Dr. Következményeknélküli Pál kínos találkozása a valósságal

2012.03.28. 11:55 baum

Dr. Következményeknélküli Pál kínos találkozása a valósággal még csak ezután fog megtörténni. A reakciókból azt látni, hogy a kormányoldal legfelsőbb vezetése simán abban a hitben él, hogy el lehet kenni Schmitt Pál kirobbant plágium botrányát, majd valahogy elmismásolják a dolgot, aztán menjen mindenki a dolgára, nincs itt semmi látnivaló. Szemmel láthatólag még most is meggyőződésük, hogy sikerülni fog.

Magunk azt hittük eddig, hogy az ügy legrohadtabb része az lesz, hogy nem azért lehet eltávolítani a Köztársasági Elnöknek titulált megélhetési diplomatát, mert teljesen alkalmatlan, posztjára méltatlan, és úgy egyébként szervilisen kiszolgálja a megbízóit, hanem mert lebukik egy ilyen plagizálási ügyben.

Sajnos, van itt még puskapor. Annyira szívesen ott lettem volna, mikor a tényfeltáró bizottság, köztük a frissen MOB-alelnöknek kinevezett Tóth Miklóssal összeül, és erősen gyöngyöző homlokukat ráncolva, fejüket vakargatva azon morfondíroznak, hogy akkor most mi a répát csináljunk?! Egyértelműen kiderült a tényekből ugyanis, hogy Dr. Schmitt igazából csupán Schmitt. Akkor legyen a hibás, legyen a hibás… „az a hülye akác, az.” Ennek szellemében félelemből, vagy megfelelési kényszerből le is szedálták saját hitelességüket szépen, megfontoltan. Pedig hosszútávon megérte volna, ha kihúzzák magukat, előveszik az önbecsülésüket és kimondják, ami egyértelmű. Ugyanis Schmitt Pál ebbe bele fog bukni, lehet, hogy próbálják még húzni-halasztani, nem fog menni.

Schmitt már 1992-ben is azt érezhette, hogy ő az emberek embere, és a tudás közös, hát a gyümölcsét learatja. Diplomataként, Köztársasági Elnökként sem csinált mást, egészen faszán eléldegélt, fürdött a dicsfényben, kiélvezte, hogy tulajdonképpen más emberek megtermelik, hogy neki jó legyen, a dolga pedig nem más: megjelenik néha, és lehet örülni. Ugyanezt csinálta a bolgár professzor szellemi termékével is.


„Azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak.” – mondja a bizottság. Nem hihette azt, mondja a józan ész és az ország gondolkodó része. Ha bemegyek egy boltba és ellopok egy csokit, akkor sem fogja nekem senki azt mondani, hogy a boltvezető a hibás, mert nem tájékoztatott, hogy nem illik ilyet csinálni. Az esetleges tárgyaláson a bíróság pedig pláne nem, abban meg nem is reménykednék, hogy magát a tábla csokit nem kellene visszaadnom. Minél tovább húzzák az időt, annál kínosabb lesz Schmitt Pálnak, a kormánynak, de leginkább nekünk magyaroknak.

Fotó: origó

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr504345508

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Államelnök 2012.04.02. 09:38:11

 Van valami nagyon közép-európai abban, hogy olyanok napi témája Schmitt Pál kisdoktori értekezése (a parlamentben is) , akik talán még a nevüket, beosztásukat sem tudják jól leírni...Csám -  csám - csám - csám - csám - csám - csám - + a...

Trackback: A bukott elnök 2012.03.30. 06:53:12

Kedves Naplóm!Mai témánk a diktatúra botrányos államfője, Schmitt Pál lesz. Le sem írom többet ezt a szörnyű nevet, beleborzongok ha csak eszembe jut. Múlt héten a szomszéd Etelka néni legurult a negyedikről a lépcsőházban, mert véletlenül kiejtettem a...

Trackback: Dr. Schmitt kedvéért cenzúráztak a Heti Válaszban 2012.03.29. 01:43:00

Hiába dicsérte Stumpf András, a Heti Válasz újságírója Schmittet, hogy neki „tényleg valódi és nagy tudása van az adott témáról, a sporttörténetről, sportdiplomáciáról". Ezzel ugyanis egy valódi PhD megírására próbálta rávenni az „álam...

Trackback: Nem vállalok semmiféle bírálatot 2012.03.29. 01:37:58

Kárpáti András a Pécsi Tudományegyetem oktatója a Schmitt plagizált dolgozatát vizsgáló bizottság ítélete után a következőt írta a személyes facebook oldalán."Számos szakdolgozat-, tdk- és doktori-bírálat megírása után bejelentem: mától, 2012. már...

Trackback: Schmitt-ügy: Gerinc, minek? 2012.03.28. 23:34:47

Ha van megfelelő mondja annak, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyítsa a hatalom, hogy Magyarországon bármit meg lehet tenni, akkor a Schmitt-ügy pontosan ez. Jobb helyeken rohadtul nem a magyarázkodással telnek el hónapok, azzal, hogy hogyan lehet ...

Trackback: Kérészéletű Schmitt-bírálat a Heti Válaszon 2012.03.28. 20:01:19

A Schmitt Pál doktoriját vizsgáló bizottság jelentéséről tegnap megírtam a véleményem (A Schmitt-ügy valódi tétje), ahogy sokan mások is megírták a sajátjukat. Így tett többek között Stumpf András is, a Heti Válasz publicistája. Önmagában ennek nem len...

Trackback: Ez itten kérem egy plágium 2012.03.28. 19:38:18

Az a helyzet, hogy nem akarnék én ebbe a smittes buliba beszállni. A cucc ki van belezve elölről és hátulról is. Újat írni erről már nem is lehet és nem is kell szerintem. Ami érdekes lehet, sőt egyenesen mókás, az a hívek reakciója.Az elmúlt két nap j...

Trackback: Viharvert pávatollak 2012.03.28. 19:07:23

Elkészült a nagy mű - a szerkezet rozsdás ugyan, csikorogva-nyikorogva, de működött. Ha nem is úgy, ahogy a nagyközönség titkon remélte. De mit is vár bárki a Földrajzinév-bizottság széjjelkergetése után? Mit is állapított meg a Tóth Miklós, a Semme...

Trackback: Mert megérdemeljük 2012.03.28. 19:06:48

Mit is? Hát ezt a több felvonásos kutyakomádiát, aminek a Fidesz álláspontja alapján tegnap vége lett. Az ítélet megszületett, SP bár másolt, de nem bűnös. Nincs tehát mit tenni, minden a legnagyobb rendben, eddig is felesleges volt izgulni, a rendszer...

Trackback: Schmitt úr, ez már az ítélet? 2012.03.28. 18:46:17

Elnök úr, nem lesz ez korai? Ma elég magabiztosan azt állította, hogy a bizottság az Ön álláspontját támasztja alá, tehát maradna még egy kicsit mégis köztársasági elnök. Apró probléma, hogy a Magyar Nemzeten meg a Fideszen kívül (bár az ügy szerintük ...

Trackback: A Hallgatói Hálózat a SOTE Rektori Hivatalában tiltakozik Schmitt Pál plágiumbotránya miatt 2012.03.28. 17:12:36

A Hallgatói Hálózat sajtónyilatkozata:  “Tegnap nyilvánosságra került Schmitt Pál doktori értekezéséről készült jelentés, mely ugyan körülírja a plágium tényét, ám egyértelműen nem mondja ki azt. A felelősséget az egyetemre és a bírálókra hárítjá...

Trackback: Schmitt Pál miatt szégyenkeznek az egyetemi tanárok 2012.03.28. 17:09:39

Tegnap este írta Facebook-falára az alábbi üzenetet az egyik vidéki egyetem munkatársa: “Privát közlemény. Számos szakdolgozat-, tdk- és doktori-bírálat megírása után bejelentem: mától, 2012. március 27-ikétől nem vállalok semmiféle bírálatot. A ...

Trackback: Schmitt plágiumügyéért nemzetközi kitüntetésben részesül 2012.03.28. 17:07:57

Szerdán Wolfgang Rumpelstiltskin a neverlandi székhelyű Vásári Szemfényvesztők Nemzetközi Szövetségének (VSZNSZ) elnöke hivatalosan bejelentette, hogy Schmitt Pált, Magyarország köztársasági elnökét plágiumügyéért a legnagyobb pofátlanságot igénylő, ám...

Trackback: Nem mond le Schmitt Pál 2012.03.28. 12:36:02

Nem mond le posztjáról Schmitt Pál köztársasági elnök. A Szöulban tartózkodó államfő azt mondta: a vizsgálati eredmény megerősítette korábbi döntésében, így továbbra is posztján marad.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kósa Lajost meg „doktor”-nak titulálják hivatalos helyeken is, pedig még egyetemi végzettsége sincs:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1490_dr._kosa_lajos
Magyarhonban mostantól mindenki legyen doktor!
Szerintem ott lesz a forduló, amikor a Fidesz rájön, hogy elég sok Fidesz szimpatizánst is flusztrál ez az ügy, meg az ügynökügy, meg Lázár (Kövér, Selmeczi, Rogán, stb) nagyképűsége, meg Esztergom ügye, meg a régi elvtársak (Schmitt, Szűrös, Pozsgay, Csintalan, stb), a szocikat megszégyenítő hazudozások, a szocikat megszégyenítő korrupciós esetek, a szocikat megszégyenítő káderpolitika és nepotizmus, stb. Elég sok szimpatizánsnak lesz egy utolsó csepp a pohárban. Nekem pl ez az ügy az utolsó csepp.
@aaabbbccc: "Elég sok szimpatizánsnak lesz egy utolsó csepp a pohárban. Nekem pl ez az ügy az utolsó csepp."

Akkor már minimum ketten vagyunk.
Nevetséges ez az egész. Mindenki tudja, hogy még egy szakdolgozat megírásának is a legelső lépése, hogy elolvasom a szabályzatot.
Én azt nem értem, hogy miért mindenki Idegen Tollak törzsfőnökre tüzel? És hol van az az ember, aki egy képeslapon nevezett ki egy alkalmatlan és méltatlan embert kosztársasági elnöknek? Jót rötyög magában, hogy nem egyéb, ennél sokkal fontosabb hülyeségei miatt őt b*szogatják, hanem ezt a törtető bábút.

Bohócország!
@aaabbbccc: @Furore Carcosa:
Már megbocsássatok, de ha 4 év korona úsztatás és 1,5 év ámokfutás után ez az utolsó csepp, akkor én szomorú vagyok. :(
Egy fenét bukik meg. Te hol élsz? A bizottságnak meg gondolom megérte a vélemény.
@TrueY: A koronaúsztatással nekem a világon semmi bajom nincs, a 1,5 év ámokfutást pedig 8 év ámokfutás előzte meg a másik részről. Kábé úgy kívánom vissza azt a levitézlett bagázst, mint púpot a hátamra.
Azon gondolkoztam, hogy mit mondtak volna nekem anno a tanszéken, ha beállítottam volna egy ilyen „törzsanyaggal”.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1482_a_torzs_anyaga_gerinc_nelkul
A legnagyobb hungaricum az, ahogyan egy ország önerőből képes ennyi kárt okozni saját magának.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1379_balsors_made_in_hungary
Minden így van jól.

Hitvány fos maffiaállamnak hitvány fos elnök dukál.
Úgy érted azt hiszik rövid távon el lehet kenni.
Mert azt megtehetik. Kétharmad.
Hosszabb távon azonban ennek következményei lesznek.
Persze én is csak egy szubkultúrában élek mint mindenki, de ahogy látom a bizonyítottan részrehajló forrásokat kivéve ez az ügy a közvetlen súlytalanságától függetlenül sokakat érint érzékenyen, afféle konkrét állatorvosi lóként, konkrét bizonyítékként, ami jellemzi az általános hozzáállást.
Ha ez tényleg így van, akkor bizony ennek következményei lesznek. És nem csak a maga szűk reprezentális területén, hanem más, húsbavágóbb cselekedetekre is kihatással lehet. A 'aki ebben pofátlanul így tesz az más fontosabban is esetleg?' kérdés mentén.
Sokan vannak itt, akik jártak iskolába, és persze írtak dolgozatot, vagy felmérőt. Nos, kérdőjeles Schmitt Pál általános iskolai végzettsége is, mert ugye mi tudjuk, hogy ott a padban másolni tilos volt, de megtettük többen is.

