1%-on a magyar progresszió

2010.05.28. 08:00 baum

Aztán el tudjuk-e képzelni milyen az, mikor egy politikai hulla nem akarja, hogy befogadja a föld, hanem kapar, beszél, és nem hiszi el, hogy vége van, elhalálozott? Groteszk, ijesztő, és egyben meghökkentő. Az örök homály Bauer Tamás lelkét felkavarta a minapi parlamenti ülésen megszavazott kettős állampolgárság, főleg az igenek aránya. Rájött, hogy egyedül maradtak Ferivel, és ezt le is írta a NOL-ban.

Hol van annak a büszke és bátor másfélmilliónyi demokratának a parlamenti képviselete, akik 2004 december ötödikén egyértelmű nemmel szavaztak honfitársaink állampolgárságára? Hol? Hol? Hol? Hova tűnt a magyar progresszió? Teszi fel a kínzóan velőig hatoló kérdéseket Bauer.

Soha nem értette, és nem is fogja megérteni. Soha nem fogta fel, hogy azzal a kisstílű, politikai önös érdekekből fakadó kampánnyal 2004 őszén milyen mélyre hatoló lelki sebeket ejtettek. Soha nem fogta fel, hogy az a másfélmillió ember, aki nemmel szavazott, nagyrészt utólag szégyelli, hogy megvezetve ugyan, de megtagadta a saját honfitársait. Vagy, ha nem is szégyelli ezt, mert kiégett belőle a lojalitás másokkal szemben, akkor a saját bőrén érezte a nagy elkúrásokat. Két fronton (szakmailag, és etikailag) megbukni pedig az álmoskönyvek szerint sem jó előjel.

Bauer nincs tisztában a valósággal. Így azzal sem, hogy a gazdatest, akihez a végsőkig kapaszkodik, maga Fletó, megszűnt politikai tényezőnek lenni. Persze nem vagyunk naivak, érezzük, hogy a NOL-on lehozott Bauer-publi tulajdonképpen egy új front nyitása az MSZP belső hatalmi harcában. Mesterházy, Baja, Szekeres, Szili megszavazta a kettős állampolgárságot, Bárándy Gergely, Ficsor szintén. Lendvai, Kovács László inkább be se ment.

Molnár Csaba az, akire építkezhet a nagy magyar progresszív Ferenc a frakción belül, ami már magában dermesztő élmény lehet. Jelentősebb ez a szakítás az MSZP-ben, mint azt talán elsőre gondolnánk. Mintha a felocsúdott szocik most döbbennének rá, mit tett a pártjukkal Gyurcsány.

Fogadni mernék, hogy hamarosan új baloldali tömörülés bont vitorlát, Debreczenivel, Bauerrel, sok rettegő nyugdíjas alapszervezeti taggal, és magával a mesterrel. Vicces lesz, és élvezettel fogjuk nézni az agóniájukat.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr1002035155

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A progresszió Bauer-módra 2010.05.28. 22:47:11

Bauer Tamásnak nincs pártja. Ezt eddig is tudtuk, hisz az SZDSZ alig néhány hónapja tért vissza a porba, melyből vétetett. Nem volt szép halála, sírja felett nem kesergett senki. Saját önhittségébe, vezetőinek kapzsiságába halt bele, maradványaiért már...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Fogadni mernék, hogy hamarosan új baloldali tömörülés bont vitorlát, Debreczenivel"

Bárcsak nyernél. Az agóniára meg térjünk vissza majd akkor.
Kisstílű, politikai érdekből fakadó kampánynak nevezhető a Fidesz által anno felkarolt kezdeményezés a kettős állampolgárságról is. Hiszen korábban hallani sem akartak róla, a Magyarok Világszövetsége embereit, akik eredetileg kezdeményezték a népszavazást, állandóan elhajtották, kinevették. Aztán egyszer úgy láttak, hogy ez egy olyan ügy, amivel sarokba lehetne szorítani az akkor kormányt, és hirtelen teljes mellszélességgel mögé álltak. Függetlenül attól, hogy ez egy nemes kezdeményezés, vagy sem, ez bizony egy kisstílű, politikai önös érdekekből fakadó kampány volt.
Nos, azt hiszem Bauer úr hozta megszokott formáját. Elég szomorú látvány azonban egy hithű liberális, aki - úgy tűnik - immár egyedül maradt térden...
"Hova tűnt a magyar progresszió? Teszi fel a kínzóan velőig hatoló kérdéseket Bauer."

