Már csak két hét van a venezuelai elnökválasztásig, október 7-ig. Dúl a kampány. A közvéleménykutató cégek mind Chávezt hozzák ki favoritnak, bár a hovatartozásuktól függően nagyon más különbséggel. A kormánypártiak kb 50-30%-os előnyt, míg az ellenzékiek 45-45%-ot mondanak. Egy biztos: szorosabb lesz az eredmény, mint az eddigi megmérettetésekkor általában - helyszíni tudósítónk elemzésének második részét olvashatjátok (az első rész itt van).

Chávez kampánya főleg a Bolivári Forradalom eddig elért vívmányait domborítja ki, és azzal fenyegeti az embereket, hogy ha az ellenzék nyer, akkor minden meg fog változni. Ezzel ügyes taktikát választott, ugyanis a hívei (akik a 12 év kormányzás után lassan fogynak) sem a mindig szépen leírt jövő miatt szavaznak rá, amiben az országot a szeretet egyesíti és mindenki egyenlő, hanem megszokásból és a másik oldaltól való félelemtől.

A jelenlegi rendszerről az utóbbi évtized után már lehet tudni, hogy kb. meddig képes megvalósítani azt, amit tervezett. Chávez sajnos az egyenlőség és szeretet mellett elég sok gyűlölködő hangot is használ a pénzesek, a jenkik, a spanyolok, vagy éppen aktuálisan az ellenzék legveszélyesebb jelöltje, Henrique Capriles Radonski ellen. Ezen kívül az oligarchiát sem számolta föl, annak ellenére, hogy ígérte - az csak lecserélődött a saját embereire. A régiek meg nagyrészt most Európából vagy Miamiból figyelik, hogy mikor jön el megint az ő idejük. Ami pedig a leginkább Chávez szemére vethető, az a közbiztonsághoz való viszonya. Mint azt a korábbi cikkben részleteztem, Caracas a világ egyik legveszélyesebb városa lett az utóbbi évtizedekben. Ennek egyik oka, hogy rengeteg lőfegyver van félig legálisan az utcákon, ahol bandák uralkodnak és a rendőrség szinte csak egy a bűnöző bandák közül. Azt mondják, annak, hogy a jelenlegi kormány csak ímmel-ámmal támogatja a parlamentben felvetett lefegyverzési javaslatokat, az az oka, hogy ezek a fegyveres bandák azok, akik egy adott esetben, ha Chávezt veszély fenyegetné (ne adj' Isten, elveszítené a választásokat), az utcára mennének, és polgári milíciákként védenék meg az elnököt, mint ahogy az már egyszer megtörtént. Ilyen szempontból ez a Bolivári Forradalom már nem az a dinamikus Bolivári Forradalom, ami még pár éve volt, amikor még nemzetközi és elsöprő belföldi támogatottsága volt.

Az előzőekhez viszont el kell mondani Chávez valóban elért eredményeit is. Azzal együtt, hogy bolivárinak nevezte el nem csak a forradalmat, hanem még az országot is, egyfajta patrióta mozgalmat indított el. Most az emberek büszkék arra, hogy venezuelaiak, még ha nem is mindenki, valamint az ország valamiféle függetlenségi mozgalom katalizátora is lett Dél-Amerikában a gonosz Észak-Amerika ellen. Chávez előtt a patriotizmus nem volt jellemző Venezuelára. A teljesen cinikus vezetők és azok, akik a kőolajból remekül profitáltak, csak egy erőforrást láttak benne, és nem egy helyet, ahova tartoznak. Kis túlzással még bevásárolni is inkább Miaimiba jártak. Mert otthon minden olyan vacak és tele van lenézésre érdemes szegénnyel, akik csak autószerelőnek vagy szobalánynak jók. Az autószerelők és szobalányok pedig szintén nem érezték nagyon a hazájuknak az országot, hiszen nem sokat kaptak tőle, nem érezték magukat fontosnak. Ezt változtatta meg Chávez. Azóta már himnuszra kel az ország és Simón Bolívar lelkesít minket a házak faláról is.

De nem csak Chávez mellett, hanem ellene is kialakult egy patriotizmus. Most már sok olyan antichavista is van, aki már nem az elköltözésben látja a megoldást, hanem az aktivitásban, legyen az civil, vagy politikai. Biciklis mozgalom van kialakulóban például egy tipikusan csak autókra tervezett városban, ami még ráadásul jócskán hegyes is, és ne is beszéljünk a közbiztonságról az éjszakai biciklizések során. Nem lesz könnyű dolguk. De a mostani kihívók is gyakorlatilag Chávez alatt értek politikusokká caracasi kerületek vagy éppen tagállamok kormányzóiként. Chávez tagadhatatlanul zsezsgést indított el az azelőtti apolitikus, nemtörődöm miliőben.

