Az álbaloldal bukása

2011.05.27. 08:00 masemalszom
Gyurcsány, Mesterházy, Puch, és a modern, európai értelemben vett rötyi
 
 
 Az MSZP nem a baloldal. Az MSZP utolsó esélye a megújulásra viszont valóban a baloldal esélye – csak másképp. A baloldal igazi esélye az, ha az MSZP végre végleg eltűnik a színről. Úgy, ahogy van. Gyurcsány, Mesterházy és Puch mindent meg is tesznek ezért, innen nézve csak üdvözölni lehet áskálódásukat. Mi is ennek a tétje? Hogy a megmaradt tizenhárom nyugdíjas szavazójuk kinek fog tapsolni a majálisokon? Osszák be, ez az ő ügyük. Túlléptünk rajtuk.
 
Gyurcsány soha nem tett még annyit egy baloldali reneszánszért, mint most. Akár átveszi az MSZP-t, akár új pártot alapít, elbukik. Lehúzza magát a modern, európai értelemben vett rötyin. Megszerezhet négy, akár hét nyugdíjast is, lesz kit simogatnia a lakossági fórumokon. Mi köze ennek a baloldal sorsához? Semmi.
 
Merthogy vele együtt a ballibnek is vége van, el kell válnia végre a baloldali gazdaságpolitikának a piaci fundamentalizmustól. A liberális fejekben is rendbe kell végre tenni a fogalmakat. Gordon, ha jön, ha nem, baloldaliként többé nem pozícionálhatja magát. (Persze nem is akarja, elege volt az Internacionáléból.) Amit hoz, sokaknak vonzó lehet ugyan, de legalább már tudjuk, ki beszél. A kései SZDSZ után most az MSZP is oda tart, ahová való: „a történelem szemétdombjára” – ahogyan mondani szeretik.
 

A politikai inga balra tart, de ott már nem őket fogja találni. És ez így van jól. Nagy érdeklődéssel várjuk az álbaloldal szombati pártszavazását. 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr82925736

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy évvel a fülkeforradalom után 2011.05.27. 10:52:25

Alig hisszük, de egy teljes év telt el a II. Orbán-kormány ciklusából. Mindnyájan túléltük, a kormány éppúgy, mint a polgárok, de mégis hogyan? Az ősz haj…

Trackback: Richard Quandt - ZSÉMBES EURÓPAIAK 2011.05.27. 09:02:54

Az egyesült Európa közös célokról, értékekről és kölcsönösen elfogadott módszerekről alkotott utópikus víziója bomlani látszik – legalábbis az Atlanti-óceán túlpartjáról, ahol élek.Úgy tűnik, az első zavaró tényező, hogy az európaiak túl későn is...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1.Azt te tudod, hogy a még mindig 2. legnagyobb pártról beszélsz?

2. A tiszta gazdaságpolitikai baloldaliság már nem létezik, sehol Európában sem. Világnézeti baloldaliság pedig elég erősen jelen van az mszpben. Van Európában is minden: centrista, ballib, konzervatív-liberális, erősen konzervatív, mérsékelt balos stb., hogy a modern néppártiságot már ne is említsük.

3. Az MSZP csak egy párt, minden párt saját maga válaszolhat a különböző társadalmi kérdésekre, egy ideából is többféle válasz levezethető. Minél nagyobb a párt, annál többféle válasz, annál többféle idea, árnyalat jelenhet meg benne.
A legjobb az lenne, ha a fityisz és orsós bandájával együtt tűnne el a színről, és nem venné el a tisztességes emberek még megmaradt önbecsülését is. Nagyon elég volt belőlük.
A Fidesz, a Jobbik és az LMP mellett nem sok tér maradt még bármilyen baloldal számára.
Egyetértek, de ezt tegyük hozzá:

A FIDESZ nem a jobboldal. A FIDESZ utolsó esélye a megújulásra viszont valóban a jobboldal esélye – csak másképp. A jobboldal igazi esélye az, ha a FIDESZ végre végleg eltűnik a színről....
Egyetértek, de ezt tegyük hozzá:

A FIDESZ nem a jobboldal. A FIDESZ utolsó esélye a megújulásra viszont valóban a jobboldal esélye – csak másképp. A jobboldal igazi esélye az, ha a FIDESZ végre végleg eltűnik a színről....
@Lord_Valdez: A Jobbikot a két "kormányzó" párt töketlenkedése erősítette meg, az LMP-t szintén. Normális nagy pártok esetén mindkettő marginális párt maradt volna.
@Medx: És mindkét "kormányzó" part baloldali, csak a fidesz szélsőbal, az mszp kicsit liberális beütésű bal, mindegyik kommunista, az mszp kevésbé.

De a fidesznyikeknek nem ez számít, hanem az, hogy ha a vektor azt mondja, mi pedig jobboldal vagyunk, akkor azok vagyunk. Pedig dehogy.
A posztíró egyet felejt el, hogy már egy éve nem az MSZP kormányoz, az emberek mindig az aktuális kormányt utálják.
Én már nagyon régen nem hallottam, hogy valaki is Gyúrcsányozott volna, az ismerőseim, kollégáim stb. körében. Mindenki Orbánozik, fogalmuk sincs már, hogy miért utálták Gyúrcsányt.
@the_line: "A tiszta gazdaságpolitikai baloldaliság már nem létezik, sehol Európában sem."

Nemtom, pár skandináv ország (pl. Svédország) eléggé masszívan balos. De különben sincs értelme a mondatnak: mindenféle ideológia van, max nem kormányoldalon..

"Azt te tudod, hogy a még mindig 2. legnagyobb pártról beszélsz?"

Amelynek a pozíciója pontosan annyira kiérdemelt és stabil, mint az 1., a 3. és a 4. legnagyobb pártnak. A magyar országgyűlésben minden párt csak jobb híján van ott, annyi hiányzik, hogy jöjjön egy rendes újpárt, és az egész garnitúra leomlana, mint a kártyavár.

"Minél nagyobb a párt, annál többféle válasz, annál többféle idea, árnyalat jelenhet meg benne."

A maszop esetében mondjuk inkább úgy, hogy annyiféle egyéni érdek.
Ezt a sok baromságot hogy bírtad összeírni?
És persze már megint címlapos. :(

Ma már nem létezik olyan, hogy jobb és baloldal. Hacsak nem Thürmeréket vesszük, mint balos párt...
A rákosista+horthysta fideszt sem lehet igazán besorolni oldal szerint. Mszp meg sohasem volt baloldali. Mindigis a vállalkozók érdekeit képviselték.
@the_line: hehe... látom, nem csak én gondolom így. :)
@Lord_Valdez: a fidesz neokon, a jobbik nemzeti-szocialista, az elempé zöld - klasszikus szocdemek vagy szoclibek nincsenek a színen (és nem is voltak).
@Weöres Dániel: A fidesz neokon, a jobbik maga sem tudja mit akar de azt nagyon, az LMP az SZDSZ zöldre festve, az MSZP meg kleptokrata.
Évek óta olvasgatom az ilyen "tűnjön el" írásokat, csak nem akarnak elapadni. Az ebben tetten érhető mentalitás viszont kontraproduktív: növeli a politika erőszakosságát, elutasítottságát, a szereplőkben növeli a félelmet, s álmegoldásokhoz nyúlnak. Ergo még tovább romlik a politika minősége, nem alakulnak ki normális viták, a kompromisszum kultúrája, helyette majd egy nagyról és erősről álmodozunk majd, aki megmondja a frankót.
Örülnék, ha az MSZP az összes vezetőjével végleg eltűnne, de a bal-jobb felosztásnak valóban nincs már sok értelme.
Hogy a megmaradt tizenhárom nyugdíjas szavazójuk kinek fog tapsolni a majálisokon? Osszák be, ez az ő ügyük.
Ez patent...
gondolom az 1884-es választások után 1 évvel ugyanezt leírtad volna a FIDESZről is, hogy hát kb. érdemes eltűnniük, mert nekik aztán babér soha többé.