Bauer nem fél, hogy leszakad a mennyezet ilyen valótlan állításoktól. Méghogy ilyen elvakult alakok képviselnék a magyar progressziót?

Agyát elönti a "vörösköd", képtelen a racionális gondolkodásra.
Ezt a Gyurcsányt valakik külföldről pénzelhették, hogy bassza szét az országot gazdaságilag, morálisan. Mert nincs az a kretén aki, ilyen szar kormányzati munkát végezne, véletlenül pedig nem lehet ennyi rossz döntést hozni egymás után.

Nem hiszem, hogy az elmúlt 8 év a véletlen, vagy a jóhiszemű hozzá nemértés műve lett volna.
Manikürös kis Bauer meg ájtatos Fletnis.
Szép csapat.
Ez a bauer is egy senkiházi megélhetési politikus a kiválasztottak népéből.Mi mást várjunk tőle?Le kell szarni,ahogy a választók leszarták a pártját és amit az képviselt.A cikk egyben magyarázat arra,hogy a magyar történelem legkártékonyabb pártja miért bukott ki a parlamentből.Reméljük a maszop is erre a sorsa jut!
Vigyázz azzal az agóniával, mert sajnos még mindig ott a pénz...
"Magyarország Indonézia legnagyobb befektetői között van nyilvántartva, megelőzve például számos nagyobb európai államot. Valójában nem Magyarország fektet Indonéziába, csak Gyurcsány Ferenc és a mögötte álló későszocialista, családi alapú hatalom. Indonéziában a régi szocialista vezetőknek kijáró olajfestményes fogadtatásban részesül. De nem Gyurcsány Ferencet üdvözli a szöveg, hanem feleségét Dobrev Klárát, rámutatva az ügy valódi gyökereire /hiszen itt a Dobrev-családot ismerik igazán/. "
@Vidéki:
Ez nyílt titok.Hogy kik pénzelték az meg nyílvánvaló.
+1, jó post. Csak így tovább!
Nem az a Probléma, hogy Bauer még minig publikál, és nem az az, hogy mit.
A baj,hogy szavainak a NOL ad helyet.Az a baj, hogy az ATV-ben rendszeres rettegő, és az a baj, hogy a bal oldal véleményfomálói szemmel láthatóan szellemi közösséget vállalnak ezzek az "emberrel"

Az a kérdésem, hogy Csurka hol publikál, vagy Drábik, vagy Thürmer?
SEHOL a saját jól elkülöníthető médiumjaikban.Valahol a föld alatt.
A baj oldali sajtónak van felelőssége abban, hogy egy ilyen szélsőséges családi vonásként hazaszeretet nélküli hazaruló ne szólalhasson meg szalonképes médiumban.
Ennyi a megoldás , de minden jel szerint ez az ember még mindig szalonképes a kommunizmus szellemi örökségét magán hordó ballib sajtóban.
Kiváló cikk, minden sorával egyetértek!
@Bozdurgán: Bauer nagyjából ugyanazt műveli, mint az apja, csak ő nem direktbe: a papa körmöket tépkedett ki, Bauer pedig hajtépésre ösztönzi azt, aki a véleményével szembesül.

