2008-ban egy állatvédő szervezet a libatömés és a tollfosztás ellen kampányolt. Nem szimpatizálok a Négy Manccsal. Nem azért, mert a céljaikkal nem értek egyet. Nem is azért, mert tankkal rontottak be, ahelyett hogy egy szelídebb és hatékonyabb szemléletformáló kampánnyal kezdtek volna neki a munkának. Azért nem tetszenek, mert mintapéldái a homályos, gyanús működésű szervezetnek, és az ilyenek óriási károkat okoznak a civil szektornak. Ezzel a problémával azonban a civileknek kell megküzdeniük; a civil platformoknak már évek óta ki kellene állniuk az etikus, átlátható működés és az önszabályozás mellett, már csak azért is, hogy a szektor végre átállhasson egy autonóm, széles társadalmi bázisra, a társadalmi beágyazódásra alapozó működési modellre. Az állami és EU-s források helyett az adományszervezésre, a mutyizás helyett az érdekképviseletre, az érzelmi zsarolás helyett az eredmények mérésére és kommunikálására, a panaszkodásról a hatékonyságra.

A Baromfi Terméktanács jogászai most a Négy Mancs Alapítvány közhasznúságát vitatják. Szerintük egy állatvédő szervezet „közhasznúságának mibenléte nem valósul meg”, ha az pl. nem tart fenn menhelyet.

Nem azt kifogásolják, hogy a szervezet működése nem transzparens, hogy a törvényben szabott minimumon (az éves közhasznú jelentés közzétételén) kívül semmit nem tesz azért, hogy átlátható legyen, kik a munkatársai, melyik projektre mennyit költenek, hogyan kommunikálnak adományozóikkal. Az alapítvány magyar irodájáról ugyanis nem sokat lehet tudni, az adományok felhasználását nem kommunikálja közérthető módon, és a működését általában homály fedi. (Ez egyébként sajnálatos módon elmondható a magyar civil szervezetek többségéről, és ez jelenleg nagyon súlyos probléma a magyar civil társadalomban.)

A Terméktanács azt akarja megszabni, hogy mi a közhasznú tevékenység. Az állatok jogainak védelme, a jólétükért folytatott harc szerintük nem az. Ezen az alapon bármelyik emberi jogokkal, aktuális példával a hajléktalanok jogaival foglalkozó civil szervezetet be lehetne záratni, amelyik nem tart fenn hajléktalanszállót, minden menekültekkel és migránsokkal foglalkozó szervezet, amely nem tart fenn menekültszállót, és így tovább. Bezárhatná irodáját a WWF, a Greenpeace, a TASZ, A Város Mindenkié, a Magyar Rákellenes Liga, az Amnesty, a Transparency, a Helsinki Bizottság, egy rakás egyházi karitatív szervezet, és minden olyan kulturális egyesület, amely nem tart fenn intézményt. Elhúzhatnánk a nótáját a magyar civil szervezetek 90%-ának.

Az itt a nagy baj, hogy a Baromfi Terméktanács partnerre talált a kormányzatban. Nem volt senki, aki azt mondta volna nekik, hogy igazatok van, nagy károkat okoztak a magyar mezőgazdaságnak, vétlen termelők is lemaradtak nyugati piacokról, de akkor erre hivatkozva kellene szembeszállni velük, bebizonyítani, hogy rágalmaztak, amikor rágalmaztak és olyanok áldozatul estek a tevékenységüknek, akik soha nem tömtek libát, de semmiképpen sem azon az alapon, hogy felülvizsgáljuk a közhasznúságukat. A közhasznúság mibenlétét. Hogy működhetnek-e alapítványként, vagy vizsgálódhatnak-e akkor is, ha nem számítanak hatóságnak. Mert évtizedek óta vizsgálódik a Vöröskereszt is, az Amnesty International is, és pont azért van rájuk szükség, mert nem hatóságok. Azt, hogy vizsgálódhat-e eltűnt emberek után a Vöröskereszt, és működhet-e egy országban civil szervezetként, utoljára a Központi Bizottság vitatta. Javítom: Észak-Koreában ma is vitatja.

Semmi gond nincs azzal, ha egy szakmai összefogás perre megy egy civil szervezettel. Ez azonban nem per. Itt kormánybiztos intézkedik vasököllel, egy pillanatra sem gondolkodva azon, hogy mekkora kárt okoz ezzel.

Attól tartok, azon kevesek, akik tiltakoznak majd, nem az eljárás ellen, hanem az állatvédelem mellett fognak kiállni. Attól lesznek hangosak a közösségi oldalak, hogy milyen rémes dolog a tollfosztás és az élve tömés, és nem attól, hogy az ügyészségnek rágalmazási, hitelrontási ügyet kellene vizsgálnia, nem pedig törvényességi felügyeleti kérelmet. Mert azzal olyat nyom le a torkunkon, amit nagyon nem akarunk lenyelni. Azt, hogy vitatható a közhasznú tevékenysége annak, aki olyan absztrakt dolgokkal foglalkozik, mint jog, jólét, szabadság.