A nyári szabadságolások alatt a nemzetközi hírportálok pénzügyi rovatait szemlézők érdekes hírre figyelhettek fel. Júliusban az izlandiak nem várt módon újabb részletét törlesztették a 2008-as gazdasági és politikai összeomlást követő IMF-kölcsönnek. Ezzel a mostani 483,7 millióval immár 900 millió dollár fölé emelkedett az az összeg, amit a kapott 2,1 milliárdból visszafizettek.

Köszönhetően az export, a turizmus és a hazai fogyasztás rohamos erősödének, Izland 2012 első negyedévében az államcsődöt követő eddigi legjobb gazdasági mutatóit érte el. Emellett a negyedév során hónapról-hónapra megtartott 2,4%-os GDP növekedés éves szinten 4,5%-os emelkedést enged sejtetni. Azzal, ahogy Izland elindult a kilábalás útján, úgy tűnik, sikertörténetet írnak. Az ezt megillető nyilvánosságot azonban mégsem kapják meg, ezért igyekszünk most mi áttekinteni ennek az útnak a fordulópontjait.

A gazdaság fő problémája

A stabil svéd, dán és norvég koronával szemben az izlandi korona 1920-as bevezetése óta szinte folyamatosan inflálódott, a ’80-as években volt olyan, hogy az éves infláció mértéke meghaladta a 120%-ot. Ennek megállítására az izlandi kormány két intézkedést hozott, az elsőt még az 1990-es években, amikor is fixálták a korona árfolyamát. Ez sikeresnek bizonyult, a 2000-es évek fordulójára az éves infláció a világszerte jellemző 2% alá csökkent. Ekkor náluk keresleti inflációról beszélhetünk, azaz az infláció motorját a növekvő kereslet hajtotta. 2001-ben a törvényhozók a fix árfolyam mellett egy másik intézkedés bevezetését határozták el: az inflációt a hitelráta mértékével kívánták szabályozni.

Az elképzelés lényege az, hogy a megnövelt hitelkamatok mellett az emberek kevesebbet fognak fogyasztani, így a kereslet visszaesik, ami végül az infláció csökkenését eredményezi. Sajnos ez az elgondolás Izlandon nem működött sőt, az elemzők az államcsőd elsődleges okának ezt tarják. Hiteleseik többsége izlandi korona alapú, fix kamatozású, fogyasztási ár-indexált hitelt vett fel, ahol az index nem a kamatra, hanem a tőkére van hatással. Könnyen belátható, hogy a központi bank döntésének ezekre a hitelekre nem volt ráhatása, úgy, ahogy a másik gyakori konstrukcióra, a devizahitelekre sem, ahol a kamat is devizában realizálódik. A megemelt kamatlábak tehát alig csökkentették a fogyasztást, míg a magas, 15%-os betéti kamatok elkezdték vonzani a külföldi befektetőket. Az izlandi korona iránt megnövekedett kereslet annak megerősödését eredményezte, míg az erős valuta olcsóbb importtermékeket hozott. A központi bank természetesen üdvözölte a folyamatot, mert ez mind kedvezett az infláció elleni küzdelemnek. A pozitív spirál fenntartásához viszont egyre több külföldi tőke bevonására volt szükség, így rövid lejáratú államkötvények kibocsátásába kezdtek. (a bekezdésben felhasználásra került az Iceland Review 2012. június-július havi számában közzétett, Benedikt Jóhannesson: Living With the Króna - Should we hold on to the Icelandic króna as our currency? című írásának egyes részei)

Az államcsőd okai

Az állampapírok nagy részét izlandi kereskedelmi bankok, köztük az eddigre már privatizált korábbi nemzeti bank, a Landsbanki vásárolta fel bankközi piacokon történő újrakihelyezés céljával. Emellett a Landsbanki a később hírhedté vált Icesave elnevezés alatt új terméket vezetett be, online megtakarítási számlákat ajánlva. Külföldi partnerei brit és holland kereskedelmi bankok voltak, akik közvetítették a szolgáltatást a lakosság irányába. Az ismételt kihelyezésekből fakadóan a tőke pár pénzember kezében összpontosult, akik egyre kockázatosabb ügyleteket kötöttek. A reálgazdasághoz viszonyítva óriásira dagadt bankrendszerre sokként ható, USA-ból indult válság mellett a helyi bankárok rossz gazdálkodása és a papírok rövid lejáratának összjátéka végzetesnek bizonyult. A kötvények első nagy hullámának lejárati idejéhez közeledve az izlandi gazdaság erős visszaesését predesztináló sajtóhírek láttak napvilágot, amitől megrendült a befektetők bizalma. Már nem akartak újabb papírokat váltani sőt, mindenki menekíteni szerette volna a pénzét. Hamarosan az eredeti árfolyam harmadát érte a korona, ennek ellenére az, hogy csak a pénzük töredékét kapják vissza, már nem volt a tömegekre hatással. Ekkor az államkötvénybe fektetett pénz összértéke meghaladta az izlandi GDP felét, de a kötvényesek kifizetésére természetesen nem állt rendelkezésre a megfelelő fedezet (a bekezdésben felhasználásra került az Iceland Review 2012. június-július havi számában közzétett, Benedikt Jóhannesson: Living With the Króna - Should we hold on to the Icelandic króna as our currency? írásának egyes részei).

A teljes összeomlás

A fokozódó pánikhangulat eredményeként egyik izlandi bank a másik után ment csődbe és 2008 októberében, mint egy kártyavár omlott össze a gazdaság. A csődbe ment pénzintézetek tartozását a központi bank átvállalta, és mivel a hazai betétekre korlátlan garancia érvényes, az izlandi lakosokat kártalanította. Közben a korona védelmében ideiglenesen maximalizálták az országból kivihető pénzmennyiséget, így az izlandiak, bár megkapták a pénzüket, nem jutottak hozzá. Ezzel egy időben a külföldi befektetők számláit befagyasztották arra való hivatkozással, hogy kifizetésükre nincsen garancia. Ők még annyira sem voltak szerencsések, mint az izlandiak.

Megkezdődtek az IMF-tárgyalások Izland nemzetközi megsegítéséről, amit folyamatos, heves tiltakozó demonstrációk kísértek. A tüntetéseknek és annak hatására, hogy a kormánypártok nem tudtak megállapodni az egészségügyi problémák miatt visszavonult miniszterelnök pótlásáról, 2009 januárjára összeomlott a kormány is, amivel egy 18 évig tartó jobboldali vezetés ért véget. Az áprilisra előrehozott választásokat a Szociáldemokrata Párt nyerte és a szintén baloldali Zöld Mozgalommal koalícióban többségi kormányt alakítottak.

Demokrácia

Közben megtörtént az IMF-hitel első részletének folyósítása, és a négy északi ország további megsegítő hiteleket ígért. Összhangba hozva a tervezett IMF-törlesztésekkel, év végére bilaterális megállapodás született a brit és a holland kormánnyal, amelyben az izlandi állam garanciát vállal arra, hogy a két ország befektetőinek és betéteseinek kártalanítására hitelt vesz fel tőlük 3,8 milliárd euró értékben, 2017 és 2023 közötti visszafizetési teljesítéssel. Ennek aláírására Izland elnöke gondolkodási időt kért. A ratifikációt ellenzők azonnal aláírásgyűjtésbe kezdtek, és addig nem látott nemzeti aktivitást mutattak fel. Bár nagy nyomás nehezedett a vállára a döntést támogató politikusok és szakszervezetek részéről is, végül 2010. január elején az elnök sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem írja alá a kormány megállapodását, ezzel a törvények értelmében népszavazásra bocsátotta azt. A történtek hatására a brit és holland támadások mellett a norvégok befagyasztották a korábban megígért hitel folyósítását, a Fitch hitelminősítő pedig egészen a bóvli kategóriáig minősítette vissza az ország adósságbesorolását.

A baloldali koalíció még 2009-ben, hatalomra jutását követően napirendre tűzte egy új alkotmány elkészítését. Az erős utcai demonstrációk hatására a lakosság bevonása mellett döntöttek, ennek eredményeként országszerte alulról szerveződő csoportosulások jöttek létre, és megkezdődött az ötletbörze. A civil kontrollt végül három ponton építették be a rendszerbe, először magába az alkotmányozási folyamat kialakításába. A törvényjavaslatot egy 1500 fős Nemzeti Fórum előtt vitatták meg, akik közül 1200-at a nemzeti névjegyzékből véletlenszerűen választottak ki.

Következő lépésként, a fórum és a parlament által is jóváhagyott folyamat értelmében, országos választást írtak ki egy Alkotmányozó Testület létrehozására. Ez jelentette a második kontrollpontot. Az előzetes várakozást meghaladva a testületi tagságra több, mint ötszázan kaptak jelölést, aminek egyetlen kritériuma az volt, hogy az illető ne legyen politikus. A választás eredményeként felállt 25 fős Alkotmányozó Testület feladata az új alkotmány megírása volt. Rövidesen viszont, mivel a technikai lebonyolításban több hibát vélt felfedezni, a Legfelsőbb Bíróság érvénytelennek nyilvánította a választási eredményeket. A továbblépésre két lehetőségük volt: vagy új választást írnak ki, vagy a parlament jelöl az érintett testületi tagok helyére valakit. Mivel azt, hogy a hibák a megválasztottak személyét befolyásoló, valós problémát eredményeztek volna, semmi sem bizonyította, a parlament végül ugyanazt a három főt jelölte ki, akik a választás eredményével kerültek oda. Ezzel a már megkezdett alkotmányozó munka tovább folytatódhatott. Az eljárás egyedüli ellenzője a korábbi kormánypárt, a jobb-közép Szabadság Párt volt.

2012. májusában a parlament az elé beterjesztett alkotmánytervezetet elfogadta, de törvénybe iktatásáról majd csak az idén október 20-ig megtartandó népszavazáson döntenek. Ami egyben a harmadik kontrollpont lesz.

A választott úton

2010. március 6-ára Izlandon népszavazást írtak ki. 66 év kihagyást követően az elsőt. A szavazás elsöprő eredménnyel zárult, az izlandiak 93%-os arányban elutasították a Betétesek és Befektetők Garanciaalapjának biztosítási követeléseinek visszafizetésre irányuló államilag garantált kötelezettségvállalás feltételeit. Mindössze kevesebb, mint 2% voksolt az elfogadás mellett.

A választást követően az izlandi kormány biztosította a nemzetközi politikát, hogy a döntéssel nem azonosul és újabb tárgyalásokat kezdett hitelezőivel. Az ekkor született, számukra kedvezőbb feltételű megállapodás elutasításáról is népszavazáson döntöttek. A korábban vázolt eljárás megismétlésével 2011. április 9-én született újabb nemleges eredmény következtében a brit és a holland kormány az EFTA-Bíróság elé vitte az ügyet.

Közben az izlandiak is megkezdték a felelősök kérdőre vonását. A korábbi miniszterelnököt hivatali gondatlanság vádjával állították bíróság elé, míg a csődhelyzetig hazardírozó banktulajdonosok ellen nyomozást indítottak, ahogy azok érdekeltségi körébe tartozó vállalkozásokat is vizsgálják.

A pénzügyi összeomlás óta az izlandi gazdaság folyamatos erősödésben van. A 2011 közepéig lefelé ívelő gazdaságot ismét sikerült átfordítaniuk növekedésbe, és elérték a munkanélküliségi ráta stagnálását. Mindezt három fő intézkedésnek köszönhetik. Az első a döntés, miszerint a központi bank átvállalta a bedőlt bankok irányítását, ezzel azok adósságát. A másik az IMF-megállapodás, ami segített elérni a középtávú pénzügyi konszolidációt. Ennek keretein belül takarékossági intézkedéseket vezettek be és megemelték az adókat, létrehoztak egy fenntartható bankrendszert, de mindezt nem sikerült volna elérniük a tőkebefagyasztások nélkül. Azzal, hogy miközben az EU-t válsághelyzetbe sodorta tagországai államadóssága és Izland gazdasági javulást ért el, a beragadt betétek értéke jelenleg az eredeti összeg 20%-ra csökkent. Ezzel a csökkenéssel a bedőlt bankok adósságával együtt átvett vagyon már majdhogynem teljes egészében fedezi a követelésállományt. A betétbiztosításból eredő tartozást el is kezdték törleszteni a brit és holland kormány felé. A harmadik döntés, ami a válságból való kilábalást elősegítette, az EU tagság 2009-es kérelmezése volt. Ez, bár az izlandiak körében vegyes fogadtatásra talált, nemzetközi viszonylatban erősítette a bizalmat.

Az, hogy az izlandiak saját bőrükön egyelőre csak a megszorításokat érzik, nagyban erősíti a közvélemény szkeptikus álláspontját a gazdaságban elért sikerekről. A valutakiviteli korlátozás mind a mai napig él. Azért, hogy javítsanak az ország versenyképességén, elkezdték leértékelni a koronát, ezzel felére csökkentek a fizetések. A gyengébb nemzeti valuta mellett a legfőbb exportcikkük, a hal most versenyképesebb, de az iparág haszna szintén csak kevesek kezében összpontosul. Örülnek, hogy a turizmus felmenő ágban van, de a termelés nem nőtt. A legnagyobb problémát a máig magas munkanélküliség jelenti.

Csüggedésre pedig semmi okuk, eddigi gyors talpraállásukkal az egész világ ámulatát kivívják. Ezt támasztja alá az a megnövekedett nemzetközi bizalom is, melynek következtében 2011 júliusában kötvénykibocsátásból 1 milliárd dollárt sikerült gyűjtenie az államnak. Példaként állnak minden nemzet előtt azzal, hogy a nemzetközi nyomásgyakorlás ellenére is tartották maguk döntésükhöz, hogy néhány bankár hibáját nem vállalja magára az ország. Emellett megmutatták azt is, hogy a náluk nem csak üres frázisként ható nemzeti összefogással - vagy akár nevezhetnénk nemzeti együttműködésnek is - van kiút még az oly súlyos válsághelyzetből is, amibe ők kerültek.

Számunkra már csak egy nyitott kérdés maradt: hogy a nemzetközi bíróságon milyen elmarasztaló ítélet születik-e Izlanddal szemben, ha egyáltalán elmarasztaló lesz. Viszont erre még várnunk kell, ahogy teszi azt az a többszázezer brit és holland állampolgár is, akik többsége - bár azóta saját kormányuk kártalanította - az Icesave-betétjével együtt akkor egy élet munkája során felhalmozott megtakarítását veszítette el. (The Reykjavík Grapevine 2012/10, 12. o., Tomas Pankovas: Icesave: a British Perspective)