Dr. Következményeknélküli Pál kínos találkozása a valósságal

2012.03.28. 11:55 baum

Dr. Következményeknélküli Pál kínos találkozása a valósággal még csak ezután fog megtörténni. A reakciókból azt látni, hogy a kormányoldal legfelsőbb vezetése simán abban a hitben él, hogy el lehet kenni Schmitt Pál kirobbant plágium botrányát, majd valahogy elmismásolják a dolgot, aztán menjen mindenki a dolgára, nincs itt semmi látnivaló. Szemmel láthatólag még most is meggyőződésük, hogy sikerülni fog.

Magunk azt hittük eddig, hogy az ügy legrohadtabb része az lesz, hogy nem azért lehet eltávolítani a Köztársasági Elnöknek titulált megélhetési diplomatát, mert teljesen alkalmatlan, posztjára méltatlan, és úgy egyébként szervilisen kiszolgálja a megbízóit, hanem mert lebukik egy ilyen plagizálási ügyben.

Sajnos, van itt még puskapor. Annyira szívesen ott lettem volna, mikor a tényfeltáró bizottság, köztük a frissen MOB-alelnöknek kinevezett Tóth Miklóssal összeül, és erősen gyöngyöző homlokukat ráncolva, fejüket vakargatva azon morfondíroznak, hogy akkor most mi a répát csináljunk?! Egyértelműen kiderült a tényekből ugyanis, hogy Dr. Schmitt igazából csupán Schmitt. Akkor legyen a hibás, legyen a hibás… „az a hülye akác, az.” Ennek szellemében félelemből, vagy megfelelési kényszerből le is szedálták saját hitelességüket szépen, megfontoltan. Pedig hosszútávon megérte volna, ha kihúzzák magukat, előveszik az önbecsülésüket és kimondják, ami egyértelmű. Ugyanis Schmitt Pál ebbe bele fog bukni, lehet, hogy próbálják még húzni-halasztani, nem fog menni.

Schmitt már 1992-ben is azt érezhette, hogy ő az emberek embere, és a tudás közös, hát a gyümölcsét learatja. Diplomataként, Köztársasági Elnökként sem csinált mást, egészen faszán eléldegélt, fürdött a dicsfényben, kiélvezte, hogy tulajdonképpen más emberek megtermelik, hogy neki jó legyen, a dolga pedig nem más: megjelenik néha, és lehet örülni. Ugyanezt csinálta a bolgár professzor szellemi termékével is.


„Azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak.” – mondja a bizottság. Nem hihette azt, mondja a józan ész és az ország gondolkodó része. Ha bemegyek egy boltba és ellopok egy csokit, akkor sem fogja nekem senki azt mondani, hogy a boltvezető a hibás, mert nem tájékoztatott, hogy nem illik ilyet csinálni. Az esetleges tárgyaláson a bíróság pedig pláne nem, abban meg nem is reménykednék, hogy magát a tábla csokit nem kellene visszaadnom. Minél tovább húzzák az időt, annál kínosabb lesz Schmitt Pálnak, a kormánynak, de leginkább nekünk magyaroknak.

Fotó: origó

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr74345508

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Államelnök 2012.04.02. 09:38:11

 Van valami nagyon közép-európai abban, hogy olyanok napi témája Schmitt Pál kisdoktori értekezése (a parlamentben is) , akik talán még a nevüket, beosztásukat sem tudják jól leírni...Csám -  csám - csám - csám - csám - csám - csám - + a...

Trackback: A bukott elnök 2012.03.30. 06:53:12

Kedves Naplóm!Mai témánk a diktatúra botrányos államfője, Schmitt Pál lesz. Le sem írom többet ezt a szörnyű nevet, beleborzongok ha csak eszembe jut. Múlt héten a szomszéd Etelka néni legurult a negyedikről a lépcsőházban, mert véletlenül kiejtettem a...

Trackback: Dr. Schmitt kedvéért cenzúráztak a Heti Válaszban 2012.03.29. 01:43:00

Hiába dicsérte Stumpf András, a Heti Válasz újságírója Schmittet, hogy neki „tényleg valódi és nagy tudása van az adott témáról, a sporttörténetről, sportdiplomáciáról". Ezzel ugyanis egy valódi PhD megírására próbálta rávenni az „álam...

Trackback: Nem vállalok semmiféle bírálatot 2012.03.29. 01:37:58

Kárpáti András a Pécsi Tudományegyetem oktatója a Schmitt plagizált dolgozatát vizsgáló bizottság ítélete után a következőt írta a személyes facebook oldalán."Számos szakdolgozat-, tdk- és doktori-bírálat megírása után bejelentem: mától, 2012. már...

Trackback: Schmitt-ügy: Gerinc, minek? 2012.03.28. 23:34:47

Ha van megfelelő mondja annak, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyítsa a hatalom, hogy Magyarországon bármit meg lehet tenni, akkor a Schmitt-ügy pontosan ez. Jobb helyeken rohadtul nem a magyarázkodással telnek el hónapok, azzal, hogy hogyan lehet ...

Trackback: Kérészéletű Schmitt-bírálat a Heti Válaszon 2012.03.28. 20:01:19

A Schmitt Pál doktoriját vizsgáló bizottság jelentéséről tegnap megírtam a véleményem (A Schmitt-ügy valódi tétje), ahogy sokan mások is megírták a sajátjukat. Így tett többek között Stumpf András is, a Heti Válasz publicistája. Önmagában ennek nem len...

Trackback: Ez itten kérem egy plágium 2012.03.28. 19:38:18

Az a helyzet, hogy nem akarnék én ebbe a smittes buliba beszállni. A cucc ki van belezve elölről és hátulról is. Újat írni erről már nem is lehet és nem is kell szerintem. Ami érdekes lehet, sőt egyenesen mókás, az a hívek reakciója.Az elmúlt két nap j...

Trackback: Viharvert pávatollak 2012.03.28. 19:07:23

Elkészült a nagy mű - a szerkezet rozsdás ugyan, csikorogva-nyikorogva, de működött. Ha nem is úgy, ahogy a nagyközönség titkon remélte. De mit is vár bárki a Földrajzinév-bizottság széjjelkergetése után? Mit is állapított meg a Tóth Miklós, a Semme...

Trackback: Mert megérdemeljük 2012.03.28. 19:06:48

Mit is? Hát ezt a több felvonásos kutyakomádiát, aminek a Fidesz álláspontja alapján tegnap vége lett. Az ítélet megszületett, SP bár másolt, de nem bűnös. Nincs tehát mit tenni, minden a legnagyobb rendben, eddig is felesleges volt izgulni, a rendszer...

Trackback: Schmitt úr, ez már az ítélet? 2012.03.28. 18:46:17

Elnök úr, nem lesz ez korai? Ma elég magabiztosan azt állította, hogy a bizottság az Ön álláspontját támasztja alá, tehát maradna még egy kicsit mégis köztársasági elnök. Apró probléma, hogy a Magyar Nemzeten meg a Fideszen kívül (bár az ügy szerintük ...

