség – is hallatná a hangját amely nem ért egyet feltétel nélkül Izrael politikájával, csak nem akarja gyengíteni, hiszen azt gondolja, így is elég támadás éri. Megindulhatna végre egy párbeszéd általánosan elfogadott közös értékeink mentén Izraelről, a palesztinokról és a Közel-Kelethez való viszonyunkról.

Nem kell félni. Ma Izrael léte már megkérdőjelezhetetlen, azok az indulatok, amelyek el akarják törölni a Föld színéről, soha nem fognak elég támogatást kapni. Nem kell félni attól sem, hogy a cionizmus vagy Izrael bírálata a zsidók világszerte élő korántsem homogén közösségével szembeni indulat lenne. Minél később kezdjük ezt meg, annál nagyobb károkat fog a fennálló helyzet okozni minden résztvevőnek és szemlélődőnek itt és ott, fent és lent.

Folyt. köv.