aztán vannak, akikbe több bölcsesség szorult, mint beléd.
@Weöres Dániel:
A Fidesz úgy neokon, ahogy én űrhajós. A Fidesz egy echte szocdem párt, ne tévesszen meg a nemzeti romantikus pátosz.
A Jobbik keményen antiglobalista, etatista, tőkeellenes, népi romantikus, völkisch stb.
Az LMP zöld, antiglobalista, third way.
Klasszikus szocdem, szoclib nincs, de ez mind, mind baloldal.
@Lord_Valdez: Bármilyen baloldal számára nem igazán van tér. Az a klasszikus felállás ahol a baloldal értelmezhető mára nem igazán létezik errefelé. Akkor amikor a baloldal született ez egyzerű volt: az egyik oldalon ott álltak a tőkések, a másikon ott a munkások.
Ma a munkások nagy része Kínában dolgozik, már ha nem épp ipari robot végzi az adott feladatot. A munkáltatók nagy része is ott van. Van egy igen széles eltartott réteg (ide sorolható a nyugdíjas, a közszolga és a szociálisan rászoruló is), és van állam bácsi. És vannak emberek/cégek akik még dolgoznak. Itt aztán lehet filózni azon, hogy az-e a helyes baloldali viselkedés ha a dolgozóktól illetve az őket foglalkoztató cégektől elvonunk és odaadjuk azt az eltartottaknak, vagy az ha hitelt veszünk fel és azt osztogatjuk szét ugyanezeknek, vagy ha inkább megpróbáljuk a gazdasági környezetet úgy alakítani hogy a dolgozóknak illetve az őket foglalkoztató cégeknek legyen jó. Csakhogy ezt az eltartottak rovására lehet megtenni - akik ugye szegény, rászorulók. Ott ül Gazsi a kocsmában és büszkén vállalja hogy ő nem dolgozik mert rászoruló, és a farkából is megél.
@Lord_Valdez: "A Fidesz egy echte szocdem párt, ne tévesszen meg a nemzeti romantikus pátosz."

nemzetiszociál...demokrata :DDDDDD
@politologus: Én úgy érzem, hogy a magyar politikában nem létezik egy konszenzusos irány, amihez tartaná magát minden párt, bármelyik is legyen éppen kormányközelben. Nálunk 4 évente vagy akár gyakrabban is valami teljesen mást kell csinálni, mint addig. Így aztán nem haladunk sehova, hiszen folyton újra kell szervezni mindent és nulláról indulni. Vitának, érvelésnek, kompromisszumnak nyomát sem látni soha, nálunk az érzelmi politizálás vert gyökeret.
@Lord_Valdez: Tisztán neokon sem lehet valaki. Kis hazánkban ugyanis az eltartottak a fő szavazóbázis. Aki keményen fellép ellenük az menthetetlenül bukásra van ítélve. Lásd 2002, jóléti rendszerváltás programja.
@midnight coder: az elempének a szadesz gazdaságpolitikájához nem sok köze van.
@Lord_Valdez: fidesz mint szocdem? nekem eddig úgy tűnt, 2010 óta következetesen csinálják ki mindazokat a társadalmi rétegeket, akikre a szocdemek építeni szoktak.
@Lord_Valdez:

Egykulcsos adót megvalósító párt nem lehet szocdem, ez tény.

A munkavállalók jogait letörő párt nem lehet szocdem. Ez a másik tény.