Ma már károsnak sem tartom a tevékenységét, hiszen alig van, akit befolyásolni tudna. Megérdemlik egymást Fletóval.
@Bozdurgán: Jól olvasom, szalonképest írtál? Te? Ezekkel a beírásokkal? Jót nevettem! :)
Gondolkodtam kicsit ezen az állampolgárság ügyön. Az az érzésem, hogy direkt úgy csináltuk, hogy nagy cirkusz legyen, de semmi hatása, és ez sikerült. Régen ugye Feri bácsi ránk hozta a frászt a minket elözönlő erdélyiekkel, meg hogy mi fizetjük majd az egész Kárpát medence nyugdíját. Ezért Viktor arra gondolt, az a legtutibb, ha ad is valamit, meg nem is. Tett egy gesztust, de az értelmetlenül provokatív időzítéssel elért egy pár dolgot, ami nagyon jól jött neki: 1. Fico bácsi azonnal hozott egy olyan ellentörvényt, ami kiüti valamennyi hatását ennek a törvénynek. A rosszakat is, így gyakorlatilag nem kell adnunk semmit senkinek, mert nem fogják kérni. 2. Kifogta a szelet a Jobbik vitorlájából. 3. Mindenki erről a szép nagy lufiról beszél, van idő kitalálni, mi legyen a fontos dolgokkal. 4. Azt nem értem, miért jó neki, de mindenesetre Ficó bácsinak nyert ezzel kb 10 %-ot, de majd ez is ki fog derülni. :-)
Pontos jellemzése a valós helyzetnek, az ember csak azon gondolkodik el - szép, szép a sokszínűség, hiszen tudjuk mindig vannak olyanok, akik még a teljesen egyértelmű dolgokban is "más színt képviselnek".
De ennyire mint a Fletók, Bauer Tamások, és az új baloldali üdvöske Molnár Csabika?
Ilyenekre ebben az országban azért valóban nincs szükség....
@Csülök:

örülök, hogy vidám perceket szerezhettem.
@énsemértekhozzá:
Egy kicsit el vagy tájolva,mert nem ismered "szlovák barátainkat", és sajnos veled együtt rengeteg anyaországi magyar sem tud róluk lényegében semmit, ahhoz itt kell velük élni mindennap, és évekig, hogy kiismerd agyficamos észjárásukat.
Akármit tett volna Orbán, és akármikor - a reakció ugyanaz lett volna - nem tudom hányszor elmondták ezt már TV-ben, újságban, interneten, de mindig akad valaki, aki felébred hirtelen és mondja a "véleményét".Csak az a baj, hogy véleménye lehet akárkinek, csak semmit sen ér , ha nincs mögötte tudás - szögezzük már le végre - Ficoékban a magyargyűlölet zsigeri dolog, van egy eset amikor (talán?) ez is elmúlna - ha végre eltűnnének a Felvidékről a magyarok, és ha íy folytatódnak a dolgok, akkor 3-4 évtizeden belül nem lesz itt számottevő magyar - ugyanis erre megy ki a játék - a magyar kormányoknak ezt már régen tudatosítani kellett volna, rengeteg időt veszítettünk.Ha pedig elvesz a megszállt területek magyarsága, akkor bizony az anyaországiaknak is annyi....ÉBRESZTŐ!!!!
Még nem csinálták meg eléggé az országot, hogy az aranytorkú Gyurcsányt idézzem. Még vanna benne tűz, még van mit tönkretenni. Ha találnak ehhez a tervhez néhány százezer, akár millió idiótát, akkor megint hatalmon lehet. De remélem, hogy ez caak egy utópia.
Ahogy a cseh kampányban van, el kell dugni az öregek személyi igazolványát, hogy ne tudjanak a szocikra szavazni.
Szép szép a nosztalgia, csak nagyon sokba kerül a gyerekeknek meg az unokáknak, hogy ilyen sokáig szocialisták uralták ezt ez országot, még a rendszerváltás után is adtak nekik 12 évet a szavazók, hogy végleg tönkretegyenek mindent, ahogy az a küldetésük.
@Bozdurgán:

Mit mondjak, részemről túl sok derű nélkül ugyan, de szintén egyetértek.
Hé Bauer! Ahogy a mester mondta, el lehet menni!
"A törvényt, amely – a leszármazás és nyelvtudás kerülőútján – nemzetiségi hovatartozás alapján kínálja fel a magyar állampolgárságot a szomszédos országokban élő magyaroknak, ..."

