A Kádár-rendszer ma is munkahelyet ment?

2012.02.19. 08:10 tintas

Sávoly Tamás mikor az Áttekintés a Magyar Rádió Archívumának ’56-os dokumentumaiból című tanulmányát közölte talán nem is sejtette, hogy az általa idézett sorok a Rádió 1935-ös Évkönyvéből mennyire igazak lehetnek rá nézve is. „Az emberiség e civilizációt és kultúrát szolgáló fegyverével, a rádióval élni és visszaélni lehet.” Ahelyett, hogy eldönteném élt-e vagy visszaélt a rádió adta lehetőségekkel, inkább vázolom a helyzetet és a nyájas olvasóra hagyom az ítélkezés jogát.

Jónás István, a közrádió vezérigazgatója 2011. Október 19-én a Ma Reggel című műsorban jelentette be, hogy a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületében egy pici bunkerben hallgatta le az államvédelem a rádió meghatározott munkatársait az egész Kádár-rendszer alatt.

Ezt követően a hír hóna alá nyúlt rengeteg médium (Hvg, Magyar Nemzet, Helyi Téma), hogy minél magasabbra emeljék az eddig titokban tartott óriási megfigyelési műveletet. Magát a történetet Sávolyi Tamás a Magyar rádió levéltárosa „fedezte fel”. Ő közölte a vezetőséggel egy laikusok számára teljes hiteles háttértörténettel együtt. A titkosszolgálatoktól kölcsönzött legendagyártása mindenkit levett a lábáról. A rádió vezetői valószínűleg sikítottak örümökben, hogy azt hallják Kádár annyira félt egy másik ’56-hoz hasonló eseménytől, hogy kezdetben március 15-én és október 23-án, majd a hét minden napján két államvédelmi tiszt hallgatta le a rádió dolgozóinak telefonvonalait egészen 1991-ig.

A történetből annyi bizonyos, hogy Rákosi utasítására 1952-ben építettek egy atombiztos bunkert a rádió épületébe, arra az esetre ha támadás érné az országot akkor innen sugározzon tovább a rádió. Erre soha nem került sor.

Viszont a lehallgatási műveletre igen, legalábbis a köztévé hiradója szerint. Sőt maga a rádió is indított bunker túrákat.

Senkit sem zavart, hogy erről a több évtizedes lehallgatási folyamatról egy árva hivatalos papír sincs az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Pedig kellene, mivel lehallgatáshoz a korszakban ellenőrzés vagy nyomozás indítása szükségeltetett és osztályvezetői engedély. De ha azt feltételezzük, ezt mind el is égették, akkor is ott a probléma, hogy lehallgatást csak konkrét ügyhöz rendelve végeztek, nem pedig szimpla kíváncsiságból.

Lampé Ágnes leleplező riportja előtt egész jól belesimult a nemzeti emlékezetbe, hiszen még a tavalyi ’56-os megemlékezések és rendezvények színtere volt. Sőt, Zinner Tibor, mint történész legitimálta is az évtizedes lehallgatások "igazságát" (http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/radioadas-a-titkos-bunkerbol.html), majd Lampé Ágnes riportjában már Pilátusként gondolt magára, aki csupán belecsöppent a credóba. Vagy inkább belezuhant, de sokkal inkább saját történészi hitelébe.

Hogy mégis miért költött ekkora sztorit a valóság kárára vagy üdvére rádió levéltárosa, Sávolyi Tamás?

Hajlamos vagyok egyetérteni Lampé Ágnessel, akinek információi szerint Sávolyi Tamástól meg kívánt válni a Magyar Rádió költséghatékonyság miatt. Ezért álmodott egy nagyot és még időben, az aktuális ’56-os ünnepségek előtt megpendítette varázslatos felfedezését. A turista vonzó, figyelemfelkeltő bunkerrel akarta megóvni az állását, és ehhez nagyon jól jött a Kádár-rendszer. A teljes foglalkoztatottság rá eső részéért cserébe kicsit megszintesítette a közös és már törvényileg is elítélt félmúltat.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr904124246

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: NGM: 25 ezer fővel többet foglalkoztatnak a versenyszférában 2012.02.21. 11:54:01

25 ezer fővel nőtt tavaly a versenyszférában alkalmazottak száma a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, míg a költségvetési intézményekben csökkent a létszám.

