A sajtószabadság nem szotyihéj, amivel a nyugat köpködheti a tarkónkat

2010.12.31. 07:54 napon tamás

 

Ez a Médiatörvény szar. A szövegből kiindulva nem előrelátható, hogy milyen sajtóvétség az, ami szankciót von maga után. Ezek után mellékes, hogy mekkora a bírság, hogy a testület a rendszerváltás óta először nem többpárti delegáltakból áll, mellékes, hogy a legszélesebb iratbetekintési jogot adja a médiatestületnek valaha.

A nyilvánosság olyan érzékeny terep, amit alapvetően csak "a főszabály a szabadság, a kivétel a tilalom" talajáról érdemes szabályozni.

Akkor is így van ez, ha jópár évtizede a sajtószabadságot nem az állam, hanem a materiális sajtót előállító tőke veszélyeztetheti, a tőke monopolizálhatja a véleményt, elhallgat, elhallgattat. Akkor is így van ez, ha a plurális sajtópiac érdekében szükség van állami szabályozásra. Akkor is így van ez, ha a nyilvánosság egy része szűkös jószágon – frekvenciákon osztozik és indokolt az állami elosztás. A főszabály a kifejezés szabadsága. Tartalmat szankcionálni kivételesen és különös garanciákkal lehet. Akkor is ez a szemlélet az egyedül járható, ha az NMHH másodfokú határozatai a bíróság előtt támadhatóak. Hiába a szabályozás indokoltsága, ha az nem a szabadság szemszögéből szabályoz, hiába a jó jogtechnikai megszerkesztettség, hiába az európai irányelvek implementálása, hiába a kiskorúak védelme érdekében beleírt bármi.

A "mindent szabad és csak néha tilos valami" logikája megfordul, és nekünk, akik 1848 óta a szabadságot hisszük főszabálynak, ez különösen megalázó.

Ez akkor is így van, ha azóta sokat fordult a világ, a „sajtó” technikai értelemben mára már körülírhatatlan, és akkor is így van, ha Deák Ferenc is elégedetlen volt a sajtószabadság csupán tömör deklarálásával (vö.: hazudni nem szabad). Nekünk a szemléletből éppen a szabadság egyértelmű deklarációja hiányzik, ez fordítaná a szabályozhatóságot kivételessé. Ebben az esetben lehetne értelme a törvényhozóval konstruktív vitába bocsátkozni. Így az egyetlen tisztességes út, hogy ügyet sem vetve a törvényre mindenki leírja amit gondol, az internet végtelen óceánján kalózhajóját új szigetek felé irányítva.

A nyugat karanténja
Ami a nyugat hisztérikus reakcióit illeti, nos, az egy másik ügy. A nyugat nem önzetlenül "elkötelezett" a sajtószabadság mellett, sőt a sajtó szabadságát nyugaton sem tartja mindenki egyértelműnek. A magyar elektronikus és nyomtatott sajtó egy tekintélyes része külföldi tulajdonú. Ez a tulajdonosi érdek sérülhet az új törvény miatt. Egyrészt – különösen  a tévé esetében - ez a törvény lehetőséget teremt a profitabilitás csökkenésére, másfelől a külföldi sajtó jelentős hídfőállás a honi közvélemény befolyásolására. A sajtószabadság az ő értelmezésükben a saját befolyásuk és jövedelmezőségük szabadságát jelenti. A nyugat, ha eddigi érdekeit a kormány sértette (válságadók, IMF diktátumok elhajtása), nem volt képes a közvéleményt a kormány ellen hangolni, hiszen nyilvánvalóan és láthatóan az ő csúnya birodalmi érdekeit sértették. Ebben a felállásban mindig lehetett a magyar nép érdekeire hivatkozva a kormánynak retorikailag jó pozícióba kerülnie, Robin Hood-ot játszania (az sem titok néhol ténylegesen az ország érdekét képviselve). A nyugat most nem haboz törleszteni és a kormánnyal, mint Robin Hooddal szemben magát Táncsics kiszabadítójaként állítja színpadra. Igen tudom, a baj az, hogy ezt meg is teheti. 

A sajtószabadságot eláruló sajtó

A külföld durva és aránytalan minősítő jelzőktől hemzsegő, másodlagos forrásokra támaszkodó úgynevezett „bírálatait” a magyar sajtó kéjelegve ismételgeti. Azt hiszi, ezzel ő már eleget is tett a saját szabadságáért vívott küzdelemnek. Ezt a küzdelmet nem csak most alibizi el, de elalibizte az elmúlt húsz évben is. Ha a magyar sajtó élt volna szabadságával a kiadóival szemben (nem tette), ha az állítólagos közmédia tett volna bármit a saját szabadságáért az állam ellen (ahogyan nem tette), talán nem ilyen törvény lenne a jutalma.

A mi szabadságunk
Honfitársak: sajtónk szabadsága a mi szabadságunk, és egyedül mi küzdhetünk érte. Azt mástól ajándékba kapni – akárcsak más természetű szabadságokat – bizony nem lehet. A sajtószabadságért vívott küzdelem nem lehet a zsarolás eszköze a nyugat kezében.  Kikérjük magunknak, hogy a nyugat beszéljen helyettünk. Nem vagyunk gyámolításra szoruló szerencsétlenség. Ez legalább olyan megalázó, mint maga a médiatörvény.

Ezt a harcot majd mi megvívjuk, ha szükség lesz rá, mert minket érint. Nem Anne Applebaumot fogják megbírságolni. Elmehet a nyugat a vérbe gyanús időpontokban eszébe jutó jószándékaival.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr452543713

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Éjfélig még szabad a sajtó – utána pláne! 2010.12.31. 16:03:30

Van még néhány óránk az új médiatörvény hatályba lépéséig, használjuk hát ki az időt, amíg még szabad a véleménynyilvánítás. Éjfél után egy perccel átveszi a hatalmat a vélemény felett a Szalai Annamária vezette, önmagát nemzetinek nevező médiahatóság,...

Trackback: A korrupció melegágya (II-III. egybevont lecke) 2010.12.31. 15:29:20

II. A médiaalkotmány révén a sajtó alaposan szabályozott lett. Azt nem állíthatjuk, hogy cenzúra alakult volna ki. A cenzúra esetén ugyanis jól lefektetett, egyértelmű szabályok szerint működik a rendszer.De itt nem erről van szó. Olyan közálla...

Trackback: ICE-T mégsem kapja meg a magyar állampolgárságot? 2010.12.31. 10:43:35

A népszerű afro-amerikai rapper ICE-T döbbenettel fogadta a Tilos Rádió és személye, pontosabban egyik dalszövege ellen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által indított vizsgálatot. Mint köztudott a zenész az egyik leglelkesebb támogatója volt a k...

Trackback: Médiatörvény - bagoly mondja verébnek 2010.12.31. 09:19:03

Mottó: 1. számú (fiktív) felmérés: 100 emberből 80 ellenzi az új médiatörvényt.2. számú (fiktív) felmérés: 100 emberből 10 tudja, hogy miről is szól az új médiatörvény.Bevallom, én a 2. számú felmérés során a médiatörvényt nem ismerő 90 ember közé tart...

Trackback: Médiatörvény... köszönjük Schmitt elvtárs! 2010.12.31. 09:09:32

                                          ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Akkor mégis írhatnék olyat, hogy nem volt holokauszt?
@Steve_Jobs: Persze, a sajtó és szólás szabadság egyik alapköve hogy mindenki szabadon lehet hülye. (include me)
:)
Kádár Jöjjön ( kár hogy nem jöhet az volt a vidám egypártrendszer,....ORBÁN TAKARODJ!!!!!!!!!(Orbáné a szomorú Diktatúra!
JÓ HANGOSAN EMBEREK!!!!-, HOGY AZ EU-SOK IS HALJÁK--------amikor itt lesznek!!!!!!
Kádár rendszer Demokrácia volt a Viktori Diktatúra mellett -ez igaz!!!!
EGYIKET MEGDÖNTÖTTÉK, A MÁSIKAT MOST KÉSZÜL A NÉP MEGDÖNTENI ( és ezt a másikat ,azért földbe is kell döngölni, mert ez a veszélyesebb!!!)
Nem lesz apokalipszis!
basahalom.blog.hu/2010/12/31/dol_a_forint

bedől a forint..új bankjegy Kósával!
Köszönjük rohadt Nemzeti Gonosz Törpe!!!!!!!!
Ezt a Bandát nem lehet demokratikus úton leváltani-csak megdönteni lehet!!!!
Kinevetem a lázongókat. Olyanok vagytok, mint a Szellő István: fennragad egy macska a fán, de ti eladjàtok apokalipszisnek.

Nekem konkrétan tele a faszom a sok siránkozással - nem baj, ha picit megkavarják az állóvizet.
Hát ez egy igen kíváló írás volt. Köszönöm szépen - már megérte megnéznem az internetet ma is.

A hozzászólások amúgy önmagukat minősítik. Pedig nagy kár.

Úgy tűnik, nem az értelmes emberek lesznek ma többségben errefelé. Vagy csak korán van még?
@Coyote82: Azért az állóvizet nemcsak olyan dolgokkal lehet kavarni, amelyek erősen emlékeztetnek valami diktatórikus idők megoldásaira.
Kit érdekel a sajtószabadság?? Legyen párizsi, zsemle, legyen a TV-ben Való Világ meg Barátok Közt, a többi meg csak illúzió. :)
@Coyote82: Az állóviz felkavarása nem baj, de sajna Te még most sem látod h. ez a fajta mit jelent és hova vezet(het). Javaslom azt amit még kb 6 m. magyarnak: GONDOLKOZZ. (önállóan, ne pártböfögéseket halgass.)
..fog az menni, csak elkezdeni nehéz.
@HaHazaKellJönnömForradalmatCsinálok: "sajna Te még most sem látod h. ez a fajta mit jelent és hova vezet(het)"

látom, mint jelent, a "hova vezetHET"-ről meg annyit, hogy túl van spilázva. Ti sem gondoljátok komolyan, hogy diktatúra lesz?!
Persze kell valami csont, amin a szenzációhajhász sajtó rágódhat, és végre használhat olyan szebb időket látott kifejezéseket, mint a "sajtószabadság".

A fogyasztói társadalom és az amerikanizálódott sajtó zombijai vagytok mind.
Én meg továbbra sem támogatom a Fideszt, de nem is hisztizek ellenük feleslegesen: valljuk be, kell már a változás, de ha senki nem mer lépni, akkor 10 év múlva is ugyanabban a szarban fogunk süllyedni, ahol eddig tettük.
Az elmúlt 20 évbn;

-volt itt a leghalványabb nyoma is a satószabadságnak?

Neeem! Nem volt.

Akkor meg a kemény munkában meghajlott orrú, (és tövig koptatott nyelvű)magukat újságírónak definiáló szellemi, erkölcsi, szakmai és morális toprongyok mi a francnak ajweholják tele a magyar, meg a világsajtót?

Jobb időkben a Magyarországot külföldön ekéző Konrád György, Mohácsi Viktória (Pamela, Samanta,vagy hogy hívják)a bíróság előtt végezte hazaárulásért.
Először is érthetetlen ez a béna betűtípus.
Jó a szemem, de akkor is zavar.
Másodszor az a bajod a médiatörvénnyel, hogy:............ na nem derült ki pontosan.
Pár homályos célzás, amiből az világos, hogy te sem tudod pontosan miért és mennyi bünti jár.
Ettől miért van halála a sajtószabadságnak?
Jó lenne ha valaki végre idézne egy passzust ami szerinte vérlázító.
Azon lehet vitázni.
Az ilyen írások arra alkalmasak csak, hogy pártpreferenciák alapján egymásnak ugorjon a 2 oldal.
A kommentek 90%-ban nem a médiatörvény betűjén vagy szellemén lesz vita, hanem a személyeskedésekké és fidesznyikkomcsitrollá züllik.
Jó lenn már ha valaki alaposabban kibontaná, miért nem jó a médiatörvény.
Súlyos paranoia a sajtószabadság melletti nemzetközi kiállást pénzügyi körök összeesküvésének tekinteni, és a nemzeti sport szintjére emelt struccpolitika része. Az, hogy mi mennyire veri ki náluk a biztosítékot, mennyire túlzó, vagy nem, talán nekik jobban kell tudniuk. Már megint rajtunk kívül mindenki vagy hülye, vagy hazudik? Talán magunkban is kéne a hibát keresni.

Sajnos ez a mi kis mikrokozmoszunk egyre inkább torz, nagyon magas, túl magas az ingerküszöbünk. Egy példa: Franciaországban, ha éjjel módosítanák suttyomban a sztrájktörvényt, másnap megállna az élet, általános sztrájk lenne és lángolnának az autók is. Itt már fel se tűnt...

Ne ezért nem igaz, hogy "Nem vagyunk gyámolításra szoruló szerencsétlenség. Ez legalább olyan megalázó, mint maga a médiatörvény."

Sajnos, ha ezt tűrjük, már pedig a jelek szerint tűrjük, a Nyugat kell beszéljen helyettünk.

Szégyen.
Az értelmesebbeknek eddig sem voltak kétségeik a "nyugat" valódi motivációját illetően.

