Matolcsy Magyarország felemelkedéséről a szellem útján

2011.06.03. 08:13 nurker
A május végi Heti Válaszban Matolcsy a világtörténelem és a magyar felemelkedés összefüggéséről értekezik. Adott környezetében egészen természetes kérdésfelvetés. A nemzeti polgári képzelet alapvető balettje arról szól, hogyan helyezkedjünk bele a nyugati polgárság univerzalizáló pozíciójába úgy, hogy valójában nincs esélyünk benne lenni, hanem ahelyett itt csücsülünk függő helyzetben a világpiaci rendszer félperifériáján.
 
A cikk apropója Niall Ferguson brit bestseller-történész könyve arról, hogy milyen kivételes tulajdonságai miatt vált uralkodóvá a Nyugat az 1600-as évektől kezdve. Adott környezetében egészen természetes kérdésfelvetés. Ázsia felemelkedésével a világ ura pozíció elvesztése fölötti nosztalgia, és az annak szimbolikus visszaállítására történő kísérletek a nyugati világ mindennapi gesztusai ma.
 
Ferguson hat európai intézményre mutat rá, amelyek a Nyugat sikerét eredményezték: a verseny, a tudomány, a tulajdonjog, a gyógyszerek, a fogyasztói társadalom és a munkaerkölcs. A katonai hódítások, a gyarmatok és a piac, vagyis azok az intézmények, amelyek révén az utóbbi 500 évben a Nyugat a maga centrális pozícióját a kapitalista világgazdaságban felhalmozta és megőrizte, nem jelennek meg a felsorolásban. De hát nem is az a lényeg az érvelésben, hogy hogyan csinálta meg a Nyugat a maga centrumpozícióját, hanem az, hogy eredeti, belső tulajdonságai miatt hogyan volt erre predesztinálva. The West and the Rest. Ferguson azt szeretné itt mondani, hogy kérem: van akinek jár.
 
Matolcsy megdicséri Fergusont éles szeméért, amivel tévedhetetlenül veszi észre a történelmi fordulópontok lényegét. Ez a nyugati felsőbbrendűség fölött nosztalgiázó lényeg ugyanis szerinte a fényes magyar jövőt vetíti előre. Matolcsy rámutat, hogy „a reneszánsz, a reformáció, az ipari forradalom és a felvilágosodás áramlatai mind a gondolatok versenyéből táplálkoztak, a szellemi verseny megelőzte a tömeges piaci versenyt, ami nemzeti piacot, majd nemzetállamot teremtett”. A szellemi versenyt a verseny szabadpiaci értelmének kialakulása előttre datálni elég bátor, bár kissé történetietlen gesztus. Az ipari forradalom piaci összefüggéseit kihagyni a dologból egyenesen hajmeresztő. Hol volt Ferguson éleslátása, amikor az angolok lezúzták és lemásolták India textiliparát, hogy a saját ipari forradalmukat táplálják vele?
 
Azért ha nem tetszik tudni követni itt az ok-okozati összefüggéseket, ne tessék aggódni. A lényeg az, hogy a Nyugat természetes felsőbbrendűségét igazoló tényezőket visszavezettük egyetlen tényezőre, a versenyre. Ezt pedig visszadatáltuk a szellem birodalmába. Azt nem vehetik el. Enyhén szólva egy vesztes birodalom érvelése ez. Na „ez a kulcs a magyar sikerhez”, mondja Matolcsy. A szellemi potenciál fog minket jogosan visszahelyezni a történelem színpadának közepére. Ha a Nyugat centrumpozíciója attól van, hogy jár neki, és nem azért, mert egy ideig meg bírta szerezni és megtartani, s ha ezt az ősi jogát a szellemi verseny adta meg neki, akkor az valójában nekünk is jár. Hogy a magyar kisbirodalmi balettelőadás tanulságát el ne mulasszuk, a lead össze is foglalja a lényeget:
 
Miért uralkodott a Nyugat az elmúlt 500 évben? Mi a szerepe a reformált kereszténységnek a Nyugat sikerében? Hogyan tér vissza a Kelet a világ színpadára?
 
