Pörzse Sándor és a zöldséges ápolatlan felesége

2012.08.28. 07:26 baum

porzse.jpgPörzse Sándor a Barikád nevű jobbikos sajtóorgánumban illetve Mark Zuckerberg közösségi oldalán publikált egy keményet. Nevét ugyan nem írta le, de Szegedi Csanádot minősítette. Összeállt számára a kép: Szegedi lepaktált az ellenséggel. Vagyis Pörzse Sándor immár hivatalosan is kimondta önmagáról, hogy antiszemita. A zsidók – kortól, nemtől és emberi minőségüktől függetlenül - az ellenségei. Megszoktuk már a jobbikos arcoktól, hogy saját frusztráltságuk mindenféle gyűlöletben materializálódik, de egy hasonló komplex önkórkép még tőlük is ritka. Át is adjuk a szót a mesternek, utána tükörfordításban leírjuk burkolt üzeneteit.

„Ha megtudtam volna, hogy valamelyik nagyszülőm török, biztosan nem ajánlottam volna föl kardom a szultánnak, és biztos, hogy nem ordítottam volna a müezzinnel Allah dicsőségét. Mert onnan már csak egy lépés lett volna, hogy meggyalázzak mindent, ami a többi várvédőnek szent, és szent volt nekem is egykoron. Mert az esküm valaha úgy kezdődött, hogy »az ellenséggel soha, semmilyen körülmények között…”

Nem tudjuk, hogy Szegedi milyen megfontolásból néz szembe genetikai állományával, a jelen Pörzse publi szempontjából igazából persze nem is érdekes. Pörzse végtelenül leegyszerűsített, felületes és romlott elképzelése szerint azzal, hogy Szegedi szóba áll zsidókkal, egyben el is elárulta harcostársait: a Jobbikot, a Gárdát és személy szerint a nemzetmentő Pörzse Sándort is. A párhuzam attól döbbenetes, hogy a jobbikos parlamenti képviselő párhuzamot von a török leigázó csapatok és a magyarországi zsidók között. Nyíltan kimondja, hogy a magyarországi zsidók a magyarság ellenségei.

„Van a magyar lélekben egyfajta megmagyarázhatatlan, és az én eszközeimmel leírhatatlan valami, amit jómagam a gárdisták arcán láttam pár évvel ezelőtt. Ez az a valami, amitől a magyar lesz a világ egyik legjobb katonája vagy például sportolója. És csak reménykedem benne, hogy ez a valami nem tűnik el ebben a korcs világban, nem zabálja föl az úgynevezett tolerancia, amely mint tudjuk, az újkori időkben nem a mi népünk találmánya. (Most már csak arra jó, hogy az immunrendszerünket megroppantsa.)”

Abban egyetérthetünk, hogy van a gárdisták tekintetében valami leírhatatlan, de a viccet félretéve ez a néhány sor igen tanulságos. A gárdista tekintet, nyilván az elszántság miatt az igaz magyarok tekintete. Ebből fakad, hogy a magyarok a világ legjobb katonái és sportolói. Ebbe csak a korcs tolerancia baszhat bele, ami nem népünkből fakad, hanem a tudjukkik hozták ide az újkori időkben. Azt is írhatta volna, hogy tök fasza náci nép lennénk, spártai fegyelemmel, ha nem lennénk annyira lojálisak. A beszűkült világképbe nehezen szűrödnek be olyan dilemmák, hogy akkor most mi a helyzet azokkal a magyar sportolókkal, akik nyertek ugyan olimpiát, de zsidó származásúak, vagy hogy ebben a fene nagy toleranciában a nyáron Londonban vajon mitől voltunk mégis sikeresek.

„Például könnyű annak a férfinak hűnek maradni, akinek egyetlen félrelépési lehetősége a zöldséges ápolatlan felesége, és bizony az legyen erkölcslovag a talpán, aki Pamela Andersonnak is nemet tudna mondani, például úgy, hogy soha nem derülne ki.”

A Jobbik ugye mindig a tiszta és szent erkölcsiséget állítja alapmértékegységként. Legyen szó akár a hithű keresztény jobbikosról, az ősmagyarság mellett zászlót bontó sámánhívőről, vagy azokról, akik valami furcsa mód mindkét iskolában egyszerre hisznek. Pörzse Sándor ezen szavaival is a morális tisztaság mellett teszi le a voksát. Az még feldolgozás alatt van, hogy Széles Gábor anno az Echo TV-n egy zöldséges ápolatlan felesége volt, vagy maga Pamela Anderson. Csak azt a romlott toleranciát, azt tudná feledni Sándorunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr344734940

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ne takaríts, takarodj! – üzenet Vona Gábornak 2012.08.28. 17:28:25

A Jobbik szívesen összefogna a Fidesszel, hogy eltakarítsa az MSZP-t, jelentette ki Vona Gábor pártelnök Borzonton, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) táborában. Gratulálok, kedves Vona Gábor! Sorolnám, hogy kiket sértett egészen biztosan vérig ezzel a kije...

