Orbán Viktor 2014-től nem fog kormányozni. Az Országgyűlésben nem lesz többsége a Fidesznek, így végtelen koalíciós tárgyalásokba szorul az újjászervezett centrista baloldal erőivel. Az LMP-t és a három felé szakadt MSZP-t is tömörítő Olajfa választási koalíció eléri, hogy a Fidesz koalícióra lépjen vele - Orbán nélkül.

Na, ez egy jóslat.

De miért nem működik a hegemón hatalomgyakorlás bethlenista logikája: a nem csupán parlamenti, de egyéb társadalmi pozíciók elfoglalásával megerősített, hosszútávú és alternatíva nélküli kormányzás?

Elsősorban azért, mert a magyar párttörténet újkori szabályai erősebbek a dualizmus és háború előtti parlamentarizmus szabályainál.

Az első ilyen felismerés a cikluson belüli egyirányú mozgás dinamikája. Az egy cikluson belül lezabált bizalom, a ciklus végére akármennyi erőfeszítéssel vagy tételes sikerrel sem építhető vissza. Akiket a kormányzás erodált és a kormányzásnak a hitelességi és a - magyar választó fejében ezzel szorosan együtt értett kompetencia – teljesítményében egyszer csalódtak, azoknak onnan nincs visszaút. Az MDF nem létezik, az MSZP hajdani anyagi és szellemi tartalékait éli föl. Ha a Fidesz nem artikulál tartalmi értelemben új politikát (jelenlegi újszerűsége csak reakciók sorozata az IMF-re vagy az iszapömlésre) akkor a választók nem nézik el neki, hogy félelemből bástyákat foglal el, s amit nem foglalhat el, azt szarrá lövi.

Orbán nem a teljesítményre támaszkodva akar bizalmat szerezni 2014-ben, hanem népképviseleten kívüli struktúrákba szivárogtatná át hatalmát és regenerálná onnan.

A magyar választó számára, ha egyébként kormányzati teljesítményhiányt érzékel (nem él jobban), a pozíciófoglalás és jogállamrombolás lesz az az erkölcsi töltöttségű hívószó, ami 2014-re ellenzékbe fordítja.

November másodikán a maroknyinál azért jelentősen többen, de semmiképpen sem a politikai mainstreambe tartozók artikuláltak jogállamféltő szólamokat a Nagy Imre-szobornál. Mondandójuk marginális, sőt gyűlölködő, tök antipatikusak. Olyan, amelyet a társadalom jelen állapotában éppen úgy szélsőségként észlel, mint a hídfoglaló széljobbereket 2002-ben. De láss csodát: 2010-re nem a nyilas esztétika és kérlelhetetlen szociellenesség (hazaárulózás) szelídült meg, hanem a társadalom széles rétegei által osztott közmegegyezéssé, kiindulóponttá szilárdult meg. Ismerem ezt a népet. Tudom, hogy ha a kormánnyal szemben egyetlen erőként a chartás, jogállamféltő (egyébként rossz képességű) értelmiség fogalmaz meg politikát és belőle sarjadva lesz választható ellenzék, akkor bizony a magyar protestszavazó is jogállamféltó szólamokkal fog kerepelni, síppal, dobbal, nádihegedűvel.

Ahogy a toroczkais szubkultúrának volt esélye magát elfogadtatni, úgy az is igen lehetséges, hogy a kurvaanyázó Ungváry és hívei lesznek a kérlelhetetlenség és kormányellenes attitűd dagasztó kovásza 2014-re.

2014-ben Orbán Viktor nem fog tudni kormányt alakítani.

Ez egy jóslat.

A magyar nép alternatíva híján az aktuálisan leghangosabb ellenerőt jutalmazza. És ha csak ennyit tesz, éppolyan rosszul cselekszik mint 2010-ben: nem küzd ki magának igazi alternatívát.

A történelemnek ismét nincs vége. Ellenben nem is ciklikus. Magyarország Orbán után már sohasem lesz ugyanolyan, mint előtte volt. Terepet nyitott, lendületet adott a tehetetlen sárgolyónak, föltett egy új mércét. „Félre ne értsd a dalom testvér”, nem értékelem mindezt, csak érzékelem. Hogy is kell az ilyent befejezni?

„Szegény, szerencsétlen Magyarország.”