A Fidesz-kormány első évének három legnagyobb meglepetése

2011.04.01. 08:01 ferisegitenikell

2010-ben radikálisan átalakult a magyar politikai pártok palettája. Új erőviszonyok léptek életbe, korábbi evidenciák érvénytelenné váltak. A két acsarkodó, a másikat rendszeresen demonizálni próbáló oldal közötti kiegyensúlyozott és heves versengés, nagyon úgy tűnik, végleg véget ért.

Nem fordult elő 1994 óta, hogy a kormánypártnak esélye sem volt nyerni. Kovács László, Lendvai Ildikó és Gyurcsány Ferenc együtt semmiképpen, de le merem fogadni, hogy külön-külön se fog soha visszatérni a hatalomba. Ennyiben valóban véget ért a posztkommunizmus, lapozhatunk. Ráadásul 2010 tavaszán, 1990 óta először további két új, és a maguk eltérő módján újszerű (szimbolikusan: míg az egyik katonásan masírozik, a másik szíveket rajzol és virágot ültet) párt is bekerült a parlamentbe.

A legsúlyosabb következmény mégis kétségtelenül a Fidesz sokat mantrázott és hasonló rendszerességgel átkozott kétharmada.

Csaknem egy év kormányzás után érdemes feltennünk a kérdést: mi az amire tavaly áprilisban nem számítottunk, miben okoztak meglepetést az új politikai vezetők? Bőven van miről írni, de maradjunk a három legnagyobb meglepetésnél!

Az erőteljes és ideologikus jobboldaliság

Mostanra már naivnak hangozhat, de tavaly még valamennyire lehetett bízni abban, hogy az acsarkodás lezáruló évei után az árkok betemetése következhet, az ország újraegyesítésének kísérlete jön. A Fidesz sokaktól erre (is) kapta felhatalmazását. Ráadásul érdekében is állna nem piszkálni túlzottan az elgyengült balliberális eliteket, hanem középen konszolidálni fölényét.

A Fidesz kormányzását ehelyett erőteljes jobboldaliság jellemzi. A Fidesz a posztkommunizmus erőteljes elutasítása mellett számos további ügyben sem hajlik a centrista álláspontok elfogadására, a kompromisszumra – az egyeztetésre meg még annyira sem. A nemzeti kérdésben elkötelezetten jobboldali (kettős állampolgárság, Trianon-emléknap, új nemzetpolitikai korszak ígérete), új adórendszere a progresszivitás vívmányait lenyesi (egykulcsos adózás), a kultúrához való viszonyában egyrészt pártos, másrészt pénzmegvonó, büntető jellegű politikát folytat (liberálisozó).

A Fidesz eddigi politikája sok mindenre irányult, csak nem az ország újraegyesítésére. Ezen egyoldalúság rövidlátásra vall: a Fidesz túlértékeli a jobboldaliak erejét és mély ellenérzéseket generál. 

A kiszámíthatatlanság

Eddigi tevékenységük másik nagy újdonsága a magyar politika kiszámíthatatlanná tétele. A Fidesz szinte heti rendszerességgel szolgál meglepetésekkel. Első évükben annyi gátat törtek át, hogy arra szerintem senki sem számított, maximum a legfelső vezetés tagjai – titokban. Ebben nyilván van egy jó adag tudatosság: a „kétharmados centralizmus” irányát csak a vak meg néhány párttollnok nem látja. Még egy év sem telt el, de a fennálló intézményrendszer elleni frontális támadások sorozatát éltük meg. A legújabb és alighanem legjelentősebb fejlemény, hogy új alkotmányt akarnak bevezetni. Egyedül, sürgősen, szemlátomást előkészítetlenül.

Emellett azonban számos fontos ügyben csak rögtönzésre futja: keménykednek, majd visszakoznak, látszólag mérséklődik politikájuk, de közben újabb nagy dobásokat készítenek elő. Megkezdték az ország nemzetközi átpozicionálását: EU-szkepszisüket nyíltan kifejezik, Orbán március 15-én már brüsszeli diktátumokról beszélt. Eközben a kormány gazdaságpolitikailag leginkább vacillál. 

