Schmitt exe kipakol: az Elnök zsarolta Orbánt?

2012.04.04. 09:00 Döry L.

Legalábbis egy Magyarországgal foglalkozó holland online újság a Hoongarijevanddaag szerint. A cikk szerint, Schmitt volt barátnője azt állítja, hogy Schmittnek vitája volt Orbánnal, nem akart lemondani és még nyomást is gyakorolt a miniszterelnökre. A holland újság angol nyelvű írásának gyorsfordítását közöljük. (A honlap időközben rejtélyes módon eltűnt, a poszt végére beillesztettük a lementett, eredeti képet a cikkről) A fejleményekről itt olvashatsz.

Péntek este hét órakor a Magyar Televízió hírszerkesztőjének asztalán három kazetta volt. Akkor már úgy tudta ez a bizonyos hírszerkesztő, hogy azt a kazettát fogja használni, amelyik az elnökkel készített exkluzív interjút tartalmazza. De nem volt benne, biztos, ahogyan az egész ország is csak összezavarodottan találgatta, hogy lemond-e az elnök.

"Kemény menet volt" - állítja az Elnök volt barátnője a hírszobából (Schmittnek volt csaja az MTV-nél? írjátok meg, a szerk.), és arra az intenzív vitára utal, ami a miniszterelnök és Schmitt között zajlott előző éjszaka. „Fölhívott engem utána és elmondta, hogy kitartóan érvelt Orbánnak, arról, hogy miért akar elnök maradni. Orbán föl volt bosszantva, az ország arcvesztése miatt, csakúgy mint pártja és az ellenzék is. Erre Schmitt azt mondta, hogy ha mennie kell, akkor kiteregeti az összes szennyest, mert túl sokat tud - személyes dolgokat is. Ezért adott neki Orbán két napot, hogy tegyen amit meg tud- és akar tenni annak érdekében, hogy legalább a személyes büszkeségét megmentse.

A Magyar Televízió Pénteken 8 órakor egy 15 perces interjút közvetített az elnökkel. Ebben Schmitt nem csak visszautasította, hogy lemondjon, hanem az egyetemi értelmiség állítólagos rágalmait nem tekintette olyan állításoknak, amiről megfelelő módon állást kellene foglalnia.

Csütörtök este készült egy különleges hírösszefoglaló is, ami az elnök politikai nekrológja lett volna. Egy szokásos hírműsor hosszában, riportokkal, amik Schmitt karrierje és eredményei előtt tisztelegnek. Ezt csütörtökön kellett volna sugároznunk, de csak pár perccel előtte, a hírszerkesztő törölte, mivel Orbán és Schmitt megállapodtak – de meg is kellet tartani a felvételt, mert nem volt világos, hogy teljesen el kell e felejteni azt, mondta a felvétel vágója, aki három órán keresztül dolgozott az anyagon.

DISCLAIMER: Nekünk is elég kacsaszagú a dolog főleg, hogy nem lett elérhető a lapjuk. A dolgok további megvitatása érdekében itt a szöveg, amit emailen kaptunk, akkor még működő linkkel. Hozzátéve, hogy a Pester Lloyd és a Google szerint is létezik a vitatott holland újság és a cikk is.


How the president blackmailed the prime minister

'At 7 pm Friday night there were 3 tapes on the desk of the news programming manager of Hungary's national television MTV. By then he knew, that most likely he'll use the top one, the exclusive interview of the president after the evening news. But he was not sure, as the entire Hungarian population was at loss, guessing, whether president Pál Schmitt would resign over his plagiarism issues.

'It was a though match' said the president's ex-girlfriend in the newsroom, referring to the intense argument that took place between prime minister Viktor Orbán and the president the night before. 'He called me afterwards and told me, he was sitting there stiff whilst telling Orbán his reasons for wanting to stay in the presidential position. Orbán was as upset at the loss of face the country is going through because of Schmitt as his party members and as the opposition parties as well. But then Schmitt told him that if he were to go, he would spill all the beans. He knows just too much, even personal stuff, therefore Orbán gave him two days to do whatever he can and wants to, in order to save his personal pride as least".

Hungarian Television broadcasted a 15 minutes long interview with the president Friday at 8 pm. In that president Pál Schmitt did not just refuse to step down from the presidency, but also stated that he did not find the defamation he had to endure from university intellectuals a respectable stand to take.

'Thursday afternoon a special news bulletin was made, that is a political necrolog for the president. It is the length of a normal news program, with reports that pay a tribute to Schmitt's carreer and achievements. We were supposed to air it Thursday night, but just a few minutes before the expected airing time the program managers were called to cancel the plan, as Orbán struck a deal with Schmitt. But we were also told to keep the tape at hand, as it is not yet certain that we should entirely forget about it', said a cutting editor, who has worked over three hours on the tape that so far has not made it to the air.
Egy holland újságban jelent meg, van kedve valakinek utánajárni.   'It was a though match' said the president's ex-girlfriend in the newsroom, referring to the intense argument that took place between prime minister Viktor Orbán and the president the night before. 'He called me afterwards and told me, he was sitting there stiff whilst telling Orbán his reasons for wanting to stay in the presidential position. Orbán was as upset at the loss of face the country is going through because of Schmitt as his party members and as the opposition parties as well. But then Schmitt told him that if he were to go, he would spill all the beans. He knows just too much, even personal stuff, therefore Orbán gave him two days to do whatever he can and wants to, in order to save his personal pride as least"
   

www.hongarijevandaag.nl

www.hongarijevandaag.be

www.hongarijevandaag.hu

www.hongarijevandaag.eu

www.hongarijevandaag.com

UPDATE: Mivel az eredeti cikket lehozó honlap posztunk kirakása után rejtélyes módon eltűnt, ezért idetűzzük a lementett verziót:

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr714362641

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kifutó, avagy az én elnökjelöltem Mikola 2012.04.04. 16:34:33

Semmi értelme két héten keresztül tippelgetni, hogy Schmitt után vajon kit emelnek köztársasági elnökké, fárasztó ez az óvodás, meddő barkochba. Aki mellétrafál, az csak hülyét csinál magából. Mire hat, mit befolyásol az, hogy találgatunk?...

Trackback: Kifutó, avagy az én elnökjelöltem Mikola 2012.04.04. 15:52:09

Semmi értelme két héten keresztül tippelgetni, hogy Schmitt után vajon kit emelnek köztársasági elnökké, fárasztó ez az óvodás, meddő barkochba. Aki mellétrafál, az csak hülyét csinál magából. Mire hat, mit befolyásol az, hogy találgatunk?...

Trackback: Adolf Hitler szerepében: Orbán Viktor 2012.04.04. 15:20:48

Schmitt Pál: A Bukás. Itt az első Hitler-paródia Schmitt Pál lemondásáról....

Trackback: Egy ember, egy párt és egy ország tragédiája 2012.04.04. 11:12:25

Schmitt tényleg az alapvető erkölcsi értékek fölött áll? Ha ezt elfogadjuk, ha ebbe beletörődünk, az már maga a vég. De hogy is van ez? És miért csinálja ezt velünk a kormány? Félek, hogy a magyarázatok meglehetősen félelmetesek. Az, hogy Schmitt ma le...

Trackback: Egy ember, egy párt és egy ország tragédiája 2012.04.04. 11:12:06

Schmitt tényleg az alapvető erkölcsi értékek fölött áll? Ha ezt elfogadjuk, ha ebbe beletörődünk, az már maga a vég. De hogy is van ez? És miért csinálja ezt velünk a kormány? Félek, hogy a magyarázatok meglehetősen félelmetesek. Az, hogy Schmitt ma le...

Trackback: Hogyan maradhatott volna köztársasági elnök Schmitt Pál? 2012.04.04. 10:46:10

Ha nem hallgat a tanácsadókra, nem gabalyodik bele az általuk kreált, hazugságokból és csúsztatásokból építkező “szómágiába”, hanem kiáll a kamerák elé, és elismeri, hogy a Tényfeltáró Bizottság állításai megalapozottak és jogos a doktori c...

Trackback: Bűnbakok, sorakozó! 2012.04.04. 10:45:53

Államfőnk "meglepetésszerű" lemondása sokakat megszólásra késztetett, józan politikai elemzőket és teljes szívüket beleadó civileket egyaránt. A lemondás "bűnbakja" ahogy mindig, most is relatív, hasonlóan ahhoz, mi számított Schmitt Pál lemondásáh...

Trackback: Orbán gurul lefelé a lépcsőn 2012.04.04. 10:42:52

Schmitt Pál lemondásával, Orbán Viktor nem meggyengült, hanem megbukott. Nem most, hanem már kb. egy évvel ezelőtt. Ezek már csak a bukásának a szintjei, amelyen koppan lefelé. Egyensúly vesztés a lépcsőfok tetején, a kapaszkodó korlát megfogásának uto...

Trackback: Az [origo] képben közölte le Schmitt Pál lemondólevelét 2012.04.04. 10:42:28

Kép lentebb. Van ez annyira ízléstelen, mint amikor közlekedési balesetről szóló híreket az elhunytak letakart testének látványával illusztrálnak? Van ez annyira gusztustalan, mint amikor otthonukban, vagy szállodai szobában váratlanul meghalt celebek ...

Trackback: Szappanba álmodta Orbánt egy szobrász 2012.04.04. 10:37:04

Szó sincs kétbites újfasiszta hőbörgőről, a művész úr a “market art” elnevezésű irányzat képviselője, bármi legyen is az. Az Orbán-szobrokat az elmúlt hétvégén az Ecseri piacon árulta, ugyanitt Orbán képével díszített nagyméretű, falra akas...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.04. 09:24:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A cikk további része, arról mennyire bizonytalanok voltak a kimenetelek:

It is pure insanity, how one man is pulling the strings of virtually an entire nation' said the foreign news editor in the news department Friday evening, when she learned that several politicians, including Hungarian party leaders in neighbouring countries, like Romania and Slovakia, had to change their plans several times during the day depending on how the argument stood between Orbán and Schmitt at the time.
Unnamed members of the governing Fidesz- Christian Democratic parties confirmed, that in fact their communications offices had three different versions of reactions ready for the upcoming days. One about the resignation of the president, one about the president staying in power and one about the president asking for time. It has also been confirmed, that during Thursdays' debate and even Friday up til lunchtime it has changed several times, which one would be made public. Neither the MPs asked dared to have their names be published with their comment. They have provided a common reason for their reluctance to speak up: it is the matter between the president and the prime minister. Whichever can pull the stronger strings, will win the match.
As far as the programming manager at MTV has reluctantly admitted, the special bulletin about Schmitt's resignation will air Monday night. He refused to comment though what is on the third tape.'
Elképzelhető az, hogy a Hír-TV mint a magyar igazság őrzője, megkeresi ezt az asszonyt, és feltáró riportot készít vele?
Esetleg az M1-en leadják Plagi'bá igazságait?
Ez annyira hihetetlennek tűnt, hogy megpróbáltam megnézni a két hivatkozott cikket. Érdekes módon, nem lehet egyiket sem megnyitni.

Innentől kezdve ez a cikk egyenlőre nem túl hiteles...
Szerintem ez bulvárkacsa :)))
Sch-nak több "barátnője" is lehetett korábban az MTV-s műsorvezetők között. Erdélyi Claudia pl. nyílt titok.
Biztosat nem lehet tudni, de nehany hete Schmitt meg Magyarorszag fegyverkeszitesre alkalmas uraniumkeszleteirol beszelt ...
www.koreatimes.co.kr/www/news/nation/2012/03/371_107520.html
"legalább a személyes büszkeségét megmentse"

hogy mit ?
egy büszke pecsétnyomó ... ?
www.hongarijevandaag.hu

Service Temporarily Unavailable
The server is temporarily unable to service your request due to maintenance downtime or capacity problems. Please try again later.
"(Schmittnek volt csaja az MTV-nél? írjátok meg, a szerk.)"

hol nem volt? :-)
Orbánnak több esze van annál, hogy zsarolhatóvá tegye magát evvel a köpönyegfogatóval. Na de, hogy ha a Pintér kipakolna akkor Kentauri-n is megállna a hélium termelés.
A zemberek nem is sejtik, hogy mekkora kópé az öreg...
@Doomhammer: NATO együttműködésben szállítják el a kutatóreaktorokban termelődött, és felgyülemlett Pu stb. készleteket. Ezt a NATO nem csak Mo-n, hanem más, ex-szoc országokban is végzi, de valószínűleg tényleg mi voltunk ebben a legaktívabbak, tehát ebben nem mondott hülyeséget.
A HEU lehet pont hülyeség mert komoly dúsítás biztosan nem volt nálunk sosem, de a nem energiatermelő reaktorokban keletkezhettek Pu vagy hasonló anyagok.
Majd valami nuki szaki megmondja, hogy pontosan mit is fuvaroztak innen feldolgozásra.
perszehogy, Orbán feddhetetlen, nem lehet zsarolni semmivel :D
@kishusom: Az első link az újság lapjára mutatna, valószínűleg nem .hu hanem .nl végződéssel lenne jó, főleg, hogy a második link, ahol a cikk van, simán megnyílik.
@zanzibear:
Egy dolog biztos: fegyver keszitesere alkalmas uranium van Magyarorszagon es errol Schmitt tudott. Ha zsarolni akart volna, ezt is hasznalhatta.
Én is a volt pasimat szoktam felhívni és elmesélni, hogy mit beszéltem a miniszterelnök úrral:)
@asimlis:
Nezd, barmely not ki lehet csinositani egy elonyos kep erejeig. De komolyan, te ezzel a banyaval akarod osszehozni a koztudomasulag sarmos Pali bacsit?
84.2.38.22/gallery/keyframe/2010/06/06/duna-29582/duna-29582-11474800.jpg
Palkó nem egy piskóta, de a Kövér?...:D
Ez a Köteles Laci egy suttyó bunkó, primitív TAHÓ....Nemcsak a súrolókefe lóg ki a szájából, hanem a kapa is , ahogy és amit beszél.
Politikusnak nem nevezhető, mert nem tud "diplomatikusan" beszélni. Csak úgy fröcsög belőle a szar és a hülyeség és MEGGONDOLATLANSÁG!!!!!
Biztos az Orbán szeretőiről akart beszélni vagy a balatoni 3 szintes villáról, esetleg a párizsi lakásokról: Szerintem a szeretőiket egymás közt váltogatták. Esetleg Kósa is beszállt.
Naná, hogy zajlanak olyan dolgok a háttérben, amiről nem tudunk. Itt biztos nagy huzavona ment zárt ajtók mögött, ahonnan aztán pókerarccal jönnek ki a nagykutyák.

