Orbán hétfőn még az egyiptomi diktátorral smúzolt

2011.01.30. 13:00 Fent és Lent

Egyiptomban, nyugodtan mondhatjuk, forradalom van (akár sikeres lesz, akár nem). A hatalom már nem képes betartatni a kijárási tilalmat, a pártházakat a nagyvárosokban felégették, a rendőrség sok helyről visszavonult, a hadsereg lojalitása kérdéses.

Miközben izgatottan követjük ennek a turbulens hétnek az eseményeit, amilyet nem láttak Egyiptomban már nagyon rég óta, nem árt megemlékezni arról, hogyan is kezdődött ez a hét. Nem fogjuk kitalálni, a hétfőt Orbán Viktor Kairóban töltötte, hogy szorosabbra fonja kapcsolatainkat az egyiptomi rezsimmel. 

Igen, a forradalmi hét kezdetén Orbán Viktor az egyiptomi diktátorral smúzolt.
 
Azonnal felmerül, hogy a magyar külügy mennyire tartja rajta a szemét a történelmi folyamatokon, képes-e egyáltalán felismerni a rothadó szagát annak a diktátornak, aki már úton van a történelem szemétdombja felé (a 20. században a magyar diplomáciát mintha kifejezetten csak ez a szag vonzotta volna).
 
De hagyjuk a kukacoskodást, és gyönyörködjünk el egy kicsit ebben a szimbolikus pillanatban, amikor közvetlenül a népharag kitörése előtt egy kiépülőben lévő tekintélyuralmi rendszer és egy valószínűleg búcsúzó tekintélyuralmi rezsim egymásra mosolyog és boldogan megrázza egymás kezét.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr302624043

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rosszkor, rossz helyen 2011.01.30. 19:10:12

Azt hiszem, meglehetősen ízléstelen dolog lenne most azon viccelődni, hogy lám: Mubarak egyiptomi elnök egyre valószínűbbnek tűnő bukásához csak annyi kellett, hogy Orbán Viktorral fotózkodjon. Mint ahogy már-már szijjártói szinten lenne populista olya...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Persze, nyilván nagy cimbik Mubarakkal és csak azért ment oda, véletlenül sem Magyarosrszág (főleg gazdasági) érdekei miatt, olyat nem tenne soha.
Az meg nem is érdekes, hogy az Egyiptomot kormányzó Nemzeti Demokratikus Párt még mindig a Szocialista Internacionálé tagja, akárcsak az MSZP, bár mintha a nyugati elvtársak már kezdenének észbe kapni.
en.wikipedia.org/wiki/Socialist_International
Egypt National Democratic Party in government de facto single-party state

Értem én, hogy jó fikázni, de néha gondolkodhatnátok is.
Csatlakozom src-hez, nem árt tudni, hogy Vitya pont Ferenc barát terroristázós beszólása okán ment engesztelni az arabokat, és hová menjen, ha nem a legnagyobb arab országba!?

Meg egy hónapokkal ezelőtt kitűzött találkozót nem mondhatnak azzal vissza, hogy nem jövünk, mert lehet, hogy nálatok is forradalom lesz.. Azzal nem ér Orbán semmit, ha gyakorlatilag ő is leterroristázza, antidemokratázza őket.
Egy 30 éve hatalmon lévő és egy nem egészen egy éve demokratikusan megválasztott vezetőt így összehasonlítani írástudó emberhez méltatlan, demagóg munka. Ez a stílus inkább az íróját minősíti.
Asszem, nektek tett be a legjobban az egyiptomi tüntetéssorozat, kedves szerző és más honi rettegők, így jól láthatóvá vált a különbség egy valódi diktátor és Orbán között, bárhogy is erőlködtök.

- Egyiptomban tankok tiporják el az ellenzéki tüntetéseket, nálunk még gumilövedék sincs, mint a fletói aranykorban.

- Egyiptomban visszavonják a külföldi tudósítók közvetítési engedélyét, lekapcsoltatják a netet, stb.

- Egyiptomban az ellenzéki vezetők háziörizetben vannak.

Persze lehet diktatúrázni, ahogy a csövön kifér, mindenki úgy csinál hülyét magából, ahogy akar.
Jó írás, jöhetsz a szegfűs bögrédért. Ha így folytatod, nyerhetsz egy Táncsics Akadémiai képzést is.
Viktor mint az EU soros elnöke ment Egyiptomba. Eddig az EU és USA egyik legfontosabb partnere volt Mubarak.

Ha ránézel kicsit a tudosításokra látod, hogy pl. M1 Abrams tankjai vannak az egyiptomi katonaságnak ami manapság is csúcstechnika (pl. az USA ilyenekkel alázott mind2 Iraki háborújában). Nem kevés pénze van az USAnak és Izraelnek Egypitomban.

Egy világpolitikai játszma közepébe látogatott el Orbán de kevéssé a magyar külügyek miatt inkább mint az EU vezetője.

Röviden a lényeg: fogjuk fel, hogy júliusig Orbán Viktor elsősorban az EU elnöke.
Jó látni, hogy a Kedves Vezető elemében van, jól érzi magát a diktátor közelében. Felszabadultan vigyorog, fontosnak és egyenrangúnak képzeli magát a népnyúzóval, aki másnap belelövetett a tömegbe. Láthatjuk Orbán Viktor igazi arcát.
Érdekes, Szlovákiában már megfeledkezett a finom diplomáciáról...
odament orbán és egyből forradalom lett, ennyi
Az összemosás felháborító.
SZÉGYEN!!!!
Csatlakozom a többiekhez akiknek ez igencsak nem tetszett!
Ez a cikk komoly akart lenni?
Mennyit kell fizetni, vagy mennyire kell hülyének lenni ahhoz, hogy valaki ebben is a zorbáni viktatúrát lássa?
De ha már itt tartunk, Mubarak pártja a mai napig az MSZP testvérpártja, és a nyugatnak nem igazán fűlik a foga ehhez a forradalomhoz, mivel Mubarak ha diktátor is, megbízható gazdasági partner, és ez a lényeg az EU és az USA számára, az emberi jogok és társai le vannak szarva, ahogy Kína esetében is.
No és bár gondolom a valóság zavar a legkevésbé.. de tájékoztatlak, hogy Magyarország egy igen erős polgári demokrácia ahol a hatalom forrása _nem_ a tekintély/hadsereg/titkosszolgálat/félelem hanem a szabad választásokkal eldőlő népakarat.

Aki mást állít csak bolondot csinál magából :)
@Diocles: "jól láthatóvá vált a különbség egy valódi diktátor és Orbán között"

Na ja, nagy különbség: az egyik 30 éve diktátor Egyiptomban, a másik meg 20 éve a saját pártjában.
Ha neked ez így normális dolog, akkor gratulálok.
Ilyen ostoba, végletesen elfogult, tényeket szembeköpő történelmietlen posztot rég olvastam.
Annyira primitív hogy nem is minősítem.
Mégis milyen hatalom lenne Mubarak után? Ha a posztíró egy nyugati értelmű liberális ateista pártot vár a szokásos szabadságjogokkal akkor végtelenül ostoba.
Csakis az iszlamisták jöhetnek. Aztán akkor lehet nagyokat nézni a saria bevezetése után, de akkor már nem érdekli a ballib olvtársakat. Csak ürügy kellett hogy OV-t köpködjék. Hányinger banda...
@Diocles:

"- Egyiptomban tankok tiporják el az ellenzéki tüntetéseket, nálunk még gumilövedék sincs, mint a fletói aranykorban. "

Nálunk is bevetettek tankot, de kik is?...

"- Egyiptomban visszavonják a külföldi tudósítók közvetítési engedélyét, lekapcsoltatják a netet, stb. "

Én ennek kapcsán azért megvárnám július elsejét, höhöhö :-DDD

"- Egyiptomban az ellenzéki vezetők háziörizetben vannak."

Pedig bezzeg ama korábbi ellenzék mennyire próbált diktatúrát vízionálni idehaza, amikor egy megfigyelési ügy összehazudására sem futotta. A későbbiekről meg ne is beszéljünk.
Kedves Kincsescsaba!

Ha hazudik az ember, legalább hazudjon jól.

Fletó Szaud-Arábiának szólt be, ez meg Egyiptom, ráadásul három évig három évig haragban vannak, már számolták a napokat, hogy Viktortól ellágyuljanak, de sebaj.

Arab-arab, bár olyan eltérő hagyományokkal, mint az eszkimók meg a kínaiak.

Három éve tépkedi a lapokat a naptárban az arab világ, hogy mikor jönnek már békíteni.

Viktor ment békíteni.

Orbán Viktor.

No comment.

Tudjátok, sokáig terjengett egy kép. 1988-ban készült. A fiatal Orbánt egy rendőr szorítja a kocsihoz. A kép aláírása:Ekkor Medgyessy volt a miniszterelnök-helyettes.

Az a párhuzam nagyon tetszett egy bizonyos talp-és fenéknyaló rétegnek.

Ez, pontosan ugyanannak a rétegnek most nem tetszik.

Pedig igaz. Piszok jó írás. Piszok jó párhuzam.

Nem mellesleg: Orbán az Uniót és nem Magyarországot képviselte, de ezt az apróságot hagyjuk.

A gonosz imperialista-cionista-kommunista nemzetközi sajtó karöltve a magyar haza-nemzet-és történelemárulókkal, ismét lecsapott, nemde?

Egy szent emberre.

Jó a párhuzam. És - SAJNOS - piszkosul igaz.
merkel, mubarak:
www.life.com/image/97431024

mubarak sarkozy:
www.english.globalarabnetwork.com/201008307059/Egypt-Politics/egypt-mubarak-holds-meeting-with-sarkozy-ahead-of-washington-visit.html

mobarak obama:
www.sanfranciscosentinel.com/?p=31921

és ha még dolgoznék rajta bárkivel megtalálnám egy képen.
ugye ez a cikk részegen született?
Melyiket készítették hétfőn?:-)
Mind Phenjan, mind Havanna nyilatkozatban közölte visszamondják Orbán Viktornak címzett meghívásukat :)

De komolyan: tárgyalt az Arab Liga vezetőivel, elítélték a "civilizációk szembenállását"; nálunk van az EU soros elnökség. Ilyesmiről beszélni nem teljesen marhaság.

Tárgyalt a magyar-egyiptomi gazdasági kapcslatokról. Ez se akkora marhaság, tekintve, hogy a legnépsebb arab állam. És ha már Európában körbe röhögnek-szörnyülködnek minket, akkor érdemes kicsit távolabb próbálkozni.

Ha diktátorokról beszélünk, akkor nézzükmeg a Bush és a bin Laden család smúzolását, vagy, hogy Franciaország hány Afrikából elüldözött diktátort támogatott eddig. Megyó meg Kubában nyaralt.

Azért Viktor nem fegyver-szállítmányokról megkatonai szakértők küldéséről tárgyalt...

De azért vicces:)
FIGYELEM!!!!!!

