Féltékenység, szenvedély, szerelmi háború, szakítás. Miért érezzük kaotikusnak magánéleteinket? Vajon ez gyökeresen az emberi természethez tartozik, vagy történt itt valami és szétszabdalt társadalmi életünkben a szerelem lett életünk középpontjává és ebben nincs semmi köszönet? Eközben minden eddiginél penetránsabb gyermetegséggel és egoizmussal álmodjuk magunk elé a szerelmet és epekedünk utána. Ilyesmikről is beszélnek a Fordulat 15. számában Ulrich Beck és Elisabeth Beck Gernsheim

Elváltak és örökké kereső szinglik „hordái”. És mindük mögött dzsuvás szerelmi háborúk. Ennek elég fasza filmes ábrázolása a Closer.

De tényleg az új erotika, a féltékenység, az önállóság, a megváltozott szexuális nyitottság, a szerelem hatalmi összetevője, a bosszú, a féltékenység, a sértettség, a nárcizmus, ezernyi civilizációs komplexusunk, „apára, anyára és a kigyóra”-ra való freudi visszaemlékezés következménye mindez?

Szabadság, szerelem…

Az ipari társadalom családfelfogása a férfi  karrierépítésére és a család védettségére mint erőforrásra épült. De a szabadság, ami a modern társadalom központi fogalma, alaposan próbára teszi ezt a viszonyt.

A szabadság és az individualizmus értékei egyrészt beléptek a kapcsolatokba, ahol az önrendelkezés iránti vágy szétfeszíti a felek munkamegosztására épülő modern kiscsaládi modellt. Másfelől a szabadság másik oldala a munkaerőpiacon való részvétel szabadsága; ez a szabadság azonban nem más, mint saját ellentéte: belsővé tett kényszer. Az oktatási rendszerben meghozott döntések kényszere, a karrierépítés kényszere, a társadalom által kínált valamely életpálya választásának kényszere. Ez a szabadságnak nevezett kényszer elsősorban a nőt ítéli csődre, de rajta keresztül az egész családi ügyet is. A nőnek kellene egyszerre karriert csinálni és a családi tüzet fújogatni; miközben mindkét szerep természeténél fogva kizárólagos.

A kapcsolat, mint mánia

A szabadság és a család ellentéte elindít egy folyamatot, ahol a konfliktust nem a család intézményének fölszámolása oldja föl. Hanem egy kudarcot vallott családkísérletet a válás után kényszeresen követ egy másik, sőt utána még számtalan. Minél látványosabb a család kudarca, annál több család jön létre. Az egyre újabb nemzedékek egyre inkább az ugyanígy, folytonosan keresők nemzedékei - család híján a szerelmi kapcsolataikban. Sőt, minél kevésbé van a kapcsolatokon a házasság pecsétje, annál inkább épül érzelmi együttműködésre, így annál törékenyebb. A sok kudarc mellett azonban a szerelmet övező társadalmilag előállított illúziók népszerűsége töretlen. Széttöredezett életünk mellett még mindig a szerelem volna a vágyott oázis. Újra és újra keresésére indulunk, ha kell szelíden, ha kell erőszakosan.

A kapcsolat, mint az élet új középpontja

Minél kevésbé tapasztaljuk a sikeres szerelmet, annál nagyobb erővel és szenvedéllyel vetjük magunkat a kapcsolatokba. A csalódások, az új kapcsolat építése, a kapcsolatokban eddig szokatlan erősséggel reflektált viták, észrevétlenül energiáink egyre nagyobb részét igénylik és eközben egyre inkább magunk is úgy gondoljuk, hogy a szerelmi projekt életünk központi projektje. Valahogy meg köll oldani.

Pedig nem mi rontottuk el. Még fogalomkészletünk sem felkészült ilyen társadalmi nyomások alatt boldognak lenni. És persze ok sem egy van. Egymást erősítő kulturális és termelési átrendeződések és nemzedéki esetlegességek is alakították, hogy azt éljük meg, amit megélünk...Egyre Updike-ibb körülöttünk minden párnakönyv. Majdnem elfelejtettem. Boldog Valentin napot kívánok a nyájas olvasónak: