Ugy lett. A sok ugrándozás alatt
Kifolyt a tinta; foltja megmaradt.
Megyeri elbusúl – kedvét szegi
Neki
A folt,
Mivel csak egy kabátja volt,
Amint mondom, csak egy kabátja volt.

Mi több: kabátja épen sárga volt,
És igy annál jobban látszott a folt.
„Eldobnám – szólt – de mással nem birok;”
Ez ok
Miatt
Hordá, mig széjjel nem szakadt,
Amint mondom, mig széjjel nem szakadt.

(Petőfi Sándor: A tintásüveg)

Az alternatívátlanság mítosza tartós és irritáló mítosz. Politikai kurzusokon ível át, magáévá teszi a hegemónia ellensége és barátja is. Magának a hegemóniának a retorikai lényege az alternatívátlanság blöffje.

A fordulat manapság úgy hangzik: nincs más a fideszen túl. Amely fidesz persze a változó szempontú, de egyöntetűen lényegtelen kritikákban maga is balkáni vagy éppenséggel neolib és/vagy tőkebarát vagy nyugatellenes vagy bankellenes vagy rasszista (keresők szülésére buzdít) vagy szociálisan érzéketlen – egyszóval a fidesz ellentmondásos kritikákkal megfogalmazva, de maga a szörnyűség netovábbja. A heterogén irányú kormányzás és heterogén kritikusaik szépen feltételezik egymást. Foltos a kabát, de nincs más. Már megint.

Az ellenzék imitálása

2011 politikai és gazdasági szerkezetének és lehetőségeinek feltárása helyett sokan beérik elbíbelődni a rendszer kommunikációs, felszíni abszurdizálódásának taglalásával – innen olvassák ki a „leválthatatlan” szörnyűséget. Emlékezetes, hogy a médiatörvény kapcsán véghezvitt legjelentősebb nekifutásukra éppen semmi joguk nem volt a kiadók vagy a közszolgálat zsebének elkötelezett megélhetési sajtópropagandistáknak. A sajtószabadságot kellő hitellel csak az olyan ingyenes szerzőséggel működő blogoknak volt joga védenie, mint amilyen szerény felületünk is. A rutinkritika mellett a kormány kommunikációs abszurditásait kommentáló, meddőn termelt írásokkal házaló álsajtót úgy is hívják Index (hívhatják éppen Hírszerzőnek is) – de ez most lényegtelen. A politikai kommunikáció abszurd jelenség, én nem vitatom, ez az abszurditás azonban „begyűrűző” nyugatos cucc, jön mint az óceáni levegő - első fuvallata maga a méltán elfeledett Ron Werber volt.

Drukkolni a fiúknak

Ha nincs más a fideszen túl, azt ám jól kell érteni: mert elmondja ezt az egykori Mancs főszerk. Vágvölgyi Bé a rádióban, csurkásan belegabalyodva az őzésbe, és elmondja ezt Török Gábor is, sőt sokan közülünk is elcsábulnak a „reálpolitika” szirénhangjával álcázott alternatívátlanság mítosznak és hiszik úgy: a fidesz sikere az ország sikere. Na és ha a fidesznek sem sikerül? (Micsoda is? A nagy nyugatos jóléti álom, amit húsz éve minden „alternatíva nélküli” beígér, majd cinikusan a realitásokra figyelmeztet? Vagy éppen most a rendteremtés? – itt jegyezve meg, hogy a „valami”, aminek sikerülni kellene a várakozások szerint, az éppúgy politikai oldalaktól független, mint az erre vállalkozó, kizárólagos kánaáni last minuttel házaló Mózesek alternatívátlansága.) Szóval, ha ez az egész BIGYÓ a fidesznek sem sikerül, akkor Isten vele fakereszt.

A mi felelősségünk

Az alternatívátlanság hamis illúziója persze magát az alternatívátlanságot teremti meg, míg pszichológiailag az azt hangoztatókat az egyéni munka felelőssége helyett valamilyen készen kapott determinizmusba való beletörődéssel nyugtatja.

A fidesz kormányzását szükségképpen valami más fogja követni – és a mi generációnk vállalja, hogy a szabadság politikai kultúrájával, az ország erkölcsi és anyagi forrásaira támaszkodva Magyarország új kabátját elkészítse. Eldobjuk a régit, mert bírunk mással. Ez a felelősség nem valami heroikus vállalás: a mi generációnk sorsát senki nem érzi helyettünk magáénak. Élni fogjuk az életünket. A semmi helyett, nekünk ez a minden az alternatíva.