A röhejes retorika ragálya

A Fidesznek sikerült sokak szemében egyszerűen nevetségessé tennie magát. Ennek fő oka a bombasztikus retorika, a nyelvi találékonyság – ami esetükben a leleményesség ellentéte. Nemzeti együttműködés rendszere (NER), forradalom a szavazófülkékben (FASZ), gazdasági szabadságharc, vármegye, kúria. A forradalmi restauráció zagyvaléka, aminek vajmi kevés köze van a konzervativizmushoz, vagy legalább valamelyik vitatásra (és nem kinevetésre) érdemes politikai diskurzushoz.

A politikai propaganda szempontjából valóban új korszak kezdődött: a Fideszt és klientúráját az újbeszél ragálya kapta el.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr552789006

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Füllentett Kósa Debrecen adósságáról? 2011.04.01. 18:45:16

A debreceni MSZP szerint a Fidesz kormányzása alatt nőtt a város adóssága....

Trackback: Bréking: Az Elvarázsolt Kastélyt kitüntetik 2011.04.01. 13:24:47

Ma reggel nem sokkal 7 óra után személyesen felhívott Navrasics Tibor miniszterelnök-helyettes úr, hogy közölje az örömhírt: Orbán Viktor kitüntetést adományoz az Elvarázsolt Kastély-nak, amiért az hitelesen tájékoztatott az alkotmányozási folyamatról,...

Trackback: Bakács Tibor újra bajban: 40 kiló tojásfestéket tett a táskájába, pedig csak jót akart 2011.04.01. 13:21:59

A korábban népszerű újságírót, műsorvezetőt óriási plüssnyúlnak öltözve, táskájában 40 kilogramm húsvétra szánt, színes tojásfestékkel állították meg az egyik budapesti áruház kijáratánál a biztonsági emberek.Bakács, aki baloldaliké...

Trackback: Időközi parlamenti választások 2011.04.01. 11:40:20

EREDETILEG ugyan egy kb. 10 fős frakcióra találtam ki a "képviselt közvetlen demokrácia" IDEáját - akiket országos listán juttathatna be kb. 300.000 választó, de mostanra már úgy gondolom, hogy mégsem érdemes kivárni a következő, 2014(?)-ben ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Számomra az volt a legnagyobb meglepetés a Fidesz-kormány első éve alatt, hogy mennyire jól csinálják a
túlideologizáltságot, a kiszámíthatatlanságot és a röhejes retorikát...

Vagyis másképp fogalmazva úgy jártam velük, mint a parasztbácsi a repüléssel (amikor a végén az egész a nyakába folyt:)) - számítottam a fenti három tulajdonságukra, de hogy ilyen "jól" fogják ezeket csinálni, arra nem...
A hangzatos hülyeségeikkel nem lenne baj, ha közben azért összességében jól csinálnák a dolgokat, de sajnos az tűnik ki, hogy nagy garral belecsapnak mindenbe, aztán utólag mindent át kell barkácsolniuk, amit kitaláltak. A hozzáállásukat, hogy majd ők megcsinálnak mindent, nincs szükségük előzetes egyeztetésekre, az egész ország szívja meg sajnos.
A posztkommunizmus még nem ért véget. Állítom, hogy a Fidesz populistább és kádáristább, mint az MSZP valaha is volt (Medgyessyt is beleértve).
Meg kell vonni a segélyek 90%-át!!!
@OkoskaTo:rp: Jól van azt hittem csak én gondolom így.
Tiszta Kádár rendszer alakul.
"a másik szíveket rajzol és virágot ültet"