"Applebaum" bazmeg, jó hogy nem Shlomo Morel vagy Kun Béla.
@nyekk:

"Jobb időkben a Magyarországot külföldön ekéző Konrád György, Mohácsi Viktória (Pamela, Samanta,vagy hogy hívják)a bíróság előtt végezte hazaárulásért."

Minimum.
@Nemzeti Gonosz Törpe: "JÓ HANGOSAN EMBEREK!!!!-, HOGY AZ EU-SOK IS HALJÁK--------amikor itt lesznek!!!!!!"

Ha csak egy fülük van, akkor nem halják.
Ha majd két fülük lesz akkor, majd hallják.

Egyébként az Eu impotens. Olyan dolgokat hagy szó nélkül másoknak, hogy azokhoz képest ez csak vihar a biliben
Ez a nép pontosan azt kapja, amit megérdemel.

*köp*
@Severus: Neked mi a gondod a médiatörvénnyel?
Szerinted szégyen ha helyetted kritizál az EU.
Nosza, köszörüld ki a csorbát.
Írd meg melyik cikkely sérti a demokráciádat és miért.
Ja???
Csak beblöffölted?
Akkor igazad van. Tényleg szégyen.
@nyekk: gondolom nem olvastál bayerzsoltot, lovasistvánt, nem láttad, ahogy fábrysanyi leköpi a gyurcsány képét, nyilván elsiklottál felette, hogy nyíltan uszítanak a kurucinfón....

De nem, itt nem volt sajtószabadság. Hülyegyerek, leülhetsz, egyes.
@Coyote82: Igen ,a változás nagyon kell, de nem ilyen!
Biztosan hallottad már azt h."a történelem ismétli önmagát", olvasgass kicsit, gondolkozz el rajta, esetleg érj még valamennyit, és látni fogod mi a gond.
Az a gond, hogy hiányzik mindent indulatból szemléltek, jobb- és baloldali, napi politikai megközelítésből.

Pedig ami itt történik, az nem a FIDESZ-en, MSZP-én, Orbánon, Gyurcsányon, Szalai Annamárián meg a többieken múlik - mindössze arról van szó, hogy a történelem követi a saját logikáját.

Volt (van?) egy demokratikus rendszerünk, amely a felmerülő társadalmi és gazdasági problémák közül egyet sem oldott meg, sőt, amellett, hogy a meglévőket súlyosbította, még újakat is generált. (Hogy miért történt ez nálunk így, és miért nem történt így pl. Szlovéniában, az egy nagyon érdekes kérdés.) Emellett semmi jele nem látszott annak, hogy ez az irány megváltozna. Magyarországon nem gazdasági válság van, Magyarországon egy rendkívül mély társadalmi válság van, amely a társadalom működésképtelenné válásával fenyeget. (Ez nem ugyanaz, mint az állam működésképtelensége!)

A társadalom teljesen természetes reakciója ilyenkor az, amit szokás "rendpártiságnak" is nevezni. Arról van szó, hogy a közösség többsége - engedve akár a szabadságjogaiból is - egy központosítottabb kormányforma felé fordul, abban bízva, hogy a centralizáltabb hatalom hatékonyabbnak mutatkozik a meglévő társadalmi és gazdasági problémák megoldásában, és hatékonyabban állítja helyre a társadalom működőképességét. Aztán ez vagy bejön, vagy nem.
Ha a centralizált hatalom helyreállítja a társadalom működőképességét, akkor jó. Ha nem állítja helyre, akkor - paradox módon - a centralizált és ebben a formájában eltorzult hatalommal szembeni ellenállás lehet az, ami a már szétesőben lévő társadalmat újra összekovácsolja. Ha egyik sem jön be, akkor az a társadalom összeomlik és eltűnik, mint annyi más társadalom előtte.

A történelemben mindig ez van: amikor egy társadalom válságba jut, akkor vagy ezt a megoldást - tehát a központi hatalom megerősítését - "választja", vagy szétesik.

A mai helyzet nem azért állt elő, mert Orbán olyan, amilyen, hanem azért, mert találkozott a társadalmi erős hatalom iránti igénye és az ő személyisége.

Ha ezt így megértjük, akkor sokkal kevesebb indulattal és sokkal nagyobb érdeklődéssel tudjuk követni, amit ezekben az években átélünk.
UNOM a témát, de kurvára.
Előre rettegni, hogy itt mekkora véleménydiktatúra lesz, meg nem lehet majd egy rossz szót sem leírni.

Szerintem a törvényalkotó szándéka nem ez volt a törvénnyel, hanem az, hogy a kurucinfós vadhajtások ellen képes legyen fellépni.

Éppen ezért nem vagyok hajlandó előre rettegni azon, hogy itt diktatúra lesz. Valószinüleg mindenféle NMHH bírságról értesülni lehet, így idővel éppen elég alapunk lesz arra, hogy eldöntsük, hogy az ellenzéki hangok elhalgattatását, vagypedig a szar kitakarítását szolgálja a jogszabály.

Mert erről sem a nyugati bírálóknak, sem a hazai bérrettegőknek halvány lila fingjuk sincs.
@immortalis: A közmédiában?
Ne keverd a szezont a fazonnal.
Eddig ha kormányváltás volt bárki bármit mondhatott a köz tv-ben.
Csak éppen előbb kirúgtak minden ellenzékit.
Jópofa volt ahogy a sajtó szabadság mintaképeként beszólt a nepkeltés riporter, hogy: HAJRÁ MSZP!! Mondhatta volna, hogy fúj MSZP de valamiért az előbbi ugrott be neki.
Persze sajtószabadság volt, mszp-s kormány és sok sok naív tv néző....
dejó, hogy volt holokauszt !
MOST CSINÁLJÁK AZ ALKOTMÁNYT:
A jövő év be lesz tiltva.
80 évre titkosítva lesz...
Nem lesz.... és 25 óra lesz egy nap. A benzin pedig 999+AFA lesz. Bedöntjük a világgazdaságot. A magyar BUX berántja a moszkvai tőzsdet.
Orbán az EU-t áthelyezteti Kínába:)
@pj02: ez ugyanolyan hülye hozzáállás , mit amikor áprilisban megnyerték a választást....és 2/3 ad lett---" a duma ez volt": majd meglátjuk mit kezdenek vele, adjunk neki időt...hátha jót tesz az országnak....azóta is ez a szöveg ment novemberig---azóta ébred a nÉP ( mert aki ismeri Orbánt már évtizedek óta ilyet nem mond), mint TE
Nagyjából egyetértve a poszttal, és egy két normális hozzászólással, azért volna egy megjegyzésem pl: a Nemzeti Gonosz Törpéhez! Egyszer már írtam hogy ez a fajta megnyilvánulás már erősen Csernus kuncsaft gyanús:))),Én sem vagyok rajongó de amit itt te előadsz az már szinte gyanúsan hergelő színben jön elő.Lehet hogy jót kuncogsz ha valaki bekapja a csalit? Na mindegy,azért ne keseredj el, 2012-n mindenkit eltakarít a világvége:))). Addig meg csak kibírjuk valahogy. A sajtószabadság meg úgyis megoldódik valahogy mert valakinek engedni kell. Na! Jó szilveszterezést mindenkinek.Írjátok ki még ma magatokból a mérget, de holnap tessék derűs lenni,mert különben egész évben durcások lesztek:))).
@pj02: ez ugyanolyan hülye hozzáállás , mit amikor áprilisban megnyerték a választást....és 2/3 ad lett---" a duma ez volt": majd meglátjuk mit kezdenek vele, adjunk neki időt...hátha jót tesz az országnak....azóta is ez a szöveg ment novemberig---azóta ébred a nÉP ( mert aki ismeri Orbánt már évtizedek óta ilyet nem mond), mint TE
@Balangó: Szerintem is, Orbán olyan, akit a nép (társadalom) épp akar, hogy túléljen. Orbán nem okoz meglepetést, tudat alatt az is ismerte az ő metakommunikációját (hatalommal kapcsolatos érzéseit), aki mondjuk, nevezzük butának.
Amúgy meg tényleg erre jó a kétharmad.
@torró: Ok.megyek WC-re---kiteszem a FIDESZT! :D
Első bekezdésben: "...adja a médiatestületnek valaha". Az ilyen primitív fogalmazáson nem segít a médiatörvény sem. Éljen a hülyeség szabadsága!
@Severus:
Helyetted beszéljen a Nyugat. Helyettem ne. Mint kiderült, most készül a médiatörvény részletes, hivatalos fordítása. Miről is ugatnak akkor a nyugati firkászok, egypár politikus és magyarnak látszó megmondóemberek? A posztnak egyvalamiben mélységesen igaza van: akinek nem tetszik a médiatörvény, itthon küzdjön ellene. Ballagjon tüntetni, vagy a neten ekézzen - de érvekkel, ne hangoskodással.
@Nemzeti Gonosz Törpe:
Kis törpém, aszondod, "azóta ébred a nép". Valóban ébred a nép néhány százezer éve, minden reggel, vagy az éccakai műszak előtt.
@Várúr:
Fizetett bértollnok vagy a pártközpontból, vagy neked is örök életet ígértek?
@Severus:
Franciaországban a médiahatóság elnökét az államelnök (Sarközy) javaslatára az illetékes miniszter nevezi ki. Eddig senki se tüntetett emiatt. Ezzel szemben többek közt gimnazisták (!) tüntettek csak azért, mert Európa legalacsonyabb nyögdíjkorhatárát kettő évvel emelték (60-ról 62-re).
@Bergeroth:
Kispajtás. Közöm nincs a fideszhez. Ehhez képest az mszp sorsol a mellette kommentelőknek welness hétvégét. Te már nyertél ilyet? Ha még nem, kitartás, még rád is sor kerülhet.
Ilyen posztot se láttam még, gratulálok. Eddig mindenki az általa többre tartott külföldtől és persze főleg a NYUGATTÓL várta a pozitív megerősítést. Ideje rájönnie a jajgatóknak, hogy bizony szánalmas dolog mindig árulkodni és másokra mutogatni.
@Balangó: Na, végre ilyet is olvasok! Hát kb. ez a helyzet.
Rengeteg embertől hallottam a választások előtt, h elkéne már egy kis puhadiktatúra. Nem komcsi, hanem nemzeti. Most ne akadjunk meg azon, h ez menyire értelmes, vagy értelmetletlen dolog; a jelenség a lényeg. Sztm a fityesz szavazók legalább fele tisztában volt azzal, h tekintélyelvet választ egy klasszikus liberális demokráciával szemben. A jobbik szavazókat is beszámítva a többség elutasította azt a fajta berendezkedést. És ma sem sír együtt a blogger-kaszttal. A sajtóról, az újságírásról szerzett eddigi tapasztalatai - talán joggal - ezt nem is indokolják, az elvekre meg szrik.
Amúgy ez nem egy rossz poszt az eddigi 100 flémelő íráshoz képest.
nincs igaza a posztszerzőnek, mert pont az a hazai sajtó reflektálja sokat a nyugati cikkeket, amely magyar tulajdonban áll. a külföldi kevésbé

amúgy meg nem értem, miért ne reagálhatna így a nyugati sajtó. ha azt a magyar mentalitást bírálod, hogy azt vágyjuk, mások sírjanak értünk, már egy fokkal okébb, amit állítasz, de attól még, hogy külföldi független újságírók allergiásak erre, az miért okozna nekünk rosszat?
ha itt lesznek az eu-s miniszterek veluk egyutt a vilagsajtó akkor megyek tüntetne a vajda ellen!
@mákostészta: Egyetértek veled, csak azt javítanám ki tekintély elvet a szocialista- liberális diktatúrával szemben választották... a tekintély elv pedig nem jelent diktatúrát (De Gaulle a II. VH után hasonlóan cselekedett)
@Nemzeti Gonosz Törpe:
Szereted a nevet váltani, kedves Nestor10, de a stílusod az maradt...
@fetyisob: te rasszista...
@ivrilider: Külföldi független újságíró? Az mi? Mu-ha-ha
Hat aki még védi a fideszt az egy hulye!
nézzetek már körbe mit csinalt a ciklus közel 1/4-de alatt!
chf170röl 225re!
euro270röl 283ra!
benzin 280rol 360ra
gazoil 270rol 350re
jövöre minden emelkedik ezek miatt!
sikerult lenyulni a magannyugdijakat,jövőre már beszélni sem lesz szabad!3év mulva csak a vajdara lehet majd szavazni vagy valamelyik csaladtagjára...
@fetyisob: Hallottál már arról, hogy az EU is válságban van? És a svájci frank azért erősödik soha nem látott ütemben, mert épp oda menekítik a pénzt.
Könnyű mutogatni olyan ország vezetőire akik egy porrá zúzott gazdasággal kell helytállni, és arról hogy akinek venni kell az energiahordozót, az mindig drágábban kell adni, nem beszélve arról, hogy 20 ft az üzemanyagban Bajnaiék műve...
szerintem meg ez még egy jó írás, legalábbis látszik, hogy az írója nem ostoba.
kicsit paranoid ugyanakkor: én nem érzem, hogy a médiának olyan hatalmas bevételei lennének, ami miatt indokoltak lennének nyugati politikusok (pl: Merkel) nyilatkozatai. a különadók összege nagyobb, mint az egész magyarországi médiapiac cakkpakk.