Ennek az embernek állítólag van vizsgája idegen nyelvekből is. Elképzelhetetlen számomra, hogy a bitang a Rigó utcában szerzett jogos papírt. A titkosszolgálatok persze bárki legalizáláshoz bármit megszereztek.
@Furore Carcosa: Flusztrál? Jól van, köztársasági elnök még lehetsz.
@aaabbbccc:
Csak azokat flusztrálja, akik túlspilázzák az ügyet, vagy infulenziájuk van.

@TrueY:
Nekem az utolsó csepp az volt, amikor 1990-ben az Orbán-bohóccsapat bekerült a Parlamentbe.
@Furore Carcosa:
Arra, hogy az egyik csapat fasz, nem lehet mentség az, hogy "de a másik is az volt".

Mert akkor akár azok is maradhattak volna hatalmon. De ezek azt ígérték, hogy más lesz.
(Más is lett, csak nem ebbe az irányba gondolta a nép, hogy minden szarabb lesz, mint Feriék alatt volt.)
Nem értem, hogy hol a probléma. Mindenki sejthette, hogy ez fog történni. Még pár nap és minden megy tovább, mintha semmi sem történt volna. Ez van. Ez van ma Magyarországon.
@debreceni.blog:
Ha a beosztottad bírált volna el, most doktor lennél. :-)
Ezt KKTT elég cinikusan, de teljesen jól leírta a múltkor a Mandineren: Nem az ilyen ügyek meg a színházigazgatói kinevezések döntik el a választásokat. Bizonyos szempontból hasznosak is, mert elterelik a figyelmet.

Jó, ez az ügy szerintem nem volt szándékos, de szerintem a személyzeti politikában rá is játszik a Fidesz erre: Minél hithűbb bábot ültetünk oda, annál jobb nekünk, és még az embereket nem nagyon érdeklő témára irányítjuk a sajtó figyelmét. Nem az értelmiségiek döntik el a választást...
A plágium az plágium - párttól és időtől független.Mi az, hogy az akkori követelményeknek megfelelt? Én a nyolcvanas években jártam egyetemre, már első évfolyamon visszadobták azt a szemináriumi dolgozatot, amelyiknek ilyen volt a szakirodalomjegyzéke.Nem kisdoktorit, csak szemináriumi dolgozatot!Ez már akkor sem felelt meg - még formailag sem!!!!
Ez most MÉG nem a FIDESZ bűne. Ez a bizottság undorító gyávasága meg elnökünk megvetésre méltó gerinctelensége és talán ostobasága? (ld. "A vizsgálat engem igazolt. Elégedett vagyok az eredménnyel!)
Ha ez most ennyiben marad(Ld. pingpongmecss a NEFMI és a SOTE között), na akkor lesz a FIDESZ bűne.
Azért mert pár túlbuzgó libsi meg komcsi őrjöng attól még nem fog lemondani.Hiába ajvékolnak.Amúgy felőlem akár mehetne is...
@The brain: pont ugyanilyen ügy miatt Németországban a védelmi miniszter simán lemondott. persze ez nem Németország, ott a politikusoknak még van némi gerince.
Könyörgöm! Semmit nem akarnak sehol elmismásolni. Egyszerűen leszarják az egészet. Ha neki nem ciki így kollégák közé menni, akkor had maradjon. Most szerezzenek másik Jupiter lakót aki tud aláírni többé, de inkább kevésbé helyesen?! A neve megy, az pedig tökéletesen elég.

Másrészt szerintem S.P. sosem látta ezt a doktorit. Már a dolgozatot. Erősen a gyanúm, hogy mondták neki, kéne egy doktori. Oszt ő meg X.Y.-al megíratta. Vagy még csak nem is ő volt aki megíratta, hanem a pártvezetés megíratta a cuccot, oszt jó napot. És ha ez a valóság, akkor még csak nem is haragudnék rá érte.

Amíg 2/3 van, addig "aláírógép" is lesz.
@TrueY: Ne légy telhetetlen. A megtérő báránykákat jó szívvel fogadd, mert még visszarohannak a farkasok közé Előled. :D
@The brain: 1992 - 2000ig a fidesz a liberális internacionálé tagja volt.
a jelenlegi fidesz szineiben pompázó képviselők jelentős része tudvalévően, komoly poziciókat töltött be a kommunista rendszerben..
pontosan megtudod mondani ezek után
ki a libsi komcsi??
Fel sem fogja ez a szerencsétlen báb, hogy mi a gond az ő másolásával. A vizsgálat őt igazolja. Persze. Nehéz eldönteni, hogy ennyire hülye, vagy ennyire arcátlan.
Ezután most 20 év szociáldemokrácia fog jönni. Jöjjön is!
@Ianas: Tér ám meg a franc. Ez a Schmitt-eset csak azt bizonyítja, hogy a Fideszben is vastagon megy a mi kutyánk kölyke-jellegű komcsitempó. Ettől még szemernyivel nem lesznek rokonszenvesebbek azok a bandák, akik ugyanezt más színű fügefalevél alatt nyomatják.
@dr. anna333: ez van ma Magyarországon? :D Írnál nekem egy-két korszakot, időszakot, évszakot, dátumot, amikor Magyarországon nem ez volt? :D Nem fogsz tudni...
Van egy miniszterelnökünk, aki már tud SMS-t fogadni.
Van egy álamfőnk, aki hellyel-közzel tud írni.
Van egy gazdasági miniszterünk, aki többé-kevésbé tud az ujjain számolni.
Van egy nyugdíjvédelmi biztosunk, aki meg tud különböztetni egy almát egy körtétől.

Namármost, ha Pali bá' lemond, akkor mia garancia, hogy a többiek nem hagyják magára a nemzetet? :))))))
" Ha bemegyek egy boltba és ellopok egy csokit, akkor sem fogja nekem senki azt mondani, hogy a boltvezető a hibás, mert nem tájékoztatott, hogy nem illik ilyet csinálni."

Boldogult Fenyő János médiacézár nem gravíroztatta bele a Mercije ablaküvegébe, hogy: "Géppisztollyal belőni tilos!", oszt' hogy járt...
@Furore Carcosa: kaptál helyette egy sokkal rosszabbat , ugye ilyet lovat akartál ?
Ezek után az lenne az egyetlen üdvözítő megoldás, ha hozna a sehogysemTisztelt Ház egy törvényt, miszerint alanyi jogon jár mindenkinek a doktori cím. Oszt jó napot!
@Ez is csak egy nick: még azzal is kiegyeznék, hogy szarabb lett. De az, hogy gyakorlatilag lerombolták a demokrácia nyomait is és most épp a fehér lovon bevonuló, gerinctelen alak rendszerét restaurálgatják...
@Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára: a tanulság, ha sikkasztasz, adót csalsz, hamisítasz, lopsz, rabolsz, ölsz, akkor fel vagy mostantól mentve, mert téged nem tájékoztattak arról, hogy ez bűn. Ergo a törvény nem ismerete felment a törvény alól. Teljes amnesztiát minden börtönben ülőnek! gyorshajtás esetén például lehetne érvelni azzal, hogy Téged nem tájékoztattak arról, hogy az hiba, ha gyorsabban mész. Szerintem ennek van jó oldala is, használjuk ki!
A plágium bűn. Megbocsáthatatlan bűn.
Ezekbol a hirekbol pont azokhoz nem jut el semmi vagy nem fogjak fel, akik neagyisten picit egyszerubb emberek, es nem azert gondoljak hogy a fidesz jo mert valamiert tetszik nekik, hanem mert nem latjak at h mi zajlik itt. Na pont ezekbol az emberekbol van annyira sok h a fidesz meg most is vezet a szavazni akarók kozt. Kvazi: a Pálgium-ugy nem fog sok vizet zavarni.
Másnak tömegpusztító fegyverei nemvoltak aztán hogy jártak..

A kapitalizmusban az a nyerő aki át tud vágni másokat, vagy ki tudja használni mások gyengeségét lustaságát tudatlanságát. Nameg az akinek megvan a kellő pénze (azt azért nenagyon feszegessük honnan) és/vagy hatalma ahhoz hogy bukta esetén is talpon maradjon.

Az aljas sunyi embereknek kedvező rendszer.
Köhög a harcsa,
reumás a mókus,
csak úgy doktor úr ő,
ahogyan én orvos.

Beszél majd az utókor! Kiről?
Hahahaha: doktor Pali-ról...

Copyright: Dr. Bubó
" „Azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak.” – mondja a bizottság."

most kéne szólni a fidesnek nehogy mi legyünk a hibásak polgárok hogy nem szóltunk, hogy

nem felel meg az elvárásinknak a MAFIORMÁNYZÁS és a DIKTATÚRAÉPÍTÉS...

ők a felelősek...
@dr. médiafigyelőbété: látom emlegettél...

Tóth Úrrról S chmitt mond?: "...hüllő... csak úgy rektor úr ő ahogyan én doktor..."
@Kutchek: Kifelejtetted a minisztert, aki a mafiát képviseli a parlamentben, mert nekünk olyanunk is akad! :-)
Lemondhatna, de nem mond le, hanem vígan integet. Talán nem is Schmitt Pál a kulcsszereplője az ügynek, a kritika kezdettől fogva Orbán európai etikai mércétől elrugaszkodott rendszerének szól. Schmitt nyilván egy kiváló sportoló volt, és van sok pozitív tulajdonsága, de ez korántsem elég ahhoz, hogy elődeihez méltó államfő lehessen. Mégis odatették bábnak, bólogató Dobzse Lászlónak, de semmi erkölcsi tartás, semmi jogismeret, semmi önkritika, csak olyan dolgok, amelyek egyre nagyobb céltáblává tették, a ballib sajtó nem hagyhatta ki ezt a nyilvánvaló ziccert, hogy ezt kihasználja. Legalább egy, nyilvánvalóan alkotmányellenes vagy uniós alaptörvény-ellenes törvényt küldött volna alkotmánybírósági normakontrollra, legalább egyet a látszat kedvéért. De a látszatra sem ügyelnek. Orbán tévedhetetlen, minden úgy marad ahogy ő kitalálta, ha beledöglünk is. Ha egy havernak pozíciót kell juttatni, akkor is véghez viszik, ha törvényt kell módosítani miatta. Megbukott az unortodox gazdaságpolitika, de Matolcsi marad, bármennyivel emelkedett is az állampapírhozam, és a CDS felár, bármennyi pénzt bukik is az ország. Az államfő megbukott, de az államfő marad, még ha ez a doktorátus általános degradálásával, a SOTE tekintélyének lerombolásával jár is, semekkora ár nem elég nagy. A megfélemlített bizottság (mossátok ki palit, különben ugrott az egyetem támogatása) kihozta végeredményként, hogy szegény Schmitt jóhiszeműen készítette el a doktoriját a kor szelleme szerint, nem gondolta hogy ezt így nem szabad, az egyetem a hibás, aki nem nyálazta át a világ összes, e témában fellelhető irományát, és nem vette észre hogy ez plagizálás. Ez most egy precedens lett arra, hogy lopni etikus. Méltán vannak felháborodva azok, akik nem plagizáltak, hanem hosszú hónapok, évek munkájával készítették el saját doktori disszertációjukat. Ne csodálkozzon a jobboldal, ha ekkora a visszhang. Ez már nem az "álamfő"-nek szól, hanem ennek a torz rendszernek egy olyan országban, amelyet már abszurduisztánnak hívnak. Ebből az egészből jól kijönni már nem lehet, de ezt sajnos csakis maguknak köszönhetik.
@kzoltana: Kósa Lajost meg „doktor”-nak titulálják hivatalos helyeken is, pedig még egyetemi végzettsége sincs:

Carjá rá vazze! Gordont meg libásnak, Gyurcsányt meg böszmének, Medgyesit meg dzsémszbondnak titulálták! Hazánk nagy fiai ők is, csak még nem került akkor elő a dobszerkód ugye? :)
Azt hiszem, itt az idő és az alkalom, hogy a Schmitt-botrány vizsgálatát tudományos alapokra helyezzük.