Akár így is lehetett.
Faszság. Orbán keresztapát nem zsarolja csak úgy egy kis plagizáló olimpikon senki.
@Disintegrator Rising: Miért vagy benne biztos, hogy baromság? Érzed?
A barátnő vonal tuti lehet, mert rengeteg csaja volt az elnök úrnak. Állítólag a múltkori olimpiára is több nőt versenyeztetett és végül kettő jutott ki a nehéz kvalifikácó után. :)
Azt nem tudom, ki fizette a kint tartózkodást, de van egy sejtésem. Korábban még egy híres kajakozónkról hallottam. Hát ennyit a kifinomult ízléséről. Elnézést kérek minden érintettől.
Nézzék át figyelmesen a Köztársasági elnök jogállásáról szóló törvényt.Azért választották a lemondást,mert ebben az esetbe járnak az élete végéig a megfelelő juttatások.Ha lemondatják bukta volna.Pali barátunk meg nem kifejezetten az a szerény típus.
Sok barátnője volt, volt, akivel együtt is élt évekig. Szóval hosszan külön élt a feleségétől.Ez a része biztosan nem bulvárkacsa, sokan tudják. Jót röhögtem amikor ma megláttam a B.-ben a "példás" családról és a "példás" családapáról készült cikket. Na, persze nem ő az egyetlen képmutató a világon! :D
Biztos, hogy tisztességes az Indextől egy ilyen anyag terjesztése? Azért ez már mindent alulmúl.
csak annyit mondok Kőbán Rita:) Állítólag egy terv szerint az Elnök Úr eltitkolt gyermeke lett volna a következő pont, ha erre nem mondott volna le.
Rókakígyó, honnan veszed Orbán szeretőit?! Le vagyok maradva? :D :D
Pakolj ki mindent Orbánról...Sicc Pali!!!!!
Azzal visszanyernéd sok Magyar ember szeretetét, több lenne mint ami most van!!!!!!!

Gondold meg. Neked is jobb lenne és az Országnak is.
Legfeljebb a Törpe MEGŐRÜL és örökre bezárják Ausztriába.
A sokat emlegetett nemzeti egységet még Orbán képben van , vele nem lehet megteremteni.
A k. elnöki tekintély visszaszerzését és valami nemzeti egységet csak a népszavazással választott személlyel lehetne elérni.
Nagyot bukott Orbán és a fidesz, az ellenzék csak a választásokra összefogva el tudja kergetni (pl. az anyjába..)

Hogy jöhet szóba egy Kövér, egy Tőkés, jó hogy nem Csintalan Sándor vagy Bayer bunkó Zsolt! Persze a fideszes nemzeti pofátlanságba ez is belefér!
Szíjj ártó sunyi, hazug azonnal takarodj!
Hát, én is azon filóztam, vajon miért ragaszkodik ennyire a végsőkig hozzá a Viktor...de ez lehetett azért is, mert ciki neki beismerni, hogy mellényúlt. Persze más is lehet mögötte, nyilván van mit rejtegetnie, mint minden politikusnak. Tisztelet a kivételnek, ha van ilyen. Amúgy Schmitt mindenhol csajozott, de ez speciel engem nem érdekel. Kis huncut.
Hehehe

Magyarországgal foglalkozó online újság(sic)

Hehehe

Volt barátnő

Hehehe

Ha a hazudozásért kínhalál járna, mint minden jogállamban, égnél, kedves bloggerem.
@webpont
gyorsabb voltál :-)
Na persze, Hollandiában jobban tudnak mindent :)
@Buci-Bigyo: jajjaj holnap már a blikk címlap lesz az egész sztori : ))
Kicsit elkéstetek, ez az írás április 1-én lett volna aktuális. Ma inkább a felszabadulás ünnepével kéne foglalkoznotok
Ezek szerint komolyan gondolta, amikor a parlamenti beszédének a végén azt mondta, hogy :
" Isten áldását kérem az Önök munkájára" és biccentett a szocik felé. :-)
@Bulvárkacsa Szíjjártó buktál te is, takarodj most!:

Ez faszság.
A nép ugyanúgy megválasztotta volna 2010-ben Schmittet.. Senki nem tudott a doktorijáról, még szerintem maga Schmitt se, nemohogy a Fidesz vagy Orbán avagy urambocsá a zemberek.

Szóval pont ugyanott tartanánk.
Simán elképzelhető, persze forrás nélkül szimpla kamu. Azért arra kíváncsi lennék, hogy ez a nímand ténylegesen hogy érte el Orbánnál, hogy elnök legyen
hajdu péter vonal nem jön elő?
pali bá nem megy a hajdu petihez műsort adni?:)
címlapon lesz az összes nője pali bának?:)
@geeforce: Hehehe.

Az olimpikonok köztudottan deepthroat-tal kvalifikálják magukat az olimpiára.

Zsarolás. A KE semmilyen érdemi állami döntésben nem vesz részt, sík hülye lenne, aki bármilyen titkot is megoszt vele.

Hehehe.

Ja, és boldogok a lelki nyomoroncok.
Hogy ebből a posztból mekkora helyreigazítási cirkusz lesz :)
@7esbusz: Te akkora nímand lennél nem itt tarttanál...:)

Hehhe
Na, de miért pont egy holland lap ír ilyeneket?
Kacsa, nem kacsa: Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél!
Schmitt egy hazug senki. Félrekefél, és jópofázik. Remélem egy szavahihető embert fognak választani helyette! Üdv.
@Lucky Larry Silverstein: Szerintem nem az olimpikonokról beszélt, hanem a háromszorakkora létszámú kísérőszemélyzetből 1-2 nőről.
@online távmunkás: Miért, neki nem áll fel? Mert az irigység csak neki árt.
Schmitt mindig egy világfi volt, aranyifjú.
Sportoló, olimpikon, jó duma, zongorázás, nők, etc. Hát már miért ne őt választották volna?

Kommt nicht besserer es! (Remélem hejesen írtam?)
:-)
a III. köztársaság legalja volt az elmúlt időszak, és mindennek a tetején trónol a közszolgálati média két gyöngyszeme, az M1 interjú Obersovszkyval, amihez foghatót talán Türkmén Basi köztévéje produkált utoljára, és az MR1-es Vasárnapi Újság, ami már ezen rontani ugyan nem tudott (javítani sem), de akkor még úgy tűnt, ebből bizony nem lesz lemondás.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1997_lemondott_a_bulvarkacsa
simán el is képzelhető... de nem mindegy? mafiakormány mint köztudomású zsarolás csalás közös lopás rablás tartja össze a "szövetséget"

együtt buknak...
Az egész cikk tanulsága, hogy aki lefekszik ezzel a komával vagy legalábbis beletúr a gatyájába az egyéb aljasságokra is képes.
Ehhez kell erős gyomor.
Egyébként csodálom az öreg csókát, fél lábujjal az urnában is deli vitéz.

Elég zagyva viszont a sztori ahhoz, hogy reménykedjek: a média honfi leányainak erkölcsén még mindig nincs makula.
@Trompf: Nyilván nem tudott a doktoriját érintő problémákról, mert 95%, hogy az opponensek írták meg helyette.
@kishusom:

http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:ybd5qOAbmCEJ:www.hongarijevandaag.nl/portal2/politiek-mainmenu-32/3581-schmitt-treedt-af-maar-zette-orban-onder-druk-+At+7+pm+Friday+night+there+were+3+tapes+on+the+desk+of+the+news+programming+manager+of+Hungary's+national+television+MTV.
@dr. Bubó: mafiakormány mi?

KE az a kormány tagja újabban, doki?

Boldogok a lelki nyomorultak.
én örülök, hogy nekünk is van berlusconink
Lehet, hogy jobban járunk, ha Orbán az elnöki rendszert választva köztársasági elnök lett volna és megerősíti az elnöki hivatalt a lejáratás helyett. Egy Orbán köztársasági elnök, Navracsics miniszterelnök kombóval tuti jobb lenne az ország helyzete, persze feltételezve, hogy mindkettő a feladatait végzi és nem a másiknak parancsolgat.
Ez hihetetlen! Már megint írt valamelyik belvárosi sutyerák balliberós bértollnok egy elmebeteg cikket, majd kiküldte egy holland, 2 napja összetákolt „komoly véleményformáló” blogocskának. Vicc az egész. Ez a liberálbolsevik hazaáruló banda kezd nagyon fárasztó lenni. Folyamatosan hazudoznak saját hazájuk (pardon lakhelyük) ellen. Azt hiszem a többségi társadalomnak kezd elege lenni belőlük. Lesz így még a jobboldalnak 4/5-e is 2014-ben, surmókáim. Az egész cikk egy nevetséges baromság.
A bulvár legaljának legalja. Gratulálok.
Biztos helyről tudom hogy Schmitt tőrrel vívott párbajra hívta ki Orbánt arra az esetre ha lemondatná
@kishusom:

A Google azt mondja, hogy a szerverük túlterheléses támadás alatt van.

Másold be a fenti linket és megkapod a cache-ből az oldalt. Csak azért, hogy te is elhidd, nem a posztoló rakott ki kamu posztot.

Ettől persze maga az oldal egyáltalán nem hiteles :)
Na ez tényleg bulvárkacsa!

Sajnálom, hogy egy ekkora átlátszó baromságot átvesz és propagál bárki is.
félrekurt a nyomorult?
@Doomhammer:
Honnan tudod, hogy nem a ő a legjobb blowjobos a környéken?
:DD
Kedves blogíró, kedves Döry L.!

Inkább szarjál keményet, ne fossál. Moss kezet és fogat és fújd be a büdös hónaljad, a lábujjaid közül irtsd ki a pudvás gombát. És ne légy buzi!
@Doomhammer: Nem túl tehetséges, de attraktív nő jó dudákkal, formás lábbal, borzasztó személyiséggel. Ezek előnytelen fotók. Nem esetem ettől függetlenül, de hidd el, megvolt/van az öregnek. Ősszel még biztosan.
@Doomhammer:
"....a koztudomasulag sarmos Pali bacsit?..."

Figyu mán bazmeg...!
Ha nem veszi elő a pénztárcáját, akkor 70 évesen baszhatja a sármját....gondolod, hogy szívesen cidázza egy 20-as, 30-as pipi...?
Ugyan mán, hol élsz te...?
De miféle nők állnak ezzel az emberrel össze?????!!! Rosszul lennék, ha csak hozzám érne. Az azonban nem kizárt, hogy sokat tud a Fideszen belüli ügyekről, hiszen jelölték már polgármesternek, volt Fidesz alelnök is. Sok évet lehúzott közöttük.
@Calhoun Mooney: és megnéztem és igazad van:)
eddig nem is vettem észre.
A Szex és New York egyik epizódja jutott eszembe, amikor az egyik szereplő egy sármos pasival tölti az éjszakát, azután reggel felébredve- már nem emléxem pontosan- hányingere lesz-e, vagy csak kineveti a potrohos, lógó fenekű öreg fószert.
Felöltözve mindenki szebben néz ki:)
@Lucky Larry Silverstein: Papíron nem tagja, de Schmitt úgy működött, mintha a kormány tagja lett volna: kormányüléskre járt, bevallottan gondolkodás nélkül mindent aláírt és persze az eddigiek közül ő volt a leginkább pártpolitikus (Fidesz alelnök és EU parlamenti képviselő).
@asimlis: Ez tényleg kibaszott attraktív. Az a szájtartás szokásos, vagy most sikerült összehoznia. Kicsit olyan, mintha valamit kuporgatna az ajkai között. Nem akarok belegondolni, mit.
"Schmittnek vitája volt Orbánnal, nem akart lemondani és még nyomást is gyakorolt a miniszterelnökre."

Valóban hihető. Szerintem Schmitt azt akarta, hogy ő legyen a miniszterelnök, Viktor meg a köztársasági elnök.

A fidesz nem az a kaszinó, ahol egészséges dolog kiteregetéssel fenyegetőzni. Még a különvéleményekkel is csínnyán kell bánni.
Pali súlytalan ahhoz, hogy bármit is elérjen...
@Lapos Erzsi:

Lehet, hogy te vagy az a Pozsonyi Ádám, aki tegnap este az Echo TV-ben a Bencsikbandi helyett büdösprolizta a komplett baloldalt?

:D
Orbán Viktor szeretője Pelcné Gál Ildikó volt, amíg a felesége nyomására az EP-be nem lett száműzve.
A plágiumvád is csak egy bulvárkacsa.:D Mint tudjuk. :D Elég sok politikus, sajtómágnás etc. bukott meg, került már börtönbe "bulvárkacsa" miatt. :D
Ha a bulvár annyira súlytalan lenne, nem akarna mindenki Hajdúnál szerepelni! ;D Miniszterelnök(ök)/jelöltek is! ;D
Én barátoktól hallottam h a kormányban az volt a terv h ha SP nem mond le magától akkor magánéleti (főleg nőügyek) piszkálódásokkal küldik padlóra...
@online távmunkás: A KE tanácskozási jogkörrel ott lehet a kormányülésen(=00). Ha nem ír alá azonnal, késleltethet egy döntést 14-30 napig. Ennyi.

A mutyit meg ugye te sem gondolod hogy a nyilvános jegyzőkönyvü kormányülésen beszélik meg. Ugye?
@Lapos Erzsi: Ne keseríts el.
Hát nem csak a Pali bá' latrinaszépségű?!
Az isten áldjon meg, azért járok ide, mert aszittem' itt végre a sárm egyesült a közéleti vérkeringés érzékeny műszerként detektorozásával. Erre tessék.
Mindig csak a csalódás.
@Kave: Igazad van, felháborító. Sajnos nem csak a jót lehet a Fidesztől megtanulni, hanem az ilyen gerinctelen viselkedést is (ugye nem felejtetted el, hogy ellenzékben az EU-s mandátumukat erre használták a képviselőik?)

A jobboldalnak akkor lesz 4/5-e, ha nem lesz új baloldali párt. És nem a Fidesz, hanem a Jobbik fogja a támogatottságát növelni.
A zsarolás lehetőségéről szóló hírek már korábban is felröppentek. Simán elképzelhető
De a névtelen újságírónő (akinek a neve az "újság" szerkesztősége számára ismert), vajon miért egy teljesen névtelen, nem valódi újságnak. Egyébként nem két napja összetákolt, ahogy valaki fentebb írja - egyszerűen csak nem újságírók által készített, véleményformálónak látszani akaró blog. Eddig az volt a fő profilja, hogy ide költöző hollandoknak adjon minden területen tájékoztatást Mo-ról, ma igyekszik holland szakosoknak "újságírói" gyakorlatot biztosítani. Aki csinálja, meg szokott jelenni mindenféle tudományos és kulturális rendezvényeken, és úgy tesz, mintha ő nagyon értene a dolgokhoz. Pedig egyszerűen csak egy holland, aki itt él Mo-n. Ennyi.
De látom, tényleg nem lehet elérni a lapot:)
@asimlis:
Jo, te talaltal egy kepet, ahol turhetoen nez ki (bar meg ezzel sem engednem teveben szerepelni, de hat izlesek es pofonok). Viszont en egymas utan mutatom a kepeket a tevemusorokbol, itt egy ujabb:
kereso.nava.hu/gallery/show/id/645646
Ezeket tartod te elonytelennek. En azt mondom, igy nez ki ez a no akkor, ha egy kicsit kicsipi magat a mindennapi elethez kepest. Akkor milyen lehet a kozertben?