Ez csak a látszat. Újszadeszék Gyönygyöspatán kimutatták a foguk fehérjét. Az osztolykán nevű díszcigányuk is egyre mohácsi viktóriásabb megnyilvánulásokat enged meg magának.
Nem biztos, hogy alkalmasak vagyunk az újraegyesülésre...engem inkább az döbbent meg, hogy egy ekkora fölénnyel győztes párt miért keresi még a választások után egy évvel is folyton az ellenséget, amikor a kutya nem veszélyeztetheti a hatalmukat még legalább három évig. Meg persze ez a folyamatos háborús retorika, ami nem annyira szokatlan tőlük, de annál idegesítőbb. Harcolni kell az államadósság ellen (nem pedig visszafizetni), a munkanélküliség ellen (nem pedig megkönnyíteni a vállalkozások életét), az EU ellen (nem pedig tárgyalni és megegyezni velük) stb. Ez a folyamatos feszültség állati megterhelő, sokan valószínűleg ezért fordulnak el a politikától.
számomra a legnagyobb meglepetés hogy Gyurcsány nincs a sitten
@O_L_I:
Ugyan. Nem Kádár. Kicsit előbbi. nekem egy Sz- betűs vezető jut eszembe. az is "jobb" oldali volt. Meg nemzeti.
@Tower13: Az Sz betűs analógiát lehet bóknak venné :) (persze csak titokban)
Nekem nagyon nagy öröm, hogy Papcsák Ferencnek meg sem kottyan a privát testőrség. Én inkább agyonlövetném magam, minthogy havonta milliókat költsek magam védelmére.

Honnan ez a nábobi pénz? Nagyon rossz belegondolni, mi lesz, ha az összes polgármester milliókat ad ki testőrségre. Jó azt tudjuk, hogy Schmitt és Orbán 13 milliárdért védeti magát, de szerintem a polgármesterek ennek minimum a százszorosát fizetik. Jó lenne látni egy fenyegető levelet, nem kreáltat, hanem igazit. Van ilyen papcsák úr, vagy ez egy testőrcéges fb tagság?
Lehetett számítani a retorikára is: az elmúlt 1998-2002 Fidesz-kormány is szóalkotó volt. Ebben semmit nem változtak, mondhatni konzekvensek. Ide vág, hogy a Forradalom a szavazófülkékben mozaikszóvá alakítása megy mindenkinek, de kormánypárti politikus nem ejtette ki a száján (legalábbis nyílvánosan).
A 2/3-ad magával hozza az ötleteket, ilyen módon olyan is előkerül és felmerül, aminek kicsi, vagy minimális a realitása (pl. a gyermekek után járó szavazati jog), ezeket szondázzák, majd el is vetik. A kormányzásuk egyik sarokköve, hogy felmérik a társadalomra dobott ötleteket, és hangos közbeszédet teremtenek. Ezáltal lehet hogy vesztenek szavazatot, de mivel kizárják a kommunikációból a riválisokat, így azok is gyengülnek. Nem lehet nem észrevenni: nem csak a Fidesz veszít szavazókat, hanem minden párt. A százalékos arányszám pedig jelentősen nem mozdul ezek között.
@Krujs: Hidd el ha találtak volna rajta fogást már ott lenne...
Csak hát ami a transzparensen jó mutatott még nem feltétlenül büntető törvénykönyvi tétel.
Ugye mik a lehetőségek Feri esetében?
a, az egész jobb-bal háború csak színjáték és Vikinek esze ágában sem volt Ferniek alátenni.
b, nem csinált olyat amiért be lehetne csukni.
c, kurva jól csinálta és nem lehet rábizonyítani
Amit kihagytam és meglepetés lehetett:

Kellemetlen:
A legtöbb egyszerű HR. Pl. nem hittem Schmitt Pál kinevezésében az után, hogy házelnök lett.
Selmeczy Gabriella a posztján inkább vicc, mint komolyan vehető.
A visszaható hatályú törvény jogi abszurduma.

Kellemes:
- Tarlós eddigi határozott működése főpolgármesterként.
- A Médiatörvény végigjátszása. (mondjuk erre lehetett számítani, csak arra nem, hogy ilyen határozott tud maradni kifelé kormányunk)
- Szimbolikapolitika: a Jobbik lába alól pillanatok alatt ki lehetett húzni a talajt.