Trackback: Geréb-veréb, van rajtad sapka? 2012.02.19. 14:50:55

Fehér köpenyes fura fizimiskákból  felállított konzílium vitatkozik végsőkig kiszolgáltatott és agyongyötört, még mindig váladékozó, az infúzióbekötésektől szivárványszínű teste körül: kidobják-e a méhét vagy sem. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aranyos történet...
Természetesen a bunker a vészidős sugárzáshoz kellett volna, a lehallgatáshoz miért kellett volna BUNKER?
1990 előtt gyakorlatilag minden állami cég telefonvonalaiba szokás volt belehallgatni, hiszen akkor a kommunikáció kizárólag posta levéllel vagy szintén posta vezetékes telefonnal volt lehetséges.
Ha meg úgy döntöttek, hogy "belehallgatnak" valakinek a dumájába, azt megtehették a telefonközpont megfelelő helységében.
Én már csak az "ürgebőrbe varrva" kifejezést figyelem. Hogy mikor merül fel. A forgatókönyv szerint ez a következő fázis:)
Eszem megáll azon, hogy olyan képmutató barmok koholnak újabb és újabb közellenséget, akik kedvükre focizhattak, járhattak iskolába, egyetemre, sőt még a rendszert is alááshatták békében, aztán majd negyedszázaddal később itt próbálják feltámasztani az elhunytat poraiból.
Mert nem azok művelik mindezt most, akik ültek anno vagy életpályájuk kettétört abban a rendszerben elveik miatt, a politikai üldözöttek, hanem a kibicek s azok gyerekei, akikre az árnyéka sem vetült mindennek. Tisztelet a kevés kivételnek, természetesen.
Élőben tapasztalhatjuk egy diktatúra embert deformáló mechanizmusát. A megfelelési kényszer egyre nagyobb hazugságokat szűl, a kijelölt ellenségről mindent el lehet hinni. A hazugságok végül rendszerré állnak össze.
@nu pagagyí: nem megerősített forrásból tudom,hogy egyszer '75.-ben fagyot jósoltak,de ezt a Párt cáfolta.Be is darálták szegényt a Dunába...monnyonle
A gengszterváltás előtt az elvtársak annyi papírt tüntettek el amennyit csak tudtak. Erre bőven meg is volt az idejük, a spontán privatizáció (amikor a főelvtársak már _biztosan_ tudták hogy vége lesz a cuculizmusnak) és a gengszterváltás között elég sok idő telt el ahhoz hogy minden lényegi infó eltűnhessen, és csak az maradjon közkézen amire rá lehessen mutatni hogy ha itt nincs akkor sehol.

Másrészt, egyes elvtársak birtokában azért maradhattak a többi elvtárssal kapcsolatban érdekes anyagok.
Nem hallgattak le? Nem is vagy ember, nem is vagy legitim.

"a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületében egy pici bunkerben hallgatta le az államvédelem a rádió meghatározott munkatársait"

Ez a mondat eredetileg így hangzott:
"a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületében egy pici bunkerben hallgatta az államvédelem a rádiót"
még egy szösszenet..."Hol vannak a tervrajzok?
-"B.meg ti égettétek el!
"elmúlthuszonvalahányév...hányás!
így kell ezt csinálni. Amit hallottam lehallgatásügyileg: egyszerre kb 50 vonalat tudtak a rendelkezésre álló háttérrel lehallgatni. Ezért nem egyeztek bele mindenféle akciókba.
Nagy baj, hogy legendákat gyártanak, de még nagyobb baj, hogy a Kennedi bizottságot azonnal elrugdalták a titkosszolgálati dokumentumok közeléből.
Hallgattak, az biztos. A szuperlektorok (értsd: cenzorok) minden műsort meghallgattak, mielőtt adásba ment. Ezzel mindenki tisztában volt.
A híreken és a május 1-i közvetítésen kívül gyakorlatilag nem létezett élő adás. Jó, a nyolcvanas években már igen, amolyan délelőtti jópofizások.
1991-ig hallgattak le a dugasztáblás kurblis telefonokkal? LOL

ami a képeken és a videón látható az valóban amolyan "háborús vésztartalék" az ötvenes évek rádiós technikája. a telefonokhoz annyi köze van mint ami minden stúdióban van: telefon illetve utasító céljára szolgál, így tartott kapcsolatot a stúdió a központi kapcsolóteremmel illetve egyéb helyszínekkel.

