Karácsony, semmi extra

2010.12.21. 07:08 nurker

Mikor már a karácsonyi reklámok is azzal kezdődnek, hogy ugye Ön is idegbeteg a karácsonyi stressztől, kezdhetünk gyanakodni.

Nem úgy volt, hogy ez az ünnep valami olyasmiről szól, hogy a téli sötét közepén együtt bulizunk és elképzeljük a reményt?

Közös remény-elképzelésben mondjuk most országszinten sem állunk túl jól. Amiről a Fidesz fent a sztratoszférában beszél, abból így alulról semmi nem látszik. Meg különben is, kivel képzelnéd el a reményt közösen. A másik idiótával, aki a lábadra lép a villamoson, előled veszi meg a fát, amit kinéztél, és lenyúlja a nyugdíjadat?
 
A közös remény hiányában a karácsony kibekkelésére kialakult módszer, hogy a Szeretet Ünnepét családi körben kell megünnepelni. Itt ugye a család állna az összes hiányzó pozitív társadalmi kapocs helyén. Azt, hogy családilag ki tartozik hozzád, legalább biztosan be lehet azonosítani, elvileg nem lehet baj.
 
Csak akkor lesz baj, ha netán a családod nem a kevés tökéletesen harmonikus család egyike. Mert akkor a ráterhelődő természetellenes nyomástól – azonnal univerzális érvénnyel bebizonyítani, hogy van hit, remény, szeretet – szegény átlagcsaládokban feltárul az összes nem éppen karácsonyi óriásplakát és oltárkép-kompatibilis probléma. Amik hétköznap így-úgy kezelhetők, de a karácsonyi nyomásban minden bolhából elefánt lesz, és azt trombitálja fülsüketítő erővel, hogy a bizonyítás nem sikerült, szeretetből megbuktál. Ilyenkor be lehet védekezni azzal, hogy leszarom az egész giccset úgy, ahogy van, ki akart itt bizonyítani, lelépek egy kocsmába amint lehet, azt csá.
 
Pedig a közös örömködés bizonyítottan mindenkinek jót tesz. Csak valahogy elfelejtettük, hogy hogyan kell ezt megszervezni. Hogy mitől örülhetnék én együtt a másikkal. 
 
A 4K! erre azt a tök egyszerű ötletet hozta, hogy indíts el egy zenével és vicces utasításokkal tele mp3 tracket többszáz másik emberrel együtt a Deák téren. Semmi extra nem történik, csak több százan együtt bohóckodtok egy félórát, és látod, hogy a többiek is éppen azt élik át, amit te. Egyensúlyoznak, fordulnak, vámpírkodnak, végigbújbújjzöldágaznak a Fashion Streeten, szaloncukrot lopnak a karácsonyi vásár pultjaira, és röhögve felugrálnak ahányszor azt hallják, hogy valamelyik idióta sztár disznót vág. És ettől összehasonlíthatatlanul jobban érzed magad, mintha egyedül csinálnád. Nem tudjuk, mitől. Így működik.
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr682527792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tök jó.
24-én pedig, este 6-tól egészen reggelig, gyertek a Határ úti aluljáróba, hajléktalan karácsonyra.
Kaját hozni lehet, de ha nem hoztok, akkor is lesz.
Ezerszer jobb, mint veszekedős családdal, meg talán az egyedüllétnél is jobb. Ha meg nem veszekedős a család, akkor jöjjenek ki ők is.
süti beállítások módosítása