Magyarország nem jó oldalon harcol

2010.08.25. 08:00 volankombi

(Van olyan, hogy olvasol valamit az Indexen, és elönti az agyadat a lila düh? Na ez a poszt pont így született.)

Megdöbbenve olvastam Szlankó Bálint elemzését az Index címlapján az afganisztáni helyzetről. Ezt a szöveget azért nagyon nehéz lenyelni. Reméljük, hogy a szerző nem csupán három hét kintlét alapján kíván könyvet írni a magyar kontingensről, mindenesetre ez a szöveg a Hírszerző legrosszabb pillanatait idézi.

Mindenekelőtt részvétem a lelőtt nő családjának, akik azért minden bizonnyal tudták, hogy hova megy a néni. Budapesten tréningeztetik a misszióba induló katonákat, és bizony elég keményen szembesíti őket a pszichológus azzal, hogy micsoda faszságot követnek éppen el: nem csupán a saját életüket teszik kockára, hanem a családjuk jövőjét és a társadalmi integrációjukat is (kedves kommentelők, igen, ott voltam és hallottam - tolmácsként. Update: nem mindenhol van pszichológiai felkészítés). Ezek az emberek zsoldosok, akiknek sok pénzt fizet a magyar állam, hogy a "szövetséges országok nagyra értékeljék" a teljesítményét. (És ha már a modern politikai újbeszélnél tartunk, hogy van pofájuk missziónak nevezni egy cinikus hódító háborút?! Vagy akkor beszélhetünk 150 éves magyarországi török misszióról is?!)

És ha legalább tudnánk, hogy hova ez a nagy stréberség, amit Szlankó annyira dícsér... hagyjuk most, hogy be kellett-e lépni a NATO-ba, természetesen hadseregek léteznek, legyen nekünk is (bár ne kéne lennie). "Ha mi számítani akarunk a szövetségeseinkre, akkor nekik is számíthatniuk kell miránk. És Magyarországra eddig lehetett számítani." Miért? Ki fog minket megtámadni? Románia? Vagy a tálibok? Lássunk tisztán: Magyarország az ilyen "szerepvállalásokkal", egyáltalán a NATO-tagsággal a biztonsága szavatolása érdekében asszisztál a nyugati hatalmak gazdasági-politikai expanziójához és a nyugati fegyvergyárak profitnöveléséhez (ld. még "a Humvee nálunk nincs hadrendben, az amerikaiaktól béreljük őket, a logisztikai ellátás az ő feladatuk lenne").

Magyarország azért nem harcol jó oldalon, mert az egész szövetség nem harcol jó oldalon. Ebben a háborúban nincs jó oldal.

Amikor fél Pakisztánt elönti az árvíz, akkor persze senki nem tolong segíteni, de amikor egy rendőrterrorral kormányzó politikai vezető támogatásáról van szó a gyarmatosítás érdekében, akkor jóindulatúan félre lehet nézni és ásogatni a kutakat, ahelyett, hogy egyszerűen megpróbálnánk nem adni el fegyvert a "maffiának". Sztankó Szlankó pedig, ahelyett, hogy elítélné az ENSZ-t azért, mert a háború az ő felhatalmazásukkal zajlik, "és több tucat ország vesz benne részt, köztük muszlimok is", ezt a tényt az inváziót igazoló érvként használja.

Sajnos a fenti karikatúra nem csak az amerikai kormányzatra igaz, hanem a magyarra is. Az annak idején az iraki és afganisztáni részvételt nagy hangon ellenző Fidesz honvédelmi minisztere kormányra kerülve már kielégítő felszereltségről nyilatkozgat, és eszük ágában sincs visszahozni a csapatokat, még akkor sem, amikor saját állításuk szerint államcsődközeli helyzetben van az ország. Az IMF-fel lehet tökösködni, de szó nélkül beállunk az etnikai feszültségkeltésbe egy olyan helyen, ahol fingunk sincs, hogy igazából mi történik, és a drágalátos szövetségesünk már harminc évvel ezelőtt is remek játszótérnek használta. Mert lőni, azt mindig kell, bazmeg.

Kép és egy csomó érdekes infó Afganisztánról innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr22243896

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hétfőn temetik a hősi halált halt katonanőt 2010.08.27. 09:52:48

Református szertartás szerint vesznek búcsút a hétfőn elesett katonanőtől szülőfalujában. Pappné Ábrahám Judit holttestét a hét végén szállítják Magyarországra - katonai tiszteletadással fogadják majd.

Trackback: Magyarisztán 2010.08.26. 01:24:39

Meghalt egy magyar katona Afganisztánban. Az Index szerint a jó oldalon állunk, mások szerint nem. Török Gábor az értelmes vitát hiányolja – joggal, bár nem ez az első eset, hogy nálunk ez elmarad. Szerintem nem honvédő háborúra nincs mentség, pl...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@gyilkos fűegér: "A Szovjetunió, illetve a szocialista blokk gazdaságilag omlott össze, egyszerűen nem tudták volna finanszírozni a megszálló seregeket, meg a "szocializmus építését"

A SZU-nak nem volt "gazdasága", csa közvetlen erőforrás-elosztáson alapuló hadigazdasága, egy hangyafingnyi belső árupiaccal kiegészítve. Tehát ha gáz van, tovább csúszik lefelé az amúgy sem túl magas életszinvonal, de a hadigazdaság megmarad.
A ruszkik zömmel igénytelen nép, túléltek már nehezebb helyzeteket is.
@mazo: ...vagy éppen szőnyegbombázni a szomáliai tengerpartot, hogy véget vessenek a kalózkodásnak.
Palesztinába vajon miért nem küld csapatokat a NATO az izraeli megszállók és elnyomók ellen???
Ott is napont ölik az őslakosokat a gaz telepesek.
@mazo: "Mit keresnek a Nato csapatok Afganisztánban? A gyenge indokok alapján még 50 országba bevonulhatnának Afrikától Ázsiáig."

Ha komolyan vennénk a szlogeneket, Izrael (felőlem nevezhetjük Palesztinának is) volna az első ország amit meg kéne szállnia a NATOnak, hiszen a világ legnagyobb robbanás veszélyével fenyegető tűzfészke, és a legkevésbé hajlandó hallgatni a békéltető felhívásokra. Hogy mikor kerül erre sor? Majd ha a tálibokat választják meg az USAban képviselőnek
Néhány egyszerű tétel: mi szeretjük, vagy legalább megengedjük a tangabugyit.
Minálunk lehet mecsetet építeni.
Budapesten lehet zsidó kóser kaját enni és lehet mohamedán kóser kaját enni.
Minálunk az általánosban a fiuk és a lányok együtt járnak uszótanfolyamra.
Minálunk mindenki úgy öltözik, ahogy akar.

Ettől vagyunk mi a nyugat.

Vannak muszlim többségű államok, ahol tilos a tangbugyi, csak a mohamedán kóserság szabályai szerint lehet enni, nem járnak közösen úszótanfolyamra a kisfiuk és a kislányok. És nemigen lehet ezekben az országokban más vallásoknak templomot építeni.

Ettől ők nem a nyugat.

Tisztelem őket, mint eg komoly másik kultúrát, de ragaszkodom a sajátomhoz.

Jó lenne velük békében élni, de ez kettőn áll.

Nem kérdés, hogy Magyarország helye hol van, mert Magyarország a nyugaton van, ez történelmi adottság.

Az afganisztáni háború az iszlám szélsőségesekkel folytatott harc áthelyezése egy nekünk kellemes terepre. Mindazon iszlám radikálisok, akik gyűlölik a nyugatot, vagyis minket, most nem London vagy Madrid felé utaznak, hanem ezekbe a távoli hegyekbe. Ez világos előny nekünk európaiaknak.
Azt nem értem, hogy miért zsoldos az, aki pénzért harcol a hazája hadseregében. Ez is csak egy állás. Ha más országokért harcol az már inkább zsoldos.

Amúgy meg javaslom:
Hosseini Khaled: Papírsárkányok
Az utobbi par hozzaszolasra az a valasz, hogy se Izrael, se a hutuk, vagy a tuszik nem kivannak lobogo tekintetu ifjakat exportalni az egesz vilagba, akik szivesen fel is robbantjak magukat a(z tev)eszmeikert. (Alapvetoen az a szomoru igazsag, hogy azt csinalsz a sajat kis szemetdombodon, amit akarsz, mig csak otthon szandekozod csinalni.) A szomaliai partoknal meg eleg komoly nemzetkozi hadero igyekszik megvedeni a hajokat.
@Martian: A NORAD nem félrenézett, hanem soha nem látott mennyiségű gyakorlatot kellett végrehajtaniuk, és a pilóták azt se tudták, hol vannak.