Trackback: Betiltott egyenruhában masíroztak, rasszista beszéddel uszítottak 2012.08.28. 17:22:09

Tűrnie kellett a rendőrségnek a törvénysértéseket a Hősök terére szervezett, a betiltott Magyar Gárda alapításának ötödik évfordulójára emlékező felvonuláson. A 2009-ben feloszlatott Magyar Gárda megalakulásának ötödik évfordulójára emlékeztek fekete é...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.08.28. 12:09:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az ellenség azt jelenti hogy olyan aki azt akarja hogy a Jobbik ne létezzen. Szegedi olyanokkal állt szóba, tehát az ellenséggel, ami nyilvánvalóan nem antiszemitizmus.
@Jankove: komolyan az a védekezési érv, hogy 2 éve létezik hivatalosan????

Ha 5 perce lépte át az országhatárt se lehet valaki ilyen kretén. Monjuk pörzséből értelmet kinézni egy szinten van a csodavárással...
Ha a jobbik következetes lenne, mindegyik tudathasadásos állapotba kerülne annyi ellentmondás van a mondataikban. (apró megjegyzés, ősi vallás és stb, de Koppány szintén meg volt keresztelve)
Ha a Pörzse akkora zsidógyülölö akkor miert jaratta a kicsi lányát a Radnóti gimmnaziumba ami köztudottan zsidó orientáltságú??
@Đđ: Mi bajod azokkal a fényes, jövőbe tekintő szemekkel? :)
(Amúgy az a szörnyű, hogy még egy nagyon gáz fotón vagy videón is átjön.)
@Jankove: " Gratulálok cikkíró, neked is alaposan kimosták a zsidók az agyad. "
Elmész a picsába náci...
Pörzse et. a kommunista királyiban (sic!) lett saját erejéből senki, azért ezt az érdemet ne vegyük el tőle!
@xone: Mert igazodik...(egyébként hány felmenőig számít a náciknál ellenségnek a "bajtárs" ? Mert ha a dédije zsidó , akkor már okés ????
@dr kíváncsivagyok:
Nem érted. Nem faji alapon ellenség valaki hanem érzelmi alapon. Hogy aztán a kettő sokszor átfedi egymást, arról nem mi tehetünk.
Most komcsi a Pörzse vagy náci?
Ez mekkora setét !!!
@xone: "Ha a Pörzse akkora zsidógyülölö akkor miert jaratta a kicsi lányát a Radnóti gimmnaziumba ami köztudottan zsidó orientáltságú??"
Köztudottan? LOL! Ki van írva a kapura, vagy mi?
@Jankove: "egy olyan pártot gyalázni, és köpködni, akik hivatalos formában 2 éve léteznek"

Nem az a baj , hogy 2 éve létezik , hanem az a baaj és szégyen hogy egyáltalán létezik...
@flippant: "Most komcsi a Pörzse vagy náci?"
Két féle komcsi van. A jó komcsi, aki a rendszerváltás után megtalálta a zsidó gyökereit és a rossz komcsi aki nem... :D
Egy kis OFF:

Szerintem léteznek páran Széles e Hazában akik Pamela Andersont még bottal sem piszkálnák meg.

Bocs!

Off vége.
Igaza van Pörzsének.
Egyébként meg összehasonlítva Pörzsét a demokratikus tv-s személyiség felhozatallal, teszem azt,Mészáros, Forró, Bánó, Drágabolgárúr, vagy a féligdemokratikus Obersovszkyval, hát...inkább Pörzse.
Lehet hörögni.
@willdataa: "Boldogok" lehettek,..könnyű néktek ellenséget találni . ( Na meg akarjátok is nagyon....)
@kennyking: " féligdemokratikus Obersovszkyval, "

Eeez csúcs !
@willdataa: Anyád zsidó , Apád náci ? Jó lehet neked...
Valami nagyon megpörzsölődött a fejében, ez biztos. Nála is azt látom, hogy van egy hamis ideálképük, amit minden tagjukra ráhúznak, de talán egyikükre nem jellemző. Megalkotják a magyar néplélek alabástromszobrát, amihez képest a legerkölcsösebb gárdista is szakadt ribancnak tűnik, de mégis a tükörben ezt a szobrot látják viszont.
@dr. Kóser Malac: ha jobban megnezed akkor igen, de ez mindegy mert egy jo suli es nagyon megerte odajarni. Ha meg kötözködni akarsz akkor menj olyan helyre ahol ebbeli igenyedet kielheted. K....g
Aha, szóval a csodálatos és mindenekfeletti mélymagyar jobbikerkölcs alapján pörzse csak azért nem csalja a feleségét - ha nem csalja - mert nem fekszik le vele senki. Ez igen.
Pörzse úrnak meg lehet nézni az életrajzát és a szakmai tevékenységének az ívét aztán nem kell vele többet foglalkozni. Hiteltelen de nagyhangú köpönyegforgató
Pörzse? Na,ez a Jobbik .
Egészen biztos, hogy min. félzsidó. És akkora komcsi volt, hogy Lenin helyett is befeküdhetne a mauzóleumba.
@kennyking:
Melléútöttél.
Nem hörögni. RÖHÖGNI!
Én is melléÜtöttem.