Mi Schmitt Pál hét főbűne?

1) Mocskosorbán híve
2) Cigányorbán híve
3) Zsidóbérencorbán híve
4) Minidúcseorbán híve
5) Viktátorbán híve
6) Gecizmusoltáránfőalakorbán híve
7) Csalt, plagizált, hazudott, iszik, nőügyei voltak.
@dr. Bubó: " „Azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak.” – mondja a bizottság.

Persze. Gyurcsi meg igazságbeszédet mondott! Hehehe! Nézőpont kérdése! Mondjuk az Fideszes. Belekötsz? :)
@kzoltana: Kósa viszont legalább nem állítja magáról, hogy doki. (Szemben Horn Gyugyóval.)
2012 évi XLVI törvény a plágium hivatalos értelmezéséről:
- A plágium félreértelmezett negatív jelzőket vonzó tevékenység, mely jelenleg nem felel meg a magyarság öntudatra ébresztésének és függetlenedésének folyamatában.
- Magyarország egyetlen kétharmados vezetői szuperstruktúrája ezért jelen jogszabályba foglalja a magyarok érdekeinek védelmében a plágium tényleges értelmezését:
-A plágium jó, mert a jó munka első lépése megtalálni azt aki képes elvégezni a munkát (helyettünk).
-A plágium nagyon helyes dolog, hiszen felfogható kötelező forráskutatásként.
-A plágium igen pozitív, mert nem engedi, hogy felesleges energiát pazaroljunk olyanra, amit már más megfogalmazott ( esetleg jobban is mint mi).
-A plágium nem lehet negatív, hiszen tudjuk, hogy amit a világban kitaláltak, mindent a magyarok ötleteiből lopták el, tehát az egész világ műveli.
-A plágium jó, mert mi azt mondjuk, és mint tudjuk kétharmadunk van, és majd ha valaki leköröz minket akkor módosíthatja jelen szabályt.
@Szabó Zoltán fél évet kapott:
3) Zsidóbérencorbán híve

Ez most nem a kurucinfo! Ezért itt megbacnak öcsém! Gyorsan nyilatkoztasd ki, hogy viszont meleg vagy, mert kinyírnak ! :)
Remélem az ügyvéd a "bizottságból" fasza csávó, és elmondja a véleményét...
miért van az az érzésem, hogy ezek után is nyugodtan fognak e'mútnyócévezni az elvtársak. Büdös kommunisták pusztuljatok már ki.
Nem tudom mit kell ezen meg mindig csamcsogni. Az mszp nevu bunszervezet 32. tamadasa Magyarorszag ellen. Ezt a hazugsagukat is cafoltak, mint osszes tobbit. Kesz az ugynek vege. Az mszp megint magat szopatta.
*Miért van az az érzésem, hogy ezek után is nyugodtan fognak e'mútnyócévezni az elvtársak?
Mit háborgunk vazze, az áldott jó népnek ez kell:

index.hu/belfold/2012/03/28/tarki_nott_a_fidesz_elonye/

Hajrá Magyarország, hajrá Fidesz!
@TrueY: Más az ingerküszöbük. Nekem is a korona tette be anno. Azért arra kíváncsi vagyok, hogy az igazán narancsszívűek közül ki dobja be a törölközőt pont ettől.
Ezt az ügyet nehéz elsikálni, ahogy a Fidesz gondolja. Volt őszödi beszéd, hát most meg lett schmitt doktori.
50% hogy skiccpalitól bevonják a doktorit, 1% hogy a fidesz felszólítja, 0% hogy magától lemond a határidő előtt.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: *Miért van az az érzésem, hogy ezek után is nyugodtan fognak e'mútnyócévezni az elvtársak?

Jó a neved! Nem te találtad ki mi? :) Az e'mútnyócévben mi volt különben? Aludtam. Mondd már el! :) Jó volt?
Talpra magyar, itt az idő...az orbáni diktatúra megbukott. Tegyél meg mindent, hogy elkergessük őket, nem ezt a bandát érdemeljük!

Készülj az előrehozott választásokra!
Isten segítsd az Orbán -Gyurcsány nélküli hazát!
Eljátszottam a gondolattal: ha lemásolom (eh! beadom) sajátomként Schmitt Pál dolgozatát, kiegészítve pár oldallal, akkor doktorálhatok?
Ha jól értem, akkor ez lehetséges. Erre mit lépnének az egyetem(ek) professzorai? Aláírnák?
Csak gondolkozom, de a jövő héten akár már le is doktorálhatok. Én sem végeztem egyetemet, de asszem nem is kell, van hivatkozási alapom.
Éljen az oszágimázs!
Nem csak SP lopott, hanem tőle is loptak. Például a Fidesz alelnöke:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1626_schmitt_paltol_lopott_kosa_lajos
Így megy ez a plagizálók pártjában.
@cicmen:
Enged meg, hogy idézek egy kedves youtube emberke hozzászólását:
"Akárhova kattintok a fidesz mindenhol csak magyarázkodik... hebegnek habognak szó szerint! MEGMÁSÍTJÁK A KÉRDÉST ÉS ARRA VÁLASZOLNAK AMIT SENKI NEM KÉRDEZETT!!!"

Amúgy kedves elvtársaid most bizonyították, hogy semmivel sem jobbak mint az MSZP, bár nem várom el, hogy ezt felfogd, a párt nem ezt mondta.
@Itt az idő honfitársak, elég volt a diktatúrából..:

Éljen !
Amúgy melyik bandát "érdemeljük"?
A választásoknak meg örüljünk ha 2014-re "előrehozzák".
@No quarter: Most már legalább lehet tudni, hogy ha ingyen doktorit akar valaki hova kell menni.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
Jah, csak az ingyen doktoriból csak a gerinctelen seggnyalók tudnak megélni. Bár ez igaz másra is.
D-209-est simán kimosdatták!
Akkor nem olvastam „Következményeknélküli Péter kínos találkozása a valósággal”
szigoruantitkos.hu/szt-tisztek/medgyessy-peter-dr-124.html
Fletót szinte Istenítették Öszöd után, nem győzték mosdatni!
Akkor hol voltatok?
Szerintetek Gyurcsány miért nem tűnt el amikor kiderült a MEH székházzal kapcsolatos okirathamisítása? Amikor az köztörvényes bűntett csak épppppen elévült? nagyokosok....
Enged meg, hogy idézek egy kedves youtube emberke hozzászólását:

Nocsak! Nincsenek saját gondolataid? :) Még egy d-t nem küldök, mert biztosan elnézted izgalmadban. :) MEGMÁSÍTJÁK A KÉRDÉST ÉS ARRA VÁLASZOLNAK AMIT SENKI NEM KÉRDEZETT!!!"
Mondjuk én most kérdeztem néhány dolgot, Te meg nem vagy Figyeszes ugye....
@Mr.Insurgens: @retye: "Akárhova kattintok a fidesz mindenhol csak magyarázkodik... hebegnek habognak szó szerint! MEGMÁSÍTJÁK A KÉRDÉST ÉS ARRA VÁLASZOLNAK AMIT SENKI NEM KÉRDEZETT!!!"
Csak ezt tudom mondani:
index.hu/belfold/2012/03/28/tarki_nott_a_fidesz_elonye/

Túlértékelitek az egész Schmitt ügy jelentőségét, a népszerűségi mutatók a Fidesznek kedveznek. Schmitt nem mond le, Orbán nem fogja leváltani, a doktoriját nem vonják vissza. Miért is kellene változtatniuk? Ez kell a népnek.
Az igazán vicces a második felvonás lesz, ha a közvélemény mégis kikényszeríti a lemondást/eltávolítást: már várom Selmeczi és Szíjjártó diadalittas nyilatkozatait, hogy a Fidesz vasökle milyen keményen odacsap a saját kölykökre is!
Ugyanazt csinálta mint most.
Elétettek egy papirt aztán aláirta.
Ebben nagyon jó.
Na Dícsértessék!
Kevés egyetértőt találtam itt is a plágiumüggyel kapcsolatban. Lehet, hogy ez tényleg egy ilyen értelmiségi nyavajgás és nem jut lejjebb. Meg egyáltalán minek. Mégis dícséretes a témafelvetés, főleg a talán bértollnokok/bértrollok közreműködésével megjelenő kommentek miatt.
Imádom, amikor a '"ballib" sajtó és szenvedélyes támadásai a "konzervatív" gondolattal szemben' ismét előjön. Nem tisztem itt tudásbonbonokkal szórakoztatni, de felhívom a tisztelt, önmagát feltehetően nagyon képzettnek és inteligensnek, mitöbb tévedhetetlennek tartó "ballibelő" kommentelők figyelmét egy apróságra; demokráciában a sajtó feladata mindig azoknak a szemszögéből vizsgálni a dolgokat és ügyeket, akik ezt egymagukban nem tudják megtenni. Akiket most/majd súlythatja, károsíthatja. Akikkel szemben bármilyen hatalommal lehet élni.
Ezt ráadásul nem egy igazán balos/libsi csapat találta ki. A keresztény újságírás is - többek között - ezen alapszik. Mi több, pápai enciklika is szól valami ilyesmiről. Meg valami magyar származású figura amerikai díja is, de az már nem fontos.
Tehát kedves hangulatkeltő barátaim, ideje lenne valami más jelző után nézni - sajtó ügyben legalább is. Minden valamire való közéleti sajtómunkás ugyanis emiatt KRITIKUSA a regnáló hatalomnak. Nem csak ennek, mindegyiknek. Ez van!
Kivéve magyarországon. De így is jó. Már akinek.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: "Akárhova kattintok a fidesz mindenhol csak magyarázkodik..

Ó Te szegény! Valaki kibacásból nem a Down kórosok oldalát nyitotta ki neked ugye? :
@Mr.Insurgens:
Még tán igazad is lehet, viszont feljebb már feltették a kérdést, hogy ha más bunkó, akkor én is lehetek az?

Fletó beszéde, meg skiccpali ügye nem egy súlycsoportú, sajna. Hogy fletovics elvtárs mit mondott és hogyan az bezony értelmezhető sokféleképpen (válassz), de a palika ügye egyértelmű, és gáz. A legjobban az a gáz, hogy egy ilyen súlytalan senki, hogyan tud mégis súlyozottan kihatni szeretett pártjára.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Tudod 1általán mekkora baromságot írtál??? A Plágium még 1általán nem biztos, persze amikor felreppent a hír már akkor mondjon le!!! Jött mindenhonnan. Szerinted? Ugyan olyan vagy mint a másik oldal. Szánalmas.
@cicmen: Látom a szövegértéssel problémáid vannak, vagy csak simán szelektív a látásod és nem látod a hsz-k 2. részét.

Hátha most meglátod:
Miért mentesíti kedves elvtársaid a bűneik alól az e'mútnyócév? Ugyan akkora takonygerincű emberek mint egykori MSZMP/KISZ-es haverjaik.
Milyen erkölcsi alapon osztják az igét?
Züllesztik ezt az országot ahol tudják, ami kis becsülete megmaradt ennek az országnak, azt ők végérvényesen elvették.