Én megbízható forrásból tudom, hogy Orbán Viktor személyesen adott parancsot az egyiptomi fegyveres erőknek, hogy éles lőszerrel nyissanak tüzet a tüntetőkre. Orbán Viktor azért látogatott Kairóba, hogy megossza az egyiptomi társadalmat, feszültséget generáljon és bomlasszon. Közben az Orbán-család értékes egyiptomi bányákra és szőlőbirtokokra tette rá a kezét!

ORBÁN TAKARÓDJ!
LE A DIKTATÚRÁVAL!
GYURCSÁNY GYERE VISSZA!
ahova Mo belép, az a rendszer, szövetség történelmi szinten rövid időn belül feloszlik
ahova OV elmegy (itthon vagy külföldön, ott balhé lesz

sajnos ilyen a magyar virtus, ilyenek vagytok/vagyunk, pedig jó lenne már azon siránkodni, hogy nincs semmi igazi "balhé"
Orbant tiszta szivbol utalom, de ebben nem latok semmi kivetni valot. Egyiptom azert nem egy Eszak-Korea.
Ez is fülkeforradalom? Hány harmados?
@luis5: "Csakis az iszlamisták jöhetnek. Aztán akkor lehet nagyokat nézni a saria bevezetése után"

Értsem ezt úgy, hogy Mubarak-párti vagy? Ha nem tudnád, a kedvenced belelövetett a tömegbe. Nem szemeket lövetett ki gumilövedékkel, ahogy a fidesz droidok nyomják, hanem valódi lövedékekkel gyilkoltatott meg tüntetőket. Gratulálok. Ugye, csak a Viktor számít? Nem lehet, hogy te egy Orbán-bolsevik vagy?
Gyurcsány, sajnos túl lassan, de eltűnik a magyar történelem színpadán. Ideje, korábban kellett volna.

A viktoriánusoknak hiányzik. Csak ebben tudnak gondolkodni.

Szomorú.
@Kieseritzky: neked elgurult a gyógyszered, Orbán-droid
Aztán az véletlenül se zavarja a posztírót hogy Obama is vígan "smúzolt" Mubarakkal, és az amerikai kormányzatot is teljesen meglepték a hét eseményei. Másrészről a Mubarak-féle kvázi diktatúra és a hazai helyzet közé egyenlőségjelet tenni.... Esetleg majd akkor kedves posztíró ha nálunk is újságírókat börtönöznek be meg lőnek le. Ahogy tudom itt az utóbbi időben csak jobboldali újságírókat vegzáltak (Lovas Istvánt, például) azokat is a szocialista kormány idején. Tudom, az nem számít mert akkor a demokratikus balliberális erők voltak hatalmon és be kellett fogni a fasiszták száját. Sipánkanéni a megmondója hogy a baloldali cenzúra az jó cenzúra, a jobboldali az viszont gonosz és fasiszta.
Hehe:)
Az viszont tény, hogy nagy példaképe Berlusconi!
@scr: vekker elvtárs és Magyarország érdekei... Tudod te, hogy mi az az antagonisztikus ellentét?

A poszt egyébként egy fasság. Az nyilvánvaló, hogy a vekker cikizése csak "humor", de valahogy olyan érzésem van, mintha a poszt szerzője alig várná, hogy itthon is hasonló cirkusz legyen. Hát kösz kiköcsögöm, nekem egy ilyen felfordulásra semmi szükségem. Undorodom ettől a komcsi csürhétől, ami a nyakunkon ül, de a négy évük nem ér annyit, hogy ekkora balhé legyen miatta. Remélhetőleg három év múlva eltakarodnak.
@azAttis: nem sok fogalmad lehet az EU-ról ha ezt így leírtad. Magyarország a soros elnök, eddig okés.
Az EU elnöke egy bizonyos Herman Van Rompuy.
Nyilván erről nem hallottál.
@azAttis: "tájékoztatlak, hogy Magyarország egy igen erős polgári demokrácia"

Nagyon beverted a fejed?
@Orbán Diktor: Nocsak, szerinted nem polgári demokrácia? Akkor mi?
Orbán Viktátor elment tanulmányi útra.
Azt tanulta hogyan kell diktátornak lenni...

pusztuljon minden diktátor és viktátor..
hát kivel smúzoljon, ha hétfőn még (most is) ő volt az elnök?
arab focista terroristákkal (by felto)
Hú bazz, ennyire ne legyetek már egyszerűek! Bármelyik kormányfő ment oda, Mubarakkal találkozott, mert kiafaxxal találkozott volna?

Nem az a baj, hogy Orbánfóbiátok van, hanem az, hogy ilyen baromságokat írogattok össze.
@kincsescsaba: Talán tegyük hozzá, hogy Mubarak a Bajnai-érában járt Magyarországon, a mostani látogatás ennek viszonzása.

Én a párhuzamot sokkal inkább 2006-tal látom...
nem soká' Orbánnak is vége, mint a kézi vb-nek!
@Chicano: Menj ki az utcára, beszélgess emberekkel, vegyél újságot, nézd meg a fizetési csekked, és rájössz.

Papíron az.

A valóságban: megközelítőleg sem az.
ha jól tudom, ezzel a rezsimmel az usa vagy éppen az eu is jó viszonyban volt? akkor azok is rohadt diktatúrák??? az országok vezetői meg rohadt diktátorok???
ennél demagógabb írást azért nehezen lehetne találni az indexen.
már-már a kurucinfó színvonalát is sikerült alulmúlnia. :)
@Chicano: "Aztán az véletlenül se zavarja a posztírót hogy Obama is vígan "smúzolt" Mubarakkal, és az amerikai kormányzatot is teljesen meglepték a hét eseményei."

Azért téged se zavarjon, hogy Orbán Viktor még nem ítélte el az egyiptomi tömegbelövetést. Itthon bezzeg kivitte a híveit "emlékezni" hogy kitegye őket a gumilövedékeknek. Utána meg kiabált, mint a fába szorult féreg, hogy ártatlan emberek szemét lövette ki Gyurcsány kormánya...
Egyébként - a párhuzamot továbbgombolva - meglepően fitt a 82 éves Mubarak. Ha megáll a hasonlat, akkor sanyarú 40 év vár rátok. :)))
@Noel55: Akkor mi? Írd már le, nagyon kíváncsivá tettél. Az is érdekelne hogy szerinted mi volt az államrendünk tavaly a választások előtt. Komolyan.
@Orbán Diktor: OK, csak most jutottam eddig: ide dedikálom az előző kommentet. :)
Mubarak nem is túl magas, kompatibilis Vekkerrel.
@Chicano: "Akkor mi?"

tekintélyelvű áldemokrácia, ahol a kormány ellopja az adófizetők nyugdíját és megszünteti a jogállamot
@Lesből Támadó Szárítókötél: "Nálunk is bevetettek tankot, de kik is?..."

Ha jól emléxem, a Hadtörténeti Múzeum. :))
Aki itthon diktatúrát vizionál, annak javaslom az utazást Fehéroroszországba,vagy észak koreába, vagy kubába.
Ha diktatúra lenne nem hiszem, hogy itt írogatnátok. Ha itt diktatúra lenne a többségeteknek nem lenne bátorsága itt kommentelni.

De ebben az országban szerencsére annyira demokrácia van, hogy mindenki elmondhatja a véleményét, még a hülyék is.
@Lesből Támadó Szárítókötél: "Én ennek kapcsán azért megvárnám július elsejét, höhöhö :-DDD"

Én már alig várom! Nyihihi
@Orbán Diktor: Miért, ki ítélte el a "tömegbelövetésért" az egyiptomi kormányt? Ha jól olvasom senki, csak arra kérték MUBARAKOT hogy biztosítsa a békés demonstráció feltételeit. Amit Orbánról írsz arra nem válaszolok mert nyilvánvalóan orbánfóbiás vagy, téged a tények nem nagyon zavarnak.
Gyerekek, ez nem photoshop...?!
@Orbán Diktor: Ha egy kicsit belelendülsz, még azt fogod írni, hogy Orbán lövetett 2006-ban...
feri gyere segíteni kell :))
@Noel55: "Fletó Szaud-Arábiának szólt be, ez meg Egyiptom"

Ezt magyarázd a muszlim fundamentalistáknak - Szenegáltól Indiáig...
@Orbán Diktor: Áldemokrácia? Akkor pucolj haver mert amit te itt most összeirkáltál az Orbánról valószínűleg nagyon le lesz verve rajtad. Biztosan ezt a bologt is bezárják majd miattad. Meneküljön ki merre lát!
ez nagyon gagyi. az elmúlt 30 évben a világ összes vezetője parolázott vele
Ennyi barmot egy helyen , egyszerűen megáll az ész.
@csoko20:
"De azért vicces:)"

Mindenben egyetértek, de a "vicces" helyett inkább meglepőt mondanék.
Hülye fideszesek. Ez most akkor a magyarnezet.hu?
:D
A bolsevik viktor elment Egyiptomba. Erre mit ad isten... azaz, hogy-hogynem elvtársak, kitör a balhé.
Meg aztán azt se felejtsük el, hogy gergényi főkapitány lövetett a tömegbe Budapesten. Legalábbis addig, amíg pintér belügyminiszter ki nem jelentette, hogy gergényi feddhetetlen, és ki van zárva, hogy köze legyen a lövöldözéshez, mivel megbízható és becsületes üzlettársa már évek óta.
És képzeljétek egybitesek: vikike egyiptomi forradalmasító látogatásán is lehet olyan jól kuncogni, fletó táncán.:)
@Kieseritzky: :))) Ez volt a legjobb komment idáig!
@Bruhahaha: Ez is, csak másképp... :)))
@azAttis: a polgári demokráciában számtalan ellensúly, független intézmények ellenőrzik a kormányt... nálunk orbán ezeket felszámolta, tehát nem tekinthető demokráciának
@Balt: Mit magyarázzak? Bajnai tavalyelőtt már elment Mubarakhoz. Gondolod, ha kellett bocsánatot kérni, ő nem tette meg?
Kicsit mintha korlátolt lennél
Én is beszélgettem olyan gyerekkel a suliban, akit később kirúgtak. Mekkora egy szemét állat vagyok!

