A május végi Heti Válaszban Matolcsy a világtörténelem és a magyar felemelkedés összefüggéséről értekezik. Adott környezetében egészen természetes kérdésfelvetés. A nemzeti polgári képzelet alapvető balettje arról szól, hogyan helyezkedjünk bele a nyugati polgárság univerzalizáló pozíciójába úgy, hogy valójában nincs esélyünk benne lenni, hanem ahelyett itt csücsülünk függő helyzetben a világpiaci rendszer félperifériáján.

 

A cikk apropója Niall Ferguson brit bestseller-történész könyve arról, hogy milyen kivételes tulajdonságai miatt vált uralkodóvá a Nyugat az 1600-as évektől kezdve. Adott környezetében egészen természetes kérdésfelvetés. Ázsia felemelkedésével a világ ura pozíció elvesztése fölötti nosztalgia, és az annak szimbolikus visszaállítására történő kísérletek a nyugati világ mindennapi gesztusai ma.

 

Ferguson hat európai intézményre mutat rá, amelyek a Nyugat sikerét eredményezték: a verseny, a tudomány, a tulajdonjog, a gyógyszerek, a fogyasztói társadalom és a munkaerkölcs. A katonai hódítások, a gyarmatok és a piac, vagyis azok az intézmények, amelyek révén az utóbbi 500 évben a Nyugat a maga centrális pozícióját a kapitalista világgazdaságban felhalmozta és megőrizte, nem jelennek meg a felsorolásban. De hát nem is az a lényeg az érvelésben, hogy hogyan csinálta meg a Nyugat a maga centrumpozícióját, hanem az, hogy eredeti, belső tulajdonságai miatt hogyan volt erre predesztinálva. The West and the Rest. Ferguson azt szeretné itt mondani, hogy kérem: van akinek jár.

 

Matolcsy megdicséri Fergusont éles szeméért, amivel tévedhetetlenül veszi észre a történelmi fordulópontok lényegét. Ez a nyugati felsőbbrendűség fölött nosztalgiázó lényeg ugyanis szerinte a fényes magyar jövőt vetíti előre. Matolcsy rámutat, hogy „a reneszánsz, a reformáció, az ipari forradalom és a felvilágosodás áramlatai mind a gondolatok versenyéből táplálkoztak, a szellemi verseny megelőzte a tömeges piaci versenyt, ami nemzeti piacot, majd nemzetállamot teremtett”. A szellemi versenyt a verseny szabadpiaci értelmének kialakulása előttre datálni elég bátor, bár kissé történetietlen gesztus. Az ipari forradalom piaci összefüggéseit kihagyni a dologból egyenesen hajmeresztő. Hol volt Ferguson éleslátása, amikor az angolok lezúzták és lemásolták India textiliparát, hogy a saját ipari forradalmukat táplálják vele?

 

Azért ha nem tetszik tudni követni itt az ok-okozati összefüggéseket, ne tessék aggódni. A lényeg az, hogy a Nyugat természetes felsőbbrendűségét igazoló tényezőket visszavezettük egyetlen tényezőre, a versenyre. Ezt pedig visszadatáltuk a szellem birodalmába. Azt nem vehetik el. Enyhén szólva egy vesztes birodalom érvelése ez. Na „ez a kulcs a magyar sikerhez”, mondja Matolcsy. A szellemi potenciál fog minket jogosan visszahelyezni a történelem színpadának közepére. Ha a Nyugat centrumpozíciója attól van, hogy jár neki, és nem azért, mert egy ideig meg bírta szerezni és megtartani, s ha ezt az ősi jogát a szellemi verseny adta meg neki, akkor az valójában nekünk is jár. Hogy a magyar kisbirodalmi balettelőadás tanulságát el ne mulasszuk, a lead össze is foglalja a lényeget:

 

 

Bevallom, általában úgy szoktam a Fidesz politikusairól gondolkozni, hogy alapvetően tájékozott emberek, akik döntéseiket egy meghatározott prioritáslista alapján, racionálisan hozzák meg. Ezt a könnyedén alulinformált, kompenzatorikus vágyálmot olvasva azonban, hogyan fejezzem ki magam, fojtogató kétely fog el azt illetően, hogy a Fidesz gazdaságpolitikai irányának van-e bármilyen köze, akár az érdekvezéreltség értelmében, bármilyen ’realitáshoz’.