Egyébként ha már WTC, ne mondja nekem senki, hogy azokat a tornyokat egy repülőgép le tudta bontani, amikor a WTC-t eleve úgy tervezték, hogy "bármelyik pontján kibírja egy 747-es Boeing becsapódását". Aki meg látott már precíziós robbantást, abban egy pillanatra sem merül fel ilyen badarság. Kerozin által megolvasztott vasbeton tartóelemek...? Jót nevettem! De komolyan! :)

Szóval a WTC inside job volt, ahogy a Reichstag felgyújtása, vagy Ferenc Ferdinánd lelövése. Igen, a világ vezetői ilyenek tudnak lenni, ha legitimálni kell a háborút.

(De egyébként szívesen hallanék magyarázatot arra, hogy a CIA miért kobozta el a Pentagon környéki térfigyelő kamerák felvételeit, és miért szórta fel salakkal fél nappal a támadás után a teljes területet, megsemmisítve ezzel minden létező törvényszéki bizonyítékot! :) A kihívás komoly, ha tévednék, mindig elismerem. Csak sajnos nem szoktam túl gyakran. :S)
@Rive: az oroszok ellen harcoló mudzsahedinek a szabadságharc után egymásnak estek, majd 94 körül kiegyeztek, ekkora tehető a talibán mozgalom kialakulása. természetesen az egykori szabadságharcosok közül sokan ma ott harcolnak a tálibok között, míg mások visszatértek a "civil" foglalkozásukhoz és letették a fegyvert.
Baglan tartományban az utóbbi időben jelentősen megnőtt a talibánok száma, köszönhetően annak is, hogy a legfőbb hadurak egyre gazdagabbak (kábítószer), így egyre több embert tudnak megfizetni (meg-megjelennek a csecsen specialisták, sok a pakisztáni stb.) Mielőtt arra gondolnánk, hogy az ország szabadsásáért támadták meg a magyar konvojt, azelőtt nyugodtan szögezzük le, hogy a másik oldalon is csak mocskos zsoldosok harcolnak, akik nem kevést pénzt kaptak a hadnagy asszony megöléért...
tegnap olvastam Szlankó írását és szerintem egészen korrekt kis iromány.
én elfogadom a mit keresünk Afganisztánban kérdésre adott válaszát, noha a "jó oldal" meghatározását azért megmosolygom...A mi értékrendszerünk szerint ez a pozitívabb oldal (tele marha sok hibával)
@római: ha a kultúránkat védeni akarjuk, miért nem a bevándorlást, a betelepülést akadályozzuk?
A talibánt lehet utálni, de alapvetően nem jelentenek fenyegetést (hagyjuk szept. 11-et, sok részlettel nem tudott elszámolni a jenki kormány, pl. a "gépeltérítők" személyazonosságai)... ha harcolni akarnak a fehérember ellen, nekik kényelmesebb a hazai pályán, ha odamegyünk. :)
@Borenbukk: Bizony,ők nem robbantani jönnek.
Elég nekik az országok felvásárlása és a világuralom. Hiszen Isten által kiválasztott felsőbbrendű fajnak (árja) tartják magukat.@Gest anyó férje: 103 :)))
Izrael területileg kicsi, olaja sincs, meg annyi hernyó se. Ezenkívül, nem határos a valamikori Szovjetunióval (ma Türkmenisztán, Tadzsikisztán) és Kína sincs olyan közel, mint Afganisztánhoz, valamint elég messze van hozzá az Indiai óceán,is ahol viszont jól elférnek az anyahajók. Izraelnek kicsi a légtere, nem lehet átstartoló repüléseket gyakorolni anélkül, hogy valamelyik ország légterét megsértenék. Afganisztán emellett közvetlen szomszédja a két atom-élharcosnak: Pakisztánnak és Iránnak. Izrael ezt sem mondhatja el magáról, ellenben van sok zsidó, és palesztin, akikkel csak a gond van (félreértés ne essék, mindkettővel) meg élenjáró a high-tech ipar, amibe katonai erőnlét nélkül is komoly érdekeltségeket tud fektetni akár a Nyugat, akár Amerika, de még Kína és Japán, is ezért nem kellenek oda dzsiájdzsók. Ellenben összesen nincsenek annyian, hogy ha holnapra leölnék egymást, az bármilyen biztosítékot kiverjen az ENSZ-nél, USÁ-nál bárhol, lásd Darfur. Szóval Afganisztán egy stratégiai pont, semmi több. Az egyetlen hibája, hogy jó helyen van. Meg hogy ott bujkál Oszama bin Láden.
@Martian: Ehhez kiegészítésül még annyit, hogy a gazdasági bajok a birodalom széthullás után tetőztek a volt Szovjetunióban, ami teljesen érthető is, hiszen egy úgy ahogy szarul de valamilyen szinten mégiscsak működő rendszer lett feldarabolva. Ez egyébként a hadigazdaságra is vonatkozik, mert nagyon fontos gyártó üzemek maradtak Ukrajnában és Belarusszban, meg más köztársaságokban. Az a felvetés pedig (killer Egértől) hogy a szovjet gazdaság összeomlása eredményezte a kivonulást, a történelemben általában fordítva, éppen az expanziós hajlamot szokta erősíteni lásd mostani USA. Tehát az egész csak egy urban legend, hogy a NATO szabadított fel minket mégha közvetett módon is
@Martian: Na ebben is csatlakozom, ha az európai kultúrát akarjuk védeni elég megmaradni egyes hazai kisebbségek ügyénél
@volankombi: Látom nem csak engem bosszantott fel az a cikk, tegnap én is pont megírtam a saját véleményemet ( elakadasjelzo.blog.hu/2010/08/24/a_haboru_jo_oldala ) kb ugyanezzel a címmel :)

Finom voltál, máshol sincs jó oldal :) Jó oldal a mesében van, meg a játékokban.

Szó volt Észak Koreáról. Nos igen, őket nem fogják megtámadni, egyrészt, mert Kínának nem tetszene, ha mellettük atomoznának. Atom nélkül meg az amerikaiak nem tudnának "nyerni". A top 4-5 ország (fegyverkezés tekintetében) közé nem lehet kacsacsőröket tenni. Azon a szinten vannak, hogy a technikai fölényüket nem tudnák annyira kihasználni(mert nem olyan nagy, mint aminek tűnik), a világot pedig simán el tudnák pusztítani.

Amúgy az a szörnyű, pl az Afganisztán lerohaását helyeslőiben, hogy, nem látják az emberek, hogy az elmúlt évtizedekben, akiket amerika lerohant, ott csak nagyobb káoszt és gyűlöletet teremtett. És elég csak belegondolni, hogy a második világháború egy rossz és kegyetlen békeszerződés miatt robbant ki. Tanult is belőle a világ, lásd, ha nem pénzzel, segítséggel és kegyetlenkedések mellőzésével operálnak a győztes hatalmak a második világháború után, akkor most nem Németország lenne Európa gazdaságilag legfejlettebb pontja, a kultúrája mellett. De úgy tűnik azt már sokan elfelejtették. Nem akarom azt sugallni, hogy nagy esély van mondjuk egy harmadik világháborúra, de ha lesz, akkor az garantáltan egy ilyennek, illetve a sokadik ilyennek lesz köszönhető. Egy irán lerohanás(egyelőre őket se merik), egy koreai vagy hasonló. Aztán majd, ha túléli a világ, lehet elemezgetni, hogy ja, nem kellett volna kamu indokkal lerohanni irakot, és a többieket, míg más országokat meg békén hagytak..
@volankombi: a fizetést szoktam én is zsoldnak nevezni, de az azért ritkaság, hogy egy zsoldos felesküszik egy ország zászlajára és megígéri, hogy akár az élete árán is megvédi a hazáját. A zsoldosok erre ritkán hajlandóak...
@GerzSonka: "Aki meg látott már precíziós robbantást, abban egy pillanatra sem merül fel ilyen badarság."