@Nem Máté: ezt én nem tudom, de sejtésem szerint, ha lesz is, az nem mostanában lesz.

@Severus: Franciaországot most hogy hoztad ide? teljesen más történelemmel, társadalmi, gazdasági és egyéb berendezkedéseel bír - olyannal, amivel egyetlen más állam se'. sok jó dolog van náluk, de én úgy gondolom, most ők is kihívásokkal küszködnek: a biztonságot nyújtó bebetonozott rendszereik nem elég rugalmasak (oktatási struktúra, állami szektor, munkaerőpiac, etc).

@nevetőharmadik: magadat köpködd, paraszt. társaságban errefelé az ilyet nem illik.

@Balangó: legokosabb hozzászólás. riszpekt. kár hogy ilyen ritka tulajdonság manapság a történelmi léptékben való szemlélése az eseményeknek. jól írsz, javaslom nyiss egy blogot, én biztosan olvasnám és talán mások is elsajátíthatnák ezt a perspektívár, amivel csak épülne az ország.

@Lone Star: szerintem nem ezt akarta mondani Balangó. de nem akarok verselemzést írni.
Végre egy olyan post, amivel kicsit egyet is tudok érteni.
Eddig kevesek vetették fel a tulajdonost, mint szabadság tényezőt. Pedig ugye.
Ha van egy X párt, akinek Y cég nagy támogatója. Akkor Y tulajdonában levő Z orgáum szidja majd X-et? Aligha.
Akkor Z orgánum szabad? NEM
Akkor Z megírhatja az igazságot minden helyzetben? NEM

Na most kicsit az is abszurd, hogy javarészt a honi média tulajdonosai külföldiek, akik nem kis profitit talicskáztak már eddig is ki az országból.

Eddig az volt a felállás, hogy a külföldi szép, a külföldi okos, a külföldi jó, és legfőképpen neki midnent szabad. Adót optimalizálhat, olcsóbban vehet, drágában adhat, sőt még akár egy még a zebrán is gázolhat.

És igen, egyet értek a postolóval abban a tekintetben, hogy ne hagyjuk magunkat befolyásolni kívülről. A magam részéről rendkívül károsnak tartom, hogy csak az a fontos, hogy mi mondanak rólunk külföldön.

A külföld eddigi hozzáállása egyszerű: az MSZP kormányokat szerették, mert akkor nagyobbat kaszáltak, bővültek a lehetőségek, kinyalták a feneket.
A FIDESZ kormányokat nem szeretik, mert ők ilyen nemzetiek, ilyenkor a helyit jobban kedvelik mint a multit, csökkennek a kiváltságok, kisebb a kas(s)za.

A sajtó szabadsága fontos érték, ami a gyakorlatban sokkal nehezebben valósul meg.

Ott van a ker rádiók története, ahol ment a rinya. Miért? Mert lejárt a koncesszió. Nem hallgattatta el őket senki, de lejárt az albérlet, lehet költözni. A döntés ellen tiltakozni és lemondani? Annak aki kiírta a versenyszabályokat?

Jöjjön egy kis populizmussal kevert demagógia:

Jelenleg is sokan dolgoznak rossz körülmények között, kevesebb pénzért. Kvázi rabszolgaként, ahol bármikor lecserélik az embert. Ők kvázi rabszolgák.
Előbb talán őket kellene felszabadítani...
Ha 1948-ban ilyen állapotok lettek volna, akkor talán akkor sem a sajtó szabadsága lett volna a legfontosabb...
Úgy gondolom, hogy OV-ék mindig egy lépéssel tovább szaladnak, mint kellene. Semmi baj nem lett volna, ha a bankadó és társaival megsegítik ideiglenesen a hiányhelyzetünket, ám erre kiderült, hogy tartósan alapoznának rá, ami egyet jelent azzal, hogy a gazdaság legkisebb mértékű felpörgetésére sincs semmilyen ötletük. Mert hogy a másik nagy ötlet, az egykulcsos adó ezt nem fogja megtenni, az bizonyos, az csak arra jó, hogy preferált réteget teremtsen, egyben az ellátórendszerekhez szükséges eddigi bevételeket is csökkentse.
Ugyanez vonatkozik a médiatörvényre is. Viszonylag zavartalanul átállíthatja az országot egy alkotmányos és szakértői kontrolltól mentes üzemmódra, de nem elég ez, neki az is kell, hogy látványosan ne utálhassák, ne kritizálhassák, ezzel szemben jöhessen egy médiahatóság, ráadásul olyan vezetővel, akinek leszbi pornóújság főszerkesztői múltja van, akik még meg is mondják, mit nézhetünk, hallgathatunk, vagy olvashatunk.
A posztírónak igaza van, nekünk magunknak kellene megküzdenünk a szólás- és sajtószabadságért, de szerintem megfeledkezik arról, hogy a sérelmeknek ehhez el kell érniük a kritikus tömeget, így kénytelenek vagyunk elfogadni a nyugat segítségét, ami egyben a legtermészetesebb is, mert sokféle rosszat lehet mondani a nyugat-európai kapitalizmusról, de azt nem, hogy elfojtaná a szólás- és sajtószabadságot. (Láthatjuk a különbséget Oroszországban, ahol nem gond egy-egy újságíró kivégeztetése sem.)
Van egy pont, ahol az EU-klub tagjának már nem illendő továbbmennie. Ha mi itt belül nem tudjuk megállítani ezt a fajta ámokfutást, akkor örülnünk kell annak, hogy a segítségünkre sietnek, persze a klub védelmében is.
@samer: te ne menj közgazdasznak!
a válsag derekán 180as chf volt! azota elzavarták az eu imf küldötseget,azota volt a szij-ártó es kosa ft erősitő beszede,folyamatosan rossz a hirünk befektetöi körökben, nézd át a környék valutai közül egy sincs ilyen szar helyzetben mint a forintunk, pedig rájuk is ugy kéne hogy hasson a válság!csak nekunk van egy orban faktorunk
@histar007: Szerintem ahhoz, hogy valakikért egyáltalán szót emelhess fontosabb a szólás- és sajtószabadság.
@Balangó: Sok mindenben egyetértek veled. De nehéz indulat nélkül szemlélni azt, ami velünk, az egyetlen életünkben megtörténik, főleg úgy, hogy ennek megvannak az előtörténetei. Valóban igaz az, hogy ha az emberek nem képesek a múlt hibáiból tanulni, akkor azokat kénytelenek újra átélni, azonban ez mindig vissza is veti a fejlődést. A spanyolviaszt lehetőleg nem kell ötezerszer újra feltalálni.
Gazdasági helyzetünk, politikai állapotunk a többi volt szoc. országhoz képest is kétségbeejtő, én azt gondolom azért, mert a mi politikai elitünk (élén OV-vel) képtelen volt az ország érdekében bizonyos minimumokban megállapodni. A hatalmi kérdés sokkal nagyobb szerepet játszik ennek az országnak az életében, mint az ország fejlődése és ez még sokáig így lesz.
Sajtószabadság?! Ugyan kérem: az értelmiség úri huncutsága, a milliónyi (funkcionális) analfabéta aki maximum Blikket vagy Metropolt olvasott eddig, márpedig az istenadta semmi más újságot nem vesz a kezébe, a neten is max. iwiwezik, az leszarja. Marika néni Piripócsról, aki azzal van elfoglalva, hogy kifizesse a havi gázszámlát és a gyógyszerét, szintén leszarja. Már pedig ők vannak döntő többségeben.
@fetyisob: akkor arra válaszolj, közgazdász barátom, hogy hogy miért ugyanannyi az árfolyama a környék valutáinak a forinthoz képest, mint két évvel ezelőtt. A dinár még esett is.
@AnnaKarenina: Szerinted melyik törvényi passzus miatt sérülnek ezek?
Tényleg szívesen megvitatnám.
Kedves Fetyisob
érdekes amit irsz. Én meg biztos forrásból tudom, hogy nem csak a mostani valuta válság, de a nagy világválság az első világháború után
is a magyar médiatörvény és Orbán Viktor vétke.
No ezt übereld
Nem lesz apokaliszis! = Nem volt holokauszt! = Mégse fedezték fel Amerikát!

Csak akartam valami hasonlóan nagy faszsägot írni, mint az első kommentelő, csak nem sikerült valami jól:)

Ettől a törvénytől valóban nem lesz apokalipszis, ennél lesz még lejjebb is, nem az első és nem az utolsó siralmas/röhejes intézkedés mostanában.

Az EU-s politikusoknak amúgy talán az lehet a bajuk, hogy bár tisztelnek minket meg minden, de azért lassan rohadtul cikik vagyunk a keleti szelünkkel együtt.

Nekünk meg az a bajunk, hogy nincs közösség, nincs társadalom, nincs polgárság. Hogy építsünk így demokráciát, ó jaj!

De a diktatúra sem fasza, ahhoz is kell hadsereg, ipar, nyersanyag, vagy csak sok pénz, de leginkább mindez együtt.

Szóval nehéz az élet. De most mennem kell mulatni, majd szorongjunk holnaptól inkább, szevasztok!

Játsszon mindenki stratégiai játékokat, olyat, amiben nem csak harcolni kell, hanem társadalmat is igazgatni, és akkor 10 év múlva már egy jobb világban élhetünk talán, lesznek fogalmak a fejekben! De az is lehet, hogy könyveket is elég olvasni, majd még kitalálom, hogy legyen.
"hogy a legszélesebb iratbetekintési jogot adja a médiatestületnek valaha."

Ez nem magyar mondat, hanem angol. 12millió 324 ezer forintra büntetem, fizetési határidő: 2011. január 15.
@AnnaKarenina:

"Van egy pont, ahol az EU-klub tagjának már nem illendő továbbmennie. Ha mi itt belül nem tudjuk megállítani ezt a fajta ámokfutást, akkor örülnünk kell annak, hogy a segítségünkre sietnek, persze a klub védelmében is."

Ilyen pont volt a szlovák nyelvtörvény is, vagy Sólyom László kiutasítása Szlovákiából. Akkor az EU-klub nem nagyon törte magát, hogy megállítsa az ámokfutást.
Most is csak a magyar ballib médialobby nyugati üzletfelei hőbörögnek, az egész szépen ki fog fulladni, főleg azután, hogy továbbra is mindenki azt höröghet majd Orbán Viktorra, amit akar és jéééé mégsem fogják lecsukni. Sőt, tüntetők közé sem fognak lövetni, pedig az a 89-es demokraták és Eu-klubtársaik értékrendjébe ugyebár belefér.
@Kalmár: A szabályozáson belüli szabályozatlanság miatt nem tudható, hogy mire mi következik. Nem definiált a sajtószabadság helyett használt “közösség-elvű értékrend”, így nem lehet tudni, mikor is "követődik" el a vétség.
Nem direkt cenzúra ez, amikor előírják, hogy megjelenés előtt be kell mutatni az anyagokat, hanem egy (ismét) öncenzúrát fejlesztő rendszer lesz, amiben százszor is megfontolják, hogy mit hogyan írnak, jelentetnek meg. És ez nem keverendő össze a megalapozatlansággal, mert azt a sajtóvétségért eddig is, bíróságon lehetett perelni, helyreigazítást kérni.
@Transylvanianmixedgrill: Én azért ennyire nem becsülném le az embereket. Mert lehet, hogy szívesen olvassák a bulvárt, de arról ne feledkezz meg, hogy az ő életükben is jelen van a TV, rádió, értesülnek a világ eseményeiről és nem biztos, hogy csak üdítő termelési és aratási riportokat szeretnének nézni, hallgatni, vagy OV egyre gyakoribb TV-s szerepléseit.
@samer: Hát, igen, kicsit egyértelműbben fogalmazva. Ja.
A tekintélyelv szerintem sem diktatúra, de mások meg a diktatúrához vezető első lépésnek tartják. Ezért félnek, ezért üvöltöznek a blogokban. Vagy mert gazdasági, politikai érdekük fűződik hozzá, de ezt már azért nem annyira hinném.
Az írás valóban jó, csak egy fontos dolog mintha kimaradt volna.
Pld. az un. rendszerváltás óta nem volt normális médiatörvény. (tökmindegy miért nem)
Tehát régi konszenzusokon alapult kotyvalék inkább volt törvényen alapult anarchia, mint "Médiatörvény"
Itt az ideje tehát, hogy legyen. (olyan amilyen, s miért is ne lehtne fideszes?)
Vagy van itt a szarbasüppedt liberál-szoci kulimájszon kívül más tényező is? (mert szerintem a jobbik és az lmp sem az ma még)
@ mindenki

nem kívánnám ennek az országnak, lévén az én hazám, hogy az elnökségen keresztül szétszívassák az agyunkat és nem, változatlanul úgy gondolom ez egy stratégiai (ha úgy tetszik morális) kérdés, hogy a sajtó szabadságát, nekünk, a benne szereplőnknek kell kivívni, akkor igazi szabadság. ezért nem volt igazi azeddig sem, bár ezt a 96-os médiatörvény elfedte, mert volt ugyan sajtószabadság, a szereplők minősége miatt is, szabad sajtó nem.
@Várúr:
Te is fekete-fehérben látod a világot mi? Szomorú, nagyon szomorú...
@Messzi Vetek:

