Az MSZP nem találja az online kampányát

2010.08.27. 15:00 dugovics titusz
Közeledik a nyár vége, a nap egyre bágyadtabban süt, az uborka leérett, a választási kampány indul. Az augusztus 20-i hosszú hétvégén Kazincbarcika felé vezetett az utam, ahol már javában folyik, sőt gőzerővel tombol a kampány. Természetesen „Kis-Moszkvában” és környékén az Mszp (és a Jobbik is) jóval aktívabbnak tűnik mint a Fidesz (az LMP vajon mi?), hiszen úgy gondolják itt még van mozgósítható tömegbázisuk.
 
Ennek megfelelően az Mszp tele is vágta a köztereket jobbnál jobb óriásplakátokkal, amiken a Fidesz rémuralmának, és súlyosan dilettáns, immár négy hónapos ámokfutásának mérhetetlen rombolásával szembesítik a választókat. Mi lesz így a törlesztőrészletekkel, mi lesz a nyugdíjjal, mi lesz az ingyen söröddel – teszik fel a kérdést az egymondatos, fekete hátterű plakátok. Hisz a Fidesz semmit sem tanult és semmit sem felejtett – hirdeti egy másik.

Ezt az utóbbit nem értettem, de gondoltam írok egy köszönetet Szanyi kapitánynak, hogy pártja semmit sem felejtett és nem tanulta meg, hogy nyolc év valóban súlyosan dilettáns ámokfutás után még mindig kizárólag a Fideszt fikázni kontraproduktív. Azonban a plakátokon közzétett kampány-honlapot, a zseniálisan kifundált megismileszebbol.mszp.hu címet sehogy sem találtam.

Visszatérve Budapestre, be is bringáztam a Jókai utcai pártházba egy kis segítséget kérni. Minden színészi képességemet összeszedve, egész komoly fejjel érdeklődtem a portásnál, aki felszólt a piros telefonon, majd mondta, hogy várjak. Húsz perc múlva felbukkant a felsőbb szintekre – és minden bizonnyal a nyolcvanas évekbe – vezető lépcső tetején egy dauerolt hajú, egyébként nagyon készséges, ügyfélszolgálatos néni, aki szintén teljesen tanácstalan volt, és újabb várakozásra biztatva eltűnt megkonzultálni a kollégáival, hol is lehet a kampány az interneten. Megígérte hogy visszajön, vagy küld valakit aki jobban tudja.

További húsz perc múlva, mivel ugye ebben a pártban a kudarcot nem szokás arccal vállalni, leszólt telefonon, hogy nem jutottak semmire de adjam meg az email címem, majd elküldik ha megvan.
 
Mivel azóta is küldik, bátran levonom a következtetést, hogy az Mszp-ben óriási a káosz és a tanácstalanság. Nincs program, nincs ötlet, nincs terv, nincs egység. Ha ehhez a történethez hozzátesszük, hogy Horváth Csabánál nem találtak jobb főpolgármester jelöltet, Molnár Csaba pedig egyszemélyben képviseli a markáns feltörekvő fiatalságot, lassan elgondolkodhatunk miyen csinnadrattával búcsúzzunk e pártmaradványtól, midőn majd az utolsó Népszava előfizető műborkalapos bácsi is átadja a lelkét a temetőnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr452252015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A műbőrkalap természetesen baum műve a posztban, szerintem egyszer megetetünk vele egyet. Egyébként dugovics azt mesélte nekem tegnap, hogy várakozás közben feltűnt neki egy hátsó lépcső, ahol mindenféle jó csajok és trendi fiúk jöttek-mentek. Szóval van egy 80-as évek lépcső, meg 10-es évek lépcső!
nem kar erte. a kar azert van, hogy ami utana marad, egy kicsivel lesz jobb, hala annak, hogy sajnos lesajnalni lehet oket, de a FIDESZ tenyleg harmatgyenge, es ebben tokeletesen igazuk van, sot igazuk volt mar Gyurcsany lemondasakor is, amikor nem adtak nekik csak ugy a kormanyrudat. es ez leginkabb azoknak fajhat (ha felerik esszel), akik annyira kardoskodtak az elore hozott miatt.
@is: Istenem még mindig vannak ilyenek akik az mszpben hisznek?