Sok tekintetben egyetértünk, de némi saját vizsgálódás után az a véleményem, hogy nem belső precíziós robbantásoktól omlottak le a tornyok.
Ha megnézel ilyen felvételeket, a bontásoknál az egész épület, minden szint egyszerre indul meg lefelé, a WTC esetében viszont a becsapódás szinteitől kezdve zuhantak egymásra a szintek.
Vagyis amikor fönt omlani kezdett, az első emelet még állt, amíg oda nem ért a "lavina".
A robbantásos bontásoknál rögtön zuhan össze az első szint (és a többi) is.
@GerzSonka: A zarojelese kerdeseid jok, csak nem tortentek meg. Mer ugye a Pentagonnal volt szemtanu is bosegesen. Most ugye itt van egy marek allitas, es hogy a francba ellenorizzuk, hogy melyikkek igazak?

Btw: Kerozin altal megolvasztott vasbeton elemek nem voltak. A WTC ugyanis acel tartoszerkezetes volt, amit a tuz nem olvasztott meg, csak kilagyitott. Es termeszetesen a WTC-t ugy epitettek, hogy kibirjon egy repulogepet, mintahyogy a Titanic is elsullyeszthetetlen volt.
Nem tudom volt-e már. De mi alapján jelented ki, hogy a Fidesz nagy hangon ellenezte az afganisztáni szerepvállalást? Ráadásul még jó vastagon is. Anno 2003-ban olyan politikai egyetértés volt jobb és baloldalon, hogy ihaj. Lehet kevered az irakival, arra nem emlékszem pontosan, de Afganisztánt, pláne az után, hogy létrejött az ISAF, "nem megkérőjelezhető" téma volt.
@Cuppanj a végére!: Remek. Te meg nem adod el nekik az orszagodat, aztan kalacs. Sejtettem, hogy csori hutukat csak alibibol emlitetted. :)
és még valami...amikor a magyar katonák kutat ásnak, iskolát építenek stb, akkor annak a célja nem elsősorban az ország fejlesztése, hanem a saját erők elfogadtatása. Az ország fejlesztésével egyéb szervezetek foglalkoznak (pl. Babtista Szeretetszolgálat stb.)
@Borenbukk: "Alapvetoen az a szomoru igazsag, hogy azt csinalsz a sajat kis szemetdombodon, amit akarsz"

Kivéve a romák szörnyűséges elnyomását, ami nagyjából az első számú topic ha Magyarország kerül szóba. A legutóbbi magyar-USA külügyminiszteri találkozón is ezt emelte ki számunkra Clintonova asszony megoldandó feladatként. Miről is beszélünk akkor?
@mazo: Be is kellene vonulni azokba az országokba. Csak nem úgy, ahogy a NATO most csinálja. Nem tud békét teremteni. A háborúzáshoz értenek, a béketeremtéshez nem.
Szomáliát is el kellene foglalniuk, akkor csökkenne a kalózkodás.
Miben más a katonanő halála, mint bármelyik egyéb más halálos munkahelyi baleset? Szomorú, sajnálatos, de vannak olyan munkakörök, ahol bizony meg is lehet halni.
Miért nem siratjuk a kamion által letarolt mikrobusz áldozatait? Ők aztán tényleg ártatlanok voltak, a katona meg tudja, hogy mire számíthat.
@Cs: Én se emlékszem olyanra, ráadásul az is nagy egyetértés volt, hogy nekünk aztán muszáj NATO tagnak lennünk. Max olyan afganisztánba katonaküldési ellenesség volt, hogy valaki megemlítette, hogy ne, mert a másik párt azt mondja, hogy de. De tényleg nem volt semmi.

Én utoljára azon dühöngtem(az meg mszp-szdsz idő volt), hogy a külügyminiszterünk üdvözölte-az ország nevében- Husszein kivégzését. Egy olyan ország hivatalos embere, ahol ELÍTÉLT és kitiltott dolog a kivégzés. Az meg tényleg vicc kategória, hogy elsők közt ismerjük el Koszovót.

Az akkori ellenzék szintén nem tiltakozott. Ilyen mocskos dolgokban egyetértenek.
Van olyan, hogy olvasol valamit az Indexen, és nem önti el az agyadat a lila düh?
@Gest anyó férje: Hazudozni tetszel. Minimalisan erdekel barkit kulfoldon a ciganyok hazai helyzete. Legfeljebb egy protokol kotelezo szemoldokrancolas. A szerbek nagyon konkretan elkezdtek irtani az albanokat, es meg akkor se csinalt senki semmit jopar evig. Es ez itt volt Europaban.
@sanche: "az elmúlt évtizedekben, akiket amerika lerohant, ott csak nagyobb káoszt és gyűlöletet teremtett"

Egyszerű a megoldás 100% USA módra: ha meg akarják dögleszteni az afgánokat exportálják a génkezelt élelmiszereiket és attól kipurcannak. Inkább oda tehát mint Európába
@Gest anyó férje: No jó, azért nem kell annyira túlozni. A génkezelt meg klónozott cuccok iránti dolog csak egy hülye hiszti. Megér egy misét az új biotermék magasztalás is, amiről nincs bizonyítva, hogy egészségesebb lenne a többinél, sőt.
Ezek csak ilyen olyan nemzetközi és helyi érdekek harca. Mikor a fél világ paradicsomot termesztett, akkor lementek az árak. Elkezdték kitalálni, hogy most ezt nem vegyszerezik, tehát bio és ez a hosszú élet titka. Így fel lehet emelni az árakat. Semmi más értelme nincs, nem egészségesebb, nem élsz tovább stb.

Amúgy végülis eltalált az ötleted. Bár nem reformkonyha, de ha katonák helyett hamburgert dobáltak volna le, akkor vsz nagyobb lenne a béke.
@Borenbukk: "Hazudozni tetszel. Minimalisan erdekel barkit kulfoldon a ciganyok hazai helyzete."

Tudok olvasni külföldiül, úgyhogy még egyszer leszögezem: ha Magyarország akkor az elnyomott cigányok topic jön elő. Még az ide látogató külföldi (igazi külföldi, sosem járt Magyarországon) is ezzel ugrott nekem hogy mit csinálunk a cigányokkal. Kedvem lett volna benyomni egy olyan helyre ahol közelebbi erről tapasztalatokkal rendelkeznek.

Azt nem állítom hogy bárkit is úgy igazából érdekelne a valóság, pláne hogy tenni is akarna valamit, ez inkább csak egy zsarolási potenciál, mondhatni tárgyalási pozíció, amivel a másik felet alárendelt helyzetbe lehet hozni. És akkor jöhet a farba, hogy milyen koncessziókat követelnek, hová és mit akarnak építeni stb. Meg hogy hány katonát küldjünk ide vagy oda hogy jóvátegyük a vétkünket
@Gest anyó férje: "ha meg akarják dögleszteni az afgánokat exportálják a génkezelt élelmiszereiket"

:))
@Borenbukk: Arra mérget vehetsz,hogy én nem adom el nekik a hazámat.Ellentétben sok-sok politikussal és gazdasági "szakemberrel".
Az ő felfüggesztésükért munkálkodom. :)
@Gest anyó férje: "Még az ide látogató külföldi (igazi külföldi, sosem járt Magyarországon) is ezzel ugrott nekem hogy mit csinálunk a cigányokkal."

Azon túl, hogy a kedves külföldi fogadja több kétkedéssel a helyi neogöbbels-i hírcsatornákat, szívesen exportáljuk a kisebbséget hozzájuk, kíváncsian várjuk, hogy mit fognak velük kezdeni.
:)
Lesz-e még olyan,hogy egy csendes kis borsodi vagy szabolcsi falun békésen végigsétálhatunk,átautózhatunk anélkül,hogy az életünkre törnének? Esetleg élhetnénk is ott úgy,hogy ki ne rabolnának folyton?
Szerintem erre semmi esély a jelenlegi törvények és a demográfiai mutatók alapján.
@sanche: és pont ugyanúgy is kezdted :) hát igen
hohó (nem olvastam el a kommenteket, csak a posztot), idefigyelj egy pindurkát.
ha egy hadsereg a hátországban (perpill az egész ország) pihenget, akkor az a hadsereg elkanászodik, értelmetlenné válik létezése, hiszen laktanyában üldögeléssel, meg gyakorlatozással nem lehet harctéri tapasztalatot szerezni. tehát vedd már észre, hogy ha van olyan szerv, amely katonaságnak vallja magát, akkor oda fognak is menni ún. katonák, akik meg harcolni akarnak (nota bene: a katona harcol), tehát a katonaságnak feladata a (jobb kifejezés híján) háborúszervezés, magyarán beléptünk a NATO-ba, merthát ki támadna meg minket, Románia?
másrészről, Pakisztánnak 50-70 robbanófeje van atomtöltettel, szal azért nem hippiskedjük el, hogy a talibánokat titkon segítő pakisztáni titkosszolgálat, azért hozzá-hozzá szagolhat ahhoz a rakétaarzenálhoz. az afgánokat meg lehet sajnálni, csak tudni kell h olyanok nincsenek (mármint afgánok - az üzbég "afgánok" pl. támogatják a nemzetközi expanziót, a pastuk meg a talibánt... most akkor kedvezzünk a helyi szerbeknek (pastuk) szegény horvátokkal (hazarákkal) meg albánokkal (üzbégekkel) szemben? vagy hagyjuk h halomra gyilkolják egymást (ezt teszik amióta világ a világ), aztán valami Omar mollah rátegye a szőrös mancsát egy pakisztáni atombombára?)