helyes felvetés, azzal egészíteném ki a posztot hogy a t-com csoport különadója is ott van a német nyelvterület sajtójának egységes offenzívája mögött. ez irányú dolgokat is kellett volna fejtegetnem.
szenvedj, blogíró, megérdemled!
@ben2: Szerintem a szlovák nyelvtörvény ellen is szólt az EU ("Nem felel meg az európai uniós normáknak a szlovák törvényhozás által elfogadott új nyelvtörvény, sőt a kisebbségi nyelvek diszkriminációjához vezet – vélte Michael Gahler német EP-képviselő, az Európai Parlament külügyi bizottságának alelnöke július 9-én kiadott közleményében."). Kétségtelen, hogy nem volt további következménye. Azon is el lehet vitatkozni, hogy egy állam megszabhatja-e, hogy melyik a hivatalos nyelve és jogos-e annak a megkövetelése, hogy olyan országban, ahol van jelentősebbnek mondott más nemzeti kisebbség, a kisebbség tanulja és használja bizonyos helyzetekben az állami nyelvet. Lehetséges, hogy erre nézve az EU-nak konkrétabb szabályokat kellene megfogalmaznia, nem elegendő az EU-értékrendjére való hivatkozás. A Sólyom László-féle ügy egyértelműen mindkét fél hibája, egy elmérgesedett helyzetben egyikük sem cselekedett helyesen. Magánvéleményem szerint nem a szomszédainkkal való konfrontáció hoz a magyar kisebbségeknek könnyebbséget, hanem a múlton való túllendülés és megállapodás keresés.
A szólás- és sajtószabadság ilyen értelemben sokkal egyszerűbb téma, ez nem lehet kérdés az EU-n belül.
fortelmes ez a színosszeállítás, ember
@ben2: Utolsó mondatodhoz: szerintem már elég unalmas ez a tömegbe lövetés téma. Mindannyian tudjuk, hogy gumilövedékről volt szó, nem éles sortűzről. Az a nagyon sajnálatos baleset, amelynek során egy ember elvesztette az egyik szeme világát, egy konkrét embernek a vonatkozó szabályokkal ellenére kiadott parancsának következménye.
Azon nem vitatkoznék, hogy a rendőrségnek kötelessége fellépni minden olyan rendzavarással szemben, ami a köztulajdont, mások testi épségét veszélyezteti, ez a világban általános gyakorlat. Megnyugtatlak, ma sem lenne másképp, pláne, hogy ilyen rendpártiak lettünk.
@AnnaKarenina: javítok: a vonatkozó szabályokkal ellentétben
"Ezt a harcot majd mi megvívjuk, ha szükség lesz rá (...)"

Ami pedig igen jellemző a magyarországon élő emberekre. A brutálisan véres rendszerváltás után is minden kormányt megbuktattak eddig. Szinte állandósult a forradalmi hangulat, az emberek vállvetve küzdenek közös ellenségük, a hatalom ellen. Szóval "ha szükség lesz rá", akkor lesz harc. Ha nem lesz harc, az azt jelenti, nem is lett volna rá szükség.

Aha.
@AnnaKarenina: Ezesetben lehet, hogy nincs is semmi baj?
Nem kellene megvárni míg kijön egy végrehajtási utasítás, vagy megvárni, hogy a hétköznapokban mit jelent? Esetleg az érintett törvényalkotóktól megkérdezni?

Itt már eltemettétek a szabad sajtót, most meg kiderül fogalmatok sincs mi is változik???
Ez sajnos jellemző.

Én is olvastam a törvényt.
Annyi változást várok, hogy a tetű kereskedelmi adók felelőtlen korosztály besorolásait kicsit komolyabban veszik végre.
Nem fogok du 2kor éjszakai horror reklámba belefutni.
A Tilos rádióhoz hasonló fajüldöző, vallási alapon gyűlölködő műsorvezetőit seggberúgják.
A velük azonos szintű kuruc infós náci honlapok gazdáit lecsukják.
A KÖZTV hírszerkesztését nem csatornánként külön gárda külön lóvéért csinálja végre, hanem nyugati mintára egy közös hírcsomagot használnak.
A közt-ben nem kommentálják a híreket pártszimpáti alapján.
Megszorongatják a hazug csaló betelefonálós lehúzó műsorokat élükön a jósokkal, kuruzslókkal.
Nem lesz egy híradó a Fűrész valamelyik epizódja.
Nem röhögik ki a 15 perces elnémításokat a kertv-k.

Ha a neten nem lehetne kritizálni akkor én is kimennék tüntetni.
Ha a ker tv nem kritizálhatná a kormányt akkor is.
Ezek szerintem teljesen képtelen félelmek.
A médiacenzori törvény áterőltetése nagyhonnagy banki. Át fog menni az Alkotmány Bíróságon is, hiszen a Vatikáni Szerződés is átment hiszen akkor az alkotmánybírák 80% érintett volt valamelyik keresztény egyetem, főiskola, vagy egyház tekintetében. Most meg már pártfunkcionárius a többség lassan.

Ez volt az FMPSZ-KDNP öszödi beszéde és hát majd hallgathatjuk megint a mondókát a tömegektől, csak most más névvel. Valahogy így:

"Orbán takarodj!!!"
@Kalmár:" A Tilos rádióhoz hasonló fajüldöző, vallási alapon gyűlölködő műsorvezetőit seggberúgják."

Te szerencsetlen, a tilos nagyresze zenei adas, reklam nelkul, azert az egy mondatert szaszor bocsnatot kertek, es kb tobszor nem szerepelt Barango tilos musorban.

Szerencse hogy ilyen jol tajekozott vagy, es nem az aktualis kozhelyeket szajkozod, csukott szemmel suket fulekkel.
@Kalmár: Nem is ertelek teged es a hozzad hasonlokat, ha nem tetszik a tilos nem hallgatod, ha nem tetszik a kurucinfo nem olvasod, ha nem jonnek be a kertvk, nem nezed, es kesz, nem olyan bonyolult.
A rendszerváltással a kisemberek élete csak egyetlen egy ponton lett jobb: a szabad vélemény nyilváníthatóságával. Most ment el az is.
@volankombi: Azért a zlotyival illetve a cseh koronával szembeni (tény, hogy a frankkal szembeninél kisebb mértékű, ám úgyszintén tendenciózus) gyengülés csak fel kellett volna tűnjön. Persze itt nem napon belül 10%-ról van szó (ahhoz minimum egy csodatévő hajdúra van szükség), de az évi 1-2 elég ahhoz, hogy pont látsszon, ki van a lejtőn.
@mement: Persze bizonyos embereknek az egész élet egyszerű. Evés, wc, szex, tv, munka, evés, wc....
Ha nem érted, akkor már később nincs remény. Még gyerekkordban romolhatott el.

Képzeld hallottam olyan faszikról akik sörétessel lövöldöztek le cigányokat.
Képzeld beleavatkozott a rendőrség.
Pedig csak annyit kellett volna csinálni, hogy nem megyünk oda, és máris nem zavar.
Képzeld voltak olyanok akik azt találták ki, hogy megmondják nekem, hogy szerintem volt e holocaust. Biztosan jó sokat kommenteltél a szocik ellen akkoriban. Pedig csak az lett volna a megoldás, hogy nem olvasnak ilyesmit.

Bele sem kezdek pontonként mert totál reménytelen. Amit nem látsz az nincs?
Ezt gondolta az okos strucc is. Bedugta a fejét a homokba amikor jött az oroszlán és nagyon meglepődött amikor megették a fenekét.
"Nem vagyunk gyámolításra szoruló szerencsétlenség."

Hát egy ilyen iromány és az itteni állapotokat elnézve nem vennék rá mérget.

A "nyugat" vagy inkább az EU a miatt aggódik, mert szerintük nincs összhangban az európai jogokkal a törvény. Ez nem keverendő azzal, hogy meg akarnák mondani mit csináljunk. Úgyis azt csinálunk amit akarunk, legfeljebb ha nem odaillően viselkedünk kiraknak a klubból.
Nyilván ez a miatt is van mert nem bírják a viktort és a magyar elnökség előtt pár hónappal tudatosult bennük, hogy "EZEK" fognak itt elnökölni nemsokára.

Mellesleg kár ennek akkora feneket keríteni. Bizony az EU lese ... bennünket. Akkor sem amikor a legnagyobb szükség lett volna rá. '90 után. Bezony. 40 év lelki nyomorékai kezdtek hozzá egy új társadalmi berendezkedést építeni. Hát ilyenre sikerült...
@Kalmár: Ne beszélj magad ellen! Ha neadj isten tényleg becsukják az összes nácit, akkor te is sitten leszel, te szerencsétlen!
Egyébként meg addig nem jutott el a csökött agyad, hogy teljesen mindegy, hogy hány helyen szabnak ki bírságot, a lényeg az, hogy megtehetik?! Az a lényeg, hogy félj! Ez neked mondjuk gondolom természetes... Sokat vert apukád?
Most jöttem csak vissza. Súlyos hiba, ha elbagatellizáljátok a külföldi kritikát. A hazait, ugye, le lehet mindig söpörni azzal, hogy bérrettegők vagyunk, meg liberálbolsevista maszopszadesszszavazók mind (pedig nem), nem számít a véleményünk. Most meg szépen felépítitek, hogy a külső kritikusok miért hülyék vagy gazemberek. Ezt hívom struccpolitikának. De mindezt, könyörgöm, miért?

Nyilván nem egyszerű belátni, hogy mindaz a viszonyulásrendszer, ami meghatározta az azonosulásaitokat, véleményeiteket, az módosításra szorul, mert bizony most csúnyán visszaélnek vele - a hűségetekkel.

Sok sikert és bölcsességet ehhez a felismeréshez. Igen, amásik oldal már megtette azzal, hogy eltűnt a szadesz a süllyesztőben és alig szavaztak a maszopra. Most rajtatok a sor.

Ha józanul belegondolnátok, belátnátok, hogy olyan, mint a mi szabadságunk, meg a ti szabadságotok nem létezik... Ha lábbal tiporják a szabadságjogokat, autoriter módon kormányoznak, azzal a Ti jogaitokat is csorbítják... Az ízlésrendőrség Titeket is megszívat, ICE-T hallgatása nem pártfüggő. Ha csorbítják a szakszervezetek sztrájkhoz való jogát, akkor Ti sem sztrájkolhattok.

Ébresztő.
Hogy lehet ilyen szemfárasztó, idegesítő színt beállítani?

Érdemben meg: valaki mondja már meg konkrétan, hogy mi a franc baj van ezzel az új szabályozással. De konkrét szabályt kérnék.
Egy csomó firkálmányt elolvastam már, de szinte mindenki csak hőbörög, de hogy mi miatt, az nem derül ki.
@Vitéz Kőbányai Világos: Tök jó érveid vannak. Hát emiatt nem jó a média törvény. Most már értem.
Köszönöm szenszej. Téged a baloldalon is szégyelnek. Jó érzés?

Ui:
Nem ért apukám engem verni, mert anyukádat futtatta.
@szubjektiv: erre a kérdésre olyasmi válaszokat kapunk, hogy: ostoba náci! Fidesznyik, különben is benne van a törvényben hogy nem lehet semmit izélni meg hasonlókat sem.
Amúgy meg Ostoba náci...
@Kalmár: Arra az érvre gondolsz, hogy tökmindegy, hogy mikor szabnak ki bírságot, már önmagában az is baj, hogy megtehetik? Mert erre nem sikerült válaszolnod, nyilván mert ahhoz is ostoba vagy, hogy felfogd.
Ja, és engem legalább szeretett az anyám :D:P
Sok hűhó semmiért. A magyar média évek óta nem szabad. Eladta saját magát a pártoknak. Hullassak könnyet a HírTV/ATV, Magyar Nemzet, Hírlap / Népszabadság, Népszava, Mancs, TV2, RTL Klub szabadságainak korlátozásáért? Na ne... Rendszeresen hazudtak, és hazudnak. Nem volt szabadságuk, amit el lehetne venni, ők dobták el. És most engem akarnak előretolni, hogy vívjam meg a csatájukat? Aha.. persze.
@Kalmár: Baj van, Kalmár, és nem a reklámmal, vagy a korhatárjelöléssel. Azzal van nagy baj, hogy a Médiahatóság egyben rendeletalkotási felhatalmazással is bírni fog, tehát nem kell végrehajtási utasítást várni, nagyon egyszerűen az lesz a vétség, amit a Médiahatóság rendeletileg meghatároz. És ezzel megint ugyanaz a nagyon nagy baj van, ami az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítésével, hogy nem lesz jogorvoslati lehetőség.
Nem mellesleg Sz.A. hivatalának költségvetésének egy részét is a beszedendő bírságokra alapozzák, ami erősen motiválni fogja a hatóságot a bírságolásra.
A sajtó sohasem volt szabad. Nem szép dolog, hogy a jóérzésű embereket itt uszítod.
@Vitéz Kőbányai Világos: Tudom, hogy szeretett. Így volt ezzel a fél város.
Neked újdonság, ha egy médiahatóság büntethet?
Ez eddig is így volt. Ez nem érv, ez a tájékozatlanságodról kiállított hivatalos okmány. Lobogtasd még egy kicsit.