El nem tudom kepzelni, hogy Schmitt Elnok Ur egy ilyen szinvonaltalan nore fanyalodott volna.
Nem tudom, a zemberek mit vártak Snitt Pálgiumtól? Már amikor MOB elnökként fityesz alelnök lett, megmutatta, hogy a komenyista érából megmaradt a gumigerince! Már a Kádárék alatt is remekül forgott a köpönyege, miért is változtatott volna az eddigi sikeres filozófiáján.
Reméljük, Kedves Vezérünk látja, hogy egyszer mindenkit elér a jól megérdemelt vég...
..az elnök mindig néger

nemcsoda hogy pajat megbujott
@hoplita:
En sose allitottam, hogy az Elnok Ur szerelmi kalandokba bonyolodott volna. Igazi sarmorkent kedvelte a holgytarsasagot, de mi rossz van abban? Azok a fiatal nok talan nagypapat lattak benne. Egy kedves, jo modoru nagypapat.
Doomhammer: neked lehet, hogy 'elnök úr' ez a szemét csaló, de nekem sose volt az. miért is nem mentünk el los angelesbe az olimpiára?
@mojszipupi: Vagy szégyenében fésülködés közben hátbaszúrja magát a tésztaszűróvel:)
Doomhammer: Sármőr? buzi is vagy? vén pedofil shit paja.
@Mitzimackó:
"Doomhammer: neked lehet, hogy 'elnök úr' ez a szemét csaló, de nekem sose volt az."

Sajnalom, ez a torveny, ami rad is kotelezo.
net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=A1100110.TV
"17. § Ha a köztársasági elnök megbízatása megszűnt, jogosult az e megbízatására utaló elnevezést használni."
@Taplopó: Erre mondta Orbán, hogy párbajnál úgy illik, hogy a kihívott választ fegyvernemet és a 11-es rúgást választotta. Ekkor egyetett bele Schmitt, hogy lemond.
@Mitzimackó:
"Sármőr? buzi is vagy? "

Attol, hogy te nem vagy kepes felismerni egy sarmort, meg nem kellene vitatnod ezt az altalanosan elfogadott igazsagot.
Pl.:
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=509569
"Schmittet, a minden rendszert eddig igen ügyesen túlélő sármőrt, nem ezek, nem a magánéletéről keringő kínos városi pletykák mozdíthatják ki a posztjáról, hanem ha úgy tetszik, egy apró, már már jelentéktelen malőr."
Nekem az a rész hihető, hogy a volt barátnőt hívta fel. Lévén, hogy a felesége szart rá, és éppen egy túrán vett részt, lehetséges, hogy nagy magányában valakivel beszélni akart, akivel jóba van.
@Doomhammer:
Figyu, én nem vagyok egy gerontofil szakértő....csak egy sokat látott, már több évtizedet megélt csávó.:)
@Lucky Larry Silverstein: Korábban a KE elég komolyan tudott késleltetni egy törvényt, ha például elküldte a soron kívül fél év alatt döntő Alkotmánybírósághoz.
Ha csak szimplán nem írta alá, az is általában hónapokat jelentett.
Persze manapság a jogszabályokat kijátszva, gyakran törvénysértően hoznak törvényeket (társadalmi vita kizárása, parlamenti bizottságok olvasás nélküli döntései, soron kívüli ügyszámba vételek), ezeket például Sólyom tuti elkaszálta volna.

A kormányülésekről jegyzőkönyv az első és a második Orbán-kormány alatt sem készül, csak egy cenzúrázott összefoglaló.
Amúgy persze, a kormányüléseken nem a maffiaügyeket beszéli meg egyik kormány sem, arra a saját dolgozószoba való, amiket ezért is ellenőriznek rendszeresen, hogy nincs-e bepoloskázva.
Szóval megint előkerült egy ember, aki állítólag látta azt, aki hallotta amikor mondták:)) Vajon ennek az értesülésnek a közlése szegény Sorosnak mennyi pénzébe került?::))
Strauss-Kahn is lazán hazavágta magát azzal,hogy a gatyájában hordja az eszét és ezzel könnyen zsarolhatóvá tette magát.
A fideszesék nejecskéi meg még arra is képesek, hogy leutazván vidékre, eccerű proliknak való tömegközlekedési eszközön alázzák a frissen kiválasztott kedvest, akinek még semmi köze nincs a férfihoz, sőt azt se tudja, hogy miért is kapja a keresetlen szavakat.
@Lucky Larry Silverstein:
Félreérthető volt. A hölgyek nem olimpikonok voltak.
Hát igen! Ezek ám a hírek! Egy hollnad(???) online újság szerint!!???Na ne.. azért az aljasságnak is van határa kedves akárki és index!:(
Ha mindent kipakol Orbánról és ezzel megbuktatja, akár vissza is vesszük stemplizni.
Én hüjje, elolvastam. Szar. Nagyon szar. Kamu ezerrel. Ürgebőrbe varrt békaemberek miért hiányoznak a meséből?
@Buci-Bigyo: Ja bazmeg csak az bebizonyosodott. Meg az IMF feje vezető pozi a magyar elnök nem fontos funkció.
@geeforce: Te is rámehetsz ám nőkre. Csak ügyesen.
@tölgyes: Nem újság hanem blog. És nem simán holland hanem Magyarországgal foglalkozó holland(sic)....:)
@Doomhammer: Te a keresőben matatsz, én a newsroomból ismerem :)
BREAKING! Most mondták be egy litván főzős-műsorban, hogy Kövér önkét lépett vissza a jelöltségtől, amikor Áder takarítónője megfenyegette, hogy lepörköli a bajszát.
@Buci-Bigyo: Ha választanom kellene, akkor 70 évesen azért érjen véget a karrierem, mert agyba-főbe kurvázok a világ nagyvárosaiban.
Azért megbukni, mert képtelen vagyok egy dolgozatot rendesen összeollózni, hát, na az blama!
@asimlis:
Egyik baratom baratnoje volt. Nem nagy szam, a srac hamar dobta is.

Szanalmas lejaratasnak tartom, hogy Schmitt Palt ilyen igenytelen novel probaljak osszehozni.
ha SP zsarolta a fonokot, az nem mostan tortent, hanem meg amikor meg lett valasztva. mas magyarazat nemigen akad arra, hogy kover, es a tobbiek agalasaval szembemenve vekker atnyomta a presen.
Kövérnek lett igaza, ez egy paprikajancsi.
Én bírom Kövért, ő legalább egyenes. Kicsit (nagyon :D ) impulzív, de az nem baj. :)
Hú, mit fogok ezért itt kapni!
@Trompf:Hát nem tudom, sok jobboldalra ikszelő ismerősöm "SP"-töl fogott padlót másodszorra. Az első megrendítő ütés amit kaptak a belügyminiszter volt.
@Doomhammer: Azt hiszem, ismerem a barátod :)
@anna333: "De miféle nők állnak ezzel az emberrel össze?????!!! Rosszul lennék, ha csak hozzám érne."

hidd el, van az a pénz.
ket tata beszelget:
- szerinted mi a jobb, a parkinson, vagy az alzheimer?
- hulye vagy! az alzheimer! inkabb felejtsem el kifizetni a sort, mint hogy kilotyoktessem!
- aaaa, ez csak feligazsag! amiota parkinzonom van, a szeretom arulja a vibrijet a vateran!
Nem tűnt el, csak akkora a terhelése az oldalnak :)
(Biztos "a hatalmas érdeklődés")

Itt egy teljes mentés az oldalról, képbe:

1885823.jexetic.info/jxt29658/blog_001/LP/lp01/infoc_001/online_blog/PkNLnGk3aj/ixapTmwHjL

Mentsétek, amíg menthető.... :-))
Na a hülyeség az megy .... Megint 1 anonim blog miatt lehet majd megint napokig a semmiről beszélni .... Az az anonim blogger is hazudozott mint a bizottság jelentéséből kiderült , majd ti is szívtok , de akkor ne tessék sírni !
@7esbusz: "nekem összesen két főnököm van, az úristen és Orbán Viktor" - sikerült Schmitt Pálnak a mikrofonba és kamerába belemondania. eddig ez a legmélyebb benyalás, amit valaha is hallottam.
@Lucky Larry Silverstein:
"A mutyit meg ugye te sem gondolod hogy a nyilvános jegyzőkönyvü kormányülésen beszélik meg. Ugye?"

viktor első dolga volt, hogy a kormányülésekről száműzze az írnokot. azóta kvázi titkosak a kormányülések.
érted. nem titkos, csak nincs dokumentálva, és csak szíjjártó beszélhet róla.
@Lencsés István: a piros bogyóból. kettőt. most.
@Lencsés István: vannak más blogok is, lehet oda áthúzni, ha ez nem tetszik.
@Buci-Bigyo: nekem is bejön.

ez az egész meg szánalmas, egy olyan országban ahol mutyizik mindenki, 8 általánossal bankigzagató lehet valaki, a parlamenti képviselők nemlétező diplomát írnak a Cv-jükbe, piacon veszik a nyelvvizsga papírt.

Én nem tudom megítélni, mert én sem vagyok makulátlan, na persze az senkit nem érdekel, a szomszéd meg le van...
álmodik a nyomor, ezt a sok sületlen marhaságot...persze...komolyan mindenkit hülyének hisznek itt??pfff
@internationale:
tudod, ért már itthon is "véletlen baleset" újságírónőt, aki beletrafált valamibe és kis szerencsével úszta meg élve. A dunaparton találtak rá összeverve.....
@Lencsés István: "Na a hülyeség az megy .... Megint 1 anonim blog miatt lehet majd megint napokig a semmiről beszélni .... Az az anonim blogger is hazudozott mint a bizottság jelentéséből kiderült , majd ti is szívtok , de akkor ne tessék sírni !"

PISTIIII! Hát hol voltál bakker? Van valmi Tényed a témával kapcsolatban?

Bár ha a múlt hét történéseit vesszük alapul akkor ebben van valami, mert ugyanúgy véded mint a Palibá doktoriját, ergo ebben is van igazság ha a hét elejei fejleményeket nézzük!
@dr makarenko:

Rég ezt sejtettem, amúgy a bársonyszékbe se került volna fel "Pali" madárka...

"http://www.HongarijeVandaag.nl' egy holland nyelvű hírportál hírekkel és háttérinformációkkal Magyarországról. Az oldal jelentős forrásnak mondható minden hollandul beszélő számára aki valamilyen módon kapcsolatban áll Magyarországgal -függetlenül attól hogy Magyarországon, Hollandiában vagy Belgiumban él.

A weboldal tulajdonosának célja az (üzleti)kapcsolatok megerősítése Magyarország és Hollandia között. 'Hongarije Vandaag' ezt teszi a hírek, információk csokorba gyűjtésével és terjesztésével. Néhány ezer előfizetőnek heti rendszerességgel hírlevelet biztosít.

Az elkövetkező években az oldal szeretne tovább haladni a megkezdett úton s átalakulni egy átfogó platformmá, ahol az országokkal kapcsolatban álló érdekcsoportok minden, a lényeget pontosan tükröző információt egy helyen megtalálhatnak."
@Frengi: Henry Fordnak 8 általánosa sem volt. De sok professzor dolgozott neki....:)
'It was a THOUGH match' - Csak nem a Pali írta ezt is?Tough luck.
Mondhatom szép. Katalin asszony zarándokolt, közben meg Pali bácsi MTV-s dinkákat töcskölt. :)
@tölgyes: Tényleg holland, de újságnak nem nevezném:).
@Vállalkozz: Perszepersze.

Ha te lennél Schmitt exe, és ki akarsz pakolni, naná hogy egy holland bloghoz fordulsz.

Mennyire lehet ez komoly ha még az ATVből is elküldték a picsába?
Attól tartok ez a cikk is csak a felszínt kapirgálja, sokkal nagyobb rohadvány lehet ez.
"Magyarországgal foglalkozó holland online újság..."

kérdőjeles sunyi cím, aztán meg eltűnik az oldal?
milyen érdekes!

biztos nagyon hiteles értesülésen csámcsognak a tisztelt kommentelők...

kinek érheti meg vajon mindez?
Húúú mekkora baromság!

Elég nekünk a "szimpla" Schmitt Pálgium ügy, nem kell konteókkal is fűszerezni!
@csef,
Nem tűnt el az oldal, csak nem bírja a szerver a terhelést. Itt megnézhetsz róla egy mentést:
1885823.jexetic.info/jxt29658/blog_001/LP/lp01/infoc_001/online_blog/PkNLnGk3aj/ixapTmwHjL
@Spániel: Ott szerepel a cikk alján, hogy az újságírónő nevét a szerkesztőség ismeri. Tehát simán kiszivároghat onnan is.
@7esbusz:
Én ott voltam, hallottam:

- Te Pali! Istenúccse aláírsz mindent? Ittpusztújjá meg, ha nem?
- Alá bizony! Csak lécci, had legyek elnök!
- Na jó van, de aztán nehogy belepiszkálj a levesmbe!
- Úgy lesz, nem zavarlak semmiben! Felőlem akár a magánnyugdíjpénztárakat is államosíthatod.
- ...Nem is rossz ötlet!
@allasvarazs: Komoly oldal. A cikk alá sincs írva. Ilyeneket Gyurcsányék szoktak a nyomoroncaik között terjeszteni.
Schmitt treedt af, maar zette eerst Orbán onder druk
Politiek
Maandag 2 april 2012 - Vanmiddag is de Hongaarse president Pál Schmitt toch afgetreden. Hij maakte dat bekend in het parlement. De hele ochtend was de Fidezs fractie al bij elkaar geweest om te overleggen over Schmitt, die vrijdagavond nog op tv liet weten niet te zullen aftreden.
Vrijdagavond werd in een 'exclusief' tv interview duidelijk dat president Pál Schmitt niet af zal treden. Maar er blijken overdag meerdere versies van dit interview gemaakt te zijn, pas op het laatste moment is besloten welke versie moest worden uitgezonden.