Bevallom, általában úgy szoktam a Fidesz politikusairól gondolkozni, hogy alapvetően tájékozott emberek, akik döntéseiket egy meghatározott prioritáslista alapján, racionálisan hozzák meg. Ezt a könnyedén alulinformált, kompenzatorikus vágyálmot olvasva azonban, hogyan fejezzem ki magam, fojtogató kétely fog el azt illetően, hogy a Fidesz gazdaságpolitikai irányának van-e bármilyen köze, akár az érdekvezéreltség értelmében, bármilyen ’realitáshoz’. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr752948832

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tettre kész kormányok 2011.06.04. 19:48:31

Hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki Szima Juditot. A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet (TMRSZ) főtitkárát péntek késő délután óta a szekszárdi rendőrségen a kaposvári nyomozóügyészek. A szaksz...

Trackback: Kiscsalád az új normális 2011.06.04. 19:45:11

1960 előtt az emberi szenvedés egyik nagyon is általános formája volt, hogy egy nő élete során 10-20 alkalommal esett teherbe, abból megszült valahányat és túlélte a gyerekkort mondjuk öt. Akármilyen primitív is egy asszonyállat, az még neki i...

Trackback: Lázár János kalandjai - első év 2011.06.04. 19:18:43

A Fidesz-frakció egy év után ismételten bizalmat szavazott Lázár Jánosnak és vezetőjének választotta hódmezővásárhelyi polgármestert. Nem állítjuk, hogy különös éleslátás kellett volna ahhoz, hogy ezt valaki megjósolja. Bár a szavazóknak mindössze...

Trackback: Mitől fél Orbán Viktor? 2011.06.04. 18:15:59

Pénteken elrendelte Orbán Viktor miniszterelnök budai otthona környékének lezárását Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója. A területlezárás előzménye, hogy a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete hétfőn a Kossuth téren demonstr...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a hivatkozott Niall Ferguson leplezetlen imperialista

pl. www.time.com/time/magazine/article/0,9171,994025,00.html
Ferguson... Matolcsy... mennyi önelégült baromság. Már csak Fuckayama hiányzik a sorból...
Hát, Ferguson nyilván odavan a boldogságtól, h M elvtárs értelmezte és megdícsérte.
Ezek most elolvasnak minden könyvet, amiben van valami keletnyugatos?
És ha már elolvassák, nem lehetne mondjuk értelmezni is? Úgy értem, elgondolkodni azokon a részeken is, amik nem használhatók a saját keletmajmoló újideológiánk alátámasztásához?
Szerintem ez a van-egy-kalapácsom-mindent-szögnek-nézek minősített esete.
Ferguson egy okos ember.
Azt is megnézhetnék, mi a véleménye az állam gzadasági beavatkozásáról, a privatizációról, az inflációról és a nyugdíjrendszerről. Nem csak a delíriumos nagyok-leszünk álmunkat kéne belelátni.
@Martian: Fukuyama a másik oldalon játszik. És az oldalakat nem hunhoni értelemben kell érteni, természetesen.
Bár ha jól látom, ezek mindenbe beleütik az orrukat, ami "jobboldalinak" mondott és maguk is elhiszik, hogy közük van hozzá.
Maargit!
Noormális??!
@regress: Itt vagyok, te kis huncutka. A másikon hiába ocsmánykodsz és ingerelsz, nem tudok reagálni rá, mert a liberállatka poszttulajdonos letiltott, nem szeretne olyanokat látni ott akik mást is szólnak az orbánozáson kívül. Tehát nyugodatn okádhatsz ott rám tovább a haverjaid egyetértő böfögése közepette.
matolcsynak soha sem volt koze sem a jozan eszhez sem a racionalitashoz.
o egy csodacsinalo saman. kar hogy meg soha sehol nem csinalt csodat
de Orban mar szente avatta
@Quadrille Lobster: "hunhoni"

