Izland a világ egyetlen országa, ahol az észak-amerikai és az eurázsiai kéreglemez távolodása mentén kialakult Közép-Atlanti hátság az óceán felszíne fölé emelkedik. Egyben az egyik legaktívabb vulkanikus terület. A geotermikus mezők gejzírjei, iszapfortyogói, kénes kigőzölgései és termálforrásai, valamint a még teljesen ki nem hűlt lávafolyamok nemcsak a geológusok számára biztosítják a földtani jelenségek kifogyhatatlan tárházát, de megtekintésük a hozzá nem értő laikus számára is felejthetetlen élményt nyújt.

Csöppnyi túlzás sincs abban az állításban, miszerint Izlandon annyi a vízesés, hogy az odalátogató már két-három utazással töltött nap után is csak a nevezetesebbeknél (pl. Európa legnagyobb vízhozamú vagy egyik legmagasabb vízesése) veszi elő a fényképezőgépet, a többire marad a futó pillantás.

Az izlandiak négy, szerintük is számottevő vulkán árnyékában élik mindennapjaikat. Ezek a Grímsvötn, a Hekla, az Askja és a Katla. Jelenleg mind a négy szunnyad, de korábbi aktivitásukat elemezve a kutatók bármely pillanatra várják kitörésüket. A katasztrófa elkerülése érdekében a környéken élőknek rendszeres időközönként evakuálási gyakorlatot tartanak, vészhelyzet esetén pedig a hatóság mobiljukra küldött SMS-ben értesíti a körzetben tartózkodókat. Miután az SMS-t megkapták, egy, jó esetben másfél óra fog rendelkezésükre állni a menekülésre. A Grímsvötn a sarkvidékeket követő harmadik legnagyobb jégsapka alatt helyezkedik el, ezért kitörése esetén az igazi veszélyt nem a láva, vagy az azt megelőző hamu, esetleg savas eső jelentené, hanem a következtében meginduló, mindent elsöprő olvadt jég- és iszapfolyam pusztítása. Arról viszont mindenki csak találgatni tud, hogy a négy vulkán bármelyikének egy esedékes intenzív kitörése milyen fennakadást okozhat nem csak Európa, de az egész világ légiforgalmában, hiszem erre a repülőgépek korában még nem volt példa. Izlandi vezetőnk meggyőződése, hogy akkor lesz majd nemulass. Arra, hogy megtudjuk igaza van-e lehet, nem is kell már sokat várnunk, mert idén márciusban az Askja krátertava indokolatlanul korán kiolvadt, amiből vulkanikus aktivitásának fokozódására lehet következtetni.

Az Eylafjallajökull 2010-es kitörésével kapcsolatban, bár körbejárta a világsajtót több meghökkentő fénykép, az izlandiaknak mégis csak egyetlen fájó emlékük maradt. Annak ellenére, hogy az ország három különböző szegletében is van nemzetközi légiforgalmat bonyolítani képes repterük, a híradások mégsem említették egy szóval sem, hogy Európa légterével ellentétben az övék nem bénult meg, így abban az évben elmaradtak a turisták.

Izland egyedüli őshonos állatai a madarak, minden más fajt az ember hurcolt be. A kempingezők örömére a hangyák a mai napig nem jutottak át Skóciából az Atlanti óceán eléjük gördülő 798km-es szakaszán. Bár Grönland és a Jan Mayen-sziget közelebb vannak, mégsem hiszem, hogy ebből az irányból kellene várni őket. Igaz, a kempingezőknek sokszor a hangyák jelentenék a legapróbb kihívást, sokkal inkább meggyűlhet a bajuk az országban szinte folyamatosan fújó széllel és azzal, hogy olyan köveket kerítsenek, ami ilyenkor elég nehezéket jelent. A hazai hiedelemmel ellentétben hatalmas böglyök és vérmes bivalyok sincsenek.

Már-már hihetetlen, hogy a zöld színnek mennyi árnyalata létezik. Miután a vikingek sikeresen kivágták az összes fát, amik az óceánparttól a hegyek tetejéig borították a szigetet, az ország uralkodó növénye a moha lett. A mohák annak függvényében, hogy a mennyi vizet kapnak ezernyi zöldben tudnak pompázni, a források mentét szinte már neon zöld szőnyegtakaróként fedik.

Az óceán közelsége és a fák hiánya miatt szinte állandóan fújó szélnek, valamint annak köszönhetően, hogy az egész ország nehéziparát összesen három alumíniumkohó alkotja, kevés olyan hely létezik, ahol tisztább lenne a levegő, mint Izlandon. Több amerikai egyetem közös felmérésének eredményeként 2010-ben a szigetország elnyerte a világ legtisztább országa címet is.

Valószínűleg Izland az egy főre jutó terepjárók versenyében  is a mezőny elején végezne, viszont náluk az utak minősége ezt teljesen indokolttá is teszik. A hálózat nagy részét kavicsos, murvás út képezi, még az országút, az úgynevezett Ring Road közel 20%-a is laza szerkezetű burkolattal van ellátva. Az ország belsejét, és egyben 40%-át elfoglaló (Svájc méretű) felföld hegyi útjain további nehezítést jelent, hogy rendre folyókon kell átkelni, ráadásul ezeket csak szezonálisan, június végétől  októberig nyitják meg.

A magyar népmesék izlandi megfelelői a sagák lehetnek, amik eleinte szájhagyomány útján, majd a 12. századtól kezdve írott formában terjedtek, és egy-egy kiemelkedő személy vagy család történetét mesélik el. Amiben leginkább eltérnek a mi virágnyelven fogalmazott meséinktől, az a már brutálisan nyers egyszerűség, ahogy végül mindenki megöl mindenkit. Legalábbis én még nem olvastam, vagy hallottam eddig egy sagát sem, aminek ne teljes családokat felemésztő vérbosszú lett volna a vége.

Reykjavík híres a hétvégi bulijaikról, az úgynevezett runtur-okról. Péntek este általában valakinél összejönnek, alaposan felöntenek a garatra, majd nyakukba veszik a város. Az este során a belváros minden kocsmáját és szórakozóhelyét felkeresik egy-egy újabb pohár italra, hogy aztán kis alvás után ezt vasárnap reggelig folytassák. A vasárnap a regenerálódás és egyben a kirándulások (el nem tudom képzelni, hogy az előzőek után hogyan képesek rá?!) napja, míg hétfőtől péntek estig szinte nem isznak egy korty alkoholt sem. Úgy látszik minden tudásukat hétvégére tartogatják, mindezt olyan sikerrel, hogy kint élő lengyel barátunkat annyira elrettentette a rossz példa, hogy azóta antialkoholista, amióta a városban él. Röviden összefoglalta meglátását, miszerint „az izlandiak hétköznap a munka, hétvégén az alkohol rabjai.” Burgonyából főzött nemzeti italukat, a brennivín-t 37,5%-os alkoholtartalmával igen erősnek tartják, aminek fekete palackja után elterjedt a „Black Death” beceneve is. Biztosan értékelnék a mi pálinkánkat is, de sajnos elkövettük azt a hibát, hogy nem vittünk magunkkal.