A röhögéstől.
Pörzsének - itt és most - bizony nagyon igaza van. Ezt hívják JELLEM-nek, BECSÜLET-nek, HŰSÉG-nek, LOJALITÁS-nak. S aki ezen szavak miatt fikázza Pörzsét, annak bizony deficitje van ezekből. (Ha holnap egy jászkiséri állampolgár ráébred iráni származására, holnapután már sutba dobja a Bibliát és fut valami jóféle Koránt keríteni? Legyen már eszetek.)
jaj ti zsidók annyira nagyra vagytok magatokkal. mégis titeket akar állandóan kiirtani a fél világ. gondolkodtatok már rajta hogy talán bennetek van a hiba ?
Hmmmmm.... az a Jobbik parája, ha a diszkószakállak srácról kiderül, hogy antiszemita helyett inkább szemita.

Az viszont valóban elgondolkodtató, hogy az egykori alelnök úr egy olyan emberhez ment rögvest tanácsot kérni, aki rendszeresen csonkít meg 8 napos pici csecsemőket a barbár, sivatagi törzsi vallása és annak parancsolatai okán.

Ez az, ami szomorú, nem az, hogy kinek a szülei emberevők, nácik vagy eszkimók. Ha kiderül a szüleimről, hogy emberevők voltak, attól még nem megyek olyan emberhez nagy nyilvánosság előtt, aki maga is embereket eszik, mivel a nagynagy tolerancia miatt azt lehet ma Európában éppen :(
Álságos nagyon, hogy a müezzinekkel meg a törökökkel példálózik bőszen - közben meg egyre inkább nyílt titok, hogy a Jobbiknak komoly pénzügyi támogatói vannak az iszlám szélsőségesek köreiből. :S

Egyszerű, mint a faék, és tipikus, ostoba, köpönyegforgató náci. Evan...
Álságos nagyon, hogy a müezzinekkel meg a törökökkel példálózik bőszen - közben meg egyre inkább nyílt titok, hogy a Jobbiknak komoly pénzügyi támogatói vannak az iszlám szélsőségesek köreiből. :S

Egyszerű, mint a faék, és tipikus, ostoba, köpönyegforgató náci. Evan...
@blogol-ó:

Náci tuskó vagy te is, mint Pörzse.
@Szűcslaci:
És vajon ez családi szinten hogy működik a Pörzsééknél? Valahogy pont ezeket hiányolják a fórumozók a fogorvos feleségnél...
pl. : forum.index.hu/Article/showArticle?t=9056984
@Egy igaz ember: Most akkor ez a poszt Pörzséről szól, vagy fogorvos feleségről?
Avagy "van sapkája, vagy nincs sapkája" ?
@Szűcslaci:
Tudod úgy vagyok, ha valaki osztja az észt, akkor előbb a saját "szemétdombján" tartson rendet.
@Szűcslaci:
No meg a főcímről valahogy ez jutott az eszembe. Képzeld csak el, milyen lenne, ha a becsületről szónokolnál, közben meg a családtagod fütyülne rá és ezt te tolerálnád. Vajon mennyire néznének hitelesnek?
@xone: Talán azért mert a Szent Istvánba járatta?
@gabcigirl: Te meg egy sunyi kis neten ugráló szardarab vagy. Aki nyilván élőben nem ilyen bátor, hogy ezt a szemembe mondja. Kis féreg.
@kennyking: Orvos látott?féligdemokratikus Obersovszkyval, hát...inkább Pörzse.
@flippant: Hát amelyiket jobban megfizetik. De erről Szegedi barátunk is tudna mesélni.
@flippant: Hát amelyiket jobban megfizetik. De erről Szegedi barátunk is tudna mesélni.
Szar élet lehet ülni otthon, és azon gondolkodni, hogy írni kéne a Pörzse Sanyiról. Ezerszer lerágott csontok, unalmas, sokszor elővett témák, fáradt magyar közgondolkodás. Írjál inkább arról, hogy szerinted vannak-e ufók.
@dr kíváncsivagyok: "Nem az a baj , hogy 2 éve létezik , hanem az a baaj és szégyen hogy egyáltalán létezik... "

Pedig le kell nyelned ezt a savanyúcukrot. Vannak olyan hülyék, akiknek 22 év után is tökéletesen elegendő ez a kilátástalan reménytelen szarban dagonyázás, és ez a vegetálás-lecsúszás kombó. Meg vannak olyanok, akiknek igényük van elindulni valamerre. Te az első halmazhoz tartozol. Mások szerint meg jó start, hogy végre megnevezzük egyáltalán a problémáinkat, és kikotorjuk a szart az ágy alól, amit mások takarítás címszóval berúgtak oda.
@Jankove:
-Úristen, zuhanunk! Mit csináljunk most?!
-Semmi baj, mindenki csapkodjon a fel-le a kezével.
-Te hülye vagy?!
-Jól van na, kritizálni könnyű.

Nekem ez jutott eszembe, de nem tudom miért.
A világ legjobb katonája. Ember!!! Mohács óta nem nyertünk csatát!
@vantaan: Bingó. Ne matass a múltban...
@mrgumby1: "azért ez sem nagy teljesítmény"

Az általad felsoroltakon kívül mit tudnak csinálni még 15%-kkal? A jobbik egész léte a széllel szembe hugyozásról szól, az hogy tiporják minden politikai fronton még megértem, de az elszomorító, és igazi világ szégyene, hogy egy deklaráltan Magyarpárti párt létének értelmét, Magyarországon meg kell magyarázni Magyar állampolgároknak. Ami egyébként máshol teljesen evidens. No itt lehet lemérni micsoda beteg egy társadalom a miénk. A sok hülye választópolgár meg folyamatosan nyavalyog, és amikor végre ott a segítő jobb, beleköp. Hát bazdmeg, ilyenkor mondom azt, hogy ez az ország tulajdonképpen meg is érdemli hogy a szarban fuldokoljon. Válasszátok jó sokszor kipróbált kivénhedt gazembereket, azok nem fognak csalódást okozni, se ilyet se olyat.
Hé ti pártkatona kommmentelők, nem uncsi ez az állandó flegma jobbik mentegetés? Nem ciki a setét paraszt bunkó pártotok? Mi fog még kiderülni? No?
@dr yetee 69: Nem látott, doktor Úr.Sötét volt.( államilag)
Tényleg... hol van Wilson?
NOMOOOST.., BREIIVIKET MEGVIZSGÁLTÁK, HOGY ÉPELMÉJŰJEH......PÖRZSÉT NEM KÉNEHHH ???????? :o)))))
@Jankove: Az nagyon jó kérdés, hogy kinek az érdekeit képviselitek, mert Magyarországét biztosan nem. Valószínúleg azokét, akik fizetnek benneteket. Putyin, Irán, stb.
@Kult: "Nem ciki a setét paraszt bunkó pártotok?"

Hehe, nem kell hozzá se üveggömb, se időgép hogy lássam, egyszer te is szűkölve döbbensz rá, hogy téged hülyére vettek. Mint egykori polgári ismerősöm, aki oly meghitten gondolt a polgári és européer eszmékre, és értékekre, a jó kis elit kerületben. Aztán hirtelen, derült égből villámcsapás, lett a semmiből mindjárt 2 családnyi indián szomszédja, hamar meg is kergették néhányszor este. Láttad volna a drámai változást... kedvem lett volna a pofájába röhögni olyan jó fröcsögös nyálas geci stílusban, és kajánul üvölteni "megérdemled bazdmeg!", a hozzád hasonlók européer polkorrekt gondolkodók miatt élnek honfitársaink százezrei hasonló körülmények között...
@reccs: "Valószínúleg azokét, akik fizetnek benneteket. Putyin, Irán, stb."

Túl sok ATV-t néztek az a baj. Ott mondanak ilyen baromságokat. Tudom, hogy léteznek olyan emberek, akiknek a politizálás olyannyira elvette a maradék eszüket is, hogy már semmiben nem képesek ettől elvonatkoztatni, de hidd el, a jobbikosok többségét kurvára nem érdekli se putyin, se irán, csak szeretné ha az unokája ne egy hazátlan csavargó legyen, egy olyan világban, ahol természetes hogy anyunak is meg apunak is fasza van...
@Jankove:
"de az elszomorító, és igazi világ szégyene, hogy egy deklaráltan Magyarpárti párt létének értelmét, Magyarországon meg kell magyarázni Magyar állampolgároknak."
már ne haragudj, de lófaszt! a világ szégyene az, bazmeg, hogy magyar állampolgároknak úton útfélen meg kell magyarázniuk, hogy ők magyarok!
és: nincs deklaráltan magyar párt Magyarországon, ill. mind az. pont. az más kérdés, hogy politikusnak még a kérdését sem hiszem el. és mekkora poén! ebben is mind egyformák!
helyesen: deklaráltan Magyarpárti párt (már ez is bakker - Magyarpárti párt...)
@Jankove: Ebben senki nem akadályoz meg ma sem benneteket,olyan defektesre neveled a gyerekedet amilyenre akarod, DE ahhoz, hogy a többi ember mit gondol, hogy él semmi közöd...többek közt ezt sem képes ésszel felfogni az az ostoba fajtád. Az meg, hogy kik fizetik ezt a vircsaftot kb. 10 éve köztudott...Minden kelet-európai náci mögött Putyin bá áll....pénztárcával a kezében
@Jankove: A körülmények maradnak, sőt rosszabbodnak, mert a magadfajta bunkók csak rontanak rajta azzal amit csinálnak...eddig még megvédtek titeket a rendőrök, de ez nem lesz mindig így, főleg ha úgy viszonyultok hozzájuk, ahogy mostanában. Aztán ha egyszer majd nem lesznek ott a cigók felhúznak titeket a lámpavasra mind...én pedig majd mosolyogva nézem a tv-ből, a lakásomból -amit már 5 éve is biztonsági szolgálat védett- ahogy megeszitek a szart amit magatok csináltatok! És egyébként is, húzzatok vissza Borsodba mocskos parasztok és csináljátok a palávert magatoknak. Itt pesten senki nem kér belőletek
@Jankove: Szoktam nézni az atv-t és ott soha nem mondtak ilyeneket. A híradójuk messze kiegyensúlyozottabb mint a hír vagy az echo tv híradója. Lehet röhögni de amikor már a fideszes rokonaim is inkább azt a híradót nézik az már kezd gáz lenni a hír tv számára :)
@askenázi geci

Már hogyne. Ezért is alakult meg a Júdeai Nemzeti Front Elit Öngyilkos Különítménye, persze csak ha nem tudnád te szerencsétlen.
Ja Pörzse. Ns inkább vele nem is kéne foglalkozni ahogyan az egész széljobbant bagázzsal
No, én eztet a Pörzsét nem ösmerem, de amit itten mond - „Ha megtudtam volna, hogy valamelyik nagyszülőm török, biztosan nem ajánlottam volna föl kardom a szultánnak, és biztos, hogy nem ordítottam volna a müezzinnel Allah dicsőségét. Mert onnan már csak egy lépés lett volna, hogy meggyalázzak mindent, ami a többi várvédőnek szent, és szent volt nekem is egykoron. Mert az esküm valaha úgy kezdődött, hogy »az ellenséggel soha, semmilyen körülmények között…” - világ legtermészetesebb dóga kőne legyen.
@Balcsapott: "Az meg, hogy kik fizetik ezt a vircsaftot kb. 10 éve köztudott..."

jah köztudott. Ahogy nő a háztartásokban a plazmatévék száma, annál inkább leledzenek emberek abban a tévhitben, hogy műveltek és mindentudók, pedig hülyék mint a fasz, és ráadásul ez még tendenciózusan romlik is.

Egyébként az a baj, hogy ebben a beteg világban a normális tűnik furcsának, te már olyannyira hozzászoktál a szarhoz, hogy el se hiszed, másképp lehet jobb. Dehát magyarázd el egy drogosnak hogy hülye, kiröhög. Ugyanez vagy pepitában.
@mirigy187:

Ögen az ÁTV kiegyensúlyozott, az ám. Ámerikai tulajdonú, aszt mongya a Gyurka a szomszéd. Mongyuk ÁVÓs vót az apja jobb vigyázni vele...ölég az hozzá a mútkor odakapcsútam a szatelitot, hát én ottan nem láttam amerikait, csak mégis ilyen furcsa vót hogy zsidó ottan mindenki. Ennyit akartam errül mondani e.
@mirigy187: Szemszög, és politikai hovatartozás kérdése, melyik kiegyensúlyozottabb :) Szerintem egyik sem az, mindegyik párt-szekértoló. A megfigyelésem az, hogy aki elkezd atv-t nézni, abból előbb utóbb valamiért következetesen mszp szavazó lesz, akármi is volt előtte.
Nem tudja ez a szerencsétlen kétbites elmebeteg, hogy az iszlám (és a kereszténység) térítő vallás? azt nem lehet örökölni, sőt, egyáltalán nem szükséges, ellentétben a judaizmussal (és valamenynire a hinduval - két ősi vallás), amihez elengedhetetlen.

Baromarcú antiszemita vag, de a Szegedi is egy megáltalkodott pojáca, a helyében messzire kerülném a sajtót legalább 5 évig, amíg lecsillapodnak a kedélyek mindkét oldalon.
@conmorientes: kussoljatok zsidók örvendezzzetek az újabb zsákmánynak. hány öregember lakását szereztétek meg bagóért. remélem nektek is bealkonyul hamarosan.
@Ándi bácsi: Amit ugye a rém hír tv-ről sem lehet elmondani az echo meg paródia kategória igaz :)
Gyagyás ez a Pörzse, bazmeg.
@Jankove: Hát a hír tv nézésétől biztos nem lesz mszp-s most marha nagyot mondtál :)
@Balcsapott: ezt neked diktálták??? .....eddig még megvédtek titeket a rendőrök, de ez nem lesz mindig így, főleg ha úgy viszonyultok hozzájuk, ahogy mostanában. .....
Ezek a rendőrök nyulak. Jártál Ercsiben, bunkókám? Ahol az a szerencsétlen ember végső elkeseredésében "permetezővel" próbált reklamálni a fasza szomszédoknál, hogy a fűkaszát adnák vissza... Majd levágták a fejét. Érted?? Barom?? A rendőrök pedig a magyarokat ellenőrizgették, hogy nehogy elfajuljon... Na most mondom, elfogyott a türelem. Mondom elfogyott. Sokunknál. Nem félünk már a cigókáktól.
Kispajti, többször védtem meg a bringám pesten mint te, gondolom. Igen 8ker. Tán cigó vagy? Az ilyen írásod valóban egy böffenet. Ne is akard megérteni, hogy mi a pontos probléma. Vak vagy.
Sebaj alig várom, hogy üssön az óra. A hozzád hasonlókat dehogy bántjuk.... Elvegyülhetsz a hozzád hasonlók között, de ha sikoltoznál mi bedugjuk a fülünket.
@Ándi bácsi: Ja zsidó. Azért is volt éveken keresztül műsora herr lofasznak meg bayernak :) Csak a lámpavasozás után lettek kibaszva :)
Na további szép estét a gyűlölködéshez csak gutaütést ne kapjatok :)
@mirigy187: Zsidók nagyon furfángosak ám ecsém, öregapám is megmonta. Nem ösmeri ki őköt a zember, hiába vót itt is két csáládjuk a faluba mielőtt ementek. De így 90 ívesen azér sok újat má nem látok tülük se.
@Balcsapott: eddig még voltak kétségeim, de mostmár látom, hogy komplett idióta vagy.
@askenázi geci:

Ötezerkétszázhuszonöt lakást szereztem meg pont így, és ameddig a hozzád hasonló szellemi szintű pógártársakkal kell egy országban élnem addig szerintem igen jól fogok szórakozni.

Szerezzél már inkább magadnak valami ellenkező nemű alanyt alantas vágyaid kiélésére aki esetleg nálad gyengébb ezért nem tud ellenkezni.

Aztán ha válaszolni akarsz fogd bő lére, mert az ilyen piros-fehér csíkos pusztai trollokat mint te csak egyszer vagyok hajlandó megetetni, és ezzel a kommenttel már túl is teljesítettem a mai normám, holott meg sem érdemled.
@dr. Kóser Malac: Ki biza!
Ha láttad volna valaha ezt, (az amúgy kiváló képzést adó vállaltan liberális intézményt)akkor láttad volna rajta a Yad Vashem (na ammeg mi igaz?)tábláját,illetve tábláit.
Nincs ezzel gond,de ez az egész nevetségesen álságos. Sámándob,meg szentkorona (akkó' most Vajk,István,Koppány,vagy ki a bánat?),égetünk egy kis EU-zászlót,de a markunkat/pofánkat koptatjuk Brüsszelben, és persze nem kis lóvéért.
Tiszta MIÉP. (bocs:miép) Amíg volt lóvé, volt ordenáré hang,amikor kiestek a pixisből,a szélrózsa (bocs:utalva csurka múltjára:szerjózsa)minden irányába estek szét.
Ha meg olyan qrva nagy népieschek,"vónahalenne"gábor minek rohangál az orosz,meg iráni követségekre nyakra-főre? (ne kezdj el meggyőzni,a asaját szememmel láttam,nem is egyszer.
Szar ügynök ez mind,színezettől
függetlenül...
Akkor most én elárulom Pörzsét: egy segg hülye diszfasz!
@Jankove: Abban igazad van, hogy a 2 éves pártnak az elmúlt húszegynéhány év balf....ságaihoz nem sok köze van (a pártnak nem, a tagjainak azért jócskán), de hazánk szemétdombra kerüléséért mindent megtesz! :-(
@Ándi bácsi: nem az a baj hogy nem vicces,mer ez ugye izlés kérdése,henem hogy ez a náci tempó neked ciki.
@askenázi geci: "kussoljatok zsidók" te ilyen távgénelemzõ géppel rendelkezel náci vagy?
@Amundsen73:
@Legelő Őse: Igy hogy a blogodát is megníztem, mingyá sírva is fákadok.
Kedves Kommentezők!

A blogol-ó nevű, neonyilas beállítottságú szellemi kútmérgező úgy tűnik, nem tud aludni. Legalábbis erre utal, hogy az elmúlt órában kb. 10 gyalázkodó firkálmány érkezett tőle nekem.

(Engem nem zavar-és neki is biztos sikerélmény, hogy ösmerkedik a betűkkel, de nagyon szánalmas.)

Ui: embertársaink féregnek titulálása tipikusan sudribunkó, neonáci, hitvány szokás. És nem mindenki zsidó, aki nem bírja az ideológiádat-lehet, hogy csak normálisan gondolkodik. Szerencsére egyre többen vannak.
Pörzse Sanyi agresszív és buta. De nagyon buta. A Jobbikban a helye.
Miért kell egy posztot pazarolni pörzsére?
@Jankove:

Hivatalos formában csak 2 éve vannak - de a szellemi elődeik már berángatták az országot anno egy világháborúba rossz oldalon és megmutatták, milyen hentesmunkát végeznek, ha teret engednek nekik.

A Jobbik és a Gárda az igazi hazaárulók és minden tisztességes, becsületes, jó szándékú magyar ember ellenségei!
@delejes: "de hazánk szemétdombra kerüléséért mindent megtesz! :-("

Van egy rossz hírem. Már régesrég szemétdombon vagyunk. Ezt, az ország kábé fele permanensen érzi évtizedek óta, a másik -eddig mindent és mindenkit leszaró, önzőbb, tehetősebb felének- most kezd el fájni, ahogy szorítják a zacskóját. Nem tudom a Jobbik mivel vívta ki a rosszhírét, de az jól látszik, hogy mesterségesen generált a dolog, hiszen sem a rossz tetteik száma, sem a mértéke nem érte el a töredékét sem a többi rohadéknak. Az senkinek sem fáj, hogy gyakorlatilag teljesen tönkrement az ország, anyagilag, erkölcsileg, és minden szempontból, de az szálka, és megbocsájthatatlan, hogy vannak akik felkeltek a fotelból, és odabasztak az asztalra. Az eszem megáll... a folyamatos nácizástól, -az idiótája az se tudja mi az- de skandálja. Tényleg igaz, hogy az egy négyzetméterre jutó hülyék száma a kárpát medencében a legnagyobb.
@gabcigirl: ezt a kommunistákról is el lehet mondani. Úgyhogy ideológiai alapon kár érvelni, szokás szerint egyszerűen arról van szó, hogy letetted valami mellett a voksodat, és ha az egész univerzum felrobban veled együtt, te akkor is makacsul ragaszkodsz valamihez, aminek ráadásul a fele sem igaz.
Aki azt akarja hogy a másik ne létezzen az minimum ellenségnek minősül. Szegedi olyanokkal állt szóba, akik azt akarják hogy a Jobbik ne létezzen, tehát a Jobbik ellenségei.
@gabcigirl:

Kemény vagy. A gárda meg a jobbik kis nevetséges frusztrált küszködők, úgy, mint te is.
Ők se kellenek senkinek és te se kellesz senkinek, anyukám. Mondjuk ki.
@Jankove: Hagyd, az ilyen típus az életben nem fog kilépni a monitor mögül. Onnan osztja az észt. Mert az életben nem kíváncsi rá senki. Se kutyája, se macskája. Egy pasi se néz rá, nyilván okuk van rá. Kis szánnivaló patkány ez, semmi más.
@gabcigirl: Amúgy meg neonyilas a jó kurva anyád, az.
@Ándi bácsi: sajnálom hogy nem ütöttem meg a mércét. Tudod, így munka mellett csak ennyire fussa...
@Jankove: Az hogy a többi párt az elmúlt 20 évben nem ütötte meg azt a mércét, melyet a szavazók elvárnak, még nem jelenti azt, hogy egy új párt, önmagában attól hogy új, automatikusan jobb lenne. Rossz tetteik száma? A Jobbikkal kapcsolatban az a probléma, hogy a saját bevallásuk szerint sem demokratikus eszméket vallanak (érdemes az ezzel kapcsolatos beszédet meghallgatni) - a demokrácia vívmányaiból azonban maguk is profitálnak. Az hogy neked nem fura hogy az emberek miért óvakodnak egy olyan párttól amelynek támogató szervezetei nyíltan rasszisták antiszemiták, míg maga a párt csak kódolva, az a te bajod. Nem kell ehhez szörnyű összeesküvéseket szőni amelyeket itt a zsidókkal kapcsolatban olvasok, elég csak párat kattintatni az interneten.
Az emberek szerintem nem hülyék ahogyan te állítod. Az emberek azért kiáltanak "nácit" rájuk, mert valóban olyanokat mondanak, tesznek, melyekből erre következtetnek. Vagy éppen újnyilasok - vagy lehet hogy én nem értem mi az oka a Szebb jövőt! köszöntés használatának, ha nem az, hogy egyértelművé tegyék ezt.

Attól még hogy valóban nagy lemaradásban vagyunk, és a jelenlegi elit szánalmasabb még az elődjénél is (pedig nem könnyű), nem jelenti azt hogy egy bevallottan szélsőséges pártra való szavazás lenne a megoldás. Nem is értem Te magad hogyan jutottál erre a megoldásra. A Jobbik ötletei miszerint ki kell lépni az Unióból, nem kell visszafizetni a tartozásainkat, azt mutatják hogy fogalmuk sincs egy reálisan működtethető gazdaságpolitikáról, még ha ezek az állítások önmagukban sok radikális gondolkodású embert meg is mozgatnak. Attól még hogy a fidesznek sincsen halvány lövése sem hogy mit kellene csinálni, értelmes emberek miért választanák a biztosan rossz lépéseket? Nem értem. A Jobbik "programját" olvasgatva www.jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf
egészen egyértelmű hogy a jól hangzó címek mögött sajnos nincsen értelmezhető tartalom - olyan általánosságok vannak, melyekkel. Az is elgondolkodtató hogy a fidesz esetében még szinte ennyi sem volt... de ez megint egy másik lemez.

Összefoglalva, kérlek inkább azt próbálom megérteni, hogy mit nem értesz azon, hogy az emberek jelentős része semmilyen áron sem szeretné ha egy ilyen szélsőséges, a demokrácia vívmányira nemet mondó párt kormányzati tényező lenne?
@Legelő Őse: Kedves Barátom, nekem megmondom őszintén a demokrácia szótól, meg az un. demokratikus pártoktól is már igazi és visszafojthatatlan hányingerem van. A demokrácia mint szó 21. századi értelmezésben már lényegében semmit sem jelent, jelentés és tartalom nélküli divatos duma, megkülönböztetésre használják. Vannak azok a kivénhedt szar tolvaj pártok, akik alatt már ég a talaj, ők a demokratikus pártok, és mindenki más aki rájuk veszélyt jelent, ők nem demokratikusak. Ilyenkor lehet hallani a „veszélyben a demokrácia” kifejezést. Egyébként egy ilyen hazugságokkal teli, gyalázatos 22 év után, igazi baromnak kell lennie annak, aki bármit is elhisz –beleértve a Jobbik folyamatos szapulását- azoknak, akik kiárulták, eladósították az országot, akik erkölcstelen emberileg lealjasodott elvtelen prosztó szintjére züllesztették a lakosságot, akik értékrendjét egyáltalán nem baszkurálja, kiket szavaznak vissza újra és újra, immáron két évtizede. Egyébként pedig a Jobbik regnálásának 2 éve alatt többet tett le az asztalra, azzal hogy megmozgatta az állóvizet, kimondta a kimondhatatlant, és felnyitott sok szemet.

„Nem is értem Te magad hogyan jutottál erre a megoldásra”

Így:
- Utálok mindenkit akinek köze volt az ország 23 éves lejtmenetéhez. Ergo az összes un. demokratikus pártot (MSZP, FIDESZ, MDF, stb)
- Rájöttem, ha mindig mindent ugyanúgy csinálunk, valószínűleg az eredmény sem lesz más. (nem szavazunk többet arra aki már „bizonyított”)
- Látok komoly igazságokat a Jobbik teóriáiban. A magyar jelképek, oktatás, történelem kétlábbal tiprása, nemzetrohasztó stratégia már mindenhol tettenérhető.
- Nem nézek tévét, nem hallgatok rádiót. Ahhoz hogy eltűnjön a köd, a tisztán látáshoz ez alapfeltétel.

