Ronald-ének

2011.07.01. 13:00 napon tamas

Ronald Reagen szobráról lecsusszan a lepel, dísszakasz ’gyázz, dísszakasz pihenj.

Nagyszüleim mindig jóleső elégtétellel a hangjukban jegyezték meg, hogy na a Reagan az már döfi, az kivéreztette a szovjetet.

Semjén Zsolt méltató beszéde is ezt a retorikát szólaltatja meg. Reagannek mit is köszönhetünk? Hát a szabadságunkat. Ez így elég egyszerű. Annak a szabadságnak a kivívásában bizonyára elévülhetetlen érdemeket szerzett, amely azt jelentette, hogy a szovjet birodalom végül visszavonult a térségből. Hogy aztán ez a  szabadság milyen furcsaságokkal, neadjisten újabb függőséggel, leszakadásra ítélt pályával ajándékozott meg minket, nos az legyen a mi bajunk. A magyar köztéri szobrászat legszebb, fényesre simogatható orrú/ujjú emberábrázolásának hagyományait követő alkotás ott áll a Szabadság téren.

Hogy éppen melyik testrésze legyen a legfényesebb abban egyértelmű az álláspontom: az orra. Az amerikai méltató beszédnek is sikerült ugyanis az egyik reagani füllentést megismételni, jelesül, hogy Reagan harcolt volna  a II. világháborúban, nos nem, nem tette ezt, legfeljebb nagyon élénken átélte az egyik háborús filmben játszott szerepét.

Ez persze a legkevesebb. Van-e baj Reagannel? Az ami az egyik oldalról a tiszta, morális reageni hozzáállás: a Szovjetunió a „gonosz birodalma” az a másik oldalról szemlélve a reálpolitikában nem hasznos differenciálatlan gondolkodás. Most már azt is tudjuk, hogy általában a hadviselő Amerika beszél így, például a kisebbik Bush terrorellenes háborúja egyszerűsítette ide a politikai világképet. Az ami a szabadság értékének újrafelfedezése, a másik oldalról egy kemény republikánus államtalanítás. Amerikában ennyi idővel egy elnökség után már konszenzus övezi, hogy a filmsztárból lett nagy kommunikátor szeretetreméltó elnöke volt országának. Hogy nálunk ilyen konszenzus lenne a térségben játszott szerepéről azt megsaccolni sem merem. A szabadság tér szimbolúmai ugyanakkor nem sok jót ígérnek. Idővel ugyanis sokfelé olvasható szimbóleumok ezek, más irányú szabadítóknak is van ottan emlékoszlopa. Csak a  jövő fényében tudjuk majd meg, helyes dolog volt-e Reaganről nekünk is megemlékeznünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr923025039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A sokszínűség jó. Igenis lehet szobra az egyik fölszabadítónak is, és legyen a másiknak is, aki manapság minden földet letarol.
De legjobb lenne a kettő közé egy ősi magyar szobrot állítani örök jelképként, a nagy magyar nyelv szobrát. De úgy istenigazából bemutatni azt a nyelvet, amely bármely segget képes tisztára nyalni.
Közép és Dél Amerikában meg lehetne kérdezni az embereket, mit szóltak a reagen-i katonai beavatkozáshoz, a diktatúrák fenntartásához, a gazdasági embargókhoz.

A szabadság eme nagy hőse hullahegyeket termelt.

Sikerült egy tömeggyilkos második -immár reprezentatív- szobrát is felállítani, most éppen stílusosan a Szabadság téren.

Oly beszédes ez, hogy már nincs is mást mondanunk: Viva la Contra!
Amennyiben a szerző komolyan gondolja, hogy Reagen és a Szovjetunió egyszerűen csak "más irányú szabadítók" voltak, többet kellett volna beszélgetnie a nagyszüleivel.

Az eszmefuttatásból egyébként annak a sértett nyugat-európai baloldalnak a moralizmusa köszön vissza, amely a sztálinizmus bukása után az "amerikai imperializmus" célpontjainak védelmében találta meg új küldetését.
süti beállítások módosítása