Délnyugaton a nap süt, a helyzet borús
A hétvégén Pécsett és Barcson jártunk, hogy megnézzük, mi van a rokonokkal, hogy zajlik az élet. Előzetesen Barcs tűnt izgalmasabbnak, Pécsett évente többször is megfordulunk, de a drávamenti határvárosban nagyon rég nem voltunk. Hát zajlik az élet, de, miként a magyar vidéken általában, a kilátások itt sem túl fényesek.
A barcsi látogatásnak a helyi TSZ és a tejüzem vállalati majálisa adott ízes keretet: sörök, birkapörköltek, traktorok és talicskaverseny közepette beszéltük meg a dolgokat. Nagyon szép a baranyai és somogyi vidék - mediterrán, mondják ők - a folyópart ilyenkor még szúnyogmentes, de van egy nagy gond: kevés a munka. A pécsi rokonok is kénytelenek a tavalyi kulturális fővároson kívül keresgélni, ha dolgozni akarnak: ki Bólyba, ki Szigetvárra jár, közben Ausztriába és a nyugati határszélre kacsintgatnak. Barcson még inkább ez a helyzet.
A sógor a Tüzépen dolgozott, télen "ideiglenesen, márciusig" nem alkalmazták, mert olyankor senki sem építkezik. Március rég elmúlt, azóta munkanélküliként reluxát és ablakot szerelnek. Értenek hozzá, még Tamásiba is eljárnak, na nem a közeli Drávatamásiba, hanem 130 kilométerre Tolnába. Szerencsére adódott lehetőség Németországban, egy ott dolgozó ismerős ajánlásával hamarosan ki tud menni, még németül sem kell tudni. Házpanelek szalag mellett, a gyár egyik felében csak németek, a másikban csak magyarok dolgoznak. Nem is volt kérdés, menjen-e, a nyelv meg majd ragad, horvátul is megtanult hallás alapján. Negyven fölött, a gyerekek felnövésével megint könnyebben mozdul.
Ez jó, ez végre lehetőség, erre iszunk pálinkát is. A pörkölt közben nagybátyámmal számba vesszük a közös pécsi ismerősöket az én huszonéves korosztályomból: kiderül, hogy a különböző érdeklődés és tanulmányok dacára kettőjük kivételével mindenki külföldön találta meg a számítását - Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Spanyolországban és Németországban. Faggatom tovább nagybátyámat: és mi van Barcson, mi van itt a TSZ-ben? Elvégre Barcs ott fekszik a horvát határon, hangulatos kisváros a Duna-Dráva Nemzeti Parkban. Turisztikailag vonzónak tűnik. Akadnak is vízitúrázók, néha ő is visz túrákat, a strand és a kikötőrész a Dráván szépen ki van építve. Még termálfürdőt is építettek, ez Magyarországon lassan az alapinfrastruktúra részévé válik. Szemre minden adott, hogy a dolgok működjenek.
Meséli, hogy a TSZ a tulajdonosváltás óta egyre jobban működik, például már nem lopják a sertéstápot, mivel kirúgták azokat, akik lopták. A szomszédos tejüzem másik tulajdonoshoz tartozik, de biztató, hogy pár éve csődközeli helyzetben volt, azóta viszont már új üzemet is beállítottak a termelésbe, igaz Baranyában, Kacsótán. Nagy méretben, TSZ-szinten, úgy tűnik, létezik működő mezőgazdasági modell. Csak legyen, aki a mezőgazdaságban akar dolgozni. Külön motiváció lehet, hogy a TSZ-ben van kódolatlan wifi.
Hát ilyen mostanában a helyzet délnyugaton. A majális focimeccsét a tejüzem nyerte 7-2-re.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Bartus László: Az Unió első fasiszta állama 2011.05.19. 16:28:24
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szülővárosom és középiskolám városa.
Nem sok élet volt ott évekkel ezelőtt sem, látom a helyzet azóta se jobb...
Pedig. :(
Hogy a mezőgazdaságban ki fog dolgozni? Jó kérdés. Losonci Bálint gyöngyöspatai borász szerint a hatvan-hetven évesekre lehet csak munkát bízni, a fiatalabbak nem nagyon akarnak fizikai munkát végezni, ráadásul nem is bírják:
hetivalasz.hu/itthon/heccfalu-37537