Te erre tényleg büszke vagy?
Költői kérdés volt, hisz tudjuk nektek komcsiknak minden feláldozható a pártért és elvtársakért.
@Mr.Insurgens: hagyjuk a szar dumát ....
majd ha a 2/3ad kirakja az ügynöktörvényt és mindenkit leváltanak aki benne volt, akkor esetleg...
régi kommunistákkal új demokráciát nem lehet épiteni...
@retye: 213 oldal másolt (fordított), á dehogy plágium. Te tényleg ennyire hülye vagy?
@Dícsértessék!:
Önnek is atyám !
Ne ragadjon kérem billentyűzetet ilyen szennyes oldal látogatásához, és ne is öntse a gyöngyöt a sárdagasztó kolbászivadékok elé, mert aki korpákok közé keveredik azt megeszik a disznók !
Amúgy milyen kevés egyetértőt méltóztatott keresni errefelé ?
Akkor most én is fellélegezhetek? Plagizálhatok, de eddig nem vették észre. Vagy valami határidő? Mennyi időnek kell eltelnie?
@shwarcz: Majd akkor lesz feltárva az ügynökmúlt, ha a FIDESZ+MSZP eltakarodik végre a parlamentből. Addig ott gáncsolják ahol tudják, tetves egy banda ez, de mint az e'mútkétévtizedben kiderül ez kell az országnak.
@Mr.Insurgens: És aztán el is vesztették a választásokat, nem? Azóta sem szalonképes, nem?
@Dícsértessék!: hát te is 1 farok vagy? Azt képzeled, hogy imádott sajtód a szocialista kormányok alatt a jobboldal szemszögéből vizsgálta a világot? Jaj, hogy miért szerződik az ilyennel a netszolgáltató :(
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Basszus én nem léptem be. Ha belépek tényleg megnyugodhatok én is?

Most azon gondolkodom a Damu kérhet-e kegyelmet, mert nem tudta, hogy a nem az nem és nem gondolta, hogy ezt nem azért mondta, hogy felizgassa.
A Pali most aztán osztogathatja a kegyelmeket, ha magából indul ki.
@Dr.Bio74: na, és akkor figyeljük, mikor lövi ki skiccpali a szemedet. Akkor húzom be a neve mellé a második strigulát. (Gyurcsány hatvanhármat kapott tőlem.)
„Azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak.”

Ő pontosan tudta, hogy amit beadott az nem a saját szellemi terméke. Ne legyünk már ennyire hülyének nézve! Nem hihette az.

Az hihette, hogy
1., Soha nem derül ki
2., El lesz sikálva a dolog, mert kimosdatják az elvtársak

Remélem elveszik a doktori címét, de akár megteszik, akár nem le kéne mondania. Az már világos, hogy ehhez se esze, se tisztessége nincs. Ez esetben le KELL mondatni, elzavarni, amit lehet.

Ez az ember nem méltó arra, hogy az országunkat képviselje. Sehol. Soha.
@shwarcz: Minek ide új demokrácia?
Te biztosan nem éltél a 60-as 70-es években!
Mert éreznéd a különbséget.
Akkor neked is tetszene ez a mostani.
+1 Márai idézet
„A kommunistától még nehéz lesz megszabadulni,
Mert senki nem olyan veszedelmes, mint egy bukott
Eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét
védi, hanem a zsákmányát.”
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: nektek komcsiknak

Jaj! :) Én nem vagyok komcsi te állat! :) Fejezd már ki magad érthetően!
@zotyikaa: Mint írtam elvtársak mindent megtesznek egymásért ha jó chinovnik az illető. A saját országukat bedöntik minden probléma nélkül. Simán éhen dögölhet több millió magyar, csak a pártnak ne legyen semmi problémája.
De hogy lehet bekerülni?! Engem csak ez érdekel!!!
@zotyikaa: Nem!
Miután Fletó megpuccsolta
D-209-es Magyarország utazó nagykövete lett!
Ő képviselte az országot a világban!
Nem kevés pénzért.
Most akkor az szalonképesség?
Ember te hol élsz?
@Dícsértessék!:

1, a fidesz 1992-2000ig a liberális internacionálé tagja volt.

2, nyilvan az ön számára is tudvalévő, hogy a jelenlegi keresztény konzervativ kormány szineiben pompázó képviselő urak, jelentős számban voltak vezető tisztségviselői a kommunista rendszernek.

3, reménnyel telve várjuk a napot amikor a 2/3ad végre hajlandó lesz az ügynöklistákat a nyilvánosság elé tárni, amiben megnevezik az érintett személyeket ,akik ma is betöltenek politikai és egyházi poziciókat.

4,kérem ezek után definiálja az ön által használt "ballib" megnevezést.

5,zárszóként szeretném megemliteni a máig is emlékezetes fideszes kiszólást:
"le a csuhásokkal"

kérem, hogy kérje az úr áldását ezekre a tisztalelkű hazafiakra.
Nem lesz ez az ügy kínos sem Shit Plágnak, sem a fidesznek. És miért ? Mert ahhoz erkölcsi tartás, ész, intelligencia és jóérzés kellene. Ezekből viszont náluk Mariana ároki mélységű hiány van...
Lesz helyette viszont egy MAGYARORSZÁG, aki szégyenkezhet az ilyen "emberek" miatt.
@Mr.Insurgens: elnézést kérek,de nem éltem.
viszont a fent emlitett idézet, az kövér lászlótól származik, nem tőlem...
talán vele kellene megbeszélned..
@shwarcz: Mert szerinted érdekli őket az ilyen? A szent könyvüket az a tetves Pozsgay írta. Ne érdekli ezeket semmi a pártjukon kívül.
Helyesírási tudás-bonbonjaid nincsenek? Ha vannak, akkor bontsd ki a nyavalygást és a sújtást! Hátha megvilágosodsz! Vagy már az álamfőt követed? @Dícsértessék!:
@csiszi: a fideszből csak egyféleképpen lehetne bármit is kikényszeríteni: szöges bakanccsal a torkukra ugorva. Addig meg itt fognak ülni a nyakunkon; a Tárki épp most írta meg a nagy igazságot ( ... :-) ), hogy a fidesz növelte a népszerűségét.... mert itthon mindenki elégedett és mint a mókus fenn a fán !, elvtásak, itthon minden rendben van, a disznó 15-öt fialt, mert tudja mi az elvárás. Délután láttam a Heti Válasz c papír címlapján egy vigyorgó Kossuth-díjas ifjú hölgyet , ... Erikát: : "Természetes Orbánizmus" címmel. Nesze nekünk kereszténység: itt az új államvallás ! És ez még mindig csak a kezdet !!
Mondjál le Pál, inkább nem is kellett volna ez a pozi, jobb lett volna nagykövetnek lenni Antiguán, arra nem figyel senki.

Ne adjál már muníciót a söpredéknek.
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Tisztelt Mégnagyobb Farok! Üdítő színfolt volt prosztóságának újabb termékét elolvasni. Remélem elégedett önmagával. Valójában sajnálom, hogy ismereteinek gyengeségét arroganciával igyekszik leplezni. De nem megy. Az Ön stílusával testalkata - önnek sajnos - feltehetően nem egyeztethető össze. Egyik "utcai életben" járatos ismerősöm szóhasználatával; "nagypofájú, beszari gyík, akit még nem vertek szájon igazán."
Ezzel együtt felhívnám a figyelmét az ÖNKÉPZÉSRE, ami talán a mások által összekészített üzenetek szajkózásán kívül esetleg sajátok létrehozására is alkalmas lenne. Még így, az üdvözítő névtelenségben is. De a magyar tanulási hajlandóságot ismerve alapvetően a prosztó prosztó marad. Ez a mai Magyarország pedig ennek a furcsa, de örökéletű emberi tulajdonságnak kedvez. Sebaj.
Dícséretes, hogy nem kell az agyat felesleges teljesítményekre sarkallni. Jó sokáig eláll így. Újabb jóhír Önnek; ha esetleg nem csak verbális harcokban akarná használni, a cizellált, mi több tanult agy hátrányt jelent. Testalkatának megfelelően ezen nem is csodálkozom.
Amúgy a kommentemmel kapcsolatban az érvelése hibás. A korábbi hatalom sajtókritikája nem egyenlő a Nemzet és az Echo meg Hír Tv-vel. De nem fogom továb sorolni, mer értelmetlen.
Amúgy az ilyen bejegyzésekre - már csak a stílusa mitt sem - nem szoktam válszolni. Felesleges, engem nem izgat, csak egyre jó; szétzilálni és alpárivá tenni egy esetlegesen normálisan alakuló véleménykavalkádot.
@Gizi a laborból: Köszönöm a figyelmeztetést! Most írhatnám, hogy a PÁL UTÁN szabadon, de tőle eltérően azt mondom; Jogos! Nem olvastam át rendesen az elküldött kommentet. Mentségemre; ez a kis ablak, amibe írok, nem nagyon praktikus nekem.
Mégegyszer köszönöm a jogos figyelmeztetést!
Amúgy magam is dícséretesnek tartanám, ha köztársasági elnökünk inkább lemondana. Ha marad, nem nagy, de határozott további lépés az értéktelenedés felé.
2év alatt sikerült odajutnunk hogy egy egyetem (elvileg független) nem meri a napnál is világosabb tényt kimondani mert fél a retorziótól. Ez ám a tekintélyuralmi rendszer nyers valósága. A hatalom embere bármit megtehet.
Mintha nem is olyan rég ezt már egyszer megéltük kishazánknak.
@tonypek: Az egyetem holnap dönt a doktoriról. Egyébként a vizsgálat, hogyegyáltalán megtörtént és azt állapította meg amit, nem éppen a demokrácia végnapjait idézi.

2. Annak, hogy a kisdoktorit visszavonják-e vagy nem, semmi köze Schmitt lemondásához.

3. Már most is illene lemondania, de doktori nélkül sem köteles.
@tonypek: Az egyetem nem elvileg független, hiszen direktbe állami pénzből él.

A Tanszabadság az, amiben elvileg független, vagyis azt oktat, amit csak akar.
@Hajdú Peter: így van! aki meg volt olyan ökör, hogy megdolgozott a doktorijáért, hát, az most tudhatja:igaz magyar lop, csal, semmi következménye nincs ( ha narancsos) és utána senki nem támadhatja, mert aki mégis, az komcsi (33. támadás). Beállok a Fideszbe. Ezek után nekem ne mondja senki, hogy a hagymaföldön vettem a doktorimat. Anesztes vagyok, de holnaptól operálok is! Várom a jelentkezőket ( Otthoni körülmények között, szuterénben, a szomszéd asszisztenciájával vállalok agyműtéteket) !
A hétfői ceremónia után szerdán újra megünnepelték egy bólyi cég új üzemét. Az első ünnepség nyilván a helyi erők túlkapása lehetett, mert kifelejtették Bánki Eriket. A kincstári távirati irodát mindenesetre kétszer is kirángatták ugyanoda.

Szokatlan figyelemmel kíséri a közmédia egy bólyi cég új üzemcsarnokát. Az MTI szerdán tette közzé, hogy Bánki Erik, az Országgyűlés sport és turisztikai bizottságának fideszes elnöke, a térség országgyűlési képviselője, valamint Nyitrai Zsolt kormányzati konzultációkért felelős miniszterelnöki biztos is részt vett aznap a Mediterrán Magyarország Kft. másfél milliárd forintból felépített új gyára megnyitása alkalmából rendezett ünnepségen. A hír abszurditását az adja, hogy a távirati iroda hétfőn már kiadott egy hasonló tartalmú hírt, amely a gyár átadása alkalmából született.

Eddig nemigen volt példa arra, hogy a Magyar Távirati Iroda kétszer is megemlékezzen ugyanarról ez eseményről. A két alkalom ugyanis csak a résztvevők személyében tér el. A hétfői ünnepségen a cég vezetője és Bóly polgármestere voltak a főszereplők, a szerdain pedig a két magas rangú fideszes politikus.

