Közterületesek a 99-esen!

2012.05.25. 07:35 beeni

250px-99-es_busz_(Budapest)_1.JPG

A "nyócker" kis utcáin végigkanyargó 99-es busz - nagyon csúnya nevén: a szemétszállító, esetleg fegyencjárat - önmagában egy urban legend. Az igazán durva, félelmetes, veszélyes buszjárat szimbóluma, melyen farkastörvények uralkodnak. Eddig az volt az alap, hogy ellenőr oda fel nem meri tenni a lábát. Tegnap reggel viszont láttam, ahogy a megállóban három közterületes és két ellenőr várja a 99-est, amely megérkezik, de nem szállnak rá föl, mert ugyanennyi ellenőr és közterületes már van rajta. A szembejövő buszon is ugyanennyit láttam. Megihletett a jelenet a reggeli rohanásban, a következő néhány gondolat jutott eszembe:

 

 

  • Mekkora költség egy csúcsforgalomban 6 percenként 76 férőhelyes buszt üzemeltető vonalon ennyi ellenőr és közterületes alkalmazása? A ritka követés miatt sok várakozással töltött holt idő, és egy 7-es buszhoz képest elenyésző utasforgalmú viszonylaton a büntetés, jegyvételre való ösztönzés megtérül-e?
  • Ennyire bekeményített a BKV? Harcol a presztízséért? Volt ilyen elhatározás, hogy "visszaszerezzék" a félelmetes buszvonalakat?
  • Kiszámíthatatlanságra törekednek? Régen lehetett tudni, hogy a metrók, a 7-es busz, az 1-es, 2-es, és 6-os villamos ellenőrizve van, a többi nem. Ma már sehol nincs biztonságban a "tisztességes bliccelő"?
  • Megnyugtató dolog-e a veszélyes buszjáratokon a rendre ügyelő emberek gyakori megjelenése? Esetleg a "kallerek" megítélése is nő-e, mert az ember végre nem átverni akarja majd, hanem segítséget kér tőle? Vagy inkább kellemetlen, hogy egyenruhát viselő emberek néznek ránk csúnyán, és állnak bele az intim szféránkba a buszon, ahol esetleg hangosan beszélgetnénk a barátainkkal, vagy telefonálnánk, esetleg csak bambulnánk magunk elé?
  • Ez is a konzervatív, rendpárti politizálásnak a következménye-e, mely büntetéssel akarja megoldani a társadalmi problémákat? Magyarországon az emberek szegények, elégedetlenek a szolgáltatással, vagy csak szimplán alulszocializáltak: megszokták a szocializmusban, hogy a szolgáltatások "ingyé vannak", és különben is adót fizetni sem menő. Megfélemlítéssel le lehet-e szoktatni bárkit is a potyázásról? Én inkább a szemléletformálástól, közös érdekünk hangoztatásától, és a szolgáltatás színvonalának emelésétől várnám a megoldást.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr434544769

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.05.25. 12:45:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Én is azt vettem észre, hogy az utóbbi időben több korábban nem ellenőrzött járaton is megjelentek a kallerek.

Szerintem jó dolog, hogy a 99-esen is megjelentek a közterületisek, mert ha nem akarjuk, hogy az a környék teljesen elgettósodjon, akkor muszáj lépni. Persze az már más kérdés, hogy ez önmagában nem oldja meg a problémát.

"Én inkább a szemléletformálástól, közös érdekünk hangoztatásától, és a szolgáltatás színvonalának emelésétől várnám a megoldást." Igaz, de szerintem a szemléletformálásnak része a következetes, és igazságos ellenőrzés is (pl: a metró bejáratánál történő ellenőrzéssel teljesen egyetértek.)
Nekem nincs bajom azzal, ha ellenőrök vannak a buszokon. Amúgyis, nem hiszem, hogy a bliccelők között sokan vannak, akik az "ingyen rendszerben" szocializálódtak, sőt, valószínűbbnek tartom, hogy jelentős részük már a rendszerváltás után született. De amúgyis, ez nem kifogás, hogy "Régen lehetett lopni, most miért nem?". Legalább egy tizes jegy legyen annak is a zsebében, aki 'bliccel'.
"Magyarországon az emberek szegények, elégedetlenek a szolgáltatással, vagy csak szimplán alulszocializáltak"
BKV-zni opcionális, ha nem vesz jegyet nem száll föl.

Jó hogy a fegyencen végre megjelennek a civilizáció hírnökei (közteres, ellenőr), és igen, azért kell hogy ennyien legyenek mert erőt kell demonstrálniuk, majd legközelebb amikor a Kigyúrt Lyózsi meg a Lakatos banda szét akarja verni a buszt kétszer meggondolják.
Mellesleg a szösszenet írója is egy notórius bliccelő ezek szerint.
"Kiszámíthatatlanságra törekednek? Régen lehetett tudni, hogy a metrók, a 7-es busz, az 1-es, 2-es, és 6-os villamos ellenőrizve van, a többi nem. Ma már sehol nincs biztonságban a "tisztességes bliccelő"?"
Olyan nincs, hogy tisztességes bliccelő. Te sem vagy az. Ha a buszon ezt közölnéd az utastársaiddal a jobb érzésűektől kapnál egyet-kettőt a szádra.

Szolgáltatás színvonalának növelése csak bevételnöveléssel érhető el. A színvonalnövekedés pedig jelentheti azt is hogy kirakják a buszból a hozzád hasonló potyázókat. Lám, már nincs akkora tömeg a járművön, kényelmesebb az utazás.
Borzasztoan demagog poszt. Nehogy mar az legyen a baj, hogy az utazokozonseg fizetesi hajlandosaga miatt kuldott ellenorok elfoglaljak a helyet.