A Fidesz addig volt csak balos populista, amíg kormányra nem került, ott kiderült, mi is valójában. Bizony, neokonzervatív, populizmussal megspékelve. Hogy államosít, annak pusztán üzleti okai vannak, így könnyebb kifizetni az embereit.
Elemezhetjük jövő karácsonyig ki kicsoda,a jelmez alatt ki van,és mennyire meggyőzően tud hazudni,a végeredmény ugyanaz.
Sajnos.
Ez nagyon gyenge, felületes megállapításokkal. Ez meg egyenesen röhej: "Gyurcsány soha nem tett még annyit egy baloldali reneszánszért, mint most."
Gyurcsány ma is a baloldal szétverésén és saját maga hatalomrakerülésén dolgozik. Igaz, ha sikerül az MSZP-t is teljesen tönkrevágnia az ország után, létre jöhet egy új baloldali párt. No nem Gyurcsány részvételével. Neki helye a Milliárdosok avagy Szélhámosok Pártjában van.
@Weöres Dániel: Az LMP-nek van gazdaságpolitikája ? Mert az hogy ellenzékből beszélek mindenféle zöldségeket abban a megnyugatató tudatban hogy a következő 20 évben aligha fogja megvalósítani őket bárki is, még nem gazdaságpolitika.
@Pontos: Mondjuk az tényleg elég vicces volt, hogy egy magát baloldalinak hazudó párt élén egy privatizélésből meggazdagodott milliárdos állt.
@Pontos: Szövegértés. Szerintem a poszt pont arról szól, amit te a kommentben leírtál, így kell érteni a "reneszánszt"...
Egyetértek a cikkel, így legyen!

Lehetőleg az utóharcokban minnél kevesebb veszteséggel...
A Fidesz egy echte hülye párt. Innentől tökmindegy, hogy neokon, szocdem, fasiszta vagy mi, mert az irányításában túl sok a semmihez sem értő hülye.
"Nincs bal és jobb..." hol is olvastam?! :)) Az tényleg vicces, hogy itthon a baglyok tényleg nem azok, aminek látszanak. A Fidesz pl. sztem simán nemzetiszocialista.
Aki kapitalista, az nem baloldali. Magyarországon a fidesz igyekszik inkább fenntartani a baloldaliság látszatát, lásd bankadó, persze hülyén csinálja, illetve úgy, ahogy hagyják.
Egyetértek, én is ezt mondom már jó ideje, sajnálattal láttam, hogy az MSZP nem tűnt el a nagy zakó után. Mondom ezt úgy, hogy távolról sem vagyok kormánypárti, hogy finoman fogalmazzak.

Fura, de az MSZP léte a Fidesz számára a legfontosabb: a kormányzási balfaszkodás és az általa nyújtott ideológiai vegyesfelvágott felett az MSZP a "közös ügy", ami összetartja a szurkolóit, ez biztosítja az alapot a keresztes hadjáratra. Ezért tart még most is az ország politikai élete a mindent megfojtó egybites komcsizásnál, libsizésnél és nácizásnál.

Az MSZP eltűnése mindenkinek jó lenne, kivéve a hardcore Fidesz és MSZP szimpatizánsokat.
@Bockó: A kapitalizmust mint alapvető gazdasági rendszert csak az igazán szélsőséges pártok szeretnék megszüntetni, a többiek maximum a szabályozottságának és az újraelosztásnak a mértékében különböznek.
Szóval nem, a "kapitalista" (akármit is jelentsen ez), az nem jelenti azt, hogy nem baloldali.
De egy nagy baromságot firkáltál ide. Azt is elfelejtetted megírni, hogy akkor ki a baloldal? Talán a Thürmer Gyula, vagy a TGM, vagy talán te vagy az? Azt kívánom, hogy addig ne is aludjál egy percet se, amíg nem tisztázod magadban az élet a világmindenség meg minden kérdését...
Amúgy az lenne a legszerencsésebb, ha a jobboldali pártok is eltűnnének a büdös francba, és végre a "minden hatalmat senkinek" filozófiája érvényesülne.
A bal- és jobboldal különbsége mindenekelőtt a pénzről szól.
Az MSZP csökkentette a jövedelmi különbségeket, ha nem is sokkal (részben az SZDSZ ellenkezése miatt kevésbé, mint akarta). A Fidesz már most nagyon megnövelte a gazdagok javára (a kevesebbet keresők adóját megemelte, a többet keresőjét drámaian csökkentette). Tehát az MSZP alapvetően baloldali politikát folytatott, a Fidesz pedig durván jobboldali politikát folytat. A nemzeti sóder és a durva önkény a Fidesz részéről csak logikus tartozék a jobboldaliságához.
Az egyetlen esély: bajnai.
De annak meg több esze van annál, minthogy egy ilyen maszop-féle csődtömegben járassa le magát…
durva a cenzúra ...
Kedves posztíró!
Hogy te mekkora gyökér vagy vazze. Ezért a szösszenetért kár volt az idődet pocsékolni. Bár ha ez okoz számodra igazi kielégülést, ám legyen. Mindenkinek lehet kedvenc perverziója.
@Nyers Fa: érdekes kollégáid, ismerőseid lehetnek.

