Választási körkép Venezuelából, ahol február 12-én tartották az elnöki választások előfordulóját. Ebben a fordulóban az ellenzéki jelöltek közül választották ki azt, aki majd Chávez kihívója lesz idén októberben az elnökválasztáson: Henrique Capriles Radonski lett a befutó. Chávez 13. éve elnököl az országban, most fejezi be a második ciklusát, ugyanis itt egy ciklus 6 évből áll. Alkotmányt módosított, hogy az eredeti kettőnél többször lehessen megválasztani. A Fent és Lent helyszíni tudósítója jelentkezik.

A kampányban az ellenzéki jelöltekben az volt a közös, hogy mind előre megmondták: amennyiben nyernek, azonnal abbahagyják a szociális missziókat (azokat a populista programokat, amiről a bolivári szocializmus híres) és visszaállítják a "világ rendjét", a vállalkozás szabadságát. Ez az összes állami vállalat, úgymint a nemzeti olajtársaság, energiaipar, élelmiszeripar stb. (újra)privatizációját fogja jelenteni. A társadalombiztosítás mellé párhuzamosan kiépített, és azzal ellentétben jól működő egészségügyi hálózatot megszüntetik. Ez utóbbit szinte teljesen kubai orvosok üzemeltetik, és a venezuelai állam finanszírozza. Az emberek felé teljesen nyitott és ingyenes. Ezeket a kubai "hódítókat" mind ki fogják utasítani az országból.
A kihívók nagyvállalkozók vagy azok gyerekei. Többüknek is sok kötődésük van az USA-hoz. Ott is van vállalatuk, ott éltek vagy tanultak. Általában a kettészakadt társadalom gazdag része lenézéssel áll hozzá a saját országához és most, hogy nem lehet szabadon pénzt csinálni, ha tehetik, elköltöznek. Egy idézet Maria Corina Machado, az egyik jelölt rokonától, ami nagyon jól leírja sokak hozzáállását: "lehet, hogy spekulánsok vagyunk, de legalább munkát adunk". A kihívók szinte mind valamilyen szerepet játszottak abban a 2002-es puccskísérletben, amiben a csak pár éve elnök Chávezt akarták eltávolítani a hatalomból. Igazából ez sikerült is, csak a felháborodott tömeg elüldözte a puccsistákat és kiszabadította Chávezt. Ez egyike a történelem kevés autentikus, alulról jövő forradalmainak. A volt puccsista Capriles Radonski, az egyik kihívó egy mostani kormányzó, aki nagyon is pragmatikus dolgokat csinált a kerületében, ezért sokan gondolták, hogy a legkomolyabb kihívója lehet Cháveznek. Sajnos minden jelöltet régi, az emberek szemében általában lejárt pártok támogatták. Az egyetlen jelölt Leopoldo López volt, aki saját pártot alapított (és a saját családja fizette az egész kampányt, hogy csak a jelöltek anyagi helyzetére utaljak) ám ő pár hete mindenki megdöbbenésére furcsamód visszalépett, és Radonskit támogatta.
"Na lássuk, ki ér oda előbb?"

A másik oldalon áll a jelenlegi elnök, akinek az egészségi állapota kérdéses. Pár hónapja daganatot diagnosztizáltak nála és átesett egy (feltehetően prosztata) operáción. Utána kemoterápiát kapott, amitől kihullott az összes haja, valamint az arca és teste felpüffedt, mint egy lufié. Ettől függetlenül nem hagyta abba a munkát, sőt, tőkét kovácsolt a bajból: még népszerűbben jött ki belőle. Egyetlen dolog van, amit sokan megkérdőjeleznek, hogy az operáció utáni kezelések sorát Kubában kapta, ahol meg is operálták. Ez utóbbi még érthető, merthogy ott fedezték föl a betegségét, de miért nem fejezte be a kezelést a saját országában? Az elnök állítólag meggyógyult, és pelyhedző fejjel vesz részt újra a munkában. Nagy állami beruházásokat nyomnak, hogy elkészüljenek az októberi választások előtt. Pletykák mondják, hogy egy belsős orvos szerint nem gyógyult meg. Ilyen gyorsan nem is lehet. Egy ember, akinek rákja volt és kemoterápiázzák, csoda, hogy ilyen lendülettel dolgozik újra. Egy biztos: kimondani, hogy meggyógyult, még korai. Évekig tart egy rák után a felépülés és a periódus, miután kimondható, hogy újra teljesen egészséges. És mi van, ha megnyeri a választásokat, és utána egy-két éven belül meghal? Most kell rohamléptekben elkezdenie az utánpótlását kinevelni, hacsak nem akar tényleg káoszt vagy családi dinasztiát maga után. Ha tényleg beteg, akkor azt most titkolják. Chávez meg akarja nyerni a harmadik ciklusát. Ez valószínűleg sikerül is neki, ami azért fontos, mert még nincs kész a nagy mű. Még a börtönben írt programja szerint 20 év kell, hogy a szocializmust megalapozza úgy az országban, hogy aztán már a saját lábán is megálljon. Kérdés, hogy tényleg a tervei szerint, jó irányba haladnak-e a dolgok Venezuelában?