Mondom ezt ugy, hogy utalom, hogy azon a vonalon, ahol en jarok, olyan hosszu az ut, hogy sosem tudja tartani a menetidot, es neha 2-3 busz is feltorlodik, mikozben 20-30 perces kesesek is generalodna ezaltal.

Masreszt, sokan azt mondjak, hogyha a BKV vezetoseg lop, akkor en sem veszek berletet. Mas erkolcstelensege senkit sem batorithat arra, hogy maga is az legyen.
Én a BKV helyében a 99-est bekameráznám , és ÁLLANDÓ ellenőrt tennék rá , vagy kettőt !
Fujj BKV jegyellenőrzést csinálnak, ahelyett, hogy az egész járatot megszüntetnék.
Felszállás, bérletmutatás, jegyérvényesítés az első ajtónál, lehet befáradni a kocsi belsejébe. Akinek nem telik rá, megy gyalog. Aki szerint túl sok időbe telik, megy gyalog.
Ez mindenhol működik, nem kell feltalálnunk a spanyolviaszt.
Blogoló azt írja, hogy a 99-es 6 percenként jár és az RITKA. Fizetni meg nem akar...

Ha a 99-est csak valóban fizető utasok vehetnék igénybe, akkor nem 6 percenként járna, hanem félóránként...
...és még csodálkozunk mért tart itt ez az ország és a BKV.. Semmi nincs ingyen, csak ezt a 99-es utazóközönsége nem így gondolja, azaz nem csak a 99-esé... :(:(

..szomorú...
Ha lenne mindenkinek jegye-bérlete hamarabb végeznének.
ha rajtam múlna, nem lenne se bkv, se máv. aztán mindenki megtanulná, milyen az, amikor a versenyszférából jön valaki utasokat szállítani...
Érdekes poszt...

Mi akar lenni a tanulsága? Szemét BKV az utazás árát elsikkasztókat meri ellenőrizni, ahelyett, hogy 6 perc helyett 3 percenként jönnének a buszok?

Mikor tanulja meg már a magyar, hogy egy szolgáltatásért nem fizetni ugyanolyan lopás, mint ha valaki terméket lop?

Írhatna egy posztot arról is, hogy miért van bekamerázva a Tesco, így a szegény sokkal nehezebben tud lopni. A kamera sem oldja meg a szegénységet, szereljék hát le őket.
nyugtassatok meg, hogy ezt a posztot csak annyira kell komolyan venni, mint mondjuk egy modorosblogot... :/
"Megfélemlítéssel le lehet-e szoktatni bárkit is a potyázásról?"

Le.

"Én inkább a szemléletformálástól, közös érdekünk hangoztatásától, és a szolgáltatás színvonalának emelésétől várnám a megoldást."

Az első kettő: énekeljük el a Kumbayat.

Utolsóval egyetértek, de a lógósok akkor se fizetnének, ha patikatiszta csúcsbusz járna selyemfotelekkel és felszopócsajokkal.
Nagyon jó, hogy ott vannak a közterületesek. Így legalább jut ülőhely a fizető utasoknak is, vagy ha állnak is, nem kell nyomorogniuk.

Tény, hogy a BKV emiatt rasszista lett, de hát ez van.
Azt mondja meg nekem valaki, hogy egyáltalán miért engedik fel a buszra, akinek nincs jegye.
@Kiszámoló:
"Írhatna egy posztot arról is, hogy miért van bekamerázva a Tesco, így a szegény sokkal nehezebben tud lopni. A kamera sem oldja meg a szegénységet, szereljék hát le őket. "

:-)

Pontosan :-)

Sőt, a szemét kamera nem veszi figyelembe a szociális helyzetét a tolvajnak!

Hiszen ha munkanélküli a tolvaj, akkor a kamera félre kellene nézzen, hiszen mi a havi pármilla veszteség egy TESCO-nak?
Az nem fegyencjárat meg szemétszállító, hanem _PROLIBUSZ_!!!
A 99esen utazni mindig egy élettapasztalat.Télen,és ha szakad az eső,(azaz bringa kilőve)néha kénytelen vagyok rá felszállni,hogy az Óvodába eljussunk. Gyönyörű...mesélni tudnék.:D
"Megfélemlítéssel le lehet-e szoktatni bárkit is a potyázásról? Én inkább a szemléletformálástól, közös érdekünk hangoztatásától, és a szolgáltatás színvonalának emelésétől várnám a megoldást."
Hahaha. Vicces vagy.
Megfélemlítés nem megy, de nincs az a minőség amit ne akarna ingyen a magyar, emelheted a csillagos égig, a józan belátást a közösségről meg ne is említsük.
Hehe : )

Megszüntetni a közszolgáltatást. Kész.

Hadd lássa mivel jár, aztán ha megbaszódik mert nem működnek a dolgok és többet veszt mint amit megtakarított okosba, akkor majd megbecsüli azt amire össze kell dobnia. És akkor majd arra is odafigyel, pl. hogy pazarlás és nem hatékony organikus beléptetőkapukat alkalmazni a metróban, és hasonlóak, azt a semmi pénzét ami van érdeke lesz, hogy jól legyen elköltve, nem BKV szinvonalba fecolás vagy a lopás lesz a két alternatíva.

Az is kell, hogy kihalnak a 'közös tulajdon szóval ellophatom'-on szocializálódottak és az utódaik, akiknek továbbadták a kulturát.
Jeggyel békávézni még nekem sem költséghatékony, nemhogy a 99-es vonalán lakó aligpénzű népségnek, valaha én is arrafelé laktam, akkoriban szipuzni is divat volt a busz hátuljában, zacsival és ragasztóval. Bérlettel is akkor költséghatékony, ha sokat közlekedsz. Fogalmam sincs, mely szintnél és mennyi ellenőrnél állna be a jó arány a fizetők-nemfizetők közt, bár állítólag már így is meghaladja a jegy-bérletbevételarány a többi hozzájáruláshoz képest sok európai nagyvárosét - igaz, lehet azoknak kisebb, ritkábban járó tömegközlekedési szolgáltatásuk van.

Amerre most lakom, ott is van "fegyencjárat" - a 95-ös, a Hős utcánál még soha nem láttam kallert. A kellő sebességet is biztosító NFC technológián túl nincs ötletem, hogy kéne megoldani a szitut.

Öt éve most vettem először bérletet - nem mert lógós vagyok, hanem mert kocsival jártam aglós melóhelyre és nem érte meg. Nah ha néhanéna be kellett mennem a belvárosba, hát 400 ft-os parkolással is jobban jártam időnként, mint a 2-3 átszállással meg a 320-as jeggyel. Iskolás gyerekkel súlyosbítva (neki sincs bérlete, nem használná ki) meg igazi szopóág - ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy lógjunk a buszon, mert akkor egy idő után nem lesz min lógni.
@Overseer:
"a jobb érzésűektől kapnál egyet-kettőt a szádra"

a "jobb érzésűek" nem szoktak pofozkodni - csak szólok.
ezért a szolgáltatásért a jelenlegi jegyárak fele lenne reális. addig nincs miről beszélni.
a 99-re két hulk hogan is kevés lenne, ismerve az utazóközönség együttműködési szokásait, most már csak a 9-re kellene több mert ott a román árusok soha nem vesznek jegyet, a norvég cserediákokat már nem is említem.. tudom ez rasszista-náci hozzáállás, de talán nem lenne 320 a jegy...
"Vagy inkább kellemetlen, hogy egyenruhát viselő emberek néznek ránk csúnyán, és állnak bele az intim szféránkba a buszon, ahol esetleg hangosan beszélgetnénk a barátainkkal, vagy telefonálnánk, esetleg csak bambulnánk magunk elé?"

Az a kellemetlen, ha egyenruha nélküli lumpenek állnak bele az imtim szférádba, óbégatnak, randalíroznak, rabolnak ki, tépik ki a telefont a kezedből.

" Megfélemlítéssel le lehet-e szoktatni bárkit is a potyázásról? Én inkább a szemléletformálástól, közös érdekünk hangoztatásától, és a szolgáltatás színvonalának emelésétől várnám a megoldást."
Mekkora szánalmas szélsőbal szöveg!
Már az is megfélemlítés, ha kérni merik a jegyet?
Buzitüntetésen is felesleges a rendőrsorfal, az megfélemlíti a kődobálókat, hasznosabb lenne a szemléletformálás.

"Mekkora költség egy csúcsforgalomban 6 percenként 76 férőhelyes buszt üzemeltető vonalon ennyi ellenőr és közterületes alkalmazása?"
Mekkora költség Dániel elvtársat 100 rohamrendőrrel védeni?

Talán el kéne gondolkodni azon, hogy miért is érnek 30%-kal kevesebbet a külső-józsefvárosi lakások és megköszönni mindenkinek, aki a rendfenntartással növeli a közbiztonságot, ezzel az ott lakók vagyonát.
A BKV járatain a mai napig ki van függesztve az "Utazási feltételek" című kiadvány.
Annak van egy olyan pontja, mely szerint ha az utas nem hajlandó átadni a jegyét vagy bérletét az ellenőrnek, akkor kizárható az utazásból.

Én ha évente 3x BKV-ra kényszerülök, minden esetben ezzel szoktam fogadni az ellenőrt: "Szép jó napot kívánok Hölgyem/Uram! Lenne kedves kitiltani az utazásból?" Vagy buta fejet vág és tovább megy, vagy megkér, hogy szálljak le! Megkérhet nyugodtan, mert pár megálló és tuti le fogok szállni :-)
Legszebb magyar szó az INGYEN.
@Lacusru:
Balf.x...

"A BKV Zrt. a személyszállítást megtagadhatja, illetve az utast a személyszállításból kizárhatja, ha az utas:
...
A BKV Zrt.-t abban az esetben is megilleti a már megtett útra járó menetdíj és pótdíj, ha az utast az utazásból kizárta."

Tehát kizárhat, de attól még a büntetést ki kell fizessed!
Posztíró keveri a szezont a fazonnal.
Megfélemlíteni ugyanis az agresszív cigányhorda szokta az utasokat, nem a kallerek.

Más kérdés, hogy néhány puhos közterületfelügyelő mennyit ér ellenük...
Szerintem a kaller és a közteres jelenléte max. azt zavarja, akinek van miért aggódnia. 10 perce a 2-es villamoson voltak, de még csak a pulzusszámomat sem emelték meg. "Jegyeket, bérleteket." "Tessék." "Köszönöm, rendben." Hát nem egy horror-regény, viszonylag gyenge idegzet kell ahhoz, hogy ez bárkit felzaklasson... Aztán szociális alapon meg ne sajnáljuk már szegény bliccelőket, pláne egy 99-esen. Hogy a mért nem megy el dolgozni-eszmefuttatáson kívül felvetődik, minek akar BKV-t igénybe venni, ha nem tudja kifizetni (és mellesleg tahó módon is viselkednek, másokat zavarva, aztán most ne jöjjön itten senki valami idióta szociokulturális humanista maszlaggal). Már bocs, de én is tökre szeretnék minden hétvégén wellnessbe járni, mert kényelmesebb masszázsoltatni magam, meg áztatni a valagam, mint otthon kádat pucolni, de hát nem futja, ez van. Nem beszélve arról, hogy takarítónőt is tökre szeretnék, de hát arra se futja, uh. marad az sk. kádpucolás. Ezek szolgáltatások, amiket meg kell fizetni. Aki nem tudja/nem akarja, az így járt. Aki igazoltan rászorul, vagy nyugger, az kedvezményt kap, a többi meg fogja be a száját és fizessen, ne rinyáljon. Különben én is kiverem a balhét, hogy ménem járhatok hétvégente wellnessbe, vizsgálja ki az ügyet a Helsinki, meg az ombudsman, mert ez így tarthatatlan :)
Nem mintha rajonganék az bkv ellenőrökért, de a cikk hangneme ellenszenves. Igenis fizessen mindenki aki utazik busszal, metróval... . Miért csak én fizessek, aki már ezerféle adót fizet, és mindig vesz bérletet? Ráadásul én fizetek az utazásért, közben el kell tűrnöm a koszos büdös mobilt bömböltető többnyire nem fizető embertársaimat, akik az ellenőrt is többnyire csak kiröhögik, esetleg leszállnak állati káromkodás közepette, ha nagyon kényszerítik őket. Nem baj, ha végre elindul lassan (túl lassan) valami, és próbálnak egy kis rendet csepegtetni az életünkbe. Bizony vannak országok, ahol egyértelmű, hogy fizetni kell az utazásért, és bizony viselkedni is tudni kell a járműveken, mert különben leszállítanak.
Helyes, felszállás elso ajtón , buszokat lecserélni , akinek nincs jegye legyen kerékpárját vagy laba
Tisztességesen kinéző és viselkedő, korrekt, de szigorú ellenőrzést minden járatra, minél kiszámíthatatlanabb mintában, annál jobb! És nem kihagyni a fegyencjáratokat!

Az viszont elképesztő, ahogy te minden jó dolgot képes vagy kiforgatni, ráadásul halálosan idióta irányelvek mentén.

Mégis milyen problémát nem old ez meg? A nemfizető söpredékét megoldja. :) Leszokniuk nem kell, maximum minden alkalommal megbasszák őket.

Nem érdekel, mennyibe kerül, ennél nagyságrendekkel nagyobb pénzt lopnak ki a BKV-ból IS. Ez legalább jó célra megy.

Egyébként sem kell, hogy "megtérüljön". Az utcaseprők fizetése sem térül meg, meg a szociális segélyezés sem. Ott kell beszedni a pénzt, ahol van, hogy mindenhol normális szolgáltatást lehessen nyújtani. A Zembereknek meg munkát.

Az ellenőrök megítélése nem tud "nőni" (te meg magyarul).

Különben nem szabad a buszon telefonálni (utastársaid nyugalmát zavarni), te szerencsétlen. Hadd ne sírjak már, hogy az ellenőrök zavarnak ebben meg a hangos beszélgetésben...
@kisdubos:
Vagy lehet, hogy a jobb érzésűek kapnának pofont, és nem 1-2-t. Ismerve a 99-es utazóközönségét.

Egyébként ki kéne számolni, mennyi idő alatt térülne meg, ha az ellenőrök és a közterületesek (akik egyébként szerintem nem is lehetnének ott a buszokon jogszerűen, mert nem terjed ki erre a munkakörük) helyett felszerelnének valami tisztességes jegyellenőrző rendszert (lehetőleg olyat, ami azért csak 1-szer vonja le az utazás árát).

Szerintem mindenképpen 1 éven belül.

Ez az 5 ork egy járaton módszer semmiképpen nem jó.
(Az éjszakai buszokon meg nem is kifizetődő, ahol 7 ilyen van járatonként, számoljunk mondjuk 10 ezer forinttal fejenként (mert ugye nem csak a bérüket kell kifizetni, hanem a járulékokat is utánuk, ami több, mint a bér), ehhez 70 ezer Ft-ot kéne beszedniük buszonként, ami kb. 220 jegyet jelent - nos, ennyit tutira nem adnak el, talán ha 50-et; azaz tuti ráfizetés).
És bizony akkor is zavaróak, ha van jegyem vagy bérletem.

Az pedig szintén megérne egy gondolatot, hogy miért mi vagyunk az egyetlen ország Európában, ahol egy jegy csak egy járatra érvényes, azaz miért vagyunk ennyire kurva drágák. A minimum az lenne, hogy 1 óráig legyen érvényes a jegy korlátlan utazásra, mint a tisztességesebb országokban. Érdekes, hogy Vitézy Buzi Dávidka 1,5 év alatt sem tudta megoldani, pedig ehhez elég lenne egyetlen rendeletet kiadni, hogy mától ez van, pont.
Ahol 6 percenként járnak a buszok ott troli nal kellene járnia , BKV nincs gazdasági szamolast végző kollegatok, csak a fizetést tudjatok kiszámolni ? Üzemeltetést nem ?
@Vakmacska: "Jeggyel békávézni még nekem sem költséghatékony"

Persze, fizetni semmiért nem költséghatékony. Erre az a helyes megoldás, hogy ami nem költséghatékony, azt nem veszed igénybe.
egy BKV berlet az 10e, egy bunti az 6e
ergo ha 2szer egy honapban beleszalad a delikvens egy buntibe akkor mar legkozelebb meg fogja venni a berletet
es ehhez csak havi 2szeri kampanyszeru buszfoglalasra van szukseg, ami nem sok, raadasul nem tudom biztosan hany szazalek jar szabalysertessel ami automatikusan 20e + a BKV buntije mar nem 6e hanem 16e
@Lacusru:
Tényleg ki van függesztve, de te láthatóan nem olvastad még.

Ez a kitétel ugyanis évek óta nincs benne.

@nyakleves:
Mondjuk egy állami pénzből fenntartott, azzal pazarlóan gazdálkodó, monopolhelyzetben lévő, az árakat hasraütéssel, pofátlanul magas szinten megállapító, teljesen agyatlan jegyrendeszert használó cég esetében azért ez nem teljesen egyértelmű.

Szerinted amikor olcsó volt a BKV - a fizetésekhez képest -, vajon miért nem blicceltek az emberek?

Az viszont tény, hogy akit egyszer rászoktattak - a magas jegyárakkal - a bliccelésre, azt nehezebb visszaszoktatni a jegyvásárlásra, mintha le sem szoktatták volna.

A bliccelők 99%-a ugyanis nem hobbiból, hanem kényszerből bliccel, ugyanis ha 2 átszállással jut el valahová, az oda-vissza 2000 Ft.
(Persze, lehetne venni napijegyet, az csak 1550, de megmutatnád, hogy pl. a 99-es vonalán hol lehet ilyet venni a két végállomáson meg a Határ úti metróállomáson kívül? Szóval amíg a feltételek nincsenek megteremtve, addig enyhén pofátlanság ennyire szigorúan igazoltatni - a MÁV pl. megteszi azt, hogy ha olyan helyen szállsz fel, ahol nem árusítanak jegyet, akkor vehetsz a kalajnál, és nem büntetnek meg. Ez mondjuk eggyel máris tisztességesebb megoldás.)
@dr. Közbiztonság Szilárd:

- A közterületfenntartókat a BKV felkérte, a Bp-i önkormányzat engedélyezte, úgyhogy nyugodtan "részt vehetnek az ellenúrzésben" - ki is volt plakátolva majd' fél évig minden járaton. Azért kellenek hogy legyen valaki akinek már _kötelező_ odaadni a személyit.

- Az éjszakai buszokra a biztonságiak azért kellenek, hogy ne verjék szét. Egy busz oldalablakának cseréje alsó hangon is ötvenezres tétel, de inkább több (Volvok, Combinok ablakai modernebbek, sokkal többe is kerülnek).
@dr. Közbiztonság Szilárd: "A minimum az lenne, hogy 1 óráig legyen érvényes a jegy korlátlan utazásra, mint a tisztességesebb országokban. Érdekes, hogy Vitézy Buzi Dávidka 1,5 év alatt sem tudta megoldani, pedig ehhez elég lenne egyetlen rendeletet kiadni, hogy mától ez van, pont."

Azt is elárulod, honnan tudnák a második járaton, hogy az elsőn lévő hagyományos lyukasztó milyen lyukat üt? Mert akkor megoldottál egy többtízmilliárdos problémát (ti. a jegyérvényesítés modernizálását) egy rendelettel.

Meg azt is biztos tudod forrással igazolni, hogy Európa összes többi országában korlátlan utazásra érvényes egy jegy... bár amennyire megalapozott a többi mondanivalód, kétlem.

Neked is külön: NEM IS KELL, hogy kifizetődő legyen. Nem az a lényeg. Gondolom, az éjszakai sofőrök bére sem térül meg pusztán az esti jegybevételekből aztán mégis milyen jó, hogy van szolgáltatás...
@dr. Közbiztonság Szilárd:
Kényszerből bliccel, ezért nem kéne ennyire sarkítani, előre megveszed a napjegyet aztán csóklom... Nincsenek meg a feltételek? Hát ne használd baszki! Mennjél gyalog, vagy bringával! Ilyen egyszerű!
@Bartush:
És vajon mit szóljon az a pár millió vidéki, aki az életben nem utazik BKV-val, de az ő adójából is adnak a cégnek, adózónként több ezer forintot évente?

@somewhat damaged:
Sokkal egyszerűbb lenne egy NFC-kártyás (vagy RFID-s) leolvasós jegyrendszer bevezetése. És 5 éves távlatban olcsóbb is (afölött meg még inkább). És lehetne minden ajtón felszállni.

Ja, és legelső lépésként tisztességes jegyárképzés.
Mert most mi vagyunk egész Európában messze a legdrágábbak. A legtöbb helyet alapul véve abszolút értékben is (X euró/fabatka kontra 320 Ft), a jegy értékét tekintve (mennyit utazhatsz egy jeggyel) pedig minden országhoz képest.
@LittleWildGuy: "Azért kellenek hogy legyen valaki akinek már _kötelező_ odaadni a személyit."

ez azert nem teljesen igy van...
a pontos tenyallas ugy tortenik, hogy a kozteres felkerheti a delikvenst a szemelyi atadasara
ha nem adja at, akkor szabalysertes lesz belole, es akkor a kzoteres a rendor erkezeseig visszatarthatja a delikvenst, o meg hat azt csinal amit akar vele, a szemelyi azonossagat kell hogy azonositsa, de aki mar a rendorig eljut ott mar az a BKV bunti is 16e lesz es a zsaruk is legalabb 20e...
tehat nem olyan rossz biznic ez... ha lehetne freelancerkent csinalni en elmennek barhova max egy kis paprikaspret benyelnek :)
@dr. Közbiztonság Szilárd: "Ez a kitétel ugyanis évek óta nincs benne." a buszon kitett sajtcetlin nem tudom mi van, de itt: www.bkv.hu/hu/utazasi_feltetelek/utazasi_feltetelek
benne van.

"Szerinted amikor olcsó volt a BKV - a fizetésekhez képest -, vajon miért nem blicceltek az emberek?"

Mindig blicceltek, max az arány változott.
@dr. Közbiztonság Szilárd: Hja hogy te tudod, hogy a bliccelők 99%-a kényszerből bliccel. Értem. Jó volt vitatkozni :D
azért azt valóban kiszámolhatná valaki, hogy mennyibe kerül egy éjszakin utaztatni/melóztatni 90-100 emberkét, vagy éjszakai felszállás első ajtón rendőrségre bekötött riszasztóval a pilóta fülkébe.

BKV nem az ész és logika híve! kedves felsővezetőknek még a 8 általános meglétét is kétlem
olyanról még nem hallottam, hogy olyan embert, akinek érvényes jegye/bérlete van és kulturált módon utazik, zavarta volna az ellenőr vagy a közteres.
a szolgáltatásért fizetni kell, ezt meg időnként ellenőrzi a szolgáltató.

namármost akinek csípi a szemét az ellenőrök megjelenése, az gondolja végig, mit rontott el ő, és szégyellje magát. aki pedig olyan primitíven áll hozzá, mint a posztoló, az valójában semmiben nem különbözik azoktól, akik miatt fegyencjáratnak nevezi a 99-est. egy közülük.
Ha nem tévedek, akkor ez az eheti "ha van a nyuszin sapka az a baj, ha nincs rajta az a baj"-poszt :)
Apropó, társadalmi problémák: a posztoló hogyan oldaná meg azt a társadalmi problémát, hogy pl. a 99-es, 24-es, 28-as, 151-es, és a többi mesejáratokon a csövesek ne fossanak maguk alá, a putris cigók ne fenyegessék, üssék, fosszák ki az utastársakat, hanem kulturáltan utazzanak (és megvegyék a jegyüket)? Valamint azt a társadalmi problémát, hogy a fent említett embertípusok ne tegyék meg a fenti dolgokat a BKV-n kívül sem? Mindezt karhatalom nélkül természetesen, mert az csúnya dolog, és nem megoldás a poszt szerint :)

"megszokták a szocializmusban, hogy a szolgáltatások "ingyé vannak", és különben is adót fizetni sem menő."

Hadd világosítsalak fel ifjú barátom, EZEK az emberek NEM a szocializmusban szokták meg, hogy a seggük alá tolják a házat is a semmiért, hanem az elmúlt 22 év elbaltázott segélyezési-, szociális-, adó-, kisebbségi-, és még ki tudja milyen politikája miatt. A szocializmusban nem kapott a putris banda 5 évenként új lakást cociális alapon, mert a régit teljesen lelakták, nem kaptak pénzt arra, hogy lusták tanulni, dolgozni és két szotyiköpködés közt lebabáznak 6 puruttyát, sőt, egyáltalán nem szotyiztak naphosszat a padon, mert egyből bevitték őket KMK miatt, vagy szemetelésért, ha a kalauzra/ellenőrre csak rondán néztek, bevitték kapásból a kapitányságra, és úgy elverték, mint a répát. Szar volt a szocializmus sok szempontból, de rendet tudtak tartani, és bár voltak gettók akkor is, de nem fél Budapest, meg Tiszántúl, mint most :)
@Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek! Ne éljen Eduár: Kiegészítés: gecire utálom én is a Kádár rendszert, még mielőtt megvádol valaki, hogy őskommer vagyok :) Kaptam eleget a kádárkolbásszal a pofámra, de ami az utóbbi 20 évben folyik az országban, az maga az anarchia. Szétlopnak-rabolnak mindent, nem tisztelnek se embert, se istent. Amit esetleg nem tudnak ellopni, arról meg törvényt hoznak, hogy mégis el tudják vinni.
Én általában minden nap ezzel az igen frekventált járattal utazom ide-oda, úgyhogy tudom, miről van szó.
Én csak támogatni tudom, hogy MINDEN buszon legyen ellenőr meg közteres. És egy lófaszt veszik ők el a helyet: én már messziről látom, hogy melyik buszon van ellenőr. Az a járat ugyanis feltűnően üresen érkezik a megállóba.
És tudom, hogy sokan letépnék a fejemet, de akkor is azt mondom: bizony úgy van az jól, hogy akkor veszünk igénybe egy szolgáltatást, ha megfizetjük.
@LittleWildGuy:
Ettől még nem lehetnének, ahogy pl. rendőrök sem (eleinte azokkal is próbálkoztak, csak ez megbukott, pont a jogi része miatt).
Ugyanis nem ezért fizetik őket, nem ez a munkakörük.

Az éjszakain is jegyszedőnek vannak.

@somewhat damaged:
Nem korlátlan utazásra, hanem adott időn belül korlátlan utazásra. És nem mindenhol, Bécsben pl. az van, hogy egy irányba mehetsz korlátlan átszállással, visszafelé másik jegyet kell venned.
De talán nézz körül, feltaláltak egy internet nevű csodaszert, tele van információkkal.

Ez meg, hogy nincs mindegyik járaton bélyegző (sőt, egy csomóról leszedték az utóbbi 2 évben, és lecserélték lyukasztóra) - hát ez nehogy már az utasok sara legyen. Az ebből keletkező esetleges veszteséget viselje a BKV.

Ja, nem is kell? Akkor mi a lófaszért dob ki erre a BKV havonta százmilliókat, amikor nélkülük is kb. ugyanez lenne a helyzet, ezt a pénzt meg meg lehetne spórolni?

Te tényleg ennyire hülye vagy?

@kamarawood:
Na ja, ha nem egy monopolcégről lenne szó, amelyik saját maga állapítja meg az árait, még azt is gondolhatnám, hogy igazad van.
De nincs.
Kár, hogy képtelen vagy felfogni.
Orbán Viktor és a Fidesz ellehetetleníti a nyolcadik kerület polgárainak tömegközlekedését, a nyilas fantasztákkal karöltve.
@Ica a fekete cica:
Aha.
Hol is van az ebben, hogy akkor is ez van, ha nincs jegye?
És az mennyire kifizetődő hogy nálunk a kerület főterén dolgozó 15-20 közmunkást látótávolságon belül 6-8 közterület felügyelő "őriz",akik az árnyékban kedélyesen beszélgetve,telefonálgatva,röhögcsélve szemmel tartják a munkafolyamatot-talán hogy meg ne szökjenek a a melósok akik talán meg sem keresik azt az összeget amit 1db köztereseknek kifizetnek?
mondjuk pont leszarom, 99-es busszal nem közelkedem (szerencsére), belvárosban élek és dolgozom, sétálni jó, sétálni szép, ha meg néhány megállót megyek mondjuk 105-ös busszal vagy 6-os villamossal, akkor nem nehéz kiszúrni a pár csövesnek látszó csoportosuló egyént, pláne ha egyenruhás közterületesekkel vannak együtt, fizetni ennyiért nem fogok, ne is várja el senki, az üres éjszakaikon üldögélő ellenőrökön meg kedélyeseket lehet derűlni
@dr. Közbiztonság Szilárd:

1. Utazási feltételek

...felszállás előtt rendelkezniük kell érvényesíthető és az adott járatra felhasználható jeggyel, érvényes bérlettel, utazási igazolvánnyal, illetve a díjmentességet igazoló okmánnyal....

