Miért csak árvízkor láthatjuk a Dunát?

2011.01.18. 08:02 miket

A Duna-parton a kellemes vízillat helyett szmogfelhőbe ütközünk. A Duna két oldalán autópálya halad. 100-200 méterenként a kalandvágyó gyalogos halált megvető bátorsággal átjuthat a sztrádán. Néhány elszánt horgász tartja a frontot a Duna-parton, egyébként semmi. Se gyalogosok, se piknikezők, se homoktortát arcukra kenő gyerekek. Pedig nem összeférhetetlen jelenség a város és a folyó. Drezda és az Elba, Düsseldorf és a Rajna, Párizs és a Szajna jól kiegészítik egymást.

Budapesten akkor juthatnak az emberek a Dunához, ha valaki összeszervez például egy Plázs nevű rendezvényt, és nyáron két hónapra lezárnak egy kisebb partszakaszt, ahogy ez történt 2003-ban és rá egy évre. Esetleg néha egy-egy futóversenyen a futók végigroboghatnak a lezárt részeken. Egyébként meg csak akkor lehet közelebb kerülni a Dunához, ha kiárad.

Itt az idei első árvíz. Szót ejthetnénk itt az éghajlatváltozásról, arról, hogy miért van mostanában háromhavonta árvízkészültség a városban, vagy hogy hova tegyük a januári 15 fokot; de most inkább ragadjuk meg az alkalmat, hogy végre lemehetünk a partra, igazán közel a Dunához. Sétáljunk, fussunk, biciklizzünk. Éljük át, milyen lenne, ha ezt bármikor, vagy legalább csak hétvégenként megtehetnénk. Néhány fiatal már odáig jutott a lelkesedésben, hogy kacsakő-dobáló bajnokságot szerveztek a Jászaihoz. Képzeljük el, milyen lenne, ha szerelmünkkel andalogva, gyermekünkkel játszadozva, barátokkal sörözgetve, meg-megállva behajíthatnánk egy követ a Dunába, és nem csak árvíz idején. Láttad?! 8 volt! 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr142591997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jó lenne, de a rakpartokon semmi esély erre. Még ha el is terelik a partról a forgalmat, akkor is csak egy kibetonozott folyóhoz érünk le, ami igencsak sivár látvány önmagában.
Viszont ott van a Margit-sziget, az Óbudai-sziget és a "természetközeli" Palotai-sziget, ezeken viszonylag nyugodtan lehet kacsázni. :)
Az a baj, hogy a rakpartok nélkül megdöglene a város. Valamit nagyon át kéne alakítani, hogy felmerülhessen az ötlet.
Láthatod a Dunát, amikor csak akarod! Menj Csepelre a ráckevei Dunához és majdnem érintetlen partszakaszon piknikezhetsz, evezhetsz kedvedre! Még a városkp-ból sincs túl messze.
Azért azt is érdemes figyelembe venni, hogy a Duna vízszintje minden évben 3-4 (vagy több) métert változik, így nem olyan könnyű homokos partot fenntartani. Amikor az idilli állapotokkal hasonlítjuk össze, tegyük hozzá, hogy Párizsban vagy Prágában egy sokkal kisebb vízhozamú folyó van, Bécsben pedig nem a város közepén vág át a folyó.Természetesen abnormális autópályát vezetni a partra, csak ne essünk át a ló másik oldalára, amikor irreleváns példákat hozunk fel.
@tommybravo: Budapesten a max vízállás 860 cm, jég nélkül mért minimum 51, így könnyen kiszámítható a vízjáték, ami nem 3-4 méter, hanem több mint 8. Az megint más kérdés, hogy az adott vízszintnek mekkora a tartóssága és gyakorisága.
Továbbá a Duna parton nem lehet homokos partot fenntartani, mert az erős sodrás a kavicsnál kisebb szemcseméretet azonnal elmosná.
Én alapvetően a forgalom belvárosból való kiszorításának elkötelezett híve vagyok, a rakpartoknak viszont én sem látok alternatíváját.

Először is, amit már többen mondtak, ez nem egy "zöldterületi" part, hanem a város közvetlenül kiépült a folyam partjára.
Másodszor, szép dolog lehetne a Duna-parton "piknikezgetni", viszont - sajnos - szerintem annyira nem tiszta a folyó, hogy az igazi élményt nyújtson.
Harmadszor pedig a rakparton - főleg éjszaka - közlekedésnek megvan a maga bája. Európa talán legszebb panorámája nyílik ilyenkor.

A forgalom CSILLAPÍTÁSÁN viszont már el lehetne gondolkodni. Akár bizonyos járműveket, akár bizonyos időszakokra gondolva.
A Lánchíd pesti hídfőjénél van némi dunapart-kezdemény, azt ki kellene bővíteni valahogy.

maps.google.com/?ie=UTF8&hq=&hnear=Budapest,+Magyarorsz%C3%A1g&ll=47.501823,19.045548&spn=0.000961,0.001418&t=h&z=20

A kettes villamost levinni a föld alá, a felső Széchenyi-rakpartot megszüntetni (cserébe az Akadémia utca a parkolósáv megszüntetésével nyugodtan lehetne kétirányú) valamint az alsó rakparton is csak a helyet foglalja a parkolósáv, amióta fizetős lett, elvétve látni ott pár autót. Így máris ki lehet ott alakítani egy nagyobb parkot, már csak pár felüljáró kellene a felső rakpartról, lépcsővel, hogy ne kamikaze-módon kelljen átszaladni.