Az egyik elvi változás, hogy a hivatalos diskurzus kiemeli, hogy az állampolgárnak alanyi jogon rész jár az ország kőolajvagyonából, és ezt missziók útján el is juttatják hozzájuk. (Arról nem is beszélve, hogy az ember a benzinért is csak szimbolikus összegeket fizet a kútnál.) Ezek a missziók valóban ingyenes, mindenki által elérhető orvosi ellátást jelentenek, valamint oktatást (aminek a színvonalát sokan megkérdőjelezik), olcsó élelmiszerbolt-hálózatot és szövetkezetesítést. Ezek tényleg javítottak az emberek életszínvonalán, vagy lehetőséget adtak egyfajta újrakezdésre, mert az országból sok, számunkra alapvető szociális szolgáltatás hiányzott. A szegény és Chávez előtt másodrangú állampolgárok most tényleg részt is vehetnek a helyi kormányzati munkában és érzelmileg is emancipálva lettek. Kritikát ott lehetne a missziókkal szemben megfogalmazni, hogy még mindig inkább ajándékozzák ezeket a szolgáltatásokat, és így nem az öngondoskodásra tanítják a linkségre a helyi kultúrából adódóan is hajlamos átlagembert, hanem tovább növelik az anyagi és érzelmi függését az államtól és azon belül is az elnöktől, aki nagyon is szeret az "ország apukája"-szerepben tetszelegni.

De kik van a másik oldalon? Van egy pár, kis párt által támogatott noname jelölt, de az egyetlen, aki igazán veszélyt jelent Chávezre, a már említett Radonski. Eddig szép politikai karriert futott be. Bár gazdag családi háttere bizonyára segíti, saját pártot alapított és kerületi polgármester lett. Máig kérdéses és törvényileg is többször felelősségre vont szerepe volt a 2002-es Chávez elleni puccs alatt. A kubai követséget ostromló ellenzéki csődületet vezette, vagy éppen kontrollálta, hogy vérontás ne legyen. A válasz attól függ, kit kérdezünk. Végül fel lett mentve minden gyanú alól, és utána megnyerte a kormányzói posztot az ország legfejlettebb államában (Miranda), amelyben Caracas fele is található. Dinamikusan végezte a dolgát egészen a jelöltként indulásig, amikor le kellett mondania hivatalos posztjáról. Azt mondják róla, akik ismerték mint kormányzót, hogy ő maga nem jó városfejlesztő szakember (foglalkozására nézve jogász), de tehetsége van hozzá, hogy olyan emberekkel vegye körül magát, akik viszont értik a dolgukat. Az ellenzéki jelöltek közül (akik általában inkább voltak entellektüelek) ő a legagresszívabb és talán emiatt is adták az emberek neki a bizalmat az ellenzék előszavazásán, hogy majd igazi választáson kiálljon az erőszakos Chávezzel szemben. Programjában főleg az oktatásról és a gazdaságról beszél, bár stílusában néha már nevetséges módon próbálja ellenfelét, Chávezt (vagy Lula da Silva volt brazil elnököt) másolni. Próbál a chavistákhoz is szólni, és így néha egészen anakronisztikus, prolizáló stílus jön ki belőle. A gazdaságot egyértelműen a tőkének és a vállalkozás szabadságának akarja úra alávetni, és ismét privatizálná a jelenlegi elnök által államosított cégeket, bár azt is mondja, hogy meg fogja tartani a Chávez által indított missziókat, csak éppen felülvizsgálja és hatékonyabbá teszi azokat.

A kampányok stratégiája kettős. Chávez meglehetősen bunkón, személyesen is becsmérlő jelzőkkel illeti Radonskit, és a célja a forradalom eredményeinek kindomborítása mellett az ellenzék lejáratása. Radonski viszont konfliktuskerülő, és bár másolja az ellenfél stílusát, legalább nem támad direkt.

Egy szó, mint száz: úgy néz ki, hogy Chávez fog nyerni, bár forradalma mára kicsit megfáradt, megmerevedett, Kiderült, hogy nem lehet Kuba mintájára átalakítani az azelőtt már kapitalista és fogyasztói szemléletű országot, ahol a kőolaj jórészt tönkretette az emberek kezdeményezőkészségét. Nagy siker lett volna, már csak az önellátás és a Kubára jellemző nem fogyasztói (mégha külső kényszerből adódó), humanista szemlélet miatt is. Radonski tervei viszont tényleg megváltoztatnák a helyzetet. Az is látszik - és ez Chávez érdeme - hogy teljes visszarendeződés már nem képzelhető el. Kieresztette a politikai tudatosság szellemét a palackból (és sok, azelőtt elhanyagolt szociális területen indított változásokat), amit már nem lehet visszagyömöszölni oda. Ezt akármelyik mostantól jövő elnöknek figyelembe kell vennie.

"Disznó! Semmirekellő! Disznó! Disznó! Semmirekellő! Ehhh... Semmirekellő! Küzdj tisztességesen! Ötletekkel! Érvekkel! Ehhh... Semmirekellő!" - Chávezt ábrázoló karikatúra (balra)