Orbán Viktort nyilván sokan utálják, különféle okokból. Most miniszterelnök, de 2002-2010 között nem volt az, mégis az egyik legmegosztóbb politikus volt akkor is, az őt utálók milliós táborával a háta mögött.

Na most képzelj el egy hasonlóan megosztó személyiséget, aki ráadásul - a saját pártja szimpatizánsainak jó része által is elismerten - tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország minden eddiginél mélyebbre süllyedjen mind gazdasági, mind erkölcsi értelemben.

Hidd el, senki sem felejtette el Gyurcsány Ferencet, amennyiben ebben az országban beszélhetünk örök érvényű dolgokról, na ő annyi időre ki is írta magát a jövő nagy embereinek kiskönyvéből.

De a cikk nem is elsősorban róla szól, hanem a hitelességét - részben Gyurcsány miatt - elveszített MSZP-ről. Tényleg van hely egy új párt számára a baloldalon, mint ahogy a Fidesz számára is volt hely 1993-ban a jobboldalon.
@the_line: Az Mszp egy erőteljesen elhasználódott törpe, ami egyre jobban lejjebb csúszik. A koncon marakadó kutyus képe nem vonzó.
„ A baloldal igazi esélye az, ha az MSZP végre végleg eltűnik a színről. Úgy, ahogy van. ”
„Merthogy vele együtt a ballibnek is vége van, el kell válnia végre a baloldali gazdaságpolitikának a piaci fundamentalizmustól. ”
Ámen, testvér! Ámen...
„A politikai inga balra tart, de ott már nem őket fogja találni.”
Ez csak akkor lesz igaz, ha az új baloldalként fellépő erők (akárkik is legyenek) képesek lesznek a gazdasági hatékonyságot és az emberséget összeegyeztető konkrét, végrehajtható programot kidolgozni. A feladat önmagában is nehéz, ráadásul nincs hova fordulni segítségért, mert a maszop ámokfutása, nem volt más, mint az európai szociáldemokrácia ámokfutásának különösen alpári, aljas változata.
Ui.: Ha lehetne ezt a nyugdíjasozást mellőzni...
@midnight coder: te egész pontosan azt írtad, hogy ők egy zöld szdsz. gazdpollal kapcsolatban teljesen mást mondanak, mint a szadesz, tehát nem olyanok, mint a szadesz. az, hogy konkrétan mennyire zöldség, amit mondanak, ebből a szempontból indifferens.
"A liberális fejekben is rendbe kell végre tenni a fogalmakat."

Rossz a címzés. A liberális fejekben rendben vannak a fogalmak. Évek óta tiltakozom az ellen, hogy lebaloldalizzanak, de újra és újra megkapom a baloldali címkét. Főleg jobbról.
@Nyers Fa: Én még mindég emlékszem rá hogy miért
volt tragédia gyurcsány hatalomra kerülése és nem is fogom elfelejteni.Nem azok közé tartozom akik
3 nap után mindent elfelejtenek.Viszont ő az az ember aki szétverte az MSZP-t.Ez az egyedüli érdeme.Gyurcsány az MSZP-nek az mint Torgyán a
kisgazdapártnak volt.Köszönjük feri!
A lényeg pedig az hogy végre hosszútávú a magyar érdekeknek megfelelő stratégiai célok mentén kormányozzák az országot.Teljesen mindegy hogyan hívják azt a pártot aki végrehajtja.Lehet kritizálni a fideszt.Biztosan lehetne jobban is csinálni,de 20 éve most látom előszőr hogy valakik valóban elkezdtek azokkal a dolgokkal foglalkozni amivel már 89-ben is kellett volna.
@Weöres Dániel:

"Nemtom, pár skandináv ország (pl. Svédország) eléggé masszívan balos."

