Egyre szaporodnak a kormányt támadó hangok, és csak fél évet kellett várni arra, hogy ismét legyenek kisebb-nagyobb kormányellenes tüntetések. Magánnyugdíjpénztárak „államosítása”, AB hatásköreinek megnyirbálása, médiatörvény; csak a fő indokok, amelyek miatt sokan úgy gondolják, hogy a Fidesz lyukat ütött a jogállam testén. A fideszes tollnokok érvelésében annyi igazság viszont van, hogy az alkotmányozó többség ámokfutása önmagában még így sem megy túl a jogállamiság határain.

Ha viszont tényleg a jog szempontjából közelítjük meg a kérdést, felfedezhetünk egy súlyos hiányosságot a parlamenti többség törvényhozásában, ami valóban meglékeli a jogállamiságot, és valóban az önkény felé mutat. Ez pedig a jogbiztonság hiánya.

A jogbiztonság elve a jogállamiság egyik alapvető feltétele, és elsősorban a törvényhozóval szemben támaszt követelményeket. A jogrend kiszámíthatóságát, előreláthatóságát jelenti, azt, hogy a társadalomban a biztonság, a bizalom, a következetes, ésszerűen felépített rend érvényesüljön úgy, hogy a normakövetők minél nagyobb mértékben szóljanak bele a normaalkotásba.

Ez pedig kicsit sem érvényesül.

Fogalmunk sincs, mit akar a parlamenti többség, ugyanis sem a kampányban nem mondták el pontosan, hogy mi az „új rendszer” és mik az „új célok”, sem amióta kormányon vannak. Látszólag (vagy tényleg) ad hoc intézkedések követik egymást, mi csak kapkodjuk a fejünket. Semmi interakció.

Magyarországon jelenleg a kormányzó hatalom és a kormányzottak között a szakadék óriási. A bizalom teljesen hiányzik, úgy tekintünk az államra, mint szükséges rosszra és igyekszünk kibújni a látóköréből. Ez olyan abszurd helyzetet eredményez, hogy a többség úgy érzi: jobb helyen van a nyugdíjmegtakarítása befektetők által választott, profitorientált szervezetek kezében, mint saját választott képviselőinél. Holott – a konkrét példánál maradva –, ha például elmagyarázták volna, mi az implicit és explicit államadósság, miért akarja a kormány megszüntetni a jelenlegi rendszert, ha jó előre tudnánk, mi lesz a sorsa az egyéni számlán lévő megtakarításnak és ezek mentén kialakulhatott volna egy értelmes társadalmi vita, gyanítom, nem lenne így. Eddig nem úgy tűnt, hogy az ország nagy része az öngondoskodást a szociális hálóval szemben előnyben részesítő, Tóta W. Bush féle, IMF-labanc vadkapitalista lenne.

A Fidesznek, ahogy azt a választási győzelem óráiban mondták, történelmi lehetősége van (vagy csak volt) az államba és a képviseleti demokráciába vetett hit helyreállítására. Mindannyiunk közös érdeke (lett volna), hogy éljen vele. Ezzel szemben a Gyurcsány-éra legszebb hagyományait folytatva egy szűk csoport tudja csak – már ha tudja –,  hogy mi várható, a mi arcunkba meg beletolják a botrányosan fogalmatlan Selmeczi Gabriellákat vagy a cinikus és pofátlan Szijjártókat. Sőt, úgy néz ki, hogy ajándékba új, meglepetés-alkotmányt is kapunk. Hülyének néznek.

Ez a fajta kormányzati gyakorlat jelenleg a legsúlyosabb demokráciadeficit, itt sérül a jogállamiság; ezt tartotta korábban a Fidesz, teljesen jogosan, az elmúlt nyolc év legnagyobb hibájának. Mielőtt azonban hátradőlnének a tisztelt urak azzal, hogy erőforrás hiányában senki nem veszi el tőlük a kormányrudat, és majd elég lesz egy kis kenyeret odadobni a cirkusz után, a választások előtt, szeretném őket emlékeztetni arra: azért a víz az úr.