Mi az oka e zsigeri Magyarország-gyűlöletednek?
ez ugye csak vicc...
@popocatepetl: ne izgulj engem is letiltott az a köcsög.a barátaim fele fideszes jókat szoktunk vitázni,pár hordó sör mellett,de senki nem veszi komolyan.40-éves barátságot nem rúg fel az ember ilyen köcsögök miatt.néha kiengedjük a gőzt,aztán elvagyunk egy darabig
matolcsy inkább avval foglalkozzon ami a dolga,ne ponyvát olvasson munkaidőben
@popocatepetl: Ha valaki rühelli ezt a tetves bandát akkor nem Magyarországot gyűlöli csak szimplán realista.. De a te szinteden.. ez felfoghatatlan tudom.
@popocatepetl: én az agyatlan nacionalizmust figurázom ki. Ezek szerint sikerült :)
Az országgal semmi bajom, az nem tehet róla.
@popocatepetl: Ez nem gyűlölet, hanem normális reakció. Matolcsy csak a führeretek szemében egy szent, a normális emberek csak egy bohócnak tartják. Egyébként ha annyira szeretsz fröcsögni, mit keresel agy normális oldalon, miért nem az mno topicjain momdod el magvas véleményedet. Ott aztán igazán tolerálják.
@Quadrille Lobster: +1

Azért mert Matolcsy olyan amilyen nem kellene Ferguson művét is elítélni, nem mintha a posztban bármi szerepelne ami megközelíteni a figyelemre méltó ellenérvek vagy a kritika szintjét.

A probléma nem a hivatkozott alapmeglátásokkal van, ahogy a keleti szeles divathullámnál sem, hanem sokkal inkább azzal, ahogy azt a Narancs Bárban értelmezik a "nagyjaink", és ahogy megpróbálják alkalmazni, vagy jobban mondva, ahogy megindokolják velük az ilyen-olyan okból elindított programjaikat.
Mint Heti Válasz előfizető kifejezetten kedveltem Matolcsy György visszatérő könyvismertetéseit, noha hamar föltűnt, hogy szinte kizárólag az állam vezető szerepét igazoló műveket ajánl. Ezt az egyoldalúságát szenvedjük most, amikor a gazdasághoz egyáltalán nem értő miniszterelnök gazdasági ideológusa és végrehajtója is egyben.
Ami meg a Heti Választ illeti, azt lemondtam, mert mióta a sűrűn érkező miniszterelnöki levelekből első kézből értesülhetek az ország fontos dolgairól, nem kényszerülök pénzért egyoldalú kormányzati véleményeket vásárolni...
@popocatepetl: "Mi az oka e zsigeri Magyarország-gyűlöletednek?"

Semmi közöd hozzá, Orbán-komcsi.
1. „Bevallom, általában úgy szoktam a Fidesz politikusairól gondolkozni, hogy alapvetően tájékozott emberek, akik döntéseiket egy meghatározott prioritáslista alapján, racionálisan hozzák meg.” Nekem is eredetileg ez volt a véleményem, de nem lehetséges, hogy az elmúlt egy évet átaludtad?:)
2. Eredetileg pozitívnak tartottam Matolcsy könyvismertetéseit, mondván tájékozódik, olvas. Nagyon hamar zavaró lett azonban, hogy CSAK gazdaságpolitikai lektűrt olvas.
@regress: Jó nagy baráti köröd lehet ha hordószámra fogy a sör. De ez így van jól.
@bagamoyo: Nem látsz fel a szintemig, szóval ne próbálj véleményt alkotni róla! Csók! Aztán vigyázzatok magatokra odalent, nehogy rátok lépjünk véletlenül!
@kirsten: Szerencsére még mindig nem a kisebbség fogja megmondani, hogy a többség hol fejtheti ki a véleményét. Csók!
@hazug fidesznyik: Tudom, hogy semmi közöm hozzá, csak tanulmányt írok a fajtádról és anyagot akartam gyűjteni, de végülis mindegy, úgysem lehetsz érdekesebb az átlag fajtádbelinél.
@popocatepetl: Fukuyama a másik oldalon játszik. És az oldalakat nem hunhoni értelemben kell érteni, természetesen.