Olyan ez a poszt, mint a kakám lehúzás előtt. Büdös.
@Orbán Diktor: Az a... (tetszőlegesen választott kedvenc) vérvörös picsáját! :) És még szerencse, hogy jókedvemben vagyok! :)) Talán Orbán osztott nem rendszeresített vadászfegyvereket azonosító nélküli rendőröknek? Röhejesek vagytok, de szerencsére többet nem kerültök a hatalom közelébe sem!
a kelet az kelet. mi is annak része vagyunk.
@Chicano: Na és mi volt az államrendünk 90 előtt?
@puffatag: Akkor menekülj te is mert ezért a beírásért nagyon megfognak most hurcolni. Menjetek mind egyiptomba, ott most nagy demokrácia lesz. Majd csadort kell viselni meg nem lesz zene, de ez kis ár azért hogy ne ebben a borzalmas diktatúrában kelljen tengődnötök.
@Balt: Nem, csak szervezett egy csürhét, akik elmentek tv-székházat gyújtogatni. Bár meglehet, hogy nem ő szervezte, csak a tudtával hagyta őket szerveződni. De gondolom szerinted ez így rendben van, neki nem kell szólnia senkinek, ha ilyesmit megtud.
Orbán tanulmányozta a diktatúra elemeit ?
Ahol ő megjelenik ott kő-kövön nem marad.
Ezért nem engedik be Amerikába.
@anyadmajma: Népköztársaság, majomkartársnő. El teccet felejteni?
@Chicano: Ja, nem is diktatúra, mint ahogy beszélik.
Akkor meg nem mindegy, hogy papíron minek hívjuk az államformát?
kürüsüly,messze a környéken te vagy a leghülyébb.
@hackbard.celine: No, ha már kiigazítunk, akkor nézzük pontosan:
index.hu/belfold/2011/01/03/ki_lesz_minek_a_soros_elnoke

És ez azt is jelenti, hogy fél évre Orbán Viktor lesz az unió ura?

Nem. Az előző ciklusban még úgy volt, hogy a soros elnök országának miniszterelnöke volt a Tanács elnöke. Tavaly november óta az állam- és kormányfők által alkotott testület, azaz az Európai Tanács – ami tehát nem ugyanaz, mint az Európai Unió Tanácsa – két és fél évre választ egy állandó elnököt. Ez az elnök most a belga Herman Van Rompuy. Ő a soros elnök ország vezetőjével, tehát Orbán Viktorral együtt vezeti a Tanácsot. Ez szoros együttműködést igényel tőlük. Minden csúcs előtt Orbán és Rompuy külön is egyeztetnek, sőt már hónapok óta rendszeresen összejárnak és telefonálgatnak.
@anyadmajma: Orbán szervezte a csürhét aki TV székházat gyújtogatott? Kezdem érteni miért anyadmajma a nicked. Nomen est omen.
Odament a messiás és elkezdődött a fülkeforradalom! :)))
@zolesz.: nem. Akkor nem, ha egyebkent tok jogos az egyenlosegjel a ket ember kozott. Csak ido kerdese.

De egyebekent ezt nem hiszem el. Tenyleg most tortent ez?
Fent és Lent --> Lent és Lent
@Chicano: Nem, te szerintem csak azt érted, hogy narancs színben ég a világ. Ha esetleg levennéd a szemellenződet, akkor körbe tudnál nézni. Lehet, hogy utána is a narancs szín tetszene, de akkor legalább tudnád, hogy mit beszélsz.
Találós kérdés: Ha nem vagyok annak a 2/3nak a tagja, aki 7.5 millió választóból a fideszre adta a szavazatát, és a fidesz 2.5 millió szavazatot kapott, akkor vajon libsibolsevikkomcsi vagyok-e?
Mármint szerinted.
@anyadmajma: Te intelligens te, működési rendjét tekintve az proletár diktatúra volt, ezt büszkén hirdették akkoriban. Nem hallottam róla hogy a jelenlegi kormány önkényuralmi diktatúraként aposztrofálná magát. Ez kizárólag a ti agyrémetek.
@puffatag: 2011.01.30. 17:30:39
Teljes mértékben igazad van.

@Chicano: 2011.01.30. 17:35:35
Hülyeséget beszélsz. Fél Magyarországot meglehetne büntetni. Többek között téged is, de nem is kicsit. Hiába véded a Viktatúrát.

@Balt: 2011.01.30. 17:32:42
Nem. Orbán nem osztott. Ő csak fosztott.
Megfosztotta az utcát kövezetétől és a Mari nénit az autójától, a Pista bácsit meg a kukájától, amiket ugye felgyújtottak a zavargók. Mert az nem tüntetés volt.
Az 2006- zavargás volt a javából.
A tüntetés olyan amilyent a médiatörvény ellen szerveztek! -Ezt ne felejtsd el.
Majd ha Orbán átlöveti a narancssárga mellényedet, -hogy csak úgy füstöl- akkor leszek kíváncsi a véleményedre.

Mert ugye a narancs az egy gyorsan romló gyümölcs.
@anyadmajma: Szerintem egy orvbánfóbiás üldözési mániás ember vagy. És az fáj hogy nem is üldöznek. Pedig milyen szexi lenne.
Szerintem az EU-ban csúnyán leugatták,
úgyhogy barátokat keresett.

Közel-keleti Szél, ugye.

Kiváncsi vagyok mostmár, hogy az merre fúj.
Katonai rezsimből demokrácia lesz, vagy inkább valami vallási állam...
@Balt: ez mire volt válasz?
Egy tényszerű félreértést tisztáztam: OV nem az EU elnöke. Pont.
Na látod! Ez is azt bizonyítja, hogy legalább annyira nem voltál előrelátó, mint Viktor))) Bezzeg a gyurcsány, ő nem ment gazsulálni az arabokhoz. Első nekifutásból, gyönyörű, érthető megfogalmazásban tálalta a véleményét az egész arab világról. Hiába no, úri embernek születni kell, ...! Azért megpróbálom elképzelni (bár nem könnyű), ha történetesen gyurcsány, mint eús elnök nyilatkozta volna, amit nyilatkozott))) Hajrá ballib, legközelebb mikor lesz összeröffenés média ügyileg? Imádom az ilyen vezéregyéniségeket, mint Dopeman! Süllyedünk, süllyedünk?
@Tita nick: Erre akartam válaszolni))))
@SzaGyu: De én tudom hogy nem fognak, és azt is hogy téged se. És ezt ti is nagyon jól tudjátok mert ha tényleg elhinnétek azt a sok elborult hülyeséget amit itt összeírtok akkor meg se mernétek mukkanni.
Hülye poszt. Persze, hogy Orbán robbantotta ki a tüntetést nemcsak Egyiptomban , hanem már Tunéziában is......marhák vagytok!!!! Ti biztosan tudtátok, hogy a következő napokban kitör a forradalom??? No meg a turisták, akik még a napokban is el akartak menni? Azok mit gondoltak? Azt, hogy ott nyugalom és rend van. Hát az egyiptomiak nem így gondolták és ezt nem lehetett előre megmondani.
A tüntetőkről készült képek magukért beszélnek- megrázóak.
@Chicano: 2011.01.30. 17:45:57
"Nem hallottam róla hogy a jelenlegi kormány önkényuralmi diktatúraként aposztrofálná magát."

Neked ennyire telik? Hol láttál, hallottál olyan kormányt, amelyik bevallja magáról és hirdeti is hogy ő egy diktatórikus kormány?! -Ilyen nem ön jellemzés nem létezi.

Ne bújj el. Az eszed miatt senki nem fog elrabolni!
De egy világos szoba igazán jót tenne neked, mert ott ahol most vagy, nagyon sötét van.
Szerintem cuki, ahogy a droidokból ömlik a program:)
Viktatúra,Diktatóra,ORBÁN TAKARODJ:)

cukik vagytok, legalább jól fizetnek a pártközpontban?:)
@Chicano: Osotoba vagy, és tudatlan. Meg is lesz pár év múlva a jutalmad.
Csak az a szar, hogy én is úgyanúgy fogok szívni, mint te, pedig én nem akartam.
A szocik leültették az országot, a jelenlegi állás szerint meg a vikikéd eltörli a föld színéről.
Irigyellek, mert amíg tapsikolsz neki, amíg nem döbbensz rá a valóságra, addig legalább jól érzed magad.
Hiába, boldogok a lelki szegények.....
@anyadmajma: "vikike egyiptomi forradalmasító látogatásán is lehet olyan jól kuncogni, fletó táncán.:)"

Csak nüansznyi különbség van: az egyik egyszerű véletlen időbeli egybeesés (vagy még az sem, ami egyébként aligha "vicces"), a másik viszont saját elhatározásból "vállalt" közröhej.
@anyadmajma: Nekem ne magyarázz, inkább csak a szűk elvtársi körben. :)
@SzaGyu: "Neked ennyire telik? Hol láttál, hallottál olyan kormányt, amelyik bevallja magáról és hirdeti is hogy ő egy diktatórikus kormány?! -Ilyen nem ön jellemzés nem létezi."

Akkor leírom neked újra te szellemi óriás: a kádár rendszer magát proletár diktatúrának hívta. Emléxel? Az idézett utolsó mondatod különösen tetszik, bár nem értem mit jelent.
Színvonaltalan szar írás. Nem is értem (vagyis dehogynem) az Index miért címlapoztatja.
@anyadmajma: Jé, tényleg! A vérfideszes ügyészség pedig a napokban tüntteték ki Toroczkayt. :)) Egyszerűen szánalmasak vagytok.
@Chicano: 2011.01.30. 17:51:16
"De én tudom hogy nem fognak, és azt is hogy téged se. És ezt ti is nagyon jól tudjátok mert ha tényleg elhinnétek azt a sok elborult hülyeséget amit itt összeírtok akkor meg se mernétek mukkanni."

Látod ez sem igaz amit írsz! Hogy miért? Ezért:
2011. 07. 01. napján lép életbe a törvény. Addig Csipkerózsika álmát alussza.

Nálad egyre sötétebb van. Ne ilyen marhasággal védd a "mundér" becsületét! Ti Fidesz imádók, mind a marhaságot mondjátok. Hiába. Egymástól tanultok. Mellesleg: Orbán már eddig többet hazudott mint Gyurcsány 6év alatt. (Hoppá!)
@anyadmajma:
Ha ilyen baromságokat írsz és még el is hiszed, mi más lehetnél?
Saját magadról állítasz ki bizonyítványt.
@anyadmajma: "Osotoba vagy, és tudatlan." Tudom. Te meg okos. Azért szidod ilyen nyugodtan és önfeledten a diktatúrát amiben szerinted élsz. No further comment.
@Balt: Ez csak műfaj kérdése. Asszem esik róla szó a wikipédiában.:)
Az, hogy mindegy mi miatt, de lövik az embereket, az sehogy sem vicces.
Az, hogy politikai viccet csinálnak abból, hogy mikor is robbant ki a forradalom, egy olyan dolog, ami egyrészt a humor egy változata, másrészt meg vikike akarta magának a nagy dumájával.
A poszt ironikus. Az Orbán apologétáknak nem erősségük a humorérzék, de ez legyen az ő bajuk.

Ami viszont nem vicces az az, hogy Magyarországnak olyan miniszterelnöke van, akivel az EU elnökség letelte után magára valamit adó európai és amerikai politikus nem lesz hajlandó találkozni, amit jelenleg - undorukat félretéve - még kénytelenek megtenni. És akkor valóban maradnak a harmadik világ féldemokráciái és diktatúrái valamint Berlusconi. Ezt már láttuk 1998 és 2002 között, és a helyzet azóta csak romlott.
@Chicano: Nem, jelen pillanatban nem diktatúrában élek. Illetve nem az orbán-diktatúrában. Sajnos ez a diktatúra nem köthető sem a fideszhez, sem az mszphez egyértelműen. Ez jópár gazdasági hatalom diktatúrája, aminek úgyanúgy tagja minkét párt.
@SzaGyu: "Majd ha Orbán átlöveti a narancssárga mellényedet, -hogy csak úgy füstöl- akkor leszek kíváncsi a véleményedre."