Bauer Tamás őszinte, kendőzetlen gondolatai az államról, a nemzetről, "hovatartozásról", rólunk magyarokról.

A leszármazás a nyelvtudás - és bár tételesen nem szerepel itt, de tudom, hogy még Bauer számára is nyilvánvaló -, az identitás kerülőút?

Liberális gondolkodásúként megvetem Bauer Tamást a kifejezett gondolkodásmódja miatt, az országról, államról, nemzetről, a magyar származásról, ezek egymáshoz való viszonyáról és prioritásairól vallott nézetei miatt.

Úgy gondolom, hogy Bauer Tamás a begyűjtött szavazatok - pláne listás szerzett pozíciója(?) - ellenére alkalmatlan a képviselőségre.
@tolsztoj: Azt hittem, tetszeni fog a remek összeesküvés elméletem. Valószínűleg az időzítéssel kapcsolatban igazad van, mindegy, mikor csináltuk volna. De ez nem von le semmit a felsorolt pontok érvényességéből.
@énsemértekhozzá: "Ficó bácsinak nyert ezzel kb 10 %-ot"

Az egyik fő kérdés az, hogy az MKP-hez visszasorolnak-e a szlovákiai magyar szavazók. Ebben segíthet a mostani cirkusz.
@FizessunkTobbetHogyLegyenElegParkolohely: Valóban, a cirkusz talán aktivizálja a magyar szavazókat is. Még aktívabbak lennének, ha úgy éreznék, tényleg kaptak valamit. Bár a szlovákiai vonatkozásokhoz még annyira sem szeretnék okosnak látszani, mint az itthoniakhoz.
Egyedül vagyunk, Feri. Csak Te meg én, meg a nézők.
Mondjuk ez a magyar állampolgárság szerintem hosszú időre fogja meghatározni a nemzetet.
Pl. Deák politikáját is ellenezték sokan , Pl. Kossuth, de az, hogy jó döntés volt csak később derült ki.
Szerintem itt is elül a hisztéria, és akkor lehet értelmes dolgokba kezdeni.
A rövid távú hatások elmúlnak.
És Martonyinak igaza van ritka, hogy a magyarfób szomszédaink közül csak 1 hisztizik.
@énsemértekhozzá:
bocs. A mindent elözönlő erdélyieket simán le lehetett vezetni Kula bácsi /Mikola/ Rém víziójával, hogy a "romániai magyarság szavazataival 25 évig leszünk hatalmon" Na most ki ezek után nem harapott rá a témára, az volt a hülye. Amúgy meggyőződésem, hogy nem lesz tömeges exodus. Néhány romániai értelmiség, páran az átlagemberek közül valóban élnek majd a lehetőséggel. A baj azokkal lesz Kit majd simán lerománozunk, a romániai cigókkal. Ők már manapság is túl sokan vannak itt, s meg fogják oldani, hogy legyen bejelentett lakcímük is. Csak, hogy ők leszarják majd Vikit is, hiszen lopni jártak át eddig is. Néhány munkahelyen viszont feltűnnek majd és ott jaj lesz a magyaroknak. Akinek volt már ilyen munkatársa az tudja már. Először ő jön át és az eredeti végzettségét lobogtatva simán kitúrja, eddig is azt tette, a magyarokat fele annyi pénzért. Aztán majd jön a népes rokonság és nekik is kell majd meló, s mivel elvannak egy oldal szalonnán egy hónapig, kevesebb bérrel is kihúzzák. Nem lesz tömeges, de a maradék normális munkahelyeken ott lesznek az tutti. S akkor már nem csak zsidózni lehet majd..
Sosem gondoltam, hogy az Index egyszer még ilyen hangvételű posztokat fog szerepeltetni, direktben a főoldalon. ...Vagy ennyire rossz a helyzet, vagy tényleg megértette valaki, hogy ezeknek a dolgoknak ez az "értéke" -- már, amit ez a poszt is feszeget.

