A 43. Magyar Filmszemléről szóló bármilyen írásnak nehéz dolga van. Mert  jelen sorok írója számára is) lehetne mit kritizálni, mégis a tisztelet jegyében meg kell jegyezni, hogy a legrosszabb filmszemle is jobb annak hiányánál. A kontinuitás fenntartása érdekében dolgozó emberek munkáját tisztelet és hála illeti. Andy Wajna kormánybiztos nem támogatta, hogy legyen idén is filmszemle.

Tarr Béla, a Magyar Filmművész Szövetség elnökének vezetésével magyar producerek és az iparágban működő emberek segítségével jött létre az idei filmszemle. Két helyszínen, a Toldi és az Uránia moziban kerültek vetítésre a filmek.

Több nemzetközi fesztivál igazgatóit (cannes-i, berlini, mexicói) csődítette ide Tarr Béla kérése, hogy vegyenek részt az eseményen. A velencei fesztivál elnöke volt az egyetlen, aki nem tudott eljönni, mert ő Malév jegyet vett (percek kérdése, hogy a pesti folklórban azt mondják majd arra, aki valaki épp nincs jelen, hogy Malév-jegyet vett). Egy magát megnevezni nem kívánó forrásunk szerint ezek az emberek egy alkalommal kissé nehézkes angolsággal értekeztek arról, hogy habár ez nem a harmadik világ és mi magyarok nem vagyunk négerek, mégsem hiszik el, hogy ez is ugyanolyan Európa, mint amit ők ismernek. Annyiban mindenesetre helytálló a hasonlatuk, hogy a fogadásszerű partikon a magyar filmesek valóban úgy állták körül a külföldi fesztiválvezetőket, ahogy éhező afrikaiak a nemzetközi segélyszervezetek képviselőit.

A díszvetítések és hivatalos rendezvények ezúttal az Urániában voltak, a kora délutántól megjelenő nyugdíjas csoportok egy pillanatig elbizonytalanítottak és politikai állásfoglalást (MSZP-nyugdíjastagozat a Sas-kabaré után keresi a helyét) véltem felfedezni a jelenlétükben, de tapasztaltabb filmszemlézők megnyugtattak, hogy mindig is az Uránia volt a nyugdíjasok kedvelt helyszíne a filmszemlék idején.

Minthogy a magyar filmgyártás áll, és a legtöbb rendezőnek nem volt lehetősége önálló alkotással megjelenni, létrejött a Magyarország 2011 című szkeccsfilm 11 magyar rendező apró történeteiből. A történeteket összefogja a szociális bizonytalanság és kiszolgáltatottság alapmotívuma. Azonban üdítő kivételektől (Pálfi György, Szabó Simon, Török Ferenc) eltekintve a film nem adja át azt a dühöt, amiért készült. Egy néző azzal a mondattal hagyta el a termet, hogy ha meg akarják ölni a magyar filmet, akkor arra nem azzal kell válaszolnia, hogy öngyilkosságot követ el.

Dokumentumfilmes mezőnyben az abszolút befutó Papp Gábor Zsigmond Szovjetlevelezőpajtás című alkotása. Saját gyerekkorát használja fel, hogy a szocializmus idején egy szovjet lánnyal folytatott levelezésén keresztül bemutassa, miként néz szembe egy orosz nő saját életével egy bukott rendszer árnyékában.

A kísérleti és kisjátékfilmes blokkokban kevés igazán maradandó vagy jó alkotásról számoltak be a nézők, akiket a moziból kijövet meginterjúvoltam.

A Robert McKee legjobb magyar tanítványaként aposztrofált Köbli Norbert jegyzi A vizsga forgatókönyvét. Az 1956-os forradalmat követő tisztkosszolgálaton belüli tisztogatások témáját boncolgató film a történelmi hitelesség feláldozása árán egy fordulatos cselekményszövésű művé válik hiteles színészi alakításokkal.

Török Ferenc Isztambul című filmjét csak zártkörű vetítésen láthatták a kiválasztottak, mivel nem mutatható be ki nem fizetések miatt. A korábbi kormányzat idején nyert pályázati támogatások befagytak az új vezetés idején.

A legnagyobb durranásnak Pálfi György Final Cut-ja igérkezett. A közel másfélórás filmorgazmus 450 hazai és nemzetközileg is ismert nagyjátékfilm snittjeiből lett összevágva. Az ezekből felépülő szerelmi történet egyszerre beszél filmes archetípusokról és a rendező mozi iránti szerelméről.

Fájdalmas humora a fesztiválnak, hogy a legadekvátabb filmen, a Final Cuton három évvel ezelőtt kezdett dolgozni Pálfi György, ugyanis a 2006-ban bemutatott Taxidermia óta nem volt lehetősége új film bemutatására. Ez mutatja leginkább, hogy az idei szemle nem újonnan jövő problémák terméke.

Valóban lehetőséget ad majd méltó filmszemlékhez a kuratoriális rendszer felszámolásával és a központosított rendszer kialakításával létrejövő új helyzet? Mintha azt mondaná valaki, hogy ha elég sokáig ülök egy helyben, rettenetesen jól fogok tudni futni. A támogatási szünet nem képes trenírozni egy eljövendő jobb megvalósulására, csupán az egzisztenciális félelmet növeli. Természetesen a Magyar Nemzet elgondolása, hogy az MMK (Magyar Mozgókép Közalapítvány) működésének folytatása Malév-krachhoz vezetett volna, érthető, sőt hasznos példa. Ezen keresztül még jobban látható, hogy adósságban lévő, de az állam számára fontos cégek, szervezetek elengedése éppen a bekövetkező csőddel igazolhatja az elmúltnyolcévezést és a saját érdekkör révén megteremtett jogutódnak elég a jövő kultúrharcára összpontosítania.

Kétségtelenül olyan szituáció állt elő, ahol a fapados szemlének nevezett esemény támogatói, mikor a jelenlegi rendszert bírálják, saját egykori pozíciójukat és lehetőségeiket is féltik, vagy legalábbis ennek el nem ismerése támadási felületet hagy velük szemben.

A jelenlegi kiélezett szituációban a "régi haverok pénzét új haverok költik el", és egyéb pletykák csak tovább erősítik a szekértáborharcot és súlyosan értékterheltté teszik azokat a vitákat, hogy mennyire érdemes amerikai vagy bármilyen más üzleti alapú mintára átalakítani a finanszírozást. Ilyenkor kétségtelenül az abszurd és ironikus geekz blog filmszemle-bemutatója a legkomolyabb alkotás.