1.3. Egyéb feltételek

...A BKV Zrt. a személyszállítást megtagadhatja, illetve az utast a személyszállításból kizárhatja, ha az utas:
.
.
.
az utazási feltételeket nem tartja be;
.
.
.

3. A jegyek és bérletek használata

Valamennyi jegyet, bérletet vagy utazásra jogosító egyéb igazolványt/igazolást ellenőrzéskor át kell adni az ellenőrzést végző személynek.

Jegykezeléssel kapcsolatos kiegészítő szabályok

Aki az előzőekben felsorolt jegyekkel utazik, annak minden egyes felszállásnál egy új jegyet kell érvényesítenie
Nem baj, ha törvényesen és biztonságban utazik az ember, épp ezért engem nem zavar ha van rajta közterületfelügyelő is. Akik remélem a zsebeseket is elriasztják és nem közlik veled, hogy csak az ellenőrök védése a feladatuk.
Amúgy a BKV-val kapcsolatban viszont komoly hiányérzetem van. Név szerint: Sziebert György, Szalainé Szilágyi Eleonóra, Fuzik Zsolt, Székely Gábor, Balogh Zsolt, Antall Atilla, Hagyó Miklós, Horváth Csaba, Kocsis István, na és maga Demszky Gábor. A BKV diszpintyei...
Ezek vajon miért vannak még mindig szabadlábon???
akkor ezért jöttek át a hajléktalanok Budára? A 112-esen, de a 102-esen is végigfeküdnek hátul. Nagggyon büdösek!
@dr. Közbiztonság Szilárd: azért ennek utána kéne má számolnod, mind a hájteknek, mind az abszolút értékü drágaságnak...
Nagyon helyesen teszi a BKV.
Szoktam erre utazni, kitűnő alternatíva a jegy nélkül utazóknak a 3 as metró helyett.
Minden 99-es buszra ellenőrt és biztonsági őrt!
Nincs pénze/jegye, gyalogoljon!
@giga66: Ott a pont!
Teljesen felesleges a járat legalább fele amellett, hogy színtiszta ráfizetés. Átfedés van a 99-es busz és a kék metró útvonala közt. Akinek ez az útvonal kell, az a Blahán szépen felszáll a piros metróra, a Deákon átszáll a kékre és mehet a Határ útig vagy a KöKire. Aztán meg vagy kigyalogol Erzsébetre, vagy megy busszal. A 99-est bőven elég lenne a Mátyás tér és a Határ út (vagy a KöKi) között közlekedtetni. De ott meg nem is kell, mert a 151-es busz megy a KöKiről Erzsébetre, meg a 148-as is. Magyarul a 99-est megszüntetni, mert felesleges, és bevételt sem generál.
@borzimorzi: De mehetsz Kecskemét - Baku - Szocsi utvonalom is !
Ember , te tudod hogy miról beszélsz ???? Szerinted véletlenül van tele ????
Üzenném azoknak, akik azt mondják, hogy olcsóbb külföldön az utazás:
Sok nagyvárosban korlátozottak a kedvezmények. Például a nyugdíjasok kedvezményes jegyet csak csúcsidőn kívül használhatnak, a diákok bérlete is csak iskolaidőben érvényes, stb.
@dr. Közbiztonság Szilárd: tehát mégiscsak pénzbe kerülne átszerelni a lyukasztókat. Megcáfoltad a saját korábbi hülyeségedet (miszerint egy rendeletbe kerülne az egész, de a Gonoszok nemcsinálják), gratulálok.

Gyépések kedvéért még egyszer, nem az nem kell, hogy jól gazdálkodjanak, hanem az, hogy minden egyes munkaerő pontosan kitermelje a saját bevételét, vagy többet. Ez az újraelosztás lényege. Ott szedjük be, ahol tudjuk, és pl megcsináljuk a csatornázást meg a betonutat a kis falvakban is. Vagy azon is hőbörögnél, hogy a nyugdíjasok nem termelik ki az utuk költségét? Azt meg tudod magyarázni, hogy egy utcaseprő hogyan termeli ki a saját munkabérét az alkalmazó önkormányzatnak? Ha csak viszi a pénzt, akkor miért fizetjük? Segítek, talán mert kollektíve nem akarunk mocsokban, szemétben élni - ahogy a 99-esen sem, éjszaka sem.