Én már nagyon várnám, hogy közétek lövessen, de sajnos ez nem a 2006-os rezsim, hiába. :))
viktor rossz időben volt rossz helyen, nem ő tehet róla... :) mondjuk régebben ilyesmi nem fordult volna vele elő. Mintha mostanában kevésbé jönnének be dolgai. Egyébként: mint két tojás.
@hackbard.celine: Arra, hogy ha már szőrszálhasogatunk, tegyük pontosan.
@ob.szerver: Ne mondjál már ilyet, hogy nincs humorérzékük.
Többször is nevetve tapsoltak az elmúlt egy év bejelentései hallatán.
Na, nekem nincs humorom, én csak sírtam mindig....
Kedves szerző, ugyan kurvára hányok ettől az alcsúti bohóctól és a bandájától, de ez a poszt egy ordas nagy ostobaság...
@SzaGyu: "Látod ez sem igaz amit írsz! Hogy miért? Ezért: 2011. 07. 01. napján lép életbe a törvény. Addig Csipkerózsika álmát alussza."

Szóval akkor most nincs diktatúra, csak majd július elsején 0 órától lesz? Ahhoz képest ti már most diktátoroztok, most akkor el kéne döntenetek hogy diktatúra volt, van vagy majd leszik? Egyébként ti július elsejétől is pont így fogtok itt diktatúrázni meg zorbánozni és akkor se fog veletek meg evvel a sok zöldséggel senki törődni. Én is csak az időm szúrom el veletek, pedig vasárnap délután van. Kívánok további eredményes rettegést, bár már néha sajnálom hogy az égvilágon semmi alapja nincsen.
@Balt: Én meg azt várnám, hogy szklerózis multiplexe legyen az összes gyerekednek.
Aztán majd rájössz, mire a nyugdíj közelébe érsz, hogy éhen fogsz dögleni, mert nincs aki eltartson.
Ugyan, ne legyetek már hülyék.
Orbán az Arab Ligával tárgyalt Egyiptomban. És ha már ott volt, akkor elment Egyiptom vezetőjéhez is.
Gondolkodjatok, ne csak összevágjatok képeket, mert az olyan jól néz ki.
Egyiptomban járt, kitörtek a zavargások. Hazajött, megremegett a föld. És holnap?
@ob.szerver:
Kedves ob.szerver!
És ha nem így lesz? A múltban is mondtatok már sok hasonlót, és sosem jött be. Szerintem már kezd fárasztó lenni ez a hivatásos rettegés és jósolgatás. Az arcoskodjon közületek, aki megjósolta Orbán 2/3-át. A többiek pedig inkább szerezzenek be egy varázsgömböt a kínai piacról.
@ob.szerver: 2011.01.30. 18:02:10
Teljes mértékben igazad van! Ezeknek a Viktatúrás embereknek meg úgyis hiába mondja ezt bárki is.
Nekik az sem lényeg, hogy Orbán már 20 éve sakkba tartja a Fideszt, és 20év óta csak egy ember van a pártban aki miniszterelnök jelöltségre alkalmas.

Akkor ilyen tagoktól mit lehet várni? Ott mindenki hülye? -Ezek szerint.

Bár a tantusz eddig még senkinek nem esett le.
Selejtek vagytok mind. mocskos kommunista banda.
@gitáros: Jesssz. :) Egyébként azt elfogadom, hogy van egy pikantéria dologban (mondjuk a fülkeforradalomra ki lehetett volna poentírozni), de az összeszorított foggal vért pisáló szenvedés (pláne a kommentek) más szempontból tényleg közröhej. :)
@anyadmajma: Mondhatni, felnőtt lányom van.
Mindegy, lényeg, hogy egy fillérrel sem fogjátok terhelni a nyugdíjkasszát - mert aligha tévedek, ha azt feltételezem, hogy érzelmi alapon a manyupikánál maradtatok. :))
@anyadmajma: Ettől még a közétek lövetés kedvemre való lenne, még a 26% nyugdíjadó-kiesés sem számít. :)
"xsasha"
Ezeknek mindegy,ha ide vagy akármelyik posztra leírsz akármit, púpos kurva legyek ha a tizedik kommentnél nem köpödik /szándékos/ a Zorbánt. Ez van és mindenütt ezeket az írásokat látod.De Ők nem árok ásók, á, nem gyűlölet keltők,á, nem. Ők a megtestesült igazság bajnokai.Téged kivéve nem fogok ezután senkivel leállni vitázni. Teljesen értelmetlen!
@kartunboj: Holnap leszakad az ég. :)
@Balt: szőrszál és a hasogatása????
Tény: nem OV az EU elnöke.
Tény: fél évre kapta meg Magyarország (nem a Fidesz, nem OV) a SOROS elnökséget még sokkal a választások előtt. Végre kell hajtani a korábbi (belga, lengyel, stb.) elnökség által hozott döntéseket.
Ez lenne a nagy okosság? Menj már...
@Kieseritzky: öhm, OK, Orbán menjen, de miért pont Fecó jöjjön? :-) A magyar csak szophat? :-))))
"smúzolt" na ez meg mit jelent?
Jaj de jól kapóra jött ez az egyiptomi forradalom! Vígan lehet ezen a jövő héten is viktátorozni...

"egy kiépülőben lévő tekintélyuralmi rendszer és egy valószínűleg búcsúzó tekintélyuralmi rezsim egymásra mosolyog és boldogan megrázza egymás kezét"

Tehát ha jól értem, egyenlőségjelet teszel az egyiptomi és a magyarországi berendezkedés közé.

Vajon hol késik a sajtószabadáság eltörlése és a cenzúra bevezetése...?
Még annyit: fel sem tűnik senkinek hogy az Egyiptomi ellenzéket Amerika pénzeli már évek óta.
Biztosan Orbán javaslatára. Mekkora ökrök vannak!
Most tényleg ez a poén, hogy a zorbán tárgyalt egy diktátorral, akit most el akarnak zavarni? Ebből sikerült posztot írni?

Ennek a zorbánnak nem ez volt az első hülyesége, és ennél nagyobbakat is sikerült dobnia: tényleg ezt sikerült kimazsolázni?

Srácok, kurva gyorsan moderáljátok ki ezt is, mielőtt neadjisten látja valaki, hogy mondta valaki, hogy gyengék vagytok.

("Lelki egészségetek" ugyan már a kutyáké, de azért legyetek nektek jó: nyomtok egy gombot, az is valami.)
"Igen, a forradalmi hét kezdetén Orbán Viktor az egyiptomi diktátorral smúzolt."

Na persze, a patásorbán. Hihetetlen, hogy vak gyűlöletükben egyesek milyen összefüggéseket képesek sugallni.
Gondolom amikor G.W.Bush tárgyalt Mubarakkal, utána hozták össze a 9/11-et...
Egyre hülyébb posztokat írtok.
Kifogytatok a témákból, vagy mi ?
Kevés alak van akit jobban utálok Orbánnál, (vissza lehet nézni a régebbi kommentjeimet), de azért ez a poszt már végtelenül szánalmas és nevetséges. Mégis mit akarsz sugallni, hogy a gonosz törpe robbantotta ki a jelenlétével a forradalmat? Akkor ennyi erővel ő tehet a földrengésről is, elvégre épp hogy visszatért, és már a természet se bírja. :)
@ob.szerver:

"A poszt ironikus. Az Orbán apologétáknak nem erősségük a humorérzék, de ez legyen az ő bajuk."

Sajnos nem ironikus. Még akkor sem, ha annak szeretnéd látni. Lehet, hogy annak szánták, de pl. a smúzol szó használata ezt absz. kizárja.
Azért egy apróságban igaza van a posztolónak. Olyan nincs, hogy egy országot "meglepje", ha valahol ekkora balhé tör ki. A diplomáciát pont erre találták ki - egy követségnek komplett hírszerző központnak kell(ene) lennie. No persze ahol Martonyi a külügyér...

Nyugodtan le lehetett volna mondani azt a látogatást; erre is ezer és egy bevett, tapintatos módszer van a diplomáciában. De ehhez megint csak egy tapasztalt, talpraesett külügyesekre van szükség. Mert ezúttal nem Orbán égett, hanem fatökű külügyminisztere - de ő aztán nagyon!
ez így van, de előtte mindenki - kelettől nyugatig - az elmúlt 30 évben. most tényleg ebbe köttök bele?
hihetetlen ez a gyűlölet-hullám :-)

asszem nyitok itt egy blogot és tudományos kiváncsiságból írok egy olyat, hogy amióta a fidesz van kormányon természeti csapás természeti csapást követ (most már ugye földrengés is volt) és ez mind a zorbán miatt van.

aztán megszámolom, hogy hányan kapnak gutaütést.

emberek, vasárnap este nincs jobb dolgotok?!
Szanalmas a blog mai bejegyzese:D
Ezt a blamát nem nagyon reklámozták.
A kormánynak vérgáz.
.
Ezért a hiradók nem beszélték túl.
Ezért ma 180 fős csarterjárat ment Egyiptomba.
Egyenest a trutyi közepébe.
.
Mikor már mindenki csak elhagyni szeretné Egyiptomot.
.
Nem kéne felhagyni a főnök seggének védelmével ?
A tájékoztatás nem fontosabb ?
.
Égés, égés, de hátha kevesebb magyar halna meg ...?
@az_igazi_trebitsch:
Hát igen, egy forradalom már csak olyan, hogy tudod, hogy mikor fog kitörni:)
Nem hiszem el , hogy ti itt komolyan gondoljátok amit írtok.

Mondjátok, hogy fizetnek Viktatúrázásért, mert ezt ingyen csak nagyon ostoba emberek csinálnák.
Végigolvastam a kommentewket, félelmetes, hogy a kétharmadistáknak mennyire nincs humorérzékük. Úgy tudni a nagyvezir is hasonlóan humorképtelen s ebben hasonlit minden tekintélyelvű diktátorra akik az iróniában vagy a humorban mindig személyes támadást véltek felfedezni, s eképp őket vicsorgásra és nem vigyorgásra késztette annak alkalmazása. Szomorú ez feleim, szomorú !
@Kürüsüly: tapsolj akkor Kürüsüly, mindig voltak kollaboránsok !
@MMs drazsé: aztán diplomáciáról hallottál-e már? Az EU soros elnökség képviseletében utazott oda OV.
Közben Szudán, Tunézia már rég másképp gondolkozott, az egyiptomi történet egy folyománya a történéseknek.
Persze van az a fej, amit érdemes homokba dugni...
10 pont 10-ből... ;)
"De hagyjuk a kukacoskodást, és gyönyörködjünk el egy kicsit ebben a szimbolikus pillanatban, amikor közvetlenül a népharag kitörése előtt egy kiépülőben lévő tekintélyuralmi rendszer és egy valószínűleg búcsúzó tekintélyuralmi rezsim egymásra mosolyog és boldogan megrázza egymás kezét."