Istenkém, kicsi ogre, láttad a Shrekket?
Nem. Nem a moziban. A tükörben.
Bömböljéééél.
Rossz helyen kötözködsz a 20 szavas szókincseddel.
Az elmúlt nyolc évben senki nem nyüszített, pedig lett volna miért!
@Kalmár: Rád 20 szó is elég, mert megint magadbagabajodtál. Ha eddig is büntethetett a médiahatóság (és a te szavaidba beleértve nyilván pont ugyanígy) akkor miért is van szükség erre a törvényre? Áhh, csak nem azért, hogy eztán bárkit ellehetetleníthessenek, akit csak tetszik?! Ja, várjál, de! Kár, hogy eljárt felettük az idő, de sebaj, majd nézegetjük szellemi édesanyádat, arcongecizett szűzmáriát, ti meg be fogtok bukni, ahogy eddig az összes náci zsírsertés bebukott. Részemről egyébként nem bömbölök, rosszul hallod. Röhögök. Rajtad.
Hát bocs, de nekem ez nem áll össze. Itt nem "a nyugat" májerkodik Magyarországgal, hanem gyakorlatilag mindenki. Itt nem a "nyugati tőke" baszakszik velünk, hanem a "nyugati demokraták". A tőke megbízására? Valóban? A legutóbb mondjuk a franciákat basztatták ilyen keményen (a román cigányok kitelepítése kapcsán), annál nyugatabbra meg már csak nagyon kevés négyzetkilóméter Európa van. És ha a sajtószabadságot féltő demokraták, a Spiegel, a Times, az anyámkínja mögött valójában csak a tőke van... a tőkének mért volt érdeke a franciákat szekírozni a cigányok ürügyén? Rothschild meg Soros román menekültekbe fektette a pénzét? Vagy az akkor nem a tőke volt, viszont ez most a tőke, tutira. A néhány ezer román cigány, az kicsapta a biztosítékot, és a harcos demokraták legott nekiugrottak az EU egyik legerősebb tagállamának, de a mi cenzúránkat azt leszarnák, észre se vették volna, ha a tőke nem telefonál rájuk.
Ez hülyeség. Nem áll össze. Ugyanazok az orgánumok, amelyek minket stigmatizálnak most, nem hezitálnak tárcát írni a kínai genyaságokról, nem haboznak oknyomozó riportot publikálni Putyinról, Merkelről, Sarkozyről, Berlusconiról, akárkiről. Nyugati kertévékben hetente több riportfilm készül a génmanipulált élelmiszerektől az olajbizniszen keresztül az európai államoknak hitelező amerikai nagybácsikig egy sor gazdasági szereplőről. Most meg rólunk írtak, mert mi csaptuk ki a biztosítékot.
Nem, nem bosszú ez. Csak ennyire suttyó ez a törvény. (Mellesleg a külföldi tőkének a legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha Magyarország kiírná magát Európából. Az EU-nak meg más se hiányzik, mint hogy a tőke elkezdjen menekülni, a magyar gazdaság meg bedőljön.)

PS: És azt is el lehetne felejteni, hogy van olyan, hogy "a külföldi tőke". Lófaszt. Külföldi tőkék vannak. Sose legyünk biztosan abban, hogy annak a piaci szereplőnek, akinek árt a sajtószabadság magyar korlátozása, nem használ a bankok abriktolása. Mert lehet, hogy pont de.
@Kalmár: @Vitéz Kőbányai Világos: nagyon szórakoztató a családtörténetetek, de ha nem hagyjátok abba, ki foglak moderálni titeket (főleg Kalmárnak küldök egy szúrós pillantást)
@Kalmár: Szerintem az első, hogy egymást emberszámba vesszük. A véleménykülönbség nem bűn. A korábbi gyakorlat esetében legalább bírósági eljárás lehetett, ahol mindenki előadja az álláspontját, ami mérlegelésre kerül, most az a hatóság fogja meghatározni a vétséget is, amely büntet.
Folyamatosan és rendszeresen történik a jogállamiság aláásása, ami hidd el, mindannyiunknak nagy veszteség.
@volankombi: Oké, abbahagytam. Máris visszaváltom az április 3-án vásárolt cseh koronámat, és jól berúgok a haszonból (tudod, ami nincs!).
@szubjektiv: Igazad van , elmondom nekem mi nem tetszik :
1.) A Médiahatóság minden tagja Fideszes, az elnököt O V nevezi ki .
2.) A törvény nem tér ki konkrétan arra , hogy milyen vétségek milyen szankciókat vonnak maguk után , ergo : bármiért lehet büntetni , amit ( végigmenve a stációkon ) O V büntetendőnek tart , ezzel az ellenzék gyakorlatilag sakkban tartható .
3.) Törvényalkotási jog . - ellenőrző -törvényalkotó - végrehajtó hatalom egy kézben összpontosul .....ilyen nem volt az elmúlt 20 év alatt és nincs ilyen egyetlen Demokráciában sem !
@Vitéz Kőbányai Világos: hát abból az 1-2 százalékból igyál egy sört, egészségedre :)
Nem értek egyet ezzel. Leírtam a Piroslap blog főszerkesztői blogjában a véleményem: piroslap.tumblr.com/
@Vitéz Kőbányai Világos: Imádok cívódni veled.
Olyan vagy mint a hülye kiskutyám. Ötödször csinálok úgy mintha eldobnám a csontot és máris futsz egy újabb kört.
De ééédes.
Jól fogunk szórakozni még később is.
A legviccesebb ahogy felugrálsz a belógatott zoknira.

Szóval akkor szerinted mi is az újdonság ebben a törvényben ami a szólásszabadságot veszélyezeti??

Oóóó. Van baj, igaz?
Bakker ha jól körülnézel magadon rájössz, hogy vitázni kezdtél valamiről amiről csak pletykákat hallottál.

Ui:
A "magadbagabajodtál" és az ellehetetlenithessenek" szavak igazán közel állnak a szívemhez. Egyszerűen szuper.
Fel is írom őket máris.
Van ott már egy elkelkáposztásíthatatlanságoskodásaitokért is.
De a tiéd se rossz. Revideálom az álláspontomat. Tudsz te ha akarsz.

Javaslom legközelebb egy politikai jellegű vita során, ne kezd el a másik szüleit beemelni az "érveidbe" és akkor nem porolnak így ki.

Na, csöpikeee gyere ideee.
@Kalmár: mikoze egy sorozatgyilkossagnak ahoz, hogy ha valakinek a mondandoja, velemenye nem jon be akkorn nem hallgatjuk meg vagy nezzuk meg?

Ez kb ugyanolyan szuklatokuru korlatotlsag, mint az a sotet gyoker, aki azthiszi ha jol elverunk embereket akkor majd azt gondoljak ami mi.
Konkrétan mi is a probléma a törvénnyel? Mert a cikk csak fröcsögést tartalmaz. "A médiatörvény szar."-csak eddig terjed a szerző érvkészlete?
@kíváncsivagyok:
1) Kétharmad után mégis mit vártál? Hogy addig nem áll fel a hatóság, amíg Vona Gabi rá nem bólint? Ne nevettess...
2) Ehhez nem értek, de szerintem ez nem is megvalósítható. Legyen árlista, hogy egy csöcs délben 20 eft? A gond inkább ott van, hogy megint ideológiai harc mentén alakul, hogy mi büntethető. A trágár zeneszám gyerekekre gyakorolt hatása pl. nevetséges. De ha törvénybe foglalnánk, hogy három fuck még belefér az sem lenne jobb.
3) Amíg nem tudod a különbséget a törvény és a rendelet között, addig inkább ne erőltesd ezt az érvelést. Arra nem is térnék ki, hogy a végrehajtás mégis hogy lenne ott.. De gondolom ott téged is csak elragadott a hév. :)
@volankombi: Nem értem miért. Csak a törvényről írtam a véleményemet amikor ez a kis pöcs elkezdett a szüleimmel okoskodni.
Hát ha valaki egy tisztán politikai érvelés után bekezd apámmal akkor azt kicikizem.
Persze megindokolhatod, hogy miért főleg velem van a baj.
Remélem nem azért mert "ez" ekézi a kormányt én meg védem.
Azért az cenzúra lenne. Az meg.....
@Kalmár:
Szóval akkor szerinted mi is az újdonság ebben a törvényben ami a szólásszabadságot veszélyezeti??
Hát , barátom , ha nem tudod magadtól.....akkor nem is érdemes elmondani Neked.....
@Kalmár: Figyelmedbe ajánlom a Watchman-nek küldött linket.
Azt egyebkent celszeru lenne megerteni, hogy nincs rossz vagy jo velemeny, csak szamunkra elfogadhato vagy nem elfogahdato. Ha meg akarjuk valtoztatni valaki vagy valakik velemenyet akkor nem az a megoldas hogy beltiltjuk vagy addig verjuk oket moralis alapon mig szuszognak, hanem azon okok megszuntetese, ami kivaltja az illetobol az adot velemeny megformalasat.

Egyszerubben: A kurucinfo vagy barmelyik masik naciszennylap betiltasaval, nem fog megszunni sem az igeny, sem az erdeklodes, csak kevesbe lesz szem elott.
@Kalmár: Édesem, a szüleidet pusszantom, és továbbra is az gondolom, hogy valami súlyos lelki torzulásod kell legyen, hogy ennyire ne értsd, amit mondok. Egyébként van jobb dolgom is, uh buék!
@volankombi: Nem az 1-2 százalék a baj (ami amúgy 4), hanem az, hogy ez tendenciózusan jelentkezik.
@osima: szubjektiv: Igazad van , elmondom nekem mi nem tetszik :
1.) A Médiahatóság minden tagja Fideszes, az elnököt O V nevezi ki .
2.) A törvény nem tér ki konkrétan arra , hogy milyen vétségek milyen szankciókat vonnak maguk után , ergo : bármiért lehet büntetni , amit ( végigmenve a stációkon ) O V büntetendőnek tart , ezzel az ellenzék gyakorlatilag sakkban tartható .
3.) Törvényalkotási jog . - ellenőrző -törvényalkotó - végrehajtó hatalom egy kézben összpontosul .....ilyen nem volt az elmúlt 20 év alatt és nincs ilyen egyetlen Demokráciában sem !
@osima: Tényleg úgy tűnik, hogy mára ez a kiadott lózung.
Baj: A szabályozáson belüli szabályozatlanság miatt nem tudható, hogy mire mi következik. Nem definiált a sajtószabadság helyett használt “közösség-elvű értékrend”, így nem lehet tudni, mikor is "követődik" el a vétség.
A Médiahatóság egyben rendeletalkotási felhatalmazással is bírni fog, tehát nem kell végrehajtási utasítást várni, nagyon egyszerűen az lesz a vétség, amit a Médiahatóság rendeletileg meghatároz. És ezzel megint ugyanaz a nagyon nagy baj van, ami az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítésével, hogy nem lesz jogorvoslati lehetőség.
Nem mellesleg Sz.A. hivatalának költségvetésének egy részét is a beszedendő bírságokra alapozzák, ami erősen motiválni fogja a hatóságot a bírságolásra.
@pj02:
a kurucinfó nem vadhajtás.
az maga a szent igazság. :)
Gratulálok a poszthoz, üdítő színfolt a blogszféra csaknem uniszono egyensivalkodásban. (v.ö.: "Mi mind egyéniségek vagyunk!")

Csak annyit tennék hozzá, hogy nem vall túl nagy intellektusra, hogy az elmúlt húsz év után még van ebben az országban olyan, aki azt hiszi, hogy számít bármit is, hogy a külföld némely sajtóorgánuma mit ír, mond Magyarországról. 20 éve látjuk, hogy van Magyarországon egy olyan balliberális érdekcsoport, amely kiváló nyugati sajtókapcsolatokkal rendelkezik és amely bármikor be is izzítja ezeket a kapcsolatokat, ha érdeksérelem éri a magya belpolitikában. Az, hogy az SZDSZ szétesett, nem jelenti azt, hogy ezek a sajtókapcsolatok is elvesztek volna.

Tehát ha még valaki nem értené - az európai sajtó (és némely politikus) megnyilvánulásai mögött nem valamiféle európai értékek iránti elkötelezettség húzódik meg (bár így akarják eladni őket a magyar nagyközönségnek), csupán érdekek. Nyers, nyomorult politikai, hatalmi érdekek sérelme, semmi más.