Ez igaz, de ott sincs tisztán balos gazdpol. Csak balosabb, mint másutt(mondjuk érdekes, hogy ez is változgat a skandinávoknál: szépen lassan van jobbra tolódás, lást nyugdíjmodell, növekvő bevándorlás-ellenesség,ebből adódóan rasszizmus). Persze ott még a jobb is balos a többi európai országhoz képest. USA baloldala meg jobbos amazokhoz képest.

"De különben sincs értelme a mondatnak: mindenféle ideológia van, max nem kormányoldalon.."

Nyilván. Marginális pártként/egyesületként/mozgalomként mindenki lehet olyan elvhű, amennyire csak akar. Egészen amíg nem lesz komoly politikai tényező, kormánypárt, stb. , akkor szinte szükségszerű, hogy az ideológiai hűsége puhuljon.

""Minél nagyobb a párt, annál többféle válasz, annál többféle idea, árnyalat jelenhet meg benne.""
"A maszop esetében mondjuk inkább úgy, hogy annyiféle egyéni érdek."

is. Egyéni- vagy csoportérdek minden nagyobb pártban jelen van. Mióta 1 éve havonta jön ki egy "Lex Név", azóta ezt gyönyörűen láthatjuk.Az, hogy kizárólag ez van, nem igaz.

"A magyar országgyűlésben minden párt csak jobb híján van ott, annyi hiányzik, hogy jöjjön egy rendes újpárt, és az egész garnitúra leomlana, mint a kártyavár."

