Tegnap vígan kerékpároztam az Alkotmány utcában és átszaladt előttem a Gyurcsány. Ez egy egyszerű tény, egy megtörtént esemény, egy kis anekdota, amin barátaimmal sokat derültünk, hiszen „ééérted, ez olyan mint valami babona…mit jelent, ha átszalad előtted egy Gyurcsány?”.

Mit jelentene? Nekem ez semmit sem jelent, hiszen generációm büszke, kifejlett példánya vagyok, hajtom a kerékpárom, még hidegben is, szabadon, mint a madár, átitatva fiatalságom teljes tudatával, én az okos, kedves, szép és boldog Ifjú Magyar Állampolgár.

Persze néhanapján összevonom szemöldököm, melytől komor árnyak gyűlnek homlokomba és fakó hangon tudatom kedves és okos barátaimmal, hogy „azé’ nincs ám minden rendbe' itten”. Ők is elkomorulnak és a teljes egyetértés árnyas lombjai alatt komoly eszmecsere alakul ki a nyomorunkról, és a korlátozott szabadságunkról, amit ez a fránya átmeneti állapot produkál, miszerint milyen hülyék és szánalmasan gonoszak vezetőink és namostmáraztán igazán ölég legyen…vagy lehetne.  Iszunk drága, szar sört, a beszélgetés fellazul és reggel idióta, bágyadt mosollyal a képünkön felszállunk az utolsó éjszakaira, felmutatjuk a bérletünket, hazacsurgunk vele, ki-ki a saját meleg takarója, vagy a szép és okos barátnője alá.

Tegnap vígan kerékpároztam a Balázs Béla utcán és átszaladt előttem egy csöves és egy rendőr. Jön a vicc, Drága Tejtestvéreim, „höhö, a csövi biztos jót jelent, de a rendőr az para…”, hisz a csövi piszkos, ezért némi párhuzam vonható a kéményseprővel…

Jól esik a drágaszarsör és a jól megérdemelt, ámde börtönjárhatérteviccescigi, hiszen voltunk tüntetni - most miért is? Neem, az tegnap volt, ma a vízilovakért, mert szerintünk ez a csoport, akik ezt a tüntit szervezték, bátor, szép és okos fiatalokból áll és ők legalább tesznek is valamit. Ők. Tesznek. Valamit.

Forgolódom a meleg paplan alatt, gyurmázom a párnát, kavarog bennem a lötty és a füst, de végül sikerül elszunnyadni, hogy másnap ismét felüljek a Szabadság Lovára, generációm Pegazusára.

Tegnap vígan kerékpároztam az Andrássy úton és átszaladt előttem a Gyurcsány, egy csöves, egy víziló, egy rohamrendőr osztag, néhány zöldmellényes Állami Verőember, hat közterületis, három tűzoltó, tizenhat buzi, húsz náci, két színházigazgató, egy turul, anarchisták, komcsik, cigányok, zsidók, parasztok, repülőgép vezetők, román vendégmunkások, alkotmánybírók, és még rengetegen, tengernyi ember, embernyi tenger, a végén pedig egy girhes, félfülű, sánta,  hályogos, kopott fekete macska. Durranás, szisszenés. Defekt. Nyeregből le. Csillagparipám féltérden fújtat, én mellette állok tanácstalanul és elkeseredve. Hogyan tovább? Hideg van.

A kép Ellen Marcus munkája, az eredeti festmény itt látható.