Megy itt egyfajta nemzeti örömködés azon, hogy a németek beadták a multikulti kulcsát. Mintha ezzel bármiféle igazság ki lett volna mondva az országhatárok és történelmi kisebbségek, vagy a cigányság kelet-európai problémáira nézvést. De hát mit „mondott ki” Merkel?
Azt-e, hogy oké srácok, beismerjük, a multikulti duma az csak az erőltetett piaci nyitás fedőszövege volt? Hogy ezt most ejtenünk kell, mert a dolog picit balul sült el, a jövedelmi különbségek olyan durván megnőttek, hogy a nagy piacfelszabadításban a ’fejletlen’ országokból nem csak a tőke, de az emberek is túlságosan elkezdtek a centrum felé áramlani? De hogy ezt mi nem akarjuk, mert a liberális jogegyenlőséget úgy képzeltük, hogy majd így egymás közt, nem pedig azokkal, akik az iphonejainkhoz a nyersanyagot bányásszák? Nem, nem ezt mondta ki.
Vagy azt ismerte-e be, hogy oké ti ott Kelet-Európában meg a Balkánon, tévedtünk, nem az van, hogy az állampolgári összetartozás kulturális-morális oldala, az identitás csak a ti barbár problémátok, mert mi itt Nyugaton már rájöttünk, csak az a lényeg, hogy jó pozícióban légy a globális piacon? Hogy nem volt teljesen oké azt gondolni, hogy csak a barbár keletiek annyira bunkók, hogy teljes fenyőerdőket tarolnak le szénnek a mi kandallóinkba, mert nálunk már posztmaterializmus van, zöldpárt és természetvédelem? Hogy igaz, hogy a multikulti dumával hallgattattunk el, ahányszor a saját országaitok érdekét akartátok képviselni, úgy, ahogy azt mi már rég megtettük, de most már minket is utolért a szar? Hogy nem tudunk mit kezdeni a bevándorlókkal, akiknek az országuk nem ad elég munkát, mert nem elég jó a pozíciója a Globális Együttműködés Rendszerében? Nem, nem ezt mondta ki.
Annyit mondott, hogy bocsi srácok, záródnak az ajtók.
Ez, a körülményeket figyelembe véve, érthető lépés. De mi örülnivaló van rajta a számunkra? Az, hogy a záródó ajtókon mi mint EU-tagok csak félig kerülünk kívül? Az, hogy bibibí, ezeket a lúzereket hazaküldik, míg nekünk csak az EU-s átlagnál kisebb államháztartási hiány ránk kényszerítése jut?
Nem, a mi örömködésünk ennél mélyebb, komplikáltabb és szomorúbb ügy. Merkel szavaiba fondorlatos módon sikerül belelátni mindazt, amiről a multikulti-szabadpiac ideológiájának uralkodása alatt nem tudtunk beszélni. Hogy szép dolog a multikulti, csak itt nálunk volt ez a Trianon dolog, és a kulturális és állampolgári identitás közti viszony csomó esetben nincsen rendezve. Hogy itt egy óriási számú cigány kisebbségnek nem jut munka, és ezt a problémát a szociális ellátórendszer önmagában nem bírja el. Hogy nekünk hiányzik az, hogy az országunk jelentsen valamit a számunkra, és ne csak tagadni legyen szabad, hogy itt élünk.
Ezeket a dolgokat, amikről nekünk kellene beszélni, amiknek a megfogalmazására nekünk kellene megcsinálni a szókincset, egyfajta másodlagos szolgalelkűséggel most Merkel szavaiba értjük bele. Hogy végre ő is, végre kimondta, nem?
Igen, kimondta. Azt, hogy ha a piaci nyitás helyett eddig azt kellett mondani, hogy multikulti, akkor most a piaci nyitás válságával bekövetkezett bezárkózásra azt kell mondani, hogy meghaladhatatlan kulturális különbségek. Így lesz egy német kancellár a Kurucinfo
hőse, s így takarja el az ’identitásról’ és ’kultúráról’ való beszéd azt, hogy már megint nem a saját helyzetünk javításán gondolkozunk.