A duplázásra kétféle magyarázat lehetséges. Az egyik, hogy az új eljárási rend szerint egymilliárd forint feletti fejlesztések esetében már két átadási ünnepséget kell tartani, illetve 750 millió forintonként egyet-egyet. Így egy négymilliárdos csarnokra már legalább öt átadás jut. Nem számszerűsítve: a csekély számú beruházást, ami megvalósul, többször is meg kell ünnepelni. A másik, hogy valakik el nem ítélhető módon a kormányt kihagyva szervezték meg az ünnepséget, ezért azt meg kellett ismételni, mégpedig úgy, hogy a közmédia figyelme ne lankadjon.
Van egy másik vetülete is a témának.

Ezek után MINDEN megszerzett doktori cím (legalábbis a nem orvos doktorik) értéke a nullával egyenlő. Nem gondolnám ugyanis, hogy csakis az álamelnök úr szerezhetett ilyen gyalázatos módon tudományos fokozatot... Ezért nem kellett volna 1200 oldalas vizsgálati dokumentum. Csupán a következő négy szó: Schmitt Pál dolgozata plágium.
na, szépen gyűlnek a pálgiumbotrány kapcsán a politotroll nickek, hm, hm, kedves hajdú úr, példul? :)

de komolyra véve a szót, szar lehet manapság 80 IQ és EQ fölötti fideszesnek lenni, mert a kognitív disszonancia hosszú távon azért kicsinálja az embert. tulajdonképpen van olyan hangzatos választási ígéretük, amit még nem szegtek meg, de teljesen?
Ja, még valami. Holnap én is írok egy kisdoktorit. El tudom indítani ugyanis a gugli transzlétet. Sőt, a munkahelyemen fénymásoló gép is van...
@Dícsértessék!: nyavalygás és sújthatja bonmot
@Dícsértessék!: ja és Magyarországon- az nagybetűs
@shwarcz: Pillanatnyi kétségem sincs affelől, hogy az Ön által felvezetett információk tényszerűek. Jómagam is meggyőződéssel állítom, hogy a jelenlegi mindkét kormánypárt mutatvány-vallásos. Jónéhány blog- és komment elolvasása után - amelyben vastagon megjelentek a személyeskedéssel a témát odázó "hozzászólók" - döntöttem úgy, hogy itt felhívom a figyelmet egy alapvető, de sokak által ismeretlen dologra. Ez pedig a sajtó "eredeti" küldetése a demokráciában. Azt, amit nehezen érthet meg a csak magyarul olvasó-, vagy erre ráállt/nevelt agyú magyar. Leginkább a gyűlölködő "balliberális sajtó"-féle összetételek szajkózása kedvetlenít el. Bizony, "Ők" az ellenség, a páriák, akik nélkül mennyivel kellemesebb lene az élet. De min csodálkozunk? A magyarok egy részének mint egy falat kenyér, úgy kell a gyűlölködés. Egyszerűbbé teszi az életet. Mentálisan és társadalmilag egyaránt. Rendben van bennt, tartozik valahová, fontos valahol. És ezt már a kezdetek óta erősíti ez a Fidesznek nevezett bagázs. Megalkotta a "programot"; szolgálj és rendben leszel. A véleményalkotás, főleg a tudás, bajjal jár. Nem a vallás a fontos nekik, hanem az "egyház". Ami a pártjuk, meg a bagázs. Mindenkinek ezt kell szolgálni és üdvözül.
A KRITIKA Magyarországon szinte ismeretlen fogalom, a kritizálás annál inkább. A kritikához ugyanis valamilyen tisztázott alapállás kell, ami érthetővé teszi a véleményt. Ahhoz meg gondolkodás, ami bajjal jár, mert oda a boldog tudatlanság. Ez azért hajaz egy kígyóra, meg egy almára nem?
Nekem jelenleg a kommentek kb. 1/3-ában jelenik meg valami ilyen kritika. Olyan, amelyik alkalmas lehet párbeszédre. NEM PÁRTBESZÉDRE.
Véleményekből is lehet épülni, de nem baj, ha a dolgok mögé is nézünk és egyre több tényt lelünk. Ha pedig valami nem praktikus, akkor azt érdemes megváltoztatni. Ehhez viszont felismerésre van szükség. Nem személyeskedésre!
Ne felejtsük el, hogy képzetekből épülünk!
@ElPadre: Nincs
@T-101: Áhhá,szóval van munkahelyed.....gyanús.
Most mit szaroztok.Meg lett mondva,hogy akkoriban valakit "megbíztak",hogy lapátoljon össze egy szakdógát xyz-nek.Innentől nem plagizált palika.
Csak nem vette észre,hogy átbaxták a fejit.Ha arra gondolok,hogy ez a bértollnok esetleg 100 embernek adta el ugyanazt az összeollózmányt....ajjaj,lehet hogy már ül a kis szegényke???? Hány ember kapja elő a szakdógát otthon,( végre )gyorsan elolvassa,és keresi a forrásmunkát a gugliban ezerrel.Jóóóóóó
@Furore Carcosa: "a 1,5 év ámokfutást pedig 8 év ámokfutás előzte meg a másik részről."
Bocs, de Medgyessy és Fletó nem próbálta lebontani a demokratikus intézményeket. Ezért ők nem ámokfutottak, hanem bénák voltak. Ez nálam enyhítő körülmény. De abban igazad van, hogy sajnos az a 8 év segítette hatalomba ezt a förtelmes bagázst!

Ne feledjük ork bán '98-as szavait: a parlament működik ellenzék nélkül is. Én ezt szívembe zártam és megfogadtam, hogy egy ilyen antidemokratikus felfogású emberre soha nem fogok szavazni. Fél évig hittem akkor, hogy ő más lesz, mint a többi. De sajnos még ugyanazabb. :( A többi körülötte lebzselőről nem is beszélve!

@Az van odaírva.. másolta! Cirbi_semleges PH_dé: "igazad vagyon sajnos..."
Hidd el, hogy ez nekem fáj a legjobban. :(

@Ez is csak egy nick: "Nekem az utolsó csepp az volt, amikor 1990-ben az Orbán-bohóccsapat bekerült a Parlamentbe."
Akkoriban ez egy egészen más csapat volt. Ez volt az egyetlen párt, amibe életemben beléptem. 98-ban léptem ki.

@Ianas: "Ne légy telhetetlen. A megtérő báránykákat jó szívvel fogadd, mert még visszarohannak a farkasok közé Előled."
A megtérő báránykák miatt tart itt az ország. Mert nem erkölcsi, ideológiai alapon, hanem pillanatnyi fellángolásból szavaznak az emberek (10telet a kivételnek!). Én egy jobb-liberális pártra szavaznék szívem szerint, de csupa baloldali párt ül a parlamentben. Szomorú!

@bgp: "Más az ingerküszöbük. Nekem is a korona tette be anno. Azért arra kíváncsi vagyok, hogy az igazán narancsszívűek közül ki dobja be a törölközőt pont ettől."
Nagyon szomorúnak tartom, hogy egy ilyen bohócháború ábrándítja ki az embereket és nem az, hogy komenista módon magánvagyonokat nyúlnak le, visszamenőleg törvénykeznek, megszüntetik a demokratikus jogberendezkedést, nepotista módon haverokat, feleségeket neveznek ki. Ilyen ma Bohócország!
@cicmen: Az köszönöm, hogy az idézett mondatomat igazoltad.
Másfelől, ha nem vagy kommunista mért véded annyira hevesen őket?
@hotredchili: Tisztelt Nick! A felvetésére már egy korábbi válaszomban "Gizi a laborból"-nak kitértem. Amiben - csak ismétlésképpen - elfogadtam a kritikát és elvállaltam, hogy a komment elküldése előtt nem olvastam át rendesen. Ha ez a legnagyobb vétkem, akkor állok a NET ítélőszéke elé, de mindenkivel, aki elgépel dolgokat és kellőképpen át nem olvasva küld egy kommentet be! De ezek legalább a saját gondolataim! (Hivatalosan de-vel nem kezdünk mondatot!)
Emlékeim szerint egyébként hozzászólásaimban nem Smitt Pál helyesírásával foglalkoztam. Ezzel együtt ez a műfaj, amelyben most kapom ezeket a jelzéseket, tudomásom szerint nem veszi szogorúan a gépelési hibákat.
Ha más nincs, akkor ezennel köszönettel befejezem az elgépeléseimre vonatkozó hibajelzésekre a válaszírást. Sajnos fenn kell tartanom magamnak azt a jogot, hogy ezentúl is elgépelt kommenteket küldjek. Még ha nem is szánt-szándékkal.
@TrueY: "Én egy jobb-liberális pártra szavaznék szívem szerint"
Vagyunk még így páran.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Na ja, csak párt nincs hozzá! :( A jobb oldal, mint fogalom is hiányzik a parlamentből. A liberalizmust meg szitokszóvá degradálta a kedves politikai. :(
Megválasztottátok őket, élvezzétek a hatalmukat. Majd jönnek a jobb-libsi-nemzi-szocik, aztán lehet szavazgatni...
@Dícsértessék!: és még disszertáció is lehet belőle...
@TrueY: A gond, hogy egy baloldali-nacionalista populista ámokfutó párt jobboldalinak nevezi folyamatosan magát. Mondjuk lehet így akarják lejáratni a jobboldalt. :D

Liberalizmus:
Az a baj, hogy fogalmuk sincs róla mit jelent. Már nem egyszer láttam olyat, hogy szerintük a gazdagság meg a globalizáció mellékterméke, hülyéknél zsidó összeesküvés.
@Dícsértessék!: "Remélem elégedett önmagával" - na, ennél nagyobb farokságot (ráadásul nyelvi hibásan) eddig még neked sem sikerült kipréselned magadból, salom mester.
@Dícsértessék!: "Jónéhány blog- és komment elolvasása után" - szálemalejkum koma, ide meg nem kellett volna a kötőjel. Mi lenne, ha mielőtt itt osztogatod orrjási eszedet, megtanulnál magyarul? ;(
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Hát igen. A jelenlegi bagázs nagy nyelvújító. Minden hibát szómágiával akarnak megoldani, mert a munka az szakértelem híján elmarad. :(

Most olvastam egy vicceset. Az Élet és Tudomány 287. oldalán.
"A kapibarának számos ellensége van: [...]. Sőt, mivel a katolikus egyház "tiszteletbeli hallá", vagyis a böjtök idején fogyaszthatóvá nyilvánította, számos területen közkedvelt emberi eledellé vált.

Mi is a kapibara? Egy tengeri malac rokon dél-amerikai emlős. 130 cm és 65 kg!

BAKKER! Nem véletlen, hogy ennyire barátkoznak a klérussal. Szerintem ők tanítják ki őket, hogyan kell unortodox módon minden szabály áthágni! ;)
Kötelező olvasmánnyá tenném, mert remek és okos könyv Az önigazolás lélektana.
www.hetek.hu/hatter/200910/elliot_aronson_az_onigazolas_csapdajarol

Amit Skicc Pali csinál, azon pszichológusok hada csámcsoghat. Én ugyan hobbi lélek kurkász vagyok, de elégedetten csettintgetek, hogy micsoda mutatványt ad elő a "nemzet tolla"! "Egyéb kvalitásaim miatt kerültem a pozíciómba." Kisdoktorit a seggnyalásról (szebb nevén opportunizmus) kellett volna írnia, és akkor tényleg a saját munkája lehetett volna a doktorija.

Picit sem sajnálom, hogy nem tudok tisztelni egy ilyen alakot.
@TrueY: Ezek az álkeresztények 10 egyszerű szabályt nem tudnak betartani, mégis mit vártál?
A búcsúcédula után meg rosszabb szvsz nem jöhet.

Róma nem gyakorol rájuk akkora befolyást meglátásom szerint, még mindig a Moszkvai utat követik a fiúk. Persze a néphülyítéshez minden eszközt bevetnek.
@Dícsértessék!: Hidd el, nem akartalak cikizni, sőt: nagyon értelmesnek és értékesnek tartottam a fejtegetéseidet. Szívesen társalognék veled magánlevélben is, nem csak a blog-nyilvánosságon keresztül.
@pjm: azon már túl vagyok! ;)))
Nincs nagy jelentősége.

