Sávoly Tamás mikor az Áttekintés a Magyar Rádió Archívumának ’56-os dokumentumaiból című tanulmányát közölte talán nem is sejtette, hogy az általa idézett sorok a Rádió 1935-ös Évkönyvéből mennyire igazak lehetnek rá nézve is. „Az emberiség e civilizációt és kultúrát szolgáló fegyverével, a rádióval élni és visszaélni lehet.” Ahelyett, hogy eldönteném élt-e vagy visszaélt a rádió adta lehetőségekkel, inkább vázolom a helyzetet és a nyájas olvasóra hagyom az ítélkezés jogát.

Jónás István, a közrádió vezérigazgatója 2011. Október 19-én a Ma Reggel című műsorban jelentette be, hogy a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületében egy pici bunkerben hallgatta le az államvédelem a rádió meghatározott munkatársait az egész Kádár-rendszer alatt.

Ezt követően a hír hóna alá nyúlt rengeteg médium (Hvg, Magyar Nemzet, Helyi Téma), hogy minél magasabbra emeljék az eddig titokban tartott óriási megfigyelési műveletet. Magát a történetet Sávolyi Tamás a Magyar rádió levéltárosa „fedezte fel”. Ő közölte a vezetőséggel egy laikusok számára teljes hiteles háttértörténettel együtt. A titkosszolgálatoktól kölcsönzött legendagyártása mindenkit levett a lábáról. A rádió vezetői valószínűleg sikítottak örümökben, hogy azt hallják Kádár annyira félt egy másik ’56-hoz hasonló eseménytől, hogy kezdetben március 15-én és október 23-án, majd a hét minden napján két államvédelmi tiszt hallgatta le a rádió dolgozóinak telefonvonalait egészen 1991-ig.

A történetből annyi bizonyos, hogy Rákosi utasítására 1952-ben építettek egy atombiztos bunkert a rádió épületébe, arra az esetre ha támadás érné az országot akkor innen sugározzon tovább a rádió. Erre soha nem került sor.

Viszont a lehallgatási műveletre igen, legalábbis a köztévé hiradója szerint. Sőt maga a rádió is indított bunker túrákat.

Senkit sem zavart, hogy erről a több évtizedes lehallgatási folyamatról egy árva hivatalos papír sincs az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Pedig kellene, mivel lehallgatáshoz a korszakban ellenőrzés vagy nyomozás indítása szükségeltetett és osztályvezetői engedély. De ha azt feltételezzük, ezt mind el is égették, akkor is ott a probléma, hogy lehallgatást csak konkrét ügyhöz rendelve végeztek, nem pedig szimpla kíváncsiságból.

Lampé Ágnes leleplező riportja előtt egész jól belesimult a nemzeti emlékezetbe, hiszen még a tavalyi ’56-os megemlékezések és rendezvények színtere volt. Sőt, Zinner Tibor, mint történész legitimálta is az évtizedes lehallgatások "igazságát" (http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/radioadas-a-titkos-bunkerbol.html), majd Lampé Ágnes riportjában már Pilátusként gondolt magára, aki csupán belecsöppent a credóba. Vagy inkább belezuhant, de sokkal inkább saját történészi hitelébe.

Hogy mégis miért költött ekkora sztorit a valóság kárára vagy üdvére rádió levéltárosa, Sávolyi Tamás?

Hajlamos vagyok egyetérteni Lampé Ágnessel, akinek információi szerint Sávolyi Tamástól meg kívánt válni a Magyar Rádió költséghatékonyság miatt. Ezért álmodott egy nagyot és még időben, az aktuális ’56-os ünnepségek előtt megpendítette varázslatos felfedezését. A turista vonzó, figyelemfelkeltő bunkerrel akarta megóvni az állását, és ehhez nagyon jól jött a Kádár-rendszer. A teljes foglalkoztatottság rá eső részéért cserébe kicsit megszintesítette a közös és már törvényileg is elítélt félmúltat.