Trackback: A Hallgatói Hálózat a SOTE Rektori Hivatalában tiltakozik Schmitt Pál plágiumbotránya miatt 2012.03.28. 17:12:36

A Hallgatói Hálózat sajtónyilatkozata:  “Tegnap nyilvánosságra került Schmitt Pál doktori értekezéséről készült jelentés, mely ugyan körülírja a plágium tényét, ám egyértelműen nem mondja ki azt. A felelősséget az egyetemre és a bírálókra hárítjá...

Trackback: Schmitt Pál miatt szégyenkeznek az egyetemi tanárok 2012.03.28. 17:09:39

Tegnap este írta Facebook-falára az alábbi üzenetet az egyik vidéki egyetem munkatársa: “Privát közlemény. Számos szakdolgozat-, tdk- és doktori-bírálat megírása után bejelentem: mától, 2012. március 27-ikétől nem vállalok semmiféle bírálatot. A ...

Trackback: Schmitt plágiumügyéért nemzetközi kitüntetésben részesül 2012.03.28. 17:07:57

Szerdán Wolfgang Rumpelstiltskin a neverlandi székhelyű Vásári Szemfényvesztők Nemzetközi Szövetségének (VSZNSZ) elnöke hivatalosan bejelentette, hogy Schmitt Pált, Magyarország köztársasági elnökét plágiumügyéért a legnagyobb pofátlanságot igénylő, ám...

Trackback: Nem mond le Schmitt Pál 2012.03.28. 12:36:02

Nem mond le posztjáról Schmitt Pál köztársasági elnök. A Szöulban tartózkodó államfő azt mondta: a vizsgálati eredmény megerősítette korábbi döntésében, így továbbra is posztján marad.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Van egy másik vetülete is a témának.

Ezek után MINDEN megszerzett doktori cím (legalábbis a nem orvos doktorik) értéke a nullával egyenlő. Nem gondolnám ugyanis, hogy csakis az álamelnök úr szerezhetett ilyen gyalázatos módon tudományos fokozatot... Ezért nem kellett volna 1200 oldalas vizsgálati dokumentum. Csupán a következő négy szó: Schmitt Pál dolgozata plágium.
na, szépen gyűlnek a pálgiumbotrány kapcsán a politotroll nickek, hm, hm, kedves hajdú úr, példul? :)

de komolyra véve a szót, szar lehet manapság 80 IQ és EQ fölötti fideszesnek lenni, mert a kognitív disszonancia hosszú távon azért kicsinálja az embert. tulajdonképpen van olyan hangzatos választási ígéretük, amit még nem szegtek meg, de teljesen?
Ja, még valami. Holnap én is írok egy kisdoktorit. El tudom indítani ugyanis a gugli transzlétet. Sőt, a munkahelyemen fénymásoló gép is van...
@Dícsértessék!: nyavalygás és sújthatja bonmot
@Dícsértessék!: ja és Magyarországon- az nagybetűs
@shwarcz: Pillanatnyi kétségem sincs affelől, hogy az Ön által felvezetett információk tényszerűek. Jómagam is meggyőződéssel állítom, hogy a jelenlegi mindkét kormánypárt mutatvány-vallásos. Jónéhány blog- és komment elolvasása után - amelyben vastagon megjelentek a személyeskedéssel a témát odázó "hozzászólók" - döntöttem úgy, hogy itt felhívom a figyelmet egy alapvető, de sokak által ismeretlen dologra. Ez pedig a sajtó "eredeti" küldetése a demokráciában. Azt, amit nehezen érthet meg a csak magyarul olvasó-, vagy erre ráállt/nevelt agyú magyar. Leginkább a gyűlölködő "balliberális sajtó"-féle összetételek szajkózása kedvetlenít el. Bizony, "Ők" az ellenség, a páriák, akik nélkül mennyivel kellemesebb lene az élet. De min csodálkozunk? A magyarok egy részének mint egy falat kenyér, úgy kell a gyűlölködés. Egyszerűbbé teszi az életet. Mentálisan és társadalmilag egyaránt. Rendben van bennt, tartozik valahová, fontos valahol. És ezt már a kezdetek óta erősíti ez a Fidesznek nevezett bagázs. Megalkotta a "programot"; szolgálj és rendben leszel. A véleményalkotás, főleg a tudás, bajjal jár. Nem a vallás a fontos nekik, hanem az "egyház". Ami a pártjuk, meg a bagázs. Mindenkinek ezt kell szolgálni és üdvözül.
A KRITIKA Magyarországon szinte ismeretlen fogalom, a kritizálás annál inkább. A kritikához ugyanis valamilyen tisztázott alapállás kell, ami érthetővé teszi a véleményt. Ahhoz meg gondolkodás, ami bajjal jár, mert oda a boldog tudatlanság. Ez azért hajaz egy kígyóra, meg egy almára nem?
Nekem jelenleg a kommentek kb. 1/3-ában jelenik meg valami ilyen kritika. Olyan, amelyik alkalmas lehet párbeszédre. NEM PÁRTBESZÉDRE.
Véleményekből is lehet épülni, de nem baj, ha a dolgok mögé is nézünk és egyre több tényt lelünk. Ha pedig valami nem praktikus, akkor azt érdemes megváltoztatni. Ehhez viszont felismerésre van szükség. Nem személyeskedésre!
Ne felejtsük el, hogy képzetekből épülünk!
@ElPadre: Nincs
@T-101: Áhhá,szóval van munkahelyed.....gyanús.
Most mit szaroztok.Meg lett mondva,hogy akkoriban valakit "megbíztak",hogy lapátoljon össze egy szakdógát xyz-nek.Innentől nem plagizált palika.
Csak nem vette észre,hogy átbaxták a fejit.Ha arra gondolok,hogy ez a bértollnok esetleg 100 embernek adta el ugyanazt az összeollózmányt....ajjaj,lehet hogy már ül a kis szegényke???? Hány ember kapja elő a szakdógát otthon,( végre )gyorsan elolvassa,és keresi a forrásmunkát a gugliban ezerrel.Jóóóóóó
@Furore Carcosa: "a 1,5 év ámokfutást pedig 8 év ámokfutás előzte meg a másik részről."
Bocs, de Medgyessy és Fletó nem próbálta lebontani a demokratikus intézményeket. Ezért ők nem ámokfutottak, hanem bénák voltak. Ez nálam enyhítő körülmény. De abban igazad van, hogy sajnos az a 8 év segítette hatalomba ezt a förtelmes bagázst!

Ne feledjük ork bán '98-as szavait: a parlament működik ellenzék nélkül is. Én ezt szívembe zártam és megfogadtam, hogy egy ilyen antidemokratikus felfogású emberre soha nem fogok szavazni. Fél évig hittem akkor, hogy ő más lesz, mint a többi. De sajnos még ugyanazabb. :( A többi körülötte lebzselőről nem is beszélve!

@Az van odaírva.. másolta! Cirbi_semleges PH_dé: "igazad vagyon sajnos..."
Hidd el, hogy ez nekem fáj a legjobban. :(

@Ez is csak egy nick: "Nekem az utolsó csepp az volt, amikor 1990-ben az Orbán-bohóccsapat bekerült a Parlamentbe."
Akkoriban ez egy egészen más csapat volt. Ez volt az egyetlen párt, amibe életemben beléptem. 98-ban léptem ki.

@Ianas: "Ne légy telhetetlen. A megtérő báránykákat jó szívvel fogadd, mert még visszarohannak a farkasok közé Előled."
A megtérő báránykák miatt tart itt az ország. Mert nem erkölcsi, ideológiai alapon, hanem pillanatnyi fellángolásból szavaznak az emberek (10telet a kivételnek!). Én egy jobb-liberális pártra szavaznék szívem szerint, de csupa baloldali párt ül a parlamentben. Szomorú!

@bgp: "Más az ingerküszöbük. Nekem is a korona tette be anno. Azért arra kíváncsi vagyok, hogy az igazán narancsszívűek közül ki dobja be a törölközőt pont ettől."
Nagyon szomorúnak tartom, hogy egy ilyen bohócháború ábrándítja ki az embereket és nem az, hogy komenista módon magánvagyonokat nyúlnak le, visszamenőleg törvénykeznek, megszüntetik a demokratikus jogberendezkedést, nepotista módon haverokat, feleségeket neveznek ki. Ilyen ma Bohócország!
@cicmen: Az köszönöm, hogy az idézett mondatomat igazoltad.
Másfelől, ha nem vagy kommunista mért véded annyira hevesen őket?
@hotredchili: Tisztelt Nick! A felvetésére már egy korábbi válaszomban "Gizi a laborból"-nak kitértem. Amiben - csak ismétlésképpen - elfogadtam a kritikát és elvállaltam, hogy a komment elküldése előtt nem olvastam át rendesen. Ha ez a legnagyobb vétkem, akkor állok a NET ítélőszéke elé, de mindenkivel, aki elgépel dolgokat és kellőképpen át nem olvasva küld egy kommentet be! De ezek legalább a saját gondolataim! (Hivatalosan de-vel nem kezdünk mondatot!)
Emlékeim szerint egyébként hozzászólásaimban nem Smitt Pál helyesírásával foglalkoztam. Ezzel együtt ez a műfaj, amelyben most kapom ezeket a jelzéseket, tudomásom szerint nem veszi szogorúan a gépelési hibákat.
Ha más nincs, akkor ezennel köszönettel befejezem az elgépeléseimre vonatkozó hibajelzésekre a válaszírást. Sajnos fenn kell tartanom magamnak azt a jogot, hogy ezentúl is elgépelt kommenteket küldjek. Még ha nem is szánt-szándékkal.
@TrueY: "Én egy jobb-liberális pártra szavaznék szívem szerint"
Vagyunk még így páran.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Na ja, csak párt nincs hozzá! :( A jobb oldal, mint fogalom is hiányzik a parlamentből. A liberalizmust meg szitokszóvá degradálta a kedves politikai. :(
Megválasztottátok őket, élvezzétek a hatalmukat. Majd jönnek a jobb-libsi-nemzi-szocik, aztán lehet szavazgatni...
@Dícsértessék!: és még disszertáció is lehet belőle...
@TrueY: A gond, hogy egy baloldali-nacionalista populista ámokfutó párt jobboldalinak nevezi folyamatosan magát. Mondjuk lehet így akarják lejáratni a jobboldalt. :D

Liberalizmus:
Az a baj, hogy fogalmuk sincs róla mit jelent. Már nem egyszer láttam olyat, hogy szerintük a gazdagság meg a globalizáció mellékterméke, hülyéknél zsidó összeesküvés.
@Dícsértessék!: "Remélem elégedett önmagával" - na, ennél nagyobb farokságot (ráadásul nyelvi hibásan) eddig még neked sem sikerült kipréselned magadból, salom mester.
@Dícsértessék!: "Jónéhány blog- és komment elolvasása után" - szálemalejkum koma, ide meg nem kellett volna a kötőjel. Mi lenne, ha mielőtt itt osztogatod orrjási eszedet, megtanulnál magyarul? ;(
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Hát igen. A jelenlegi bagázs nagy nyelvújító. Minden hibát szómágiával akarnak megoldani, mert a munka az szakértelem híján elmarad. :(

Most olvastam egy vicceset. Az Élet és Tudomány 287. oldalán.
"A kapibarának számos ellensége van: [...]. Sőt, mivel a katolikus egyház "tiszteletbeli hallá", vagyis a böjtök idején fogyaszthatóvá nyilvánította, számos területen közkedvelt emberi eledellé vált.

Mi is a kapibara? Egy tengeri malac rokon dél-amerikai emlős. 130 cm és 65 kg!

BAKKER! Nem véletlen, hogy ennyire barátkoznak a klérussal. Szerintem ők tanítják ki őket, hogyan kell unortodox módon minden szabály áthágni! ;)
Kötelező olvasmánnyá tenném, mert remek és okos könyv Az önigazolás lélektana.
www.hetek.hu/hatter/200910/elliot_aronson_az_onigazolas_csapdajarol

Amit Skicc Pali csinál, azon pszichológusok hada csámcsoghat. Én ugyan hobbi lélek kurkász vagyok, de elégedetten csettintgetek, hogy micsoda mutatványt ad elő a "nemzet tolla"! "Egyéb kvalitásaim miatt kerültem a pozíciómba." Kisdoktorit a seggnyalásról (szebb nevén opportunizmus) kellett volna írnia, és akkor tényleg a saját munkája lehetett volna a doktorija.

Picit sem sajnálom, hogy nem tudok tisztelni egy ilyen alakot.
@TrueY: Ezek az álkeresztények 10 egyszerű szabályt nem tudnak betartani, mégis mit vártál?
A búcsúcédula után meg rosszabb szvsz nem jöhet.

Róma nem gyakorol rájuk akkora befolyást meglátásom szerint, még mindig a Moszkvai utat követik a fiúk. Persze a néphülyítéshez minden eszközt bevetnek.
@Dícsértessék!: Hidd el, nem akartalak cikizni, sőt: nagyon értelmesnek és értékesnek tartottam a fejtegetéseidet. Szívesen társalognék veled magánlevélben is, nem csak a blog-nyilvánosságon keresztül.
@pjm: azon már túl vagyok! ;)))
Nincs nagy jelentősége.

Magyarországon a köztársasági elnök díszsenki.
Arra való hogy aláírjon, mutogassák és szépen mosolyogjon mindenkire.
Sólyom László kivétel volt.

A fitsist jól beszopta Schmitt Pállal, de z ő ügyének messze nincs akkora jelentősége mint kúrcsány meg a többi gazember viselt ügyeinek.
Kissé piszkos a díszsenkink, nem áll valami jól ciki - ennyi - jelentősége egyébként semmi.

Bennünket az állam/közösségi eladósítással és a kifosztással, deg a demagóg agymosásal tettek tönkre - hogy a díszsenkink plagizált-e ? Gumicsont.
@KovA: Lehet neked az ország presztízse semmiség, számomra nem. Őrülnék ha az országot nem egy erkölcsi nulla jelképezné, aki egyébként a hadsereg főparancsnoka. Unom már, hogy folyton rajtunk röhög a világ.
Az ország presztízse nem a díszsenkiken múlik.
George Busch nagy ganyé volt mégse merte senki az USA "presztízsét" kétségbe vonni.
A presztízs: gazdasági és katonai erő és jelentőség.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: "Mi az, hogy nagyon is"... na erre varjál gombot! Látom a köztörvényes elkerülte a figyelmedet DOKTOR ÚRRRR! (Ahhh no igen elévült) 2ős mérce b+ nem veszed ésre hánydoktori kell ehhez???
Az eredeti tulajdonos Klaus Heinemann elvileg indíthatna polgári pert Scmitt ellen nem? Merthogy ez lenne a következő lépés.
@Laarson: De Schmitt esetleg ezt is megússza. Ugyanis elképzelhető, hogy Heinemann nem akkora nemiszerv, mint a mi szerencsétlen gyurcsányistáink.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Ne vetídsd másokra a problémáidat! "egyébként a hadsereg főparancsnoka." figyu voltál katona? "Unom már, hogy folyton rajtunk röhög a világ" rajtad!
@retye: Mi van? 213 oldalt lopott, erre válaszolj.

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Az megmondhatnád mit követtem el, ha már vádolsz. :D
@retye: Nem voltam, de nem az?
Mutass egy olyan külföldi cikket ami az én doktorimmal foglakozik.
Leszel szíves addig tartózkodj az ilyen kinyilatkoztatásoktól.
Nem értem a bizottságot. Megpróbálja a TF-re kenni a plágiumügyet, holott napnál is világosabb, hogy a zelmútnyóc év és Gyurcsány a felelős a történtekért. De ha mégse, majd Szíjjártó megmondja, hogy de igen.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
Még mindig nem érted.
"Nem voltam, de nem az?" Na ez a baj ebből sokat tanulhattál volna. Amikor oda kerültem én is azt hittem mekkora baromság de pár év elteltével értelmet nyert (hidd el nem kell hozzá doktori) bár én alantas ezt biztosan nem érthetm.

"Mutass egy olyan külföldi cikket ami az én doktorimmal foglakozik." Kit érdekelsz doktori terén?

Leszel szíves addig tartózkodj az ilyen kinyilatkoztatásoktól. Te leolvastad eddig miket írtál? És hanekem is van doktorim?

No ettől van itt fene nagy demokrácia + szólásszabadság, hogy ilyenekről beszélhetünk! €l k€ll€n€ már itélni m€gint €zt az Országot.
@dr. balambher: hú, de újszerű humorod van, pajtás. Szerintem rajtad még a szangvinikus Dr. Dániel is elaluszik.
@retye: Hát épp azért nem kéne smicinek államfősködni, mert ő érdekli a sajtót :-)
De éngöm meg az nem nagyon érdekel hogy érdekli a sajtót.
Engém az érdököl mé szar itt ? És hogy mászunk abból ki. Az ügyeletes díszsenki a legkevesebb abból.
Lehet ott kék kezdeni hogy kerültünk ekkora szarba, az fontosabb, legalább a tanulság kedvéért. a smicicinek meg nem sok szerepe vót abban...
@KovA: No ezzel maxi 1et értek! De ez se tegnap kezdődött. Volna azéé itten mit kiteregetni függetlenül bárkire is... Nem véletlen a szennyes elkendőzése. Nekem 2 dologfáj ha már itt tartunk. Az egyik, hogy nem lett a munkának becsülete vagyis miért nem szedjük be azokat a tetves adókat stb... (ki nem szarja le hányan vannak a parlamentben) A másik, hogy az múltnak 1x fájnia kell... különben szart se ért az egész!
@retye: Látom a mellébeszélést rendesem megtanultad.

S.P. a hadsereg főparancsnoka? Nem tudom mit hadoválsz össze, de az biztos, hogy nem erre a kérdésre válaszolsz.

""Unom már, hogy folyton rajtunk röhög a világ" rajtad!"
"mutass egy olyan külföldi cikket ami az én doktorimmal foglakozik."
"kit érdekelsz doktori terén?"

Téged nagyon félre kalibráltak a gyárban. Megpróbálom így feltenni a kérés. Must egy olyan cikket ahol konkrétan rajtam röhögnek külföldön?

"Te leolvastad eddig miket írtál? És hanekem is van doktorim?" Kit érdekel, hogy van-e doktorid?
Mutass egy olyan cikket ahol rajtam röhögnek, addig meg ne állíts baromságokat.

"€l k€ll€n€ már itélni m€gint €zt az Országot."
Mikor mondtam olyat, hogy el kell ítélni az országot? Röhögnek rajtunk anélkül is, hogy én megszólalnék.

Összefoglalom neked a kérdéseket, hátha így könnyebben tudsz majd válaszolni:
-S.P. a hadsereg főparancsnoka?
-Mutass egy olyan cikket ahol konkrétan rajtam röhögnek külföldön?
Mikor mondtam olyat, hogy el kell ítélni az országot?
213 oldal lopott kedves elnök úrnak a doktorijában, ez szerinted nem számít plágiumnak? És ha nem, akkor mi számít annak (a személyes véleményedre vagyok kíváncsi)?
@Szabó Zoltán fél évet kapott:
"na, éppen te jajongsz az ország becsületéért. ROTFLOL."
Mit követtem el ami miatt nincs jogom az ország becsületéért jajongani?
@retye: Ott a pont.
A munka becsülete mint az értékrend része, és a múltnak fájnia kell annak is aki elkövette, ha már annak fáj aki tűrte... utóbbinak azzal kell szembenézni, hogy bűne, hogy tűrte a következményt viseli így is úgy is - de attól hogy szembesülés helyett jólnevelten fejét a homokba dugja - jobb nem lesz csak rosszabb.
Smici - és általában az államfők díszsenki volta csak tünet. A több mint díszsenki az ellenzék érdeke - Sólyom pl jó volt a fityisznek míg a fityisz ellenzékben volt (prüszkölt is tőle a hatalom - most viszont ők is egy protokoll díszsekire vágytak.
Így megy ez... ilyen a rendszar.
Annus Adrián és Fazekas Róbert is azt hihette, hogy vizelet minta adása megfelelt az előírásoknak.

Soha senki nem tudta rájuk bizonyítani, hogy doppingoltak, csak nem adtak megfelelő mintát, de ha jól emlékszem Schmitt Pálnak kellett vissza adniuk az érmeiket.

Ha a WADA a SOTE alá lenne besorolva, még mindig Olimpiai bajnokok lennének.

Az lenne fair, ha a két srác szólítaná fel lemondásra, a szellemi dopping vizsgálaton fennakadt versenyzőt.
@Spiro: Ez jó meglátás, el is felejtettem őket. Ha jól emlékszem Palikának még volt is valami nyilatkozat féléje.
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Tisztelt Nagy Farok! Bár ez utóbbi az Ön szellemi színvonalának dícséret. Sajnálatos módon nem tudta kiolvasni a sorok közül a legfontosabb üzenetet: ÖN EGY PROSZTÓ, akinek a ténykedése még pszichikai defektusra is utal. Ráadásul talán még fizetett is?!
Feltehetően fizikai teste és agya egyenes arányban áll inteligenciájával és kizárólag itt, a névtelenség mögött tudja önkifejezni magát. Nagyon dícséretes, hogy elolvassa a többi kommentet is, és ebből valami érvfegyvert akar kovácsolni.
Sajnos nem sikerül. Ha már értelme nincs, akkor rombol. Kiváló "újmagyar". Öné a jelenlegiből következő jövő! Ön ennek a kurzusnak az emberideálja! Csak egy idő után már ez is kevés lesz.
Fizikai küzdelemre képtelen, mivel gyáva és szolgalelkű. Hinni sem hisz semmiben, csak a csóróság, és - megjelenése és beszédstílusa kapcsán - a folyamatos semmibe vétele miatt itt egy kicsit túlkompenzál.
Legalább itt győztes akar lenni, mindegy, hogy milyen áron. Ehhez választja a készen kapott szópaneleket, a gyűlölködést és a lenézést. Ez az alkeszinteligencia most még "kifizetődő", de szólok, hogy egy idő után önmagát fogja megbetegíteni.
Mellékesen nem túl tájékozott, tehát felhívnám a figyelmét ismét egy kis önképzésre. Az első - bár önnek nagyon drága- és felesleges - beszerzendő eszköz lehetne egy szókics tár. Ha már ilyen "nagyon magyar". Az a kevés szó, főleg lazának gondolt szleng kifejezés, amit használ könnyen leírható, mi több "stílusnak" álcázható. A feltehetően 2.000 szavas ( na jó 3.000) szókészletében nagyon bonyolult dolgokra nehéz megfelelő fogalmakat találni. Persze sokat javulhatna, ha legalább keresztrejtvényeket fejtene. Persze ha csinálna is egyet-kettőt...
Dícséretes az erőlködése és a jelenlegi kurzus lejáratás-technikai módszerének az átvétele, de előre szólok, hogy - az Ön stílusában - "rosz pucát kezdett el pöckölni".
Tartok tőle, hogy egy kis senki, aki még ahhoz is csóró, hogy nagy senki legyen. De fel a fejjel, mindenki előtt ott áll a lehetőség.
Köszönöm Önnek, hogy ezeket a gondolatokat kihozta belőlem. Valószínűleg most is gépeltem el egy-két szót és nem felelt meg mindenben az akadémiai szabályzatnak. Az Ön stílusában; SZAROK RÁ!
Az ország azért tart itt, mert a magyar "polgárok" többsége erkölcsileg, szellemileg elmaradott, etika és erkölcs nem jelent nekik semmit.
A Kádár-korszak gulyáskommunizmusában még csak-csak elvolt ez a "nemzet". Bárki bármit is állít, a magyarságnak az a korszak -mondjuk 1968-1988 közt- volt egész történelme során a "legboldogabb időszak". A magyarnak nincs többre igénye, minthogy legyen mit zabálnia, legyen valamiféle létbiztonság.
Amikor viszont szabadabb lett a lét, amikor a lehetőségek megnyíltak, akkor az "elit" lerohasztotta ezt a devianciára hajlamos "nemzetet".
Abszolút nincs jelentősége annak, hogy ki "baloldali", ki "jobboldali". Ezek szlogenek, marketingeszközök. Az elit nem cserélődött ki, maximum bővült. Shit Pál "életműve" kiválóan példázza a magyar "elitet".
A magyarság előtt nincs jövő, a múltja is sokszorosan hamisított és megszépített. A magyarság alkalmatlan a modern létre. Jobbágyi, béresi, segédmunkási létre alkalmas, többre nem. Ez a szörnyűség.
Hozzá kell fűzni. Az eddigi köztársasági elnökök se voltak éppen matyóhímzések. Az egykori kisgazda Göncz Árpád képes volt elvtelenül megalkudni a kommunista rezsim egykori vezetőivel. Mádl és Sólyom esete viszont más tészta, hisz ők mindketten a Kádár-rezsim elitjéhez tartoztak. Sőt, Sólyom karrierje érdekében a kommunista pártelitbe házasodott.
Shit Pál annyiban érdekes, hogy ameddig elődei legalább bizonyos intelligenciával rendelkeztek, illetve legalább mímelték az önállóságot, addig ő egy sötét tulok. Ebben a féregben összegződik a magyar elit kvintesszenciája. Spirituszba kellene tenni, majd ki kellene állítani. Életművét is kötelező olvasmánnyá tenném, "Kikben ne bízz soha választópolgár" címmel.
@Dícsértessék!: Ha már ennyire osztod a társbalfaszodnak az észt, akkor legalább tanuld meg, hogy nem "dícsértessék","dícséretes", hanem dicsértessék", "dicséretes"! :)
@KovA: Én se repestem az örömtől, hogy CTRL Schmitt lett az államfő. A díszsenki kicsit pejoratív de találó. Sokkal legitimebb lett volna egy igazán két oldalról elfogadott jelölt. Itt csak az zavar, hogy 1esek másokban a szálkát is meglátják. Amúgy ha igaz, hogy mennyit "lopott" úgy morális kötelessége a bocsánatkérés ami 1 államfő esetében= a lemondással. Hát ennek is fájnia kell. De ennek mikéntjét ne aszájtépő ellenzék szabja meg ha mmár nekik is van vaj rendesen a fejükön. A moralitás nem "oldalak" kérdése!
@Dícsértessék!: "ÖN EGY PROSZTÓ" Mi falun mezei trollnak hívjuk a fajtáját.
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Nagyokos, ez nem humor, hanem a valóság. Csak még nem kapcsoltad be az Echo Tv-t, különben már tudnád.
@ökörpöröly: "A magyarság alkalmatlan a modern létre. Jobbágyi, béresi, segédmunkási létre alkalmas, többre nem. Ez a szörnyűség."