Uit onderstaande tekst die we op de redactie van Hongarije Vandaag dit weekend binnenkregen van een Hongaarse journaliste die niet met naam genoemd wil worden, blijkt dat Schmitt premier Orbán zwaar onder druk heeft gezet om aan te kunnen blijven. Schmitt weet te veel over zaken die niet naar buiten mogen komen, ook over persoonlijke zaken.

De medewerkers van de publieke zender MTV hebben tot vrijdagavond met de drie verschillende opnamebanden zitten wachten tot het moment van uitzending. Een op donderdag gemaakt nieuwbulletin over Schmitt, dat die avond uitgezonden zou moeten worden, werd uiteindelijk toch niet uitgezonden. Bij MTV waren ze echter ook al op de hoogte dat Schmitt af zou treden, een nieuwsbulletin daarover was voor vanavond al gepland.

How the president blackmailed the prime minister
At 7 pm Friday night there were 3 tapes on the desk of the news programming manager of Hungary's national television, MTV. By then he knew, that most likely he'll use the top one, the exclusive interview of the president after the evening news. But he was not sure, as the entire Hungarian population was at loss, guessing, whether president Pal Schmitt would resign over his plagiarism issues.

'It was a though match' said the president's ex-girlfriend in the newsroom, referring to the intense arguement that took place between prime minister Viktor Orbán and the president the night before. 'He called me afterwards and told me, he was sitting there stiff whilst telling Orbán his reasons for wanting to stay in the presidential position. Orbán was as upset at the loss of face the country is going through because of Schmitt as his party members and as the opposition parties as well. But then Schmitt told him that if he were to go, he would spill all the beans. He knows just too much, even personal stuff, therefore Orbán gave him two days to do whatever he can and wants to, in order to save his personal pride as least".

Hungarian Television broadcasted a 15 minutes long interview with the president Friday at 8 pm. In that president Pal Schmitt did not just refuse to step down from the presidency, but also stated that he did not find the defamation he had to endure from university intellectuals a respectable stand to take.

'Thursday afternoon a special news bulletin was made, that is a political necrolog for the president. It is the length of a normal news program, with reports that pay a tribute to Schmitt's carreer and achivements. We were supposed to air it Thursday night, but just a few minutes before the expected airing time the program managers were called to cancel the plan, as Orbán struck a deal with Schmitt. But we were also told to keep the tape at hand, as it is not yet certain that we should entirely forget about it.' Said a cutting editor, who has worked over three hours ont he tape that so far has not made it to the air.

'It is pure insanity, how one man is pulling the strings of virtually an entire nation' said the foreign news editor in the news department Friday evening, when she learned that several politicians, including Hungarian party leaders in neighbouring countries, like Romania and Slovakia, had to change their plans several times during the day depending on how the arguement stood between Orbán and Schmitt at the time.

Unnamed members of the governing Fidesz- Christian Democratic parties confirmed, that in fact their communications offices had three different versions of reactions ready for the upcoming days. One about the resignation of the president, one about the president staying in power and one about the president asking for time. It has also been confirmed, that during Thursdays' debate and even Friday up til lunchtime it has changed several times, which one would be made public. Neither the MPs asked dared to have their names be published with their comment. They have provided a common reason for their reluctance to speak up: it is the matter between the president and the prime minister. Whichever can pull the stronger strings, will win the match.

As far as the programming manager at MTV has reluctantly admitted, the special bulletin about Schmitt's resignation will air Monday night. He refused to comment though what is on the third tape.

>>>> Naam van de journaliste bekend bij de redactie.
Nem az az összeesküvés, hogy az oldal igaz-e.

Simán valaki terheli a szervert, így a szolgáltatójuk függesztette fel:

This account has been suspended.
Either the domain has been overused, or the reseller ran out of resources.
@Vállalkozz: Ez most így hogy, mikor elvileg elérhetetlen a cím? Van, akinek mégis elérhető? Vagy megvan az offline-verzió:))) Ingyenreklám?
az nem kérdés, hogy tudna szennyest teregetni ha akarna viszont az is tény, hogy ez a cikk egy nagy kamu
Na ez mekkora egy bullshit.
Mégis mit pakolna ki? Ugyan már!
Semmi nem számít.

Ha elmondaná, hogy teszem azt Orbán zöldre festett farokkal rohangál a birtokán, és közben libazsírral kenegeti magát, erre a "libsibolsi lejáratás", illetve "az ország érdekében teszi" kijelentések hangzanának el a nyája részéről.
ez tényleg index címlap? kár...
@internationale:

Úgy sikerült lementeni, hogy egy pillanatra visszajött az oldal, de csak néhány mp-re.

@Lucky Larry Silverstein:
Nem hiszem, mert nem az oldal tulaj vette le a tartalmat, hanem a webhosting szolgáltatója.

Akinek még nincs meg:

1885823.jexetic.info/jxt29658/blog_001b/LP/lp01/infoc_001/online_blog/PkNLnGk3aj/ixapTmwHjL
Gratula ismét az indexnek!
Ez egy trágyarakás.
Nos, gyerekek, aki szerint trágyarakás, az magára vessen: KÉRDŐJELRE VÉGZŐDŐ CÍMŰ CIKKEKET csak tudományos céllal, a dögevők életmódját tanulmányozó tudósok olvassák el. Ez a blogolvasás első szabálya.
Érdekes, nem? A posztíró véletlenül arra járt, ezt olvasta... Le is mentette...
Az, hogy igaz-e ami itt a cikkbe van, azt nem tudom, de egy dolog biztos érdekes, nézzük csak...

Amikor SP lemondott, kb. a beszéde után HÉTFŐN már ment az a "nekrológja"... :-)

Tehát egész hétvégén az ment "NEM MONDOK LE"... akkor miért készült? Valaki mégis készült a lemondásra?

Vagyis valóban létezett előre, 10 perc alatt nem lehet összevágni egy ilyen anyagot, archívumokból meg főleg...

"Csütörtök este készült egy különleges hírösszefoglaló is, ami az elnök politikai nekrológja lett volna. Egy szokásos hírműsor hosszában, riportokkal, amik Schmitt karrierje és eredményei előtt tisztelegnek. Ezt csütörtökön kellett volna sugároznunk, de csak pár perccel előtte, a hírszerkesztő törölte, mivel Orbán és Schmitt megállapodtak – de meg is kellet tartani a felvételt, mert nem volt világos, hogy teljesen el kell e felejteni azt, mondta a felvétel vágója, aki három órán keresztül dolgozott az anyagon."
@dr. Fatal Error! System Halted!: Miért, mi közöd hozzá hogy ki mit csinál otthon?
Ha jól értem:

Schmitt Pál vasárnap éjjel felhívja egyik exnőjét (sic 1), aki történetesen - a jelenleg erősen kormányzati árnyékban tevékenykedő (sic 2) - televízió riportere és telefonon (sic 3) elmeséli neki, hogy megzsarolta a miniszterelnököt (sic 4), majd ez a nő erről értesít egy holland balliberális médiumot (sic! 5). Elváratik hogy komolyan vegyük (fő-fő sic).

Tisztelt Blogger Úr! Ez a bejegyzés kizárólag arra jó, hogy a jobboldali sajtóval szembeni, a napokban hangoztatott, vélt vagy valós szellemi és erkölcsi hátrányt igyekezzen alátámasztani/demonstrálni. A balodali gondolkodók szerintem ezt kikérik maguknak. Joggal.
Szerintem értesíteni kellene Föld S Pétert. Ha nem ő írta a bullshitet, akkor biztos azonnal rácuppan. Nem volt még hülyeség, amit ez a fénylő intellektus be ne szopott volna (rézgömbök, számlák a büfében, kristály hamutartók, Orbán honlapja - Petya, szólj, ha kihagyok valamit a hülyeségleltáradból).
Azért arra kíváncsi lennék, hogy ha csinálok egy amerikáról szóló blogot, amiben leírom, hogy Obama kecskével kefél, akkor címlapra teszi-e a CNN.

Ennyit az indexről.
@Ad Dio: nézd, a mai világban akkor legyek jobboldali, mikor vadkan, de amit írsz, tökély.
Bár nem hiszem (nem akarom elhinni) a cikket, de azért gyanúsan igaz lehet. Nem értettem az egész huzavonát meg, hogy miért hívogatja folyton ovit. Ez megmagyarázná...
@TrueY: Az nem jutott eszedbe, hogy eddig azért nem keveredett botrányba egy KE sem, mert egyszerüen ez nem az a tisztség, ahol beleszólása lenne fontosabb ügyekbe? Ergo bárki hamarabb zsarolhatná OV-t, mint pont ő.
@anna333: Szerintem Ő is hányna ha hozzá értél volna.De szerencsére ez a veszély nem fenyegette..:-)
Mindenképpen durva különadót vetnék ki azokra a cégekre, akik az Indexen hirdetnek.

Micsoda modor ez, kérem?
@webpont: Nem a cikkre gondoltam, hanem arra az idézetre, amelyik a hongarijevandaag a saját jelentőségére igyekszik rámutatni.

A cikk egyébként már szerepel itt.
@Szabó Zoltán fél évet kapott:

Egyre több ember jön rá - és ez szerintem a jövő útja - hogy ő sem jobb sem baloldali. Merthogy egyik oldalnak sem a tulajdona. Ő egy szabad állampolgár, aki egyik vagy másik pártnak adja a voksát/felhatalmazását. Ennyi és nem több. Istenben, túlvilágban, értelmességben, értékekben szabad/lehet hinni, de politikai pártokban/politikusokban? Háthát...

Ha az ember már nem egy párt tulajdona, hanem szabad választópolgár, akkor sokkal nagyobb mozgástere van: nem kell napi robotban árkokat ásnia, trágyát lapátolnia, szerecsent mosdatnia stb, hanem szabadon tájékozódhat és vélelmezhet. Ebből lesznek azok az üdítő pillanatok amiket a napokban megéltünk: jé, egyetértünk!
Itt lehet aggódni a sajtószabadságért?
Tényleg nagy a baj, ellenőriz(het)etlen marhaságokról írják nekünk - nagy felelősséggel, megalapozottan -, hogy vagy igaz, vagy nem, nem tudjuk, de érdekesen hangzik. Remek.
@is: Mondatkezdés nagybetű , tanulj meg írni , ha nem változik többet nem reagálok . Neked meg nyelvtantanárt felhívni most ! :) ;)

@Rókakígyó: Mondatkezdés nagybetű , tanulj meg írni , ha nem változik többet nem reagálok . Azért jöttem fel ide , mert utálom ha valaki hazudozik , ráadásul névtelenül , remélem ez eljut ....
@Lucky Larry Silverstein:
Kedves vagy, de nem vagyok rászorulva a tanácsaidra.
Te vagy elhivatott vagy, vagy pénzt kapsz azért, hogy védd a mundér becsületét. Egyik esetben sem szeretnék veled ilyen témában vitatkozni. Én nem tartottam neki a gyertyát, reméljük te sem.
Az, hogy sértegetni kezdtél, többet mond el rólad, mint szeretnéd.
legalja dolog ilyet terjeszteni, nemlétező forrással, a legnemesebb bulvárhagyományokat idéző címmel. Címlapra tenni is az. A fentéslent megütötte a magyarvizsla színvonalát, egy marék elefántszart is lehoz, csak hogy rombolhasson az ellenségen egy kicsit.
Ez nem annyira újság, mint inkább hírportál és igen, valóban létezik. "Független"-nek tartják magukat, de erősen ballib az irány.
Nincs jobb és bal oldal, átlagemberek és bűnözők vannak. A bűnözők pedig elég pofátlanok ahhoz, hogy az ország élére kapaszkodjanak. Minden probléma ebből adódik.
Független lehet balos vagy jobbos, nem az a függetlenség kritériuma, hogy ne legyen politikai állásfoglalása.
Gyurcsók -3 évig húzódó - lemondása után nem emlékszem hogy lettek volna olyan hírek a magyarnemzetben hogy vakondfetisiszta(holott köztudomású).

Na ez a különbség a zsibbant és a jobbos sajtó között.
Ott van a dns-rekord, ne találgassatok, hanem kérdezzetek rá a domain adminjánál, hátha tud valami értelmeset mondani.

domain: hongarijevandaag.hu
domain-használó: Private person
domain-használó: Jan van Kuijk

admin-kontakt: Keneseinfo Bt.
cím: Rózsa u. 29/3
cím: 8174 Balatonkenese
cím: HU
telefon: +36-20-9441112

tech-kontakt: ZURIEL Hostmaster
cím: Pf. 919.
cím: 1244 Budapest
cím: HU
telefon: +36306388090
telefax: +3612880248
e-mail: hostmaster@zuriel.hu
@dark future:
Szerkesztők: Jan van Kuijk és Tom de Smet
Már csak egy dologra vagyok kíváncsi...

...meddig lesz meg ez a post?! :-)
@Lucky Larry Silverstein: nem érted a lényeget, te pöcs.
Inkább folytasd szellemi vezetőd seggének fényesítését.
"Nekünk is elég kacsaszagú a dolog főleg, hogy nem lett elérhető a lapjuk."

Ti nem vagytok normálisak. Ezért úgy beperelhetnek benneteket hogy belegebedtek. És még azt se tudom mondani hogy nem érdemlitek meg. (És ne jöjjön itt senki diktatúrával meg sajtószabadsággal, amellett hogy én örültem legjobban hogy lemondott ez a paprikajancsi azért neki is vannak személyi jogai.
@webpont: Hát, lássuk be, a FIDESZ vezetésének minden volt a lemondása, csak "váratlan nem".

Szerintem végig átejtették. Lehet, hogy elhitették vele, Ő kap két napot, hogy védje magát, -pedig, csak időt nyertek a lemondás kezelésére.

Ha megnézitek a parlamenti közvetítést, még arra is volt gondjuk a PR embereknek, hogy az alkalomhoz és egymáshoz öltöztessék a két fő érintettet.

Sötét öltöny, kék nyakkendő, (komolyság, higgadt átgondoltság, megoldandó feladat, stb. Akit érdekel, keressen utána...)

Ennyi.

A többi? Parasztvakítás. (Mondjuk gusztustalan volt a sajnálkozó műmeglepődés, de ez ezeknél a politikusoknál belefér.)