Az előző kormányokhoz képest tény, hogy sokkal jobban gondoskodik az előzőleg teljesen elhagyatott szegényekről, jobban gondosodik a városi közterületekről, hogy néhány példát mondjunk. Chávez szeret juttatásokat osztani és a nép apja szerepben feltűnni, idén különösen. Családi pótlék-szerű juttatást ad az egyedülálló anyáknak minden gyerek után, minimálbérrel megegyező öregségi nyugdíjat ad mindenkinek, aki soha semmit nem fizetett be a társadalombiztosításba, és a többi... Ezzel sok embernek nyeri meg a szavazatát és ez sokaknak tényleg jól jön, viszont tovább növeli a lakosság gyerekszerű függését az apa-államtól. Az ilyen populista intézkedések között vannak azok is, amikkel egyre inkább kézi vezérlésbe akarja kapcsolni a gazdaságot államosításokkal, állami ár- és árfolyamkontrollal, valamint a magánszektort lassan megfojtó intézkedésekkel. Ezen kívül feltűntek a szocialista "újgazdagok", akik gátlástalanul lapátolják ki a közpénzt a saját zsebükbe. Lassan kialakul az új oligarchia. Ezenközben az állami adminisztrációs szektor fejlesztésére nem sok pénz jut. A bürokratikus packázás és korrupció minden szinten borzalmas méreteket ölt, és egy egyszerű ügy is hónapokig, évekig eltarthat. A tanárok botrányosan keveset keresnek, és ahol talán a legjogosabb a kritika a mostani elnök felé, az az, hogy az egyszerű utcai bűnözés ellen semmit nem tesz. Jelenleg Caracas lakosságának jó része pár évtizede vidékről költözött föl, mert a 70-es évek olajboom-jában könnyű volt a munkalehetőség a városokban, viszont teljes volt az elhanyagoltság vidéken (és a venezuelai mezőgazdaság szinte teljesen elhalt). A konjunktúra miatt nagyon sok külföldi is vándorolt be. Caracas jó része ekkor épült ki. Ez volt a város fénykora. A szakértelmet igénylő munkákat európai bevándorlók, az alja munkákat meg más dél-amerikai országokból jövők végezték. A venezuelaiak jó része pedig elszokott attól, hogy üzletileg kezdeményezzen. A nyolcvanas évektől viszont már nem dübörgött úgy a gazdaság. A városi tömegek, akikkel a Chávez előtti kormányok egyáltalán nem törődtek, teljes egészében a feketegazdaságban találtak megélhetést ahogy tudtak. És a nyomornegyedek egyre erőszakosabbá váltak. Így történt, hogy Caracas mára a világ egyik legveszélyesebb városa lett. Egy átlagos hétvégén 70-80 az emberölések száma! Az évek során az áldozatok száma nagyobb összeget ad ki, mint egy afrikai népirtás. Azt szokták mondani, hogy egy csendes polgárháború zajlik Caracasban. Az államfő, bár állandóan a szeretetről beszél, valójában semmit nem tesz az általános erőszak és ingyenélés kultúrája ellen, ugyanis semmi érdeke nem fűződik hozzá. A szegények az ő szavazói. Sokkal egyszerűbb megvenni őket.

A választások előtt Chávez több személyi módosítást is végzett a kormányban. Egy aggasztó példa: pár hete új hadügyminisztert nevezett ki, az ős-chavista Rangel Silvát, aki arról híres, hogy még kb. egy éve egy nyilatkozatban olyat talált mondani, hogy ha esetleg mégis az ellenzék nyerne, akkor ő, mint a hadsereg (akkor még csak) egyik parancsnoka, nem fogja átadni a hatalmat.

Folytatása következik...