Azért ez így egy kicsit erős. Ez inkább arra a nagyobb rétegre jellemző aki szavazni szokott (onnan se mindre). A többivel nagyjából egyetértek.
@ökörpöröly: Az erkölcsöt az erkölcstelenség okozta nyomorúság tanítja - a helyzet így nem olyan reménytelen.
@KovA: Az a baj, hogy nincs senki ma ebben az országban aki példát mutathatna. Aki végre megakasztaná ezt az ördögi kört.
@ökörpöröly: Tisztelt Nick! A felszólítás alapján kérem, hogy olyan szót használjon nick-ként, amelyik értelmes. Egyébként kénytelen vagyok további társbalfaszomnak tekinteni. Amúgy vettem az adást, de az okát nem igazán értem. Akkor most ti vagytok a kemény csávók itt? Talán ti vagytok a JOBBIK végből?
@retye: A hatalomban lévő magyarországi elit velejéig rohadt. Mindkét oldalon. Igaz ez a politikai, a gazdasági, a kulturális és tudományos elitre is. Ugyanis van egy súlyos probléma. Az elitbe szinte csak olyan kompromisszumokkal lehet bekerülni és bent maradni, ami alapjaiban kérdőjelezi meg az erkölcsöt és az etikát.
Itt nincsenek oldalak, nincs "baloldal" és "jobboldal", nincsenek "nemzetiek" és "demokraták". Itt politikai vállalatok vannak, amelyek az adott piac minél nagyobb részének megszerzésére törnek. A többi az csak marketing, duma, parasztvakítás.
Orsós-Olstein&Simicska&Nyerges Zrt. esetében az a különbség, hogy nemcsak kizárólagos piaci uralomra tör, hanem azt is meg akarja szabni, hogy mikor, mit, mennyit kell zabálni, mikor, miről, mit kell gondolni. Akárcsak a kommunisták. Orsós-Olstein és a XX. és a XXI. század legborzalmasabb figurájának tartom. Mindössze az a szerencsénk, hogy nem 1919-ben, 1945-ben, esetleg nem 1956-ban jutott hatalomra. Ugyanis akkor nem pár ezer halottal vészeltük volna át a kommunista rezsimet, hanem százezerek trágyázták volna a magyar ugart.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: A magyarság alatt a tömeget értem. Sajnos rájuk pedig igaz. Nem jut eszembe annak a Nobel-díjas közgazdásznak a neve, aki jövőre vonatkozó kutatásokat végzett az európai társadalom különböző nemzetire vonatkozóan. A magyarság a legrosszabb között volt. A szerbek, albánok, bolgárok szintjén.
@Dícsértessék!: Ha jó leszel, újraindítják neked a lipótmezői szanatóriumot. Addig viszont próbáld kihúzni kevésbé irritálóan! :)
@ökörpöröly: Igen, sajnálatosan itt jön ki, hogy mennyit ártott ennek az országnak az MSZMP. Rászoktatta az embereket, hogy minden ingyen van, semmit sem kell tenni, mert a párt majd mindent elintéz. Ennek köszönhető, hogy a mai napig a két utódpártja az egyetlen lehetséges választás. Én már csak abban reménykedek, hogy az akkor felnőtt emberek fogyásával egy új viszonylag önellátóbb társadalom fog létrejönni, és ez a társadalmi betegség nem termelődik újra.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Lezs előbb utóbb ha akarjuk, és :-) ha akarjuk ha nem akarni fogjuk... megszüli a közösség előbb utóbb...
Azért a szellemi bénultság oldódni látszik 2006 óta e sorsközösség leszámolni az illúzióival...
A fórumokon is látszik, hogy egyre többen gondolkodnak... így kezdődik...
@KovA: Addig várunk türelemmel, és mikor eljön az idő kemény munkával végre kimászhatunk ebből a sz*rból. Reméljük addig eljut oda a többség, hogy rájöjjön pislogással nem fog megtörténni a csoda.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Annus nem akarta visszaadni az érmet, de miután az IOC közölte, hogy ebben az esetben kizárja Magyarországot, mégis visszaadta.

Kvázi annak ellenére, hogy csak a második minta adás elmaradása miatt vonhatták felelősségre, azaz csak közvetett bizonyíték lehetett ellen, mégis úgy döntött, hogy az ország és a többi sportoló érdekében visszaadja érmét.
Évekkel később úgyis mindenkiről kiderülne, hogy doppingolt, csak nem bukott le, vagy olyan szert használt amit mások akkor még nem ismertek. – Ezért erkölcsileg messze Schmitt fölött áll, szerintem.

Ezzel szemben amikor a két Fehérorosz koma pozitív dopping tesztje után megtarthatta az érmét, ezzel Pars Krisztián „csak” bronzérmes maradt, a MOB nem tett semmit. Ott kellet volna verni az asztalt, ha minket ennél kisebb vétségért kaszáltak el.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Magyarország mindig jóval Európa mögött kullogott. Ez nem az MSZMP hibája kizárólag. Ez a magyarság elmaradottságának a következménye. Azért szánalmas az is, hogy a Tisza-rezsimet, a Horthy-rendszert "istenítik".
Mindkét rendszer végtelenül korrupt és elmaradott volt. Miközben az európai országokban rájöttek, hogy igazi fejlődés csak úgy lehetséges, ha a nemzet minél nagyobb részére kiterjed egy fejlett közoktatási , szociális és egészségügyi rendszer, addig itt minden arról szólt, hogy egy szűk elit hatalomban maradhasson, miközben a tömegeket állatként tartják és dolgoztatják.
A magyarság mindig későn, ráadásul nehézkesen lép. Talán az elmaradott kaukázusi társadalmakkal tartani bírnánk a lépést, de máshol verve vagyunk.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Tisztelt Nick! Ha troll lennék, Ön már rég bajban lenne. Stílusa miatt sajnos fenn kell tartanom Önnek is a PROSZTÓ minősítést, mivel úgy látom, hogy érdemi vitára jelenleg alkalmatlan. Tisztelem a vélemény szabadságát, de megfelelő stílusban és főleg küldetés nélkül.
"Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten".
Sajnos az eddigi kommentjei alapján elég nagy katyvaszt látok/láttam, de nem éreztem szükségét annak, hogy mindenáron hozzászóljak. Főleg nem az Önhöz hasonló alpári stílusban.
Amúgy, ha vitára akart invitálni, annak ennél lett volna megfelelőbb módja is.
@ökörpöröly: szerintem a probléma leginkább az I. vh. utáni időszakra vezethető vissza. Hirtelen kikerültünk a Habsburgok alól és hirtelen egyedül találtuk magunkat ellenségekkel körülvéve, aztán a nyakukban zúdult Trianon a nagy válság és végül megkaptuk a hátunkba Hitlert is. Talán a legrosszabb időszaka a Magyar történelemnek a XX. sz. Ez alatt é ez után sajnálatosan nem volt egy olyan figura aki képes lett volna kiállni vagy bármit is tenni ezért az országért, mint a törököknél
Atatürk.