Például.
@1.szolo 2014;):

Talált! :-D

Jómagam ezt úgy énekeltem meg, hogy: Tudtam, hogy ez lesz, de hogy ilyen gyorsan, és ennyire ez lesz, arra nem számítottam.

(Azt meg már tudjuk, hogy mi lesz, de hogy addig mi lesz...)
A franc bajotok van a vármegyével meg a curiaval...
Ezek a barmok (mármint a FIDESZ-esek) csak akkor fognak borzalmasan csodálkozni, amikor azok a tömegek, akiktől elvették az élethez való jogot mégiscsak elindulnak a budai villák ellen.

Szerencsére én nem ott élek.
Engem nem nagyon leptek meg, bár rájuk szavaztam. az egyetlen komoly meglepetés a kiszámíthatatlanság volt.
Azt, hogy majd nekiállnak politikai árkokat temetni nem gondoltam, bár reméltem, hogy nem az árokásással kezdik. Azt sem gondoltam, hogy a retorikával (amit már 10 éve hallunk tőlük) felhagynak. Van akinek tetszik, engem idegesít, de ez sosem volt szempont. Végül is ki látott már olyan politikust, aki nem beszél?

A kiszámíthatatlanságuk viszont egészen szokatlan. Korábban mindig lehetett tudni, hogy mit akarnak, 1998 és 2002 között még pontokat is írtak arról, hogy melyik évben mik kívánnak tenni, ehelyett most látható élvezettel verik szét a meglévő kereteket, miközben újat enélkül is tehetnének a helyükbe. Nem világos, mikor lettek ennyire frusztráltak.
"A nemzeti kérdésben elkötelezetten jobboldali (kettős állampolgárság, Trianon-emléknap, új nemzetpolitikai korszak ígérete)"

Ezek miért is jobboldaliak? Ezek teljesen egészséges nemzeti érdekek! És ezek után a liberálisok csodálkoznak, hogy miért "sajátítja ki" az országot a jobboldal, holott ezekben nemzeti konszenzus kéne, hogy legyen, ezek nem "jobbos" dolgok...
@Metal Warrior:

Pontosan.

Más országokban a liberálisok is nemzetiek, csak mi vagyunk megáldva ezekkel a fröcsögve nácizó hazaárulókkal.
1011 éves feudalizmus

ez kell a parasztoknak, jól nyomják a fides kiskirályok...

jól meg kell b*szni a a parasztokat. agyatlan zombi csürhét.

sajnos Albánia már nem jó példa. akkor mondjuk: épül Új Uganda.

Hajrá agyarok!
Engem meg az lepett meg a legjobban, hogy nyócévig azt harsogták, hogy mennyire fel vannak készülve a kormányzásra, de amikor oda kerültek, csak a kétségbeesett ötletelés ment. És megy most is.

Meg az is, hogy egy polgárjogi szerződés megszűntetését hogy ki tudták zsarolni az emberekből.

Meg az is, hogy a kizsarolt pénzről azt mondták, hogy adósságcsökkentésre megy, közben meg felélik.

Megy az is, hogy le- és hülyének nézik a magyar embert a médiatörvény, az alkotmány,...stb. kétfelé (belföld és külföld felé) kommunikálásával.
@Battlestar Galactica: nem lepődtél volna meg, HA választás előtt tájékozócc...

1. a program lyukat elolvasod...