Elgurult a gyógyszered???? Hülye barom...
@Spanish VVax:

kollaboránsok a háborúban, és a megszállás alatt léteztek, itt egyik sincs, de ha hiányzik lehet menni megnézni milyen is az.Van a világban elég.

Az a bajotok, hogy fotel forradalmárkodtok fröcsögtök hogy diktatúra van, miközben ha az lenne nemhoghy fröcsögni nem lehetne, még óvatosan beszélni sem róla.
@Spanish VVax: Kollaboráns KIVEL???? Orbán Viktor Mubarak kollaboránsa? Kinek a kollaboránsa? Te kis okos... Kürüsüly kollaborál Orbánnal? Tudod mit jelent a szó te nagyon nagyon demokrata???
@Spanish VVax: lehetett volna ebből a helyzetből egy humoros posztot írni. Ez nem az. Ez komoly. És ez szomorú feleim, szomorú!
Szerintetek a gazdasági-pénzügyi kapcsolatok ápolása hogyan történik?
Azért érdemes kicsit jobban is belenézni, mi volt ott Egyiptomban, hiszen a bejegyzés csak arról szól, hogy OV és a külügyi vezetés mennyire nem ismerte fel a helyzetet (bár hát tényleg csak kedden volt az első nagy tüntetés:), amikor Egyiptomnak a térségben játszott stabilizáló szerepéről beszélt, a magyar acélgyártás meg már magában is ironikus, és erősen emlékeztet "a vas és acél országára."

Orbán Viktor úgy látja, Egyiptom kulcsszerepet játszik ennek a térségnek a stabilitásában. Ők szeretnék, hogy ha az EU ezt elismerné. (...) Egy advanced statust szeretnének megszerezni - fogalmazott a kormányfő -, s mi ezt támogatjuk. Hozzáfűzte, az EU soros elnökeként Magyarország, majd az őt követő Lengyelország sokat tehet az EU és az arab világ kapcsolatainak erősítésében, ugyanis valahogy a közép-európaiak jobban megtalálják a hangot Egyiptomban az arabokkal, mint a nagy államok képviselői. A Mubarakkal való tárgyaláson téma volt a magyar gazdaság helyzete is, amellyel kapcsolatban Orbán Viktor arról tájékoztatott, hogy az egyiptomiak javítani akarják a mérlegüket Magyarországon. Azt szeretnék, ha Magyarország egy közép-európai elosztó központként működne az egyiptomi termékek számára.
Egyiptomi hivatalos látogatásával kapcsolatban emlékeztetett: programja során két gyárat is felavat, az egyik egy orvosi műszereket gyártó üzem, a másik pedig - „nem csalás, nem ámítás” - egy acélcég. „Mi, magyarok itt acélt fogunk előállítani. Remélem, egyszer majd otthon is megújul a magyar acélgyártás, nem csak itt, Egyiptomban" - tette hozzá.
@Zozi79: így van. Ez a zorbán egy istencsapása, de azért hülyének nem kell lenni miatta. Tárgyalt, mert ott volt dolga, kitérdekel. Attól még nem kell átesni a ló faszának a másik oldalára.

(FIJÚK: EZT IS KI KELL MODERÁLNI! Azért írom nagybetűkkel, hogy könnyebben észrevegyétek. Nem kell megköszönni: az ember ahol tud, segít.)
Egyébként lassan elgondolkodhatnátok a kitiltásomon. Ha nincs meg, hol kell keresni, segítek abban is.
ez így tényleg ciki. de erről nem OV tehet, egyszerűen így alakult, egy ilyen bejegyzést megér a dolog, de nagyobb károgást nem.
Mubarakot az Egyesült Államok évi 1,3 milliárd dollárral támogatja, ez pedig csak a turizmushoz és a Szuezi-csatorna bevételeihez fogható jövedelemforrás...

EZZEL a "diktátorral" kezezett le Orbán, aki nem mellesleg az utóbbi 30 évben a közel-keleti béke egyik örzőjének számított. Most amúgy olyan iszlamista hordák kotorják épp el, ha nem vigyáz, akik eddig túristákat és kopt templomokat robbantgattak szabad idejükben.

Szóval a cikk írójával együtt sorban mehet a picsába mindenki... Ha meg orbánozni akartok, legalább stílusosan tegyétek. Ez gáz... Nagyon.
▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄
████▌▄▌▄▐▐▌█████
████▌▄▌▄▐▐▌▀████
▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀
Ez egy rakatt szar bazdmeg :D Ahogy te magad is..
▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄
████▌▄▌▄▐▐▌█████
████▌▄▌▄▐▐▌▀████
▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀
Ahogy Mubarakot úgy Viktorkánkat is elsodorja majd a történelem szele.
@az_igazi_trebitsch: Az imént játszották be az Arb Liga elnökének aznapi válaszát arra, hogy a tunéziai "fertőzés" - a szót maga javította - talán nem terjed át Egyiptomra. Tévedett. Ennyi.
csatlakozom.

nem hittem, hogy valaha is leírom, de sikerült alulmúlnotok a piroslapot.

és nem is kevéssel.
@simonmondja.: Tévedsz, a HírTV brékingnyúzban hozta/hozza az eseményeket. Más csatornán nem láttam ilyet.
Nem kell ahhoz nagyon hülyének lenni, hogy lássa az átlagpolgár, ha valaki szerencsétlen. Ha valakinek még nem tűnt volna fel, hogy becses miniszterelnökünk folyvást rossz lóra tesz, hát ez most önmagáért beszél. Azt gondolom, az a legjobb, ha valaki önmagából csinál hülyét, akkor semmilyen vád nem érheti a vele egyet nem értőket. Ez a legszebb. Mint amikor a filmekben is önmagát intézi el az arrogáns barom antifőhős, minden segítség nélkül. Istenem, de szép ez a vasárnap:)
Hogy is mondja a magyar ? Aki másnak vermet ás, maga esik bele.
@Kürüsüly: Köcsögöt (bögrét) osztogatnak nekik, van még maradék... :)) (De már nem sokáig, ezért a nagy igyekezet... :))
Ahová lép ott búza nem terem,FŰ-az igen!Elindult segget nyalni s most feleslegesen nyalt,de biztos jól esett neki.Bele kap ez mindenbe,csak nem ért SEMMIHEZ!Pofázni azt 22éve tud........
@Spanish VVax: Mi csak rajtatok szeretünk röhögni és végre felszabadultan tehetjük. :)))
@simonmondja.: ha Egyiptomban ennél kevesebb magyar halna meg ott támadnának fel a honfitársaink.
Orbán viszont nem ment el a tunéziai, jemeni,jordániai diktátorokhoz közvetlenül a tüntetések előtt.
Ez a blog szar, a szerzője hüje (sic.)a kommentelők nagy része meg idióta Orsós fóbiás.
@Zozi79: Egyetértek. Bár százak halálával talán tényleg nem illik viccelni.
Éppen elenkezőleg. Ahol Orbán megjelen egy diktatúrában, ott kitör a felkelés.
@okostojgli: 82 éves korában...(?) :)
Igazából Orbán csak azért volt ott, hogy exportálja a fülkeforradalmat.
Az már csak a repülőterne derült ki, hogy a fülkét itthon hagyta.

De Mubarakot az utolsó percig nagyon ügyesen megtévesztette, elhitette vele, hogy Egyiptomban minden rendben van.

Most már csak Kósát meg Szíjjártót kell exportálnia, hogy bedöntsék az egyiptomi valutát, bármi lófasz legyen is az.

Meg Selmeczi szenátor Gabriellát, hogy intézkedjen ott nyugdíjügyben.

Ezek nélkül sosem lesz ott teljes a forradalom.
Öcsém, ha a sötétség és elvakultság fájna te üvöltenél...

Egy hete még a világ egyetlen vezető hatalma sem számított arra ami történik.
Obama, Netanjahu és az EU most épp lázasan értekezik a tanácsadóival, hogy mi a túrót kezdjenek a kialakult helyzettel.
Egy hete még te sem nevezted volna Mubarakot diktátornak.

Viszont mennyire királyul néz ki, hogy most leugatod Orbánt és a "felkészületlen" magyar külügyet.

Történelem szakra ne menj...
@Balt:

Ha a külügy szólt a hiradók elején, hogy ne menjünk Egyiptomba, akkor nyilván tévedtem.
@Vicomte de Boundoise: "a közel-keleti béke egyik örzőjének számított"
Leülhetsz, egyes.
Arafat, Oslo 1993. Na abból lehetett volna valódi béke a Közel-Keleten.
Történelem: ja hogy korábban Egyiptomból exportált szovjet fegyverekkel az USA ellátta Afganisztánt a szovjetek ellen? Meg kiképezte a CIA azokat akik végül visszafelé sütötték el az okosságot?
Hát Szadat óta nincs valódi helyi erő az országban.
De ezt a hozzád hasonlóknak nem kell tudni.
Éljen itthon a narancs, de inkább ne kommentelj olyan témához, amikre nincs legalább minimális rálátásod (egy index cikk elolvasása még nem az).
@Chicano: már hogy a fenébe ne. a kétharmad felemlegetése (53%-kal, muhaha), és annak három harmadra való kiterjesztése tiszta bolsevizmus. a demokráciában a kisebbséget hangsúlyozzuk, a bolsevizmusban a többséget. olvasd csak a 'pofád befogod, most mi vagyunk hatalmon' kommenteket, hogy hány polgártársad képzeli ezt így, és hogy Orbán ezeket a szavazóit eteti nap mint nap.

@vomita: hogy jön össze a két mondat? van, aki bármi logikát felfedez a két mondat egymás utánjában? azt, hogy az Orbánnal egyetértők kisebbségben vannak, az egy ténykérdés, nem véleményes, hiába is próbálkozol megbélyegezni.
@Diocles:
Igen, de ha jobban belegondolsz, mióta Orbán van hatalmon, nem is gyújtogatnak autókat meg tévészékházat, mint annak idején a gumilövedékkel lőtt békés tüntetők.

Lehet, hogy sokkal normálisabb emberekből áll az ellenzék, mint akkor, amikor a Fidesz volt ellenzékben?
@Vicomte de Boundoise: A helyzetértékelés stimmel egy pontot leszámítva: ezekl most rohadtul nem iszlamista hordák. Az iszlamisták nem lennének elegek ahhoz, hogy ilyen tüntetéshullámot gerjesszenek. Ez náluk sokkkal átfogóbb társadalmi elégedetlenségbőlk eredhet csak.
Sztem az kifejezetten jót tenne, ha a kis sértett bejárná az egész világot. Nem lenne annyit itthon. A végén bedeszkáznák az eget, nehogy föl/le tudjon szállni, de hátha -szerencsés időzítés fennforgása esetén, talán pont ottragadna valahol. Mert: @venszivar: "Ahová lép ott búza nem terem,FŰ-az igen!"
Helyesbítek, még fű sem.
Jó ez a poszt.. Élesen kitűnik, hogy ki az aki mindenáron gyűlöli Orbánt.