Bauernek húsz éve kinézett ez a pofon, amit ő és sleppje a mostani választások formájában és következményeként kapott; én csak azt kívánom, hogy a többiek -- Eörsi Mátyás, hogy csak egy másik, vele teljesen kompatibilis "hazafit" említsek -- is részesüljenek vele együtt ebben a sorsközösségben.
@József István:

Bauer, Eörsi elhitették az emberekkel éveken kersztül, hogy az hogy valaki Européer azt jelenti, hogy faladja a nemzettudatát és "felemelkedik".
Tehát aki európai az nem szereti a hazáját.
Tehát ha szereted a hazádat egy mocskos szélsőséges nacionalista vagy, aki minden jövő ellensége.

Az EU csak egy indok volt nekik ,hogy könyeben kiárulják a lokálpatriuotizmusától megfosztott gyenge országot.
Szerintem nem igaz, hogy a magyarok 100%-a egyetért a kettős állampolgárságról szóló törvénnyel, és az sem igaz, hogy mindenki, aki nemmel szavazott, az most szégyelli magát. Ne essünk át a ló másik oldalára, hogy a kétharmad így meg úgy összehozta a hazát. Lehet egy egy év múlva tartandó népszavazáson megint nem lenne meg az érvényes népszavazáshoz szükséges részvétel... Ez ugyanis csak pillanatnyi hangulat kérdése.

Őszintén, én jobban becsülöm Fletót, hogy kitart álláspontja mellett (bármilyen is legyen az), mint a többit, aki most megy meghunyászkodik
baum

"Soha nem fogta fel, hogy az a másfélmillió ember, aki nemmel szavazott, nagyrészt utólag szégyelli, hogy megvezetve ugyan, de megtagadta a saját honfitársait."

Ezt az ökörséget honnan vetted?

De azért tetszik, amikoron a kétharmad azon picsog, hogy hát "jajistenem jajistenem, vannak még olyanok, akik nem az egyenvéleményben hisznek, hanem mást és másként képzelnek."

Szánalmas poszt.
A szocik nem ocsódtak fel, egyszerűen csak sodródnak a minél kisebb ellenállás irányába. Annakidején ők csak mint megfigyelők és moderátorok vettek részt a kritika-önkritika napjain.
Amúgy most már érdemes lenne elgondolkodniuk azon, vajon hogy lehet az, hogy körülöttük mindenki hülye csak ők a repülők.
Hova tűnt a magyar progresszió? kérdi idegesen a kis bauer, apukájától a "körmös" bauertől örökölt körömletépő fogót csattogtatva.Hiába, vége van elvtársak! Amit nem tettek meg húsz évvel ezelőtt, most ideje megtenni, és az ilyen kis niemandoknak, mint ez a bauer, ajtót mutatni.(börtön ajtót!)
Az a népszavazás nagyon szar volt, gyakorlatilag csak az ikszelhetett komfortosan, akinek vagy az esze vagy a szíve teljesen hiányzik.
Korrekt cikk! A szerencsétlen MSZP tényleg nem fogta még fel, hogy Ferenc testvér lenullázta a pártjukat.
Sztálin mondta: A halott kommunista a jó kommunista.(Aki él nyilván nem tett mindent a mozgalomért.)

Bauer ezt kövesse progresszivan.
A mozgalom várja az áldozatotdat Tomi.