Igen, ezt régóta várjuk. Volt centrum párt, van LMP, Jobbik. Utóbbiak hoztak változást, az áttörés mégis hiányzik. Amíg ez így van, addig nem érdemes a 2. legnagyobb pártot temetni. A "fehér kocka", az egész elit iránti ellenszenv önmagában nem fog egy pártot sem lemosni.
„Biztosan lehetne jobban is csinálni,de 20 éve most látom előszőr hogy valakik valóban elkezdtek azokkal a dolgokkal foglalkozni amivel már 89-ben is kellett volna.”
Nagy a mi örömünk, csak azt nem érjük, hogy a doktor bácsi a törött lába tmiért hasfelmetszéssel gyógyítja.
@Nyers Fa: nehéz lehet ilyen rövid agyú emberek között tölteni a napokat... részvétem. Arra emlékeznek a tisztelt kollégák, hogy a vécét le kell húzni maguk után?
@the_line: Néző pont kérdése.Én úgy nézem,hogy a harmadik legkisebb,és ha a túlmozgásos hülye gyerek továbbra is ilyen aktív,meglesz az első hely.
@banánosdzsó: minden kötekedés és cinizmus nélkül: én pedig éppen ezt hiányolom. Nem látom, hogy "végre hosszútávú a magyar érdekeknek megfelelő stratégiai célok mentén kormányozzák az országot."
„A "fehér kocka", az egész elit iránti ellenszenv önmagában nem fog egy pártot sem lemosni.”
Attól függ, hogy mekkora lesz ez az undor. Persze önmagában csak a lehetőséget teremti meg. Igény lenne rá:) Szervezni képes, hiteles emberek kellenek és az emberek vágyait megtestesítő racionális program. Ezer, sziszifuszi apró feladat, miközben a hazánkban szokásos hozzáállás az, hogy akad-e vállalkozó, aki megfinanszíroz minket (ezt kijelentést sajna az LMP követte el).
A Szili Katalin vezette Szociális Unió egyik tagjának vagy hívének tolláéból született ez az írás? Esetleg Galló Béla? TGM? Hmmm??
valaki érti, mi értelme volt ennek a posztnak?
@Le_Penseur: Termelőeszközeink(már ami megmaradt)
Külföldi kézben vannak.Piacaink kölföldi kézben vannak.Az önálló erős magyar gazdaság nem létezik.
Pedig a gazdasági függetlenség nélkül politikai
sincs.Magyarországot újra fel kell építeni.Gyakorlatilag a nulláról.
Sok mindent hiányolok én is,főleg a foglalkoztatáspolitika terén,mert az igazából nincs.Bízzunk benne,hogy megbírkóznak a feladattal.
@Bockó: Nah igen, ezért vannak kisebb problémák a magyar "kulturális" baloldallal.
@banánosdzsó: termelőeszközeink sosem voltak, hacsak nem a parádés ikarusra gondolsz, vagy a ganz-mávag kb. 20 évvel a nyugattól lemaradt technológiáira.
a piacaink mindig is külföldi kézben voltak, mert hogy fizikailag is külföldi a külföldi piac.. a gazdasági függetlenség, mint örökös magyar álom, elfelejthető, ugyanis sosem létezett.
Akár igazad is lehetne, DE ez így nem életszerű.
Választásokon ugye csak arra lehet szavazni aki indul. Tetszik, nem tetszik.
Jómagam az Antall rehabilitációs 'hülyeségei' után (felvetette, hogy újra használhatóak legyenek a nemesi előnevek meg amit a kárpótlásnál művelt) megfogadtam, hogy soha, de soha nem fogok olyan pártra szavazni amely nemzeti húrokon játszik - számomra maradtak a bal/balközép/liberális pártok.
Lehet szívesen szavaznék egy új baloldali pártra, de ha nincs hát marad az amire szavazni lehet.
Számomra egyébként messze nem akkora ideológia hiba, hogy a most 40 egynéhány éves Gyurcsány (vagy Orbán) valamikor KISZ-titkár volt.
Ideológiailag az sem zavar, hogy egy globális kapitalista világba valaki a pénzzel is foglalkozni akar, megpróbál alkalmazkodni az őt körülvevő környezethez - ha egyszer kapitalizmus van muszáj vele foglalkozni (az már inkább zavar ha valaki nem vesz róla tudomást - lásd jobboldal)
SZerintem ma a világ sokkal gyakorlatiasabb annál semmint, hogy a pártok is akár, tisztán csak egy ideológiát képviselhetnének.
Mit csináljon szerinted egy baloldal? Védje a munkások érdekeit? Hurrá. Amikor tele van az ország 'egyéni vállalkozóval'? Végiggondoltad, hogy mennyi PÉNZ kell ma ahhoz, hogy valakit dolgoztassanak? Mert ma elsősorban az kell hozzá... Ez már nem a háború utáni klasszikus kapitalizmus és termelés időszaka...
Szerintem neked is definiálni kellene, hogy mit vársz el egy baloldali párttól és ne a klasszikus sablonokban gondolkozz!
Szóval azon is gondolkozz, hogy mi lenne az ami ma életszerű lenne és amivel kormányra lehetne kerülni (elég sokan szavaznak rád).
Gyurcsány is és az MSZP is (ill. Orbán is és a Fidesz is - ugyanaz a generáció) el fog tűnni - csak ez idő.
„Mit csináljon szerinted egy baloldal?”
Olyan gazdaság- és társadalompolitikát folytasson, ami a népi (alkalmazott, egyéni- és kisvállalkozó) érdekeket helyezi előtérbe, a napi politikában és strukturálisan egyaránt. A kommunista (ne legyen piac), ultraliberális (piac, piac über Alles) dogmatizmus között egy működő alternatívát. A probléma átkozottul gyakorlati, a szemt könyvek nem segítenek. sem Marx, sem Hayek.
„Ideológiailag az sem zavar, hogy egy globális kapitalista világba valaki a pénzzel is foglalkozni akar, megpróbál alkalmazkodni az őt körülvevő környezethez ” Persze, csak ez nem lehet felmentés arra, hogy bármit csináljon ennek örve alatt.
Már csak az áljobboldallal kéne csináljunk valamit...
@Sieg: A 'baloldal', vagyis a szocialisták eredeti célkitűzése a nem munkából származó jövedelmek megszüntetése volt. (Láthatod, hogy mivel a nagy gazdasági entitások hatékonyabbak, természetes, hogy lépten-nyomon fuzionálnak, és egy-egy piacot csupán egy maroknyi konszern ural, akikkel szemben az antitröszt törvényhozás meglehetősen esélytelen).