2. elolvasod a párt alapszabályát... csak arról szól hogy közösen megszerzik és megvédik a közkasszát...

szóval. ha-ha-ha-...

legközelebb légyszives előre tájékozódj... és gondolkozz

ezt a +20 évet már elqrtad az életünkből.
@O_L_I: Határozottan az "a" opciót vallom én is.
Én már azon lepődnék meg ha valamin még meglepődnék.
az iditota retorikaval pont ugyanaz a baj, mint a rasszista retorikaval:
hibas cselekvesre osztonoz.
a rasszista retorika az oka a ciganygyilkossagoknak.
a fidesz iditota retorikaja pedig nehany a valosagtol nagyon elrugazkodott hibas donteshez fog vezetni.
nagyon messze vagyunk meg a godor aljatol.
@igényes: Az ex leszámolási kormánybiztosunk erősen elkezdett pr-ozni. Lófasz sem fenyegette meg! Ezzel próbál magának szimpátiát kelteni a szegény szerencsétlen áldozat látszatát keltve. Az idehozott csűrhéje közben szétlopja a kerületet. Istók Ede urambátyó Hajdú Vármegyéből épp a kerület pénzén gondolta, hogy betör a nagy tőzsdeguruk közé. A törvény tiltja, ő még is olyan cég részvényeit vette meg a szarért-húgyért eladott OTP részvények árán, amely cégben ő maga is és Papcsák úr is tulajdonos. Kvázi hazavitte a kerület pénzét!
Második hullámban majd Istók sógora, a vagyonkezelő új vezérigazgatója kapcsolódik be a történetbe, amikor a kerület intézményeinek gépészeti felújításait majd a Papcsák cég fogja csinálni. Közbeszerzésről ne is álmodjunk, azt Papcsák egyszemélyben felügyeli. Bezárult a kör!
@Link Elek:
Vagy már alulról nézegetjük.
Nekem az volt a meglepetés, hogy kiderült az idióta szociknál is vannak bénábbak.
Nincs itt semmi meglepő. Az előző Fidesz-kormány sokat hibázott és nyakában lógtak a kisgazdák, mert kellettek a többséghez. Vesztettek is 2002-ben. Most csak a KDNP-t kell elviselniük, de rájuk már nem a parlamenti többséghez van szükség, hanem a kétharmadhoz. Micsoda különbség! Egyszerűen arról van szó, hogy kihasználják a kétharmados többség adta lehetőségeket és erre támaszkodva úgy kormányoznak, hogy minél biztosabb legyen a győzelmük három év múlva. Mert nem lesz itt előrehozott választás, bárki bármit mond.
@a-kis-herceg: Miért? Volt programjuk? Nem mondtak semmit! ezért gondolták sokan, hogy "húúúú bammeg, ezek aztán tudhatnak valamit!"

Alapszabályát? Nem olvasok ponyvát!

Elkúrtam. Ha benyalom magam közéjük akkor most én is droidként éltetném a Nagyvezírt és szarnék a nyuggerekre meg a zemberekre. Tanácsadnék százezrekért, meg ilyenek. Sajnos az én gyomrom ennél kényesebb volt.
Gyerekek monnya má meg valaki, hogy a zsebre vágott kéz vmi. egyencucc?
Szili Színváltó Katalin az Állatkerti életképek c. műsorban zsebre vágott kézzel szónokolt végig.
Azért kell állandóan minden és mindenki ellen harcolni, mert az állandó "veszélyben vagyunk" érzés fenntartásával lehet a tábort egyben tartani (még). Békeidőben ez a "sereg" már szétszéledt volna.
Sajnos nem leptek meg. Éppen azt teszik, amire számítottam tőlük. Ezért nem fog itt tartani a Túró Rudi sem. :-(
@kaqkkfioka:

Tizenkét éves korában egy balesetben elvesztette a bal kézfejét.
@Battlestar Galactica: nem. nem volt programjuk. volt egy bulsit iromány +beszéltek szarságot a nagy hiányról... el kell engedni és abból lesz fellendülés:)

aki ilyen pártokra elmegy szavazni, az hüjje... az kenyér helyett szart eszik...
Ha ez így van elnézést kérek tőle ezen nyilvánosság előtt!
És tájékozatlan bunkó voltam!
számomra az az egyszerűen fantasztikus bennük (a fideszben), hogy átlagosan minden héten alul tudják múlni az addigi önmagukat. káprázatos természeti jelenség, ilyet emberi kéz nem képes alkotni!
@kaqkkfioka:

Ez most ugye a vicc helye volt...
Egyik keze amputált, nem?
Jó van késtem pár percet
Csak börtönökre legyen pénz, a többi nem érdekes.
@a-kis-herceg:

Jól nyomod

Mondjuk ezzel a névvel egy szeplelket képzelek...
Hát, barátom, ha szerinted jobboldali ideologikus a kormány és véget ért a posztkommunizmus, akkor téged ennek a szónak a jelentésének megmagyarázásakor valaki nagyon átbaszott. Tudod, a kommunista nem azt jelenti, hogy gyurcsánytakaroggy, hanem azt, amit most a drága jobboldalod művel.
@a-kis-herceg: Kérdezek tőled valamit:
Ha kurva éhes vagy, és egy tányéron van két pondró. Az egyik kis nyeszlett, a másik szép kövér. Ha meg kell enned az egyiket, melyiket választod?

Helyes válasz a Kapitány és Katona c. film alapján, és én is ezt vallom, hogy a nyeszlettet kell megenni, mert mindig a kisebbik rosszat kell választani. A sok hülye most bezabálta a kövér férget és épp most fekszi meg a gyomrát!
@dbeata: pubertás kori változékony hangulat...

igaziból nem tudom hogyan viseljem a felismerést hogy elqrtuk az elmúlt 1011 évet, nem kicsit! nagyon!

reménytelen ország. öngyilkos nemzet.

ha a viktor bácsi (+dajcs+smit+matolcsi+pintér+lézer+szíjártó+kósa) csak eszembe jut sírni tudnék. végtelenül szégyellem az országot.

(csak ha vki ballibezni akarna, hasonló érzést tud stimulálni: kósánékovimagdi+kovácspinabubuslaci+gyurcsótány+ stb)

@Battlestar Galactica: értelmes ember soha nem kerül ilyen helyzetbe... előre lehet gondolkodni. egy ország helyett pár ember nem tud... de analóg az ország közössége az egyénnel. ne kerüljön ilyen helyzetbe...

ergó megérdemli a paraszt magyar hogy eltapossák...
A Fidesz politikája egyáltalán nem ideologikus, pláne nem jobboldali. Ők színtisztán azt teszik, ami a legnagyobb népszerűséget hozza.
Megint egy emeletes baromság!
Az hogy itt ugymond hangzatos hülyeségekkel foglalkoztok amit állítólag Fideszék csinálnak, az tipikus esete hogy nem a lényegre koncentráltok. Baszkikám, megmutatta a kormányunk hogy a piacról, imf nélkül is képes stablian finanszírozni működését az országnak. De ti most nyaljatok segget konbenditnek meg egyéb nyomorult liberális okostojásnak.
Így igaz, szavazz csak következő alkalommal is rájuk...
Miért ilyen sűrgős az alkotmányt megváltoztatnia a FIDISZnek? Az új alkotmány januártól lép életbe.
Azt gondolom, nagyon nagy pénzügyi facsarásra készülnek.És mivel tudják abból országos nagy gáz lesz, előtte gyorsan be akarják alkotmányozni többek között azt, hogy a gazdasági helyzetre hivatkozva a nyugdíjpénztár után megcsapolhatják az egyéni számlákat, egyéni vagyonokat is. És ha valakinek ez nem tetszik azt a terrorelhárító kommandójuk fogja le,és az a bíróság fogja elítélni, ami az ő kenyerüket eszi.És minderre akkor már alkotmányos joguk lesz! Teszik majd mindezt magyar emberekel a keresztényi szeretet, az Isten és a "magyarság" nevében a himnusz szavaival takarózva. Nem lehetséges ez?
@jobbcsapott: "megmutatta a kormányunk hogy a piacról, imf nélkül is képes stablian finanszírozni működését az országnak."

gwahahahahahahahaaaa:-DDDD

baszki, ez melyik orszagban van?:-DDDDDD
A demokratikus centralizmus nemzeti valtoza, by FIDESZ.
Ki lepodik meg ezen?
@jobbcsapott: nézz utána, hogy mekkora a kamatterhe az egyiknek és a másiknak! meg fogsz lepődni!
@jobbcsapott: Kiváltotta az IMF hitelt deviza kötvénnyel, de ha az MSZP dobott piacra deviza kötvényt egyből magyarság ellenes volt.