És amit még érdemes megjegyezni a magyar "baloldallal" kapcsolatban, hogy ugyan nem szeretik, ha hazaáruló minősítéssel illetik őket, de akkor ideje lenne a legitimációt, a támogatást, a hitelességet nem külső erők megnyilvánulásaiból meríteni! Mert ez - ha önmagában nem is hazaárulás - de a hazaárulás előszobája. És a magyar baloldal, mióta csak létezik, mindig is az országhatáron kívüli erőkkel igazoltatta és igazoltatja a maga politikáját - hogy aztán ezeket nagyon is a csúnya-rossz tekintélyelv módszerével húzzák rá "hülyeprovinciális" magyar közvéleményre. Többek közt ebből is elég.
@Kalmár: neharagudj, de nem érzed a demagógiát ebben az írásodban?
emberölés vs káros* kontent a médiában.

a rendőrséget és a bíróságot (vagy bármilyen állami erőszakszervezetet - valójában az igazságszolgáltatás hatalmi ágát) elvileg azért tartjuk/tartom fenn (fizetem őket, adó formájában), hogy beavatkozzon, ha a jogaimban valaki sérteni szándékozik (az élethez való jogomban, a tulajdonjogomban, a szabad gondolataim jogában stb). ez lenne az a bizonyos "társadalmi szerződés", amit már oly sokan megénekeltek a felvilágosodás óta.
van a másik nézőpont, amit Te is képviselsz: ti. a rendőrséget azért tarjuk, hogy rend legyen ("hiszen a nevében is benne van, te hülye: REND-őr-ség!"). hogy milyen rend? "természetesen olyan, amit én rendnek tartok." az ezt támogatók nagy arányban olyanokból tevődnek össze, akik szívesen korlátoznák mások szabadságát saját morális meggyőződésük (neadjisten egyéb pl gazdasági érdekeik mián), mert meggyőződésük, hogy ők tudják mi a jó neked vagy nekem. persze - kérdem én - mi van akkor, ha holnap olyan törvényt hoznak, hogy a Kalmár nevűek a jövő héttől csak négykézláb járhatnak az utcán, mert a két lábon való járásuk esetleg mittudomén káros a gyerekek fejlődésére. akkor már ez nem lenne olyan jó, mi? vagy esetleg gondolod, hogy következetes maradnál és elvhű és ezért szó nélkül barangolnál négykézláb?
vannak mások, akik cinizmusuk miatt támogatják az ilyen rendpárti megközelítést (konfliktuselméletben hívők): ti. azon az alapon, hogy a rendőrség, akármit is csinálsz kiskomám, de mindig a pol-gazd elit érdekeit szolgálja ki, ezzel tartja hatalma alatt a plebszt. 2 utat is ajánlanak ők: belenyugvás, vagy az elitbe kerülés (és ezáltal a haszonélvezet).

én idealista vagyok és vallom, hogy a társadalmi szerződés (mocskos liberális/lebrtáriánus elmélet) vezet hosszú távon egészséges társadalomhoz, olyanhoz, ahol nincsenek meredek alul-felülrendeltségi viszonyok. mert én egy ilyenben szeretnék élni.
szerintem a rendőrség és az igazságszolgáltatás akkor és ott és azt baszogassa, akik veszélyeztetik a jogaimat. amúgy meg legyen nekik kuss.
@AnnaKarenina: Megnéztem. Felületes slendrián írás.
Tudod, hogy a rendeletalkotási jogköre kizárólag néhány sugárzási díjra vonatkozik?
A szólás és sajtó szabadsághoz semmi köze.
Benne van a cikkben is, hogy a feladatkörében meghatározott területen. Csak hatásosabb ha nem írják le, hogy ez mit jelent. Így olybá tűnik lett egy médiabasa aki csak int és hullik a fej.
@AnnaKarenina: Vagyis nem hoznak törvényeket. Ha úgy tetszik a hatályos törvények korlátozzák az NMHH-t. Ha törvényhozási jogai is lennének, módosíthatnák a nekik nem tetsző jogszabályokat.
@Watchman: 1.) Vona Gábornak nem hogy a Parlamentben, de még a környékén sem volna szabad tartózkodnia......egy demokráciában !
2.) Itt már régen nem csöcsökről , pélókról van szó,.....e " csoportok verbális megsértése " - kifejezésre az húzható rá , amit csak akartok.... és fogjátok akarni !
3.) Törvény , vagy Rendelet....ezen rúgózol ? mindegy , az eredmény a fontos . A végrehajtás maga a megbírságolás ( de ahogy haladtok , nemsokára a bíróságok is a kezetekben lesznek ,..megvannak már a próbálkozások ! A z ügyészség ugye már zsebben van !)
@AnnaKarenina:
"Nem tudható", "nem lehet tudni" - írod. Ha magad is így látod, tán várd ki a dolog végét. Addig magadra és kedves családodra való tekintettel kerüld az idegeskedést. Különben is szilveszterkor mosolyogni, mulatni érdemes.
Minden jókat.
@kíváncsivagyok:
Ijedtemben a zsebembe nyúltam. Egy fia ügyészséget se találtam benne. De majd mélyebbre nyúlok, hátha van benne bíróság.
@Exe Géza: Jó annak, aki ennyire le tudja egyszerűsíteni a dolgokat és rögtön felismeri a nyilvánvaló igazságot. Amit írsz, abból azonban az is következik, hogy szabadságigényed 0.
A hazaárulásról is más fogalmaink vannak: az nem hazaárulás, ha valaki saját állampolgárait fosztja meg alapjogaitól? Ha nem békét, hanem békétlenséget teremt? Ha hazáját nem előbbre akarja vinni, hanem csak a felette való hatalmat akarja? Ha hazáját a megteremtetett politikai állapotok miatt áthelyezi a Balkánra? (Bár ne sértsük őket, lehet, hogy pillanatok alatt a Balkán alá fogunk csúszni.)
@Várúr: jaj ne mar, szerinted a nyugat olyan hulye, hogy a magyar fordiatst fogja bogaraszni ? Lattal te mar EU forditasokat, semmiero az egesz, meg a helyesirasi hibakat is kepesek atvenni, de esetleg erthetove tenni azt veletlenul sem.
@osima: A törvénnyel az a baj, hogy magyarosan érthetetlenre sikeredett. Ki olvasható belőle az is, hogy fekete, az is, hogy fehér. Pl. ha egy blog hirdetésekből bevétellel rendelkezik, akkor elvileg regisztrálandó lenne. De azt gondolom te is érzed, hogy két google adword Kovács Pisti firkantása mellett még messze van az újságtól...

Másrészt meg necces, hogy 9 évre nevezi ki a mukikat, akik, micsoda csoda, pártkatonák. Kevesebb azért nem ártott volna.

Meg persze az is gond, bár ez már nem a törvénnyel, hogy hülyeségekre fogják alkalmazni. Ide a büdös bökőt, hogy a betelefonálós, lenyúlós játékokat nem szüntetik meg, de Manci néni feljelentése nyomán majd a kósza csöcs/puncivillantásért röppenni fognak a bírságok.
@Várúr: Ne csináljunk úgy, mintha ezt a bő félévet nem értük volna már meg. És Szilveszterkor sem kötelező mosolyogni, egyelőre:)
Neked is minden jót.
@Messzi Vetek: Nem ézek demagógiát egy kicsit sem. Direkt egy szélsőséges példát hoztam fel.
Ami törvénybe ütközik azt büntetni kell. Ha tyúkper, ha gyilkosság.
Az az igazi kérdés, hogy ki dönti el mi a bűn és mi nem.
Magyarországon a parlament hozza a törvényt. Ott dől el mi a bűn és mi nem.
Most a Fidesz kezébe adtuk ezt a jogot.
Az nem megy, hogy pár hónap múlva te megokosodsz és megvonnád ezt a jogot. Tehát nem az a rend amit TE annak tartasz, hanem az amit a parlamentben megszavaznak. Ezt hívják parlamentáris demokráciának. Vannak időszakok amikor nem neked tetszően mennek a dolgok. Nekem ilyen volt az elmúlt 8 év.
- Köteleztek MNYP tagságra.
- A napkeltében a köztv-ben "hajrá mszp ment"
- Kirúgtak minden nem elvtársat. (ezt mindenki megteszi, attól még fájt)
- Megvonták az adókedvezményeimet a gyerekek után és extra nyugdíjat, közalkalmazotti emelést, csal pótlék emelést csináltak
STBSTB
A szerencse forgandó.

Szerintem ebben a törvényben nincs olyan ami csorbítaná a neten a kormány ekézését.
Nincs benne olyan ami akadályozná az észkombájn Hernádi Juditot a heti hetesben a "sziporkáiban".
Sőt te is elmondhatod minden fórumon, hogy ez neked nem jó. Majd 4 év múlva szavazunk és eldől a többség érezte e ezt a nagy elnyomást, vagy betehetjük a 20 millió Román, Kövér köteles kamuja mellé a fiókba.

Van viszont a törvényben pár olyan változás, amiről fentebb már írtam és nekem tetszik.
@Kalmár: Akkor most ezt alá tudnád támasztani?
@Exe Géza: Na mar megint trollosodunk. Persze az mszp iranyitja a nyugati sajtot mar a monarchia ota. Mikor voltal utoljara kulfoldon ? Mert en a vilag eleg sok tajan beszelgettem emberekkel, es bizony erfekes kerdeseket tettek fel, persze biztos midnent az mszp vezetet felre. A masik kedvencem mikor droid ismeroseim szidjak a nyugatot, hogy mit gondolnak ezek rolunk, de az evi par tengerporton toltott napon kivul az eletukben nem eltek kulfoldon, es fogalmuk sincs mi latszik onnana az orszagunkbol, pedig az az igazi gorbe tukor, csakhat van akinek nem tetsizk amit benne lat.
..legyen a hír nyilvános, a vélemény szabad...

Steve_Jobs, Android; igen, mert holnap nem kételkedhetsz a Jóisten létezésében, holnapután pedig az aktuális Jóisten tévedhetetlenségében. Köszi, ilyen már volt.

Nyekk: a magyar sajtómunkatársak döntő többségét megvették a speciális adókedvezménnyel, persze hogy nem ugat, hisz tele a szája! Jobb idők pedig akkor lesznek, ha bármikor, bárhol, bármit!

Bizottságosdira pedig végképp semmi szükség, olyanra sem, amelyet a pótolhatatlan, megismételhetetlen unikum; Szalai Annamária neve fémjelez.. Ha valami esetleg ütközik a törvénnyel, akkor ott a független bíróság...
Érdekes módon nem dőlt össze az amerikai (USA) demokrácia, pedig ott nem kasztliznak be pofázásért, ellenben adócsalásért biztosan, sőt a gyilkosokat fellógatják vagy elfüstölik és mégsem golyózták ki őket eddig a kaszinóból.

mákostészta:
„Rengeteg embertől hallottam a választások előtt, h el kéne már egy kis puhadiktatúra. Nem komcsi, hanem nemzeti.”
Lehet, de ha elbaltázzák, akkor eltűnnek a balfenéken és jön a kemény váltás és azt is megérdemeljük!

Kalmár: a távirányító ott a kezedben, ha nem tetszik, kapcsold át vagy ki, de engem ne nevelj!
Egy dolgot elért fél év alatt a kormány: Gyurcsány lassan valós és elviselhető alternatívává válik újra. Egyszerűen azért, mert őt lehetett fikázni írásban, a képét le lehetett köpni a pódiumon, és igen, az már valami.
@Kalmár: El vagy kicsi tevedve, miret osztod az eszte, ha lovesed sincs a demokraciarol. A demokracia nem a tobbseg hatalma, megvanak a lepcsofokok, de a lenyeg pont az, mert ha valamelyik csoport tobbsegbe kerul nem nyomja el a kissebseget, mar pedig te is ezt irod, meg ez a jelen koncepcio (meg csak azt ninc slefektetve, hogy ki a kissebbseg). Azert MNB, AB, es ugyszseg, bitrosag, mind hogy ne a parlament legyen a troveny, amit te irsz az valamifele feudalista kaosz.
@AnnaKarenina: 20 éve nézem a nyilvánvaló igazságot. Az nem éppen "rögtön". 20 éve nézem, hogy egy arrogáns, ugyanakkor szellemileg döbenetesen impotens, tökéletesen haszavehetetlen érdekcsoport hogyan próbálja fújni a passzátszelet ebben az országban bármikor bárkinek eladva ezt az országot. A helyzet az, hogy elég volt belőletek. Így az SZDSZ széthullása nyomán sajnálatos, hogy még mindig nem értitek, hogy vége a szép időknek.
@kíváncsivagyok:
1) A te demokráciádban én sitten ülnék a véleményem miatt. Nem hiszem, hogy olyan jó hely lenne. Az én demokráciámban az megy be a házba, akit beszavaznak. (Tiszta Való Világ :DD) Ha paraszt, hát paraszt... A népet nem lehet lecserélni.
2) A "csoportok" méltóságának a védelme ebben az országban összenemzeti sport... Nem csak a FIDESZ akar valakit védeni, hanem boldog-boldogtalan. Halkan mondom, te sem vagy jobb, ha meg akarod mondani, ki lehet a parlamentben, és ki nem.
3) Nem mindegy. Ha nem érted a különbséget, azzal én nem tudok mit kezdeni. Tudod osztogatnak vagy fosztogatnak...
@AnnaKarenina: Itt egy nagyon jó interjú Szalai Annamáriával:

index.hu/kultur/media/2010/10/19/ha_kell_elerhetetlenne_tehetjuk_a_kuruczinfot_is/

Kiváncsi vagyok a véleményedre erről.
Nekem sok kérdésre választ ad.