mondom, lehet itt hippiskedni, meg lehet megdögölni atomháborúban.
@szerjóska:
Na akkor vezénylünk neked egy lovasrohamot a pakisztáni atombombák ellen, nehogy ellazulj a hátországban. Csak vigyázz nehogy az amcsikkal kerüljél szembe, akik legalábbis szemet hunytak/hunynak az atomocskák felett, mivel a pakik a fő szövetségesek a térségben az orosz expanzióval és az oroszbarát Indiával szemben. A másik szövetségesük meg a pastuk voltak, akikre még rányomták Oszama Bin Ladent is hogy megbízható emberük tartsa kézben a dolgokat. És akkor vegyük még ide a tálibokat akiket szintén az USA erősen támogatott Pakisztánon keresztül az afganiszáni polgárháborúban egészen amíg el nem jött 9/11 tragikus pillanata.
Úgyhogy hajrá előre, látom te vagy korunk Zalka Mátéja, ő is hasonló stílusban nyilvánult meg, nem fárasztotta magát bonyolultabb dolgok megértésével
Afganisztánt azért rohanták le, mert a tálib rezsim rejtegette a Al-Kaida nagyrészét, 2001-ben még nem lehetett tudni, hogy micsoda ásványkincsek rejtőznek abban az országban. Az Al-Kaida nagy részét már felszámolták, de a Talibán rezsim destabilizálólag hat Pakisztánra, ez itt a fő probléma. Nem kell mindenbe belemagyarázni a nyugati "imperializmust", az USA ugyanis a mi seggünket is védi, Kína például magasról szarna a nemzetközi terrorizmusra, ahogy most is teszi.
hát rádióáktív lesz az a ló, kend.

egyébiránt. mondtam egy szóval is, h nem az amik baszták el? attól még a pakisztánia titkosszolgák nem egészen győztek meg arról, hogy usabarát kormányuk iránymutatása szerint haladnának a világnak sodrában. ráadásul a pakisztáni kormány fennhatósága nem is terjed ki Pakisztán teljes területére, magyarán az állam impotens, inkompetens, gyámságra szorul (ha embereknél van ilyen, az állam ne legyen szent tehén). tény és való, hogy az egész eszkalációért az amik felelősek (urduk hízlalása, pastu mudzsahedinek hízlalása, szaúdiak hízlalása), de attól még nem érzem biztonságban azokat a robbanófejeket, urambocsá'. az amikat nagy nyilvánosság előtt szarrá kell oltani, a háborút meg töretlenül folytatni. szerintem.
ja @Gestapó az előző
@Gest anyó férje: ja és gondolom azt fogod mondani (vagy nem), hogy a gyámság jelenleg is érvényben van, meg az atomot is amik őrzik, dehát a cia campbe is hogy besétált az öngyilkos merénylő, belépési engedéllyel.
Ehh,nem kell minden ostoba magyarázatot elhinni,hiszen az agresszor azt mond amit akar.
Illenék néha a másik oldalt is meghallgatni az idegen kultúrákba való beavatkozásról,a globalizáció rombolásáról.
S ha ne adj Isten csak atomfegyverekkel lehetséges a szuverenitás megvédése,hát nosza.
A(z anya)Földre nézve kártékony emberiségnek sajnos elöbb-utóbb mindenképp pusztulnia kell.
Elolvastam a cikket is, és a rengeteg kommentet is, most a cikkben félkövérrel kiemelt dolgokra szeretnék válaszolni.

"Reméljük, hogy a szerző nem csupán három hét kintlét alapján kíván könyvet írni a magyar kontingensről"

Ha a gugliba beírod a nevét, kapásból kidobja például ezt a cikket: oknyomozo.hu/node/19
Valószínűleg nem most kezdte beásni magát a témába.

"Ezek az emberek zsoldosok, akiknek sok pénzt fizet a magyar állam, hogy a "szövetséges országok nagyra értékeljék" a teljesítményét."

Ezek az emberek a magyar hadsereg katonái, egyikük most szolgálatteljesítés közben hősi halált halt.

"Miért? Ki fog minket megtámadni? Románia? Vagy a tálibok?"

Lényegtelen, NATO tagállamként kötelesek vagyunk segíteni a szövetségeseinknek. Miután a "kell-e NATO-tagság" kérdést elkerülted, nincs is mit tovább ragozni.

"a nyugati fegyvergyárak profitnöveléséhez"

Természetesen ez is hozzátartozik. De nem elhanyagolható az a technológiai fejlődés sem, amit a fegyveripar képes kicsiholni magából, ha van hol gyakorolni. Cinikus nézőpont, de a világ vezető hatalma nem gondolkodhat máshogy.

"Ebben a háborúban nincs jó oldal."

Szinte egyik háborúban sincs, de van olyan, ami számunkra jobb. Az indexes cikk címe tényleg elég béna.

"ahelyett, hogy elítélné az ENSZ-t azért, mert a háború az ő felhatalmazásukkal zajlik"

Egyrészt az ENSZ majdnem teljesen súlytalan dolog, másrészt a talibán önmagában humanitárius katasztrófát jelent. Hogy a félig hadszíntér ország jobb-e, mint a szakállas vadbarmok, azt én innen nem tudom megítélni, de szerintem te sem.

"Az annak idején az iraki és afganisztáni részvételt nagy hangon ellenző Fidesz honvédelmi minisztere kormányra kerülve már kielégítő felszereltségről nyilatkozgat"

Ellenzéknek semmi sem drága, ez közhelyes, de igaz.

"Mert lőni, azt mindig kell, bazmeg."