Így a városlakók is jól járnak, és az autósok érdekei se sérülnek annyira.
@Gery.Greyhound: Lehet, hogy nem is a villamost kellene a föld alá vinni ezen a szakaszon, hanem az autóforgalmat, és befüvesíteni az egész területet, aminek akár a közepén is járhatna a villamos. Még egy plusz megállót is ki lehet alakítani félúton a Kossuth- és Roosevelt-tér között, mondjuk a Steindl Imre utcánál.
@tothh: Amióta megvan a Csepeli Szennyvíztisztító nagyon sokat javult a helyzet. Fürödni már simán lehet benne, ha nem zavar, hogy elvisz a sodrás. :)
@Gery.Greyhound: Ez már egy egész szimpatikus tervezet:)

Viszont, ha jól tudom, a Világörökségi tagság miatt ekkora átalakítás nagyon bonyolult lenne.
"Miért csak árvízkor láthatjuk a Dunát?"

Ezért:
index.hu/belfold/budapest/2011/01/18/budapest_bedugult_az_arviz_miatt

Ha véglegesen lezárnák a rakpartot az állandósult dugókat eredményezne, ami sok egyéb negatív hatás mellett Budapest levegőjén is rontana. Miért akarjátok, hogy rosszabb levegő legyen Budapesten?
@Cook kapitány:
Ne csinál már úgy mintha idén lenne először árvíz. Minden évben kell egy-két nap míg az emberek megszokják, hogy a rakpartot elfoglalta s Duna és visszaáll a "normális" megszokott dugó, aztán majd ha apad és megnyílik újra akkor jön a következő dugó.
Hagyjuk már ezt az idegenszívű bolsi nyökögést, hogy a Duna part kétoldalán nem lehet megközelíteni a folyót, mert sztrádát tett oda a világ esze. Tudomásul kellene venni már végre, hogy a világ legszebb városa ez, és a világ legokosabb, legnagyszerűbb népe lakja.
Nehogymár, minden nap végigmegyek kétszer a rakparton melóba meg haza, legalább egy órával többet kell a dugóban ülnöm ha lezárják a rakpartot, mint ma is. Ja, hogy te ott laksz? Költözz ki a városból és akkor te is végigkocsikázhatsz ott naponta kétszer.
Azért jópár helyen van Budapesten is part+gyaloghely. Margitszoget, Lágymányos környéke, Kopaszi gát és úgy tudom, hogy az új CET-nél is gyalogoké lesz a hely. És Pesten is van(+lesznek még ilyen részek).

Az autókat elsősorban úgy kéne tiltani, hogy behajtási díjat kérni főként az agglomerációkban élőktől. Mert belőlük van sok.
Budapest saját autósforgalma nem olyan szörnyen nagy, sőt. Éppen ezért nem kéne mindenkit ezzel szivatni, főleg nem az ittlakókat.
De nem ez történik. Gyakorlatilag -már bocsánat- a seggüket kinyalják az agglomerációban élőknek, akik pestre járnak dolgozni-élni, nyilván azért, mert a főfontos emberek is ilyen parasztok, élen Demszkyvekl, aki BP polgármesterként nem BP-en lakott és bevezette a városi terepjárózást.
Ahelyett, hogy az irreális nagyságú bejövő autós forgalmat megfognák, inkább tönnekközt ha épp olyan kedvük van, megtiltják nekem, ittlakónak, hogy egy héten egyszer kocsival menjek, mert pl megvagyok fázva és mindenkinek jobb így. Miközben az agglomeráció felé meg építik az utakat. Lásd Andor utca kiszélesítése: budán keresztülre csináltak egy ingyenes autópályát a budaörsieknek, érdieknek.

A város szerkezete is rossz. Az M0 körgyűrű hála a szánalmas sötétzöldeknek olyan helyre és úgy épült, hogy most is használhatatlan olyan embereknek, akiknek épült elvileg. Történetesen, hogy ne a Hungáriát használják. De sikerült akkora kerülővel csinálni, hogy még a GPS-el is veszekedni kell, hogy használd az M0-t.

Úgyhogy most szerintem minden gigaberuházás helyett csak simán meg kéne nézni, hogy ha a napi agglomerációból jövő autós forgalmat mondjuk 90%-al levinnék, akkor is, autópályányi autó használná-e a rakpartot. És ha nem, márpedig nem vsz, akkor lehet át lehetne valahogy szabni.
Tök jó, hogy ilyen reakciók jöttek. Én is arra gondolok, hogy első lépésben. Az egyik rakpart (én a pestit ismerem) forgalmát kellene csökkenteni. Úgy hogy az átmenő forgalmat meg kellene szüntetni. A szent István parktól lezárni, a közraktárakig. A felső rakparton simán elközlekedik a belvárosba érkező nép. Aki pedig átmegy a városon használja a budait vagy az M0-t. Természetesen nem arra gondolok, hogy betonvályú maradna. Lehetne itt egy árvízbiztos, hosszában átjárható(gyalog, bringával), városhoz kapcsolódó közpark. Persze ez elég hosszútávon, szépen lassan adagolva. Kb. 2014-re lezárni a pestit. 2020-ra a budait is....
süti beállítások módosítása