Magyarországon a köztársasági elnök díszsenki.
Arra való hogy aláírjon, mutogassák és szépen mosolyogjon mindenkire.
Sólyom László kivétel volt.

A fitsist jól beszopta Schmitt Pállal, de z ő ügyének messze nincs akkora jelentősége mint kúrcsány meg a többi gazember viselt ügyeinek.
Kissé piszkos a díszsenkink, nem áll valami jól ciki - ennyi - jelentősége egyébként semmi.

Bennünket az állam/közösségi eladósítással és a kifosztással, deg a demagóg agymosásal tettek tönkre - hogy a díszsenkink plagizált-e ? Gumicsont.
@KovA: Lehet neked az ország presztízse semmiség, számomra nem. Őrülnék ha az országot nem egy erkölcsi nulla jelképezné, aki egyébként a hadsereg főparancsnoka. Unom már, hogy folyton rajtunk röhög a világ.
Az ország presztízse nem a díszsenkiken múlik.
George Busch nagy ganyé volt mégse merte senki az USA "presztízsét" kétségbe vonni.
A presztízs: gazdasági és katonai erő és jelentőség.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: "Mi az, hogy nagyon is"... na erre varjál gombot! Látom a köztörvényes elkerülte a figyelmedet DOKTOR ÚRRRR! (Ahhh no igen elévült) 2ős mérce b+ nem veszed ésre hánydoktori kell ehhez???
Az eredeti tulajdonos Klaus Heinemann elvileg indíthatna polgári pert Scmitt ellen nem? Merthogy ez lenne a következő lépés.
@Laarson: De Schmitt esetleg ezt is megússza. Ugyanis elképzelhető, hogy Heinemann nem akkora nemiszerv, mint a mi szerencsétlen gyurcsányistáink.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Ne vetídsd másokra a problémáidat! "egyébként a hadsereg főparancsnoka." figyu voltál katona? "Unom már, hogy folyton rajtunk röhög a világ" rajtad!
@retye: Mi van? 213 oldalt lopott, erre válaszolj.

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Az megmondhatnád mit követtem el, ha már vádolsz. :D
@retye: Nem voltam, de nem az?
Mutass egy olyan külföldi cikket ami az én doktorimmal foglakozik.
Leszel szíves addig tartózkodj az ilyen kinyilatkoztatásoktól.
Nem értem a bizottságot. Megpróbálja a TF-re kenni a plágiumügyet, holott napnál is világosabb, hogy a zelmútnyóc év és Gyurcsány a felelős a történtekért. De ha mégse, majd Szíjjártó megmondja, hogy de igen.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
Még mindig nem érted.
"Nem voltam, de nem az?" Na ez a baj ebből sokat tanulhattál volna. Amikor oda kerültem én is azt hittem mekkora baromság de pár év elteltével értelmet nyert (hidd el nem kell hozzá doktori) bár én alantas ezt biztosan nem érthetm.

"Mutass egy olyan külföldi cikket ami az én doktorimmal foglakozik." Kit érdekelsz doktori terén?

Leszel szíves addig tartózkodj az ilyen kinyilatkoztatásoktól. Te leolvastad eddig miket írtál? És hanekem is van doktorim?

No ettől van itt fene nagy demokrácia + szólásszabadság, hogy ilyenekről beszélhetünk! €l k€ll€n€ már itélni m€gint €zt az Országot.
@dr. balambher: hú, de újszerű humorod van, pajtás. Szerintem rajtad még a szangvinikus Dr. Dániel is elaluszik.
@retye: Hát épp azért nem kéne smicinek államfősködni, mert ő érdekli a sajtót :-)
De éngöm meg az nem nagyon érdekel hogy érdekli a sajtót.
Engém az érdököl mé szar itt ? És hogy mászunk abból ki. Az ügyeletes díszsenki a legkevesebb abból.
Lehet ott kék kezdeni hogy kerültünk ekkora szarba, az fontosabb, legalább a tanulság kedvéért. a smicicinek meg nem sok szerepe vót abban...
@KovA: No ezzel maxi 1et értek! De ez se tegnap kezdődött. Volna azéé itten mit kiteregetni függetlenül bárkire is... Nem véletlen a szennyes elkendőzése. Nekem 2 dologfáj ha már itt tartunk. Az egyik, hogy nem lett a munkának becsülete vagyis miért nem szedjük be azokat a tetves adókat stb... (ki nem szarja le hányan vannak a parlamentben) A másik, hogy az múltnak 1x fájnia kell... különben szart se ért az egész!
@retye: Látom a mellébeszélést rendesem megtanultad.

S.P. a hadsereg főparancsnoka? Nem tudom mit hadoválsz össze, de az biztos, hogy nem erre a kérdésre válaszolsz.

""Unom már, hogy folyton rajtunk röhög a világ" rajtad!"
"mutass egy olyan külföldi cikket ami az én doktorimmal foglakozik."
"kit érdekelsz doktori terén?"

Téged nagyon félre kalibráltak a gyárban. Megpróbálom így feltenni a kérés. Must egy olyan cikket ahol konkrétan rajtam röhögnek külföldön?

"Te leolvastad eddig miket írtál? És hanekem is van doktorim?" Kit érdekel, hogy van-e doktorid?
Mutass egy olyan cikket ahol rajtam röhögnek, addig meg ne állíts baromságokat.

"€l k€ll€n€ már itélni m€gint €zt az Országot."
Mikor mondtam olyat, hogy el kell ítélni az országot? Röhögnek rajtunk anélkül is, hogy én megszólalnék.

Összefoglalom neked a kérdéseket, hátha így könnyebben tudsz majd válaszolni:
-S.P. a hadsereg főparancsnoka?
-Mutass egy olyan cikket ahol konkrétan rajtam röhögnek külföldön?
Mikor mondtam olyat, hogy el kell ítélni az országot?
213 oldal lopott kedves elnök úrnak a doktorijában, ez szerinted nem számít plágiumnak? És ha nem, akkor mi számít annak (a személyes véleményedre vagyok kíváncsi)?
@Szabó Zoltán fél évet kapott:
"na, éppen te jajongsz az ország becsületéért. ROTFLOL."
Mit követtem el ami miatt nincs jogom az ország becsületéért jajongani?
@retye: Ott a pont.
A munka becsülete mint az értékrend része, és a múltnak fájnia kell annak is aki elkövette, ha már annak fáj aki tűrte... utóbbinak azzal kell szembenézni, hogy bűne, hogy tűrte a következményt viseli így is úgy is - de attól hogy szembesülés helyett jólnevelten fejét a homokba dugja - jobb nem lesz csak rosszabb.
Smici - és általában az államfők díszsenki volta csak tünet. A több mint díszsenki az ellenzék érdeke - Sólyom pl jó volt a fityisznek míg a fityisz ellenzékben volt (prüszkölt is tőle a hatalom - most viszont ők is egy protokoll díszsekire vágytak.
Így megy ez... ilyen a rendszar.
Annus Adrián és Fazekas Róbert is azt hihette, hogy vizelet minta adása megfelelt az előírásoknak.

Soha senki nem tudta rájuk bizonyítani, hogy doppingoltak, csak nem adtak megfelelő mintát, de ha jól emlékszem Schmitt Pálnak kellett vissza adniuk az érmeiket.

Ha a WADA a SOTE alá lenne besorolva, még mindig Olimpiai bajnokok lennének.

Az lenne fair, ha a két srác szólítaná fel lemondásra, a szellemi dopping vizsgálaton fennakadt versenyzőt.
@Spiro: Ez jó meglátás, el is felejtettem őket. Ha jól emlékszem Palikának még volt is valami nyilatkozat féléje.
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Tisztelt Nagy Farok! Bár ez utóbbi az Ön szellemi színvonalának dícséret. Sajnálatos módon nem tudta kiolvasni a sorok közül a legfontosabb üzenetet: ÖN EGY PROSZTÓ, akinek a ténykedése még pszichikai defektusra is utal. Ráadásul talán még fizetett is?!
Feltehetően fizikai teste és agya egyenes arányban áll inteligenciájával és kizárólag itt, a névtelenség mögött tudja önkifejezni magát. Nagyon dícséretes, hogy elolvassa a többi kommentet is, és ebből valami érvfegyvert akar kovácsolni.
Sajnos nem sikerül. Ha már értelme nincs, akkor rombol. Kiváló "újmagyar". Öné a jelenlegiből következő jövő! Ön ennek a kurzusnak az emberideálja! Csak egy idő után már ez is kevés lesz.
Fizikai küzdelemre képtelen, mivel gyáva és szolgalelkű. Hinni sem hisz semmiben, csak a csóróság, és - megjelenése és beszédstílusa kapcsán - a folyamatos semmibe vétele miatt itt egy kicsit túlkompenzál.
Legalább itt győztes akar lenni, mindegy, hogy milyen áron. Ehhez választja a készen kapott szópaneleket, a gyűlölködést és a lenézést. Ez az alkeszinteligencia most még "kifizetődő", de szólok, hogy egy idő után önmagát fogja megbetegíteni.
Mellékesen nem túl tájékozott, tehát felhívnám a figyelmét ismét egy kis önképzésre. Az első - bár önnek nagyon drága- és felesleges - beszerzendő eszköz lehetne egy szókics tár. Ha már ilyen "nagyon magyar". Az a kevés szó, főleg lazának gondolt szleng kifejezés, amit használ könnyen leírható, mi több "stílusnak" álcázható. A feltehetően 2.000 szavas ( na jó 3.000) szókészletében nagyon bonyolult dolgokra nehéz megfelelő fogalmakat találni. Persze sokat javulhatna, ha legalább keresztrejtvényeket fejtene. Persze ha csinálna is egyet-kettőt...
Dícséretes az erőlködése és a jelenlegi kurzus lejáratás-technikai módszerének az átvétele, de előre szólok, hogy - az Ön stílusában - "rosz pucát kezdett el pöckölni".
Tartok tőle, hogy egy kis senki, aki még ahhoz is csóró, hogy nagy senki legyen. De fel a fejjel, mindenki előtt ott áll a lehetőség.
Köszönöm Önnek, hogy ezeket a gondolatokat kihozta belőlem. Valószínűleg most is gépeltem el egy-két szót és nem felelt meg mindenben az akadémiai szabályzatnak. Az Ön stílusában; SZAROK RÁ!
Az ország azért tart itt, mert a magyar "polgárok" többsége erkölcsileg, szellemileg elmaradott, etika és erkölcs nem jelent nekik semmit.
A Kádár-korszak gulyáskommunizmusában még csak-csak elvolt ez a "nemzet". Bárki bármit is állít, a magyarságnak az a korszak -mondjuk 1968-1988 közt- volt egész történelme során a "legboldogabb időszak". A magyarnak nincs többre igénye, minthogy legyen mit zabálnia, legyen valamiféle létbiztonság.
Amikor viszont szabadabb lett a lét, amikor a lehetőségek megnyíltak, akkor az "elit" lerohasztotta ezt a devianciára hajlamos "nemzetet".
Abszolút nincs jelentősége annak, hogy ki "baloldali", ki "jobboldali". Ezek szlogenek, marketingeszközök. Az elit nem cserélődött ki, maximum bővült. Shit Pál "életműve" kiválóan példázza a magyar "elitet".
A magyarság előtt nincs jövő, a múltja is sokszorosan hamisított és megszépített. A magyarság alkalmatlan a modern létre. Jobbágyi, béresi, segédmunkási létre alkalmas, többre nem. Ez a szörnyűség.
Hozzá kell fűzni. Az eddigi köztársasági elnökök se voltak éppen matyóhímzések. Az egykori kisgazda Göncz Árpád képes volt elvtelenül megalkudni a kommunista rezsim egykori vezetőivel. Mádl és Sólyom esete viszont más tészta, hisz ők mindketten a Kádár-rezsim elitjéhez tartoztak. Sőt, Sólyom karrierje érdekében a kommunista pártelitbe házasodott.
Shit Pál annyiban érdekes, hogy ameddig elődei legalább bizonyos intelligenciával rendelkeztek, illetve legalább mímelték az önállóságot, addig ő egy sötét tulok. Ebben a féregben összegződik a magyar elit kvintesszenciája. Spirituszba kellene tenni, majd ki kellene állítani. Életművét is kötelező olvasmánnyá tenném, "Kikben ne bízz soha választópolgár" címmel.
@Dícsértessék!: Ha már ennyire osztod a társbalfaszodnak az észt, akkor legalább tanuld meg, hogy nem "dícsértessék","dícséretes", hanem dicsértessék", "dicséretes"! :)
@KovA: Én se repestem az örömtől, hogy CTRL Schmitt lett az államfő. A díszsenki kicsit pejoratív de találó. Sokkal legitimebb lett volna egy igazán két oldalról elfogadott jelölt. Itt csak az zavar, hogy 1esek másokban a szálkát is meglátják. Amúgy ha igaz, hogy mennyit "lopott" úgy morális kötelessége a bocsánatkérés ami 1 államfő esetében= a lemondással. Hát ennek is fájnia kell. De ennek mikéntjét ne aszájtépő ellenzék szabja meg ha mmár nekik is van vaj rendesen a fejükön. A moralitás nem "oldalak" kérdése!
@Dícsértessék!: "ÖN EGY PROSZTÓ" Mi falun mezei trollnak hívjuk a fajtáját.
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Nagyokos, ez nem humor, hanem a valóság. Csak még nem kapcsoltad be az Echo Tv-t, különben már tudnád.
@ökörpöröly: "A magyarság alkalmatlan a modern létre. Jobbágyi, béresi, segédmunkási létre alkalmas, többre nem. Ez a szörnyűség."