Egyébként meg megszoktam már, hogy 10 millió „drogos” között élek. Felesleges magyarázkodni. Próbáld egy drogosnak elmagyarázni hogy kinyírja a heroin. Nem érdekli, nem hiszi, amikor meg rájön már késő. Nos ez történik a magyarokkal is.
@Jankove: ja, mondjuk a Jobbik a te pártod - azt hiszem boldogok lesztek együtt.
Ugyanakkor sajnos nem tudok veled vitatkozni, hiszen ahhoz kell azért valami minimális közös platform - ez esetben demokrácia, mint kiindulási alap. Ennek hiányában értelmezhetetlen minden vita. Ugyanakkor hozzászólásod ismét hozzásegített a felismeréshez - komoly társadalmi feladat ezeknek a szélsőségeknek a margón tartása! Életveszély!
@Legelő Őse: Akkor légyszíves definiáld, mi szerinted a demokrácia, és a jobbik mitől nem az. Tekintsünk el a görög történelemtől, nézzük a 21. századot. Adott egy párt ami demokratikus módon, demokratikus választáson megszerezve mintegy háromszor annyi szavaztot, mint ami a bejutáshoz szükséges. Működési elve ugyanaz mint a többié. Csak a tartalom, és a mondanivaló más. Mitől nem demokratikus? Attól mert bassza a csőrét az eddig kontroll nélkül ámokfutó-lopó-csaló elitnek, akik két kövér évtizeden keresztül gyakorlatilag bármit csinálhattak az országgal, és veled is. De persze ez a hozzád hasonló mélykómában lévő magyar választópolgárt nem hatja meg, hiszen veszélyben a "demokrácia", és az fontosabb mindennél még annál is hogy Magyarország minden értelemben (gazdasági, morális stb) lehúzhatja a rolót.

"komoly társadalmi feladat ezeknek a szélsőségeknek a margón tartása! Életveszély!"

A hozzád hasonló emberek, még a füstölgő romokban sem képesek fel- és beismerni, hogy valami olyan mellett álltak, és állnak ki még mindig makacsul, aminek mérhető és szomorú eredménye egy kiárult, gazdaságilag tönkretett, morálisan lezüllesztett, nemzeti identitásától módszeresen megfosztott ország. Nem a jobbiktól kell félni, ő csak az elmúlt 20 év eredménye, nem részese. Tudod mi a komoly társadalmi feladat?
Megóvni az országot -ami megmaradt belől- tőled, és azoktól, akiknél már rég megakadt a lemez.

Életveszély pedig BAZ megyében van, és minden olyan településen, ahol a kissebbség túlnőtt az őslakosságon. Adj hálát a sorsnak, és tedd össze a kezed hogy -még- nem érzed a jeleit. Alászolgája.
Pörzse egy faragatlan, buta náci tahó!
PÖRZSE SÁNDOR A KULTURÁLIS BIZOTTSÁG TAGJA... :) Sanci! Nem érzed, hogy nagyon bunkó vagy?
Baromarcú Pörzse..A parlamentben hozzászólt.
Alföldy János vitéz rendezése kapcsán kifogásolta Juliska szerepét. Felhívtam Pörzse irodalmárt és elmondtem neki: _ Pörzse úr a János vitéz női főszerepklóje ILUSKA! De mivel az Ön utolsó élménye a Jancsi és Juliska volt, elküldöm_ Petőfi Sándor írta_ a János vitéz szövegét fénymásolva. Nincs mit!

A Takony tévében volt műsorvezető ez a barom..míg egy éttermi pofozkodása miatt ki nem vágták, mint macskát zarni. Ott bemutatta egy alkalommal a műsorában hosszasan nem telefonáló nézők miatt történelmi oktatásba kezdett...Azt bírta mondani, hpogy Ady Endre..a tanácsköztársaság egyik előkészítője volt Móricz Zsigmonddal együtt...de a TK bukása után önkritikát gyakorolt. Egy néző telefonált:

_ Pörzse úr! Mikor tört ki a Tanácsköztársaság ?

???
A néző segített

1919 március 19-én.
_És mikor is halt meg Ady Endre ?
????
A néző segített
1919 január 27-én.

Pörzse pofájára kiült az őszinte ostobaság orvosi kórképe..majd a telefon kezelő gyorsan kikapcsolta a nézőt.

Az archívumból villángyorsan törölték ezt az adást.. :)))

Reply

Pörzse Sándor

az antifa tüntetőkről:
„Egyszer lejátszhatnánk ezt rendőrök nélkül, úgy, mint nagyapáink idejében.” ----- Nagyapátok idejében is csak rendőrök és csendőrök voltak a hátatok mögött, úgy mertetek rabolni-gyilkolni. Egyébként, mit tud maga nagyapák idejéről, több eszük, volt, mint a mai unokáiknak. Kár, hogy ilyen primitív képviselő ott ül a parlamentbe.
@Géza Fispán: a Tanácsközársaság március 21. Nem 19.
Valami előkészítőjének lenni vagy részt venni az előkészítésben nem jelenti azt, hogy az előkészített dolog megtörténtét meg kell érni.
És akkor innen kezdve lehet visszamenni az általános iskolába szövegértést tanulni kedves Géza Fispán.
süti beállítások módosítása