Merthogy azt azért nem árt tudni, hogy jelenleg egy Izrael barát kormány van hatalmon, akit Amerika, és a Németek is pártoltak mindvégig, valamint Izraellel békét kötött (Ketten kötöttek békét ezidáig Izraelben a térségben mindössze).

Szóval majd kíváncsi leszek, a tüntetőpártiak hogyan reagálnak majd, ha Hamasz terroristákat támogatnak, és Izraeli béke felmondását követeli majd, az újdonsült iszlamista kormány.

Megjegyzem magam azon az állásponton vagyok hogy legyen demokrácia ott is. Ha olyan kormányt akarnak amelyik Izraelellenes akkor legyen olyan. Orbántól, Obamától, Clinton asszonytól, Merkel kancellártól, de még Gyurcsánytól is teljesen függetlenül.
@hackbard.celine: "Hát Szadat óta nincs valódi helyi erő az országban."
Szadat bezzeg egész más volt ebből a szempotból.

És a "hozzád hasonlók" viszont képben vannak. :DDD
@Piraeus: "Egy hete még te sem nevezted volna Mubarakot diktátornak."

ez így egy héten múlik? a diktátorság definíciója, hogy tüntetnek ellene? aki ellen nem tüntetnek, az nem diktátor? tehát mondjuk Kádár nem volt diktátor (sosem tüntettek ellene)? Brezsnyev sem volt diktátor (ellene sem tüntettek)?

sajnos, hiába van az időbeliségben lokálisan igazad, Mubarak bizony közel-keleti korrupciós diktátor, mint egyébként az összes állam vezetője (most akkor előre szólok, hogyha véletlenül Szaúd-Arábiába is el akarna menni Orbán). el lehet menni hozzá, mert a diplomácia nem erkölcstan, csak nem lehet úgy csinálni, hogy micsoda nagy haverok vagyunk, főleg a tunéziai események UTÁN. a titkosszolgálat milyen információkkal látta el Orbánt az út előtt? ellenzékkel találkozott-e, mint azt minden a 80-as években idelátogató ameriakai tette? hol vannak erről a képek, infok?
@hackbard.celine: Arafat egy kis lófasz volt és van.. A nagykutya Egyiptom az arab világban, de szemmel láthatóan neked ezt nem kell mondanom, mert simán levágod, hisz hiheteltenül érted a szakot.

Mubarak mellesleg az "arab szocializmusnak" nevezett egész érdekes politikai irányzat gyermeke, szóval az említett kavaráshoz az is hozzá tartozik, hogy a te Héroszod már hintázott Amerika meg a SZU között. Amúgy kedvenc "helyi erőd" washingtoni egyezménye nélkül 1978-ban a te Arafatod még mindig a sivatagban ugrabugrálna... 1993 egya politikai PR akció volt semmi több.

Mubarak meg az ő örökén gyakta le az iszlamistákat. Majd kíváncsi lennék szakértőkém, hogyha lesz egy frankó kis "iszlám forradalom" ebből a dologból, és Egyiptom nekirohan a félmilliós hadseregével Izraelnek, és Irán barátilag besegít egy kis atombombával, akkor hogy fogsz itt nyilatkozni. Szóval hardback vegyél vissza, és próbáld meg a kapádat elmagyarázni apádnak...
@is: Légyszives linkeld be, hogy Obama milyen ellenzékiekkel találkozott teszem azt 2009 augusztus 19-én, amikor találkozott Mubarakkal.
az iszlám radikalizmus jobb???
Tisztelt libsybolsi barátaim. Mostmár tényleg ideje lenne orvoshoz mennetek. Amíg még ambulanter megoldható a problémátok, aminek - ahogy így elnézem - percről-percre csökken az esélye...
@hackbard.celine: ezt nem gondolhatod komolyan.. Herman úr melyik választáson is győzött? Senki sehol nem szavazta meg. "Hatalma" még annyi sincs mint SP-nek. Bármenyire is fáj.. jelenleg Orbán Viktor az elnök.
@Piraeus: Most persze jönnek a békenóbeldíjassal, ami viszont azt jelentené, hogy akkor a sereg átállva voltaképp folytatja EZT a rezsimet és hatalmi rendszert, és akkor voltaképp forradalom sincs, TEHÁT az egész poszt itt fenn értelmetlen, hisz Orbán azokkal kezelt csak le, akik továbbra is maradni fognak egy új arccal a kirakatban, hogy az éhező nép bekussoljon.

Ha viszont NEM, akkor nézzük meg az ún. "polgári ellenzék" és az "iszlamisták" társadalmi erejét és politikai beágyazottságát. A hadsereg-alapú arabszoc rezsimkedés VALÓDI ellenzéke nem a "nyugatos" polgári liberális arabok lesznek a Gucci öltönyeikben, hanem az "utca és a nép egyszerű" ám annál iszlamistább 20 éves fiatalja. Akkor viszont a VALÓDI MÉLYREHATÓ változás csakis iszlamista lehet, amikor ezt a népharagot hirtelen katalizálják maguk mellé, és mivel a szociális problémákat megoldani nem fogják tudni, kövekkel meg dárdákkal nekirohannak Izraelnek.

Szóval: vagy puccs van, és a sereg kinevez egy akárkit, aki ugyanazt nyomja mint Mubarak, tehát Viktor végülis mindegy kivel kezel, hisz az új rezsim is európai és amerikai-barát marad, vagy kitör a forradalom, és akkor viszont kb. 80% eséllyel egy iszlamista rezsim következik. Annak meg majd marhára fog örülni a fent és lent blog szerzője meg az orbanofób kommentelők is biztosan.
@vomita:
Jövő héten Észak-Koreaba megy, aztán a következő meghívása Havannából érkezett, majd irány Izrael ...
@puffatag: nem hiszem, hogy a demokrácia mechanikai szerkezet lenne ahol minden áron szocialista "fékekre és ellensúlyokra" lenne szükség. 8 év elkúrás alatt éppen elég ellensúlyt képeztek az országnak. Orbán Viktor remek cselekedete, hogy felszámolta a szocialista kifizetőhelyeket. Isten áldja érte!
@Orbán Diktor: nem. És neked jól fizet a szoci nyugdíjkassza? Már nem soká.. :)
Amúgy a baloldal szűk agyát mutatja mennyire dichotómikusan gondolkodik... Azt hiszi, hogy az ilyen "forradalmi dialektika" működik az egész világon. A fejükbe nevelték ezt az ostoba "haladás vs. reakció" "demokrácia vs. diktatúra" fasságot, és igazából tök mindegy mi történik ezt szajkózzák és vetítenek mindent mindehova kritikátlanul. Kétségtelenül könnyebb így élni, az biztos, mert a világ szép és egyszerű számukra, de sajna a dolgok ennél jóval fájdalmasan bonyolultabbak. De mindegy... Hülyék.
@Kürüsüly: Biztos mert ennyi hüje primitivséget csak pénzért érdemes összehozni4
@Vicomte de Boundoise: Még jó,hogy itt v. te kinyitod köpenyed,akkor elővillan a nagy "S" s megoldódik minden.Te idióta!Húgyba lóg a fejed....is.
Ha sok ilyen ökörséget hoz össze ez a bukott banda még az is megszereti Orbánt aki eddig nem komálta. Hajrá fiúk!
....smúzol ??? miért,az elődei tán nem ugyanezt tették?Az Index nem ismeri(ismeri csak tojik rá!)a BBC etikai kódexét ??!!
Pár éve Magyar Róberttel fotózkodott Vezérünk.
@Piraeus: Önnek nyilván sokkal több infó áll a rendelkezésére (amit épp elfelejtett megosztani az olvasókkal).
Azért ne felejtsük el, hogy 30 éve (amikor Szadat elnök ellen merényletet követtek el) még milyen rend volt a világban.
A mostani Fidesz prominensek: Matolcsy, Martonyi, Pozsgay, Pintér és a HírTV-s Csintalan haver hol is voltak? MSZMP.
Szadat '77-ben az év embere lett (tudom, Hitler is volt az '38-ban), azonban Szadat '78-ben béke Nobel-díjat kapott.
Szerintem ez a bejegyzés vicces. Nem kell komolyan venni.Egyébként nekem is feltűnt, hogy Orbán odamegy, erre másnap kitör a forradalom.Na de hát ez van, végül is róla nevezték el az Istenhegyi utat,nem ?:-)
@zoldx: ne bántsd az indexet, ezt nem ők írták hé !!
Hogy miért nem lehet ebben az országban létrehozni egy rezervátumot... Ahol Gyurcsány Fletó akkor is miniszterelnök, ha nem. És az agyilag, érdekből vagy genetikailag őt imádók fizethetik kedvükre a háromszáz forintos vizitdíjat, lakhatnak a tolvaj cimborák által elkótyavetyélt házakban, más tolvajok lúgtavainak gátja alatt. És (zárt láncú!) tévén nézhetik éjjel-nappal Fletót, amint táncol az íróasztala körül; tegezi Nagy Imre szobrát; meg ötszáz méterre a néptől, kordonok mögött, mesterlövészek valaga alatt, ezer rendőrrel körülvéve, egyedül koszorúzza meg azok sírját, akiket húsz éve még ellenforradalmároknak nevezett...
Ezt a rezervátumot karanténnak lehetne nyilvánítani...
@kamasuka: az igaz lehet...
Mondjuk lehet erről az egészről a vatikáni családi látogatással kezdődően gondolkodni?
Te szentIsten! Csak neeeeeeeeeeeem?
Akkor ez egy békegalamb?:P:P:P:P
Nagy felfordulást követően ennek még békenóbelcsont lesz a vége.
@Vicomte de Boundoise: Egyiptom (szinte, mert Katar alig számít - ők ketten nyugat barát "demokráciák") egyedül vannak az arab világban.
Egyiptomot a korábbi Szudánnal kötött vízmegosztási szerződés tartotta úgy ahogy ebben a pozícióban, meg persze az amcsi pénz (csak épp a víz nagy része Etiópiából jön).
Szóval nagyhatalmi szempontból épp átrendeződik Észak Afrika.
Viktornak ehhez köze nincs persze, épp rosszkor volt rossz helyen, de legalább megmutatta, hogy ilyen a magyar virtus.
Ez bizony pénteken már napközben eszembe jutott. Főleg azért, mert a csütörtöki Magyar Fórum (a világegyetem legorbánistább firkálmánya, mellesleg 9 éve a kedvenc lapom:-D) 3. oldalán a legfelső kép van igen nagy méretben, dicsőítő cikkel körülötte a szenzációs isteni vezérünkről, aki az arab világgal épp helyrerakja a viszonyunkat. Ezután igen erős volt a kontraszt másnap. Külpolitikából tehát csillagos ötös az Orbán-rezsim. Gratulálok.
Ja, és hogy el ne felejtsem: ahol Fletó naponta lejattol Ficó úrral, házhoz menve a tót bránerért, amúgy hazafiasan, ugye... komolyan mondom, tényleg ki kéne már menni azzal a forradalommal az utcára a fülkéből...
@szárny: Fleto Putyival meg Ho-val (Kína) is smúzolt, az nem baj.
Igaz Vikinek is el kell/kellett mennie hozzájuk.
@Judea: De azért Viktoron látszott, hogy olyan kelletlenül mondta, hogy
-keleti széllel - fog hajózni...
@szárny:
itt lesz Budapesten a rezervátumod. A fideszes főpolgármester-helyettes mily csoda, össze akarja vonni a fővárosi kórházakat, mert mégiscsak sok van belőlük.
2007-ben még népfelkelést robbantottak ki a kórházak védelmére, a kampányfőnököt úgy hívták hogy Tarlós István.
Szóval készítsd a 300 forintjaid. Sokszor lesz rá szükséged.
Jézusom te posztíró!