Mióta rájöttek, hogy nem csak közelharci fegyverekkel lehet ölni, azóta igen. Sajnos ilyen az ember evolúciója. Az erősebb törzs legyakja a gyengébbet, hogy elvegye azt amire szüksége van.
A pacifizmus meg az együttérzés pedig abból indul ki, hogy félnek, nehogy ők legyenek a gyengébbek. Egy jó darabig még a NATO-ban nem leszünk "gyengébbek"; persze félni azért most is szabad, mindenkinek joga van hozzá.
@szerjóska: hát ahogy gondolod, ha úgy érzed neked kell harcolnod az Angszoc oldalán Eurázsia vagy Óceánia ellen vagy fordítva csak rajta, szúrd és vágd. Csak vigyázz nehogy ellenséges atombomba találjon el, sokkal jobb ha szövetséges atombombával történik
@ZX: Az ETA baszk szeparatista... bocs
valahogy én is úgy gondolom, ahogy a posztban leírta a kedves szerző, több aktív és inaktív katonával beszélgettem már a magyar szerepvállalásról idegen hadszíntereken, de mind csak a szokásos egyendumát tudta szajkózni, hogy: muszáj, meg viszonosság, meg tapasztalatszerzés stb. stb. Valójában pénzben nem lehet kifejezni, mit hoz, hogy mibe kerül, már könnyebb, nem beszélve az indirekt hozományokról: növekvő terrorveszélyeztettség úgy belföldön mint a külföldi magyar képviseletek, személyek, objektumok stb. esetében.
Véleményem szerint ismét csak a nagyokhoz dörgölődzünk és nem igazán fogjuk a szitut, valahogy úgy mint egy 10 éves a 18 éves nagyfiúk között, rá merünk gyújtani, de a következmények már nem tiszták.
Be kellene látnunk, hogy a nagyok játékában a mi súlyunk formális, arrafelé mi nem szerezhetünk befolyást vagy érdekeltségeket.
Minket egyedül a földrajzi elhelyezkedésünk - lehetséges bázis különféle alakulatok vagy haditechnika részére - miatt vettek fel a NATO-ba, nem kellene túlértékelni szerepünket a szövetségen belül.
@Gest anyó férje: mintha tényleg lemaradtál volna, egy időben sokat emlegettek valami hidegháborút.
Érdemes megfogadni Vlagyimir Iljics tanácsát. És a szarkazmus csak akkor ül, ha van alapja, anélkül, hogy is mondjam, nem elegáns.
Abszolút jól látod.
Nincs ott semmi keresnivalónk, Pakisztánban viszont tényleg elkélne a segítség.
A "demokrácia-export"-ról pedig ma már mindenki tudja, hogy ostoba magyarázkodás.
jujj de ostoba írás...
@wiseguy: vannak kint harcoló egységek is.
Egy a lényeg: pénz és emberélet nem számít,izraelt meg kell védeni mindenféle muszlim fenyegetéstől. Nem Európát és USA-t. Az csak terelés és a "bűnösöknek" nyújtott segítő kéz miatt van.
Szerintem.
@TheBerzerker: Már Nagy Sándor óta próbálkoznak. Az meg nem 150 éve volt. Ők azóta harcolnak.
nem igazzán volt időm minden kommentet átolvasni , de az pózólós antiglobailsta gőg kb ugyanúgy felfrralj az agyamat mint a szerzőnek az idézett cikk. Lehet azon vivatkozni, hogy mennyire volt jogos pl Irak elmult 15 évi történelme, de azt reálisan belátva elg nehéz feltételezni, hogy Iraknak rosszab akár a mostani állapot, de főleg a várható 10-20 év múlva elérhető színvonal, mint az eémúlt évek embargója, könyör segélyadományokkal, olajt élelmiszerért programokkal. Uyganez Afganisztánnal, mégis mit tehet egy olyan globális játékos, mitn az USA, bevárja amíg havi rendszeresésggel jönnek a 9/11 es kamikűzék, aztán bedől Pakisztán, majd jön az atomháború indiával? Nagyon aranyos ahogy itt sokan verik anyálukat, de értelmes megoldást nehezen tudnának kihzni, amiben anyugat nem lenne vezstes. És igen, ezek még mindig a JÓ FIÚK. Erőszakkal demokarizálni még mindig jobb mint erőszakkal doktatúrává alakítani demokrációkat.
@T1GRIS: Most azt próbálod magyarázni, hogyha vki hitelbe ad pénzt, akkor utána többet kér vissza, mint amennyit adott. Persze, hogy az USA a saját érdekéért háborúzik. Ki gondolja ezt máshogy? Ez nem titok, egyszerűen csak nem értem az álszent rinyálást, hogy minek kell ott háborúzni meg mocskos USA meg ilyen USA-terror olyan USA-terror, mikor tudjuk, hogy Szaddam mit tett pl a kurdokkal.
valamikor felvetettem, hogy a távol harcoló magyarnak születettek ne használják a magyar zászlót (1848-as pontok), erre rámröfögtek az indexes fórum háborúpárti (naná, hogy komcsi) nickjei. Erre mondtam, jó, akkor menjetek ki ti, ha már annyira jó nektek ez a világszabadságosdi, tudjátok, adom a zászlót, csak menjetek.
Nem mentek.
Ki ez a marha nagy liberális érzelmű ostoba posztíró?
@Mrazenec:
"Szolgáltam Afganisztánban 7 hónapot,... Amikor a pszicho felkészítés volt (nem Budapesten, hanem Szolnokon) nem szembesítettek azzal, hogy mekkora nagy baromságot készülök elkövetni, mert nem ez a tréning célja..."

@volankombi:
"Én Budapesten voltam ilyenen, és ott volt pszichológiai felkészítés is. "
....
"De javítom."

A javítás:
"Update: nem mindenhol van pszichológiai felkészítés."

Funkcionális analfabétizmus rulez. Ugye így kell írni, hogy trendi legyen?
@Italo Balbo:
"nem értem az álszent rinyálást, hogy minek kell ott háborúzni meg mocskos USA meg ilyen USA-terror olyan USA-terror, mikor tudjuk, hogy Szaddam mit tett pl a kurdokkal. "

Pl. olyan vegyifegyverekkel is megszórta őket, amiket az USÁ-tól kapott. Igaz, nem a kurdok ellen adták neki, hanem azok ellen az irániak ellen, akik el merték kergetni azt a sahot, akit az amerikaiak ültettek a perzsák nyakára, miután megpuccsolták a demokratikusan megválasztott Moszaddeg-et..

Így jobban érted már a "rinyálást"?:)
"Valószínűleg nem most kezdte beásni magát a témába."

Ehhez képes elég nagy butaságokat sikerült leírnia...
@kafferbivalybalamber: lehet, hogy van egy kis kavarodás itt a szerzővel. általában megkülönböztetünk pszicho szűrést, és tréninget. a szűrést Pesten az honvédség Egészségvédelmi Intézete csinálta az általános orvosi szűréssel egy időben, a tréning pedig minden esetben a konkrét misszióra való felkészülés része általában abban a városban, ahol a kiutazó kontingens zöme állomásozik. Az én esetemben ez Szolnok volt, minthogy abban a váltásban a Szolnoki Könnyűgyalogszázad adta ki a kontingens 90%-át...amúgy mindig van pszicho felkészítés, mint ahogy lövészet is mindig van...
@ZF2: "értelmes megoldást nehezen tudnának kihzni, amiben anyugat nem lenne vezstes"

Mondd már meg ki az a nyugat? Amerikából Afganisztán kelet vagy nyugat? Szerintem nyugat felé indulva rövidebb az új-mexikói támaszpontokról.

Magyarország harcolt épp eleget a "nyugatért" ami főleg Bécset jelentette a történelem folyamán. Nézd meg mennyit szenvedett Bécs a török háborúkban vagy a világháborúban, és mennyit Budapest. Mit nyertünk vele? Mitől leszünk nyertesek ebben a háborúban, azon kívül hogy pár zsoldos össze tud kuporgatni odakinn egy kis pénzecské ilyen kockázat árán?
Az afgán misszió csak seggnyalás az épp ügyeletes nagyhatalomnál. Volt ilyen már máskor is, nem kell félni, nagy levegő, aztán gyerünk, csináljátok! De 1 valamit nem árt előtte felmérni: szart fogsz csak találni vagy lehet-e aranyérre is számítani? És ha aranyér hány karátos? Amerika szarik ránk, az aranyból nuku. Tessék, jó étvágyat hozzá!
@Gest anyó férje: ez a zsoldos duma elég bugyuta. nem ártana utánanézni, hogy mit jelent...a zsoldos megnevezés pedig lassan sértővé kezd válni, hiszen mióta állandó hivatásos hadserege van Magyarországnak, azóta a katonák kapnak fizetést... Magyarország afganisztáni szerepvállalása politikai döntés. Azoknak a politikusoknak a döntése, akiket megválasztottatok. Mellesleg lényegtelen, hogy jobb, vagy bal oldaliakról beszélünk. Az Afganisztánban szolgálatot teljesítő magyar katonák, így a ti, demokratikus úton megválasztott vezetőitek miatt vannak ott. Szerintem egyszerű...elmondjam még egyszer? tehát: Magyarország afganisztáni szerepvállalása politikai döntés. Azoknak a politiku.....
Afganisztán stratégiai pont. Iránt és Pakisztánt nyomás alatt lehet vele tartani. Az egész a közel-keleti olajról szól, aminek mi is egy kicsit hasznát húzzuk.
Ez egy olajért folyó hódító háború, akár tetszik, akár nem, a mi szerepünk annyi benne mint a Don kanyarban volt, csak sokkal kevesebb áldozattal.
@T1GRIS:

"Szaddam valóban egy méretes ökör, elborult agyú őrült diktátor volt - de egy elszigetelt diktátor. Ugyan ki a tököm hiszi még el a tömegpusztító fegyverekről szóló propagandát az embargóval sújtott országáról, amelynek minden centiméterén a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrei korzóztak?"

Rohadtul nem korzóztak minden cm2-en. Még 1998 táján is találtak "elfeledett" (?) mérgesgáz fegyvereket, 7 évvel a Sivatagi Vihar után.