Hajrá Magyarok!
Sztem akkor lett volna hiteles a blog,ha kiírja az ex rányi nevét,vagy monogrammját.Pl.P.A.=Piroska Apró..:-)
@zanzibear: A KFKI kutató reaktora magas dúsítású uránnal működik. Ez eleve egy kockázat, hiszen abból elvben akár lehet bombát készíteni. Mivel kis teljesítményen megy, ezért a plutónium ami benne képződött jó minőségű. Még őrizni sem őrizték valami komolyan. A bejelentés az után történt, hogy már elszállították. :-))
@Lencsés István: elvi vitátokban TE tévedsz, ugyanis kettőspont után csak a legritkább esetben jön nagybetű.
@dark future: Hát ja. Evvel kellett volna kezdeni. Néhány telefon és tisztázható lenne a dolog. Csak ha már az elején kiderült volna hogy hülyeség akkor nem lehetett volna index címlapos posztot gründolni belőle.
@Lencsés István: Ez a gyógyszer hatása hogy anonim helyett már névtelent írsz? Király anyag lehet ha hat nálad.
@geeforce: "Te vagy elhivatott vagy, vagy pénzt kapsz azért, hogy védd a mundér becsületét" - de ócska, de szellemtelen ez az inszinuáció...
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Mondatkezdés nagybetű , és kukaccal meg nem kezdünk mondatot , ez rád is vonatkozik , ha nem változol , nem reagálok !
@Buci-Bigyo: Én bírom Kövért, ő legalább egyenes. Kicsit (nagyon :D ) impulzív, de az nem baj. :)
Hú, mit fogok ezért itt kapni!

Az az érdekes , hogy a hozzáállása akár szimpatikus is lehetne,...de politikusként a gyűlölködés nem egy választható érvelési mód... márpedig Kövér elvtárs keményen rasszista és szélsőségesen kinyilvánított gyűlölet-kirohanásai félelmetessé teszik,....a józanul gondolkodók számára...
@Lencsés István: Ki a faszt érdekel ha te nem reagálsz? Mi csak röhögünk rajtad, ezért írogatunk neked. Valakinek úgy is reagálsz, mert nem bírod ki hogy ne böfögd be a sablonjaidat. Azt hogy ha nem változik nem reagálsz, a héten hányszor írtad már le? :-))
@belekotty: "ti" valóban csak röhögni tudtok, pedig már ezer réparéteg alatt szunnyadtok, annyira megundorodott a társadalom az ótvar "jellem"-etektől... :(
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Azt te csak hiszed. Rosszabb. És nem nevetnél ha végre felfognád miért. De ez legyen a pszichiátered gondja!
@Lencsés István: nehogy már te mondd meg, hol kezdődik egy mondat. Egyben biztos lehetsz: kettőspontra nem végződik.
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Na látod, még hozzá is teszel ahhoz amit mondtam. :-))
@dr kíváncsivagyok: Mindjárt jön a többi Lencsés is, nekünk annyi. :-((
@belekotty: ja, a betegezés. Hogy a tetű ballib gyűlölködők mikor unják már el magukat... Mert én pl. már roppantul unom a silányságukat.
@Lencsés István: wow, egy egész mondat anonimezés nélkül :)
@dr kíváncsivagyok: "márpedig Kövér elvtárs keményen rasszista és szélsőségesen kinyilvánított gyűlölet-kirohanásai félelmetessé teszik"

Kíváncsivál tettél. Esetleg tudnál idézni bármit tőle ami rasszista? Vagy ha az nem megy akkor egy "szélsőségesen kinyilvánított gyűlölet-kirohanást"?
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Mindjárt beleköt hogy mondat kezdet nagybetű, amíg nem tanulsz meg írni addig nem reagál. Meg hogy nem ez van a személyidben, anonim vagy. Ez még ma nem volt.
Nézet különbségeink ellenére közösen röhöghetünk a szánalmas bohócon.
@Szabó Zoltán fél évet kapott: tetű-gyűlölködő-silányság - én meg a jelző készletedet.
@barli: Nem semmi, igaz? De az "amíg nem tanulsz meg írni , nem reagálok" fordulat már volt többször. :-))
@belekotty: Baxxátok meg, nem unjátok? Szétcseszitek a posztot. Beszéljétek meg priviben, nem kíváncsi erre itt senki.
teljesen mindegy, hogy milyen információ "derülne ki" orbánról vagy a fideszről; a fidesz-szavazók akkor is tántoríthatatlanul rá fognak szavazni.
IMPRESSUM

PESTER LLOYD ®
www.pesterlloyd.net
www.pesterlloyd.eu

Herausgeber,
Medien- und Markeninhaber
c/o Pester Lloyd, Töltes u. 3/III.,
H - 2011 Budakalász

HU ISSN 1589-5858

Redaktion, Anzeigen & Verlag
online@pesterlloyd.net
Tel.: +43 650 857 0103
(Mo - So, 9 - 20 Uhr)

Pressemitteilungen
und Veranstaltungen
redaktion@pesterlloyd.net

Leserbriefe
leser@pesterlloyd.net
Hát ez gyenge volt. "Holland" újság, magyar tulajdonossal, ami "rejtélyesen" megszűnik.
@is:
De jó neki, nekem van vagy 8 főnököm. persze ha a főnököm főnökét (nem, nem a Don...) is idevesszük.
Amúgy még tudta volna fokozni, ha az Úr elé veszi Orbánt :)
Azért ne tekintsünk el attól a ténytől, hogy mekkora terhelés menne oda a holland oldalra, hogy nem bírja?

Nem lehet, hogy direkt nagy terhelést adnak rá, hogy így tűnjön el?

Itt még megnézhetitek az oldalt, majdnem teljes valójába, színes képként (A jelenleg elérhető legjobb archív) :-)

1885823.jexetic.info/jxt29658/blog_001c/LP/lp01/infoc_001/online_blog/PkNLnGk3aj/ixapTmwHjL

Aztán majd meglátjuk, hogy mi sül ki ebből a dologból...

Lehet SP magával rántja a Fideszt? :-)
@Lencsés István: kisbetűvel kezdtem, te faszkalap, kifejezetten azért, nehogy reagálj!
Nőügyekkel zsarolni Magyarországon bárkit is? Ugyanmár.
Hazánkban a félrekúrás nem bűn, nem probléma, ez nem az álprűd USA. Nálunk mindenki félrekúr.
Ha Pali bácsi nőügyeit kiteregette volna a Viktor, azzal csak erősítette volna a vén huszárt. Büszkék lettünk volna Pajára, hogy 70 évesen is megnyalja a sót, ő meg amolyan kádárjánososan kikacsintott volna reánk a tévériport közben.
Munkatársak : Konrád György

Per pillanat nekem megy az oldal egyébként.
@senior bondholder (1st 2 get paid): csakhogy ez a cikk nem információ, hanem egy béna kitaláció. A valóság az, hogy a te fajtád rendszeresen hallucinál ilyen baromságokat, aztán azt mondogatja, hogy nem zörög a haraszt... A végén meg ti is elhiszik a saját hülyeségeiteket.
Ki a beteg fasz érdekel ez a kibaszott lemondás már? Az egyik köcsög zsarolt egy másikat? Nem teljesen mindegy, ha úgyis mindketten lámpavason végzik majd?

Nézzük a dolgokat történelmi perspektívából.
Nem merne megszólalni, mert minimum szétkarmolják az arcát, de inkább úgy vesén verik, hogy életében nem fog rózsaszínűtől különbözőt pisilni.
Tehát kamu az egész.
Kinek az érdeke ezen kamu? Vagy Orbán, vagy Gyurcsány...persze ezzel nem mondtam sokat.
Mondom akkor még egyszer: magyar domainről van szó (a regisztrátor adatai fentebb), magyar szolgáltatónál van (ill. volt...) hostolva (Zuriel), helyileg is magyar a szerver (datanet hálózat), annyira tehát nem lehet bonyolult utánamenni, hogy miért lett leszedve az oldal (404-es hiba). Jellemző a magyar bloggerekre/újságírókra, hogy gyorsan kiposztolnak vmi szenzációsat, de pár telefonhívást nem bírnak megereszteni, hogy utánajárjanak a dolognak. A hozzáadott érték az lenne.

Ez a "hír" ebben a formában tényleg bulvárkacsa (függetlenül attól, hogy egyébként mi a véleményem SP-ról, meg az egész ügyről...).
@Dead: Tényleg csak per pillanat volt :-)
@Szabó Zoltán fél évet kapott: :)
Figyu, ezek (az állatok) a gazdaság, a jogrend, stb. mellett a nyelvtant is (fülke)forradalmasították, élükön pont Öexcellenciájával! Szóval, ne hamarkodd el a véleményed!
Schmitt csajozásairól már sokat lehetett olvasni.
Állítólag nem bír magával az elnök úr, ha iszik és rájön a kangörcs.
A Sidneyi Olimpián nagy botrány volt emiatt, a felesége azonnal válni akart.
elofolyoirat.blog.hu/2012/04/04/palfordulat_vagy_schmitt_jellemzo_szerencseje

A Sorsod elől nem menekülhetsz! - Jósolta Orbánné Vica vasárnap éjjel Schmitt Pálnak Szűz utcai garzonjában, a gettó szivében.

- Dicső szerep vár, ünneplést látok, elismerést, globális pozíciót, rakosgatta a nemzeti jósnő a lapokat. A Jóseseményről a nemzeti sajtó autentikus képviselőit, a CentrifugaPresszt és SanyiaBagolyt tájékoztatta.

- Te fogod bejelenteni a jogdíj-wilágvégét az ünneplő, győztes www-Generációknak!

Orbánné Vica meglepődve olvasta a kártyát a jóslatot rendelő férfinak, akiben felismerni vélte -- Pali bácsit.

Jellemző lenne, amekkora baromi szerencséd szokott lenni, vonta meg a vállát Orbánné Vica, és húzott még egy lapot. A részletes indoklást Anonyma Hungaria levelében találod itt. - ez állt az úgynevezett védőkártyán, amit megmutatott ügyfelének. Ezt gondosan másold le! Még szükséged lesz rá, lehet, hogy hamarabb, mint gondolnád, figyelmeztette ügyfelét. Azért volt ennyi magyaros történelmi megaláztatásban részed, hogy megértsd: Az 'osztatlan közös tulajdon', az 'információs közjavak', az 'ingyenesség' -- ezek a 21. század tulajdonformái. Mediálta az AnyaLény üzenetét a nemzeti jósnő Pali bácsinak. Az elnökséget meg ne bánd, ideje átadnod.

Történelmi tett, ha megérted a jelentőségét a másolásodnak. Olyan szerencse, ami jellemzi a sorsodat és a sportodat. A másolásoddal személyesen és politikailag elismerted az információs közjavakhoz való korlátlan hozzáférés elvét. Ezzel generációd mintegy lemondott szellemi tulajdonjog-díjának behajtásáról, mert a netszülött generációk már rég lemásolták, amire szükségük volt. Generációd jövedelmeinek nagy részét el fogja veszíteni, méltányos és megérdemelt módon. Vonulj vissza hasznosan és jótékonyan.

Komoly hibát követtél el, ezt pedig Geréb Ágnes ellen. Feltétlenül bocsánatot kell kérned az Úrnőtől, ezzel ne késlekedj, mert rossz következményei lehetnek a halogatásnak, mint ahogy eddig is bajt hozott rád.

A Bába munkája, küldetése és hite egyfelől a szentségek körébe tartozik, másfelől a női önrendelkezés jogkörébe kötődik. Személye és szakmája szerint is védett személy. Megbilincselése indokolatlan, koncepciós pere a legnagyobb szégyene az elnökségednek és a magyar politikának. Égető erkölcsi kérdés az ő meghurcolásának jóvátétele, részedről és a 'férfiszakmák' részéről.

Ragaszkodj hozzá, hogy nő legyen az utódod, hiszen mindannyian ismerjük a feleséged, lányaid. Ez sportszerű zárómozzanat volna. Még számtalan lehetőséged van jót cselekedni, élj ezzel. - Zárta a le a jós-analízist az AnyaLény. (Elég haragosnak tűnt, figyelmeztette Orbánné Vicát távoli médiuma, Johanna Pannónia, az AnyaLény HŰ Másolója, mielőtt bontotta a flow-t.)
Van egy nagyon jó politikai krimi. Ross Thomas: Hoci-nesze. Amerikai szakszervezetekről szól (persze nem csupán), polotikáról, pénzről. Van benne egy ideillő rész:
Egyik elnökjelölt kampányfőnöke a széfjébe rak be valamit. Kérdezik tőle, hát az mi? Mondja: disznótoszó pénz. Az mi? Fogd rá az elnökjelölt ellenfelére, hogy pl. disznókkal hál együtt, majd a becsületsértési pereket kifizetjük ebből a pénzből.
Nem az mtv-nél, hanem a Dunánál van/volt csaja. Ráadásul nem egy szépség, colos horgasorrú, rosszindulatú arcú nőnek látszó valami...
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Zolika, miért lett titkos a törpecigány diplomamunkája?
ha már szex a téma:az egész keri-konzi jobber basszát meg az ipari áram.
@bgp: Tényleg holland, de nem újság. Az nem újságírás, amit a hongarijevandaag.nl csinál, a cikk pedig nem tényfeltáró jellegű (ettől még igaz lehet). De tényleg van olyan épeszű újságíró, aki nem rendes sajtótermékhez/tv-hez visz el egy ilyen infót?!
Ez reklám a hv-nak.
Nem tudom meddig kell még elmenniük a politikusoknak, hogy az emberek rájöjjenek: bűnözők irányítják az országot?
@Doomhammer: most mi van?! ízlések és pofonok, tudod. amúgy mi az, hogy ezzel a bányarémmel? fogj egy marék aprót, dobd ki az utcára, és nézd meg kit talál el! feleségeket, akik hasonlóan "ehhez a bányarémhez" teljesen normális, átlagos külsejű nők. nők, normális, sármos férjekkel, pasikkal, szeretőkkel. másrészt schmitt mindigis meghúzta a legyet is röptében. mi ebben az érdekes? még az is lehet, hogy "ez a bányarém" sem igaz, de ez a lényegen nem változtat. ha nem vele volt, hát mással. vagy vele is. vagy ha vele nem is, mással igen. :-)
Mi ebben az ujdonság? Egész pályafutásra jellemző volt/?/. Mindenhol, mindenkit,aki hagyta. Most mé hír ez???
hm
This account has been suspended.
Lehet, hogy mindent nem kéne becumizni.
Semmi sem lehetetlen Abszurdisztánban. Nem mintha lennének illúzióim, de ha smitt zsarolta volna vikit, akkor már nem élne.
egy fontos részlet kimaradt: a "volt barátnő" nem más, mint a pénteki riporter, Obersovszky. Vele vonult a legutóbbi pride-on SP.
Így lett volna kerek ez az őszinte, tényfeltáró, mondjuk ki:hézagpótló blog.
Hú, de hiteles... Akkor ezek szerint Schmitt mindjárt kitereget mindent amit tud... Akkor már csak várni kell, nem? :)

"Erre Schmitt azt mondta, hogy ha mennie kell, akkor kiteregeti az összes szennyest, mert túl sokat tud."