Te olyan tájékozatlan vagy a témában , hogy az borzasztó!

Azt sem tudod miket írkálsz, csak patásorbánozás legyen...

Szeretném felhívni a figyelmet, hogy jelenleg nem tudjuk ki az ellenzéke Mubaraknak, de feltehetően iszlám fundamentalisták, ami nem éppen nekünk kedvező.

Nézz utána az algériai eseményeknek.

Miért írkálsz butaságokat?

Ugye te nem képzeled magad internetes újságírónak, mert attól igen messze állsz.

Tanulni, tanulni tanulni!

Ahogy nagy példaképed is mondta.

Addig csitt!
Ez áll a cikkben:

"Azonnal felmerül, hogy a magyar külügy mennyire tartja rajta a szemét a történelmi folyamatokon, képes-e egyáltalán felismerni a rothadó szagát annak a diktátornak, aki már úton van a történelem szemétdombja felé"

A magyar külügy erre képtelen!! Akkor már rég észrevette volna, hogy neki is egy éppen olyan diktátornak az öncélú és értelmetlen külpolitikáját kell kiszolgálnia itt Európában - mint amilyenre a cikkiró gondolt!
@Piraeus:
Na igen, lehet, hogy sokkal rosszabbul fogunk járni egy Izrael ellenes népi kormánnyal. És ezek a történések is mutatják, hogy a nyugati demokráciák felemás erkölcsi alapra építkeznek, a hátországban katonai diktatúrák, különalkuk, korrupció biztosítják a gördülékeny közéletet.
Akinek nincs ehhez gyomra, ne legyen politikus.

Annak viszont örülök, hogy ez a főemlős Viktor nem sokat élvezhet az EU elnökségből. Publicitás szempontjából olyan kontextusban szerepel most, ahol igazából való. A rettegett, de ugyanakkor nevetséges diktátorok szintjére küzdötte le magát, akivel csak azért tárgyalnak mert kizsarolt magának egy poziciót - de ennél több teljesítmény nem telik tőle.

Egy normális országban sose lehetne első számú vezető, persze ettől még demokratikus meg minden - egy idejig szívhatjuk a végtelen önkényt tőle.
teljes nyugalom, honfitársaim!
az amcsikon keresztül mi is támogattuk az ellenzéket
szerintem meg azt beszélte meg Mubarakkal, hogy: Figyelj ! Most, mint az EU soros elnöke figyelmeztetlek, hogy csinálunk nálatok egy kis forradalmat, de te ne ijedj meg, vonulj be a páncélozott pánikszobádba, occt ha vége lesz majd kiengedünk ! :)

...csak azt nem értem, hogy egy másik cikkben olvasva az egyiptomi fegyverarzenálról, amerikai hadifelszerelésekről, F 16-osok, helikofferek...stb...., mit kerestek a felkelők között azok a papír harci járművek konvojban....
amik tetején a benne ülő-álló katonák lengették zászlajaikat a tömegek felé ?????

...mert ha 80 milliós tömeg meglódul, akkor ezek szart sem érnek !!!!!
Ezek szerint Orbán elindított egy demokráciára irányuló folyamatot Afrikában is:D:D
Hát ezt nem mondhatjuk el Gyurcsányról, pedig nagyon igyekezett Putyinnál...:)
2011. január 24., 12:51
fidesz.hu/index.php?Cikk=158006

"A Mubarakkal folytatott megbeszélésről Orbán Viktor úgy fogalmazott: "a jövőről tárgyaltunk, az elnök optimista"."

"Orbán Viktor úgy látja, "Egyiptom kulcsszerepet játszik ennek a térségnek a stabilitásában. Ők szeretnék, hogy ha az EU ezt elismerné. (...) Egy advanced statust szeretnének megszerezni, s mi ezt támogatjuk"."
A szar nem válik arannyá

A fideszről lerí ez a fajta pökhendi diktatórikus mentalitás és magatartás

Kósa se jobb:
basahalom.blog.hu/2011/01/30/hazai_palya_4?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index
a kérdés nem az, miért ment oda Orbán és hogy időzítés kissé pikánsra sikeredett. Az a kérdés, hogy mondott-e olyasmit, ami a készülődő eseményekre vonatkozott. Hogy amennyiben a népnek vannak bizonyos követelései, kívánságai, azokat nem lehet lesöpörni vagy tankokkal elintézni.

Azért a Jobbiktól is szívesen olvastam volna egy szép nyilatkozatot, elvégre ők a szakértői a témának és arabus barátainkat ismerik is, szeretik is... tehát érdekelne, hogyan értékelik az eseményeket.
"Orbán hétfőn még az egyiptomi diktátorral smúzolt"
ugy tunik a hasonszoruek legalabb idonkent szobaallnak vele.
a 4. kepen a kiscsaj mar be is terdelt neki a mikrofonnal, csak az nem latszik, hogy slicce nyitva van-e mar, mert a nyakkendoje takarja.
@hackbard.celine: Hááát... valójában "mindenki" nyugatbarát, pont annyira, amennyire nem. Taquiya van átvitt értelemben, tehát az "alkalmazkodás" csak addig szól, amíg el nem jön a megfelelő pillanat.

Az arab világ épp ezért puskaporos hordó, mert sosincs "béke" vagy olyan "állapot" amit be lehetne rögzíteni jó kis kommunista módjára, hogy "ez így van". Mert leginkább minden úgy van, ahogy épp. Ott van Szaud Arábia: annak ellenére, hogy Amerika legnagyobb cimbije, végülis az egész wahabita mozgalom onnan indult. Vagy Algéria: a kormány szinte fényesre nyalja a Franciák valagát egy kis befektetésért, miközben a menő frankofón értelmiségiek szervezik az iszlám fundamentalizmus hátországát nem kevéssé francia, svájci és egyéb bankokban meg olyan pénzügyi manőverekkel, amiket arab országban nem tudnának, lévén az iszlámban nincs bankrendszer.

Szóval bár leültettél kapával, inkább neked kéne kicsit még olvasnod utána ennek, mielőtt egyáltalán elkezded osztályozni az arab világ országait "baráti, nem baráti, demokrata, diktatúra" fogalmi hálód kétségtelenül a XIX. századi baloldali társadalomtudományok fogalmi készleteiből merített terminusai szerint. amik e helyzetben kb. lófaszt se érnek.
Szánalmas ez a poszt. Egyrészről az egyiptomi diktátorral mindenki smúzolt. Másrészt még Amerikában is csak enyhén sejthették, hogy Tunézia átterjed. Harmadrészt honnan tudod, hogy milyen üzenettel netán nyomással ment oda Orbán? (Mert ugye EU elnök is egyébként).
Ha Ferikétek ment volna, akkor odalennél, hogy biztos ő robbantotta ki a forradalmat, te szánalmas gyökér.
A cigánykirályt is így fogjuk elzavarni, mint Mubarakot. Csak még el kell telni 30 évnek, hogy a nép rájöjjön micsoda ember is ez.
azért kíváncsi vagyok, hogy milyen demokrácia majd épül Egyiptomban...
@G. Wolf: Az, hogy Egyiptomnak a legmeghatározóbb arab és mérsékelt államnak kiemelt szerepet akar Orbán, annak mi köze van Mubarakhoz? Annyi, hogy pont ő az elnöke. Vagy pont te lennél, aki azt várja Orbántól, hogy a Nagy Magyar hadsereggel rohanja le Egyiptom diktatúráját, és állítsa vissza a demokráciát? (Állítom, hogy a 95%-a az itt kommentelőknek és a posztolóknak nem tudta, hogy Egyiptomban diktatúra van)

Persze az nem zavar, hogy Izrael, USA és a többiek oda meg vissza voltak Mubarakért, hogy kvázi rendet tart, arról mért nem írsz posztot? Kicsit kettős a mérce? Az a baj, hogy ezektől válik az ember hiteltelenné, és fájdalmasan szubjektívvé.
@Pszt!: Te vagy a legszánalmasabb. Egyrészt fajgyűlölő vagy, mert egy általad nem kedvelt személyt cigánynak nevezel, és ezzel a cigány szót negatívumként használod, ami SZÁNALMASAN PRIMITÍV. Másrészt annyi eszed nincs, hogy ezt pont egy olyan emberrel szemben teszed meg, akire az az egyik legközkeletűbb vélemény, hogy nem toleráns más nemzetiségekkel szemben.
@Pszt!: Gondolom itt rejszolsz, hogy ismételgeted önmagad....
Nem értem ezt a Mubarakot. Miért nem tiltja be a tüntetést? 4/5-e van a parlamentben és mégsem teheti meg? Érthetetlen ez az arab világ...
@Petykabá: egy demokratikus ország (és az EU) elnöke ne tárgyaljon diktatúrák/féldiktatúrák elnökével - mert ezzel (is) legitimálja azt. És ezzel nem azt modnom hogy nem kell vele tárgyalni, de nem csúcs szinten, ott van a külügy intézze az, mert igenis fontosak azok a kapcsolatok - mind gazdasági mind kultúrális téren.

"Vagy pont te lennél, aki azt várja Orbántól, hogy a Nagy Magyar hadsereggel rohanja le Egyiptom diktatúráját, és állítsa vissza a demokráciát?" - ezt nem tudom miből vontad le... Egyetlen szóval se írtam hogy nekünk (akár eunak akár Mo-nak) katonailag be kellett volna bármikor avatkozni Egyiptom belügyeibe.