Folytasd még, könyörgöm :)
@dr. Közbiztonság Szilárd: Ha ennyi eszed van meg is érdemled! Nem a BKV állapítja meg az árait hanem a főváros, most majd a bkk.
Bazmeg az FCSM is monopolc cég aztán feltételezem mégsem egy vödörbe jársz szarni, mint a cigó haverjaid a 8ból......!
Elég idióta egy poszt ez. Erzsébeten lakom, napi rendszerességgel járok a 99-es busszal. Kegyetlen állapotok vannak rajta, pláne a Határ út-Blaha szakaszon. Ajánlom a szerzőnek, párszor utazza végig a gyerekével, vagy a barátnőjével(pasijával) a vonalat, utána sajnálja a bliccelő, buszon köpködő,együttélési szabályokra szaró c típusú egyéneket. Vagy esetleg indítson nekik egy saját tulajdonú buszjáratot...
jaj szegény bliccelő lelkületű "barátom", hát már bliccelni sem hagynak nyugodtan?! megszakad a szívem érted!!!

hehehe
Ki kéne a BKV-nek kalkulálni, hogy a 99-en és a hasonló "adottságú" járatokon nem lenne-e gazdaságosabb visszaállítani az ősrégi "ülőkalauzos" rendszert? Első ajtónál csak leszállni lehessen. Hátul meg, aki felszáll, bemutatja a bérletét, lyukaszt vagy netán megveszi a jegyét a kalauznál. Így megszünne az a kibúvó is, hogy "nincs sehol nyitott pénztár". Lehet, hogy megérné.
@somewhat damaged:
Hol írtam, te idióta, hogy nem kerülne pénzébe?

De baszd meg, a most kapott Merceses buszokra, amik az 5-ös vonalán járnak, szintén lyukasztókat szereltek fel a bélyegző helyett, meg egy csomó buszon leszerelték a bélyegző, és lyukasztót raktak helyette, az ugyanúgy pénzbe került.

Mellesleg meg mint utas magasról leszarom, hogy nekik mi mennyibe kerül, csinálják meg, már régesrég megfizettük, nem kellett volna ellopniuk.
A mai számítógépes alkatrészárak mellett egy lyukasztó pár tízezer forintba kerül. Ha ennél sokkal drágábban adnák, akkor fejlesszenek maguknak. 50 ezerért komplett számítógépet adnak, nem egy szar számológép (nem számító, számoló!) szintű időbélyegzőt.

A mocsok meg ott van az éjszakai járatokon, az orkok ellenére is. Jobb helyeken ezt takarítással oldják meg.

Pár hozzád hasonló isten barma miatt tart még mindig ott a BKV, ahol tart, és kerül kibaszottul sokba az utazás a BKV járművein, Nyugat-Európához viszonyítva is.

@kamarawood:
Ugyanaz a cég, csak másik ajtó.
Te tényleg ennyire hülye vagy?
Ahogy látom, tényleg.

@Ica a fekete cica:
Majd egyszer próbálj meg a kérdésre válaszolni. Most nem sikerült. Funkcionális analfabétához van szerencsém személyedben?

@Kopi3.14:
Számolj utána bátran. Ki tart vissza?
@dr. Közbiztonság Szilárd:

Itt írtad:

"A minimum az lenne, hogy 1 óráig legyen érvényes a jegy korlátlan utazásra, mint a tisztességesebb országokban. Érdekes, hogy Vitézy Buzi Dávidka 1,5 év alatt sem tudta megoldani, pedig ehhez elég lenne egyetlen rendeletet kiadni, hogy mától ez van, pont."

Az, hogy "elég lenne egyetlen rendeletet kiadni", magyarul azt jelenti, hogy nem kerül extra emberéletbe, pénzbe, nyalókába. Csak valamelyik faszfej leírja, a többi meg megszavazza, mint minden mást. Egyéb kérdés?

Úgy látszik, neked már alapból jár a gyengébbek kedvéért rész. Csak neked: NEM gondolom, hogy a BKV jól gazdálkodik. NEM gondolom, hogy mindegy, mennyit költ. NEM gondolom, hogy európai színvonalon szolgáltat. GONDOLOM, hogy az időbélyeges jegyrendszert ki kéne gazdálkodniuk és mindenkinek jobb lenne tőle.

Csak szemben azzal, amit voltál szíves vizionálni Vitézy fikázása kedvéért, szerintem ez pénzbe, időbe, pályáztatásba stb. kerül. (gy.k.2: amit amúgy rá kéne fordítani)
@dr. Közbiztonság Szilárd: Hát, nem te írtad, hogy öt éves távlatban olcsóbb? Csak úgy bele a vakvilágba? Kompletten kiépíteni tuti nem térül meg öt év alatt, még a közbeszerzési garázdálkodások nélkül sem. Tudod, ezt igen könnyen végig lehet gondolni, mekkora járműparkot kellene felszerelni vele, plusz teljesen új jegyeket bevezetni, ellenőröket felszerelni, szoftvert megírni hozzá.
Egyébként mondd, te az infrastrukturális fejlesztésekre vonatkozó költségeket melyik ujjadból szopod?
Egyetértek az ellenőrzéssel, de azért mindennek van határa. Az említett városnéző járaton büntettek meg a minap, szép jelenet volt. Kezemben a még kezeletlen jegy a lyukasztó mellett, egy megállót akartam utazni, ekkor lecsapott rám egy egész kommandó - 2 ellenőr, 4 közteres - hozzáteszem, átlagos városi elenganciával öltöztem aznap, frissen mosott haj, derűs mosoly, szimpatikus arc, kicsit tényleg kilógva az utazóközönségből. Épp szálltam volna le, ugrottak le velem. Átadtam a kezeletlen jegyet, mutattam az egy napja lejárt bérletszelvényemet, mögötte több hónapra visszamenőleg a többi, mutattam az ingyenes utazási kártyákat, amit a tartós beteg gyerekeimm (2 ilyen is van a 3-ból) jogcímén használunk, ha velem utaznak. Semmi pozitív reakció, csak a mantra, hogy ők a munkájukat végzik, nem volt nálam érvényes jegy és homályos célzások a szar alkalmazotti fizetésükre, közben még faggattak, hogy én hol dolgozom... Eléggé felment az agyvizem az egésztől, de megnyugtattam őket, hogy be fogom mutatni az akácosban az érvényes bérletemet, ami történesen a férjemnél maradt véletlenül. 2000 pénz mínusz, a bosszankodás és a szar élmény. Köszi, BKV.
süti beállítások módosítása