Elég szánalmas hír ez. :) Mindent, amit tud... Ki? Schmitt??? Ugyan... :))
@Lucky Larry Silverstein: ez elég szánalmas. hogy érzékeletes példát mondjak, ha a folyó túlpartján hülyék/gonoszok/gyilkosok/csalók/bármi, akkor ugyanaz itt is rendben van? és ahogy ez most ment, az pont ugyanolyan tekintélyelvű, nagyképű, arrogáns és minket hülyének kezelő volt, mint a cocilizmusban. élen a jobbos sajtó fősodrásújával, a köztévével és obersovszkyval. mondd, te mire vered a melled? arra, hogy volt heti válasz, ami - ha későn is - de tisztességesen döntött? (komáltam is érte) szólok, hogy ez nem dicsőség, ez az elvárható és elvárandó minimum. te se vagy objektív, nem vagy más, csak egy szekértábor katona. szomorú. érett fejjel már önálló gondolkodásúnak kellene lenni
@Lencsés István: ne nyelvtannácizz, te sem írsz helyesen! :-)
Az itt a probléma, hogy a bloggerek kezdenek a régi rádiókabaré Jenő és Lujza párosára emlékeztetni. Ha csinálok - én mint magánszemély - egy joomlás weboldalt, beírom a fejlécbe, hogy újság, akkor elhiszik, hogy tényleg az. T. szerző hosszan bizonygatja, hogy ez egy holland sajtótermék, pedig nem az, csak néhány odakint unatkozó honfitársunk vásárolt egy domaint, és most azon terjesztik vaskos hülyeségeiket. Hiába, a magyar emberek egy részének minden hiteles, ami külföldiül van írva.
Indulj az útra és vissza ne nézz!
Múltad a fájó bús ezer év.
Rád ragyog végre a fény teli nap.
Boldogan, vígan zengd hát a dalt!

Április négyről szóljon az ének,
Felszabadulva zengje a nép!
Érctorkok harsogva zúgják a szélnek
Felszabadítónk hősi nevét!
@Lucky Larry Silverstein: nem mintha elhinném ezt a zsaroló sztorit, de attól, hogy valakinek nincs beleszólása, még ott van, lát, hall, tud. pont, mint a cselédek. és aki tud, elvileg zsarolhat :-) ezért nem áll meg az érvelésed
@Lucky Larry Silverstein: és ha 8 éveseket kényszerít orális és anális közösülésre? akkor már egyszeriben van közünk ahhoz, mit csinál otthon? ;-)
@Sokorai_Atala:
A Ross Thomas könyv címe helyesen: Hittérítőragu és disznótoszó pénznek hívják az említett rágalmazási perekre félretett pénzt.
@Lucky Larry Silverstein: jaj, ne fárassz! ha egy meg nem nevezett ország elöljárója, tekintélyes (vagy azon állapotot elérni igyekvő) államférfija (hangsúlyozom, nem OV-ra utalok, hanem az elvre) 8 éveseket kényszerít or@lis ás an@ális együttlétekre, akkor egyszeriben lenne közünk hozzá? na ugye?
A képaláírás ez volt (Doláksali hangját tessék hozzá elképzelni):
"Winetu vitatkozik ooorrbááán viiiiiktorrrral"
@Prof. Dr. Lencsés István: jajj, jajj, istván, istván, hát te szopni jársz ide?
Ami még lehet, hogy a holland üzleti köröknek nem tetszik OV működése (elvégre Hollandia mégiscsak egy igen demokratikus ország, minden újabb fejlemény ellenére is), és nem tetszik ez a nagy magyar-német egymásra borulás.
@Ad Dio: nagyon igen, én is ezt ugatom már mióta, hogy nem két pólus van, hanem három. esetünkben egy ideje a fidesz, a maszop, és én (mi). és mindkettőnek nézem a kezét, mert csal, de valahogy mindig én, a harmadik fizetek érte, pedig olyan, mintha k ketten játszanának itt a piros, hol a pirost az aluljáróban, és a tétet tevőnek kellene veszítenie, nem nekem, a nézőnek. mégis én, a néző veszítek, ők meg cserélgetik a szerepeket
@7esbusz: nem ő érte el, hogy elnök legyen, hanem orbán érte el, hogy felültesse schmittet (a székbe is) :-)
@Gogolák etnő:

Obersovszky elvtárs csak Schmitt elvtárs aktus előtti felszopó segédje :O)))
Mekiszik 2 lityi kannás bort.
Tükörbe veri a fejét.
Maszturbékol.
"Mulattam, verekedtem, jót dugtam" - mondja.

Na, ilyen a politikai komment... :-)))
@Lucky Larry Silverstein: ez a KE nem tagja (volt) a korménynak, hanem bábja, mit teszel úgy, mintha nem tudnád?
@hoplita: blowjobbos inkább :-)
basszatok meg en csak most latom , egesz magyarorszag evtizedekig kovette Schmitt Pal szexualis eletet
ennyi frusztralt magannyomozot...
elkepzelem, lestek be haloszoba ablakokon, kovettek, lehallgattak
kernem akkor nev szerint leirni kit dugott es mikor
persze valllalva nevvel cimmel telefonszammal, hatha a holgy nem ert egyet
nagy kár hogy lemondott ,bár pakolt volna inkább ki...
végre egyszer valaki..
egyszerűen elképesztő hogy senkinek nem tűnik fel hogyan tudott ez az embere 40éven keresztül a csúcson lenni...
Tudom már! A honlap azért tűnt el, mert a Schmidt a holland királynőt is megzsarolta, hogy kipakol mindent, amit tud.
@Hohó60: nem csak mergzsarolta, meg is dugta!
@hagyma: Régi jó (miniszter-helyettes) elvtárs volt Schmitt, MINDEN az ölébe hullott (lásd kisdoktori pl.), miért pont a nőket hagyta volna ki? Pusztán logikai alapon...
@shwarcz bácsi: "egyszerűen elképesztő hogy senkinek nem tűnik fel hogyan tudott ez az embere 40éven keresztül a csúcson lenni..."

Ahogy mondod! Mindenkit kiszolgált, nyilván nem önzetlenül. Rohadt komcsi, természetes, hogy a Fidesz soraiban van.
@shwarcz bácsi: pedig egyszeru
elsportolo ketszeres olimpiai bajnok
simulekony
jovagasu
2 nyelvet beszel
a doktoritol eltekintve is lediplomazott
vannak diplomatikus kepessegei,
vagy szerinted a NOB-ba is Kadar ultette be? vagy Orban vagy Horn? most hirtelen nem emlekszem mikor volt NOB alelnok
Te mely tulajdonsagokkal rendelkezel ezek kozul?
Érdekes megfigyelni a különbségeket:
Gyurcsányferkó miatt 2 évig állt lángokban az ország, hogy lemondjon; Horngyuszibáról kiderült, Ávósként védte a "törvényes rendet", de mikor kiderült, lemondás helyett, csak ennyit mondott"nem érdekel"; Megyó komcsi ügynöki múltjával simán volt arca maradni.
És végül: Smitpali plagizált kisdoktorija után 2 nappal önként lemondott..
Nos, akkor ki is az arcátlan hazaáruló?
Remélem ti is érzitek a finom nüansznyi különbségeket!
@Putyilov gyári melós: disznótoszót írtam én is, és nem a Hittérítőraguban van, hanem az említett Hoci-nesze címűben, ellenőriztem.
@hagyma:

Lófaszt, nálunk inkább agyon van hallgatva az összes botrány és egymás tökeit szorongatják az infókkal a pártok.

Nyugaton hónapokig követik a politikusokat az újságírók, még szarni se tud kimenni egyedül, sőt kilopják a segge alól és bevizsgáltatják még a szarát is, hogy mondjuk nem narkózott e.

Magyarországon kussolós, agyonhallgatós és legfőképp ÁLSZENT a média, a politikusok és a társadalom is, ezért tartunk ot ahol, a béka segge alatt.

Nálunk baromi ritkán derül ki politikusi-egyházi családi, szex vagy pedofil botrány.
Ha esetleg kiderül, akkor meg a szarháziak áldozataiból csinálnak bűnöst.
@Sokorai_Atala:
Én a Hittérítőraguban olvastam.

Lehet, hogy plagizálta magától egy másik könyvben is :O)))
@Doomhammer: szerinted igénytelen nő (ízlés kérdése, neked nem tetszik), attól még lehet, hogy schmitt szerint nem az. ebből is látszik, hogy ki a jobb :-) doomhammer for przdnt!
@Dr. Adofizeto: bazneg nekem is volt kb 114 nom eletemben
naes?
70 evesen nem szempont mar azt hiszem,

ketsegtelen teny, hogy "simult" a mindenkori politikahoz
naes?
MOB elnok,volt NOB alelnok, nagykovet stb. nem hiszem barkinek is kart okozott
most nyugdijba megy
mindenki boldog
az a baj hogy se Gyurcsanynak se Mesterhazynak se senkinek nincs kisdoktorija, nincs mit keresni
@Lencsés István: "Mondatkezdés nagybetű , és kukaccal meg nem kezdünk mondatot , ez rád is vonatkozik , ha nem változol , nem reagálok ! "

Kedves István!
Vessző előtt nem hagyunk szóközt. Meg felkiáltójel előtt sem. Ha még ezt sem tudja, akkor ugyan már ne oktasson másokat helyesírásra.

Köszönöm.
@Putyilov gyári melós: de ott/itt/ tenyeket kozolnek fotokkal stb.
itt meg csak pofaztok, hogy kit dugott meg:)
@isssti:

Szerintem te az elmúlt 3 hónapot egyszerűen átaludtad.

Ennyi ideje tart az öeg szarházi bulvárkacsának indult botránya, hazudozásokkal, xarkenegetéssel, másra való mutogatással körítve.
@hagyma: A Magyar Olimpiai Bizottságban első fontos tisztségét 1983-tól töltötte be. Ekkor választották a testület főtitkárává. 1989-ben a testület elnöke lett. 2006-ban aktív politikai részvétele miatt kritika érte, de a MOB elnökségének tagjai újra megerősítették elnöki tisztségében.[15][16] 1985 és 1990 között a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának elnöke volt.
1983-ban beválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjai sorába. 1991-ben a NOB végrehajtó bizottságának tagja lett 1995-ig, amikor NOB-alelnökké választották.
@hagyma:
Ott demokrácia van és sajtószabadság, nálunk egymás tökefogta pártállami pártokrácia.
@isssti: önként? muhaha, ne röhögtess! amúgy amíg le nem mondott, pontosan a szocializmusban gyakorolt séma szerint ment a verkli. csakhát a környezetében végül ráébredtek, hogy ez nem lesz jó, és rászóltak, hogy tipli. másrészt a történetek közti különbség jelzi, hogy lassan ugyan, de változnak az idők. nem lelkesedem azokért a tetűkért se, de ezeket se láthatom jobbnak, a közeg ma már más, hát nem lehet ugyanazt tenni, mint ők tették. pedig megpróbálták a tutit, isten látja lelküket! :-)
@hagyma: "MOB elnok,volt NOB alelnok, nagykovet stb. nem hiszem barkinek is kart okozott"

Szolgálta a KOMMUNISTA REZSIMET, szerintem még ügynök is volt pusztán MUNKAKÖRI KÖTELESSÉGBŐL!

Döntsd el, te Don Juan, hogy okozott-e kárt...

(20 évesen totál lesajnáltam a 40-es őszülő faszikat. Most, hogy 40-es őszülő faszi lettem, még mindig tökös gyereknek érzem magam. Ezt a 70 évesek lesajnálásával kapcsolatban írtam.)
@hagyma: ugye ezt nem kell bizonygatnom neked?
egyébként ha van érdemi válaszod, azt örömmel meghallgatom... de gondolom sokan mások is hasonlóképpen vannak ezzel itt.
@isssti: A kisdoktori az kisdoktori. Kérlek, ne bagatellizáld el ezt a dolgot, elvégre nem kevesebbről, mint a testneveléstudomány becsületéről van szó. Hogy is lenne holmi szemkilövetés ehhez mérhető?
@shwarcz bácsi: ez karrier
a NOB nem hallgat komunnista kormanyokra, politikafuggetlen szervezet
@Dr. Adofizeto: tessek alatamasztani,, hogy ugynok volt es mikor kit dugott meg
eldontottem, nem nem okozott kart az orszagnak, meg buszkek is voltunk, hogy van a NOB-ban magyar
@hagyma: nem a praktikus kérdés az érdekes - kinek hány nője volt - hanem az összefüggések. akiről köztudott, hogy kényszeresen félrekúr, az ne hazudjon "példás családot", aki síkosítót ken a testére, hogy jobban tudjon helyezkedni, de bárhovaa, elvek és fenntartások nélkül, az ne vetítse a tisztesség szobra vagyok filmet magáról. még sima állampolgárként se. csak hab a tortán, hogy egy ilyen csákó - amúgy remekül tartja magát - egy szimbolikus pozícióba mer lépni, ami pozíció a szutykon való felül állást, a tisztességesen objektív döntést jelenti, épp, mert egy országot, és annak összes lakóit jelképezi. és persze az, hogy 100 nője volt valakinek, önmagában nem baj, de milyen viszonylatban volt, az az érdekes. hogy a 100-ból 99-cel azt az egyet veri át, na ennek a helyességét mindenki maga döntse el
Áhhh senkinek sem okzott semmilyen kárt ez a vén majom, csak besúgott "pár" embert, okozott egy nagyon súlyos közlekesési balaseteet, amiből az elvtársak kimentették három év felfüggesztettel, hazudozott, plagizált, az ország hírnevét csorbította.
Nem értem, hogy büntetett előélettel és besúgói múlttal hogyan tölthet be valaki ilyen magas posztot.
@Csiken Disztroly: Azért Jézus Krisztust (Schmitt Pált) mégsem hasonlíthatod a szemkilövető Gyurcsányhoz! Az nem lehet mérce! Olyan zsenánt...
@shwarcz bácsi: nezd
nekem a pali nem tul szximpatikus, de ugy belegondolva szep karriert futott be az eleteben
de amit muvelnek vele azzal az orszagot jart/t/jak le
es meg mindig nem eleg, meg rugdossatok tovabb
raadasul termeszetesen politikai szempontokbol
@Salemi boszorkány: dehogynem érted, kellett egy báb, vagy eufemizálva stróman :-)
Schmitt csinált egy színvonaltalan, összeollózott, szabálytalan doktorit. Visszavették a címét, elnyerte büntetését.