Modern megfogalmazásban valami ilyesmi: www.worldsocialism.org/canada/socmeans.htm

A szélsőséges, mérsékelt és egyéb jelzőknek pedig nincs értelme a politikában (nyilván használják, attól még nincs). Egy irányzat vagy helyes, vagy nem.
@veny: Az áljobboldal jelenleg - és egy ideje már - az mszp. Tágabb értelemben pedig az egész parlament. A tőkének mindenki lefekszik.
@iii:
Ez csak a populizmus kényszere. A 17%-os 15 millióig terjedő adót nem lehetett felüllicitálni csak a 16%-os egykulcsossal.

A munkavállalók jogait pedig a körülmények adják.
Ld. szocdem vs. bepánikolt szocdem
konzervatorium.blog.hu/2008/11/14/tisztazzunk_valamit_az_mszp_szdsz_sohasem_volt_kapitalista

@kanbatu:
Like :)
„A munkavállalók jogait pedig a körülmények adják.”
Azokat meg lehet alakítani, például egy baloldali programmal:)
@muhi: Az én ismeretségi körömet jórészt átlagemberek teszik ki, munkások, diplomások vegyesen. Nem érdekesek, hanem átlagosak, ők a többség, az az 54 százalék aki nem tudja kire szavazna legközelebb. Gyúrcsánnyal nem foglalkoznak, mert őket inkább a jelen érdekli, az meg nagyon szar, szarabb mint tavaly, szarabb mint tavalyelőtt, szarabb mint azelött.
És van egy rossz hírem, ezért már Orbánt okolják.
@Weöres Dániel: Ettől függetlenül a Trianon törvényen kívül még nem volt hagyományosan jobboldali lépésük..
@lorantka_a_gall: Ezeknek a rövid agyúaknak köszönheti a Fidesz a parlamenti kétharmadot, és ezek a rövid agyúak most nagyon dühösek, mert a Gyúrcsány alatt sem tudtak kijönni a fizetésükből, most meg még annyira sem. Ha értenének a gazdaságpolitikához, nem szavaztak volna a Fideszre.
@Nyers Fa: Hát úgy kell neki. Az én ismeretségi körömben javarészt jobban jártak az emberek, mert általában olyanok akik tesznek azért, hogy jobb legyen nekik. Aki a cső végén ül és várja az áldást, az baszhatja.

Ez egyébként minden csak nem konzervatív program. Az SZDSZ ezt hazudta 20 évig, de sosem csinálták meg. Nem is értem mi a bajotok? Szar ha valaki sikeres? Vagy csak az a szar, hogy végre el kéne menni tanulni, dolgozni, képezni magad?
én is drukkolok az mszp kettészakadásának és a két utód-mszp eltűnésének.
ugyanakkor inkább csak ízlésbeli okokból.
ugyanis sztem a (balosok számára) fájdalmas igazság az, hogy ha lenne egy igazi baloldali párt Magyaro-on arra sem lenne igény.
és ha esetleg mégis lenne, ugyan mit tudna elérni egy ennyire nyitott gazdaságnál?
rekord-deficitet, kereskedelmi mérleg hiányát, forintleértékelést, adósságválságot, esetleg egy kis extra inflációt, végül valszeg államcsődöt és IMF-segítséget.
ezért nincs sok értelme egy magyar Chavezre szavazni, még akkor sem, hogy ha létezne.
c'est la vie.
@Gnózis: ezt meg is tudod indokolni, vagy csak fröcsögsz?
klacus, haver!
A saját sikertelenséged és tehetségtelenséged miatt érzett frusztrációdat nyugodtan otthon hagyhatod:)
Ez a poszt egy trollcsapda?
@ny: ?

Nem érzem magam sikertelennek.
süti beállítások módosítása