Mi ebben a Magyarország gyűlölet?
Csak kötözködsz, mert fizetnek érte?
Ha meg ennyire félreértetted, sürgősen keress egy pszichológust!
@popocatepetl: "popocatepetl 0 bejegyzést írt és 620 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2010.03.16. óta tag." :D
@kovi1970:
620 hozzászólása volt

Már értem!
Akármilyen szarul fizetik, akkor is jól keresett az elmúlt évben!
Tényleg, a trollok szja-t fizetnek?
@popocatepetl: Aztán vigyázzatok magatokra odalent, nehogy rátok lépjünk véletlenül!

Ettől ne félj! Magasan szálltok, mint a fing. A féregnek meg amúgy sincs lába, mivel lépnél rá? A "magadfajtád". Ami nem azonos a fidesz szavazóval.
Bolond lyukból bolond szél fúj! Régi MAGYAR bölcsesség.
Tudod, errefelé még több a magyar, mint a dakota. Bár a vezír az ő kultúrájukat ismeri jobban, hisz közmondásokat is tőlük idéz.
@Könnyen elkaptuk, uram!: A "hunhoni"-val volt gondom, s hiába csinálsz úgy, mintha a kommentelő pajtásod ezt nem pejoratíve értette volna. Biztosan hasonló módon elfogadnád ha pld metélthoni-nak nevezném izraelt vagy dákófölnek romániát, stb.
@kovi1970: És akkor mi van? Ügyesen tudsz rákkattintani egy nicknévre. Taps, mosoly, leülhetsz.
@Könnyen elkaptuk, uram!: Bocs, elsőre nem értettem a mondandód lényegét, de kétszer nincs kedvem elolvasni. A szavakat értettem, az értelmét nem. Valószínűleg nincs is neki. Ne igyál olyan sokat vasárnap délután, mindjárt itt a hétfő ... bár téged a munkanap valószínűleg nem érint!
@popocatepetl: A "hunhoni"-val volt gondom, s hiába csinálsz úgy, mintha a kommentelő pajtásod ezt nem pejoratíve értette volna. Biztosan hasonló módon elfogadnád ha pld metélthoni-nak nevezném izraelt vagy dákófölnek romániát, stb.

Ok. A metélt nyilván pejoratív. De a hun miért sért Téged?
Ha azt írod, dákföld, értem. És nem sértő. De mitől dákó?
@popocatepetl: elsőre nem értettem a mondandód lényegét, de kétszer nincs kedvem elolvasni.

Miért sért a hun? Hungária? Ungarn? Hungary? Vengrie? Vengern?
Engem nem sért, ha valaki "lemagyaroz".
Vagy "HUNOZ".
A cigányért szoktak megsértődni.
@Könnyen elkaptuk, uram!: Ugyan már, nem kell játszanod a szavakkal, mindketten tudjuk, hogy engem nem sért a hun kifejezés, de a drágalátos pajtásod igenis lenézően használta. Ezen most kár rugóznod.
@Könnyen elkaptuk, uram!: Ja, a metélt pejoratív, de a hun nem, ugye? Pedig mindkettő igaz, csak nem mindegy, hogy kinek a szájából és milyen arckifejezés kíséretében hangzik el.
@popocatepetl:
Akkor a magyar is pejoratív?
Ha egy német mondja, félrehúzott szájszeglettel, lenéző mosollyal, szégyelled magad?
@popocatepetl: Látom a szintedet.. Egész jól, és nem is vitatkozok veled. Woody Allen megindokolta miért.. Szánalmas troll..
@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem szégyellném, miért szégyellném? A hun miatt sem szégyelltem, csak rászóltam a fitymáló elvtársra.
@bagamoyo: Woody Allen nekem kevés hivatkozási alapnak. Ne magyarázzon, ügyködjön csak tovább a nevelt lányán!
süti beállítások módosítása