A diósgyőri szurkolók egy része, mintegy 420 kilométer utazás után a Szombathely-Diósgyőr meccsen üzent Dániel Péternek, tudtuk meg a Képviselőfunky-ról:
 „Dániel: Hív a Duna, vár a MÁV!”

Nem szaporítva a szót leszögezhetjük, hogy két tanulsága van az esetnek. Az egyik a régi mantra, hogy a dániel-szerű gyurcsányista, szoborleöntő vagy miféle rettegőknek, és a szélsőjobb prominens képviselőinek úgy van szüksége egymásra, mint ama borsónak a héjára. Egymás nélkül legitimációjukat, fontosságukat vesztenék. Nekik az ilyetén diskurzus létszükséglet.  

A másik elemzésre méltó szempont pedig, hogy milyen törésvonalak vannak a szélsőjobbon belül. Egyfelől ugye holokauszt nem volt (ld. holokamu). Tudjuk ez egy olyan projekt, mely arra való, hogy az emberiséget sarcolják a zsidók. Megkaparintsák a gyerekeink jussát, sőt a gyerekeink gyerekeinek a jussát, arról nem is beszélve, hogy a gyerekeink gyerekeinek a gyerekeinek a jussát is nagyon szeretnék habzsolni, mert ők már csak ilyenek.

Másfelől marhavagonnal küldenék a holokamu bizniszből boldogan élő zsidó honfitársainkat mindenféle táborokba a széljobber szurkolók. Hogy retorikailag is ráerősítsenek, az „indul a vonat, Auschwitzba indul a vonat” rigmust skandálták a molinó mellé, mintegy tejszínhabként.

Akkor most ez hogyan van? Volt holokauszt, meg Auschwitz, vagy nem volt? A két ellentétes vélemény egyidejű képviselete legalább annyira fura, mintha valaki egyszerre hinne a Szent Korona tanban, és abban, hogy a Pilisben található a Föld szívcsakrája.

„A szélsőjobba már mindenkit fölvesznek?” – dohog magában az égi Magyar Fórum szerkesztőségében Csurka István…