Nem elképzelhetetlen hogy az ötvenes évek legsötétebb pillanataiban ücsörgött itt pár ávós, és hallgattak, rögzítettek műsorokat, esetleg az akkori analóg beválasztós telefonvonalakba belehallgattak, de maximum 59-60 ig. utána ez tényleg csak rom és irattár lehetett. minden más kamu, szenzációvadászat!
@AczélGyuribácsi:
De hisz épp erről lehet szó. A bunkerban volt a tartalék telefonközpont (is). Ideális helyszín a bele-belehallgatásra.

Aki pedig elolvassa Lampé Ágnes "leleplező riportját", annak illendő meghallgatni a másik felet is:
facebook.com/savoly.tamas
@midnight coder:
Biztos forrásból tudom, hogy a dokumentumok eltüntetésével a Rózsadombi Értekezlet pici zöld űrlényeket bízott meg, akik Attila kincsének fejében el is végezték a munkát.
Érdekes polémia, hogy igaz-e vagy sem. Mégis inkább arra hajlok, hogy hiányzik a történetből egy két gyakorlatias elem: Az elmúlt 22 évben senki nem világosodott meg a rádióban otthonosak közül, hogy jé, láttam néha egy alakot feltűnni a senki által nem járt lejáratban, ahá, szóval oda vitték azokat az üveges vodkákat, ahá, azért volt vasárnap a kihalt házban dalolászás, biztos a részeg ávósok lehettek. Vagy "ki áramtalanította ezt a nem tudjuk hova menő vezetéket?" stb. stb. Az évtizedeken keresztül folyó legtitkosabb vircsaftról is kellene árulkodó nyomnak lenni az ott dolgozók emlékeiben. Senki nem akart ezügyben első biliborogató lenni ezidáig? Az nem kérdés, hogy azt és ott hallgattak le amit akartak. ( PL. az Astoriában is, ugye palibácsi?) De mi ez a megkésett szenzáció? Ezzel az erővel azt is világgá lehetne röpíteni, hogy 62-ben volt tél.
És ezen lehallgató ávósok közül kerültek ki aztán 2010-11-re azok a CNN-es brüsszeli szocialista békaemberek, akik a Dunán leúszva puccsot kísérteltek meg az a Nemzeti Együttműködés Elvtárspajtása ellen.
@Szolgálati Füldugó: Ha neked a Ki nyer ma, vagy a Csucsforgalom olyan délelőtti jópofizás, akkor megemelem a kalapomat előtted!De egyuttal bocsánatot kérek a már elhunyt Petress Istvántól,Meixner Mihálytól vagy Czigány Györgytől.Gondold meg mit irsz vagy beszélsz.Ha nem ismerted a Rádiót, jobb ha befogod a szádat!
@devizaszorzo: Engem inkább a legendás Kubatov-lista érdekelne. A kommunistáktól már nemigen kell félni.
Ez megint csak a szokásos legenda- és ellenlegenda-gyártás, hogy senki ne tudja biztosan (kivéve a pár "beavatottat"), hogy ki is volt besúgó és ki is volt besúgott, illetve hol metszette egymást a két halmaz.

Nincs állam besúgóhálózat nélkül, és a mostani is érdekelt abban (mint mindegyik eddig a módszerváltás előtt és után), hogy egy hatékony hálózatot fenntartson. Nem voltak bolondok, hogy szétrombolják a hosszú évek édesgetésével és terrorával felépített jó kis spicligyűjteményt...

Ezért kell a ködösítés meg a duma. A németek legalább korrekten csinálták: levéltárat megnyitni és kutathatóvá tenni. Nem csak valami pofára kiválasztott kenedik és társaik azok, akik egyes, gondosan kimazsolázott iratokba időnként állítólag betekinthetnek.
@nu pagagyí: Sikeres dezinformáció. Akikről szó van, nagyon is beépültek a mai politikai és gazdasági életbe - akik 20 évvel ezelőtt 40 évesek voltak, azok most még csak 60, akik meg 30, azok a legszebb férfikorukat élik...
Én csak a szomszédot szoktam lehallgatni, ahogy szexelnek. Bár én nem akarom hallani, csak nyitva hagyják az ablakot, és áthallatszik. Akkor az úgy ér-e?
süti beállítások módosítása