Szintén 1998 táján volt, hogy majdem elindult egy büntető hadművelet, mert Szaddam nem engedett ellenőrizni. Szép dolog a rossz memória. :)

Ettől függetelenül atomfegyver előállításának odaképzelése tényleg holdkórós ötlet volt. Viszont az egyéb dolgok kapcsán - pl. vegyifegyerek - hááááááááát..

Az sem igaz, hogy a jenkik adtak volna vegyifegyvert. Anyagi támogatást és fejbólintást adtak, hogy félrenéznek amíg az éppen irániakat ölnek, de a vegyifegyver üzemek nagy részét nyugat-európai államok szállították, ahogy elég sok és komoly nehézfegyverzetet is. Pl. francia Roland légvédelmi ütegeket és vadászgépeket. Erről is sokan csípőből megfeledkeznek...

-------------------------------------------

"de hogy az USA hadserege a világbékéért ment volna oda... na ne vicceljünk már."

Amen.

--------------------------------------

"Ha emlékszünk még arra, hogy hogyan kezdődött el az iraki háború előkészítése, akkor most pontosan ugyanazt tapasztalhatjuk Irán esetében. 2001 szeptembere után az USA kapott egy olyan felhatalmazást, hogy ha bárkire kijátszotta a terrorista-kártyát, akkor azt meg is támadhatta, elég volt rámutatnia."

Azért ez elég erős túlzás. Mellesleg - ha már így felhoztad - Irán elég nyíltan támogat két terroreszervezetet. Az IDF egy hajója látta kárát. Elég sok iráni eredetű fegyvert találtak az IDF erői. Erről is persze jó dolog elfeledkezni... (Ez csak mellékága a dolgoknak.)

-------------------------------------
"bebaszott seriff találomra berúgja valamelyik kocsmának az ajtaját, és ott lődözni kezd."

Na, mert a délszláv helyzet megoldása is elég találomra volt? Jaj...

Az a kibaszott nagy, hurráoptimistaegyesüljünkeurópajuhé hangulat vezetett oda, hogy Ausztria határaitól pár óra autóútra - tőlünk még annyira sem - a nyugat szépen végignézett egy népirtást, de olyat, amitre a II.Vh óta nem volt példa...

Aztán 1999-ben is az AF hadművelet erőinek kb. 85%-a jenki volt. Európai országoknak nem fontos, hogy Európában rend legyen. Hát kurva jó...

-----------------------------------------

"De azért ne legyen kétségünk, hogy újra megteszi, ha a belső munkanélkülség nő és a gazdasági teljesítmény hanyatlani kezd."

Nem értem az összefüggést. Az iraki háború egy gazadasági csődtömeg... Az ipar számára nem biztosít szinte semmiféle komoly boltot. Alacsony intenzitású a háború. Fegyver nem nagyon fogy. A keró és az emberek fizetése kerül sokba, meg a szállítás. Már írtam. A rendszer működtetése viszi a sok pénzt - pl. a csúcsrajáratott szállítógépflotta és a méregdrágán repülő jet gépek, COIN gépek* helyett, stb.

A meglevő dolgok használatár a megy el a zsé. Számtalan beszerzést elkaszáltak, ezzel a tervezett beszállítók jártak pórul. Nem igazán látom, hogy a civilek számára hol jön a sok pénz. PMC-k vannak, de ezek nemzetgazdasági összessége elég szerény, és akkor még finoman fogalmaztam.

-----------------------------------------

"Elvégre Iraknak is nekiment ENSZ BT felhatalmazás nélkül is."

Szuverén országok szoktak háborúzni másokkal és leszarják a többséget magas ívből. Az oroszok is megtették a csecsenekkel és a grúzokkal is. A világ már csak ilyen. Lehet rózsaszíb elvvekl és álomvilágban élni, csak túl sok értelme szerintem nincs.

*katpol.blog.hu/2008/11/21/coin_repulogepek_part_1
@T1GRIS: "erohanni sem nagyon akarózik senkinek Észak-Koreát, mert ugyebár mi van, ha mégse blöffölt... És Észak-Koreának is ennyi pont elég."

Az atomfegyvereit gyorsan semlegesíthetnék, sőt egy kósza atomrobbanás még több alapot adna a kalózállamok atomcuccainak középkorba visszabombázásának.
A gond az hogy Észak-Korea sok millió szegénye rászabadulna Dél-Koreára, padlóra küldve annak gazdaságát.
@is:

"tehat persze, hogy a nyersanyagokert megy a biznisz. de nem az amcsikERT, hanem Kina ELLEN. most kb. az a haboru folyik, amelyikkel talan meg megallithato Kina. ha Afganisztan elveszik, akkor Kina osszeer Irannal, onnan tovabbmegy Irakba. Iranban megcsinalja az atombombat, aztan indulhat a targyalas az amcsikkal, meg az europaiakkal, hogy mennyi is az occo cipo.."

Elég sok fail van abban amit írsz, tekintve, hogy az afganisztáni helyzet Kínának sem tetszetős. Az ujgur terrorizmus ugyanis elég sokat merít Afganisztánból, rengeteg ujgurt képeznek ki ott ki a tálibok.. És miután az ujgurok ellen folytatott erőszakos politikát a nemzetközi terrorizmus elleni harcba emelték bele, nekik is fontos az al-kaida "felszámolása" de legalábbis visszaszorítása az országban és ezáltal az ujgurokat felkészítő kiképzőhelyek radikális csökkentése. Hogy az ujgur-kínai relációban melyik álláspontra helyezkedünk, azt mindenki maga döntheti el, de Kínát is egy dolog érdekli, a nyersanyag. Aki a mai világban nem veszi észre, hogy a nyersanyag micsoda érték és mekkora jelentősége van, az tényleg menthetetlen, de nem biztos, hogy elítélendő sem az USA, sem Kína célja.. a nemzetközi lépéseket ugyanis nagy százalékban a nyersanyag határozza meg.

és miért ne lenne jó oldal? rengeteg van. választhatsz, nyugati értékek, demokrácia, internet és akkor jó helyen vagyunk. választhatod a tálibok oldalát is. meg kínáét is, ha csak az usát kritizálod a nyersanyag-igény-vezérelt politika miatt. de akkor biztos, hogy blogon többet nem jövünk össze ennyien ilyen témáról beszélni..

@grizliewok: "Kína például magasról szarna a nemzetközi terrorizmusra" - lásd fent.
@Mrazenec: "ez a zsoldos duma elég bugyuta. nem ártana utánanézni, hogy mit jelent...a zsoldos megnevezés pedig lassan sértővé kezd válni"

Nem tudom mi ezen a sértő. Önkéntes alapon vállalják az afgán kiküldetést, amiért nagy rakás pénzt kapnak. A zsoldos jelentése olyan katonai szolgálat, amiben a pénz jelentős motiváló szerepet játszik. Mi a kettő között a különbség? Sok nyelvben egyébként a katona és a zsoldos egy és ugyanaz, ld. soldier, Söldner stb. Egyet viszont ki merek jelenteni: az én érdekemet nem képviselik jobban ezzel, mintha elmennének az északi-sarkra jegesmedveidomárnak
@molnibalage:
"
>>Valószínűleg nem most kezdte beásni magát a témába.<<

Ehhez képes elég nagy butaságokat sikerült leírnia..."

Nem sokat olvastam abból, amit írt. Mi(k)re gondolsz?
"és eszük ágában sincs visszahozni a csapatokat, még akkor sem, amikor saját állításuk szerint államcsődközeli helyzetben van az ország"
Most ez egy olyan dolog, hogy ha már odaküldtük őket, akkor nem olyan jól fest, ha hirtelen visszahívjuk.

Egyébként egy konfliktusban kurva jól jön, ha a hadseregnek van harci tapasztalata.

És ha NATO tagok vagyunk, akkor ez tényleg olyan, hogy a NATO tagság nem csak azt jelenti, hogy most akkor minket megvédenek a nagyhatalmak, hanem azt is, hogy mi is részt veszünk benne. Tetszik, nem tetszik, kétoldalú dolog. Nem kellett volna belépni a NATO-ba. Na persze akkor meg más baj is lenne.

Az uniót ellenzők is azt felejtik el, hogy ha nem lépünk be az unióba, akkor lehetetlen lenne bármit exportálnunk.