@Spiro: Sajnálatosan lobbiban sosem voltunk jók. Lásd lehetett volna a magyar kisebbség helyzetének javításáért kampányolni a Román csatlakozásért cserébe, vagy követelhettünk volna mi is valamit a LSZ ratifikálásáért cserébe. kérhettük volna 90'-ben az adósság átszervezését, vagy akár most is kérhetnénk valamit a Vajdasági magyarokért. Trianont is "szépíthettük" volna, de akár megemlíthetném a nápolyi trónt. Ez sajnos a magyarok tragédiája, hogy képtelenek vagyunk kiállni magunkért nemzetközi téren.
@ökörpöröly: Tisztelt Nick! Kedves Társ Balfaszom! A kétségbeesett történelmi fejtegetése után az újra megnyíló intézményben tényleg nem tudom, hogy ki lesz a beutalt és ki a gondozó. Írásai fényében kicsit depressziósként szerintem inkább Ön. Szívesen bevállalom terápiára.
Amúgy ha olyan nagy ász, miért nem javasol valami megoldást? Itt busong meg önti ki a szívét, de adósom maradt azzal, hogy mi lenne a jó?
Nem akarok úgy élni, hogy erről nem tudok meg többet!
@Dícsértessék!: Kedves Dícsértessék! nem tudom mikor trolloztam le önt, így a monológja többi részének nincs értelme.
"A jegyszedőt internáltuk. Ő felel az egész incidensért...Az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt. Bevallotta."
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Tisztelt Nick! Idézem:
"ÖN EGY PROSZTÓ" Mi falun mezei trollnak hívjuk a fajtáját.
Ha ez nem nekem szólt, akkor hiányzik belőle a célbavett megjelölése. Elég konkrétan magamra kellett értetnem. Szerintem így más is magára vette volna.
Köszönöm a visszajelzést és a korrekció lehetőségét!
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Dehogy az I. világháború utánra! A kezdetektől elmaradtunk. Amikor Európában erősödött a polgárság, fejlődött az ipar, a tudomány, a kereskedelem, mi még a középkorban éltünk.
A Monarchia is megszépült idővel. Nem volt az olyan jó, csak jobb, mint előtte. Az európai társadalmak 1 főre eső GDP-jét tekintve 1850-ben az európai átlag felett voltunk, nagyjából a német államok szintjén. Az 1900-as évek elejére, már az Osztrák-Magyar Monarchia hatalmas hátrányban volt a fejlett nyugat-európai államokkal szemben. Ameddig a fejlett országok rájöttek, hogy a társadalomban rejlő humánerőforrást oktatásfejlesztéssel, politikai jogok megadásával, szociális és egészségügyi ellátórendszer fejlesztésével a fejlődés motorjává lehet tenni, addig nálunk az elit csak a hatalma megtartásán fáradozott. A középosztály, az értelmiség, illetve a felsőbb osztályok a társadalomnak csak egy igen szűk rétegét képezték. Az alsóbb társadalmi osztályok felemelkedését pedig minden módon gátolták.
@Dícsértessék!: Ingyen nem vállalom az elmegyógyászati kezelését! Annyira nem vagyok filantróp!
@Dícsértessék!: "ÖN EGY PROSZTÓ" mivel ez az ön által leírt monológ egy részének idézése (ezért van időzőjelbe téve), amit ő 'Szabó Zoltán fél évet kapott' nickkel rendelkező felhasználó számára írt, melyet jeleztem is azzal, hogy utaltam arra a bizonyos hsz-re melyet ön a fentebb említett kollégának (elmebetegnek) címzett. Így értelmetlen volt magára vennie egy teljesen egyértelműen nem önnek szánt sértést.

Dícsértessék!-Szabó Zoltán fél évet kapott:
Sajnálatos módon nem tudta kiolvasni a sorok közül a legfontosabb üzenetet: ÖN EGY PROSZTÓ, akinek a ténykedése még pszichikai defektusra is utal. Ráadásul talán még fizetett is?!

Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos-Dícsértessék!:
"ÖN EGY PROSZTÓ" Mi falun mezei trollnak (Szabó Zoltán fél évet kapott) hívjuk a fajtáját.
@ökörpöröly: Ne feledjük az elmaradottság az egész környékre jellemző volt akkoriba. Ez a monarchiában lassan kibontakozó, és az egész déli keleti (közép+kelet) igaz. Tényleg csak a "nagyon" nyugat volt olyan fejlett. Mikor végre ebbe a térségbe is elkezdtek rendesen begyűrűzni ezek az eszmék, megtörténtek azok a dolgok amiket írtam.
@ökörpöröly: Tisztelt Nick! Kedves Társ Balfaszom!
A nagyívű történelmi csörtetés és a némileg sommás népítélet után - üdítő színfoltként - egy kis személyeskedés. Sebaj! Még mindig kétségek között örlődök, hogy akkor most mi a kiút? Vagy ki a kiút? Mi lesz velünk?
Komolyabbra fordítva; nem az ítéletével van bajom, hanem azzal, hogy itt is jól elbusong, aztán mi fog történni?
Mi van akkor, ha Dr. vlady73-al összerakott kronológia és következtetések helytállóak?
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Magyarország sokáig kiváló helyzetben volt ahhoz, hogy a korabeli modern társadalmakhoz felzárkózhasson -például a középkorban-. De mi történt? Exportáltuk a nyersanyagot, ahelyett, hogy hozzáadott értéket teremtettünk volna. Relatíve olcsó nyersanyagért -feldolgozatlan arany, ezüst, marha, gabona, méz, állatbőr stb.- drága termékeket -ruhaanyag, fűszerek,fegyverek-, vettünk. Most is ez az egyik probléma. Alacsony a termeléshez hozzáadott értékünk, ennek oka pedig a humán erőforrásaink alacsony színvonala -lent is, fent is-.
@Dícsértessék!: Most azt várná el tőlünk, hogy találjunk egy olyan embert aki képes összefogni, és helyre tenni ezt az országot. Valószínű erre nem leszünk képesek, de legalább beszélgettünk egy jót. Melynek következtében akár egyes képességeink is fejlődtek, nem kell minden beszélgetésnek e=mXc2 szintű problémákat megfejtenie.
@Dícsértessék!: Nyugodjon meg, kedves ápolt! Önnek jó dolga lesz, megkapja a gyógyszerét, aztán semmi gondja nem lesz! Ha gonosz lennék, akkor azt mondanám, hogy az Ön számára egyetlen egy kiút van, tessen öngyilkos lenni. Persze ezt nem mondhatom! Annak ellenére se, hogy ez megkönnyítené az Ön dolgát is, hiszen megszabadulna a további szenvedésektől, továbbá a orvosi személyzetet és betegtársait se zavarná viselkedésével. Az egészségbiztosítás területén lévő megtakarításról pedig szó se essék, hiszen azt úgyis ellopják! Lajos, vegye be a gyógyszerét! Ne mondjam még egyszer! Ápolók!
@ökörpöröly: M.O. a középkorban hatalmas potenciállal rendelkezett, de sajnos mi ezt nem tudtuk kihasznál. Másfelől ne várjuk el az akkor emberektől, hogy úgy gondolkodjanak mint mi. Akkoriban egy sokkal decentralizáltabb helyzet volt az országban, ahol minden a családok vazallusi rendszerén alapult. Ne úgy gondoltak az államra és hazára mint mi, és nem utolsó sorban, egy nagyon rossz geopolitikai törésvonalon fekszünk, akárcsak lengyel testvéreink, akik kb. ugyanannyit szenvedtek a történelem során mint mi, vagy az alattunk elterülő balkáni terület.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: A kedves ápolt rövidesen megnyugszik! Vannak kitörései, néha hiperaktív, de gyógyszeresen kezelhető!
@ökörpöröly: Tisztelt Nick! Kedves TÁrs Balfaszom!
Talán ez a minősítés azért egy kicsit erős volt. Attól függetlenül, hogy nem én nyitottam Önre modortalanul. Változatlanul nem értem az antipátiája okát, mivel olyan dologba avatkozott bele, amihez akkor még nem sok köze volt. Ráadásul még igaza sem. De spongya rá.
Ha nagyon szőrözős lennék, akkor - mint a falu bolondja - szívesen felvilágosítanám pár történelmi tévedéséről. Az első a mai, magyarnak nevezett népcsoport genetikai hovatartozásával kacsolatos lehetett volna. De őszintén szólva nem sok értelmét látom. Van az a gőg vagy elvakultság, amivel nem érdemes foglalkozni.
Egyébként változatlanul azt kérdezem; akkor hogyan tovább?
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Nem kellett volna mást tenni, mint a meglévő vagy éppen kiépülőben lévő mintákat átvenni. A magyar elit már akkor is elmaradott volt. Ha az elit elmaradott, akkor az ország is.
Háborúk meg mindenhol voltak. Annyira unalmas ez a "mindig mi szívtunk" dolog.
Nézzük meg a finneket. Hol dán, hol svéd, hol orosz gyarmat voltak. 1919 óta függetlenek hivatalosan. De 1944-tól a SZU bukásáig a kommunisták beleszóltak az ország életébe. Ennek ellenére az egyik legfejlettebb európai európai állam Finnország. Számtalan pozitív példa van, csak a magyar mindig másra akarja hárítani a felelősséget. Ezért maradunk le a régiótól is, nemcsak a fejlett államoktól.
@Dícsértessék!: Lajoska, nyugalom, rendben lesz minden! Most lepihen, majd holnap játssza Napóleon Szókratész Platón szerepét! Majd holnap mindenkit megokosíthat, ígérem!
@ökörpöröly: "csak a magyar mindig másra akarja hárítani a felelősséget." Ez sajnos jellemző az emberi fajra, sajnos/szerencsére ez nem hungarikum, csak valamiért nálunk ez nagyon jellemző, és nem tudom miért.
Írhattam volna a finneket is, itt ez a vonal mindig is kelet-nyugat törése volt, mi meg a Balkán még a muzulmánokat is megkapta. Nem mi vagyunk az egyedi eset, hanem a finnek. Mit csinálnak másként mint a többiek errefelé azt nem tudom, de ideje lenne követni a példájukat.