Azért ez így egy kicsit erős. Ez inkább arra a nagyobb rétegre jellemző aki szavazni szokott (onnan se mindre). A többivel nagyjából egyetértek.
@ökörpöröly: Az erkölcsöt az erkölcstelenség okozta nyomorúság tanítja - a helyzet így nem olyan reménytelen.
@KovA: Az a baj, hogy nincs senki ma ebben az országban aki példát mutathatna. Aki végre megakasztaná ezt az ördögi kört.
@ökörpöröly: Tisztelt Nick! A felszólítás alapján kérem, hogy olyan szót használjon nick-ként, amelyik értelmes. Egyébként kénytelen vagyok további társbalfaszomnak tekinteni. Amúgy vettem az adást, de az okát nem igazán értem. Akkor most ti vagytok a kemény csávók itt? Talán ti vagytok a JOBBIK végből?
@retye: A hatalomban lévő magyarországi elit velejéig rohadt. Mindkét oldalon. Igaz ez a politikai, a gazdasági, a kulturális és tudományos elitre is. Ugyanis van egy súlyos probléma. Az elitbe szinte csak olyan kompromisszumokkal lehet bekerülni és bent maradni, ami alapjaiban kérdőjelezi meg az erkölcsöt és az etikát.
Itt nincsenek oldalak, nincs "baloldal" és "jobboldal", nincsenek "nemzetiek" és "demokraták". Itt politikai vállalatok vannak, amelyek az adott piac minél nagyobb részének megszerzésére törnek. A többi az csak marketing, duma, parasztvakítás.
Orsós-Olstein&Simicska&Nyerges Zrt. esetében az a különbség, hogy nemcsak kizárólagos piaci uralomra tör, hanem azt is meg akarja szabni, hogy mikor, mit, mennyit kell zabálni, mikor, miről, mit kell gondolni. Akárcsak a kommunisták. Orsós-Olstein és a XX. és a XXI. század legborzalmasabb figurájának tartom. Mindössze az a szerencsénk, hogy nem 1919-ben, 1945-ben, esetleg nem 1956-ban jutott hatalomra. Ugyanis akkor nem pár ezer halottal vészeltük volna át a kommunista rezsimet, hanem százezerek trágyázták volna a magyar ugart.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: A magyarság alatt a tömeget értem. Sajnos rájuk pedig igaz. Nem jut eszembe annak a Nobel-díjas közgazdásznak a neve, aki jövőre vonatkozó kutatásokat végzett az európai társadalom különböző nemzetire vonatkozóan. A magyarság a legrosszabb között volt. A szerbek, albánok, bolgárok szintjén.
@Dícsértessék!: Ha jó leszel, újraindítják neked a lipótmezői szanatóriumot. Addig viszont próbáld kihúzni kevésbé irritálóan! :)
@ökörpöröly: Igen, sajnálatosan itt jön ki, hogy mennyit ártott ennek az országnak az MSZMP. Rászoktatta az embereket, hogy minden ingyen van, semmit sem kell tenni, mert a párt majd mindent elintéz. Ennek köszönhető, hogy a mai napig a két utódpártja az egyetlen lehetséges választás. Én már csak abban reménykedek, hogy az akkor felnőtt emberek fogyásával egy új viszonylag önellátóbb társadalom fog létrejönni, és ez a társadalmi betegség nem termelődik újra.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Lezs előbb utóbb ha akarjuk, és :-) ha akarjuk ha nem akarni fogjuk... megszüli a közösség előbb utóbb...
Azért a szellemi bénultság oldódni látszik 2006 óta e sorsközösség leszámolni az illúzióival...
A fórumokon is látszik, hogy egyre többen gondolkodnak... így kezdődik...
@KovA: Addig várunk türelemmel, és mikor eljön az idő kemény munkával végre kimászhatunk ebből a sz*rból. Reméljük addig eljut oda a többség, hogy rájöjjön pislogással nem fog megtörténni a csoda.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Annus nem akarta visszaadni az érmet, de miután az IOC közölte, hogy ebben az esetben kizárja Magyarországot, mégis visszaadta.

Kvázi annak ellenére, hogy csak a második minta adás elmaradása miatt vonhatták felelősségre, azaz csak közvetett bizonyíték lehetett ellen, mégis úgy döntött, hogy az ország és a többi sportoló érdekében visszaadja érmét.
Évekkel később úgyis mindenkiről kiderülne, hogy doppingolt, csak nem bukott le, vagy olyan szert használt amit mások akkor még nem ismertek. – Ezért erkölcsileg messze Schmitt fölött áll, szerintem.

Ezzel szemben amikor a két Fehérorosz koma pozitív dopping tesztje után megtarthatta az érmét, ezzel Pars Krisztián „csak” bronzérmes maradt, a MOB nem tett semmit. Ott kellet volna verni az asztalt, ha minket ennél kisebb vétségért kaszáltak el.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Magyarország mindig jóval Európa mögött kullogott. Ez nem az MSZMP hibája kizárólag. Ez a magyarság elmaradottságának a következménye. Azért szánalmas az is, hogy a Tisza-rezsimet, a Horthy-rendszert "istenítik".
Mindkét rendszer végtelenül korrupt és elmaradott volt. Miközben az európai országokban rájöttek, hogy igazi fejlődés csak úgy lehetséges, ha a nemzet minél nagyobb részére kiterjed egy fejlett közoktatási , szociális és egészségügyi rendszer, addig itt minden arról szólt, hogy egy szűk elit hatalomban maradhasson, miközben a tömegeket állatként tartják és dolgoztatják.
A magyarság mindig későn, ráadásul nehézkesen lép. Talán az elmaradott kaukázusi társadalmakkal tartani bírnánk a lépést, de máshol verve vagyunk.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Tisztelt Nick! Ha troll lennék, Ön már rég bajban lenne. Stílusa miatt sajnos fenn kell tartanom Önnek is a PROSZTÓ minősítést, mivel úgy látom, hogy érdemi vitára jelenleg alkalmatlan. Tisztelem a vélemény szabadságát, de megfelelő stílusban és főleg küldetés nélkül.
"Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten".
Sajnos az eddigi kommentjei alapján elég nagy katyvaszt látok/láttam, de nem éreztem szükségét annak, hogy mindenáron hozzászóljak. Főleg nem az Önhöz hasonló alpári stílusban.
Amúgy, ha vitára akart invitálni, annak ennél lett volna megfelelőbb módja is.
@ökörpöröly: szerintem a probléma leginkább az I. vh. utáni időszakra vezethető vissza. Hirtelen kikerültünk a Habsburgok alól és hirtelen egyedül találtuk magunkat ellenségekkel körülvéve, aztán a nyakukban zúdult Trianon a nagy válság és végül megkaptuk a hátunkba Hitlert is. Talán a legrosszabb időszaka a Magyar történelemnek a XX. sz. Ez alatt é ez után sajnálatosan nem volt egy olyan figura aki képes lett volna kiállni vagy bármit is tenni ezért az országért, mint a törököknél
Atatürk.

@Spiro: Sajnálatosan lobbiban sosem voltunk jók. Lásd lehetett volna a magyar kisebbség helyzetének javításáért kampányolni a Román csatlakozásért cserébe, vagy követelhettünk volna mi is valamit a LSZ ratifikálásáért cserébe. kérhettük volna 90'-ben az adósság átszervezését, vagy akár most is kérhetnénk valamit a Vajdasági magyarokért. Trianont is "szépíthettük" volna, de akár megemlíthetném a nápolyi trónt. Ez sajnos a magyarok tragédiája, hogy képtelenek vagyunk kiállni magunkért nemzetközi téren.
@ökörpöröly: Tisztelt Nick! Kedves Társ Balfaszom! A kétségbeesett történelmi fejtegetése után az újra megnyíló intézményben tényleg nem tudom, hogy ki lesz a beutalt és ki a gondozó. Írásai fényében kicsit depressziósként szerintem inkább Ön. Szívesen bevállalom terápiára.
Amúgy ha olyan nagy ász, miért nem javasol valami megoldást? Itt busong meg önti ki a szívét, de adósom maradt azzal, hogy mi lenne a jó?
Nem akarok úgy élni, hogy erről nem tudok meg többet!
@Dícsértessék!: Kedves Dícsértessék! nem tudom mikor trolloztam le önt, így a monológja többi részének nincs értelme.
"A jegyszedőt internáltuk. Ő felel az egész incidensért...Az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt. Bevallotta."
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Tisztelt Nick! Idézem:
"ÖN EGY PROSZTÓ" Mi falun mezei trollnak hívjuk a fajtáját.
Ha ez nem nekem szólt, akkor hiányzik belőle a célbavett megjelölése. Elég konkrétan magamra kellett értetnem. Szerintem így más is magára vette volna.
Köszönöm a visszajelzést és a korrekció lehetőségét!
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Dehogy az I. világháború utánra! A kezdetektől elmaradtunk. Amikor Európában erősödött a polgárság, fejlődött az ipar, a tudomány, a kereskedelem, mi még a középkorban éltünk.
A Monarchia is megszépült idővel. Nem volt az olyan jó, csak jobb, mint előtte. Az európai társadalmak 1 főre eső GDP-jét tekintve 1850-ben az európai átlag felett voltunk, nagyjából a német államok szintjén. Az 1900-as évek elejére, már az Osztrák-Magyar Monarchia hatalmas hátrányban volt a fejlett nyugat-európai államokkal szemben. Ameddig a fejlett országok rájöttek, hogy a társadalomban rejlő humánerőforrást oktatásfejlesztéssel, politikai jogok megadásával, szociális és egészségügyi ellátórendszer fejlesztésével a fejlődés motorjává lehet tenni, addig nálunk az elit csak a hatalma megtartásán fáradozott. A középosztály, az értelmiség, illetve a felsőbb osztályok a társadalomnak csak egy igen szűk rétegét képezték. Az alsóbb társadalmi osztályok felemelkedését pedig minden módon gátolták.
@Dícsértessék!: Ingyen nem vállalom az elmegyógyászati kezelését! Annyira nem vagyok filantróp!
@Dícsértessék!: "ÖN EGY PROSZTÓ" mivel ez az ön által leírt monológ egy részének idézése (ezért van időzőjelbe téve), amit ő 'Szabó Zoltán fél évet kapott' nickkel rendelkező felhasználó számára írt, melyet jeleztem is azzal, hogy utaltam arra a bizonyos hsz-re melyet ön a fentebb említett kollégának (elmebetegnek) címzett. Így értelmetlen volt magára vennie egy teljesen egyértelműen nem önnek szánt sértést.