Láttam vele egy riportot a rendeletalkotásról is, de szerintem egy kis guglizással írásban is meglesz.
@Kalmár: Orulok hogy a kiskutyad hulye, es ennek orulsz. Viszont lehet nem csak vele kellene torodnod. Az eddigi tovreny is rossz volt, nem tudom emlekszel-e ra, de az elmult evekben is folyamatosan tamadtak. A mostani meg tobb teret ad szabalyozasra, az meg, hogy politikai forum lett a testulet, az meg mar a vicc kategoria. Amugy meg van benne egy halom pont ami a Kadari sizveket melengeti ujra, pl. 20% rosszhir, sirva nevetek :(
@nomac: Nagyon buta prekoncepció lenne, ha bárki is azt mondaná, hogy az MSZP irányítja a nyugati sajtót. Nem is mond ilyet senki, csak te és a többi ballib - hátha a röhejes prekoncepció elfedi, hogy van ám itt egyéb megoldása is az feladványnak.

Természetesen nem az MSZP irányta a nyugati sajtót. Az MSZP és az SZDSZ - jó hazaáruló módjára - mindössze készségesen kiszolgálja azokat a nyugati gazdasági csoportokat, amelyek egyébként irányítják a nyugati sajtót. És amely gazdasági csoportok természetesen megpróbálják megvédeni magyarországi gazdasági és politikai(!) érdekeltségeiket - köztük azokat, akik kiszolgálják őket legyen az politikai pártnak látszó lobbi vagy független sajtónak látszó agit-prop.
csoport.
@Várúr: Ez jellemző a vezéredre is , cinizmus, demagógia , önhittség , pofátlanság ( ezt nem tudtam szebben megfogalmazni , mert amit Pinocchió mondott Merkelről...az pofátlanság ) és a győztesek dühös gőgje....jó mestered volt... nagyon nagyot fogtok bukni ...és tudod mi a szép , nem Mi miattunk , mostani ellenzék miatt,....hanem az átbaszott fideszszavazó tömegek miatt .
@Kalmár: értem az érvelésed, csak nem mindenhol értek vele egyet. megértem a bosszúvágyadat is, hidd el, elég sokan szoptak - ennek köszönhette a mostani a kormány a hatalmas támogatást a szavazáskor.

a probléma a rendszerrel, hogy annak alkotói úgy gondolták, soha nem tudja elérni _egyetlen_ érdekcsoport a 2/3-os arányt a parlamentben, hanem minden komolyabb tv (ideértve az alkotmányt, ami az ALAP) megváltoztathatóságához konszenzusra lesz szükség. nem így lett. ha a saját érdekeik alapján nézzük, akkor teljesen érthető, hogy a kormány kihasználja ezt és hekkeli a rendszert. tegyék. ha az ország érdekeit nézzük, nem biztos, hogy ez használ nekünk - mondjuk azon, hogy ez utóbbit ők (is) leszarják, senki sem csodálkozik. (ez csak magyar pesszimizmus részemről, lehet, hogy tudják mi a jolly joker).

az én problémám ott kezdődik, ha valamilyen szabályozást _morális_ alapokra helyeznek (pl: mi etikus, etc.), ekkor egy kerettörvény úgy értelmezhető, ahogy azt a jogalkalmazó értelmezni akarja (akár pillanatnyi érdekei szerint is!), ettől függetlenül a jogkövetést előírja. tehát: az a tilos, amire rámondja, akármilyen hivatkozással (pl mert visszaveti a gyereket a fejlődésben, rosszra tanítja, vagy hazudtál XY-ról, mert nem is lopott, hiszen nincs jogerős bírósági végzés erről, tehát bona fides, vélelmezzük az ártatlanságát, tahát NEM LOPOTT érted?
@l.x.: Teljesen igazad van. Az számít, hogy lehet-e köködni a politikus képét, nem pedig az, hogy 20000 milliárd (és 80%) fölé sikerült tornázni az államadósságot. Tiszta óvoda.
@Watchman: A Te Demokráciádban az megy be a parlamentbe akit beválasztanak ? Jó , jó , de nem zavar , hogy akkor már nem annak hívják ? Ugyanis ha nem Demokrata ( mondjuk fasiszta , náci , zsidógyűlölő )kerül be a Demokratikus parlamentbe ,....az már nem demokrácia.... És nem írhatja a zászlajára az az Ország , hogy Demokrácia...mert hazugság !
@Exe Géza: A liberalizmus nem egyenlő az SzDSz-szel, vagy bármi más pártalakulattal. (Szegény Kossuth apánk, korai szdsz-es.) Az ország eladását sem annyira hoznám fel egy vesztes I. és II. vh. után, főleg nem az akkori impotens konzervatív kormányozást tekintve. A jobboldali értelmiségre nem vesztegetnék túl sok szót, nyilvánvaló a progresszív oldal minősége, túlsúlya irodalomban, tudományban.
"Az elég volt belőletek" kitételt értsem úgy, hogy elég volt a józan eszét használó, inkább Európához tartozni szándékozó magyar átlagpolgárból?
@Watchman: Az Én demokráciámban nem ülnél sitten , hanem a barátaiddal közösen ugathatnátok tovább....egymásnak , mint eddig .
@Exe Géza: Hagyjál már te is ezekkel a nyugati gazdasági körökkel. Attól mert volt nyugaton pár ballib zelóta, aki nagy marhaságokat írt a FIDESZ-ről, azért nem kell ezzel takarózni a végtelenségig. Most azért jó pár nem éppen baloldali lap is beszólt. Nehogy már az egész világ a mi leigázásunkon ügyködjön.
A jajveszékelő demokráciaféltés nyilván ostobaság, de azért ne essünk át a ló túlsó oldalára.
@Exe Géza: Óvoda az, ahol el tudják hitetni, hogy az államadósság feltornázásának megállítása esetén bocsánatos bűn a szólásszabadság korlátozása.
Nem az, és senkitől sem szabad eltűrni, ahogy az SZDSZ-től sem tűrtük az ilyetén kísérleteket.
@Exe Géza: "20 éve nézem a nyilvánvaló igazságot. Az nem éppen "rögtön". 20 éve nézem, hogy egy arrogáns, ugyanakkor szellemileg döbenetesen impotens, tökéletesen haszavehetetlen érdekcsoport hogyan próbálja fújni a passzátszelet"

Ez tényleg így volt.

De nem hiszem, hogy Selmeczi Gabriella az, akit ennek alternatívájaként elképzeltél. Tévedek?
@nomac: Bakker egy szavadat sem értem.

"miret osztod az eszte,"

Piszok olcsó egy rendes billentyűzet.
Tudom, a mnyp megtakarításból akartál venni de elvitte Orbán.
A demokráciáról pedig nem értünk egyet.
Szerinted a többség mit csinál a kissebséggel?
A közvetett demokráciákban a választott képviselők hozzák a törvényeket, különböző arányban meghatározott többségi döntésekkel.
Ezen döntések kötelezően vonatkoznak a közösség minden tagjára. A kissebség véleménye pedig max elhangzik.
Az elmúlt 20 évben nem sok ellenzéki javaslat ment át...
@kíváncsivagyok:
Fogalmazz ahogy akarsz. Akár a vágyaidat is kivetítheted a fidesz-szavazó tömegekre. Annyit tudsz róluk, mint én a kalózok kincséről. Érved nincs, jelződ túl sok. Ezért nem érdemes a magadfajtával vitatkozni.
@kíváncsivagyok: Ha a szavazók rá adták le a voksukat, akkor nem zavar. Akkor sem ha kis bajszot növeszt, és kizárólag németül hajlandó megszólalni. Mert ilyen kis jelzőket, hogy náci meg fasiszta nagyon könnyen lehet ám találni. Majd baj lesz a barna hajúakkal, meg a kék szeműekkel, vagy az órásokkal, mert nem jól ketyegnek. :)

Az én demokráciám pont azért demokrácia, mert a náci is bekerülhet, ha megválasztják. A hazugság a te demokráciád, éppen azért mert kizárod.
@Kalmár: neked tenyleg lovesed sincs a demokracia alapelveirol.
@Exe Géza:

De szeretem a "nyugati Gazdasági csoportokat " szidó ősbaloldaliakat.

Nekem az összes ilyen paraszt ismerősöm érintőképernyős telefont csesztet, otthon meg lcd tv, nyugati autó.

Lehet, hogy csak nem tudják, mitől nem a magyarok irányítják a világot, hanem a szorgalmasabb nemzetek ?
Hogy neked "nyilvánvaló" a progresszív oldal minősége, túlsúlya irodalomban és tudományban, csupán annyit jelent, hogy krónikusan nincs fogalmad arról, hogy a Korniss Mityu-féle 5000-en kívül is van élet.
Ez mondjuk engem ez nem zavar, mert éppen ez a korlátolt, önhitt arrogancia vezetett az SZDSZ pusztulásához - bár addig tényleg jóvátehetetlen károkat bírtak okozni ennek az országnak - amire igazán büszkék lehetnek (lehettek).

A józan ész pedig - ha hiszed, ha nem -nem valami libsi sajátosság. Inkább éppen ellenkezőleg. Ergo hiába nevezed józan észnek azt, amit elővezetsz, ezzel csupán a magad kicsike gittegylete ért egyet.
Azt pedig álmodba se reméld, hogy egyszer majd a magatok kicsike gittegyletének értékrendje uralkodó és mainstrem lesz ebben az országban. Az erre folytatt 20 éves kísérlet éppen most vallott totális és tökéletes kudarcot - nem mellesleg a józan ésszel szemben.
@l.x.: Stimmel. Valóban nem Selmeczi Gabriella álmaim politikusa.
@Kalmár: Elolvastam, de sokkal boldogabb nem lettem, hiszen azok a kérdések vannak előtérben, amiket nyilvánvalóan mindenki el tud fogadni, a korhatározás, reklám, stb. Ami érdekelt volna, arra itt nincs válasz, pl. az internetes lap és blog viszonya. Ami meg ezek szerint érdekes lesz, hogy külön internet-törvény is készül.
Mindenesetre egy azért ebből a beszélgetésből is lejött, 8 év várakozás után úgy érzik, hogy nekik mindenki másnak meg kell mondaniuk, mi a tuti. (Azon meg, hogy a 9 év tiszta Fidesz-vezetés a függetlenséget garantálja, már csak nevetni tudtam.)
@Messzi Vetek: Nem idegen a tág körű meghatározás a magyar jogtól.

Gondolj csak bele, élő tapasztalat van a "jóhiszemű" fogalom gyakorlati megítéléséről.
Szintén van példa az elvárható gondosságról, a lehetetlen szerződés, a tisztességtelen szerződés, a jóerkölcsbe ütköző szerződés stbstb

Ezek törvényben használatos formulák, amikről azért el lehet mondani, hogy eléggé általános meghatározás.
Nincs ezzel it sem baj. Várjuk ki a gyakorlatot és utánna ítéljünk.
Gyanítom ez is felfújt hisztikeltés.
@soproni1: Ha megbocsátasz, nem vall túl nagy észre, hogy akinek nem tetszik bizonyos nyugati gazdasági érdekcsoportok magyarországi nyomulása, az csakis baloldali lehet, abból is "ős".
@Vitéz Kőbányai Világos: hello, igazan a 'Kalmar' lenne a celszemely, tudom teged nem kell biztatni... sokszor megfogadom, hogy nem szolok hozza, egyszeruen nem tudom megerteni, hogy miert olyan stilusban kell megnyilvanulni, mint a 'vitapartnered'? meg, ha igaza is lenne, vagy egyaltalan (valami miatt frusztralt szemelyek ily modon kompenzalnak...) na BUEK en is megyek bulizni ciao :-)
@Kalmár: Es az AB, meg az MNB, meg alkotmany az szerinted smafu ? Az elmult 1000 evben arrol szolt torvenykezes, hogy ne adjuk oda az osszes hatalmat az allamnak, most megyunk visszafele, de ugy latom nem ertesz ebbol semmit.
@AnnaKarenina: Ha 4 évente választana új főnököt az új kormány akkor úgy éreznéd ez már a függetlenség garanciája?
Hosszútávon szerintem ez rendben van.
Sajnálom, hogy máshogy értjük a szavakat, nekem tetszett a gondolkozása.
Ez van, nem vagyunk egyformák.