Abban viszont egyetértek, hogy a katonák 1. tudják mit vállaltak, 2. nincs jó oldal. Sajnos ilyen a világ. És ettől még a halottaknak kijár a tisztelet.
@molnibalage: Valahogy nekem is ez a véleményem. A vegyi fegyver tömegpusztításra alkalmas, és otthon is előállíthatod. Még egy szegény országnak is lehet. Hordozóeszköznek meg jó volt a Scud, a közeli országok ellen.
@Gest anyó férje:
"Egyet viszont ki merek jelenteni: az én érdekemet nem képviselik jobban ezzel, mintha elmennének az északi-sarkra jegesmedveidomárnak"

ezt csak a szűklátókörű provincializmusod mondatja veled. Jöjjenek haza felőlem, de akkor ha majd a nato elkezd minket b@szogatni a vállalt kötelezettségeink (GDP bizonyos százaléka megy a honvédelemre) betartása miatt, remélem te fogod fizetni a különbözetet.

Ja és kevered a zsoldost a hivatásossal.
@killercsiga:

Első sorban a fegyveriparos bullshit dumára.

A zsoldoshadsereg megközelítés is érdekes. A világ komoly fegyveres erői nem sorköteles állománnyal dolgoznak már, egy kettőtt leszámítva. Katonának lenni is egy szakma. Mellsleg ez miért is baj? Mióta világ a világ Mindig is voltak zsoldosok. (Ezek harcolhattak jó és rossz ügyért is.)

Miért? Mert alapjában véve olyan lehetőségeket kínált, ami megérte a kockázatot az adott korban, vagy a szolgálattal járó egyéb dolgok az USA-ban más számára komoly kiadást jelentenek.
Ezen a szálon simán trollkodásba megy át a posztoló...

A pakisztáni árvizes téma is érdekes. Mi írja elő, hogy kötelezően segíteni kell egy államnak, ami atomfegyerekre és vadászgép beszerzése költ árvízvédelem helyett?

Az ENSZ felhatalmazás rész meg azért érdekes, mert ezzel szoktak sokan sokmindenre hivatkozni. Érdekes, hogy általában csak akkor relevnás az ENSZ, ha Izraelt kellene baszogatni. Az, ha nemzetközi egyetértésben megy a rendcsinnálás no, az már nem. "Elegáns" húzás...

A gazdasági expanzió is gigantikus bullshit. A nagyvárosok környékét leszámítva infratstrukúráról nemigen lehet beszélni nyugati szemmel. A hirtelen kitörne a globális béke Afganisztánban akkor is minimum egy évtizedre lenne szükség (szerintem) egy olyan szint eléréséhez, ami lehetővé tenné, hogy ott te bármit kitermelj ipari méretekben és gazdaságosan.

Elég csak megnzéni, hogy midenhova helivel vagy terepjárókkal kell járni. Ennyire nincs még egy kibaszott út sem. Na, így próbálj ipari üzemeket, gyártakat és bányákat felhúzni és üzemeltetni...
-------------------------------------------
De ez viszi el a pálmát.
"Ebben a háborúban nincs jó oldal."

Ekkora hülyeségre még reagálni is nehéz rendesen. Nem is fárasztom vele magam.

Igazából úgy vicc ez a poszt, ahogy van...
@ColT: " a NATO tagság nem csak azt jelenti, hogy most akkor minket megvédenek a nagyhatalmak"

Kitől védenek meg a nagyhatalmak? Maximum egymástól, ahogy Dél-Koreát Észak-Koreától védik, vagy Kelet-Németországot Nyugat-Németországtól védték, meg hasonlók. A saját maguk által gerjesztett konfliktusokban kellünk a nagyhatalmi játszmákhoz eszközül. Olyan hogy magyar érdek onnan nézve nem számít. Jelentéktelen vazallus államként kezelnek, akinek ha nagyon muszáj megtanulják (de inkább csak felolvassák) a nevét Amerikában, semmi több
@Gest anyó férje: aha, a marsról meg Afganizstán is "Nyugat". Ne legyünk már ennyire elvontak. Azért az USA számtalanszor bizonyított jóhiszeműségét (pl japán és németország élni hagyása, a korábban májerkedő Ny-EU újjáéptésének támogatása) de azt is hogy nem hagyja hogy ülyének nézzék (Irak I, Afgansiztán), legfeljebb nem volt 100%os a mutató. Akármi is a kimenetele pl a koreai háborónak, ne magyarázd hogy a gazdaságilag Olaszországgal pariban lévő D-Korea rosszabbul járt mint É-korea, vagy Vietnam jól járt azzal hogy kiverete Amerikát. Ugyanígy menbgézheted mennyivel volt jobb legalább a mi szemünkkel Iránab mint Irakban a hidegháború idején... Lehet okoskodni de azért az eredmények alapján elgé egyértelmű hogy ki a jó(jobb) fiú ebben a játékban...
Két lehetőség közül lehet választani:
1. mi megyünk Afganisztánban harcolni a tálibok ellen
2. a tálibok eljönnek Magyarországra és ők robbantgatnak minket
Egyszerűbben szólva: az ellenség erőit ott kell lekötni, ahol a legkevesebb kárt tudják bennünk.
@ZF2: Az USA-nak voltak jobb korszakai, amikor értelmes és világos célokat fogalmazott meg, ezek megvalósításához gazdasági eszközei voltak. Egy ideje, kb a 90-es évek közepe óta meglátszik hogy leszállóágba került, ezért is kénytelen a dolgokat izomból csinálni . Valójában ezzel csak még mélyebre ássa magát, rengeteg pénzt elkölt hogy pár ezer kósza lázadó ellen harcolhasson ultramodern fegyverekkel, ettől inkább csak nevetségessé válik. Hol fog szerinted valaha is jólétet teremteni az USA? Saját bajaiból is csak arab és kínai pénzzel tud kikecmeregni. Megváltozott a világ az elmúlt fél században, nem lehet már a régi dolgokra úgy hivatkozni, mintha minden változatlan lenne
@Big-B: "a tálibok eljönnek Magyarországra és ők robbantgatnak minket"

Feltéve ha valaki elmagyarázza nekik merre van Magyarisztán, mert nem hiszem hogy maguktól ide találnának. Még az USA vezető politikusainak is gondot jelent időnként, pedig ők a világ legokosabb, legrátermettebb személyei
@Gest anyó férje: "Az USA-nak voltak jobb korszakai, amikor értelmes és világos célokat fogalmazott meg, ezek megvalósításához gazdasági eszközei voltak. Egy ideje, kb a 90-es évek közepe óta meglátszik hogy leszállóágba került, ezért is kénytelen a dolgokat izomból csinálni "

Az USA hadseregei ha hagyják, mindent izomból csinál. Vietnámban a politikusok miatt nem tehették ezt, ezért veszítettek is.
@Gest anyó férje: Ahogyan te gondolod. 95 előtt szerinted hány csecsen, szaudi vagy más arab országban tudták, hol van Bosznia? Vagy hány afgán pásztor tudta, hogy létezik egy város New-York néven a világ túlsó felén?
Nem nehéz célpontot találni. Írd be a google-ba: "nato country". Mi is közte volnánk.
@Big-B: "Az USA hadseregei ha hagyják, mindent izomból csinál. Vietnámban a politikusok miatt nem tehették ezt, ezért veszítettek is. "

Vietnámban nem veszítettek, hanem Vietnámot veszítette el az USA. A szovjetek se veszítettek Afganisztánban, magyarán nem győzték le őket katonailag, egy intakt hadsereggel vonultak vissza tervszerűen miután belátták hogy nem éri meg az egész. Most ugyanezt kéne belátni Washingtonban, de ha ők ezt ott nem látják be, akkor legalább idehaza Budapesten
@Big-B: "hány afgán pásztor tudta, hogy létezik egy város New-York néven a világ túlsó felén"

Oszama Bin Laden nem afgán pásztor volt, hanem egy szaúd-arábiai illetőségű milliárdos fia, akinek a családja most is puszipajtás Washingtonban. Ő is az volt, amíg a szovjetek ellen harcolt amerikai pénzen és felszereléssel Afganisztánban
@molnibalage: "A gazdasági expanzió is gigantikus bullshit. A nagyvárosok környékét leszámítva infratstrukúráról nemigen lehet beszélni nyugati szemmel. A hirtelen kitörne a globális béke Afganisztánban akkor is minimum egy évtizedre lenne szükség (szerintem) egy olyan szint eléréséhez, ami lehetővé tenné, hogy ott te bármit kitermelj ipari méretekben és gazdaságosan."