De ami itt újságírás címen megy az még ennél is elfogadhatatlanabb. Valaki felböfög egy ilyen hülyeséget, és az egyből egy országos médium címoldalán találja magát?
@Salemi boszorkány: na Te sokat tudsz
elo a farbaval, a tenyekkel, bizonyitekokkal
@Flúgatlan: "Schmitt csinált egy színvonaltalan, összeollózott, szabálytalan doktorit. Visszavették a címét, elnyerte büntetését."

Ennél nagyságrendekkel több van a bűnlajstromán (kommunista múlt, de akár az utolsó 2 éves KE "ténykedése"!)
@Dr. Adofizeto: Szolgálta a KOMMUNISTA REZSIMET, szerintem még ügynök is volt pusztán MUNKAKÖRI KÖTELESSÉGBŐL! És akkor az egész MASZOP-os, LMP-s garnitúra (élén a szemkilövető pszichopatával) mit csinált és mi volt? Nem unjátok még a köztársasági elnök úr rugdosását?
@azbesztos: Namégegyszer: "Azért Jézus Krisztust (Schmitt Pált) mégsem hasonlíthatod a szemkilövető Gyurcsányhoz! Az nem lehet mérce! Olyan zsenánt... "
@Putyilov gyári melós: Köszi a kiigazítást -bár a csalás ténye cca. 3 napja nyert végső bizonyítást, de fogadjuk el tételed: Smitpali 3 hónap egy m á s o l t
k i s d o k t o r i-ért
Horngyula Á v ó s -ként védte a "rendet" -mikor kiderült,maradt
Megyónak eszeágában sem volt lépni: K o m c s i ü g y n o k volt
Gyferi miatt lángba borult Budapest -n e m m o n d o t t le

Azért a különbséget még így is egész jól látni, nem?
Szóval, akkor ki is itt a rohadt, sunyi hazaáruló?
Smitt, legjobb esetben sem éri el a dobogót!
@azbesztos: nemm unjak, elveznek ra
most boldogok, hogy lemondott
de annyira hulyek, hogy nem tudjak ez egy protokollaris cim, nem sok vizet zavar es ugyis az lesz a kovetkezo akit a fidesz akar
lehet majd megint kutatni
"Újabb kérdőjelek Schmitt Pál életrajzában
Schmitt Pál életrajzában nem szerepel az a több mint egy évre tehető, 1980-81-es időszak, amikor már megvált az Astoriától, de még nem ült át a Népstadion és Intézményei főigazgatói székébe. Fenyvesy Csaba, a háromszoros olimpiai bajnok csapattárs ekkoriban, Schmitt révén, ismerkedett meg Csima Ferenccel, a Fórum Szálló Szervező Iroda műszaki igazgatójával. Csima ellen „Angyal” fedőnéven akkor már egy éve nyomozás folyt. Az 1982-es perben „vesztegetés és devizabűncselekmény elkövetése” miatt Csimát 5 és fél éves szabadságvesztésre ítélték, Fenyvesy felfüggesztettet kapott, Schmitt kihallgatásának nincs nyoma."

Ki nyer ma?-Játék és muzsika tíz percben
Az Astoriából.
Nem tudtátok? smit kúrogatta apró piroskát a pártban meg az asztóriában.
@hagyma: "most boldogok, hogy lemondott"

Már megint MEKKORÁT TÉVEDSZ!
Én személy szerint nagyon sajnálom, hogy az a gerinctelen komcsi féreg nem amortizálja tovább a Fideszt!
:)))
Akárhogy is, a holland weboldal nem tegnap óta létezik.
Domain regisztráció időpontja: 2006. december 13.
Regisztrálta: Mijn InternetOplossing
Címe: Annie M.G., Schmidtweg 61, 1321JA Almere, Nederland

Ez a Schmidtweg mint cím elég jó :) De tényleg van ilyen utca Almere-ben a térkép szerint.
@Dr. Adofizeto: Mondjuk Mózest se Pityinger Dopemanhoz, bár ti azt teszitek.
@Dr. Adofizeto: Sokszor követem el a hibát, hogy elhamarkodottan ítélek, ezért a Nagypénteket mindenképpen megvárnám, hogy megfelelően jellemezhessem a Gyurcsány és Jézus közti hasonlóságokat.
@windex: Tudod, nekem csak az b*ssza a csőröm, hogy a sok mostani Smittpalin szájtépő ballib (ha inged, bátran vedd magadra) Gyferi, Horngyuszibá és Megyó idején úgy kussolt és summogot, mint a kisangyal!
@Csiken Disztroly: Jogos a két pont, hogy azt a néhány '56-ban Gyulabá és tsai által lelőtt és kivégeztetett jelentéktelen alakot ne is említsük!

De egy kisdoktori másolása, az már valami!!
@hagyma: nem érdekel a pártállása.nem érdekel a diplomája.
az érdekel , hogy miért nem pakolt ki, az érdekel, hogy miért van több, mint 20éve még mindig ez a simlizés?
@hagyma: Azért elmehetett volna szavazni Los Angeles kapcsán. Nem hiszem, hogy a sok sportoló örült, hogy 4 év szenvedés után nem indulhatott olimpián...
@Salemi boszorkány: ja 64-ben egyetemista korában nekicsúszott egy taxinak 25-30 km-es sebességgel és egy nő beverte a fejét. A fő bűne - állami tulajdon megrongásása - mivel a taxi állami volt. Ez az a nagyon-nagyon súlyos bűn, amiből ki kellett mosni? Ezt ugye Te sem gondolod komolyan?
@Csiken Disztroly: Azt fel sem tudod fogni az 1 bites agyaddal, hogy aki rühelli a komcsi Fideszt, az esetleg Gyurcsányt sem szereti???
(geci voltam, kicsit bonyolultabban fogalmaztam a kérdést. Szóval: olyan is van ám, aki MINDEGYIKET rühelli, úgyhogy nálam a gyurcsányozással nyitott kapukat döngetsz, ne fáraszd magad.)
@hagyma: én smitt páltól kérném a bizonyitékokat.szeretném ha kipakolna. kérem , hogy tegye meg!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@szgyula: Te komolyan azt hiszed, hogy beleszolhatott?
ez politikai dontes volt moszkvabol
jelzem moszkvaban meg a nyugatiak nem voltak ott
nem eltel Te abban az idoben ugy gondolom
Nem fog kipakolni semmit. A parlament hirtelen megszavazná, hogy mivel lemondott, nem jár neki a járandóság.
@Sokorai_Atala:

"A dokumentum a Pesti Központi Kerületi Bíróság 1964. július 3-án kelt ítélete. Schmitt Pál "értelmiségi családból származó vádlottat" foglalkozás körében elkövetett, súlyos testi sértést okozó gondatlan veszélyeztetésben és társadalmi tulajdont (a taxit) károsító gondatlan rongálás miatt négy havi szabadságvesztésre ítélték, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztették. Emellett a vádlottal megfizettették az eljárási költséget, 96 forint 40 fillért és - konkrét összeg említése nélkül - az esetleg felmerülő bűnügyi költséget.

A baleset 1964. április 14-én késő délután történt a XIV. kerületben. Az akkor egyetemista Schmitt Pál az Istvánmezei úton ment a Dózsa György úton saját kocsijával kb. 25-30 km/órás sebességgel, amikor megcsúszott a jármű a síkos és olajfoltos kockakő úton, hiába fékezett. Nem akart a jobb oldalon parkoló autónak ütközni, ezért elrántotta a kormányt és a szemközti sávban egy szabályosan közlekedő taxinak ütközött, amelyben három nő utazott. Az anyósülésen ülő nő beverte a fejét és a térdét, 8 napon túl gyógyuló sérülései lettek, a taxi is megrongálódott."
@azbesztos: Egyrészt szó sincs róla, másrészt, ha már így előhozakodtál vele, Dopeman biztosan kevesebbet ártott az országnak, mint Őexcellenciája (a geci állat aláírt futószalagon alkotmányellenes és visszamenőleges hatályú törvényeket, nesze neked jogállam!)
SP barátnője Agatha Christie?
Esetleg Erdélyi Mónika?

Egy élmény volt ez az irodalmi krimi...
@shwarcz bácsi: najo, de mire vagy kivancsi? kerdezd meg tole
a bejegyzes, megha kerdojellel is azt mondja Schmitt zsarolta Orbant
hat en nem hagynam....
kerdojel ide vagy oda...
@isssti: Ha januárban, a botrány kirobbanásakor mond le, az lett volna a korrekt magatartás. A beismerés helyett hónapokig hazudozott, még lemondó beszédében is. Ráadásul ő bizonyítottan olcsó csaló, Gyurcsánynak is le kellett volna mondania, de tulajdonképpen ő nem csinált semmit, csak egyszer életében őszinte volt.

Horn és Medgyessy ügye komoly lenne, ha más országban élnénk, de nálunk a teljes politikus garnitúrának érdekében állt, hogy még csak meg se szellőztessék lemondásukat. Ne aggódj, bőven akad besúgó a Fideszben is, ráadásul pont Schmittnél szinte 90%-os esély van az ügynöki múltra.
Bár biztos ismerik egymás dolgait pro és kontra - ebben így nem hiszek. esetleg egy kis ügynökaktázás előkerülhetett, de szerintem lassan azt is már személyre szabottan gyártják.
- Na Palikám akkor itt van ez a dosszié akkor most ebbe ide ezt belepakoljuk.
- Ott se voltam
- Tudjuk Palikám de ki a rossebb hiszi azt el neked.
Pintér Sanyi lehet a titkok tudója de ő meg hogy hogy nem úgy volt és úgy lesz mindig miniszter, hogy nincs is. ha fidesz van ő előkerül ha fidesz megy ő tűnik el legelőször.
@Prof. Dr. Lencsés István: Ajaj, bocs a sportkommunikációs diplomám utáni címeimet is kiírtam . Nem baj , anonimok sértésetek ugyis lepereg !
@Dr. Adofizeto:

Schmitt elvtárs nem kötelességből lett a pártállam miniszterhelyettese, hanem elvtelen kerriervágyból és mert kinyalta az összes eléje tartott segget.

Ezért vette be Orbán is a kommunista pártjába.
@Dr. Adofizeto: Az a bajod, hogy túl feszült vagy a nagy akarásban. Próbálj meg úgy harcolni, ahogy a víz találja meg az utat magának és meglátod, minden könnyebben fog menni. Pl. van a szomszédban egy jó kis sidózós-nácizós topik, ott lazíthatsz egyet, ha szükségét érzed.
Ha még valakit érdekel:

A hongarijevandaag.nl a twitterük szerint a nagy érdeklődés miatt nem működik, de már dolgoznak a megoldáson.

És közben azon viccelődnek, hogy a magyarok szerint Orbán szedette le az oldalt a netről.

https://twitter.com/#!/hongarijevandaa
@Salemi boszorkány: és ebből ki az ördög mosta ki, az akkor még egyetemista Schmittet? Mert ez írtad. Megcsúszott, nekiment egy taxinak 25-30-cal, egy hölgy betörte a fejét, de ezt most miért kell? nem azt írtam, hogy nem igaz, hanem azt, hogy ezzel mi a jó fene bajod van, hogy idecitáltad ezt a történetet, meg ezt a kimosdatást sem értem. Ha erre kap valaki 3 évet felfüggesztve, az minden, csak nem kimosdatás.
@Lencsés István: @Prof. Dr. Lencsés István: Már annyira biztos hogy meg lesz a sportkommunikációs diplomám, a doktorim és az egyetemi tanári címem - sajnos már nem a Schmitt Pál fog kinevezni - hogy megelőlegeztem magamnak ezt a nicket . Sértésetek lepereg anonimok !
A vén pártállami hülye elfűrészelte magát külföldön is, remélem hamarosan seggberúgják a NOBból MOBból mindenhonnan:

"Schmitt Pál lemondásával egy kiemelkedő és kétségtelenül kényelmes közszolgálati pályafutás ért dicstelen véget - írta kedden megjelent cikkében Adam LeBor, a The Times budapesti tudósítója, aki szerint a volt köztársasági elnök sokak szemében az olyan típusú simulékony közép-európai funkcionáriust testesíti meg, aki a hatalmon lévő rendszertől függetlenül kiválóan elboldogul. Schmitt Pál már 1983-ban, hét évvel a kommunizmus bukása előtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja volt, és csak a legmegbízhatóbb lojalistáknak engedték ilyen - gyakori utazásokkal és külföldiekkel való kapcsolattartással járó - tisztségek betöltését. Később, a rendszerváltás után átállt a másik oldalra, és csatlakozott a Fideszhez - írta a The Times tudósítója."
nol.hu/kulfold/schmitt_a__simulekony_funkcionarius_
@Susie Q: sőt személyesen ő, addig nyomkodta a gombokat, amíg nem sikerült:)
Csak teoretikusan: ha én pl. nagy nyilvánosság előtt kijelenteném, hogy S. P ügynök volt, a bizonyítási eljárásban betekintést kapnék az ügynökdossziékba?

:)))
@hagyma: De, éltem. Sőt, ismertem Wladár Sanyit, sőt, egy csapatban is játszottam vele. Róla azt kell tudni, hogy 78-ban érte el első sikerét (EB 3.), Moszkvában nyert olimpiát, 84-ben nem mehetett olimpiára, 85-ben abbahagyta az úszást.

SP nyilván nem szólhatott bele, de akkor is kiállhatott volna a sport és olimpia mellett a sunnyogás helyett. Akkor is, ha belebukik. Ahogy a rektor tette...
...talán Gyucsány lenne a megfelelő.

Beteg, de a panelban/ben néhányan kedvelik.

Próbáljuk meg mi szeretni őt. Pojácának jó lesz.
@Csiken Disztroly: Megértem, hogy szeretnéd, hogy elhúzzak innen, mert kétségkívül zavarom a primitív, 1 bites elméleted kifejtését.
A Fideszt szereti: igen-nem és a Gyurcsányt szereti: igen-nem problematika ábrázolásához 2 bit kellene, az már sok neked és akikhez szólni szeretnél.
@Kármentő: 2012. tavaszán gyurcsányozni, főleg Schmitt Pál kapcsán, elég gyenge dolog.
Szóval még mindig áll az oldal...

Aki még nem látta...