A liberális szóval meg akkor vádaskodj, ha tudod mit jelent.
Engem messze a legjobban az zavar, hogy teljes mértékben hülyének nézik az embert. Belehazudják a kamerába ugyan azt hússzor, mindenhol belemásznak az ember arcába, kirúgják akinek nem tetszik, és annyiszor mondják el a butaságaikat, hogy már attól tartok ők maguk is elhiszik.

Azon viszont mindig elgondolkodok, hogy vajon a reakciókat figyelik? Pl az index blogketrecet? Mert itt aztán kapnak apait anyait... és mintha lepattanna róluk. Vagy lehet dajcstomi az egyetlen akinél be van kötve az internet, és a többi fideszes csak a nyugdíjatok leveleit olvassa és hízik a mája, hogy milyen kurva jól csinálják?

Amúgy maguk az intézkedések nem is olyan rosszak minden esetben, magyarországnak ez kell, nem a liberális töttyögés. De ha lehetne jól is csinálni, akkor miért csinálják rosszul?
A szavazásnál miért nincs egy olyan választási lehetőség, hogy "számomra semmi sem volt meglepetés, mert én eddig is tudtam, hogy a Nagy Pártvezér és a haverjai eddig is hülyék voltak" - elég csak megnézni, az eddigi 23 évük alatt hányszor váltották-változtatták az "elveik"-et, és máris, intelligens ember nem szavazott rájuk.
A baj csak az, hogy nincs alternativa.
@dbeata:
dbeata 2011.04.01. 15:34:17
@kaqkkfioka:

Ez most ugye a vicc helye volt...
Egyik keze amputált, nem?

Ha igaz akkor nem volt vicc.
@kaqkkfioka:

Ok. Szerintem se vicces, nincs harag (remélem).
@kaqkkfioka: Még nem nézegetjük alulról, de már elértük a szart, és abban süllyedünk lefelé. Nagyon megütni meg fogjuk magunkat.
@dbeata: szerintetek ez nem vicces???
@dbeata:
Nincs. Önkritikát gyakoroltam.
De attól még a szememben független színváltó.
@Takony_fősámán:
Én a narikra értettem a zsebre vágott kezet (fentebb olvashatod), mert szinte mindegyik mindenhol.
Szilivel mellényúltam,rám szóltak, gugliztam, elnézést kértem. Ez úgysem divat.
@Takony_fősámán:

Rágod még egy kicsit te is?
Kedves posztíró!
Ha neked Gyurcsány posztkommunista, akkor neked lövésed sincs arról hogy mi a posztkommunizmus.
Vagy ez valami kötelező prolog a blogok elején?
@Monsanto:

Anyukám szerint (aki picit jobban ért a politikához, mint én) direkt nem reagálnak semmire, nem magyarázkodnak. Amíg nincs hangos tüntetés, nem reagálnak semmire se. Hiszen akkor végeláthatatlan magyarázatáradatba kezdhetnének. Ami ugye már önmagában is gyengítő hatású. Addig meg átzavarják mindent amit akarnak. Amúgy szerintem is vannak jó dolgok is, amiket szeretnének, de az ár túl magas, amit fizetni kell érte (szabadság, demokrácia).
@dbeata:
Akkor marad a tömeges fotó nézegetés a Kossuth téren.
@kaqkkfioka:
Látom, te is inkább pacifista vagy. Nem borítod rájuk az asztalt. Nem baj, majd 7 év múlva...:-)
süti beállítások módosítása