A pályázatfüggés és a civil öncenzúra
Zöld Dani írása
Ha egy szervezet nem akar állami – vagyis pályázati - pénzekre támaszkodni, két út áll előtte: vagy megtartja tevékenységét teljesen önkéntes alapon szerveződőnek, vagy nekidurálja magát és kizárólag magánszemélyek, cégek támogatásából próbálja fenntartani magát.
Az előbbi azzal jár, hogy mivel a kulcsfigurák egyéb melókból fedezik megélhetésüket, kevesebb idejük marad a szervezetre. Így az kevesebb dologgal fog tudni foglalkozni, nehezebb a számonkérhetőséget megteremteni, vagyis nagyobb valószínűséggel marad meg az amatőr működés jellegzetességeinél - természetesen annak számtalan előnyével egyetemben.
A második út igen nehéz terep, mivel a hazai adományozói kultúra elég gyatra. Ha az ember valami mocskos cégek zöldrefestésében segédkező egyesületet gründol (klimaklub.hu), minden bizonnyal nagy eséllyel szerezhet céges pénzeket. Tökösebb szervezetek ezt nem vállalják, kevésbé tökösek ettől még végezhetnek értelmes, fontos munkát akár a Coca-Cola pénzéből is: lásd a WWF-et.
Ha kizárólag magánszemélyek támogatásából akar az ember világot váltani, (és nem rákos kisgyerekekben, szomorú szemű kiskutyákban utazik) az nagyjából csak akkor megy, ha az ember mögött van egy, nagyobb összegeket befektetni képes nemzetközi anyaszervezet. Mint a Greenpeace vagy az Amnesty International mögött, melyek kizárólag magánszemélyek adományaiból fedezik költségeiket.
Az indok a pályázati pénzek kizárására elég világos: rövid úton olyan függést alakít ki, ami csak és kizárólag károsan befolyásolhatja a szervezet mozgás- és szólásszabadságát. Ha felépítettél egy irodát, abban több ember - barátaid, ismerőseid - egzisztenciája múlik azon, hogy nekirongyolsz-e annak, aki a pályázati támogatásokat adja, akkor óhatatlanul kialakul az öncenzúra jelensége.
Minél inkább nyilvánvalóvá teszi a hatalom, hogy hajlandó élni az ilyen eszközökkel, annál inkább lesznek óvatosak a kritikával mindazok, akik ki vannak neki szolgáltatva, és a pályázatok miatt a többnyire a hatalom kontrolljára létrejött civilek nagyon ki vannak szolgáltatva. Egy alacsonyabb munkanélküliséggel sújtott időszakban talán ez se lenne annyira vészes, de most az.
És hogy van-e tétje a dolognak, ez nem csak elméleti kérdés, azt jól mutatja, hogy a médiatörvénnyel szemben három szervezetről tudok, amely nyíltan kiállt. Az Amnesty International, a Greenpeace és a Társaság A Szabadságjogokért, pedig nyilvánvaló, hogy a médiatörvény nem csak az ő munkájukat érinti, nem csak az ő szempontjaik szerint releváns.
Vagyis a pályázatfüggő szervezetek közül egy sem, a maroknyi nagyobb, a pályázatokra nemet mondó civil szervezet közül szinte mind.
2015. március 15, 16.00, Szabad sajtó út (Erzsébet híd pesti hídfő)
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Elhatalmasodik a „forradalmi” téboly! 2011.03.16. 07:05:02
Trackback: Nem akarok nyertes lenni! 2011.03.15. 09:11:56
Trackback: Söralátét méretű közbeszerzési törvényt! 2011.03.14. 11:25:52
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sajnos ez a munka sem nem értelmes, sem nem fontos a következők miatt:
Az a társadalmi rendszer amibe benne élünk, alapvető struktúrájánál fogva rombolja a környezetet. Egy versengésen alapuló rendszerben, ahol a termelési költségeit minden szereplő át akarja hárítani valaki másra, hogy ne irtsa ki a konkurencia, és hogy növelje a profitot, nem beszélhetünk a környezet védelméről. Az állam ezen versenyhez biztosítja a megfelelő társadalmi kereteket.
Ehhez és nem máshoz.
Gazdaságilag mindig a bioszféra gazdagságának a csökkenése a legnagyobb veszteség ami érhet egy társadalmat. Ezt tökéletesen megmutatják azok a jelentések amit az EU, az ENSZ vagy éppen a WWF hoz nyilvánosságra.
Az hogy ezt az uralkodó osztály egy jelentős része is látja, nem tesz semmit, mert csak a saját szűk rendszerérdekeik mentén tesznek (és tehetnek) ellene valamit.
Pont ezen részérdekek mentén létezik az állítólagos környezetvédelem is, ami nem a környezet védelméről szól, hanem a környezetvédelmi ipar kialakulásáról. Ennek több eleme csak még nagyobb környezetszennyezést állít elő, a maradék pedig tűzoltás gyanánt kozmetikáz, mint ahogy a hullát púderezik.
Sajnos az összes civil zöld szervezet munkájával (általában akaratán kívül)a fenti folyamatot ERŐSÍTI.
Ezt az igencsak romboló társadalmi struktúrát tartja fent, mert nem azzal törődik hogy mi rombolja a környezetünket, hanem azzal, hogy hogyan rombolhatnánk esetleg kevésbé azt, egy környezetromboló rendszerben.
A civil szervezetek többek között legitimációs forrásnak vannak fenntartva, hogy ne lehessen azt mondani, hogy egy totális diktatúrában élünk. Lehet hozzájuk csatlakozni, és velük menetelni, de csak szigorúan a rendszer szabályai szerint.
Be kell látni, hogy ez is olyan mint a Kádár rendszer, csak diverzifikálták a fogyasztható termékeket. Abból a szempontból olyan, hogy aki nem lép ki a piaci struktúrákból, annak a KISZ helyett, most ott van a Védegylet, a WWF, vagy amit akartok.