Itt még megnézhetitek az oldalt, majdnem teljes valójába, színes képként (A jelenleg elérhető legjobb archív) :-)

Kattints ide, ha érdekel:
1885823.jexetic.info/jxt29658/blog_001d/LP/lp01/infoc_001/online_blog/PkNLnGk3aj/ixapTmwHjL

Aztán majd meglátjuk, hogy mi sül ki ebből a dologból...
@hagyma: szerintem ez nem kérdés.
mindent pakoljon ki.elég régóta várunk rá.
@Sance: Jaja, ezt a ballibsi dumát már jól ismerjük "Feri csak kimondta az igazat" ..és utána büszkén nézte, hogy munkája nyomán 2 évig lángokban az ország: nos ezért szeretünk titeket, libsikék, ezért lett a 2/3 is, jobb ha tudod!
Verhetitek fejetek a falba: ti adtátok Orbánéknak ezt a hatalmat -akkor most szeressétek, ne sírjatok! :o))
@isssti: na, én akkor is hánytam. ahogy most. nekik, meg neked legalább volt alkalom, amikor jól éreztétek magatokat, nekem mindig rossz. ettől függetlenül ovis dolog a másikat citálni, mikor adott alkalommal az egyikről van szó. szándékosan nevek nélkül írtam ezt, mert oda-vissza érvényes: az egyik szar nem igazolja a másikat, legyen az ember, tett, vélemény, bármi. ez a homokozó beli gyerek-veszekedés színvonala, miszerint "de ő kezdte!" tessék minden ilyen magatartást tanúsítónak (úgy láttam, neked inged) felülemelkednie ezen, és a saját érdekeit védenie, nem ezekét, vagy azokét. mi vagyunk együtt, te, meg én (még ha véleménykülönbség is van köztünk), nem ő és te, vagy ő és én
@issrsti: fel tudsz sorolni 5 olyant dolgot amivel nem értesz egyet ami a 2/3os kormányzat csinál?
@Dr. Adofizeto: sajnos nem.de én kiváncsi lennék ,a teljes parlamentre...
valamint kiváncsi lennék az egyházi személyekre is.
@windex: Én akkor is hánytam és most is: csak az arányérzékem a sok hányástól még megmaradt..
Az elmúltévekbenkussolóknak pedig csak annyit: maradjanak csak konzekvensek- mert most szavuk nem lehet!
@shwarcz bácsi: ..aki nem, az elvakult:és ettől még akár szimpatizáns is lehetsz..
@issrsti: Sosem szerettem Fletót, de szerintem Pest azért állt lángokban, mert a Fidesz/Jobbik vonal rendesen pakolta a fát a tűzbe: Öszöd totálisan félre lett értve a sok ferdítés végett, az ország parasztabbik fele pedig ugrott erre, és törtek-zúztak. Mindkét oldal sáros abban bőven.
@hagyma: mennyi butaságot összehordtál.

1, smitpalibácsit egy ember emelte abba pozícióba, maga a mindenható. pedig még kövér is tiltakozott ellene, meg sokan mások, akik nem tartották a posztra alkalmasnak.
viktor igen, ez egyedül az ő sara, most már végre a politikát kevésbé követőknek is tisztán látszik, hogy a legnagyobb magyar, bizony nem tévedhetetlen és akkor matolcsy gyurikáról, meg a többi seggnyalóról ne beszéljünk.

2, a kisdoktorit csalással szerezte, régen, igen, de ennél talán fontosabb, hogy amióta kipattant ez a sztori, többször hazudott (!) és ez volt az utolsó szög a koporsójában.
pl. a bolgárral együtt dolgoztak, nem igaz, a többi viszont a saját munkája, nem igaz, nem hallgatták meg, ez sem igaz, nem tudta mi a gyakorlat, meg ez sem.

3, többen is említették már a 84-es olimpiát, kérdezd meg azokat a sportolókat, akik akkor dobogóra is esélyesek voltak mi a véleményük erről a kérdésről. valóban nem akadályozhatta volna meg, de tiltakozhatott volna a döntés ellen, mert ő elviekben a sportolókat képviselte, de a gyáva hallgatásából az derült ki, hogy a komcsi hatalmat.

4, kérdezd meg mit éltek át, azok a magyar sportolók, akik a görög olimpián a kalapácsvetők lebukása után, még versenyben voltak, pl a vízilabdázókat. ez a derék ember nem védte meg őket, de nem ám.
vagy ott van pars krisztián és a fehéroroszok esete. khm.

5, nob alelnök, pedig azért lehetett, mert samaranch embere volt. vajon tudod, hogy hány szavazatot kapott, amikor elindult a nob elnöki címért?
@Dr. Adofizeto: Teljesen elbonyolítod a problémát, ezért vagy ilyen kétségbeejtően belekavarodva a képzelt viszonyrendszereidbe.
@issrsti: Ha te is befognád a pampogódat, akkor kevesebb hülyeséget írnál le..

Aműgy ajánlott olvasmány Shitpali életrajza az MSZMP-MDF-MSZP-FIDESZ út állomásai...

Plagibácsi már akkor sunyi kis besúgó volt amikor Gyurcsány még csattogós lepkét tologatott az óvoda udvarán..
@Sance: Butának lenni alapvető alkotmányos jog - és mélyen irigylésre méltó!
@M_R: Drágaszívem, ezmeg hogyjönide?!
Másrészről, ki kérdezett téged, s mi alapon mondod meg, ki-mit fogjon be?!

Inkább '98 és 2008 közt figyeltél volna!

2. lásd előbbi kommentem..
Nos rajta Schmitt Pali! Ha tudsz valamit Orbánról és a csapatáról,akkor teritsd ki az asztalra!!most már nincs mit vesziteni,mindent elveszitettél,főleg a becsületedet! Mert mit tud az,aki nem tudja,hogy egy doktori cimet régen is és most is csak saját és önálló gondolatokkal lehet szerezni!!!Nem pedig össze ollózással!!!Azért a bolgár és német profnak kellett volna cimet adni! Nos,ha tudsz valamit,védekezz!!!Hulljon a férgese!!!!
@issrsti: Oké, eddig válaszolgattam, de ez már sok személyeskedés, plusz látom, hogy te szuperintelligens vagy, én így fel sem vehetem veled a versenyt. Higgy, amit akarsz, szia, és innen is gratulálok a csodálatos balliberális szavacska átvételéhez a narancs zsargonból, tudniillik ilyen kategória nincs és nem is volt. Mentségedre szóljon, hogy erről nem csak te és hiszékenységed tehet, a borzalmas és reményeim szerint megboldogult SZDSZ elég csúnyán kifordította a liberális gondolkodást, mint eszmét.
@Sokorai_Atala:
A állambiztonsági hivatal, akkor szervezték be.
Az egyetemeken zajlott a beszervezés.
Mit gondolsz egy sima csapatérmes hogyan juthat ki az olimpiára?
A világversenyeken és az eu bajnokságokon is csak csapatban nyert.
Az olimpiai válogatottnál is csak tartalék játékos volt.

A balesetnél oda volt írva, hogy súlyos sérülést okozott, mást ezért bevágtak volna annak idején a börtönbe.
@Sokorai_Atala:
Amúgy megmagyarázhatnád, hogy egy ilyen helysírású egyén hogyan jutott el a közgáz diplomáig.
orbán mindenre képes, és még polgárháborúba is hajlandó az országot vinni. Erre készüljetek!
@hagyma: Vasárnapi Bors "káderlapja Schmitt Pálról:"Köpönyegforgató, törleszkedő politikai bonviván volt egész életében, aki simulékony modorával, gátlástalanságával többet épített karrierjén, mint munkájával, aki minden rendszerben fölül volt." Mindenesetre S.P. habitusának analizise a fentiekben bravúros. Hogy nekem ez a találó "bonviván" nem jutott eszembe!?
@barkacs: Speciel én tudom, hogy Madridban volt az elnökségi választás, és Schmitt Pál 3 szavazatot kapott. Ismerték a kvalitásait és habitusát, hiszen elnökségi tagként pályázta meg az elnöki tisztet.Ennyire értékelték!
@hagyma: Leszel te még idősebb is! Láttam én már két 80 felüli között bimbózó szerelmet. Szép volt. Ne hidd, hogy csak a virágcsokorig..
@Dr. Adofizeto: Nem veszed észre, hogy lemaradtál egy brossúrával? Egyre több idősebb embernek - hatvanasok - lesznek 30-40eseltől, sőt fiatalabbaktól gyermekei, s ha mázlijuk van, legalább annyi időt eléldegélnek együtt, mint az a ff.az előző kapcsolatában. Hát a nő még mindig nem lesz, ha huszon, öreg, többi meg nevelgeti a csemetét.
@Salemi boszorkány: Rettentően izgat ez a hiány, azóta nem is alszom.
@Mariann19: így van, én mondjuk kettőre emlékeztem, de ezen nem veszünk össze.
"Kemény menet volt" - állítja az Elnök volt barátnője a hírszobából (Schmittnek volt csaja az MTV-nél? írjátok meg, a szerk.),

Volt Astoria dolgozótól tudom, hogy a hotelban volt neki. Több is.

Nem tudom mennyi igaz belőle, de Kőbán Ritával is emlegették.
@isssti:

Megyó komcsi ügynöki múltjával simán volt arca maradni.

- Csak ezt az egy faszságodat emelem ki. A III/2 a kémelhárítás volt. Nem keverendő a III/3-al, a belső elhárítással.
@hagyma:

ketsegtelen teny, hogy "simult" a mindenkori politikahoz
naes?

A jelenlegi kurzus, ahova most simul, fennhangon komcsizik, miközben sp simult az előző kurzushoz is, amely tagjai most ellenségnek vannak kikiáltva.
Na ezért nem na és.
@hagyma:

tessek alatamasztani,, hogy ugynok volt

Astoria szálló igazgatójaként nem lehetett nem ügynök.

Megbízható helyről tudom, hogy az Astoria szálló szobáinak minimum egy része be volt kamerázva, volt egy monitorszoba is, ahol a kamerák képeit nézték. Erről sp-nek mint igazgatónak minimum tudomása volt.

A sportolói érdemeit nem vitatom. Sőt elismerem. Még akkor is, ha úgy nyert csapatban érmet, hogy csak csapattag volt, mert a csapatba bekerülni is érdem.

A NOB karrierjét nem minősítem, mindenesetre a NOB és a korrupció elég sűrűn szerepel egy hírben.
@shwarcz bácsi: ennyire gyenge a képzelőerőd? ez borzasztó!
@Doomhammer: "Egyik baratom baratnoje volt. Nem nagy szam, a srac hamar dobta is."

Hogy ontopic legyek, Skicc Paját le se xarom. Viszont a fenti beszólásról eszembe jut, hogy kb. 10 éve egy jó haverom B. Antóniával, a modellel járt. Persze mindenkinek leesett az álla a nőtől, így amikor a barátunk látta a sárga irígység nyilvánvaló jeleit rajtunk, akkor vigasztalásul odasúgta: "Azért nem olyan nagy szám, például fogaz, mint egy állat..." :-))
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Kémelhárító?! Hát ez azért mindjárt sokkal jobb: jó védelmi stratégiát találtál megyónak.
Másrészt: "faszságot" csak egy igazi műveletlen proletár citál társalgópartnerére - ez mond valamit?
Két dolog jött le a smitt ügyből:

1 - Nem vagyunk képesek leszámolni a főiskolákon az olimpikonok számára fenntartott külön kerettel.

2 - Jobboldalt nem tudnak elegánsan távozni.
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Így mindjárt más a leányzó fekvése. Nem is tudom, hogy lehet az, hogy nem kapott magas állami kitüntetést kémelhárító tevékenységéért, igazán megérdemelné szerintem.

Azt lehet tudni egyébként, hogy Schmidt megfigyelési feladata mi volt az Astoria szállóban? Csak azért kérdezem, mert lehet, hogy ő is az imperialista kémek ellen harcolt, mint Megyó és akkor együtt lehetne őket kitüntetni. Ki kellene ezt is oknyomozni.
Az oldal megint működik, a neve helyesen Hongarije Vandaag (=Magyarország Ma).
@M_R: "csattogós lepkét"...ez nagyon jó!
Egyébként a fidesz-ből talán a Martonyi-ra néznék fel...de még ő is az volt!
@Lucky Larry Silverstein: "Az nem jutott eszedbe, hogy eddig azért nem keveredett botrányba egy KE sem, mert egyszerüen ez nem az a tisztség, ahol beleszólása lenne fontosabb ügyekbe? Ergo bárki hamarabb zsarolhatná OV-t, mint pont ő."

Eddig nem volt ennyire direkt módon pártpolitikus KE. 2003 és 2007 között a fityisz alelnöke volt (bár 98-ban még a maszop főpolgármestere szeretett volna lenni). Lehet rálátása a belső ügyekre. A többieknek meg nem volt. Ez szerintem elég trivi...
@barkacs: Jó voltam Pajához, egy szavazattal túl értékeltem. Kösz!
@barkacs: 5/a samaranch később nem bukott, mert korrupt volt? és akkor megáll madarat tolláról, ugye? azért szóljatok, ha nem jól emlékszem
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

a magyar, ha stallummal bír, nem tud elegánsan távozni. sok még nem elegánsan sem. tisztelet a kivételnek.

jaj, ismerek olyat?
Nem tudtam végigolvasni a posztot, annyira zavaros. Mi van?
@Szevasztok: " Kedves " anonim . Én direkt írok úgy ahogy illetve néha hibázom ,de én legalább be is vallom . Azt csinálok amit akarok , mert én rendelkezem alap dolgokkal amivel például maga nem . Ennyit erről ! :) ;)
@Lencsés István: @Szevasztok: És nekem tényem van ! Fáj az igaz ? Diplomám lesz sportkommunikációból és akkor már focilabda mintájú zsömléket süthetek ! sértésed lepereg anonim ! :);)
Hogy Schmitt zsarolta volna Orbánt? elképesztő baromság! Ez az ember nem rendelkezik annyi intelligenciával, hogy még ha megfelelő tények és dokumentumok is lennének véletlenül a birtokában, akkor egy ilyen zsarolási ügyet képes lenne helyesen és számára célravezető módon végigvinni - méghozzá egyedül. Az ő megroggyant helyzetében ugyanis már senkire sem számithatott. Másrészt meg lehetett ő akár fidesz alelnök, meg országgyűlési elnök is, nagyon kisfiú volt ahhoz, hogy Orbánék legbelsőbb ügyeibe belelásson. Láthatott ezt-azt, csip-csup ügyeket, de az igazi nagy bizniszekről ő sem tud semmit. Ha meg belekezd a szokásos hadoválásba, hát egyszerűen felmossák vele a Kossuth teret.

Amit persze amúgy ki is érdemelne szerintem.