Ez a párt még mindig a 80-as évek gusztustalan gulyáskommunizmusában él. Már 20 éve is idejemúlt volt nemhogy ma. Komolyan elhiszed hogy azért nem adták át a kormányrudat (demokratikus választások keretében), mert féltették az országot? Nevetséges vagy.
Horváth Csaba főpolgármester-jelölt hivatalos oldalát is érdemes megnézni!

www.horvathcsaba.hu/

Na jó, megspórolom azt a klikket mindenkinek: "Fejlesztés alatt."
@kicsijuti: Nem az MSZP-ben hisz, hanem szerinte a Fidesz szar. Nem erdekel az MSZP, a jelenlegi kormany erdekel, ami valoban... harmatgyenge.
az az igazság hogy az mszpnek kár költeni az internetes oldalakra. a célközönség úgyse használja, a fiatalokat meg nem érdekli mit mondanak. csinálnának maratoni heti hetest az már egyszer bejött
Ha az MSZP-re szavazok, tényleg ingyen lesz a BKV?
@Bence87:
Pedig idővel nőni fog a fiatalok közötti népszerűsége, mert a fiatalság egyik ismérve, hogy mindig szembehelyezkedik az aktuális hatalommal.
Lásd jobbik.
@serwer: A fiataloknak más lehetősége is van a szembe helyezkedésre, mint az, hogy egy nagy rakás szart szállító szekeret toljanak, ami már mindenki számára kilométerekről bűzlik.
@kicsijuti: biztos hianyotzal elsoben, amikor a betuket el kellett olvasni. ugyhogy fuss neki meg egyszer, hogy en hol hiszek bennuk.
muhaha még hogy a Fidesz leszarja és figyelmenkívül hagyja az elektronikus megjelenést.
Nemrég kaptam a postaládába ajándékot tőlük. Szép kis füzet, zöld meg kék színvilággal, hogy ne vágd le rögtön kitől van. A leghátsó oldalon találtam azért egy kb 2 milis mszp logót. Elolvastam, nehogy megvádoljanak azzal, hogy nem is nézek utána csak utálom őket mert az sikk...
Programot nem igazán sikerült beleírniuk, de van benne ilyen pl:
"Évente 15000 Ft gyógyszertámogatás 11000 kerületi 75 év felettinek"
"Közel 1 milliárd forint szociális segélyezésre, nyugdíjas pihenőparkok"
Hát ez frenetikus! (Nem)
Érdekelne, hogy ez az MSZMP afterparty mikor éri már fel ésszel, hogy a jövő nem a nyugdíjasokban meg a fuxos-bömwös segélyesekben van? De hát mindegy is, ezeknek már harangoztak. Vergődnek még egy kicsit aztán kész, vége.
A kampánnyal már tele a tököm !

Ami inkább perpillanat bosszant, hogy járvány van !
Nátha járvány van !!

És mit tesz azisten meg az ÚNIÓÓÓ hoztak egy törvényt vagy jogszabált, hogy higanyos hőmérőt asztmárnem !!!, merhogy egészségtelen, "fertőz" megatöbbi......nem is gyártják már, de !!! van helyette most már digitális hőmérő a patikákban
....igenám ! de kimerült benne az elem.
Nu ! azt meg nem lehet kapni sehol !!!Patikákban főleg nem !!!
A család meg náthás és lázas !!!
Basszuk má meg a digitálist , hátha attól beindul a működése ! Értyük ???!
Azúnió, meg a kormány intézkedést hoz, hogy görbe uborkát ne az üvegbe, csakis 3 cm-est, egyenest, én a görbét is szeretem 5 centisbe !, meg, hogy csakis digitális hőmérőt, de alkatrész utánpótlás ohne, vagy csak az ország másik feléig utazva érte, míg bele nem döglik a család a lázba !!!
Hülye ország, hülye vezetőinek, hülye intézkedései !!!!!
feladták, nem is akarnak nyerni. ez már Mesterházy Attila miniszterelnöki nominálásánál is látszott...
süti beállítások módosítása