Fletoval még gond lesz. Ezt a túlmozgást nem lehet csillapítani.
Az az elkeserítő, hogy egyáltalán egy Bauer féle esélyt kap a magyar politikai porondon. Egy szadista, vadállat famíliának a fattya. Mintha egy közismert allgemeine SS tiszt kisfiát hívnák meg minden műsorba, hogy a demokráciáért aggódjon...
Majd' 20 év kellett a felismeréshez: a szabad madarak pártját az ávós gyerekek találták ki és működtették, ahogy az ATV-ben is óriási a befolyásuk. Amikor a maszop majdnem odaadta a magyaroknak a nemzetbiztonsági bizottság elnöki székét, Bánó UTASÍTOTTA Juhászt, azonnal vonják vissza! "Ilyet nem lehet tenni!"-kiabálta megrökönyödött vendégének. És a máig titkos akták megnyílásától rettegő volt ügynököknek, ÁL-ellenállóknak a maszop azonnal engedett. Hiába döglöttek meg, ezek valóban zombik, a cikk remek. Mikor kennek le rólad végre egy álságos nekrológot, köcsög-geci Bauer?
Ez a poszt olyan, mint egy jó porszívó: összeszedi a nemzet szemetét.
A jobbos trollok csak mocskolódni tudnak?
Ja, és a legszánalmasabb ebben az egész bejegyzésben az, hogy a szerző vagy nem olvasta el figyelmesen Bauer cikkét, vagy nem értette meg, és ennek folyományaként természetesen sem nem akar, sem nem tud vitába szállni Bauer kijelentéseivel, pusztán csak semmitmondó, esetleg bombasztikusnak szánt, de csupán az érzelmi viszonyulás alapján kialakított véleményt fogalmaz meg.

A cikk röviden arról szól, hogy a szerző nem kedveli Bauert, és egyébként sem szereti, ha az ő egyenvéleményén kívül más is megjelenik a tömegmédiában.
És amúgy is mindenki húzzon el, akit a szerző nem kedvel.

Kábé ennyi a mondanivalója a posztnak.
Ez meg azért szánalmasan kevés.
@Pszt!: nem, öbékölni is szeretnek..
@Magóg napján: "Sztálin mondta: A halott kommunista a jó kommunista.(Aki él nyilván nem tett mindent a mozgalomért.)

Bauer ezt kövesse progresszivan.
A mozgalom várja az áldozatotdat Tomi."

hmm.., jobberek, köztetek is pusztulna elég sok mindenki..
mondjuk mindjárt az első lehetne exkisz titkár mindigigazatmondok szarkupac paraszt orbán
@BandW:
"...A cikk röviden arról szól, hogy a szerző nem kedveli Bauert, és egyébként sem szereti, ha az ő egyenvéleményén kívül más is megjelenik a tömegmédiában.
És amúgy is mindenki húzzon el, akit a szerző nem kedvel..."
Szerintem egy szadista állat gyerekének semmi keresnivalója olyan helyeken, ahol a Bauer volt/van. Akkor is, ha a gyerek nem tehet arról, kik a szülei. Náci csemetékkel sincs tele a média. Lenni is itt sírás-rívás azok részéről, akik nem értik mi a baj a Bauer félékkel...
@BandW: Az azért szerintem nagy kár, hogy a mondanivalóját tekintve lényegtelenebb poszt tartalmát fejted ki te is. Mindezt úgy, hogy magad is azt feltételezed, hogy a bejegyzés írója nem értette meg Bauer magasságait. Azaz intellektuálisan többet adott volna a kommented, ha Bauer mondandóját foglalod össze rövid, de közérthető stílusban a sok sötét, egyenvéleményű jobbernek...
Soha nem értettem, hogy a bal oldal miért nevezi magát a "progresszió" letéteményesének.

A bal oldali politika működési elve - ha eltekintünk a korrupciótól - a következő: sok pénzt kell adni a nem dolgozó rétegeknek (segélyesek, nyugdíjasok, stb.) és e pénz egy részét adóemelésből, más részét kölcsönök felvételéből kell előteremteni.

Következmény:
- Nagy adóterhek által versenyképtelenné tett gazdaság
- Elszálló költségvetési hiány.
- A magas adók, és a szociális juttatások együttes eredményeképpen a feketegazdaság, valamint az önkéntesen választott munkanélküliség növekedése.

A "progresszió" nálam azt jelenti, hogy haladás, fejlődés. Vagyis homlokegyenesen mást jelent, mint amit a bal oldali gazdaságpolitika eredményez.
süti beállítások módosítása