Miért lesz valakiből civil aktivista, hogyan válik ügyeket befolyásoló szervezetek részévé, majd hogyan lesz a szervezetek belső civilje? Mi a civil, az egyén, vagy a szervezet? Miért jó, és miért kell aktívkodni? Miért elcsépelt szó a civil?

Egyszer csak úgy érzi az ember, hogy valamire tudja a megoldást. Hogyan tudnék eljutni a-ból, b-be gyorsan, hatékonyan. Akinek az lenne a feladata, hogy tudja ezt, észre sem veszi a problémát. A szakember nem látja az én gondjaimat, máshonnan szemléli a világot. Én ismerem a problémát, beszélgettem már emberekkel erről, jártam külföldön, láttam példákat. Úgy érzem, tudom, mi a megfejtés. Keresek egy már meglévő szervezetet, vagy alakítunk egy újat. Csapatok, társaságok jönnek létre. Mindenki tettre kész. Egy igazi jó társaság lesz, aminek közösek a céljai. Méricskélünk, rajzolgatunk, tervezgetünk, gondolkodunk, teszünk.
 

Bent és lent

Jönnek a jobbnál jobb ötletek, amiket meg is valósítunk. Hatóságokkal, bürokratákkal birkózunk. Meg ott vannak a nagy öregek, az ősök, akik már letettek valamit az asztalra, s mint a fociban a pályán rád szólnak, hogy ne szaladj annyira öcsi, úgyis én tudom a tutit. Ezért kicsit le is lassulsz, lemerevednek az izmok, lassan forog az agy. Az ötletek helyett csak a rendszert szidod, meg az öregeket, akik beágyazódtak. Persze nyitottak vagyunk, jöhet mindenki, szerencsére mindig jön friss ember, aki új erőt ad, aki megkérdezi, hogy: miért vagy fásult ecsém? Jönnek a mosolygós szép lányok/napszőkített, szálkásizmú, kissé borostás mosolygó fiúk, akik tenni akarnak, s amint meglátod őket, te is tenni akarsz…

És itt jött el a kérdés: miért vagyok még mindig aktivista? A társaság miatt? A csajok/pasik miatt? Az ügy miatt? Már én is nagy öreg lettem, és csak osztom az észt?

Most így visszanézve, az aktivisták 80%-a magányos fasz. Egyedülálló fiú vagy lány, akinek nincsenek barátai, vagy már megunta a régieket, mert nem elég entellektüellek hozzá, és nem érdekli őket semmi, a pénzen, vagy a pénzen megvásárolható javakon túl. Persze, ezt nem mondja ki senki, mert hát itt ez a jó társaság, és jól érezzük magunkat. Ez itt a lényeg. Az aktivista jól akarja érezni magát, miközben a hozzá közelálló ügy többi elkötelezettjével tesz valamit, ami a társadalomnak, vagy csak nekik jó. Ha nem érzi többé jól magát, nem tesz, ha nem jó a társaság, nem tesz. Sőt, még ha pénzt ajánlanak neki, akkor sem tesz. Megalázva érzi magát, mikor ő az ügyön dolgozik, őt pedig meg akarják vásárolni. Igen, ő ingyen akar dolgozni! Persze sír, hogy nincs pénze, de hát az elvek.

Bürokratizálódás

Közben már kialakult a szervezet vízfeje, aki számlákkal babrál, papírokat tologat, állami vagy alapítványi pénzekre pályázgat több-kevesebb sikerrel. Munka ez, és ahogy egy cégnél, senki nem csinálja szívesen, fel kell venni valakit, fizetni kell érte. Itt már pénzről van szó, nem elég az ügy, stratégiát kell alkotni, célrendszert felállítani, arculatot készíteni, külföldi partnerszervezetekkel, állammal tárgyalni, konferenciákra járni. Jujj, mennyi ember kell, ezeknek mind pénzt adni. Pfuj, megélhetési civilek! De hát kell ilyen, ők is az ügyön dolgoznak teljes munkaidőben, valamit meg enni kell. Amikor egy önkormányzat kikéri a civilek véleményét, a reakció: „ezek is csak ingyenmunkát akarnak”. Igen, az aktivisták ingyen dolgoznak, és ingyen is akarnak. Így válnak saját szervezetük civiljeivé, ahol megint csak meg kell küzdeniük, hogy az ötleteik átmenjenek saját apparátusukon, majd átmenjen az állami bürokrácián is. Így a civil szervezet még egy akadályt állít az ember és az állam közé. Sőt, a civil szervezetek elszaporodásával már civil hálózatok kezdenek kialakulni, amiknek a célja egy-egy terület összefogása az erősebb nyomásgyakorlás érdekében. Ezek kezelése megint csak iszonyú energiákat szív el az alapügytől, azon felül, hogy természetesen szükséges. Már négy lépcső van az ügy és a megoldás között.

Természetesen szükségét látom a civil szervezetek tömörülésére, egy, a témával kapcsolatos közös tudásbázis kialakítására. De a civil szervezetek egy bizonyos méreten felül elvesztik hatékonyságukat, nem tudják hatékonyan felhasználni az emberi erőforrásaikat, a döntéshozók szemében pedig egyszerű politikai tényezővé vállnak.

Lokális közösségek

Most épp úgy látom, hogy kis közösségekre van szükség, ahogy a szervezeteknek is a társaság volt a lényege a kezdetben. Itt még talán kialakulhatnak dolgozó kis csoportok. Ha úgy érzem, hogy kellene egy aszfaltfestmény, vagy bringatároló a házam elé, megpróbálok keresni hasonló gondolkodású embereket, odatesszük, oszt jóvan. Jól érezzük magunkat, és megtesszük, ami tőlünk telik. Mert igenis csak mi tehetjük szebbé/jobbá környezetünket.

Ha egyszer igazi aktivista leszek, akkor elérem azt is, hogy ne flexeljenek vasárnap reggel kilenckor a belváros közepén, amikor éppen az aktivizmusról írok…