Viszont ha már így kérdezed azt igenis elvárom Orbántól hogy közép vagy kis kategóriás diktatúrákkal ne tárgyaljon (személyesen) - ez igaz a mindenkori magyar kormányfőre! (és fontos az közép/kis szint, mert Oroszo-t vagy Kínát nem lehet kihagyni, de ezekhez képest Egyiplom kis játékos).
@G. Wolf:aha, pl. N.Sarkozy sose tárgyalna Mubarakkal :))). Meg Obama meg mások se... :))))))))))))
Nyugodjatok már meg, testvéreim, elég fényes már a segge, nehogy megfájduljon a nyelvetektől az ánusza.
@whiterose: Sarkozy-t nem tudom hogy találkozott-e, meg Obama-t sem, de utóbbit úgy érzem (nem tudom) hogy nem. És az hogy találkozott, nem jelenti azt hogy attól még helyesnek tartom. Az lenne a kettős mérce ha egyiküknél jónak másiknál rossznak tartanám.
Csak szeretném jelezni a posztolónak, hogy az egy dolog, hogy a magyar külügy nem ismerte fel a "rothadó szagot", ennél sokkal elgondolkodtatóbb, hogy jelenleg a nyugati világnak fogalma sincs, hogy most kinek drukkoljon. Egyrészt ott van a nyugati fegyverekkel felszerelt Mubarak-sereg, meg az a tény, hogy Egyiptom eddig stabil, békés ország volt, másrészt meg ott van az a dolog, hogy a nép el akarja távolítani a korrupt diktátort, és demokráciát akar, bár ezzel kapcsolatban is vannak kétségek, hogy milyen demokrácia lesz ebből (iszlám?). Szóval nemhogy a magyar külügy nem látta át a dolgokat egy hete, hanem most, mi sem látjuk át ugyanezt. Nem tudjuk, mi lenne a jobb.

Külön szépsége a dolognak, hogy van egy gyanúm, hogy aki most szidja a magyar külügyet "tájékozatlansága" miatt, azok szerintem egy hete még azt sem tudták, hogy az egyiptomi politikai berendezkedést eszik-e vagy isszák :-)
@baum: ok, igaz. visszavonom. bocsánat.
@Droli: azért ez így nem pontos. A tunéziai forradalom után számos - elsősorban angolszász és francia - kutatóintézet, akik ismerik az ottani viszonyokat felhívta a figyelmet arra, hogy a tunéziai forradalom ragadós lehet.

Pénteken már a nemzetközi sajtóban lehetett olvasni, hogy egyiptomi tüntetők csatlakoznak a kairói tunéziai konzulatátus előtt ünnepelő tunéziaikhoz a példát követelve.

A legjobb a Hirtv-n valamelyik biztonságpolitikai szakértő volt, aki azt mondta:

Ha az USA és a nyugati világ nem készített legalább 3 tervet Tunézia után a forradalom továbbterjedésére, adják vissza a diplomájukat.

Azon meg kár csodálkozni, hogy ha valóban vannak ilyenek tervek, minket kihagytak a jegyzetosztásból.

Amatőr külpolitika.
Egyébként vajon Cohn-Bendit felszólalása után, aki számon kérte a Tunézia után Orbán szótlanságát,a miniszerelnök elgondolkodott azon, hogy ebből még lehet más is?
sajtoszabadsagert.blog.hu/2011/01/30/nem_kerjuk_a_partok_vagy_azokhoz_kozelallo_szervezetek_tamogatasat

Ennyit a mai magyar rendőrterrorról... És most beszéljünk a tömegbe lövető diktátorokról, mint pl. Gyurcsány. :)
@venszivar: Ohh, bizonyára a kedves papához van szerencsénk! (A kapával... :))
@szárny: :)) Hú, ej de jó! Felírom! (Neve?) :))
(Ha saját megfogalmazás, engedelmeddel lementem.)
Részemről az egyiptomi segítséggel megvédendő magyar nehézipart féltem.
Viktátor szép nagy belet eresztett, csak nem öregszik a fiatal demokrata?
Istenem hogy örülök, nincs politikus idolom, nem érzem magam sértve, bármelyiket is cikizik.
Állandóan védelemre készen állni, gyors érveket találni, hogy védjem meg szerettemet....hát nagyon fárasztó lehet.
A blog beírásról pedig annyit, ez csak a magyar külpolitika mellényúlási sorozatáról szól, ami nem a mostani miniszterelnök éleslátásáról szól.
Száz éve ---talán a rendszerváltás körüli időszakot kivéve--- csak mellényúlásokat látunk, ami néhányszor humoros (pl. az iráni sah magyarországi fogadása díszdoktorsággal stb, rögtön utána bukás), de legtöbbször tragikus következményekkel járt.Sajnos ez a koncepcio hiánya, helyette a sodródás jellemző.
Állítólog hazatérése után Viktor sietve felhívta újra Mubarakot telefonon:
- Félreértettél kedves Hoszni, azt mondtam fülkeforradalom, ismétlem FÜLKEforradalom!
Most őszintén, nem mindegy hogy kinek a karaktere van gyilkolászva (ami valljuk be, inkább fideszes találmány, dehát mindenki tudta hogy egyszer majd visszaüt)?
@szárny: A Dire Straits nyomán...
@G. Wolf:

"egy demokratikus ország (és az EU) elnöke ne tárgyaljon diktatúrák/féldiktatúrák elnökével - mert ezzel (is) legitimálja azt."

Értelek, vagyis Oroszországgal vagy Kínával sem, így gondolod, ugye?
"a helyemen ülsz Mubarak..."
@krampi: "a helyemen ülsz Mubarak..."

10 pont :-D
Nem semmi szemét firkálmány ez! Az író úrnak a figyelmébe ajánlanám a hírt, miszerint el akarják temetni Lenint! Kérje el a f.szát szopogatni!
Ez az orbánfan banda pont annyira fanatikus mint a gárdisták, heh... ennyi szemellenzős embert...
Az egész adócsökkentésem ráment erre a "forradalmi" látogatásra!Ugrott az üdülésem!Viktor fizess!
Egyes rossz nyelvek szerint a tüntetések nem is Mubarak miatt törtek ki...
Már vártam, hogy mikor jön elő Orbánnal, Egyiptom kapcsán valamelyik barom.
Te nyertél!

Nálad a fent is lent van.
Utálom Viktort, de ez nagy baromság.Ugye csak azért írtas hogy neked legyen a legtöbb kommentelőd?Akkor bocsánatos a bűn. :DDDD
Tiltakozom!

"A sajtó feladata - a hírközlés más eszközeivel összhangban - a hiteles, pontos és gyors tájékoztatásról való gondoskodás."

Ez a blogbejegyzés a lehető leg távolabb esik a sajtó igazi feladatától. Ez a blog demoralizál és hülyének nézi az olvasói közönséget!

Ez a blog a sajtó legalja. Ez a blogbejegyzés majdnem az egyik legnagyobb bikaszar amit eddig olvastam.
Aki egyetért velem az jöjjön és offolja szét ezt a semmirekellő blogot. Többet nem érdemel.
amúgy ráadásul a 1+3. kép habár Egyiptomban készült de nem Mubaraknál, hanem a koptok pápájával III. Senudánál. de azért "ügyesen" olyan képet tettél be, amin ez kevésbé látszik.

ennyi erővel akár PS-el is összevághatnád mondjuk a pápát és Oszama bin ladent... pff
@Goompah: olvasd végig a kommentemet és kiderül
Breaking: Izrael Mubarakot támogatja.

index.hu/kulfold/2011/01/28/soha_nem_latott_tuntetesek_egyiptomban/

Áh, tájékozatlan ez az izraeli külügy is! Azt sem tudják, merre van észak meg dél.

Különben is, diktátorokat támogatni! Dupla Washington Post publicisztikát a demokráciatagadó bitangoknak!
@Petykabá: addig a dolog világos, hogy miniszterelnökünk gatyába rázza az iszlám világot, egyben létrehozza a magyar nehézipart Egyiptomban. Egyetértek.
@is: 1, Félreértettél. Nem azt mondtam, hogy Mubarak nem diktátor, mert az (de legalábbis egy antidemokratikus autoriter vezető). Azt írtam, hogy a Fent és lent blog szerzője egy hete még maga sem nevezte volna Mubarakot annak, mert fingja nem volt róla, hogy hogy is néz ki az egyiptomi belpolitika. Egy hete még hidegen hagyta Orbán egyiptomi útja.
Mostanra megvilágosodott... vagy kapóra jön neki egy kis orbánozáshoz az, ami Egyiptomban történik.
Szánalmas.

2, Teszi ezt valami elképesztő ostobasággal. Fölteszi a kérdést, hogy vajon "a magyar külügy mennyire tartja rajta a szemét a történelmi folyamatokon"... Még egyszer írom, olyan folyamatokon, amiknek láttán a világ vezető hatalmai is kissé lefagyva állnak, annyira nem számított rájuk senki... (Mint ahogy ezt az ostobaságot te is erőlteted a titkosszolgálatok kapcsán.)

3, Ráadásul a cikkben érzek egy olyan felhangot is, hogy diplomáciai kapcsolatokat ápolni nem demokratikus országokkal és vezetőkkel egyértelmű bűn vagy ostobaság lenne. Ez megint csak egy irtó nagy butaság.

Összességében nem az a ciki a posztban, hogy a szerző egy jóízűt orbánozik, hanem hogy ezt izzadságszagúan és végtelenül bután csinálja...
@venszivar: Tényleg elképesztő korlátoltságra vall egyszerűen fehér-fekete, forradalom-diktatúra rendszerben látni mindent és a magunk közép-európai szemléletét rávetíteni mindenre.
A posztban pedig pont ez a szemlélet jelenik meg. A helyzet tehát az, hogy amit Vicomte írt az stimmel.

Ráadásul Önnél sokkal kulturáltabban, érvekkel alátámasztva és gyalázkodás nélkül tudja megfogalmazni az álláspontját...
Az sem mellékes.
Sajnálom, hogy ezen a kiváló blogon Debreczeni József is írhat már.
@szárny: mindezt írod az elmegyógyintézetből, te szaros konzervatív.
Az EU kedvéért mosolygott Orbán Mubarakkal Egyiptom utolsó nyugodt óráiban

Európai uniós diplomatáktól származott az ötlet, hogy Orbán Viktor, az EU soros elnökeként Egyiptomba látogasson. Orbán volt az utolsó európai diplomata, akit Hoszni Mubarak még azelőtt fogadott, hogy kirobbantak volna a leváltását követelő véres zavargások. Az [origo]-nak nyilatkozó források szerint nem lehetett előre látni, hogy mi készül Egyiptomban, azóta pedig Mubarak legfőbb szövetségese, Barack Obama is máshogy látja Egyiptom helyzetét, mint másfél hete.

(...)

www.origo.hu/itthon/20110203-orban-a-zavargasok-kitoresenek-napjan-utazott-el-egyiptombol.html

Na, ennyit erről a színvonalas posztról...
@Balt: bizonyára. És bizonyára EU diplomaták kérésére egyszerűsítette le ezt az utazást az előző kormányzat arabellenes fikázására. És bizonyára EU diplomaták kérésére avatott nehézipari gyárakat abból a célból, hogy a hazai nehézipart rendben hozza. Ózd és Diósgyőr legnagyobb örömére. De lehet, hogy feladata (EU diplomaták kérésére) simán a fülkeforradalom exportálása volt...
@Balt: köszi a kieg-t, maximálisan megnyugtató!

/gyk. :-)/
süti beállítások módosítása