Ténymegállapítással kezdem: Magyarország nemzetközi sajtóbeli megítélése jelenleg szokatlanul rossz, nyugati hírneve alighanem korszakos mélyponton van.

Aki ezzel egyáltalán nem ért egyet és esetleg a szerzőt is szeretné érte elagyabugyálni, az már most kattinthat, mert a továbbiakban ennek hátterével fogok foglalkozni.

Tény, hogy Magyarország negatív átértékelése már jóval a Fidesz 2010-es hatalomátvétele és berendezkedése előtt elkezdődött. A szocialista kormányok idején az országnak nemzetközileg nagyra értékelt teljesítményei és feltűnő sikerei sem igen voltak. Emellett a Magyar Gárda erős asszociációkat hívott elő, és megjelenésének főleg vizuális ereje folytán évekig nemzetközi slágertéma tudott maradni. (Ha összeesküvésekben gondolkodnék, akkor nyilván tudnám azt is, hogy kik és miért futtatták fel ezt a magyarok lejáratására bőven alkalmas szervezetet, de sajnos nem.)

Nem volt Budapesten akkora a gáz, se a könnygáz, mint mondjuk Athénban, de azért mi tagadás, Európa legkorrektebb módon legeurópaibb fővárosa nagydíjat sem nyertünk Berlinben 2008 tavaszán.

Csak kulturális fővárosunk lett, rotációs alapon. És annak is mi lett a vége. De ez pusztán a múlt, rágódni meg nem akarunk.

Bár nem újdonsággal van tehát dolgunk, az is tény, hogy az ország pellengérre állítása mostanság tetőződik. Olyan sztereotípiák kezdenek megjelenni a külföldi sajtóban (álmélkodva kérdezem: Shakespeare művei tényleg nincsenek még lefordítva magyarra?), hogy Vona Gábor szlovák nagybátyja, Jan Slota alkoholmámoros állapotában sem kívánhat szebbeket. (A kiegyensúlyozottság ezúttal szándékos.)

Ebben a történetben nyilván semmi örömteli nincs, hacsak nem vesszük be a kacsamesét, hogy a nyugatiakat csak és kizárólag a demokrácia itteni minősége érdekli. Ja, és persze emellett független és objektív szemlélők is. Hadd kérdezzem már meg: hallott itt valaki Egyiptomról? Úgy értem az ókor óta.

Fentebb nemzetközi sajtóbeli megítélésről írtam. Ez persze elsősorban a német sajtót jelenti, mivel máshol eleve ritkán és jellemzően kevésbé élesen foglalkoznak országunkkal. (Vagy csak mi nem figyelünk oda eléggé, így kimarad például a Portugál Kommunista Párt napilapjának szenzációs híre: Ismét fasisztaveszély Magyarországon!)

A németek figyelme adott, elvégre fontos gazdasági partnerek és politikai szövetségesek vagyunk. Ugyanakkor viszonyunk nyilvánvalóan egyenlőtlen. Ne legyenek ábrándjaink: Magyarország befolyása Németországra minimális. Amit gondolunk róluk, azon meg jó esetben udvariasan mosolyognak.

Emellett a németek (és itt a balos, jobbos, zöld vagy liberális sajtó kevésben tér el) értékelési módja eléggé kiforrott. Mégpedig saját német értékrendszerük és történeti nézeteik szerint ítélnek. Értékrendszerük szerint minél nyitottabb a németek irányában és minél nagyon szívességeket tesz nekik Magyarország, annál demokratikusabb és európaibb. Vagy szentenciaszerűen: minél németbarátabb egy ország, annál európaibb. Történeti nézeteiknek pedig (némileg egyszerűsítve) az a családtörténeti tudásuk az alapja, hogy Orbán Viktor nagyapját Imrédy Bélának hívták, míg Apró Antal csak Djurcsján feleségének volt a nagyapja, az meg mégis más. (Imrédy Béláról persze sose hallottak, Franz von Papen nevét én magyarítottam önkényesen.)

Van azonban még egy komoly probléma, ez pedig a magyar informátorok kérdése. Nagyon úgy tűnik az egyik alapszabály az, hogy Magyarországról csak úgy lehet hiteles riportot készíteni, ha a nemzet független lelkiismerete, Konrád György is megszólal benne. Az, hogy közben a nemzet pesszimista lelkiismerete, Djurdják eltemeti a hősi halottat (a nemzetet), az németül visszaadhatatlan.

Ami érdekesebb, hogy kezd kialakulni egy olyan rendszer, amelyben a magyarországi visszhangban kevéssé bízó emberek kapásból a „nemzetközi közvélemény”-hez fordulnak. A nemzetközi sajtó a hazai eszmecserét pótolja: ha nem vagyunk képesek összehozni egy sörözést Szegeden vagy Pesten, ráadásul a hazai mobilhívás ára is túlzottan felment, akkor inkább heti rendszerességgel váltunk üzeneteket a Tágeszcájtungban és a Züddojcséban, filmekről, zenéről, politikáról.

A nemzetközi kapcsolati háló ily módon az itthoni társadalmi szerep és politikai jelentőség hiányát hivatott pótolni. Ugye nyilvánvaló, hogy ez a jelenlegi rendszer mennyire erősíti a magyar demokráciát?