A börtönnel néz szembe egy Pinochet és Franco gyilkosságait vizsgáló spanyol bíró. A spanyol bíróságok politikai befolyás alatt állhatnak.

Amikor a térségbeli államok és Magyarország a Szovjetunió összeomlása után először szembesültek múltbeli diktatúrák üldözhetőségének kérdésével, amely a jogállamba való átalakulás minimum feltétele volt, már jó pár nemzetközi példa és előzmény állt rendelkezésre, ahonnan meríthettünk. A hazai megoldás, miután a Zétényi-féle törvényjavaslatot ellehetetlenítette, egyhangúan csak olyan példákra hivatkozott, amelyek a bűntettek üldözése helyett politikai kiegyezéssel oldották meg a feladványt, úgy mint Spanyolországban és Dél-Afrikában.

Francisco Franco sikeresen továbbéltette félfasiszta diktatúráját 1975-ig, sőt, a mai Spanyolország alkotmányos berendezését is neki köszönheti a spanyol nép: visszaállította a királyságot. A Franco-diktatúra több tízezer ember életét követelte. Az elkövetőket Franco halála után sem üldözték, az amnesztia volt a spanyol átmenet feltétele. Sokáig úgy tűnt, a megoldás működik és tartós, mígnem Baltasar Garzon, a Központi Büntető Törvényszék bírája nem nyilvánította emberiségellenes bűntettekké a gyilkosságokat, és elrendelte 19 tömegsír exhumálását. Joghatósági kérdések miatt a vádat 2008-ban mégis ejtették. Garzon azzal is hírnevet szerzett magának, hogy spanyol állampolgárok chilei meggyilkolása miatt ő kérte az akkor éppen Nagy-Britanniában tartózkodó Pinochet kiadatását, amely Jack Straw ellenállásán bukott meg. Az öreg hentes békésen adhatta vissza lelkét a teremtőnek. 2009-ben Garzon kezdeményezte, hogy a Guantanamóban fogva tartott terroristák kínzása miatt vonják felelősségre a Bush adminisztráció hat tagját. A Wikileaks szerint Garzon már akkor súlyos nyomás alatt volt, hogy ejtse az ügyet.

Garzon legtöbb szimbolikus (politikai) ügye, mint láttuk, még csak nem is volt sikeres, de a megtorlás nem maradhatott el. Garzon nyíltan fölmondta a spanyol társadalmat összetartó politikai paktumot és katolikus emberi jogi elkötelezettsége nemzetközi feszültségeket is okozott Spanyolországnak. Ebben a helyzetben változatos módszerekkel igyekeztek Garzont ellehetetleníteni. Vádolták korrupcióval, a Bank Santandertől kenőpénz elfogadásával, a dolog megkoronázásaképpen egy fasiszta szakszervezet (Manos Limpios) pedig hivatali visszaéléssel vádolja a Franco-gyilkosságok ügyének felélesztése kapcsán. A vád tényszerűségét megítélni nincs lehetőségünk, de maga Garzon is beszél arról, hogy egyes esetekben nemzetközi egyezményeket alkalmazott, amikor a spanyol belső jog nem tette lehetővé a büntetőüldözést.

Eközben egyesek szerint a spanyol igazságszolgáltatás konzervatív irányban átpolitizált, ezerötszáz bíró pedig petícióban tiltakozott a bíróságokat érő politikai befolyás ellen.

Izgatottan várom, hogy Barroso Bizottsága kötelezettségszegési eljárást indít-e Spanyolország ellen, mert a bíróság nem független hatalmi ág, amint arra Magyarországgal szemben erre a bírók nyugdíjkorhatárának leszállítása miatt sor került.