Ez a lényeg, kár bármi másról is beszélni. Meg nincs ilyen személy, hogy USA, vállalatok vannak meg üzletemberek, akik jobb és rosszabb döntéseket hoznak és nem úgy megy, hogy bevonul az usa és viszi a nyersanyagot, röhej. Nyilván az az usa, mint állam érdeke, hogy legyen stabilitás és ezért bemehessenek az ő üzletemberei anélkül, hogy a tálibok szétbasszák őket, de ez nem ilyen vadromantikus "gonoszusa viszi a kincseket a szegény pásztortól" cucc. Mert ha bementek az ámcsi befektetők, akkor azért a kecskepásztorbúl lesz a kitermelő és ha xboxot és iphone-t nem is, de esetleg egy fűtött vityillót fog tudni összehozni belőle öregkorára. Pusztán kapitalizmusból, azért humanizmusról persze kanyarba sincs szó. Ha valakinek ez ilyen ántiglobalista megfontolásból nem tetszik, az persze rendben van, de a konteókat hagyjuk meg az alumíniumfejűeknek.
@Gest anyó férje: "Vietnámban nem veszítettek, hanem Vietnámot veszítette el az USA."

A félrebeszélés helyett fogalmazzunk egyértelműen:
Egy háborúban három lehetőség áll fenn az oldalak részéről:
- megnyerem a háborút (céljaimat elérem)
- elveszítem a háborút (az ellenfél éri el céljait)
- Status quo ante bellum (egyik fél sem éri el a sikerét, a status quo megegyezik a háború előttivel)

Namost akkor Vietnámban az USA milyen eredményt tudhat magáénak??
@Gest anyó férje: "Oszama Bin Laden nem afgán pásztor volt, hanem egy szaúd-arábiai illetőségű milliárdos fia, akinek a családja most is puszipajtás Washingtonban. Ő is az volt, amíg a szovjetek ellen harcolt amerikai pénzen és felszereléssel Afganisztánban "

Köszönöm az életrajzi oktatást, de tudtommal afganisztánban sem egyedül Osama harcol, hanem jópár ex-birkapásztor is.
@Big-B:
ez már off-topic vita, de nézz utána mi a különbség a taktikai/stratégiai nyerés/vesztés között, addig nem egy nyelven beszélünk amíg ezt nem érted
@Gest anyó férje: lehet hoigy csak neke vilgáosabb. A hidegháború végével sokkal homályosabbá vált hogy ki kivel van, nincs az az egymsára utaltság sem, épp ezért érdemes megmutatni, hogy nem csak a szuvjet veszély miatt dörgölőzek az USÁhoz (ok, De gaulle képes volt hátba táamdni többször is a legvadabb hidegháboróban, de az az ipse gerincét minősíti, relítave ő kapta a legtöbbet az USÁtól, mivel roszága teljesített a legkevesebbet). A kínai pénzen kcsiit erős. Ha kína nem vásárolná a dollárt tonanszámra, nem lenne versneyképes. RÁadásul az export döntő részét áttelelpült nyugati vállaltok adják. Nagy lufi készül odaát, egy mesterséges devizapolikai helyzet alapján, sokkal nehezebb a versenyt fenntartani ha már elért egy szonívonalat...
Zsoldoskatona vazze, ennyi kretén hozzászólót is régen láttam. Mi jön ezután, zsoldos olimpikon? ŐK sem "dolgoznak", ők is külföldön kalandoznak, sőt néha még edzeni sem járnak haza. Akkor most őket is zsoldosozzuk le? Ahogy az olimpikonok, úgy a profi katonáink is az életüket teszik fel hivatásukra. Mégis mit kezdenének, ha leszerelnek? Mehetnek betanított munkásnak? Van egy hadseregünk, amelyben senki sem látott közelről háborút. A Nato lehetőséget ad arra hogy kipróbáljunk néhány katonát tényleges fegyveres konfliktusban. Nyilvánvalóan nem sok próbát állnának ki, ha ötletszerűen kiküldenénk néhány közkatonát. Ezek a bőrüket viszik a vásárra, a legkevesebb hogy kapnak rendes fizetést, és megbecsülést, nem csak pénz miatt vállalkoznak ilyesmire, de katonai presztízsből is, ellentétben a sok kretény mámáűjer huszármatyival akik játsszák a fegvyerbuzit de az első sorozásnál mennek az allergiapapírért. Az ilyen hobbimilitaristáktól tudok leginkább kiakadni.
@ZF2: nem értem, mi bajotok van a 'zsoldos' szóval, régóta használjuk ebben a nyelvben, és nem feltétlenül pejoratív éllel. A Fekete Sereg is zsoldoshadsereg volt, és a magyar köztudatban pozitív konnotációi vannak. Aki katonának megy és "ki szeretné próbálni magát" háborúban, mert erre lehetőség van (jippíí), akkor az tudomásul veszi azt is, hogy háborúban a katonák néha meghalnak. Ezen a ponton még Szlankóval is egyetértek. Afganisztán viszont nem egy honvédő háború, kvázi önkéntesek mennek kihasználni a lehetőséget, úgyhogy azért a nemzet hősi halottjának tekinteni kicsit meredek dolog.

Köszönöm az értelmes kommenteket (a véleményemet ellenzőkét is), örülök, hogy sikerült némi ellenpontot nyújtani az Indexes cikknek. Látszik, hogy komoly indulatok vannak a témával kapcsolatban, és rengeteg tisztázásra, vitára szoruló kérdés van a magyar szerepvállalással és úgy általában Afganisztánnal (Irakkal) kapcsolatban - természetesen nem gondolom, hogy ebben a posztban részletesen körüljártuk volna a témát, annyit ígérhetünk, hogy lesz folytatás a blogon.
@volankombi: pont ez a lényeg. Nem egy "honvédő" háború. Megadja katoináinknak hogy úgy szerezhesenek tapaszataltokat, hogy nem saját polgáraink vérét ontják. Mert ha arra kerül sor, akkár már nagyon-nagyon késő harctapasztalatokat keresni. Afganisztán pont arra kitűnő hogy a katonák kitanulják a gerillaharcokat, ami az egyetlen hatékony módszer, tekintettel arra, hogy hadseregünk (de akár egy lényegesen jobb hadsereg is) valszeg kevés hadsereget tudna eltántorítani attól hogy sikeresen megszálla országunk.
@szamoai: A világ tele van gusztustalan dolgokkal, még messzire se kell menni, hogy lássunk ilyeneket. De a kérdés itt továbbra is az, hogy most jobb-e egy átlag irakinak (természetesen beleértve a vallási vagy nemzeti kisebbségeket is) vagy Szaddam alatt volt
azért az nem egészen értem, hogy akik úgy gondolják, hogy ez az USA jogtalan háborúja, azok miért ellenzik a nemzetközi kontingens (köztük a magyarok) ottlétét, hiszen ezeknek ellenőrzési funkciója is elképzelhető - az amerikaikra vonatkoztatva. a nemzetközi részvétel pl. szvsz visszaszorítja a hazárdírozó biztonsági cégek magánhadseregeit, akik ugyebár a honvédekkel ellentétben igazi, tőről metszett zsoldosok.
ha a nemzetközi csapatok kivonulnak és csak az USA marad - szvsz rossz, nő a visszaélések száma, felszaporodnak a csak részlegesen irányított zsoldoscsapatok
USA kivonul a nemzetköziekkel együtt - szvsz rossz, mert a jelenkor puskaporos hordója Izraeltől Indiáig ér, a harmadik vh. meg ugye nem baba
USA kivonul, nemzetköziek maradnak - szvsz jó megoldás lenne, de kivitelezhetetlen
akkor?
@Gest anyó férje: Az USA ugat a romákért. Egy olyan ország, aki karámban tartja a bennszülötteket is. Aki évekig, vádemelés nélkül fogva tart és megkínoz olyan embereket, akikről semmi információ nem áll rendelkezésre, hogy bűnösök lennének. Sárba tiporja az emberi jogokat, és egy ribanc kattog itt?
@ZX: Jó érzékünk van ahhoz, hogy mindig a jófejekhez csatlakozzunk.
Most pl azokhoz, akik a fél világot terrorbombázzák. Tök jó. Nem kéne értelmesebb szövetségest találni?
@Hozzá Szóló: értelmesebbet aligha fogsz. Ettől eltekintve tudsz jobbat?
süti beállítások módosítása