Alternatív Köztársasági elnököt választani államellenes bűncselekmény

2011.10.30. 08:43 napon tamas

 A III. Köztársaság hangulatát jellemző jog és jogász fétis hál’ istennek olyan tulajdonság, amit az orbánköztársaság is képes tovább éltetni.  Annak legalábbis egyik legbénább televíziója, ha szükségét végző kutyát, vagy esőben gyorsan növő gombát észlel, rögtön az „alkotmányjogászhoz” (esetünkben ifj. Lomnici Zoltán, korábbi változatban Kolláth György) szalad, hogy klasszifikálná már ugyan az adott életjelenséget jogilag, mert addig, úgyszólván a sötétben tapogatózunk.

Nos lehet, hogy Milláék „válasszunk alternatív köztársasági elnököt” ötlete, a politikai pótcselekvés egyik kevéssé emlékezetes esete lesz a magyar történelemben, de Lomnici szerint egyenesen „bűncselekményt valósíthat meg”, államelleneset ráadásul. Eztet ő így mondja bele az Echo tv éterébe, úgy is mint az „alkotmányjogász”. A hatalmas presztízs ami e címmel jár, úgy látszik nem indokolja, hogy egy kutyafarknyi kurta úgynevezett törvényi hivatkozással (lassabban: tör-vé-nyi) alátámassza a "médiába" elrebegett blöffjét.

Mi az államellenes bűncselekmény?, a Btk, kedves Lomnici megmondja. Nyissuk ki! Ha valaki a Btk. X. fejezetében szereplő  államellenes bűncselekményeket felsoroló törvényi tényállások egyikébe belelátja a Milla felhívását, az vendég arra a bizonyos sörre.

Egyetlen bűncselekményi tényállás sem illik a Milla akciójára. Lomnici ráadásul a videóban teljesen irrelevánsan említi, hogy a Köztársasági Elnök a hadsereg (helyesen a Magyar Honvédség) főparancsnoka, mert a büntetőjog, ha már egyáltalán, akkor ettől a minőségétől tök függetlenül védi a Köztársasági Elnököt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr983336638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Huuuú! Ez kemény! Lesz 100 vagy 200 ezer szavazó, képzeljük el ezt mindet leültetni! Sőt mivel ez már állam ellenes , a tétel 3-től x év! Maga a tárgyalás csak egy új stadionban lehetne , mivel ott férne el ennyi ember! No vagy kibéreljük a Maracanát vagy építünk egyet? A bérlés nem is jó mert mikorra szállítanák oda a delikvenseket! Építeni kellene de akkor meg nem lesz pénz a debreceni meg a Fradi stadionjára! ... csak a vádirat felolvasása nevekkel , dátumokkal pontos törvényi paragrafussal hónapokig eltartana! S a személyzet az őrök, no meg természetesen előzetesbe majd mindet mert ugye a bűnismétlés veszélye ... ! Hát Polt meg a Pintér felkötheti a gatyáját!!!! S mi lesz ha lesz 300 v. 400 ezer a szavazó?
Egy dolog lehet ami megáll. A magzatelhajtás. Aki ezt elolvassa biztos elvetél.
Ez a pasas ugyanolyan, mint a TV, amiben szerepelt.
Eszement barom.
napon tamás, neked arra van időd, hogy az echo tévével foglalkozz? Ez egy teljesen lényegtelen tévé, magukat okosnak gondoló emberekkel. Szerintem felesleges arra bejegyzést pazarolni, hogy az ilyen embereknek (többségében) nincsen igazuk. Személy szerint nem értem, hogy minek foglalkozol velük. Ennek az interjúnak a megtekintése helyett jobban tetted volna, hogyha inkább olvastál valami téged érdeklő könyvet. (még akkor is, ha csak tíz percet pazaroltál el az életedből emiatt) :)
Ez a 0-laholvette a jogi diplómáját?Nyerte valamelyik seggfényesítő clubban?
Jogilag tényleg nem áll meg, mint bűncselekmény. Csak akkor lenne bcs, ha benne lenne az "erőszakosság". (Mint pl. a TV-ostrom, hogy ne menjünk messzire.) így gagyi.
süti beállítások módosítása