Kezdetöl fogva katasztrófa volt a magyar hatalom. István alig tudta megszerezni a trónt, majd örökös nélkül halt meg. Ez pedig végigvezette az egész történelmünket. Állandó trónharcok voltak, és mindig minden meg lett ígérve azoknak a csoportoknak akik az adott királyt támogatták. Ez ütött vissza olyan nagyon az egész nemzetre. Ez a dolog még ma is jellemző. Anno a régi rend összeomlásakor mindenki menteni próbálta amit lehetett, és így kialakult ez a tolvaj csürhe+az oligarchák (ha már annyit emlegetik őket mostanában). Sajnos senki nem tudott/tud igazán erős hatalmat szerezni, mert mindig teljesíteni kell az őket hatalomra juttatók kívánságait.
@ökörpöröly: Tisztelt Nick! Kedves Társ Balfaszom!
Kedvemre való az Ön igen nagyfokú önbizalma. Ezzel az elmegyogyó dumával egyébként nem nagyon tud idegesíteni, inkább saját komolytalanságát palástolja. Szó szerinti komolytalanságát. Ezt a sok hablatyot vajon milyen tanulmányok, - a poszt témájának megfelelően - szakirodalom alapján lehet összehozni? Főleg ellenőrizni?
Ha még nincs publikálva, szívesen állok rendelkezésre! De csak akkor, ha lesz belőle végkövetkeztetés, adj'isten projekció.
Azért élek a gyanúperrel, hogy egy elitcserés akcióról fog szólni. Meg arról, hogy ha valaki szolga, akkor maradjon is az. Veszélyes ennek a népnek a demokrácia. Úgyse tudja használni.
Ezt azért ismerem valahonnan. Meg a keleti vonulatot is, főként a gazdaságban.
Nocsak! Nocsak!
korrekt poszt, egyetértek...

le kell mondania!
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Akkoriban minden országban ez ment. Nem akarok belemenni, de nézzed csak a százéves háborút. A franciák jelentős része az angolok mellett harcolt, a saját királya ellen. De nem volt szebb történelme se Skóciának, se Írországnak, se Angliának, se .....

Ha már Kelet-Nyugat töréséről beszélsz, akkor lehetne hozni a balti államokat is, ahol is lengyel, orosz, szovjet uralom után tudtak talpra állni. Vagy lehetne hozni Szlovéniát, Horvátországot is. Ők is majdnem mindig idegen uralom alatt álltak, a kommunista terrorban kiirtották szinte a teljes az elitet, Horvátország iszonyatos pusztításokat szenvedett a délszláv háborúban, stb..
A csehek, a szlovákok miért hagynak le minket? Ezernyi ellenpélda van.
A magyarság sitnyiksége az oka elsősorban annak, hogy itt tartunk.
@Dícsértessék!: Lajoska, a béljóslási tehetségét ne Ilonka néni belsőszerveivel gyakorolja! Lajoska, hagyja abba! Ön nem orvos, nem jós, nem filozófus, nem hadvezér, hanem a 3212. számú ápolt! Most már elég volt! Alo mars! Nem, nem vesszük le a kényszerzubbonyát, a pelenkát is csak holnap cseréljük Önön!
@Dícsértessék!: Egy részét Cambridge-ben megtalálja! Bár kétlem, hogy Önnek bejárása van ilyen helyekre, illetve kijárása a szanatóriumból!
@ökörpöröly: A mai állapotokért mint írtam a gulyás kommunizmust tartom felelősnek. Csak ugye elkalandoztunk régebbi időkre, és én arra reagáltam. Kirakat ország voltunk anno ahol mindenkinek boldognak kell lenni, viszont ezt nem önerőből értük el. Túlságosan hozzászoktunk a tutihoz, és nem akarjuk elengedni.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: "A búcsúcédula után meg rosszabb szvsz nem jöhet."
Dehogynem! Pl. hogy a Vatikán bankja mossa 10tára a maffiapénzeket, hiszen a perselypénzekkel nem kell elszámolni! :(

"Róma nem gyakorol rájuk akkora befolyást meglátásom szerint,"
Annyiban, hogy a hívőket a szószékről jobban meg lehet szólítani. Szavazóbázis...

"még mindig a Moszkvai utat követik a fiúk."
Inkább a kádárit.

"Persze a néphülyítéshez minden eszközt bevetnek."
Ezzel egyetértek!
@TrueY: "hogy a Vatikán bankja mossa 10tára a maffiapénzeket..." Ezt régen is csinálták, lásd Medici-ek. Szerintem a legnagyobb hazugság a búcsú cédula volt, de azét az se kutya amit most csinálnak. Bár ez engem jobban felháborított:
index.hu/kulfold/2012/03/17/fiukat_kasztraltatott_a_holland_egyhaz/

"inkább a kádárit."
Igaz.
@Dr. vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Igen, ezt én is olvastam. Szánalmas az is! Én betiltanám a kaotikus egyházat!

Németeknél és Íreknél is folyamatosan derülnek ki a homokos, pedofil történetek. Egy alapjaiban romlott társaság! :(
süti beállítások módosítása