Dícsértessék!-Szabó Zoltán fél évet kapott:
Sajnálatos módon nem tudta kiolvasni a sorok közül a legfontosabb üzenetet: ÖN EGY PROSZTÓ, akinek a ténykedése még pszichikai defektusra is utal. Ráadásul talán még fizetett is?!

Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos-Dícsértessék!:
"ÖN EGY PROSZTÓ" Mi falun mezei trollnak (Szabó Zoltán fél évet kapott) hívjuk a fajtáját.
@ökörpöröly: Ne feledjük az elmaradottság az egész környékre jellemző volt akkoriba. Ez a monarchiában lassan kibontakozó, és az egész déli keleti (közép+kelet) igaz. Tényleg csak a "nagyon" nyugat volt olyan fejlett. Mikor végre ebbe a térségbe is elkezdtek rendesen begyűrűzni ezek az eszmék, megtörténtek azok a dolgok amiket írtam.
@ökörpöröly: Tisztelt Nick! Kedves Társ Balfaszom!
A nagyívű történelmi csörtetés és a némileg sommás népítélet után - üdítő színfoltként - egy kis személyeskedés. Sebaj! Még mindig kétségek között örlődök, hogy akkor most mi a kiút? Vagy ki a kiút? Mi lesz velünk?
Komolyabbra fordítva; nem az ítéletével van bajom, hanem azzal, hogy itt is jól elbusong, aztán mi fog történni?
Mi van akkor, ha Dr. vlady73-al összerakott kronológia és következtetések helytállóak?
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Magyarország sokáig kiváló helyzetben volt ahhoz, hogy a korabeli modern társadalmakhoz felzárkózhasson -például a középkorban-. De mi történt? Exportáltuk a nyersanyagot, ahelyett, hogy hozzáadott értéket teremtettünk volna. Relatíve olcsó nyersanyagért -feldolgozatlan arany, ezüst, marha, gabona, méz, állatbőr stb.- drága termékeket -ruhaanyag, fűszerek,fegyverek-, vettünk. Most is ez az egyik probléma. Alacsony a termeléshez hozzáadott értékünk, ennek oka pedig a humán erőforrásaink alacsony színvonala -lent is, fent is-.
@Dícsértessék!: Most azt várná el tőlünk, hogy találjunk egy olyan embert aki képes összefogni, és helyre tenni ezt az országot. Valószínű erre nem leszünk képesek, de legalább beszélgettünk egy jót. Melynek következtében akár egyes képességeink is fejlődtek, nem kell minden beszélgetésnek e=mXc2 szintű problémákat megfejtenie.
@Dícsértessék!: Nyugodjon meg, kedves ápolt! Önnek jó dolga lesz, megkapja a gyógyszerét, aztán semmi gondja nem lesz! Ha gonosz lennék, akkor azt mondanám, hogy az Ön számára egyetlen egy kiút van, tessen öngyilkos lenni. Persze ezt nem mondhatom! Annak ellenére se, hogy ez megkönnyítené az Ön dolgát is, hiszen megszabadulna a további szenvedésektől, továbbá a orvosi személyzetet és betegtársait se zavarná viselkedésével. Az egészségbiztosítás területén lévő megtakarításról pedig szó se essék, hiszen azt úgyis ellopják! Lajos, vegye be a gyógyszerét! Ne mondjam még egyszer! Ápolók!
@ökörpöröly: M.O. a középkorban hatalmas potenciállal rendelkezett, de sajnos mi ezt nem tudtuk kihasznál. Másfelől ne várjuk el az akkor emberektől, hogy úgy gondolkodjanak mint mi. Akkoriban egy sokkal decentralizáltabb helyzet volt az országban, ahol minden a családok vazallusi rendszerén alapult. Ne úgy gondoltak az államra és hazára mint mi, és nem utolsó sorban, egy nagyon rossz geopolitikai törésvonalon fekszünk, akárcsak lengyel testvéreink, akik kb. ugyanannyit szenvedtek a történelem során mint mi, vagy az alattunk elterülő balkáni terület.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: A kedves ápolt rövidesen megnyugszik! Vannak kitörései, néha hiperaktív, de gyógyszeresen kezelhető!
@ökörpöröly: Tisztelt Nick! Kedves TÁrs Balfaszom!
Talán ez a minősítés azért egy kicsit erős volt. Attól függetlenül, hogy nem én nyitottam Önre modortalanul. Változatlanul nem értem az antipátiája okát, mivel olyan dologba avatkozott bele, amihez akkor még nem sok köze volt. Ráadásul még igaza sem. De spongya rá.
Ha nagyon szőrözős lennék, akkor - mint a falu bolondja - szívesen felvilágosítanám pár történelmi tévedéséről. Az első a mai, magyarnak nevezett népcsoport genetikai hovatartozásával kacsolatos lehetett volna. De őszintén szólva nem sok értelmét látom. Van az a gőg vagy elvakultság, amivel nem érdemes foglalkozni.
Egyébként változatlanul azt kérdezem; akkor hogyan tovább?
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Nem kellett volna mást tenni, mint a meglévő vagy éppen kiépülőben lévő mintákat átvenni. A magyar elit már akkor is elmaradott volt. Ha az elit elmaradott, akkor az ország is.
Háborúk meg mindenhol voltak. Annyira unalmas ez a "mindig mi szívtunk" dolog.
Nézzük meg a finneket. Hol dán, hol svéd, hol orosz gyarmat voltak. 1919 óta függetlenek hivatalosan. De 1944-tól a SZU bukásáig a kommunisták beleszóltak az ország életébe. Ennek ellenére az egyik legfejlettebb európai európai állam Finnország. Számtalan pozitív példa van, csak a magyar mindig másra akarja hárítani a felelősséget. Ezért maradunk le a régiótól is, nemcsak a fejlett államoktól.
@Dícsértessék!: Lajoska, nyugalom, rendben lesz minden! Most lepihen, majd holnap játssza Napóleon Szókratész Platón szerepét! Majd holnap mindenkit megokosíthat, ígérem!
@ökörpöröly: "csak a magyar mindig másra akarja hárítani a felelősséget." Ez sajnos jellemző az emberi fajra, sajnos/szerencsére ez nem hungarikum, csak valamiért nálunk ez nagyon jellemző, és nem tudom miért.
Írhattam volna a finneket is, itt ez a vonal mindig is kelet-nyugat törése volt, mi meg a Balkán még a muzulmánokat is megkapta. Nem mi vagyunk az egyedi eset, hanem a finnek. Mit csinálnak másként mint a többiek errefelé azt nem tudom, de ideje lenne követni a példájukat.

Kezdetöl fogva katasztrófa volt a magyar hatalom. István alig tudta megszerezni a trónt, majd örökös nélkül halt meg. Ez pedig végigvezette az egész történelmünket. Állandó trónharcok voltak, és mindig minden meg lett ígérve azoknak a csoportoknak akik az adott királyt támogatták. Ez ütött vissza olyan nagyon az egész nemzetre. Ez a dolog még ma is jellemző. Anno a régi rend összeomlásakor mindenki menteni próbálta amit lehetett, és így kialakult ez a tolvaj csürhe+az oligarchák (ha már annyit emlegetik őket mostanában). Sajnos senki nem tudott/tud igazán erős hatalmat szerezni, mert mindig teljesíteni kell az őket hatalomra juttatók kívánságait.
@ökörpöröly: Tisztelt Nick! Kedves Társ Balfaszom!
Kedvemre való az Ön igen nagyfokú önbizalma. Ezzel az elmegyogyó dumával egyébként nem nagyon tud idegesíteni, inkább saját komolytalanságát palástolja. Szó szerinti komolytalanságát. Ezt a sok hablatyot vajon milyen tanulmányok, - a poszt témájának megfelelően - szakirodalom alapján lehet összehozni? Főleg ellenőrizni?
Ha még nincs publikálva, szívesen állok rendelkezésre! De csak akkor, ha lesz belőle végkövetkeztetés, adj'isten projekció.
Azért élek a gyanúperrel, hogy egy elitcserés akcióról fog szólni. Meg arról, hogy ha valaki szolga, akkor maradjon is az. Veszélyes ennek a népnek a demokrácia. Úgyse tudja használni.
Ezt azért ismerem valahonnan. Meg a keleti vonulatot is, főként a gazdaságban.
Nocsak! Nocsak!
korrekt poszt, egyetértek...

le kell mondania!
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Akkoriban minden országban ez ment. Nem akarok belemenni, de nézzed csak a százéves háborút. A franciák jelentős része az angolok mellett harcolt, a saját királya ellen. De nem volt szebb történelme se Skóciának, se Írországnak, se Angliának, se .....

Ha már Kelet-Nyugat töréséről beszélsz, akkor lehetne hozni a balti államokat is, ahol is lengyel, orosz, szovjet uralom után tudtak talpra állni. Vagy lehetne hozni Szlovéniát, Horvátországot is. Ők is majdnem mindig idegen uralom alatt álltak, a kommunista terrorban kiirtották szinte a teljes az elitet, Horvátország iszonyatos pusztításokat szenvedett a délszláv háborúban, stb..
A csehek, a szlovákok miért hagynak le minket? Ezernyi ellenpélda van.
A magyarság sitnyiksége az oka elsősorban annak, hogy itt tartunk.
@Dícsértessék!: Lajoska, a béljóslási tehetségét ne Ilonka néni belsőszerveivel gyakorolja! Lajoska, hagyja abba! Ön nem orvos, nem jós, nem filozófus, nem hadvezér, hanem a 3212. számú ápolt! Most már elég volt! Alo mars! Nem, nem vesszük le a kényszerzubbonyát, a pelenkát is csak holnap cseréljük Önön!
@Dícsértessék!: Egy részét Cambridge-ben megtalálja! Bár kétlem, hogy Önnek bejárása van ilyen helyekre, illetve kijárása a szanatóriumból!
@ökörpöröly: A mai állapotokért mint írtam a gulyás kommunizmust tartom felelősnek. Csak ugye elkalandoztunk régebbi időkre, és én arra reagáltam. Kirakat ország voltunk anno ahol mindenkinek boldognak kell lenni, viszont ezt nem önerőből értük el. Túlságosan hozzászoktunk a tutihoz, és nem akarjuk elengedni.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: "A búcsúcédula után meg rosszabb szvsz nem jöhet."
Dehogynem! Pl. hogy a Vatikán bankja mossa 10tára a maffiapénzeket, hiszen a perselypénzekkel nem kell elszámolni! :(

"Róma nem gyakorol rájuk akkora befolyást meglátásom szerint,"
Annyiban, hogy a hívőket a szószékről jobban meg lehet szólítani. Szavazóbázis...

"még mindig a Moszkvai utat követik a fiúk."
Inkább a kádárit.

"Persze a néphülyítéshez minden eszközt bevetnek."
Ezzel egyetértek!
@TrueY: "hogy a Vatikán bankja mossa 10tára a maffiapénzeket..." Ezt régen is csinálták, lásd Medici-ek. Szerintem a legnagyobb hazugság a búcsú cédula volt, de azét az se kutya amit most csinálnak. Bár ez engem jobban felháborított:
index.hu/kulfold/2012/03/17/fiukat_kasztraltatott_a_holland_egyhaz/

"inkább a kádárit."
Igaz.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Igen, ezt én is olvastam. Szánalmas az is! Én betiltanám a kaotikus egyházat!

Németeknél és Íreknél is folyamatosan derülnek ki a homokos, pedofil történetek. Egy alapjaiban romlott társaság! :(
süti beállítások módosítása