Itt egy ripor a rendelet alkotási jogkörről.
Persze gyanítom, hogy ez sem oszlatja a félelmeidet.
hirszerzo.hu/belfold/20101213_nmhh_rendeletalkotas_szalai
@Exe Géza: Józan ésszel ütközőnek nevezem a hőn szeretett emberek jogainak korlátozását, legyen szó Alkotmánybíróságról, Költségvetési Tanácsról, törvény által magántulajdonnak tekintett magán-nyugdíjpénztári megtakarításról, a szólás- és sajtószabadság korlátozásáról.
(Az irodalmi túlsúlyt pl. nem Korniss Mityunál kezdeném, hanem Petőfitől, Vörösmartyn, Adyn, József Attilán át Konrád Györgyig, Esterházy Péterig.)
Azt is megmondom, hogy senki nem bánta volna, ha OV csinál egy szép, nyugodt kormányzást, előveszi a 8 évig érlelt ötleteket, de helyette csak ezt a hatalomkoncentrációt sikerült elővezetnie. Kétségtelenül ez is hasznos lesz, mert eredmények híján majd ezzel lehet élni az elégedetlenekkel szemben. Csak nem erre van az országnak szüksége.
@Kalmár: Meglátjuk. Megnéztem a mai dátumú Magyar Közlönyt, nincs benne még.
@nick_50plus: Nem kellene jobban utánna olvasnod ennek?
Minden ok nélkül elkezdett a családommal ekézni.
Ezek után kicikiztem a meneküléséig.
Nem fogom szó nélkül hagyni ha belegázolnak traktorral a családomba. Viszonzom tankkal.
Te meg mielőtt ítélsz légy alaposabb.
A témához nem sikerül hozzászólnod?
Akkor jobb is ha indulsz inni, az biztos jobban megy.
@nomac: Lehet, hogy nem értek semmit.
Te pedig értesz mindent.
Biztos, hogy ilyen egyszerű az élet?
Szerintem az állam jogkörének megnyírbálása és a piac mindehatóvá tétele hozta magával a médiában a szabadosságot, a gazdaságban a globalizációt és a multik totális gazdasági elnyomását.
Sem a totális állami kontroll, sem a totális piaci kontroll nem hozott jót.
Az egyikből átestünk a ló túlsó felén lévő másikba.
Én úgy látom, most próbálunk visszatalálni a ló hátára, ahol a piac is és az állam is a megfelelő helyen dönthet. Feltételezem még sok módosítás lesz a tapasztalatok alapján, de bizakodok.
Persze lehet csak azért mert nem értek semmit.
Jó veled beszélni.
@Watchman: A "nem is úgy van", nem valami ütős ellenérv. Van egy jelenség, egy rakás sajtómunkás nekiment a Fidesz kormánynak, meghökkentően egységes érvrendszerrel - és nulla, azaz 0 tényanyaggal. Egyetlen idézett sajtóorgánum sem ment bele a törvény szétszedésébe, inkább a legalpáribb félelem- és hisztériakeltés zajlik - Göbbels sulykolási technikájának tankönyvi hűségű alkalmazásával.

Hadd ne gondoljam már véletlennek továbbá nem a magyar ballib által forszírozottnak ezt a nemzetközi visszhangot. Különösen az elmúlt 20 év számtalan hasonló eseményének ismeretében. Semmi, de semmi okom nincs arra, hogy azt gondoljam, ez valami más, valami új.
@Kalmár: Abbol a nezopontol ahol a totalis allamhatalom a cel, teljsen igazad van, az en tortenelem ismereteim szerint ez meg shoa nem jott be, az, hogy az elmult 20 evben kimerszkedtunk a piacra, es kelelmetlen meglepetesek ertek, az en meglatasom szerint inkabb az elmut totalitarius rezsimek hibai, de hat ugy nem vagyunk egyformak, a birkanknak kell a pasztor.
@libbancs: Mit komcsizsidózol, te marharépa? Anne Applebaum írta a nyugati szerzők közül a legteljesebb tanulmányt a gulágokról.
Kunbéla, mi?
@Exe Géza: Mire alapozod ezt?
Szerintem a 20 millió román igenis a határon állomásozott.
Tuti hogy a Fidesz naggyűlésre tényleg rejtélyes terroristák lestek, akik miatt el kellett halasztani. Tiszta szerencse, hogy eltűntek végül.
Teller Ede pedig igenis ezeket írta volna a Fideszről.
Ha eszébe jut.
A Financial Times pedig nagy szaktekintélyű gazdasági lap, amely bár az egekig magasztalta az Ír gazdasági irányt, és a 3 legjobb szakember közé választotta a miniszterüket. Nem hibáztatható amiért 1,5 évvel később 100%os GDP arányú adósságba és 50% körüli hiányba került Írország.
Most, amikor hogy Matolcsyt bírálják már sokkal alaposabbak.
A dezinformációk itthon és külföldön egyaránt a mese kategóriában vannak.
@AnnaKarenina: Azt, hogy az országnak mire van szüksége - sajnos ti nem tudjátok. 8 éves kormányzás a bizonyíték arra, hogy fogalmatok nincs róla, hogy mire van ennek az országnak szüksége. Ellenben a propagandátok pedig arra bizonyíték, hogy konok következetességgel tévesztitek össze önmagatokat és az igényeiteket az országgal és az ország igényeivel.
Többek közt ebből is elég volt és ezért vagyok ott, a devnullban, ahol vagytok - nagyon helyesen. Más kérdés, hogy a fajtátok pont nem az, amelyik elgondolkodna ezen, inkább mindenki más hülye.

A 48-asok liberalizmusát meg nem nagyon kellene összetéveszteni a 89-es posztkommunista libsik "liberalizmusával". Kétségesnek érzem, hogy mondjuk Petőfi klasszul zárkózott volna ahhoz a 94-es húzáshoz, amikor honi libsijeink keblükre ölelték, az orosz megszállók helytartóinak maradékait. Szerintem inkább az liberálisok felakasztásának hasznosságáról írt volna valami egyáltalán nem PC versikét. Ady detto. Ugyanis ezek a liberálisok elsősorban hazafiak voltak és csak aztán liberálisok. A Konrád-Eszterházy nevekkel jelzett belvárosi gittegylet simán lemagyarkodózta volna őket.
Teljes félreértésben van a szerző: ez a törvény nem csak azért rossz, mert súlyos politika fenyegetést jelent a szerkesztőségeknek, hanem azért is, mert a két - alapvetően külföldi kézben lévő - kereskedelmi tévé lobbiérdekét szolgálja. Lassítja a digitális átállást - amiben ellenérdekelt az RTL és a TV2 -, korlátlan mennyiségben teszi lehetővé a reklámozást és szinte teljes mértékben eltörli a médiamonopóliumok kialakulását gátló korábbi szabályokat.
Nem értek egyet a poszttal: örüljünk, hogy a diktátor-jelölt mögött nem támogató külhatalmak állnak, hanem a fejüket csóváló jóakaróink - még ha nem is mindig minden érdek nélkül, de bizony jóakaróink.
@Kalmár: Ez a Teller Ede level mostanaban megint tem neten, lemaradtam valamierol, vagy az elmult 20 evben ez volt a legnagyobb hazugsag? Amugy meg ha Teller Ederol tudsz is valamit, nem hiszem, hogy tapsolna a jelen rezsimnek (az elozonek sem), olvass kicsit utanna az eletenek, van benne par mozzanat, ami hogy ugy mondjam "megbelyegezte". Eleg nagy pofatlansag meg a nevet is kiejteni mindket oldalrol. Plane neked, aki itt beavallottan diktatura parti.
@nomac: Birkázás nélkül nem megy kis köcsög?
Megint nem olvasol, csak írsz. Azt is rémesen.
Tényleg azt írtam, hogy a totális államhatalom a cél?
Ha annyi jut eszedbe az általam leírtakra, hogy diktatúrára vágyom és birka vagyok, akkor befejeztük.
Szellemi fogyatékosokkal foglalkozzon a doki.
Jobbulást
@libbancs: Applebaumot két hete tüntették ki Budapesten a Terror Háza kitüntetésével, átadta Kövér László et Co. Ha van valaki nem elfogult a Fidesz ellen, akkor ő az. (Mellesleg a férje Lengyelország külügyminisztere, bár ő hangsűlyozottan nem a lengyel külügy szócsöve, hanem autonóm történész és ujságíró. De azért bizonyára tájékozódott mielőtt megírta a cikkét...)
@milesdavis: Na vegre valaki, a digitalis atallas nekem is szemet szurt, mondjuk a 7 indulo csatorna is egy szemethalom, szoval ezzel nem vesztunk, de hogy nem is javul a tajekoztatas, plusz tudott volna az orszag komolyan sporolni, es plusz bevetelre szert tenni vele, megint mas, hogy tobb csatorna=kevesebb kontrol. (amugy nincs TV-m, es nem is nezek neten sem)
@nomac: "Ez a Teller Ede level mostanaban megint tem neten, lemaradtam valamierol,"

Te alig beszélni magyar?
Húzzál vissza ahonnan jöttél és a saját országod ügyeibe ugass bele. Akárhol is van.
@Kalmár: Nezd aki "eros" allamhatalmat akar, azt a csordaszellem uralja, nincs ezzel semmi baj, az emberek nagyresze ilyen, es igen jol erzik igy magukat. A pasztor eredetet ha megbongeszed, latod magad is, semmi degradalo.
Az, hogy mondjuk a XX. szazad totaliarius rendszerei utan, te mar 20 ev mulva ugy erzed atestunk a lo tulodalara nemegeszen azt tukrozi, hogy erzekeled az allamhatalom hatarait, plane, hogy az allam onkontrolallo intezmenyeit te eleve foloslegesenek titulatad, innen hiova tovabb akkor? Lehet begetni, gyonyoru eveknek nezel elebe, a bundad is karban lesz tartva, es a gonmdolkodassal sem kell mostmar bajlodjal, paradicsomi idil ez mar.
@Kalmár: Lehet inkabb a laptopon kellene reszeljek valamit, mondjuk menyujtani esetleg, bocs mindenesetre ;)
"Ez a Teller Ede level mostanaban megint tema a neten, lemaradtam valamierol,"
@Kalmár: hello, latod csak cikizni tudsz... (egyebkent az 'utanna' szot en 'utana' formaban irnam... (a bulizas nem feltetlenul az italozast jelenti nekem...)

neked is BUEK
A Svéd Televízió WikiLeaks-ről szóló dokumentumfilmje WikiRebels címmel MAGYAR FELIRATTAL, 57 perc: www.youtube.com/watch?v=c-dPQcMfhlc
Nézzétek meg!
@nick_50plus: Takarodj kisbuzi, megint akkor bújsz ki a seggemből amikor valaki belémköt, az ostoba birkázással?
Mind a ketten levegővé váltatok a számomra.
@Kalmár: Na elojottek az ervek, amit annyira hianyoltal ;)
@Messzi Vetek: Pedig ezen nem kell spórolnod. De Te tudod. Érvekre mindig mindenhol van/lenne hely.
@Thrasher: nézd már nullaembert zavarják a színek
@RobinGood:
jé, te valahol már voltál egy szánalmasan ostoba kurvaanyád mostanában, nem? látom, idén is folytatod.
@Thrasher: mi van hernyóember? kiengedtek a detoxból mind a két apáddal együtt?
@kíváncsivagyok: A népképviseleti demokrácia egyik lényegi pontja az, hogy a parlament összetétele a nép akaratát tükrözze.

Mivel a jelenlegi parlamenti pártok mindegyike kiállta az alkotmányosság próbáját, ezáltal mindegyik demokratikus.

Jelenleg Magyarországon egyetlen emberiségellenes, totalitárius, gyilkos, hazug, kártékony eszmének van bejegyzett pártja, méghozzá a kommunizmusnak.

Érdekes módon a Magyar Kommunista Párttal nincs bajotok, holott közel 100 millió ember halála, és több milliárd ember, több generáció szenvedése, az összes létező szabadságjog eltiprása, mind a kommunizmus szellemi öröksége. Aki kommunistának vallja magát, az nyíltan felvállalja azt, hogy az emberiség, a kultúra és a szabadság ádáz ellensége.

Ezzel szemben egy olyan pártra fröcsögtök, amelyik európai/nyugati viszonylatban legfeljebb erős jobboldalisággal-nemzetelvűséggel vádolható.
@nomac: Ez így csak egy halom csúsztatás a részedről. Az államhatalom ugyanis nem egyforma erővel van jelen nyugaton sem a társadalom/ország minden szegmensében.
A liberális demokráciákban is vannak saját erőszakszervezetei (a rendfenntartásban és az ország területi integritásának biztosításában tehát erős az államhatalom), vannak monopol területek. Legfeljebb az nem mindegy, hogy a nagy állami monopóliumok mellett helyet kaphat-e a magántőke, mondjuk, az oktatás, egészségügy, stb. területén és ha igen, milyen mértékben?

Tehát az, hogy valaki "erős, vagy gyenge államhatalmat" akar, önmagában semmit sem jelent. Akkor jelent bármit is, ha szegmensekre lebontva mondja meg, ott erőteljes, vagy gyengített állami felügyeletet szeretne látni.
@soproni1: kérdezd meg a fogyasztási cikkeket gyártó cégek anyaországának lakosságát, vajon mennyire örülnek, hogy a hazai munkások foglalkoztatása helyett távol-keleti gyermek- és bérrabszolgákkal készíttetik el a ketyeréket...

Vajon miért is voltak akkora felháborodások az autógyárak elköltöztetésének hírére - a legtöbb költözés el is maradt.

A globális kapitalizmus mennyország a multiknak, átlagos a fogyasztóknak és pokol a munkásoknak. Nem a proliknak - hanem mindenkinek, aki a termelői és nem a szolgáltatói szektorban dolgozik.
Összességében a globális kapitalizmus a demokrácia ellensége - amikor az országokat nem a választott képviselők, hanem a tőkét birtokló cégek irányítják ténylegesen.

Mindez nem baloldali eszmefuttatás, bár az alapvetések annak tűnhetnek. Létezik azonban más út is, mint államkapitalizmus VAGY globális kapitalizmus.

Például olyan, ahol nem a profitmaximalizálás, hanem a társadalom prosperálása a cél, aminek egyik feltétele a fenntartható fejlődés - pl. azzal, hogy nem szándékosan ócska, hanem inkább tartós fogyasztási cikkeket gyártanak.
@libbancs: A Titanicot meg egy bizonyos Eisberg süllyesztette el... Vigyázz, a számítógépedben is ott figyel a kis ravasz zsidó, hiszen Neumann-elvű.
süti beállítások módosítása